Kétsávossá bővülő főút

Végéhez közeleg a Győrt Pápával összekötő 83-as főút kivitelezése – olvashattuk nemrég a Magyar Építők honlapjának képekkel illusztrált cikkében. Már a befejező munkálatokat végzik ezen az összesen 36 km hosszú, két szakaszban épülő úton. A Győr és Tét-dél csomópont közötti 17,6 km-es szakaszon nyolc műtárgy, négy külön szintű csomópont, a Tét-dél csomópont és Pápa közötti […]

Erdőtűznézőben műholdakkal

Ahogy arról már egy korábbi blogbejegyzésünkben is írtunk, 2023. május elején Kanada nyugati tartományaiban (Alberta, Brit Columbia), majd valamivel később keleten (Québec) is súlyos erdő- és bozóttüzek alakultak ki. A száraz növényzetben végzett kiterjedt pusztítás mellett a helyi hatóságoknak az érintett lakosság kitelepítése miatt is intézkedniük kellett. Úgy fest, a tüzek kiterjedése példátlan Kanada eddigi […]

A kahovkai gát radaros műholdképeken

Tegnapi blogbejegyzésünkben a Copernicus program Sentienel-2 optikai földmegfigyelő műholdjainak képei segítségével mutattuk be, milyen volt és milyen lett a Dnyeper (Dnyipro) folyón létesített Nova Kahovka-i víztározó gátja annak június 6-ai felrobbantása előtt, illetve után. Mostanra már rendelkezésre áll a radaros Sentinel-1 műholdpáros jelenleg egyedüli működő tagja, a Sentinel-1A által június 9-én készített kép is. Alább […]

Katasztrófa a Dnyeperen

Kelet-Ukrajnában, a Dnyeper (Dnyipro) folyón létesített Nova Kahovka-i víztározó gátja június 6-án (kedden) hajnalban egy robbanás következtében átszakadt. Az orosz–ukrán háborúban szemben álló felek kölcsönösen egymást vádolják ugyan a rombolásért, de több jel mutat arra, hogy az orosz hadsereg ellenőrzése alatt levő erőműben belső robbanás történt, a gát sérülése pedig nagyobb, mint amekkorát talán elő […]

Copernicus 25

Európa joggal ünnepli sikeres földmegfigyelési programja kezdetének negyed évszázados évfordulóját. A történet hivatalosan 1998 májusában, az észak-olaszországi Bavenóban aláírt nyilatkozattal (Baveno Manifesto) kezdődött. Ott vetették papírra az alapjait annak, amit akkor GMES-nek (Global Monitoring for Environmental Security, 1999-től Global Monitoring for Environment and Security) neveztek. Az Európai Unió (EU) tagországai hosszú távra elkötelezték magukat egy […]

Hatezren egy utcában

Nagyvárosi lakótelepeken természetesen ez nem nagy szám (a szó szoros és átvitt értelmében sem), egy községben azonban, ahol mindössze egyetlen utca van, nem túl szokványos. A Lengyelország déli részén, a Kis-lengyelországi vajdaságban, azon belül is Krakkó megyében, a megyeszékhelytől 29 km-re északnyugatra található Sułoszowa községben a fő (és az egyedüli) utca mintegy 9 km hosszú. […]