Szigetkistestvér

Október utolsó napján egy víz alatti vulkánkitörés nyomán új kis sziget emelkedett a Csendes-óceán felszíne fölé – számoltak be róla a napokban a híradások. A helyszín a Japánhoz tartozó, Tokiótól 1200 km-re délre fekvő Iótó (Iōtō, régebbi nevén Ivo Dzsima, Iwo Jima) partvidéke, ahol a feltörő és megszilárduló láva a felszín fölé emelkedve egy valószínűleg hosszabb ideig fennmaradó képződményt hozott létre. A vulkáni aktivitás október 21-én kezdődött.

A mindössze alig 30 km2-es területű Iótó, avagy a „kénsziget” maga is vulkáni eredetű, az Ogaszavara-szigetcsoport (Ogasawara) része. Legmagasabb pontja a 169 m-es, a sziget délnyugati csücskében emelkedő Szuribacsi-hegy (Suribachi). Iótó a nevét az ott feltörő kéntartalmú gázokról kapta. A mostani új szigetecske a nagyobb „testvérének” déli partja közelében bukkant fel, ahogyan azt az alábbi Sentinel-2 műholdképpár is illusztrálja.

A két Sentinel-2 műholdkép a csúszka elmozdításával hasonlítható össze. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2023 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az október 18-án készült felhőmentes műholdképen még semmi sem látszik azon a helyszínen, amelyet a november 2-ai képen sárga ellipszissel megjelöltünk. A jelölésre már csak azért is szükség volt, mert a november eleji felvételt a felhők zavarták. A hamisszínes, a növényzetet pirossal kiemelő műholdképen ennek ellenére jól kivehető a változás. A figyelmes szemlélő a szürke ovális foltból feltörő füst- és gőzfelhőt, valamint az óceánban keleti irányban hosszan kiterjedő világosabb elszíneződést is észreveheti a második képen. Ez utóbbit feltehetően a víz alatti vulkánkitörésben keletkező habkő okozza (ezek a lávából megszilárduló, lyukacsos, ezért a víznél kisebb sűrűségű kődarabok).

Vulkánkitörés ide vagy oda, Ivo Dzsima neve a múlt századi történelemből hangozhat ismerősnek. A 2. világháború vége felé, 1945 februárjában és márciusában zajlottak itt heves harcok, amelyek végén az Amerikai Egyesült Államok elfoglalta a Japán Birodalomhoz tartozó, stratégiai fontosságú repülőtérrel rendelkező földdarabot. A 36 napos kíméletlen csatában 26 ezer amerikai sebesült meg, 6800-an estek el. Japán részről a húszezer védőből csupán 1083-an maradt életben. A repülőtér futópályái a fenti Sentinel-2 műholdképeken (különösen a felhőmentes októberin) jól láthatók. A szigeten egyébként nincs az ott működő katonai támaszpont alkalmazottain kívül más lakó.

Kapcsolódó linkek:

Első helyezés a Technológia Transzfer Versenyen

A Technológia Transzfer Versenyt a Design Terminál által működtetett ESA Technology Broker program keretében rendezték meg, hogy összekapcsolják az űripart bármely más ipari vagy szolgáltató szektorral. A versenynek két célja volt, egyrészt az űrtechnológiák nem űriparban való alkalmazásának támogatása, másrészt pedig az, hogy a vállalatokat arra ösztönözzék, hogy technológiai igényeiket az űrszektor számára kifejlesztett know-how segítségével oldják meg. A benyújtott pályázatok megvalósítása nem volt a felhívás része, a felhívás az űrtechnológiák új iparágakban való alkalmazására vonatkozó ötletelés beindítására irányult. A beadott projektjavaslatoktól azt várták, hogy olyan technológiatranszfert hozzanak létre, amely a következők egyikét használja fel: az ESA Űrszabadalmak Adatbázisából (ESA Space Patents Database) származó szabadalom vagy az Európai Űrszoftvertár (European Space Software Repository) szoftvere.

Farkas Péter, a Geo-Sentinel ügyvezető igazgatója részt vett ezen a versenyen, és a Fast Indoor Navigation and Direction (FIND) ötletével első díjat nyert. A javasolt megoldás egy alkalmazásprogramozási felület (API), amely integrálható lenne pl. bevásárlóközpontok, repülőterek, vidámparkok, kórházak, konferenciák mobilalkalmazásaiba. Ezen megoldás segítségével hatékonyabb beltéri navigációt biztosíthatnánk GNSS jelek segítségével, amihez nem kellene egyéb – pl. Wi-Fi, Bluetooth technológiát alkalmazó – eszközök telepítése. A GNSS jelek beltéri használata problémájának megoldása zökkenőmentessé tenné a beltér és kültér közötti átmenetet is, mivel nem kellene váltani a navigációs jelek szolgáltatói között. Ez a komplex, integrált megoldás számos interfész technológiai hátterét képezhetné, akár kiterjesztett valóság, vagy a környezet digitális másolata segítségével. A felhasználók többek között hatékonyabban találhatnák meg a parkolóhelyeiket, a keresett üzleteket, vagy a kaput, ahol fel kell szállniuk az induló járatukra.

A javasolt FIND szolgáltatás két különböző ESA szabadalmat használ: az első egy gépi tanulási algoritmust alkalmaz a helymeghatározás pontosságának javítására, a Position, Velocity, Time (PVT) megoldás elemzésével. A második egy olyan módszer, amely megbecsüli a közös kompozit csatornát, hogy nagy pontossággal szinkronizálja az időt az egyes vevők között beltéren is.

A Technológia Transzfer Verseny díjazottjainak csoportképe. A második helyezett Dudás Márk és Lipovics Dániel, a harmadik helyezett Kovács Marcell és Kertész Bence lett. (Kép: Design Terminal)

 


 

First place in a Technology Transfer Competition

The Technology Transfer Competition was organised within the framework of the ESA Technology Broker program operated by Design Terminal to connect the space industry with any other sector. The competition had two goals, first, to support the use of space technologies in non-space industries and second, to encourage companies to address their technological needs by using know-how developed for the space sector. Submitted proposals were not requested to be realised, the competition was aimed at endorsing an idea on the application of space technologies in new industries. The project proposal was expected to establish a technology transfer that makes use of one of the following: a patent from the ESA Space Patents Database or a software from the European Space Software Repository.

Péter Farkas, the managing director of Geo-Sentinel participated in this competition and won the first prize with the idea called Fast Indoor Navigation and Direction (FIND). The proposed solution is an application programming interface (API) that could be integrated in the smartphone applications of e.g. shopping centres, airports, theme parks, hospitals, conferences, to provide effective navigation using GNSS signals, that would not require the installation of anchor devices – using e.g. Wi-Fi, Bluetooth – for indoor navigation. Solving the problem of using GNSS signals indoors would also make the transition between indoors and outdoors smooth, as there is no need to change between providers of navigation signals. This complex, integrated solution would create a technological backbone for many interfaces, e.g. one that could use augmented reality, or a digital twin of the environment. The users could find their parking spaces, the shops they are looking for, the gate where they have to board their flight, among many other things, more efficiently.

The proposed FIND service uses two different ESA patents: the first one exploits a machine learning algorithm to improve the accuracy of the positioning, by means of analysis of the Position, Velocity, Time (PVT) solution. The second one is a method that estimates the joint composite channel to synchronize time among receivers in indoor conditions.

EU és ESA: együtt a klímaváltozás jobb megértéséért

Az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség (ESA) egyesíti erőit a földmegfigyelő műholdak és az általuk szolgáltatott információk felhasználásának felgyorsítása érdekében, hogy ezzel is segítsenek szembenézni az éghajlatváltozás sürgető kihívásával. A két szervezet már eddig is szorosan együttműködött a földmegfigyelés területén, hiszen az ESA a legfőbb partner az Európai Unió (EU) Copernicus programjának végrehajtásában, a műholdak gyártásának és felbocsátásának megszervezésében. A november elején a spanyolországi Sevillában megrendezett Európai Űrhéthez (EU Space Week) kapcsolódó új megállapodás kifejezetten a klímaváltozásra koncentrál, hogy javíthassák kontinensünk döntéshozóinak tájékozottságát, elősegítve az éghajlatváltozás hatásainak mérséklését, valamint az azokhoz való az alkalmazkodást, különös tekintettel az európai zöld megállapodásra (Green Deal). Ez utóbbi ambiciózus célja, hogy 2050-re Európa az első klímasemleges földrésszé váljon.

A földi éghajlati rendszer fő összetevőinek mindegyike tanulmányozható műholdas eszközökkel. A műholdas mérések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma a klímaváltozás tényéről tudományos bizonyítékok alapján beszélhetünk, valamint alapvető szerepet játszanak a jövőbeli folyamatok modellezésében és a szükséges lépések előkészítésében is. (Kép: ESA)

Az éghajlati válság kétségkívül a legnagyobb globális kihívás, amellyel ma az emberiségnek szembe kell néznie. A folyamat messzemenő következményekkel jár bolygónk ökoszisztémáira, a gazdaságra és a társadalomra. Klímaügyekben az űrtechnológiának és a műholdakkal, globális lefedettséggel, egységes minőségben gyűjtött adatoknak egyre kritikusabb a szerepe. Már most is több évtizedre visszanyúló, páratlanul értékes műholdas adatok állnak rendelkezésre, a gyűjtésüket pedig folytatni kell. Az éghajlatváltozással kapcsolatos mindenfajta lépés, intézkedés és alkalmazkodás megköveteli a hasznosítható hiteles információkhoz való azonnali hozzáférést.

A most megkötött megállapodás értelmében az ESA és az Európai Bizottság Éghajlat-politikai Főigazgatósága (Commission’s Directorate-General for Climate Action, CLIMA) egyesíti szakértelmét és erőforrásait az éghajlatváltozás kutatásában. Ez alatt elsősorban az EU Copernicus programját és annak szolgáltatásait, valamint az ESA Space for a Green Future programját kell érteni. Az ESA FutureEO földmegfigyelési programja pedig új tudományos ötleteket, fejlesztéseket, „zöld innovációt”, azok hasznosítását támogatja a műholdas távérzékelés területén, segítve a jelen és a jövő környezeti kihívásainak kezelését is.

A megállapodást az ESA részéről Josef Aschbacher főigazgató (balra), az Európai Bizottság képviseletében Kurt Vandenberghe klímapolitikai főigazgató írta alá. (Kép: Európai Bizottság)

Az ESA és a CLIMA megállapodása szorosabbra fűzi az eddigi együttműködést, még több lehetőséget keresve az űralapú megoldások használatára az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra. A tervekben szerepel például az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására, az erdőirtásra, a metánszivárgások felderítésére vonatkozó jobb műholdas megfigyelési, ellenőrzési megoldások keresése, olyan jogszabályok azonosítása, amelyek számára hasznosak lehetnek a földmegfigyelési információk, továbbá a megújuló energia hasznosításának elősegítése. A kezdeményezés célja továbbá, hogy segítse az ipari szereplőket és állami szervezeteket a kockázatok felmérésében és a szén-dioxid-mentesítési stratégiák végrehajtásában.

Kapcsolódó linkek:

Maracaibo-tó

Venezuelában található Dél-Amerika legnagyobb felszínű természetes vize, a vázára emlékeztető alakú Maracaibo-tó. Az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési sorozatának jóvoltából, egy Copernicus Sentinel-2 műholdkép segítségével az észak–déli irányban mintegy 200 km-en át húzódó, több mint 13 ezer km² területű tóhoz látogatunk.

A venezuelai Maracaibo-tó egy idén augusztusban készült Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2023 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Maracaibo-tavat északi oldalán (a kép felső részén) a Venezuelai-öböllel, s így közvetve a Karib-tengerrel egy keskeny szoros – annak a bizonyos vázának a nyaka – köti össze. A tóval azonos nevű kikötőváros, Maracaibo – a főváros Caracas után Venezuela második legnagyobb települése – a szoros nyugati partján épült. A szoroson átívelő 8 km-es híd a világon a leghosszabbak közé tartozik. A közvetlen tengeri összeköttetés miatt a tó vize sós, így egyesek nem is tónak, inkább egy beltengernek tekintik. A déli oldalon mindenesetre a beömlő folyók révén a víz sótartalma lényegesen kisebb. A legnagyobb vízmélység 60 méter, a tóban tárolt víz térfogata 280 km³.

A Maracaibo-tó az egyik legidősebb a Földön. A tó és partvidéke alatt jelentős kőolajkészletek találhatók, ez a világ egyik legnagyobb kőolaj-kitermelő vidéke, az ország termelésének mintegy kétharmadát adja.

Az elszórt fehér felhőpamacsokkal pettyezett, valódi színeket visszaadó műholdképen a két legfeltűnőbb jelenség egyike a partok mentén történő elszíneződés. Különösen délnyugaton (a képen bal oldalt alul), a Catatumbo torkolatánál látszik egy nagy kiterjedésű, sárgásbarna folt, amelynek okozója a folyó által szállított nagy mennyiségű hordalék.

A Catatumbo a legnagyobb folyó, amely a Maracaibo-tóba torkollik. (A fenti, eredetiben 10 m-es felbontású Sentinel-2 műholdkép egy kinagyított részlete.)

Talán mondani sem kell, hogy a tó valaha tiszta vizét mostanra többféle szennyeződés éri. Jelentős forrás a kőolajbányászat, a csővezetékek szivárgása, de a partvidékről bejutó szennyvizek is rontják a víz minőségét. Ehhez is kapcsolódik az űrből kétségtelenül látványos és szép, helyben viszont nem annyira örömteli jelenség, az algavirágzás. Ez rajzolja ki a műholdképen a zöldes színű, örvénylő mintázatot. A mérgező cianobaktériumok (kékmoszatok) a természetre és az emberi egészségre is veszélyt jelentenek.

Az európai Copernicus program 13 színben érzékeny kamerával felszerelt Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjai, rendszeresen visszatérve egy-egy adott terület fölé, hasznos adatokkal szolgálnak a tavak vízminőségének hosszú távú monitorozásához. A látható és közeli infravörös fény hullámhosszain készült felvételek alapján az algák elszaporodása, a víz minőségének változása még ilyen nagy tavak esetében is jól meghatározható.

Kapcsolódó linkek:

A Szamos Csengernél

Egyfajta vízállásjelentésről lesz szó, műholdképpel „megtámogatva”. Egy közelmúltbeli, szeptemberi blogbejegyzésünkben már ellátogattunk a környékre, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti felére, a Romániával közös országhatár közelébe. Akkor az M49-es út építéséről volt szó, amelynek jelenleg a nyugati, az M3-as autópálya és Ököritófülpös közötti szakasz építési munkái folynak. Az itt bemutatott Sentinel-2 műholdkép felső részén is feltűnik a 49-es főút, illetve annak a Szamos folyót Csengertől északra keresztező hídja. De ez alkalommal nem az út és a híd, hanem a folyó a téma.

Az egy év különbséggel, tavaly és idén október közepén készült hamisszínes, a növényzetet pirossal, a vízfelületeket kékkel kiemelő Sentinel-2 műholdképek a csúszka elmozdításával összehasonlíthatók. Csenger városa a kép közepe táján, a délről észak felé kanyargó Szamos bal partján terül el. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022, 2023 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Szamos a Tisza bal oldali mellékfolyója. A 411 km-es hosszának jelentős része Románia területére esik, Magyarországon az alsó 52 km hosszú folyószakasz található. A folyó hazánk határát Csenger mellett, Komlódtótfalunál (a fenti műholdképenek alul) éri el, és Gergelyiugornyánál torkollik a Tiszába. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy a Romániához tartozó területen, a kép jobb alsó sarkában a változatos színű négyszögletes foltokkal megjelenő mezőgazdasági táblák jellemzően lényegesen kisebbek és keskenyebbek, mint a magyar oldalon, nyilván az eltérő birtokszerkezetből adódóan.

A Szamos idén október végén azzal került be a hírekbe, hogy október 10-én történelmi negatív rekordot ért el a vízállása: Csengernél –147 cm-t mértek. (Hogy hogyan lehet negatív szám egy folyó vízállása, miközben azért van benne víz? Minden attól függ, honnan mérjük! Márpedig a szokás az, hogy a 0 szintet valamilyen régi, történelmi legkisebb vízállás jelölte ki. De praktikus okokból, az egyszerű hosszú távú összehasonlíthatóság érdekében a vízmérce beosztásán nem változtatnak akkor sem, ha időközben például a folyó medre jelentősen mélyült.)

Hogy október végén általában alacsony a folyók vízállása, az nem rendkívüli (ld. alul néhány erre vonatkozó korábbi blogbejegyzésünket). Más magyarországi folyókon is ez volt a helyzet, de a kevés csapadék okozta szárazság miatt mégis csak a Szamos volt az, ahol az idei októberi vízállás alulmúlta a valaha mért legkisebb értéket. A fenti két, egy év különbséggel készült műholdkép összevetésével jól látszanak a folyó kanyarulataiban azok a homokpadok, amelyek az idei alacsony vízállás következtében szárazra kerültek. Ezeken a növényzetnek nem volt ideje kifejlődni, így mind a folyó sötétkék – és a tavaly ilyenkorinál vékonyabb – szalagjától, mind a környező növényzet pirosától elütő, halvány drapp színben tűnnek fel.

Kapcsolódó linkek:

Elefánt-sziget

Az Antarktisz, pontosabban a földrészről Dél-Amerika irányába kinyúló Antarktiszi-félsziget közelében, annak csúcsától mintegy 250 km távolságban fekvő szigetet mutatta be földmegfigyelési sorozatában az Európai Űrügynökség (ESA), egy idén februárban készült Sentinel-2 műholdkép segítségével. Sem Afrika, sem India – az elefántok szokásos élőhelyei –, de még egy állatkert sincs a közelben, mégis a legnagyobb szárazföldi emlősről kapta a nevét ez az 558 km2 területű, lakatlan, jéggel és hóval borított sziget a Weddell-tenger, valamint az Atlanti- és Csendes-ócáenokat összekötő Drake-átjáró között. A név állítólag a szigeten tanyázó elefántfókák nyomán született, de némi képzelőerővel éppenséggel egy elefántfejet is bele lehet képzelni a sziget alakjába, különösen a keleti irányban kinyúló keskeny földnyelv, mint ormány miatt – bár az alábbi, amúgy majdnem felhőmentes műholdképen épp az a rész van részleges takarásban. Ezen a tájon a kevés felhő, és emiatt a szigetre felülről bepillantást engedő optikai műholdkép ritkaság.

Az Elefánt-sziget egy valódi színárnyalatokat visszaadó Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2023 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Angol nyelvterületen a Déli-sarkvidéket körülölelő, kb. 60° déli szélességtől délre húzódó víztömegre szokás a Déli-óceán (Southern Ocean) elnevezést használni, de a magyar földrajzi nevel között ez nem honosodott meg. Az Elefánt-sziget mindenesetre itt, 61° 8′ déli szélességnél és 55° 7′ nyugati hosszúságnál található a világtérképen. A hegyes tájjal jellemezhető sziget legmagasabb pontja a Pendragon-hegy (Mount Pendragon, 970 m), a déli oldalon. Északkelet felé haladva egy közel akkora hegy, az Elder-hegy (Mount Elder, 945 m) található. Ettől északra található a széles Endurance-gleccser (a kép közepe táján), amelynek jége déli irányba, a Weddell-tenger felé halad. A gleccser jegét a nyílt víztől egy vékonyabb tengeri jégréteg választja el, amely a műholdképen jól elkülöníthető a szárazföldi területektől.

Az Elefánt-szigeten kevés izgalmas dolog található. A műholdkép szempontjából látványosabb a környező vizek változó árnyalatú türkiz elszíneződése, amelynek okozója a szigetről a tengerbe jutó olvadékvíz által szállított, az erózió miatt belekerülő hordalék. A nagyobb – eredetiben 10 m-es – felbontású műholdképen, főleg a nyugati part közelében, kisebb úszó jéghegyeket is fel lehet fedezni. A sziklás partokat ostromló hullámok nyomán keletkező tajték nyomán a szigetet fehér körvonal határolja.

A fenti Sentinel-2 műholdkép egy kinagyított részlete az Endurance-gleccser végével, a tengeri jéggel, a finom szemcséjű hordalék által megszínezett tengervízzel és a part menti hullámverés nyomaival. Egy-egy fehér felhőpamacs árnyéka sötét foltként jelenik meg a felszínen.

Az Antarktisz kutatásának történelmébe akkor került be e kis sziget neve, amikor 1916-ban Ernest Shackleton nevezetes, „sikeresen sikertelen” déli-sarkvidéki expedíciójának tagjai több hónapot voltak kénytelenek eltölteni rajta, miután Endurance nevű hajójuk a Weddell-tengeren először a jég fogságába került, majd elsüllyedt. A szigethez a sodródó jég vetette őket, majd áprilisban az egyik mentőcsónakban az expedíció vezetője és öt társa elindult segítségért a „közeli” (mintegy 1500 km-re levő) Déli-Georgia-szigetre. A végül az augusztus végén szerencsésen megérkező mentőhajó mind a 22 ott maradt embert életben találta. Shackleton vezetési módszereire, amelyeknek hála a reménytelen helyzetbe került expedíció teljes legénységét sikerült megmenteni, manapság a vezetéselmélet és a válságmenedzsment iskolapéldájaként tekintenek.

A földi klímaváltozás kiváltotta jelenségek egyik sokat vizsgált terepe a Déli-sarkvidék. Az emberi településektől távol eső sarkvidékeket a leghatékonyabb, átfogó módon a Föld körül keringő műholdakra telepített műszerekkel, távérzékelési módszerekkel lehet vizsgálni. A szárazföldi jégtakaró és a tengeri jégborítás olvadása, a selfjegeket érintő folyamatok, a felgyorsulva mozgó gleccserek, a jéghegyek keletkezése és sodródása, az emelkedő óceánfelszín, az áramlások változása mind-mind olyan dolgok, amelyek kutatásában az európai Copernicus földmegfigyelő program különféle elven működő Sentinel műholdjainak is fontos szerepe van.

Kapcsolódó linkek:

Afrikai tájkép – színesben

Persze hamis színekben, de az efféle „hamisítás” a műholdképeknél nem valamiféle büntetendő cselekedetet takar. Épp ellenkezőleg, így lehet kiemelni olyan részleteket és információkat is, amilyeneket szemmel nem láthatnánk. A hamisszínes képek azon alapulnak, hogy a multi- vagy hiperspektrális távérzékelést végző optikai földmegfigyelő műholdak több hullámhosszon, sőt rendszerint a szemünk által érzékelhető látható fénytartományon túl, infravörösben is érzékenyek. Az efféle felvételeket valamiféle módon érzékelhetővé kell tenni, így a különféle alapszíneket – vörös, zöld és kék – más-más hullámsávokban készült képekhez rendelik.

Ezt tették az Európai Űrügynökségnél (ESA) is, amikor a dél-szudáni Bentiu városa környéki tájról készítettek műholdképet, a Copernicus program 13 sávban érzékeny egyik Sentinel-2 műholdjának felvételei alapján. Az alább bemutatott képen a város középtájt, világos sárgás foltként látható. A Sentinel-2 kamerájának felbontása hullámhosszfüggő, a legjobb felszíni felbontás 10 m-es.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2023 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Dél-Szudán lakosságának többsége falusi környezetben, mezőgazdasági növények termesztéséből, állattenyésztésből, halászatból él. Az országban jellemzőek az időszakos áradások, a víz a száraz évszakra rendszerint visszahúzódik. Az elmúlt négy egymást követő évben azonban a jelentős áradások falvakat, földeket, utakat öntöttek el. Idén egyes helyeken a víz a 2 m-es magasságot is elérte.

A fenti hamisszínes Sentinel-2 kép 2023 januárjában készült és látványosan mutatja a Bentiu térségében elárasztott területeket (sötétkék, zöld és türkiz színekben, az utóbbi világosabb árnyalatok a hordalékot emelik ki). A színezéshez a közeli infravörös adatokkal is dolgoztak. Ugyanez a módszer pirossal jeleníti meg az élő növényzetet, amely leginkább a folyók közelében jellemző.

Bentiu városa, amely szigetként emelkedik ki az elárasztott területből, a Bahr el-Ghazal folyó déli partján épült. A túlparton található kisebb település neve Rubkona. A műholdkép közepébe nagyítva jól látható a két várost összekötő híd is. Rubkonától északra a négyzet alakú terület egy hatalmas menekülttábor, ahol az árvizek miatt otthonukat vesztett és kitelepített lakosság egy részét is elhelyezték. Ezek a műholdképen látszó száraz területek és utak valójában a víz szintje alatt fekszenek, gátak által védve az elöntéstől.

A nagyobb területet mutató képhez visszatérve, a Bentiutól északkeleti irányba kanyargó Bahr el-Ghazal először a No-tavat éri el, majd azon átfolyva a Fehér-Nílusba torkollik. A kép közepétől egészen a jobb alsó sarkáig húzódó mocsaras terület (Szudd) Afrika egyik legnagyobb kiterjedésű vizes élőhelye, számos itt honos emlős és madár, valamint költöző madarak otthona.

Kapcsolódó linkek:

A növények tápanyagtartalma az űrből

Friss kutatási eredmények szerint műholdas távérzékelési eszközökkel lehetséges a haszonnövények tápanyagtartalmának meghatározása, új perspektívát nyitva a mezőgazdaságban. A projekt az Európai Űrügynökségnek (ESA) a földmegfigyelési módszerek tudományos és társadalmi hasznosítását elősegítő programja (FutureEO) támogatásával zajlott, és érdekes eredményeket hozott.

Világszerte sokan szenvednek az alultápláltság különféle formáitól. A mikroelemek, például a kalcium és a kálium hiányából adódó alultápláltság több mint kétmilliárd embert, a Föld népességének több mint egynegyedét érinti. Ez a fajta alultápláltság különösen azok számára jelent problémát, akik korlátozottan férnek hozzá a tápanyagban gazdag élelmiszerekhez. A jelenséget néha „rejtett éhségnek” is nevezik, mert bizonyos esetekben az emberek elegendő kalóriát fogyasztanak ugyan, de valójában nem jutnak elegendő alapvető tápanyaghoz és vitaminhoz. Ez súlyos egészségügyi problémákhoz, korai halálozáshoz is vezethet. A világ népességének növekedése és az éghajlatváltozás is egyre égetőbbé teszi az élelmezésbiztonság kérdését.

Ezért is különösen fontos, hogy az alapvető és széles körben felhasznált élelmiszer-alapanyagok, mint például a rizs, a szója, a kukorica és a búza a lehető legtáplálóbbak legyenek. A kutatások azt mutatják, hogy az európai Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjaitól, valamint a 2019-ben felbocsátott olasz PRISMA (PRecursore IperSpettrale della Missione Applicativa) műholdtól származó adatok alkalmasak az alapvető mezőgazdasági haszonnövények tápanyagtartalmának nyomon követésére. Ez segíthet a gazdálkodóknak abban, hogy megfelelő lépéseket tegyenek terményeik minőségének javítására, még a vegetációs időszakban.

Az olasz PRIMA hiperspektrális távérzékelő műhold. (Fantáziakép: Telespazio)

A növények tápanyagtartalmát hagyományosan a betakarítás időszakában, laboratórium mérések segítségével elemzik. Ezekkel két fő probléma van: egyrészt költségesek és csak korlátozott mintára alkalmazhatók, másrészt utólag szolgáltatnak adatokat, tehát a növények adott növekedési időszakában már nem lehet beavatkozni, például műtrágyázással. Mindennek a megoldására kezdtek kutatásokba a hollandiai Twente Egyetem és az Olasz Nemzeti Kutatási Tanács (CNR) munkatársai, akik a műholdas távérzékeléssel nyert adatok alkalmazásának lehetőségeit vizsgálták. A műholdfelvételek révén nagy területekről, homogén módon lehet információt gyűjteni, ráadásul a növények növekedésének korai időszakában is.

A legtöbb optikai műholdas érzékelő néhány széles spektrális sávot használ, amelyek nem érzékenyek a növények tápanyagtartalmára. Az Olasz Űrügynökség (ASI) PRISMA műholdján elhelyezett innovatív, 240 különböző keskeny hullámsávban (színben) működő hiperspektrális műszer, valamint a Copernicus Sentinel-2 műholdpáros 13 sávban működő multispektrális kamerája együtt azonban érzékeny a tápanyagtartalommal kapcsolatos jellemzőkre, így ezen adatok kombinálása lehetőséget teremt újfajta mérések elvégzésére.

A HyNutri (Sensing Hidden Hunger with Sentinel-2 and Hyperspectral) projekt kutatócsoportja az olaszországi Pó-völgyben választott ki egy vizsgálati helyszínt, ahol az eljárást a gyakorlatban tesztelték. Négy növényre összpontosítottak: kukoricára, rizsre, szójára és búzára. Összehasonlították a műholdas adatokban a tápanyagokra, például foszforra, magnéziumra, cinkre és káliumra vonatkozó jeleket a laboratóriumi terménymintákban mért tápanyag-koncentrációkkal. Eredményeiket a Remote Sensing of the Environment című folyóiratban publikálták.

HyNutri tesztterület Olaszország Emilia Romagna tartományában. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA)

Ezek voltak az első kísérletek, hogy földmegfigyelő műholdas adatokat használjanak élelmiszernövények tápanyagtartalmának meghatározására. Az eredmények bizonyos tápanyagok, mint a a kálium, a foszfor tekintetében, a magnézium és a vas tekintetében különösen biztatóak, elsősorban a szójával és a búzával kapcsolatban. A kutatás végül elvezethet ahhoz, hogy a gazdálkodók még a vegetációs időszakban beavatkozhassanak, ha a terméssel kapcsolatban túlságosan alacsony várható tápanyagtartalmat mérnek. Másrészt a kormányzati szervek és az élelmezéssel foglalkozó nemzetközi szervezetek széles körű információhoz juthatnak, elősegítve, hogy elegendő mennyiségű tápanyagot biztosítanak az érintett lakosság számára. A probléma különösen egyes afrikai országokat érint, ahol az élelmezésben a makro- és mikrotápanyag-hiány gyakoribb.

Ami a Copernicus program jövőbeli terveit illeti, már készül a CHIME (Copernicus Hyperspectral Imaging Mission) nevű új, hiperspektrális távérzékelésre alkalmas új műholdas küldetés, amely a jelek szerint már a növények tápanyagtartalmának meghatározására is bevethető lesz.

Kapcsolódó linkek:

Hét év változásai Göd határában

Legutóbb egy épp négy évvel ezelőtti blogbejegyzésünkben látogattuk meg virtuálisan a helyszínt, a Budapesttől északra, a Duna bal partján fekvő kisvárost. Akkor az apropó az volt, hogy 2019. október 1-jén adták át a forgalomnak az M2-es autóút felújított és 2 × 2 sávosra bővített szakaszát, amelyen Budapest (pontosabban az M0-s gyűrű) és Vác között, 20 km hosszan lehet közlekedni. Most egy újabb, az úthoz kapcsolódó – igaz, jóval kisebb nagyságrendű – fejlesztés nyomán hamarosan az autósok is használatba vehetik az M2-es úton megépült legújabb félcsomópontot. Azért „fél”, mert a le- és felhajtás csak Budapest irányából/irányába lehetséges. Vác (észak) felől érkezve, illetve oda tartva nem lehet itt le- és felhajtani. A félcsomópont az M2 felett már korábban is meglevő hidat felhasználva, a gyorsforgalmi út két oldalán egy-egy új körforgalom megépítésével jött létre.

Az alábbi, az európai Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdpárosának egyik tagja által készített, a valós színeket visszaadó friss műholdképen (jobbra) az új félcsomópont alul középen látható. A változás szembetűnő, ha a csúszka elmozdításával megnézzük egy közel hét évvel korábban, 2016 decemberében ugyanerről a területről készült Sentinel-2 képet is (balra).

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2023 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A 786 km magasban, közel a pólusok fölött elhaladó napszinkron pályákon keringő Sentinel-2 műholdak összesen 13 különböző látható és közeli infravörös hullámsávban működő kamerái (Multi-Spectral Instrument, MSI) legjobb felszíni felbontása 10 m-es. A sorozat első tagja, a Sentinel-2A műhold 2015 júniusában, a Sentinel-2B 2017 márciusában állt pályára, de már készül a harmadik és a negyedik példány is, hogy a mérések sorozata az űreszközök elöregedése ellenére is hosszú időn át folyamatos maradhasson. Az Európai Unió (EU) és az Európai Űrügynökség (ESA) együttműködésében folyó Copernicus program adatpolitikája értelmében az adatok mindenki számára szabadon és ingyenesen hozzáférhetők.

Persze nem az M2-es út új félcsomópontja az egyedüli felszíni változás, sőt… Göd neve manapság leginkább a Samsung SDI akkumulátorgyártó üzeme kapcsán szerepel az országos hírekben. Nem véletlenül, hiszen a néhány év különbséggel készített műholdképek is látványosan illusztrálják, rövid idő leforgása alatt mekkora bővülésen ment át az iparterület. Ahol az első műholdkép készítésének idején erdő és szántó volt, ott ma hatalmas üzemcsarnokok állnak. Az új félcsomópont és a hozzá kapcsolódó útszakasz megépítését is a gyár kiszolgálásának igénye tette szükségessé, hiszen a megnövekedett forgalmat már nehezen bírta az északabbra fekvő, eddigi egyetlen gödi (újtelepi) csomópont az M2-es úton.

A fenti animáción 2016-tól 2023-ig évente egy-egy Copernicus Sentinel-2 műholdképen mutatjuk be a gödi Samsung SDI mostanra kb. 1 km²-en elterülő gyártelepének terjeszkedését. A hosszú távon gyűjtött, szabadon hozzáférhető műholdas adatok egyebek mellett alkalmasak a felszínváltozások nyomon követésére, legyenek azok természetes eredetűek vagy az emberi tevékenységhez kapcsolódóak. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016–2023 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A magyarországi Samsung SDI vállalatot 2001-ben alapították színestelevízió-képcsövek, plazmatévé-panelek és mobiltelefon-kijelzők gyártására. A Gödön felépült, több mint 300 ezer m² alapterületű üzemükben – amelyet az első Sentinel-2 műholdképen láthatunk – a technológiaváltás miatt a termelés megszűnt, a telephelyet 2014-ben bezárták. Ott aztán 2016-tól kezdve több lépcsőben egy sokkal nagyobb akkumulátorgyár-komplexum építése kezdődött, amely elektromos autók gyártói számára készít ilyen alkatrészeket.

A szorosan vett gyártelep megnövekedett területe mellett változások láthatók nem csak az utakban, de az M2-es túlsó, keleti oldalán is. Közvetlenül a gyorsforgalmi út mellett, a régebbi csomóponttól délre például néhány éve napelempark „nőtt ki” a földből, és újabban megkezdődött egy csomagolóüzem építése is.

Kapcsolódó linkek:

Gyorsvasút a tenger felett

Szeptember 28-án új nagysebességű vasútvonalat avattak Kínában, az ország délkeleti szélén – lehetett olvasni nemzetközi hírügynökségi jelentések nyomán a hazai híradásokban is. A vonal a Tajvan-szoros partja mentén fekvő Fucsien (Fujian) tartomány három nagyvárosa, délről észak felé haladva Csangcsou (Zhangzhou), Hsziamen (Xiamen) és Fucsou (Fuzhou) között teremt kapcsolatot. Ez utóbbi nagyváros Fucsien tartomány fővárosa, innen indult dél felé az első szerelvény 28-án helyi idő szerint reggel 9:15-kor.

A most átadott 277 km-es szakasz révén jelentősen lerövidül az eljutási idő a városok között, különösen azért, mert a hegyvidéki területen amúgy is nehézkes a közlekedés. Közel 20 km-en át ugyanis az új, 350 km/h sebességű közlekedésre alkalmas gyorsvasúti szakasz a part közelében, a tengeröblök vize felett épített hidakon halad. Ezzel ez lett Kína első, víz felett átívelő gyorsvasúti pályája. A teljes vonalon összesen 84 híd és 29 alagút épült, ezek összesítve a teljes pályaszakasz 85%-át teszik ki. A vonatok a fent említett városok mellett megállnak még Putien (Putian) és Csüancsou (Quanzhou) állomásain is. A tartományi székhely Fucsien, valamint a gazdasági-turisztikai központ Hsziamen között vonattal most már egy óránál rövidebb idő alatt el lehet jutni.

Az alábbi, hamis színezéssel ellátott Sentinel-1 radaros műholdképek közöl az egyik friss, 2023 szeptemberében készült. Összehasonlításul, a csúszka elmozdításával megtekinthetünk egy napra pontosan 7 évvel korábbi, ugyanerről a területről készített képet. A Mejcsou-öböl (Meizhou) vize fölött húzódó több mint 10 km-es hídnak akkor még nem volt nyoma.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2023 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kína gyorsvasúti hálózata 2022-re elérte a 42 ezer km-es összesített hosszat, amivel az ország világelső. Ezen belül a 350 km/h sebességű haladást is megengedő szakaszok tavaly nárra 3200 km-t tettek ki – hozzájuk csatlakozott a most átadott, részben a tenger felett haladó vonal.

A CNN tudósítása azt is megemlíti, hogy a beruházás egy geopolitikai szempontból érzékenynek számító helyszínen, a Tajvani-szoros nyugati partján épült. Valójában Hsziamen városa, amely egy szigeten fekszik, a Tajvanhoz legközelebbi kínai nagyváros, hiszen egy mindössze néhány km-es tengerszoros választja el a szomszédos, már Tajvan fennhatósága alatt álló Csinmen-szigetektől (Kinmen). Az év elején a tajvani oldalon született is egy nagy vitát kavart javaslat egy híd építéséről, amely a szó szoros és átvitt értelmében is áthidalhatná a különbséget a két ország között – az ötletet a jelek szerint a kínai illetékesek is felkarolták. Ha mindez megvalósulna, a kontinenshez Tajvan fő szigetéhez képest sokkal közelebb fekvő Csinmen egyfajta „békeövezetként” szolgálhatna. Műszakilag legalábbis a jelek szerint nincs akadálya, hogy egyszer ilyen összeköttetés épüljön…

Kapcsolódó linkek: