Ahol utoljára lett újév

Január 1-jén, újév napján megkezdődött az új év, vagyis 2026. Hogy helyről helyre pontosan mikor bontottak pezsgőt az év első másodperceiben, illetve mikor indították az év első tűzijátékait, azt az ott érvényes zónaidő határozta meg. A Föld felszínét többé-kevésbé a földrajzi hosszúsági köröket követve időzónákra osztották fel, amelyeken belül az órák ugyanazt az időt mutatják. A cél, hogy az órák által jelzett idő nagyjából megközelítse az adott térségben a Nap égi járása által meghatározott helyi időt. (Politikai okokból persze lehetnek eltérések, például Kína kelet–nyugati irányú kiterjedése okán akár öt különböző időzónát is lefedne, mégis egységesen a pekingi zónaidőt alkalmazzák az egész országban.)

A nemzetközi dátumválasztó vonal az az egyezményes, főként a 180 fokos hosszúsági kör mentén – de a szigetcsoportoknál sokszor cikcakkban – húzódó vonal a Csendes-óceánon, amely elválasztja a Földet két különböző napon lévő területekre. Így amikor az egyik oldalán már január 1-jét mutat a naptár, akkor a másik oldalán még december 31. van.

A Föld utolsó lakott területe, ahol elkezdődött 2026, Amerikai Szamoa (más néven Kelet-Szamoa) volt. Ez egy öt vulkáni és két korallszigetből álló szigetcsoport a Csendes-óceán déli részén, nagyjából félúton Hawaii és Új-Zéland között. Nevében az amerikai azért szerepel, mert az Egyesült Államok külbirtoka. A szigetek fővárosa Pago Pago, területe egy híján 200 km², lakossága mintegy 50 ezer fő. Időzónája UTC-11 óra, vagyis a koordinált világidőhöz (Coordinated Universal Time, UTC; ez a korábbi greenwichi középidőt váltotta fel) képest 11 órás lemaradásban van. Magyarország közép-európai időzónájában az órák UTC+1 órát mutatnak, vagyis épp 12 órával járunk előrébb, mint Amerikai Szamoában.

Amerikai Szamoáról szinte lehetetlen egy teljesen felhőmentes optikai műholdképet találni. Ezért egy viszonylag kevéssé felhős, 2025 szeptemberéből származó Sentinel-2 képet választottunk bemutatásra. De hogy a teljes fő szigetet (Tutuila) is láthassuk, mellétettünk egy néhány nappal későbbről származó radaros Sentinel-1 műholdképet is – ez utóbbi természetesen látványos, de hamis színezésben. A kettőt a csúszka elmozdításával lehet összehasonlítani.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Érdekesség a Tutuila délkeleti részén (a képen alul, balra középtájt) látható két hosszú egyenes alakzat. Ezek a Pago Pago nemzetközi repülőtér futópályái, amelyek „belelógnak” a környező lagúnába. A repülőtér az űrrepülés történetébe is beírta nevét. Az amerikai Apollo holdprogram idején ugyanis több űrhajó (Apollo–10, –12, –13, –14 és –17) személyzete a szigetektől néhány száz km-re landolt a Csendes-óceán vizén. Onnan helikopterrel szállították a kabint elhagyó űrhajósokat erre a repülőtérre, mielőtt repülőgéppel Honoluluba (Hawaii) repítették volna őket tovább. (A pontosság kedvéért az Apollo–10 űrhajósait közvetlenül a texasi Ellington támaszpontra szállították át.) Amikor 1970 áprilisában a nevezetes, a Holdra leszállni egy a fedélzeten történt robbanás miatt nem tudó Apollo–13 személyzete visszatért a Földre, Tutuila közelében érkezett meg az óceán vizére. Az űrhajósokat helikopterrel szállították Pago Pago repülőterére, ahol az amerikai szamoai történelem egyik legnagyobb tömege fogadta és halmozta el ajándékokkal őket.

További, ugyancsak az időzónákhoz kapcsolódó érdekesség, hogy a csak mintegy 100 km-rel nyugatabbra fekvő, földrajzi értelemben ugyanehhez a Szamoa-szigetcsoporthoz tartozó két nagyobb sziget, amelyek Szamoa független állam fennhatósága alatt állnak, a dátumválasztó vonal túloldalára esnek. A zónaidő ott UTC+13 óra.

Kapcsolódó linkek

Kevés a jég északon

Pontosabban az Északi-sarkvidéken, az idei év vége előtt. Az Arktisz jégtakarójának kiterjedése már 2025 novemberében is a második legalacsonyabb volt a mérések kezdete óta, és a trend decemberben is folytatódott. Mondhatnánk, hogy a jelenség szokatlan, de az igazság az, hogy elmúlt évek-évtizedek folyamataiba jól illeszkedik. (Ahogy márciusban egy blogbejegyzésben mi is megírtuk, 2025 a Déli-sarkvidék jégtakarója esetében is hasonló rekordot hozott.)

Az EUMETSAT Ocean and Sea Ice Satellite Application Facility (OSI SAF) műholdas mérések alapján készített grafikonja az Északi-sarkvidék tengeri jégtakarójának kiterjedéséről, napi bontásban. A vízszintes tengelyről az idő olvasható le az éven belül, a hónapok megjelölése alapján. A függőleges tengely a jég által borított terület nagyságát mutatja millió km2 egységben. A 2025-ös évet a december 27-én már majdnem teljes kiterjedésű vastag, fekete görbe szemlélteti. A többi szín a korábbi évek görbéinek felel meg, a jobb alsó sarokban látható jelmagyarázat szerinti összeállításban. Jól látható az évszakos hatás, a legkevesebb jég természetesen az északi félteke nyarának végén mérhető. De az is egyértelmű, hogy az 1980-as és 90-es években (lila és kék árnyalatok) még számottevően, 2-3 millió km2-rel nagyobb területeket borított a jég, mint a mostani évtized éveiben (narancs árnyalatok). (Forrás: EUMETSAT OSI SAF)

Az adatok azt mutatják, hogy 2025 decemberének elején az arktiszi tengeri jég kiterjedése az évnek ebben az időszakában megfigyelt legalacsonyabb volt (a fenti grafikonon a fekete görbe az összes többinél lejjebb húzódott). December 17-én az értéket 11,4 millió km2-e becsülték, ami még mindig jelentősen a hosszú távú átlag alatt van.

Az alábbi térkép az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programja éghajlatváltozási szolgálatának (Copernicus Climate Change Service, C3S) adatai alapján készül. Világoskék és fehér színnel mutatja az arktiszi tengeri jég kiterjedését 2025. december 17-én. Összehasonlításul a piros vonal az 1991–2020 közötti decemberi átlagos kiterjedést jelzi, ami világosan szemlélteti, mennyire kevés jelenleg a tengeri jég a Spiztbergák (Svalbard) keleti részén, valamint Kanada északkeleti partvidékén, beleértve a Baffin-öblöt és Hudson-öböl északi részét

 

Az Északi-sarkvidék tengereit borító jégtakaró kiterjedése 2025. december 17-én. (Forrás: Európai Unió / Copernicus Climate Change Service)

A nagy területekre vonatkozó, rendszeres és megbízható műholdas megfigyelések elengedhetetlenek a tengeri jég globális szintű nyomon követéséhez. A C3S által szolgáltatott hosszú távú adatok lehetővé teszik a kutatók számára a trendek azonosítását, az anomáliák azonosítását és az éghajlatváltozás sarki környezetre gyakorolt ​​hatásainak felmérését. Ez szilárd tudományos alapot biztosít az éghajlatkutatáshoz és a megalapozott döntéshozatalhoz.

Kapcsolódó linkek

Apadó víztározó

Ősz elején jelentek meg a hírek arról, hogy az idei aszály következtében jelentősen apadt Észak-Magyarország egyik legfontosabb vízbázisa, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén, az Upponyi-hegységben található Lázbérci-víztározó. A csökkenő vízszintet az alábbi Sentinel-2 műholdképpár is jól szemlélteti. A csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható képek egyike idén ősszel, a másik négy évvel korábban, 2021-ben készült a víztározóról és környékéről. A tározó déli csücskének medre gyakorlatilag szárazra került, máshol a partvonalak mentén húzódó világos sáv jelzi, hogy a mostani vízszint lényegesen alacsonyabb volt a megszokottnál.

Míg a szeptemberben készült, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdképen az erdő fáinak lombja zöld, addig az október végi képen már látszanak az ősz megszokott színei. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021, 2025 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Lázbérci-víztározó és környéke kedvelt kirándulóhely, 1975-ben tájvédelmi körzetté is nyilvánították. A lakossági és ipari szempontból is fontos tározót a Bán-patak felduzzasztásával alakították ki az 1960-as évek végén. Azóta biztosítja a közeli Kazincbarcika, Ózd, és más települések vízellátását.

Idén a felduzzasztott patak vízhozama nagyon lecsökkent. Ezt a klímaváltozás és a szélsőséges időjárás hatásainak tulajdonítják. A mesterséges tó teljes tárolókapacitása 6,2 millió m3, de ennyire már egyre ritkábban tudják feltölteni. Így a régió biztonságos vízellátása is veszélybe kerülhet.

Kapcsolódó linkek

Rázkódó ROSE-L

Az európai Copernicus földmegfigyelési rendszer jövőbeli bővítését jelentő egyik műhold, a Radar Observing System for Europe at L-band (röviden ROSE-L) előkészületeinek jelentős mérföldkövén van túl. Teljes szerkezeti modelljét ugyanis októberben és novemberben öt héten át vibrációs és akusztikus teszteknek vetették alá a Thales Alenia Space Róma közelében található létesítményeiben, Olaszországban. Egyelőre még nem a végleges műholdszerkezetről van tehát szó, bár egyes alkatrészeket ott is fel fognak használni. Annak megépítése előtt meg szeretnének bizonyosodni arról, hogy az űreszköz képes lesz-e ellenállni az indítással járó intenzív rázkódásnak és a Föld körüli pályán való működéssel kapcsolatos igénybevételnek. A próbákat a szerkezet kiváló eredményekkel teljesítette. A tesztkampány valójában már korábban elkezdődött, júliusban a statikus terhelési teszteket a csehországi Brnóban, a SAB Aerospace-nél hajtották végre.

A ROSE-L várhatóan 2028-ban indul, remélt működési élettartama legalább 7 és fél év lesz. Fedélzetén egy L-sávú (az 1,215–1,300 GHz frekvenciasávban működő), az apertúraszintézis elvét alkalmazó radarberendezést (synthetic aperture radar, SAR) visz magával. A tervek szerint szerint 693 km magasan, közel a pólusok fölött húzódó napszinkron pályán fog működni. A fejlesztést az Európai Űrügynökség (ESA) koordinálja, az ipari fővállakozó a Thales Alenia Space. Ők felelősek a műhold- és platformfejlesztésért, a rendszer-integrációért és -ellenőrzésért, valamint az indítás és az üzembe helyezés támogatásáért. Az Airbus Defence and Space tervezi és készíti az L-sávú SAR-berendezést.

A ROSE-L fedélzetén repül majd a legnagyobb sík radarantenna, amelyet valaha egy űreszközre telepítettek. Felülete közel 40 m2-es (11 m × 3,6 m). (Fantáziakép: Airbus)

A ROSE-L célja a természeti és civilizációs veszélyforrások monitorozása, a földhasználat feltérképezése, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás támogatása, talajnedvesség-adatok szolgáltatása, valamint az Északi-sarkvidék jégtakarójának megfigyelése lesz. Mérései jól kiegészítik majd a Copernicus C-sávú SAR-rendszerének, a Sentinel-1 műholdsorozatnak az adatait. Mivel a hosszabb hullámhosszú L-sávú radar impulzusai képesek áthaladni az erdők lombkoronáján, a ROSE-L javítja a radaros képalkotási képességeket a sűrű növényzettel borított területeken.

A ROSE-L legjobb felszíni felbontása 5–10 m, az üzemmódjától (és így a lefedettségi sávjának nagyságától) függően a visszatérési ideje egy adott terület fölé 3 vagy 6 nap lesz. A talajnedvesség-feltérképezést 25 m2 térbeli felbontással történik regionális léptékű képalkotás esetén, és 50 m2 felbontással globális léptékben. A ROSE-L a tengeri jégtakaró feltérképezését 20 m-es felbontással végzi majd.

A ROSE-L a Copernicus műholdrendszerének bővítésére szánt hat különböző küldetés egyike, elsősorban a szárazföldek megfigyelésére és a vészhelyzetek kezelésére szolgál.

Az Európai Unió megbízásából az ESA vezetésével készülő hat műholdas küldetés, amelyek a Copernicus – a világ már most is legnagyobb adatszolgáltatója a műholdas földmegfigyelés terén – jelenlegi képességeit bővítik majd. Ezek egyike a ROSE-L (középen jobbra). (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek

Szélturbinafarmok az Északi-tengeren

Európában a tengeri szélerőművek a megújuló energiaforrások hasznosításának fontos eszközei. A villamos energiának a szélerőművekben történő előállítása segít csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását és ezáltal hozzájárulni a fenntarthatóbb jövő biztosításához. Az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-1 radaros műholdjával készítették az alábbi képet, idén október 15-én. A tenger vize sötét, mivel nem a műhold irányába veri vissza a műholdról oldalirányban lebocsátott impulzusokat. A fémből épült szerkezetek ezzel szemben kitűnő radarreflexiót biztosítanak, így fényes pontokként jelennek meg a tenger sötét háttere előtt. A szabályos mértani alakzatokban, egymástól egyenlő távolságokban sorakozó szélturbinák közül a jobbra (északkeletre) látható, ritkásabban elhelyezkedő csoport Hollandiához, míg a balra (délnyugatra) fekvő sűrűbbek Belgiumhoz tartoznak. Feltűnő radarvisszaverő pontokként látszanak még a környékbeli vizeken úszó hajók is.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-1 műholdkép)

Nem csak a Sentinel-1 műholdak ilyen látványos (hamisszínes) képei az érdekesek a szélenergia hasznosításával kapcsolatban, de a Copernicus program műholdas adatai segítik a tengeri szélerőművek tervezését, környezetük monitorozását, és hozzájárulnak biztonságos üzemeltetésükhöz.

Kapcsolódó linkek

A Hayli Gubbi új formában

A történelemben először tört ki a becslések szerint több mint tízezer éve szunnyadó vulkán, a Hayli Gubbi Etiópia északkeleti részén. A vulkán a szeizmikusan aktív Afar-medencében található, amely a Kelet-afrikai-árok (Nagy-hasadékvölgy) törésvonal-rendszerének része. Itt a földkéreg két kőzetlemeze, az Arábiai- és az Afrikai-lemez távolodik egymástól a tektonikai folyamatoknak köszönhetően. A vulkánkitörés egy kb. 13–15 km-es magasságig jutó hamu- és gázoszlopot generált. A hamufelhő a Vörös-tengeren át az Arab-félsziget felé terjedt, a hamu kihullása befolyásolhatja a környező növényzetet és a legeltetést. Nemrég egy Copernicus Sentinel-5P műholdas adatokból készített képen mutattuk be, hogy a kitörés utáni napon milyen messze terjedt a vulkánból eredő kén-dioxid-felhő. (Utána egy animáció is készült erről az Európai Űrügynökségnél.)

Az alábbi képeket a Copernicus Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdak egyike készítette, november 23-án és 25-én. Ezek egyértelmű változásokat mutatnak a vulkán csúcsán a kitörést követően. A második képen, amely két nappal az esemény utánról származik, egy új kráter látható. A környékbeli lejtőket és terepet sötétszürke és barna színű hamulerakódások borítják.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdképek)

A Sentinel-2 műholdak multispektrális kamerája 13 különböző látható és infravörös hullámhosszon érzékeny. A spektrális információ lehetővé teszi a vulkáni tevékenységgel összefüggő felszíni változások részletes megfigyelését és megértését.

A 2 nap különbséggel készített, a valós színeket visszaadó Sentinel-2 képek a csúszka elmozdításával is összehasonlíthatók. Jól látható, mennyire megváltozott  a táj képe a Hayli Gubbi kitörése után. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek

Kén-dioxid-felhő Etiópiából

A szakértőket is meglepte az etióp vulkán történetének első ismert kitörése – írta az esemény részleiet feltáró cikkében Harangi Szabolcs akadémikus. Etiópiában, Afrika északkeleti részén a Föld egyik legaktívabb vulkánja, az Erta Ale közelében november 23-án aktivizálódott egy olyan vulkán, amelynek az emberi történelem során még soha nem jegyezték fel egyetlen kitörését sem. A feltételezések szerint utoljára közel 12 ezer éve aktív vulkán neve Hayli Gubbi, és Etiópia fővárosától, Addisz-Abebától körülbelül 800 kilométerre északkeletre található.

Az alábbi képet az európai Copernicus földmegfigyelési program levegőszennyezettséget mérő műholdja, a Sentinel-5P másnap, november 24-én gyűjtött adatai alapján készítették. Rajta a vulkánból távozó kén-dioxid (SO2) eloszlása látható, amint a felhő a légáramlatok szárnyán már az Arab-félsziget délkeleti csücskénél is túlra jutott. A kén-dioxid-felhő kiterjedése kb. 3700 km-es volt, Etiópiától az Arab-tengerig húzódott.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-5P műholdkép)

A Copernicus Sentinel-5P légkör-monitorozó képességei lehetővé teszik nem csak az emberi tevékenységből eredő légszennyezés, hanem a természetes eredetű vulkáni gázkibocsátások észlelését és nyomon követését. A vulkáni gáz- és hamufelhők eloszlás-változásának megfigyelése fontos többek közt a repülés biztonsága szempontjából.

A szinte lakatlan területen kitörő vulkánok kutatásában – helyi földi megfigyelőhálózat hiányában – alapvető szerepet játszanak a műholdas távérztékelési módszerek.

Kapcsolódó linkek

Hídomlás Szecsuánban

Legutóbbi bejegyzésünkben a világ legmagasabb hídjának átadásáról adtunk hírt és mutattunk be a helyszínről készített Sentinel-2 műholdképeket. A véletlen úgy hozta, hogy most is Kínába, és egy hídhoz látogatunk. A délnyugati Szecsuán (Sichuan) tartományban épült Hungcsi-hídról (Hongqi) van szó, amelynek az építését idén januárban fejezték be, és 2025. április 13-án adták át a forgalomnak. Most mégis azzal került be a híradásokba, hogy egy jelentős szakasza összeomlott és a törmelék a mélybe zuhant. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hidat az előző napon már lezárták a rajta és a környező sziklafalon keletkezett nagy repedések miatt, így a hídomlásnak senki nem esett áldozatul.

A magas híd egy vízerőmű közelében, a Cumucu (Zumuzu) folyó fölött épült. Nyugati oldala november 11-én helyi idő szerint délután 3 körül omlott össze. A híd a G317 jelzésű, Kína középső részét Tibettel összekötő országos autópálya része volt. A teljes terjedelmében 758 m hosszú híd pillérei 172 m magasak. A kétsávos autóutat átvezető építmény a völgy alja fölött 625 m-rel húzódik. A közösségi oldalakon és a kínai médiában napvilágot látott helyszíni videófelvételek szerint beton- és acéltörmelék hatalmas porfelhőt kavarva zuhant alá.

Az előzetes felmérések szerint a híd összeomlásához geológiai instabilitás vezetett, de az esemény felveti a kérdést, hogy kellő körültekintéssel volt-e megtervezve és kivitelezve az építmény.

Az alábbi két, a természetes színeket visszaadó – és szerencsére felhőktől mentes – kép az európai Copernicus földmegfigyelés program Sentinel-2 műholdjaival készült, mindössze 10 nap különbséggel. Az egyik a hídomlás előtt, a másik a baleset utáni állapotot szemlélteti. A csúszka elmozdításával összehasonlítható képek megmutatják, mi változott. A hídpálya egy részének eltűnése a nyugati oldalon (a képeken balra) a legjobban az északra húzódó, a híd alatti völgy meredek falára vetülő sötét árnyék vonalának megtörése alapján vehető észre. Feltűnőbb a hegyomlás hatására nagy területen világos színűvé vált felszín a nyugati hídfő környékén. Ennek nyilván szerepe volt a szerencsétlenség előidézésében.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek

A világ legmagasabb hídja

Hol másutt, mint Kínában épült meg a világ jelenlegi legmagasabb hídja, amelyet idén szeptember 28-án adtak át a forgalomnak. A sajtóhírek szerint a Huacsiang-kanyon (Huajiang) fölött, Kína délnyugati Kujcsou (Guizhou) tartományában, a Pejpan (Beipan) folyó felett átívelő függőhíd közel kilencszer olyan magas, mint a híres Golden Gate híd San Franciscónál. Az eddigi magassági csúcstartó híd is Kínában épült, ugyanezen a folyón, a folyásirányban mintegy 200 km-rel feljebb.

A 625 méter magas új híd teljes hossza közel 3 km (2980 m), támaszköze 1420 m. Ez utóbbi adat alapján nemcsak a legmagasabb, hanem az egyik leghosszabb függőhíd is a világon.

A Huacsiang-kanyon új hídját figyelemre méltóan rövid idő, kevesebb mint 4 év alatt építették fel. A munkálatok 2022 januárjában kezdődtek. Alább két Sentinel-2 műholdképet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az egyik még a hídépítés megkezdése előtt, 2021 szeptemberében készült, a másik nem sokkal a hivatalos megnyitás előtt, 2025 szeptemberében. A képek a valóságoshoz közeli színeket adják vissza, az utóbbi kicsit felhős – a környéken uralkodó időjárás mellett nem könnyű felhőmentes felvételeket találni. Az újabb műholdképen nem csak a híd szürke aszfaltsávja a feltűnő, hanem az építménynek az alatta fekvő tájra vetülő árnyéka is. Bár a műholdképek kétdimenziósak, a híd árnyékának alakjából mégis érzékelhetjük a völgy mélységét, amelynek két oldalát összeköti az új építmény.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021, 2025 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A híd jelentősen javítja a térség közlekedését. Korábban két órába, mostantól két percbe kerül átjutni a meredek völgy egyik oldaláról a másikra.

Kapcsolódó linkek

Az erdőtüzek éve volt 2025 Európában

Több mint egymillió hektárnyi terület lett tűzvészek martaléka idén az Európai Unióban (EU) – olvashattuk egy nyár végén napvilágot látott sajtóhírben. Az ősz beköszönte óta szerencsére – az évszaknak megfelelő várakozásokat igazolva – nem nőtt jelentősen az erdőtüzek által felperzselt terület. Mindenesetre ez az aktuálisan kb. 1 millió 30 ezer hektár a 2006 óta vezetett éves statisztikák szerint a legnagyobb. A korábbi rekordév 2017 volt. Az adatokat az EU Copernicus földmegfigyelési programja keretében működő, az erdőtüzekkel foglalkozó információs rendszer (European Forest Fire Information System, EFFIS) gyűjti és szolgáltatja, műholdas távérzékeléssel nyert adatok felhasználásával. Ők minden 30 hektárnál nagyobb kiterjedésű tüzet figyelembe vesznek a számításokban.

Az EU területén pusztított erdőtüzek teljes területe hektárban (ha) mérve, heti bontásban (fent) és az adott hétig összesített (kumulatív) grafikonon (lent), október végéig. A szürkére színezett sávok mindkét ábrán a 2006 óta mért legkisebb és legnagyobb értékek tartományát jelölik, a kék görbe pedig a 2006 és 2024 között számított átlagos értéket mutatja. Az idei adatokat a piros görbe szemlélteti. (Forrás: EFFIS)

A fenti, az EU területére összesített heti időbeli felbontású grafikonon látható, hogy idén augusztus elején volt kiemelkedően súlyos a helyzet. Egy-egy blogbejegyzésben, műholdképekkel illusztrálva mi is bemutattuk a Portugáliában, illetve Franciaországban pusztított tüzeket. Idén négy EU-tagállamban – Spanyolországon, Cipruson, Németországban és Szlovákiában – haladták meg a húszéves rekordot. Az alábbi két grafikon tanúsága szerint 2025 Magyarországon szerencsére nagyjából átlagos, egy kicsit még azt is alulmúló év volt az erdőtüzek szempontjából, kb. 700 leégett hektárral.

Magyarország erdőtüzeinek 2025-ös statisztikája. Fent a leégett területek heti bontásban, lent a kumulatív grafikon. (Forrás: EFFIS)

Kapcsolódó linkek