A huszadik Duna-híd

Elkezdődött a Duna huszadik magyarországi hídjának építése – olvashattuk a napokban a hírekben. A híd és a hozzá vezető, majdan 512-es számot viselő út a folyó jobb partján Paks, bal partján Kalocsa térségét köti majd össze, közlekedési szempontból a 6-os számú főút (és a közelében vezető M6-os autópálya), valamint az 51-es főút összeköttetését biztosítja.

Egyelőre még a földmérők tűzik ki a létesítmény helyét és az út nyomvonalát, az építkezés látványosabb szakasza csak az év közepén kezdődik. Őszre tervezik a két mederpillér zsaluzását. Az új Duna-híd átadását 2024-re ígérik. A Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak képein mégis már most is jól kivehető, hogy hol lesz majd az új híd és merre vezet a kiszolgáló út nyomvonala. Alább egy friss, 2021. márciusi hamisszínes (a növényzetet pirossal kiemelő) képet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával egy egy évvel korábban készült Sentinel-2 képpel.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020–2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Középen a Duna kék szalagja, a 2021-es képen rá nem pont merőlegesen a híd majdani helyén az ártéri erdőbe vágott nyiladék látható. A jobb alsó sarokban Foktő község, tőle északnyugati irányban, a Duna bal partján a Pannon Növényolajgyártó Kft. telephelye feltűnő. A Paksi Atomerőmű és Paks városa a folyó túlpartján, a képen ábrázolt területen kívül, attól északra fekszik.

A híd hossza 946 m, a rajta átvezető út kétszer egysávos lesz. Mellette mindkét irányban kerékpárutat is kialakítanak. A műtárgy három fő részből áll majd: középen a mederhíd, jobbra és balra a hullámtéri hidak. A három rész különböző megoldású, de egységes szerkezetet alkot.

A hídépítés későbbi fázisait, illetve majd a létesítmény átadását annak idején igyekszünk műholdképeken is megmutatni.

Kapcsolódó linkek:

A Galápagos-szigetek

Az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának márciusi első epizódjában a Csendes-óceánban, az anyaországtól, Ecuadortól mintegy 1000 km-re nyugatra fekvő Galápagos-szigetekre látogattak egy a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjával készített kép segítségével.

(Forrás: ESA)

A szigetcsoport 13 nagyobb és egy sor kisebb tagból áll, amelyek az óceán mintegy 60 ezer km2-es területén szóródnak szét. Maguknak a szárazföldeknek a területe 8 ezer km2. A szigetek alakját, a változatos felszíni formákat a hosszan tartó vulkáni tevékenység és a szeizmikus aktivitás formálta. A műholdképen a legfeltűnőbbek a vulkáni kúpok. A középen látható legnagyobb sziget, a tengeri csikóra emlékeztető formájú Isabela (Albemarle) öt nagy vulkáni hegy – nevük északról dél felé haladva Wolf, Darwin, Alcedo, Sierra Negra és Cerro Azul – vonulata, legnagyobb kiterjedése 132 km. A Wolf-vulkán és tőle keletre az Ecuador nevű hegy szinte pontosan az Egyenlítőn fekszik. A Wolf egyébként a szigetek legmagasabb csúcsa (1707 m).

A teljes formájában 10 m-es felbontású, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép a felhőkkel akkor épp alig borított Galápagos-szigetekről 2020. szeptember 23-án készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Isabela szigetének déli részén élénk zöld színével feltűnő a hegyoldalakat borító erdő, amely a napjainkban is legaktívabb vulkán, a Sierra Negra csúcsát választja el a homokos tengerparttól. Ez utóbbi a felhők miatt csak részben látható. A Galápagos-szigetcsoport második legnagyobb területű tagja, Santa Cruz a képen jobbra látható. Itt, a déli part mentén található a főváros, Puerto Ayora, amely azonban épp nem láthtó a felhők miatt.

A Galápagos-szigetek változatos és egyedülálló növény- és állatvilágukról híresek. Sok faj endemikus, vagyis a Földön kizárólag itt él. Ilyen például a galápagosi óriásteknős, a tengeri leguán, a csököttszárnyú kárókatona (más néven galápagosi kormorán), vagy a galápagosi pingvin, amely az egyetlen az Egyenlítőtől északra is előforduló pingvinfaj. Közkeletű vélekedés, hogy 1835-ben az itteni élővilág tanulmányozása inspirálta Charles Darwint a természetes kiválasztódás elméletének megfogalmazására. A teljes szigetcsoport 1959 óta védett nemzeti park.

Kapcsolódó linkek:

Tűz a berekben Fonyódnál

Február 27-én késő délután kapott lángra a nádas a Balaton déli partján, Fonyód és Balatonfenyves között. A tűz mintegy 120 hektárnyi területen pusztított, szinte ugyanott, ahol a két évvel korábban is. A Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának alábbi, valódi színeket visszaadó képe a tűz előtti napon, február 26-án készült. Az összehasonlításul látható, már a leégett területet fekete foltként mutató Sentinel-2 műholdkép öt nappal későbbről, március 3-áról származik.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A csúszka elmozdításával váltogatható képek tanúsága szerint a leégett terület a tópart (balra fent) és az M7-es autópálya (jobbra lent) között található. Ahogy a Telex helyszíni fényképekkel illusztrált tudósításában olvashatjuk, a tűz által érintett láp természetvédelmi szempontból különösen értékes, Natura 2000-es besorolású. Fonyódtól és Balatonfenyvestől délre máig megmaradt a Balaton déli partvidékét egykor jellemző lápok és mocsarak egy része. A számos védett állat- és növényfajnak otthont adó terület nagy értéke, hogy szinte érintetlen és összefüggő. A berek egy része azonban időről időre leég. Ahogy a drónfelvételekből, de a fenti márciusi műholdképről is látszik, a tűz Fonyód felől, tölcsér alakban terjedt. A lángokat ötven tűzoltó félnapos munkájával sikerült csak eloltani. Nem zárható ki a szándékos gyújtogatás.

A hírek szerint a kisebb, lassabb mozgású állatfajok sok egyede elpusztulhatott. A növényzet gyorsabban regenerálódik majd, de az ennyire gyakori tüzek hosszú távon fajok eltűnését eredményezhetik a területről.

Az alábbi képpár ugyanannak a két, mindössze öt nap különbséggel készített tél végi Sentinel-2 műholdképnek a nagyobb kivágata. A Balaton látványával sosem lehet betelni. Ezek a képek is illusztrálják, mennyire dinamikusan változik a tó kinézete az időjárástól, az áramlásoktól függően.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Műholdradar-interferometria és mezőgazdaság?

Eddig a Copernicus program apertúraszintézis elvén működő radarral (Synthetic Aperture Radar, SAR) felszerelt Sentinel-1 műholdjaival kapcsolatban, ha az interferométeres módszer (InSAR) került szóba, akkor a felszínváltozások feltérképezése jutott a leginkább eszünkbe (például nemrég a horvátországi földrengés következményeinek kimutatásakor). Esetleg a több időpontban végzett méréseknek az állandó szórópontok módszerével történt elemzése, ami alkalmat ad a nagy területre kiterjedő, igen nagy pontosságú mozgásvizsgálatokra (amint azt Magyarország első teljes Sentinel-1 felszínmozgási térképének előállításakor láthattuk). Most azonban egy teljesen újnak számító, ígéretes InSAR alkalmazás lehetőségéről érkezett hír.

Mezőgazdasági alkalmazásokra, a szántóföldi növények megfigyelésére hagyományosan több hullámsávban készített optikai műholdas felvételeket használnak. A különféle növénytípusok eltérő spektrális jellemzőik alapján azonosíthatók, fejlődési állapotukra, egészségükre vonatkozó információ is nyerhető, így a műholdas távérzékelési adatokból akár a várható termésre is jó becslés adható. Most erre a mezőgazdasági távérzékelési területre „törhet be” a műholdradar-interferometria. Az új eljárás segítségével várhatan tovább javítható a termésbecslés pontossága, a termésmennyiségre vonatkozó statisztikai adatok gyűjtése, valamint a természeti katasztrófák (pl. aszály, belvíz, vihar) által okozott károk és terméskiesés számszerűsítése.

A Sentinel-1 küldetés két azonos felszereltségű radaros műholdból áll, amelyek ugyanolyan kvázipoláris pályán, de egy adott időpontban a Föld két átellenes oldala fölött tartózkodva keringenek. A műholdakról lebocsátott és a felszínről visszaverődő mikrohullámok átjutnak a felhőzeten, és az éjszaka sem jelent akadályt a megfigyelések számára. Maguk a radarképek számos célra használhatók, a tengeri jég figyelésétől kezdve az árvizek detektálásáig. A megfigyelések fázisinformációit pedig az interferométeres feldolgozással tudják hasznosítani. A Sentinel-1 műholdpáros a földfelszínt lényegében 6 naponta újból és újból feltérképezi. A Sentinel-1 mérések vízszintes (horizontális, H) és függőleges (vertikális, V) síkokban polarizált rádióhullámokat bocsátanak ki, és a visszaszórt hullámok esetén is képesek a két merőleges lineáris polarizáció detektálására.

