Month: október 2018

  • A világ leghosszabb tengeri hídja

    Kína délkeleti részén Hszi Csin-ping elnök részvételével október 23-án avatták fel azt az 55 km hosszú útvonalat, amely a három nagyvárost, Makaót, Csuhajt (Zhuhai) és Hongkongot köti össze. A hídszakaszok között 6,7 km hosszan egy víz alatti alagút is található, amely két mesterséges sziget között épült meg. A rekordhosszúságú tengeri autópályahíd a Dél-kínai-tenger egyik öblét szeli át kelet–nyugati irányban, a Gyöngy-folyó (Csucsiang, Zhujiang) deltatorkolatában.

    A Hongkong–Csuhaj–Makaó-híd (Hong Kong–Zhuhai–Macau Bridge, HZMB) (Kép: hzmb.org)

    Az új útvonal segítségével jelentősen csökken az utazási idő a metropoliszok között. Csuhajból például egy óra alatt elérhető a hongkongi repülőtér, ami eddig négyszer annyi időbe telt. A régió gazdasági fejlődésére, a kapcsolatok szorosabbra fűzésére is jótékony hatással lesz a híd. Ezt az egykori brit gyarmat, az immár kínai fennhatóság alatt levő Hongkong lakói nem feltétlenül fogadják osztatlan lelkesedéssel.

    A híd építésének története határidő-hosszabbításokkal, költségtúllépésekkel, balesetekkel és korrupcióval volt terhelt. Eredetileg két évvel ezelőtt kellett volna elkészülnie, a szerkezet 2017 novemberére állt össze, és végül 2018 októberében lehetett végigautózni rajta.

    Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1 radaros műholdjai ideálisak a híd építésének nyomon követésére. A tengervízről a műhold irányába lényegében nem verődnek vissza az oldalirányba lebocsátott radarjelek. Az épített szerkezetekről viszont erős radarvisszhang várható. Így a hídszerkezet kontrasztosan látszik a víz sötét háttere előtt.

    Az építkezések a kínai oldalon 2009 decemberében kezdődtek. Az első, A jelű Sentinel-1 műhold 2014-ben állt pályára, az év vége felé kezdte meg szolgálatszerű működését. Alább két, több mint 3 év időkülönbséggel készült, a különböző polarizációjú radarjelek felhasználásával színezett Sentinel-1 képet mutatunk be. Ezek a csúszka mozgatásával egyszerűen össze is hasonlíthatók.

    Egy 2015. júniusi és egy idén októberi Sentinel-1 radarműholdas kép összehasonlítása a hídról és környékéről. Feltűnő, hogy 2015 közepére még nem készült el végig a hídszerkezet. Az átadásra is maradt „folytonossági hiány”, de a jobb oldalt felül megszakadó fehér sáv épp az a szakasz, ahol a forgalmat az alagútba vezetik – az pedig természetesen nem látszik a műholdképen. Érdemes még felfigyelni a vízen elszórtan látható pontokra. Ezek egyrészt a felvételek idején arra járó hajókat jelzik. Másrészt a 2018-as radarképeken, középen alul már látszik sok, egyenletes távolságokban, rácsszerű geometrikus mintázatba rendeződő pontsor. Ezek a tengerre telepített szélfarmok turbinái, amelyeket az elektromos energia termelésének szolgálatába állítottak. A bal alsó sarokban Makaó nemzetközi repülőterének tengerre épített futópályája feltűnő. Makaótól északra fekszik Csuhaj, Hongkong pedig az öböl túlpartján, keletre, a képen jobb oldalt terül el. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015, 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Kapcsolódó linkek:

  • Baja és a Gemenci erdő az apadó Dunánál

    Idén októberben rekord alacsony szintet ért el a Duna vízállása. Elsüllyedt autók, világháborús roncsok bukkantak elő. Már a csapadékszegény, aszályos nyár megtette a hatását. Augusztus végén a Dunakanyar és a Szentendrei-sziget példáján, Sentinel-2 műholdképek sorozatával mutattuk be, hogyan apadt a víz a mederből, és hogyan alakultak ki homokzátonyok a folyón.

    Az ősszel is folytatódó szárazság oda vezetett, hogy a Duna teljes magyarországi szakaszán történelmi negatív rekordokat döntött a vízállás. Ez gondot okoz a hajózásban, a paksi atomerőmű hűtővízzel való biztonságos ellátásához pedig szivattyúkat kellett igénybe venni.

    Az alábbi Sentinel-2 műholdképpár segítségével ezúttal a Duna magyarországi alsó szakaszára, Baja környékére látogatunk. Összehasonlíthatjuk az idén október 15-ei állapotot a pontsan egy évvel ezelőtti, 2017. október 15-én készített műholdképpel. Mindkét esetben olyan színezést alkalmaztunk, amely kékkel a vízfelületeket, zölddel a növényzetet emeli ki.

    Baja városa a kép jobb alsó részén látható. Középen északról délre a Duna fő ága folyik, alul, a bajai híd után nyugatra kanyarodik. A kép bal oldalán (a Duna jobb partján) fekszik a Gemenci erdő. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017-2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A Duna vízgyűjtő területén szélsőségesen sokáig tartott idén a csapadékhiány. Így a bajai Duna-szakaszon is megjelent számos homokpad, homokzátony, a Gemenci erdőben kanyargó mellékágak pedig az űrből is jól kivehető módon szinte elapadtak.

    Kapcsolódó linkek:

  • USA, keleti partvidék

    A Copernicus program Sentinel-3 műholdjai nagy látómezejű 21 hullámhosszon érzékeny kameráikkal (Ocean and Land Colour Instrument, OLCI) napi rendszerességgel készítenek képeket a Föld minden vidékéről. Sokszor persze csak a felhőzet tetejéről, de amikor az időjárás tiszta, a szárazföldek, tavak és tengerek felszínéről is. Ilyen alkalom volt idén május 1-jén is, amikor az észak-amerikai kontinens keleti része fölött repült el a műholdpáros egyik tagja. A képen az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidéke mellett egy kicsi látszik az Atlanti-óceánból (jobbra), valamint a Nagy-tavak legdélebben fekvő részéből, az Erie-tóból is (balra fent).

    A valós színeket visszaadó Sentinel-3 műholdképen az USA Ohio, Maryland, Nyugat-Virginia és Delaware államainak területe látható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A műholdkép által lefedett területre esik számos nagyváros is, köztük New York (jobbra fent). New Yorkra és agglomerációjára ráillik az ENSZ megaváros (megacity) definíciója, vagyis lakosságszáma meghaladja a 10 millió főt (nagyjából egész Magyarország népességét). Az előrejelzések szerint 2030-ra a Földön 43 megaváros lesz. Az Atlanti-óceán partja mentén délebbre haladva található az Egyesült Államok fővárosa, Washington.

    A szárazföld közelében az óceán vizének változó színét elsősorban a folyók által bemosott hordalék okozza. Ugyanilyen színkavalkád látható az Erie-tavon is, feltehetően a vízben elszaporodó mikroszkopikus algák hozzájárulásával. A műholdkép középső részén domináns barna szín oka, hogy ott az Appalache-hegység északi részének vonulatai húzódnak. Nyugat-Virginia, a „hegyi állam” teljes területe az Appalache területére esik. Átlagos tengerszint feletti magassága 460 m, a legnagyobb a Mississippitől keletre fekvő államok között.

    A Sentinel-3 műholdkép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának első októberi epizódjában. Akik figyelemmel szokták kísérni a sorozatot és az alkalmanként blogunkon is ismertetett részeit, azoknak feltűnhetett az új narrátor, Keira Ives-Keeler, aki szeptembertől, az őszi szezon kezdetétől vette át ezt a feladatot.

    Kapcsolódó link:

  • Földrengés és szökőár Indonéziában

    Szeptember végén 7,5-ös erősségű földrengés és szökőár pusztított Indonéziában, Szulavézi (régebbi nevén Celebesz) szigetén. Halálos áldozatainak száma már megközelíti a kétezret. A szeptember 28-án bekövetkezett természeti katasztrófa nagy pusztítást végzett. Lakóépületek dőltek össze, több százezerre tehető a segítségre – élelmiszerre, ivóvízre, fedélre – szoruló emberek száma.

    A mostanihoz hasonló esetekben műholdas távérzékeléssel gyűjtött adatokat is felhasználnak a katasztrófa következményeinek enyhítésére. Az Európai Űrügynökség (ESA) például a Francia Földtani Szolgálattal (BRGM) működik együtt, akik a Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosának felvételei felhasználásával elmozdulási térképeket készítettek. A szeptember 17. és október 2. közötti műholdátvonulásokkor gyűjtött adatokat használták fel.

    A földrengést és a cunamit követő változások szemléltetése Sentinel-2 műholdképekkel (Palu, Indonézia). (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Az indonéziai földmozgás következtében akár több méteres felszínváltozások is történtek. Aktiválták azt a nemzetközi egyezményt (International Charter Space and Major Disasters) is, amelynek keretében ilyenkor a világ állami és kereskedelmi műholdüzemeltetői azonnal és térítésmentesen rendelkezésre bocsátják az érintett területről készült mérési adataikat.

    Az amerikai Landsat-8 műhold katasztrófa előtti (szeptember 23.) és utáni (október 2.), hamis színezésű képeinek összevetésével is érzékelhetjük a pusztítást. A 300 ezer lakosú Palu leginkább érintett területeit külön megjelölték. A beépített területek lilás-szürkés, a növényzettel borított részek zöldes árnyalatúak. Barna és drapp a puszta talaj színe. Míg a szökőár hatása a tengerpart mentén szembetűnő, a szárazföld belsejében három helyen különösen jelentős föld-és sárcsuszamlásokat generált a rengés. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / U.S. Geological Survey)

    A kutatókat meglepetésként érte, hogy a földrengés ekkora szökőárral járt. Ilyen általában akkor szokott történni, ha a kőzetlemezek függőleges irányban mozdulnak el, nem vízszintesen, ahogy ebben az esetben. A keskeny Palui-öböl alakja is hozzájárulhatott, hogy a szökőár hullámainak magassága akár 6 m-esre növekedett.

    A szeptember 30-ai állapotot rögzítő, az elpusztult és megsérült építményeket mutató térkép Palu városáról. (Kép: Copernicus EMS)

    Az események után azonnal megkezdte a munkát a Copernicus vészhelyzetek kezelését segítő szolgáltatása (Emergency Management Service, EMS) is. Rövid idő leforgása alatt összesen 18 térképet készítettek. A professzionális módon működő operatív szolgáltatást 2012-es indulása óta eddig már 319 alkalommal aktiválták katasztrófahelyzetekben.

    Kapcsolódó linkek:

  • Naperőmű Marokkóban

    Természeti adottságait kihasználva Marokkó élen jár a napenergia hasznosításában. Az észak-afrikai országban az egyik legmagasabb a napos órák száma, a sivatagos területeken akár a 3600 órát is elérheti évente. A 9 milliárd amerikai dollárra becsült költséggel elindított naperőmű-építési projekt célja, hogy 2020-ra 2000 MW elektromos teljesítményre képes erőművi kapacitást hozzanak létre. Öt nagy naperőmű-komplexum építése zajlik az országban, amelyek üzembe helyezése után az egész ország villamosenergia-igényének mintegy harmadát képesek majd fedezni. Ezek részben napelemeket (fotovoltaikus, vagyis a nap energiáját közvetlenül elektromos energiává alakító rendszereket) használnak, részben a napfény fókuszálásával működnek. Ez utóbbi esetben a Nap járásának megfelelően mozgatható tükrökkel kis felületre, egy középen álló toronyra irányítják a beeső fényt. A toronyban levő folyadék felforrósodik, az áramtermelést hőturbinákkal végzik.

    A naperőműtelepek egyike az Ouarzazate (más néven Noor). Harmadik fázisának (Noor III) építése nemrég, idén tavasszal fejeződött be, mostanában kezdi meg a termelést a marokkói villamosenergia-rendszer számára.

    A Copernicus program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjainak képei segítségével végigkövethetjük, ahogy a marokkói sivatagból „kinőtt” a Noor III naperőmű körkörösen telepített több ezer tükre, amelyekkel a középen emelt oszlopra fókuszálják a napfényt, ahol az olvadt sót melegít. Ez akár 8 órán át képes tárolni a hőt, lehetővő téve az éjszakai áramtermelést. A terület mintegy 750 hektár, a remények szerint évente 500 GWh energiát termelnek majd itt.

    A képek sorozatát 2016 februárjában indítjuk, amikor még csak a földmunkák nyomai látszanak a majdani naperőmű helyén. 2016 júniusában, a nyári napforduló környékén már megcsillan a műhold kamerájának irányában néhány addigra telepített tükör. Ezek után nagyjából 2 havonta láthatunk egy-egy műholdképet, egészen a következő nyári napfordulóig, 2017. június 21-éig. Szerencsére a helyszínt ritkán takarják felhők a műhold elől – ezért is ideális naperőmű építéséhez. A legutolsó kép egészen friss, idén szeptember végén készült, amikor a Noor III már készen állt az energiatermelésre.

    A képek sorozatán megfigyelhetjük az építkezés előrehaladását, ahogy egyre több és több tükör kerül a helyére. A körök közepén emelkedő torony ugyanakkor egyfajta napóraoszlopként is felfogható. A Sentinel-2 műholdak poláris napszinkron pályán keringenek, vagyis egy adott terület fölött minden elrepülésük alkalmával a napnak ugyanabban a szakában haladnak át. A marokkói képek világidőben (UT) valamivel 11 óra után készültek. Az évszakok változásával azonban a Nap más-más horizont feletti magasságban tartózkodik ugyanabban az időpontban. Így nyáron a legrövidebb, télen viszont a leghosszabb a torony árnyéka a műholdképeken. Az is feltűnhet a szemlélőnek, hogy a tükrök nyáron sokkal több fényt vernek vissza a műhold irányába, szinte elvakítva a Sentinel-2 kameráját. A Sentinel-2 műholdképek valósághű színekben adják vissza a környező kopár tájat.

    Légi felvétel a marokkói Noor naperőmű-komplexumról, balra a műholdképeken is látható III. szakasz. (Kép: SENER)

    Kapcsolódó linkek: