Kimberley, kétszer

Az Európai Űrügynökség (ESA) heti műholdképes sorozatának jóvoltából Nyugat-Ausztrália Kimberley régiójába látogatunk, a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdja két eltérő színezésben elkészített képe segítségével.

A terület Ausztrália nyugati partvidékének része, az Indiai-óceán mellett. A képeken bal oldalt középen látható nagyobb öböl a King Sound, amely kb. 120 km hosszú és 50 km széles. Nevezetessége, hogy egész Ausztráliában itt a legmagasabb a dagály, sőt a Földön is a legmagasabbak közé tartozik az akár 11-12 m-es értékével. Több, jelentős hordalékot szállító, ezért zavaros vizű folyó is ebbe az öbölbe torkollik. Közülük a kép alsó középső része irányából érkező Fitzroy Ausztrália egyik legnagyobb vízfolyása. Derby kikötővárosa a folyó torkolatának közelében fekszik, a szorosba nyúló kisebb félsziget nyugati partján.

A 2025 decemberében felvett műholdas adatok kétféle megjelenítése jól illusztrálja, mennyit számít a képek előállításához alkalmazott színezés. A Sentinel-2 műholdakon működő, a legjobb esetben 10 m-es legjobb felszíni felbontásra képes kamerák 13 különböző, a látható és infravörös tartományba eső spektrális sávban (színben) érzékenyek. Ennek a 13 felvételnek a különböző kombinációit használva teljesen eltérő módokon láthatjuk a tájat.

A felső kép a természetes színeket adja vissza, ahogyan az emberi szem látná a vidéket. Az alsó, hamisszínes kép viszont segít kiemelni a felszín egyes jellemzőit.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Számtalan mangrovemocsár található elszórva a part mentén, amelyek a felső képen részben egybemosódnak az árapály okozta, hatalmas kiterjedésű iszaplapályokkal. Nem úgy a hamisszínes nézetben, ahol a mangroveerdők rikító neonzöld színükkel könnyen felismerhetők. Ez a földmegfigyelési adatokból kinyerhető fontos információ, mivel a mangroveerdők számos környezeti előnnyel járnak a part menti ökoszisztémák számára, miközben védik a partvonalat az eróziótól is.

A folyóvíz által odaszállított üledék jelenléte miatt a King Sound vize a természetes színeket visszaadó felső képen sárgásbarnának tűnik. A hamisszínes képen viszont a víz a fekete és kék közötti árnyalatokban jelenik meg. A sötétebb tónusok mélyebb vizet jeleznek, a kék a hordalék nagyobb koncentrációjára utal.

A tágabb környezetben a szárazföld egy átmeneti zóna, ahol a füves területek fokozatosan átadják helyüket a délebbre fekvő száraz sivatagoknak. Természetes színekben (fent) a tájat a gyér zöld növényzet, valamint a talaj mély okkersárga és rozsdavörös színe uralja – ez a vas-oxidokban gazdag, a délnyugati Kimberley régióban jellemző talaj sajátossága. A hamisszínes képen (lent) feltűnő sötét foltok nem túl régi bozóttüzek helyét jelölik, ezeket a felső képen már nehezebb megkülönböztetni. Az tüzek által felperzselt területek azonosítása műholdképek alapján hasznos az ilyen tűzveszélyes régiókban, mivel lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy jobban nyomon kövessék a tüzek gyakoriságát, feltérképezzék a leégett területek kiterjedését és értékeljék a környező környezetre gyakorolt ​​hatást.

Kapcsolódó linkek

NISAR: magyar elsőség a világ eddigi legdrágább földmegfigyelő műholdjával

Az amerikai és az indiai űrügynökség (a NASA és az ISRO) 2025. július 30-án bocsátotta fel NISAR (NASA–ISRO Synthetic Aperture Radar) nevű, közösen fejlesztett radaros földmegfigyelő műholdját. Ez a világ első olyan távérzékelő űreszköze, amelyen egyszerre repül egy L-sávú (1,25 GHz frekvencia, 24 cm hullámhossz) és egy S-sávú (3,20 GHz frekvencia, 9,3 cm hullámhossz) apertúraszintézises radarberendezés (synthetic aperture radar, SAR). Az előbbit az amerikai, az utóbbit az indiai partner építette.

Az L-sávú radarjelek áthatolnak az erdők lombkoronáján, így alkalmasak többek közt a talaj nedvességtartalmának mérésére, valamint hosszabb távon a jégfelületek és a szilárd földfelszín mozgásának detektálására is. Mindez segít többek közt a földrengések, vulkánkitörések és földcsuszamlások hatásainak vizsgálatában. Az S-sávú SAR műszer érzékenyebb a nedvességre, a növényzetre, és nagyobb a felszíni felbontása. Ezek alkalmassá teszik a mezőgazdasági hasznosításra, a füves területek, a vizes élőhelyek, a talajnedvesség változásainak és a növényzet növekedésének vizsgálatára. Általában a radaros megfigyelési módszer lehetővé teszi a megfigyeléseket a felhőtakarón keresztül és éjszaka is.

A 12 m átmérőjű radarantennával felszerelt NISAR a Föld körül. A műhold egy adott pálya menti helyzetbe 12 naponta visszatérve újra és újra felméri lényegében a teljes földfelszínt. (Fantáziakép: NASA / JPL-Caltech)

A világ eddigi legdrágább, mintegy másfél milliárd dollárból elkészített földmegfigyelő műholdjának adatait az üzemeltetői szabadon hozzáférhetővé teszik, ami lehetőséget ad a „kísérletezésre”, széles körű tudományos és gyakorlati alkalmazások kifejlesztésére is. Ez annál is inkább fontos, mert a – szintén nyílt adatpolitikát folytató – európai Copernicus földmegfigyelési program keretében is készül egy L-sávú radaros műhold, a ROSE-L (Radar Observing System for Europe in L-band). A 2028-ban felbocsátani tervezett ROSE-L jól kiegészíti majd a Copernicus C-sávú (5,4 GHz frekvencia, 5,6 cm hullámhossz) Sentinel-1 radaros műholdjainak képességeit. Az immár több mint egy évtizedre, egészen 2014-ig visszanyúló Sentinel-1 adatok alapján a Geo-Sentinel már elkészítette Magyarország teljes területének nagy pontosságú felszínmozgástérképét és épületszintű mozgástörténeti adatbázisát.

A NISAR mérései alapján sem csak „pillanatfelvételeket” lehet készíteni a Földről, hanem eltérő időpontokban gyűjtött adatokból, interferometrikus (Interferometric SAR, InSAR) módszerrel a szilárd felszín elmozdulásaira is lehet következtetni. Bár természetesen nem áll még rendelkezésre olyan hosszú időbázis, mint a C-sávú Sentinel-1 esetén, de a Geo-Sentinel máris előállította az első differenciális InSAR képet, amely a NISAR Magyarország területe fölött gyűjtött adatainak felhasználásán alapul.

NISAR és InSAR: a műholdradar-interferométeres mérések elvének szemléltetése. A műholdra visszavert radarjelek fázisának változásaiból következtetni lehet a felszín műholdirányú elmozdulására két (vagy akár sokkal több) időpont között. Az ábrán példaként egy földrengést követő hirtelen elmozdulást láthatunk, de a felszín még számos más természetes, illetve az emberi tevékenységhez kapcsolódó okból is folyamatosan változhat. (Kép: NASA)

Az alábbi képhez felhasznált L-sávú mérések 2025. október 28-án, illetve 2026. január 20-án, vagyis közvetlenül a NISAR beüzemelése utáni időszakban készültek. Még nem tökéletes minden, a bal felső sarokban (Ausztria területén, Bécstől északra) látható diffúz, a teljes kép csak egy kis hányadát érintő világos színű folt oka például egy olyan kalibrációs hiba, amelynek a javításán még dolgoznak a NASA szakemberei.

A részben Magyarország területét ábrázoló első L-sávú NISAR interferogram a 2025. október 28. és 2026. január 20. napokon végzett műholdas radarmérések alapján készült. Hazánk északi részén kívül érinti még Szlovákia, Ausztria, Csehország, sőt egy kicsit Lengyelország területét is. Budapest alul középtájt látható, az ország- és megyehatárok, valamint a városnevek feltüntetése segíti a tájékozódást. A színskála a fáziseltéréseket mutatja, egy teljes ciklus (például a sárgától a sárgáig) műholdirányú távolságban kifejezve fél hullámhossznak (12 cm) felel meg. A nagy térbeli skálán látható lassú fázisváltozások itt a légköri hatásokra, és nem a felszín deformációjára vezethetők vissza. (Adatok: NASA / JPL-Caltech, feldolgozás: Geo-Sentinel Kft.)

Ezen kívül mi látható még a – legalább részben – Magyarország területéről készült, első és ezért „történelmi jelentőségű” NISAR interferogramon? A felszín elmozdulását tekintve szerencsére semmi: a két időpont között nem történt olyan esemény, ami miatt erre számítani lehetne. (Bár később, február 21-én volt egy 4,3-es erősségű földrengés a szlovák–magyar határnál, Somorja közelében, Mosonmagyaróvártól nem messze, még az sem okozhatott kimutatható felszínelmozdulást. Sokkal nagyobb energia felszabadulásával járó földrengések azonban valóban jelentősen átrendezhetik a felszínt, amit a 2020. decemberi horvátországi rengés után Sentinel-1 adatokból készített interferogramunk is jól illusztrál.)

A szivárvány színeiben lassan változó sávok ebben az esetben nem felszínmozgásra, hanem a légkör hatására utalnak. Az InSAR adatfeldolgozás során ugyanis az egyik legjelentősebb zajforrás maga a légkör, amelyen a műholdról lebocsátott és oda visszavert rádióhullámok oda- és visszaúton is áthaladnak. A légköri hatások korrekciója befolyásolja az interferogramok minőségét és a felszínmozgás becslésének pontosságát. E hatások a jel terjedési sebességének változásaira, és az ebből adódó fáziseltérésekre vezethetők vissza. Vagyis nem csak a szilárd földfelszín műholdirányú emelkedése vagy süllyedése, de – ha nem sikerül teljesen korrigálni – a légköri késleltetés is okozhat kisebb fáziseltéréseket a két mérési időpont között.

A Magyarországról elkészült legelső NISAR interferogram azt demonstrálja, hogy az új amerikai–indiai  műhold adatai alkalmasak a feladatra. A későbbiekben, hosszabb időtávon, még több időpontban végzett mérések bevonásával, a légköri hatások kiküszöbölésével ígéretes új mozgásvizsgálati eszközzel gyarapodhatunk.

A Geo-Sentinel Kft. az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési programja (FutureEO) támogatásával vizsgálja az L-sávú radaros mérések felhasználási lehetőségeit a felszínmozgások felmérésére.

Kapcsolódó linkek

A Balaton vízminősége az űrből

A színek pedig a tó vízminőségére utaló információt kódolnak. A tavak és víztározók monitorozása elengedhetetlen a környezeti feltételek folyamatos nyomon követése és a vízkészlettel való megfelelő gazdálkodás érdekében. A feladatra a távérzékelő műholdakkal gyűjtött adatok jól alkalmazhatók, hiszen nagy területre kiterjedően, homogén módon és egységes módszerrel szolgáltatnak adatokat. Így elkerülhető a körülményes, költséges, rossz térbeli felbontást nyújtó helyszíni vízminőségmérésektől való túlzott függés is.

Az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe rovatban nemrég éppen a Balaton, hazánk legnagyobb tava példájával illusztrálták, hogyan lehet használni a műholdas módszert. A Copernicus szárazföldeket figyelő szolgáltatása (Copernicus Land Monitoring Service, CLMS) sok más, szabadon hozzáférhető adatbázis mellett a tavak vízminőségét monitorozó adattermékkel (Lake Water Quality Products, LWQP) is rendelkezik. Az adatbázisból olyan kulcsfontosságú vízminőségi paraméterek szerezhetők be, mint a víz áttetszősége (zavarossága), a tápanyagtartalomra (szervesanyag-tartalomra) jellemző trófikus szint, valamint a vízfelszíni fényvisszaverő képessége. Ezek együttesen segítik a tavak víztisztaságának, a biológiai termelékenységnek és az optikai tulajdonságoknak az elemzését. Az LWQP 10 napos időközönként, közel valós időben, 100 m-es térbeli felbontásban szolgáltat adatokat nagy számú, közepes és nagyobb méretű tóra vonatkozóan.

Az LWQP adatokon alapuló térkép a Balaton zavarosságát mutatja, a 2026. február 21. és március 1. közötti időszakra vonatkozóan. A kék és zöld árnyalatai a tisztább vizeket, a sárga és piros a zavarosabb területeket jelölik a tavon belül. Az előbbi a Balaton keleti medencéjére, annak is inkább a déli részére volt jellemző, az utóbbi a nyugati medencében volt tapasztalható. A háttérben egy márciusban készült Sentinel-2 műholdkép látható. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Land Monitoring Service)

A Balaton vizével kapcsolatban olvasható legutóbbi hírek nem túl biztatóak a közelgő nyárra vonatkozóan. Március közepén ugyanis az ilyenkor szükségesnél 20–30 cm-rel alacsonyabb a vízállás. Az elmúlt évtizedben egyszer sem volt ennyire kevés víz a tóban tavasszal. A jelenlegi vízállás 90 cm, az ideális érték viszont 110–120 cm lenne, hogy a nyáron a párolgás miatt óhatatlanul fellépő vízveszteségnek legyen tartaléka. Hacsak nem történik gyors kedvező időjárási fordulat, vagyis nem hullik az átlagosnál 20–30%-kal több csapadék – amire egyelőre nincs jel –, akkor a nyár végére még a balatoni hajózással is gondok lehetnek.

Kapcsolódó linkek

Dánia és Svédország között

Ezúttal egy különleges képet mutatunk be az Európai Űrügynökség (ESA) nyomán, amelyet több mint 50 darab, 2025-ben készített Sentinel-1 radaros műholdképből állítottak össze. A leképezett terület ugyanaz, a Dániát és Svédországot elválasztó Øresund (vagy svédül Öresund) tengerszoros és környéke.

A 118 km hosszú, 4 és 28 km között változó szélességű szoros nyugati oldalán Dániát, keleti partján Svédország fekszik. Ez a világ egyik legforgalmasabb vízi útja, a Balti-tengert az Északi-tengerrel köti össze. A hajóforgalom miatt tűnik különösen „mozgalmasnak” a tenger a kombinált Sentinel-1 képen. Az apertúraszintézis elvén működő radaros műholdak minden időjárási körülmények között, éjjel-nappal is tudnak képeket alkotni a Föld felszínéről. Az amplitúdóképek lényegében a műholdról lebocsátott és a felszínről visszaverődő radarjelek intenzitását rögzítik. Azok a területek, ahonnan az oldalirányban beérkező impulzusok nem a műhold irányába verődnek vissza – ilyenek például a víztestek és a sima felületek – sötétebbnek tűnnek. Ezzel szemben azok, ahonnan a jel többé-kevésbé visszaverődik a műholdra – például a beépített városi területek, a fémtárgyak vagy infrastruktúraelemek – világosabbak.

A fentiek alapján érthető, hogy a radaros műholdképek ideálisak a hajóforgalom megfigyelésére. A hajók fényes, csillogó pontokként jelennek meg a tengerszoros sötét vizében. Az összegzett képen a 2025-ben ott zajlott tengeri forgalom útvonalai tisztán kivehetők: a fő hajózási útvonalakat a hajókat jelképező pontok nagyobb koncentrációja emeli ki.

Øresund egy 2025 során több mint 50 különböző időpontban készült Sentinel-1 radaros műholdképekből összeállított képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A hajók leginkább a dán főváros, Koppenhágai (balra), valamint a svédországi Malmö (jobbra) kikötői közelében sűrűsödnek. Ezek olyan várakozási zónák, ahol a tengerjáró hajók hosszabb ideig állnak a kikötőbe való bebocsáttatásra várva. Ezzel növekszik annak a valószínűsége, hogy a műholdátvonulások alkalmával készített „pillanatképekre” felkerüljön egy-egy fényes radarvisszaverő pont.

A kép alábbi, kinagyított részletén a Sjælland és Amager szigetein épült Koppenhága repülőtere (Amager keleti oldalán) is feltűnő, egy sötét, keresztre emlékeztető alakzat formájában. A repülőtér melletti szorosban található feltűnő, hosszúkás alakzat a Peberholm nevű mesterséges sziget. Ez valójában az Øresund-híd része, amely egy szakaszán igazából egy alagút a tengerszoros alatt, és Koppenhágát köti össze a svéd parton fekvő Malmővel. Peberholm jelenti az átmenetet a híd (a kis sziget keleti végéből kiinduló vékony, fehér vonal) és a dán oldalon található Drogden víz alatti alagút között. (Ez utóbbi természetesen láthatatlan a műhold „radarszeme” számára.)

A fenti kép kinagyított részletén nem csak a hajózási útvonalak rajzolódnak ki, de a koppenhágai repülőtér, a dán fővárost a svédországi Malmővel összekötő, 2000-ben átadott híd, valamint a környék tengeri szélturbinafarmjai is feltűnőek. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A hídtól délre, a svéd partoktól mintegy 10 km-re a tengerben látható szabályos, pontokból álló mintázat ezúttal nem hajókat, hanem a Lillgrund szélerőmű turbináit jelzi. Ez Svédország legnagyobb tengeri szélerőműve. Egy másik szélturbina-csoport koppenhágai kikötő partjainál látható: a Middelgrund tengeri szélerőmű 20 turbinája 3,4 km hosszú, enyhén ívelt gyöngysorként jelenik meg a szoros sötét vizében.

Kapcsolódó linkek

Dakka és környéke Bangladesben

A Bangladesi Népi Köztársaság Dél-Ázsiában fekszik, főleg Indiával – egy rövid határszakaszon még Mianmarral – szomszédos. Több mint 175 milliós lakosságával ez a Föld nyolcadik legnagyobb országa, s ha figyelembe vesszük viszonylag kis területét (148,5 ezer km2), akkor a népsűrűség tekintetében is az élvonalba tartozik.

Banglages fővárosa, Dakka a becslések szerint több mint 36 millió lakosával az ország legnépesebb városa, de világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozik. Az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég két Sentinel-2 műholdképet mutatott be Dakka környékéről. A Copernicus program optikai távérzékelő műholdjainak hamisszínes, az infravörös csatornák felvételeinek felhasználásával készített képein pirossal emelték ki a növényzetet. Sötétkékek a vízfelületek (elsősorban a folyók), világos türkiz színűek a homokzátonyok, frissen szárazra került folyómedrek. A várost a kép közepén egy kiterjedt zöldes-szürkés folt jelöli.

A műholdképek közül az első még 2017-ben, a második frissen, 2026-ban készült – mindkettő február hónapban. Összehasonlításuk révén megállapíthatjuk, milyen jelentős átalakuláson ment át a táj, mindössze 9 év leforgása alatt. Ezt megkönnyíti a színek erős kontrasztja.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Dakka egy síkságon fekszik, amelyet kisebb-nagyobb folyók bonyolult hálózata szabdal. A városi területet nyugatról keletre átszelő három folyó a Dhaleswari, a Buriganga és a Sitalakhya. Távolabbra tekintve nagyobb folyókat láthatunk: nyugatról a Padma (avagy Indiában még Gangesz), északnyugatról a Dzsamuna (Jamuna) érkezik. A Dzsamuna a Brahmaputra alsó folyása, amely Tibetből ered, mielőtt átfolyik Indián, majd délnyugat felé eléri Banglades területét. Ezek egy kiterjedt, összekapcsolódó ágrendszerben futnak össze, majd keleten egyesülnek a Meghna folyóval. Az egész végül a Bengáli-öbölbe torkollik.

E hatalmas folyók mélyen fekvő árterülete erősen ki van téve a monszun okozta üledékképződésnek és a folyamatos hidrológiai változásoknak. A műholdképeken is számos szárazra került egykori folyómeder látható világos foltként, különösen a Dzsamuna–Padma folyórendszer mentén. A két kép alapján nagyon feltűnő, hogy változott meg a Padma alakja és szélessége, különösen a Meghna folyóval való torkolatánál.

A képek tanúskodnak Dakka városi terjeszkedéséről is, a korábbi mezőgazdasági területek és vizes élőhelyek rovására. A 2017-ben élénkvörösnek tűnő zónák most fakóbbnak tűnnek, ami talajexpozícióra, építkezésekre vagy a felszín lefedésére utal. Dakka Dél-Ázsia egyik leggyorsabban növekvő nagyvárosi régiója. A világ számos más növekvő városához hasonlóan a beépített területek terjeszkedése és a népsűrűség növekedése komoly kihívásokkal jár a mezőgazdasági művelés és természeti erőforrásokkal való gazdálkodás területén is.

Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 műholdpárosa lehetővé teszi a városi növekedés pontos monitorozását világszerte, alapvető információkat nyújtva a várostervezők és a döntéshozók számára. A Sentinel-2 adatokat a földhasználat változásainak nyomon követésére, valamint a növényzet és a víztestek egészségének megfigyelésére is használják.

Kapcsolódó linkek

Fagyos Észtország

Észtország az elmúlt évtizedek egyik leghidegebb telét éli. 2026 február eleje óta folyamatosan a fagypont alatt maradtak a hőmérsékletek. A hosszan tartó fagy hatására befagyott a tenger, jégborítás pedig megzavarta a közlekedési kapcsolatokat, elszigetelt a szárazföldtől több kis szigetet.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

Az alábbi kép az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe rovatban jelent meg. Egy Sentinel-2 optikai műholdképről van szó, amely február 17-én készült. Rajta a Muhu-szigeten található Kuivastu városát (balra) az Észtország szárazföldjének nyugati partján fekvő Virtsu városával összekötő hajózási folyosó látható. A befagyott Suur-szoros jegén vágott keskeny sáv jelöli a hajózási útvonalat, s egy éppen akkor áthaladó hajót is elcsípett az egyik Sentinel-2 műhold kamerája.

A Copernicus program műholdjai sokrétű módon alkalmazhatók a tengeri jégviszonyok nyomon követésére. Nem csak az optikai tartományban érzékeny Sentinel-2 párosról van szó, hanem radaros módszerrel dolgozó Sentinel-1 műholdakról is. Ez utóbbiak számára ráadásul a felhőzet és a nappali megvilágítás hiánya sem jelenthet akadályt a felszín megfigyelésére. A Copernicus adatai tehát támogatják a biztonságos közlekedéstervezést és a környezeti megfigyeléseket – a balti-tengeri partvidéki övezetekben is.

Kapcsolódó linkek

Sentinel-3A: tíz éve pályán

Egy hete, február 16-án múlt tíz éve, hogy felbocsátották az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-3 műholdsorozatának első, máig jól működő tagját, a Sentinel-3A-t. 2016-os indulása óta – természetesen a kezdeti beüzemelés hónapjai leszámítva – a műhold folyamatosan gyűjtött, mindenki számára szabadon és ingyenesen hozzáférhető adataival nagyban hozzájárult az óceánokról és éghajlat alakulásáról rendelkezésünkre álló mérésekhez, támogatva ezzel a környezeti változások hosszú távú megfigyelését globális szinten. A kerek „születésnapról” megemlékeztek a Copernicus program honlapján, a nap képe rovatban is.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-3 műholdkép)

A Sentinel-3A egyik fő fedélzeti műszere, az OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) 2026. január 19-én készített képe a Watt-tengert mutatja Németország és Dánia partjai mentén. A hamisszínes műholdkép jól illusztrálja a Sentinel-3 műholdak egyik erősségét, hogy egyszerre tudnak értékes adatokat szolgáltatni mind a tengeri, mind a szárazföldi környezetről. Itt a part menti vizekben lebegő hordalék élénk vörös és narancssárga színekben jelenik meg. A mintázatok feltárják az árapály hatására létrejövő áramlatok által felkavart, illetve a folyók által szállított hordalék előfordulási helyeit. A koncentráció a parttól távolodva csökken, ahogy a képen a tenger színe sárgába, türkizbe, majd kékbe fordul.

Ugyanakkor a szárazföldi területeken jól kivehetők a mezőgazdasági területek, az erdők, a vizes élőhelyek és a városi övezetek, összetett mozaikot alkotva.

Az OLCI mellett a Sentinel-3 műholdak másik fontos berendezése az SLSTR (Sea and Land Surface Temperature Radiometer), amely a tengeri és szárazföldi felszíni hőmérsékletére vonatkozó pontos adatokat szolgáltató sugárzásmérő. Míg tehét az OLCI az óceán színének a vízben lebegő anyaggal és a biológiai aktivitással összefüggő változásait érzékeli, az SLSTR ugyanott a hőmérsékletről tudósít. Ezek az egymást kiegészítő megfigyelések együttesen átfogó információt nyújtanak a vízminőségről és a szárazföldi állapotokról is.

A Sentinel-3A harmadik fő műszere az apertúraszintézis elvén működő radaros magasságmérő (SRAL, Sentinel-3 Ku/C Radar Altimeter). Ezzel a tengerfelszín magasságát, a hullámzást és közvetve a hullámzást okozó szél sebességét, valamint a tengeri és szárazföldi jégtakaró magasságát mérik.

Kapcsolódó linkek

Valentin-napi műholdkép Egyiptomról

Jeles ünnepnapok közeledtével az űrügynökségek kommunikációs szakemberei (is) ellenállhatatlan vágyat éreznek a „kapcsolódáshoz”. Így volt ez az idei Valentin-nap (Bálint-nap, február 14.) előtt az Európai Űrügynökségnél (ESA) is, ahol a hét műholdképét a szerelmesek ünnepének szentelték. Ezt a napot régebben elsősorban az angolszász országokban ünnepelték, de már világszerte egyre inkább elterjedt.

A Valentin-napi műholdképek elválaszthatatlan eleme a szív alak, és az sem árt, ha az piros(as) színben jelenik meg. Az ESA idei képét a Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjainak köszönhetjük, a bemutatott táj pedig Egyiptom északi részén található. A szív alakot a Fajjúm-oázis oázis szolgáltatja, amely a fővárostól, Kairótól mintegy 80 km-re délnyugatra fekszik, a Nílus völgyének közelében. Ez egy hatalmas természetes mélyedés. Más egyiptomi oázisokkal ellentétben, amelyeket elsősorban a talajvíz tart fenn, a Fájjum-oázist közvetlenül a Nílus vize táplálja egy csatornán keresztül. Tőle északra a ma sós, sötét színű Kárúni-tó (ókori nevén Moirisz-tó) maradványai láthatók, amely egykor sokkal nagyobb édesvizű tó volt.

A valóságban az oázis természetesen nem ilyen piros, de ez a hamisszínes műholdkép ilyen módon emeli ki a növényzetet, a műhold kamerájának a közeli infravörös tartományba eső sávja felhasználásával. Az általában sivatagos tájtól jól elütő módon maga a Nílus-völgy, valamint északon a folyó termékeny deltavidéke is piros. Így az oázissal együtt olyan benyomást keltenek, mint egy nagy virág, szív alakú levéllel. Kellhet-e ennél jobb Valentin-napi kapcsolódás?

Egyiptom a Nílussal és a Fajjúm-oázissal egy hamisszínes Sentinel-2 műholdképmozaikon. Ezt 2025 júliusa és decembere között készített több műholdkép alapján állították össze, hogy a felhőmentes területek összeválogatásával az egész kiterjedt vidék tisztán, nagy felbontásban látszódjon. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Mivel Egyiptom területének kevesebb mint 3%-a alkalmas mezőgazdasági hasznosításra, a Nílus deltája fontos termőterület. A táblák foltjai a vörös eltérő árnyalataiban jelennek meg, tükrözve a különböző növényeket, illetve növekedési szakaszokat. Az itteni főbb termények közé tartozik a gyapot, a rizs és a cukornád.

A növényzetet pirossal kiemelő hamisszínes műholdképeken a beépített városi területek szürkék. Itt a legnagyobb „folt” Kairó, a Delta kezdeténél (avagy a képzeletbeli virág szárának tetején). Ha belenagyítunk az eredetileg 10 m-es felbontású képbe, sok más érdekesség mellett a gízai piramisok is kiszúrhatók a város délnyugati szélén, a sziklás fennsíkon. (Az egyiptomi piramisokról egy tavalyi, műholdképpel illusztrált blogbejegyzésünkben már írtunk.)

A műholdkép jobb oldalán a Szuezi-csatorna is látható, amely a Földközi-tenger partján fekvő Port Szaídtól a Vörös-tenger északnyugati ágáig, a Szuezi-öbölig húzódik. A világ egyik legfontosabb vízi útjaként a Szuezi-csatorna közvetlen kapcsolatot biztosít a Földközi-tenger és az Indiai-óceán között.

Kapcsolódó linkek

Téli olimpia 2026

2026. évi téli olimpiai játékok hivatalos megnyitója február 6-án volt, a záróünnepségre 22-én kerítenek sort. A helyszín Észak-Olaszország, a rendező városok Milánó és Cortina d’Ampezzo. (Ez utóbbi helyszínen 1956-ban már volt egyszer téli olimpia, Olaszország pedig ezen kívül 2006-ban is megrendezte a játékokat, akkor Torinóban.)

Az Európai Űrügynökség (ESA) az elmúlt hét műholdképét az idei, sorrendben 25. téli olimpia helyszínének szentelte, egy látványos Sentienel-2 kép bemutatásával. Ezen számos kulcsfontosságú olimpiai helyszín látható. A mostani játékok földrajzi értelemben igen elszórt helyszíneken zajlanak. A felhőmentes körülmények között készült, a valódi színeket visszaadó műholdkép felső részét az Alpok hegyei és völgyei uralják, ahol a legtöbb versenyszám zajlik. Északkeletre fekszik Cortina d’Ampezzo, a Dolomitok gyöngyszeme, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Az immár második itteni olimpia miatt nem meglepő, hogy a téli sportok felkapott központjáról van szó.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A megnyitóünnepséget a milánói San Siro stadionban tartották. Olaszország Róma utáni második legnagyobb városa a kép bal alsó sarkában, az Alpok alatt megbúvó szürke foltként látható. Keletebbre, a képen alul középtájt a mélykék színű Garda-tó a maga 370 km2-es területével Olaszország legnagyobb, és az Alpok régiójának harmadik legnagyobb tava. Még tovább haladva keletre található Verona városa, ahol a záróünnepséget tartják majd, lezárva a két héten át tartó sporteseményeket. Verona történelmi épületeivel, mint például a híres Arénával, ugyancsak a világörökség része. Itt lesz március 6-án a téli paralimpiai játékok megnyitója is. Most ünneplik az első téli paralimpiai megrendezésének 50. évfordulóját.

Ha folytatjuk képzeletbeli utunkat kelet felé, egészen az Adriai-tenger partjáig, akkor eljutunk Velencébe. A kép jobb alsó sarkában türkiz színben tűnik fel a velencei lagúna, benne pedig a várost alkotó szigetek.

Kapcsolódó linkek

Zsutung partjainál

Az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján múlt héten közzétett műholdkép segítségével Kína keleti partvidékére, a Sárga-tengerhez, még pontosabban Zsutung (Rudong) megye partszakaszának egy részéhez látogatunk. A valódi színeket visszaadó kép a Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel2- műholdjával készült, felszíni felbontása eredetiben 10 m-es.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Zsutung Sanghajtól (Shanghai) északra fekszik, a Jangce folyó torkolatától északra. Az 1950-es évek óta több hektárnyi földet hódítottak el a tengertől. A korábban mocsaras vidéket mezőgazdasági területekké, akvakultúra-gazdálkodást lehetővé tevő tavakká, valamint övezetekké alakították. A fenti műholdkép alsó részén látható táj képét mezőgazdasági területek és vizes élőhelyek keveréke határozza meg. A fő termesztett növények a rizs, a búza, a gyapot, a zöldségek és a gyümölcsök.

A Jangce-delta közelsége miatt folyamatosan órási mennyiségű üledék kerül a tengerbe, ami sárgásbarna árnyalatot kölcsönöz a part menti vizeknek. Ez a finom üledék hozzájárul a világ egyik legdinamikusabb és legváltozatosabb folyódeltájának kialakításához.

Kiterjedt akvakultúra-tavak láthatók a part mentén és az apály idején szárazra, a dagálykor a víz alá szigeteken. A Jangce torkolata körüli erős áramlatok a vízkeringés fenntartásával, a pangás megakadályozásával, valamint a tápanyagok utánpótlásával segítik az akvakultúrát, kedvező feltételeket teremtve a tenger gyümölcsei, például garnélarákok tenyésztéshez.

A partvidéket és a szigeteket emellett aktívan hasznosítják megújuló energia termelésére. A kép alábbi, kinagyított részletén, a parton naperőművek láthatók, míg a szélturbinák pálcikaszerű árnyékot vető pontokként sorakoznak a tengeren.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

2024-ben elkezdődött egy Zsutung part menti vizes élőhelyeinek helyreállítását célzó projekt. A remények szerint a térség hamarosan az ökoturizmus kiemelt célpontjává válhat.

Kapcsolódó linkek