Nemrég az IEEE Journal of Selected Topics in Applied Earth Observations and Remote Sensing című szakfolyóiratban, spanyolországi és olaszországi szakemberek tollából jelent meg az a tudományos publikáció, amely az InSAR potenciális mezőgazdasági alkalmazását taglalja. A munkát részben az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával végezték. Tesztcélokra 2017-ben egy éven keresztül a Sevilla környéki mezőgazdasági területekről gyűjtött Sentinel-1 adatokat használták. Összesen 17 ott termesztett haszonnövényt sikerült megkülönböztetniük a 6 naponta készült felvételpárok segítségével végzett koherenciavizsgálatok alapján.

A koherencia időbeli változása négy növény (cukorrépa, kukorica, búza, lucerna) esetében, a VV és VH polarizációs mérések alapján. Ez egyes növénytípusok jellegzetes lefolyású görbéket eredményeznek. A lucerna (jobbra lent) például hosszú vegetációs idővel jellemezhető, ami a radarhullámok visszaszórása szempontjából alacsony koherenciaszintet eredményez, januártól egészen szeptemberig. A másik három növény esetében ez a szakasz jóval rövidebb, és a nyárra esik. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / DARES Technology / University of Alicante)

A különféle szántóföldi növények esetében, az év során eltelt idő függvényében másképp alakul a radarjelek koherens visszaszórása a műhold irányába. Egyszerűen szólva: minél dúsabb a növényzet, annál kevésbé „látszik” a műhold érzékelője számára a talaj. Vagyis a vegetációs időszakban a görbék alacsony értékeket mutatnak, azon kívül magasakat. Ezzel a módszerrel 80%-os biztonsággal meg lehet mondani, hogy egy adott táblán milyen fajta növényt termesztenek. A különféle polarizációra érzékeny mérések jól kiegészítik egymást.

Az InSAR módszerrel azonosított (jobbra) és a helyszíni felmérésekből származó információ alapján termesztett (balra) haszonnövények fajtái a spanyolországi tesztterületen, 2017-ben. A színek a különböző növényfajtákat jelölik, a különbségek pedig minimálisak, ami a műholdradaros módszer megbízhatóságát jelzi. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / University of Alicante / Regional Government of Andalusia)

A táblákon termesztett növények azonosítása fontos szerepet játszik az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának (Common Agricultural Policy, CAP) végrehajtásában, a gazdálkodóknak nyújtott területalapú támogatások ellenőrzésében is. Műholdas módszerrel a fáradságos, költséges, és szükségképpen kisebb területre kiterjedő helyszíni ellenőrzések kiválthatók illetve kiegészíthetők.

Kapcsolódó link:

Támogatott projektünk

Társaságunk a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. kezelésében lévő Külpiacrajutási Támogatás megnevezésű pályázaton 14 158 500 Ft támogatást nyert el.

A támogatott projektünk címe: Új infrastruktúra-állapotfelmérési technológia demonstrációja, bevezetése a Balkánon.

A pályázati forrásból megvalósítani kívánt projektünk keretében exportálandó technológia hazánkban is és a célországokban is újdonság. Hatékonyabb bármi eddigi módszernél, nem szükséges mérőpontok, műszerek elhelyezése a létesítményen, így az roncsolásmentes marad. A vonatkozó exporttevékenység egyedi megközelítést tesz szükségessé, mivel a szolgáltatás akár súlyos katasztrófákat előzhet meg, így az erre vonatkozó követelmények szigorúak, egy új technológia bevezetése komoly bizalmat, hitelességet kíván. E szolgáltatás nem tud egy vásáron teszttermékként megjelenni, képeken, videón való bemutatásnak ezen a piacon nincs elég hitele, így elengedhetetlenek a speciális helyszíni bemutatók, szükséges a hatékonyság helyi, közvetlen bizonyítása.

Köszönjük a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. támogatását.

 

Tanezrouft

Az Európai Űrügynökség egy-egy érdekes űrfelvételt bemutató heti földmegfigyelési ismeretterjesztő videósorozatában a 2021-es év első „sztárja” a Szahara egyik legszárazabb és legelhagyatottabb vidékéről, a Tanezrouft-medencéről készített Sentinel-2 műholdkép volt.

(Forrás: ESA)

A képet még egy évvel korábban, 2020. január 12-én készítette az akár 10 m-es felszíni felbontásra képes, 13 különböző látható és infravörös sávban érzékeny Sentinel-2 műholdpáros egyik tagja. A régió Algéria déli és Mali északi részén terül el, és arról nevezetes, hogy perzselő a forróság, nyáron akár 50 °C fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Lényegében semmi víz nincs itt, és emiatt a növényzet sem él meg. A területet a rettegés földjének, vagy a szomjúság földjének is nevezik. Állandó lakossága sincs, legfeljebb nomád tuaregekkel lehet itt találkozni.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A kopár, sík vidéket kelet felől az Ahaggar-hegység (más néven Hoggar-hegység) határolja. A műholdképen változatos megjelenésű tájat sötét homokkőből álló domborzat, meredek sziklafalak, sós lapályok (a képen fehér színben), köves fennsíkok uralják. Elsőre meglepőnek tűnő módon a szél és a homokviharok koptató hatása mellett a víz eróziójának is feltűnnek a nyomai. De nincs ellentmondás: ahol ma sivatag terül el, ott a Föld történetének korábbi időszakában bőségesen fordult elő víz. Láthatók itt több emelet magas homokdűnék is. A párhuzamosan kanyargó, gyűrődésekre emlékeztető hurkokból álló mintázatot a lekopott, a paleozoikum idején – vagyis kb. 540 és 251 millió éve – képződött kőzet eltérő színű rétegei rajzolják ki.

Kapcsolódó linkek:

Korcsolyával tizenegy városon keresztül

23 éven át a klímaváltozás, most a koronavírus teheti tönkre a fríz nemzeti korcsolyaünnepet – olvashatjuk a 444.hu cikkének címében, amelyben sok érdekesség található a Hollandia északnyugati részén fekvő Frízföldön hagyományosan megrendezett, a világon egyedülálló maratoni korcsolyaversenyről. Idén február első felében az elmúlt évekhez képest hosszú ideig tartó, kemény fagyok vannak Nyugat-Európában, így Hollandiában is. Ez pedig akár lehetővé is tehetné a verseny megrendezését, aminek feltétele, hogy a 11 frízföldi városon át vezető, csatornákon és tavakon haladó útvonalon a jégpáncél mindenütt legalább 25 cm vastagra hízzon. Idén azonban ha a kemény tél össze is jönne, a koronavírus-járvány miatt hozott gyülekezési korlátozások miatt biztosan nem tarthatják meg a versenyt a hagyományos formájában, amikor akár húszezres tömeg is elindulhat a kb. 200 km hosszú táv teljesítésére.

Az Elfstedentocht neve is a 11 városra utal: az útvonal a fríz fővárosból, Leeuwardenből indul és oda is érkezik vissza. A verseny nem csak egy sportesemény, amelynek távját a legjobb korcsolyázók mintegy 7 óra alatt teljesítik, hanem egyúttal egy népünnepély, egy fokozatosan eltűnő életforma ünnepe is. A helyi korcsolyázó hagyományokra építve a versenyt ebben a hivatalos formájában, rögzített szabályokkal 1909 óta rendezik meg. Később Frízföldön túlról, Hollandia egész területéről érkeztek a résztvevők.

Leeuwardenen kívül a másik tíz történelmi fríz város, amelyeken az Elfstedentocht útvonala áthalad, Sneek, IJlst, Sloten, Stavoren, Hindeloopen, Workum, Bolsward, Harlingen, Franeker és Dokkum. Ez utóbbit, a Leeuwardentől északkeletre fekvő Dokkumot (középen fent) és környékét mutatjuk be az alábbi, február 14-én készült Sentinel-2 műholdképen. A valódi színeket visszaadó téli kép mellett egy fél évvel korábban, tavaly augusztusban készült nyári Sentinel-2 kép is látható, összehasonlításukat megkönnyíti, ha a csúszkát elmozdítjuk. Míg a nyári képen a csatornák sötét szalagokként futnak a jellemzően mezőgazdasági táblákkal tarkított tájon, addig a februári állapotban ezek befagyott felszínét fehér hó takarja.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020–2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Legutóbb 2012-ben voltak majdnem megfelelőek a körülmények a verseny megrendezéséhez, de akkor néhány szakaszon mégsem érte el a jég vastagsága a kellő mértéket. Utoljára még a múlt században, 1997-ben sikerült megtartani a versenyt. Az Elfstedentocht első ötven évében még 11-szer fagytak be eléggé a csatornák és tavak Frízföldön, de azóta már csak négyszer (1963-ban, 1985-ben, 1986-ban és 1997-ben) sikerült megtartani a nagy érdeklődéssel várt hagyományos futamot. Az elmúlt száz évben Hollandiában 3,5 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, a klímaváltozás miatt egyre kisebb a valószínűsége, hogy összejön egy kellően kemény tél. A becslések szerint 2050-ig legfeljebb egy-két megfelelő alkalom adódhat, utána már annyi sem…

Kapcsolódó linkek:

Februári árvíz a Bodrogközben

Idén február elején a Felső-Tisza vízgyűjtő területén árhullám vonult le, a hirtelen lehulló csapadék miatt. A hírekben nagy figyelmet kapott, hogy Ukrajna és Románia területéről a megáradt Tisza és mellékfolyói jelentős mennyiségű hulladékot sodortak Magyarország területére. Ezért a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el. A szennyezés eredete a folyók hullámterében illegálisan elhelyezett kommunális hulladék. A vízen úszó szemét eltakarítására a Tiszát Vásárosnaménynál részlegesen hajókkal zárták el, a hulladékmentesítő munkagéplánc már az első üzemi napján, február 4-én több mint 200 köbméter térfogatú (mintegy 60 tonna tömegű) uszadékot emelt ki.

A vízen úszó szemét nem újkeletű probléma, egy 2019. nyári blogbejegyzésünkben is foglalkoztunk már vele. Most egy a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjával készült képen az árvíz hatását figyelhetjük meg a behavazott tájon, jó néhány nappal később, amikorra a felhők (többé-kevésbé) elvonultak. A kép jobb felső sarkától (az ukrán határ környékétől, Záhonytól) több mint 70 km-en át Tokajig (bal alsó sarok) kanyarog a Tisza, ahol jobb oldali mellékfolyója, az északkeleti irányból érkező Bodrog torkolata látható. Az egyik műholdkép idén február 13-án készült. Összehasonlításképp mellé tettünk egy szintén havas, téli tájat mutató, felhőmentes Sentienel-2 képet, 2019 januárjából. Mindkét műholdkép a valóságoshoz közeli színeket mutatja. A csúszka elmozdításával feltűnő, hogy míg 2019-ben nem volt árvíz, addig a 2021-es februári képen a sötét színárnyalatok alapján a folyók sokkal „szélesebbnek” tűnnek, hiszen az elöntött területeken nem maradt meg a fehér hó. Különösen nagy kiterjedésű a vízzel borított terület a Bodrogközben, Tokaj felett.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019, 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A mostani februári műholdképen mindenfelé látható, de különösen a Tisza bal partján, a legfeltűnőbben Rakamaz térségében előforduló barnás színű foltok a belvízzel érintett földekre utalnak.

Kapcsolódó linkek:

Több jéghegy születőben?

Közel a törés – írtuk majdnem két évvel ezelőtt az antarktiszi Brunt-selfjégről. Egy nagy kiterjedésű, London és külvárosai területével összemérhető jégdarabról gondolták akkor, hogy hamarosan önállósodik és a Weddell-tengerben jéghegyként folyatja pályafutását. A self széle azonban azóta is a helyén van, de újabb nagy repedés jelent meg mellette, így most már valóban „bármikor” leszakadhat valami. A selfjég a kontinens partjáról a tengerbe nyúló jégtömeg, amelyből a tengerjárás, az apály és a dagály váltakozása időnként jéghegyeket választ le.

A repedéseket és fejlődésüket a Copernicus program földmegfigyelő műholdjai segítségével is figyelemmel tudják kísérni. A mostani helyzet alapján úgy tűnik, hogy nem is egy, hanem több darabban keletkezhetnek majd a jéghegyek. Az alábbi képeken látható legnagyobb, délről észak felé húzódó repedés (Chasm 1) egyben a legrégibb, már 25 éve keletkezett. Tőle északra, keresztirányban a Halloween nevet kapott repedést 2016 októberének utolsó napján vették először észre. A legújabb, egyelőre még névtelen repedést Sentinel-1 műholdas mérések alapján 2019 végén fedezték fel. Hosszúsága mostanra több tíz km-es.

Az új repedés (pirossal) és hosszának növekedése az idő függvényében, Sentinel-1 és Sentinel-2 képek vizuális kiértékelése alapján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

 

A Brunt- és Stancomb–Wills-selfjég felszínmozgását szemléltető kép Sentinel-1 radarmérések interferométeres feldolgozásával készült, a 2021. január 5-én és 17-én gyűjtött adatok összehasonlítása alapján. A piros színnel látható felső rész az új repedéstől északra a legkevésbé stabil, naponta 5 m-t mozdul el. A jégmező középső részén a sárgás színárnyalat naponta 2–2,5 m-es mozgást jelez. A kék zónák a szárazföld (part) közelében stabilak. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdas távérzékelő eszközök révén a kutatók rendszeres időközönként figyelni tudják a sarkvidéki jégtakaró alakulását. A radaros Sentinel-1 adatok különösen a hosszú sarkvidéki éjszakák idején pótolhatatlanok, amikor napfény híján az optikai földmegfigyelő műholdak itt nem tudnak képeket készíteni. Nem csak az eseményeket lehet így követni, de a mérések segítenek a jég dinamikájának összetett modellezésében is.

A Brunt-selfjégnél utoljára 1971-ben történt komolyabb jéghegyborjadzási esemény. 2017-ben, amikor a területet instabilnak minősítették, át kellett helyezni innen a brit Halley VI sarkvidéki kutatóállomást. Ezt 2012-ben hozták létre. A nyolc összekapcsolt egységből álló építményt előrelátóan talpakra helyezték, így szerencsére viszonylag könnyen arrébb lehet vontatni.

Kapcsolódó linkek:

Piros hó és zsírkő

„Majd ha piros hó esik!” – szoktuk mondani, ha olyasmire utalunk, aminek a bekövetkeztét lehetetlennek tartjuk. Pedig piros hó – ha nem is túl gyakran, de – időnként valóban előfordulhat. Ilyesmi történt most február 6-án Európa délnyugati részén, ahová dél felől, a Szahara irányából az erős szél nagy mennyiségű homokot szállított a levegőben. Emiatt a csapadék is megszíneződött. Az Alpokban és a Pireneusokban sáros eső vagy vörösesbarnára színezett hó hullott. Az andorrai pályákon olybá tűnt, mintha homokon síeltek volna. „Mintha a Marson lennénk” – adta a hangzatos címet híradásának az Időkép, amelyben a helyszíneken készült fotók mellett egy NASA műholdfelvételt is bemutattak a por érkezéséről.

Mi most az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 műholdjainak a valódihoz közeli színeket mutató képeit hasonlítjuk össze, amelyek Franciaország déli határvidékén, a Pireneusok keleti része fölött készültek. A környéken a felhőborítottság meglehetősen nagy volt február 6-án, valamint az összehasonlításképpen bemutatott, két nappal korábbi kép készítésének idején is. Luzenac közelében, az andorrai határ mellett járunk, ahol sikerült egy a felhők alól kibukkanó részletet találni a műholdképeken. Középen 2000 m fölötti hegycsúcsok csoportja (Pic de Saint-Barthélemy, 2309 m és Pic de Soularac, 2368 m), amelyeket az évnek ebben a szakában hó borít. Míg február 4-én a felhők közül kibukkanó havas hegycsúcsok a megszokott fehér színűeknek látszottak, a 6-án készített Sentinel-2 képen a táj vöröses színűvé változott. A csúszka elmozdításával össze is lehet hasonlítani a két képet.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A táj egyébként nyáron, hómentes (és persze felhőmentes) körülmények között is tartogat érdekességet a műholdképeken. A Pic de Soularac keleti oldalán található ugyanis egy nagy külszíni fejtés, ahol zsírkő (talcum) bányászata folyik. A filloszilikátok közé tartozó, magnéziumtartalmú ásványt a kozmetikai és gyógyszerkészítményektől kezdve élelmiszereken át a textil-, gumi- és vegyiparban is széles körben alkalmazzák. A Luzenac közelében működő bányát üzemeltető, világszerte több telephelyet is birtokló vállalat a világ legnagyobb zsírkőtermelője. Ez az 1800 m-es magasságban nyitott bánya évi 400 ezer tonnás mennyiséget ad.

Az ugyanerről a területről nyáron, 2020. augusztus 25-én készült valódiszínes Sentinel-2 műholdképen a tájat uraló zöld és barna színek közül kirí a zsírkőbánya ejtette, bő 2 km átmérőjű nagy tájseb. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek: