Hungaroring: futam előtt, futam alatt

Ezen az hétvégén, július 27–29. között rendezik a Formula-1 idei Magyar Nagydíjának versenyeit a Hungaroringen. Magyarország legmodernebb autóverseny-pályáján először 1986-ban rendezték meg ezt a versenyt, azóta is minden év nyarán, általában augusztusban – vagy idén július végén – kerül a versenynaptárba. A Hungaroring Budapest és Gödöllő között, Mogyoród mellett épült meg. A közel négy és […]

Gátszakadás Laoszban

Július 23-án, helyi idő szerint este 8 óra körül átszakadt egy vízerőmű gátja Laosz délkeleti részén, a kambodzsai határ közelében. Emiatt a becslések szerint 5 milliárd köbméternyi – mintegy kétmillió olimpiai úszómedence térfogatával egyenértékű – víz zúdult a környező településekre Attapeu tartományban. A beleset nyomán több ezer lakóház semmisült meg, a halottak és eltűntek száma […]

Kiszáradt Észak-Európa

Európát, különösen annak északi országait idén nyáron szokatlan forróság és szárazság sújtja. A hőhullám hatásának megdöbbentő bizonyítéka az a két Sentinel-2 műholdfelvétel, amely Dánia egy részletét mutatja. Az egyik épp tavaly ilyenkor, 2017 júliusában készült, a másik most frissen, idén júliusban. A hőség és a csapadékhiány hatására azokon a mezőgazdasági földeken, ahol egy évvel ezelőtt […]

Füst Svédország fölött

A Skandináviát sújtó idei hőség és szárazság nem maradt következmények nélkül. Az űrből is látszik a Svédországban fellángolt erdő- és bozóttüzek füstje. A kiszáradt növényzet egészen az északi sarkkörig terjedő területeken is felgyulladt. Az alábbi két műholdkép mindegyike július 17-én készült, a Copernicus program műholdjaival. A Sentinel-3 kevésbé jó felbontású, de nagy – Norvégia nyugati […]

Nyilvánosak a Sentinel-5P adatai

Hónapokon át tartó gondos kalibrációs, tesztek és az eredmények értékelése után a Copernicus program légszennyezettség-mérő műholdjának, a 2017 októberében pályára állított Sentinel-5P-nek most már nyilvánosan hozzáférhető az adatbázisa, megindultak a szolgálatszerű mérések. Az első térképeken a levegő minőségét meghatározó egyes gázok, mint a szén-monoxid, a nitrogén-dioxid és az ózon eloszlása látható. A Sentinel-5P az Európai […]

Zágráb

Ma hazánk egyik déli szomszédja, az 1991-ben függetlenné vált Horvátország történetének egyik legnagyobb sportsikerét érte el: döntőt játszott a labdarúgó-világbajnokságon. Válogatottjuk végül 4:2 arányban alulmaradt a franciák ellen a világbajnokság döntőjében, a moszkvai Luzsnyiki-stadionban. Mivel azonban Párizzsal kapcsolatos blogbejegyzésünk már volt korábban, és a franciáktól amúgy is kevésbé váratlan volt a döntőbe jutás, ez alkalomból […]

Ha nyár, akkor Balaton

A Balaton Magyarország és tágabb földrajzi környezetünk legnagyobb tava. Teljes vízfelülete mintegy 600 négyzetkilométer. Hossza 77 km, szélessége 1,5 km (a Tihanyi-félszigetnél) és 12,7 km (Balatonvilágos–Balatonalmádi) között változik. Vize sekély, átlagosan 3–4 m, de a legnagyobb mélysége sem több 11 m-nél. Nyáron a víz hamar felmelegszik, kiválóan alkalmas fürdőzésre. A Balaton és környéke a fürdőzés, […]

Színpompás szaharai vulkán

A kép olyan, mintha egy festő palettáját látnánk, de a valóságban a Sentinel-2B műhold adatai alapján hamis színezéssel állították elő. A Copernicus program Sentinel-2 távérzékelő műholdpárosának mindkét tagja innovatív, 13 különféle hullámhosszon érzékeny kamerákkal van felszerelve. Így lehetővé válik a színek kombinálása, s ezzel a felszín egyes tulajdonságainak – a jelen esetben a kőzet típusának […]

Tűz Manchester közelében

Június 24-én csaptak fel először a lángok a Saddleworth-lápvidéken, az angliai Manchestertől nem messze található Stalybridge település közelében. A tüzet először látszólag gyorsan sikerült megfékezni, de másnap újult erővel csapott fel. A felszín alatt izzó tőzeg lehetett az oka, hogy a napokig tartó tüzet igen nehezen tudták eloltani. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltóságnak a hadsereg […]