Month: március 2025

  • Kevés volt a tengeri jég idén az Antarktisz körül

    2025. február 25-én, vagyis a déli félteke nyarának végén érte el idei minimális kiterjedését a jégtakaró a Déli-sarkvidéket körbevevő tengereken – közölte márciusban az európai Copernicus földmegfigyelési program tengerfigyelő szolgáltatása (Copernicus Marine Environment Monitoring Service, CMEMS). A jégfelület teljes területe akkor 1,87 millió km2 volt, ami az eddigi hetedik legalacsonyabb mért éves minimumérték, holtversenyben 2024-gyel. A szám 8%-kal marad el az 1993–2010 között érvényes hosszú távú átlagtól.

    Az Antarktisz körüli tengeri jég kiterjedése 2025. február 25-én (fehér színű területek). A piros vonal az ilyenkor szokásos februári adatok mediánértékét szemlélteti. Látható, hogy míg néhány helyen, elsősorban a Ross-tengeren a jégtakaró a kontinenstől mért távolságot tekintve némileg túl is nyúlt a szokásos kiterjedésén, addig a legtöbb más partvidéken jóval a megszokottnál beljebb húzódott. (Kép: Európai Unió, Copernicus Marine Service adatok 2025)

    A sarkvidékeken a tengeri jégképződés évszakos ciklust követ, amelyet a változó hőmérséklet vezérel. A melegebb tavaszi és nyári hónapokban az emelkedő hőmérséklet hatására a tengeri jég elolvad, és eléri minimális kiterjedését. Amint pedig ősszel és télen csökken a hőmérséklet, a jégtakaró hízásnak indul, amíg el nem éri a maximális kiterjedését.

    Az antarktiszi régióban a tengeri jég növekedésének időszaka április és szeptember közé esik. Ezzel szemben október és március között a jég visszahúzódik. (Az elmúlt egy év folyamatait a CMEMS honlapján egy látványos animáció szemlélteti). A Déli-sarkvidéken az elmúlt időszakban az éves mintázat egyre nagyobb változékonyságot mutatott, bizonyos években szokatlanul meredeken csökkent a jégtakaró kiterjedése és a tengeri jég térfogata.

    Ami a tengeri jég térfogatát illeti az Antarktisz körül, az az érték idén március 5-én érte el a minimumot, mindössze 1030 km³ értékkel. Ebben a paraméterben talán még drámaibb módon mutatkozik meg a csökkenő tendencia: a hosszú távú február végi átlaghoz (2390 km³) képest 56%-os mértékű a visszaesés! Az elmúlt négy évben ráadásul mindig kivételesen alacsony volt a jégtérfogat, amint azt az alábbi grafikon jól szemlélteti.

    Az antarktiszi tengeri jég térfogata napi bontásban, 1993 és 2025 között. A különböző éveket más-más színű görbék jelzik, ezeken belül a piros árnyalatai az utóbbi évek adatait mutatják. A zöld görbe az 1993–2010 közötti évek átlaga. (Kép: Európai Unió, Copernicus Marine Service adatok / Mercator Ocean)

    A jég térfogata jobban jellemzi a helyzetet, mint a jég borította tengerfelszín kiterjedése, hiszen ez utóbbinál nem veszik figyelembe a jégtakaró vastagságát. Minél vékonyabb a jég, annál inkább ki van téve a teljes elolvadásnak a nyár végére, és annál nagyobb hátrányból indul a téli hízásnak. Így a trendek nem ígérnek semmi jót, az antarktiszi tengeri jég fogyatkozása az elkövetkező években bizonyára még tovább fog gyorsulni. Az antarktiszi tengeri jég változásai befolyásolják a globális óceáni áramlatokat és az időjárási mintákat.

    A Copernicus tengerfigyelő szolgáltatása műholdas mérési adatok alapján követi nyomon a jégtakaró kiterjedésének és vastagságának alakulását a Földön. A megbízható adatok lehetővé teszik a hosszú távú folyamatok felismerését, támogatva a tudományos kutatást, a politikai döntéshozatalt. Az adatok hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megérthessük a tengeri jégnek a globális éghajlati rendszerben betöltött szerepét.

    Kapcsolódó linkek:

  • Áradások Spanyolországban

    Az elmúlt időszakban heves esőzések sújtják szinte egész Spanyolországot, a hétvégén 17 tartományából 11-ben riasztást adtak ki – olvashattuk a hírekben. Vasárnap a Martinho nevű vihar hozott bőséges csapadékot, erős szelet, az ország északi hegyeiben havazást. Több folyó is árad, egyes településen evakuálni kellett az érintett lakosságot. Az áradások által érintett egyik folyó a Tajo. Ennek a Kasztília-La Mancha tartományban fekvő Añover de Tajo település közelében húzódó szakaszáról közölt egy Sentinel-1 radaros műholdképet az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapja, a nap képe rovatban.

    A szóban forgó, március 23-án készült Sentinel-1 képet mi is bemutatjuk, de hamis színezésben, amely kiemeli a különböző radarvisszaverő képességgel jellemezhető felszíndarabok eltéréseit. A nyílt vízfelületek itt sötétkéknek tűnnek. Összehasonlításul, a csúszka elmozdításával megtekinthetjük az ugyanerről a vidékről március elején készült egyik radaros műholdképet is. Ezáltal igazán feltűnőek a most elöntött folyó menti területek.


    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdaknak nagy hasznát veszik ilyen esetekben, mivel a radarképek alapján kitűnően megkülönböztethetők a vízzel borított felszínek. Ráadásul a rádióhullámok áthaladnak a sűrű felhőzeten is, amely az ehhez hasonló esetekben teljesen eltakarja a tájat a felülről figyelő optikai műholdak kamerái elől.

    A Tajo folyó mostani áradása egyébként egy a római korig visszavezethető eredetű hidat is romba döntött Talavera de la Reina városában. A római alapokra a 15. század végén épített átkelő mostanáig bírta, de a vízözön lerombolta.

    Kapcsolódó linkek:

  • Rekordalacsony márciusi vízállás a Dunán

    Amikor legutóbb, 2018-ban a Dunakanyarba látogattunk Sentinel-2 műholdképek segítségével a folyó különösen alacsony vízállása miatt, augusztus vége volt. Az akkori súlyos nyári aszály miatt több helyen is megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállási rekord, főleg a Duna magyarországi középső és alsó szakaszán. Most viszont még csak a tavasz elején járunk, mégis hasonló műholdképet mutathatunk a Dunakanyarról, a Szentendrei-sziget környékén a vízből előbukkanó homokzátonyokkal és a kiszélesedő homokos partokkal. Az alacsony vízállás következményei különösen szembeötlőek, ha a csúszka elmozdításával összehasonlítjuk a mostani állapotot az egy évvel ezelőttivel. Például a Szentendrei-sziget csúcsánál (a képen balra fent) és Vác környékén (jobbra) látszik jól a hatás.

    Hamisszínes, a növényzetet pirossal kiemelő Sentinel-2 műholdképek tavaly és idén márciusból. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024, 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Ahogy az Időkép írja, március elején még soha nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása a feljegyzések kezdete óta. Budapesten, a Gellérthegy lábánál ismét szárazra került az Ínség-szikla. Ez akkor szokott előfordulni, ha Budapesten a vízállás 95 cm-nél alacsonyabb. Az elmúlt télen a szokásosnál sokkal kevesebb volt a csapadék, a Duna és a Tisza vízgyűjtő területein kevesebb hó halmozódott fel, így aztán nincs, ami a melegedő időben elolvadva táplálja a folyókat. Mindez nem kecsegtet jó kilátásokkal az év hátralevő részére.

    A valaha mért legalacsonyabb vízállás a fővárosban egyébként 33 cm volt, 2018. október 25-én – tehát nem sokkal az akkori nyári aszály következményeit bemutató blogbejegyzésünk után – mérték. Abban az évben az Ínség-szikla nem kevesebb mint 73 napon át volt szárazon. Utána rövid időre 2022 augusztusában, majd 2023 októberében is előbukkant.

    Kapcsolódó linkek:

  • Tirana, Albánia

    Az Európai Űrügynökség (ESA) múlt heti műholdképének egy a Copernicus program egyik Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjával készített képet választottak Albánia fővárosáról és környékéről.

    A valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép idén januárban készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Albánia Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten, az Adriai-tenger partján fekvő, közel 29 ezer km2 területű állam. Az Albán Köztársaság fővárosa és egyben legnépesebb települése, a bő félmillió lakosú Tirana az ország középső részén található. A környéket északnyugat–délkeleti irányban húzódó hegyláncok, valamint az azokat elválasztó széles völgyek jellemzik. Januárban, a kép készítésének idején a magasabb csúcsokat hó borította.

    Tirana a kép közepén elterülő szürke folt. Egy völgy végében épült, három oldalról hegyek határolják. Nem egészen 30 km-re van innen a tengerpart. Az Adriai-tenger partján (nyugatra, a kép bal oldalán) termékeny síkságok húzódnak. Ez az ország legfontosabb mezőgazdasági és ipari régiója, és itt a legnagyobb a népsűrűség is.

    Tiranában és környékén számos mesterséges tó, víztározó található, köztük a Tirana, Farka, Paskuqan és Tapizes tavak. Ezek a műholdkép teljes, 10 m-es felbontású változatát letöltve könnyen felfedezhetők. Kicsit távolabb, a várostól mintegy 25 km-re keletre található a Dajti Nemzeti Park. A kanyonokkal, vízesésekkel, barlangokkal és tavakkal tarkított táj sokféle ökoszisztémának ad otthont. A hegyoldalban bükk-, tölgy- és fenyőerdők nőnek, a magasabb lejtőkön gyérebb a növényzet. A Tiranára és síkságára nyíló panoráma miatt a Dajti-hegyet „Tirana erkélyeként” is emlegetik. A nemzeti park területén van a főváros egyik fő vízforrása, a Bovilla-tó. A 4,6 km2-es víztározó még a fenti képen is feltűnő, smaragdzöld foltként jelenik meg. Vízszintje az évszakoktól függően meglehetősen változó, a csapadékos téli hónapokban akár 7–10 m-rel is megemelkedhet.

    A Sentinel-2 műholdképen látható további nagyobb városok közül megemlítendő Durrës, Albánia legnagyobb és legfontosabb tengeri kikötője, valamint Kavajë, amely a tengerparti síkságon található, közvetlenül a Durrësi-öböltől délre.

    Kapcsolódó linkek:

  • Jan Mayen

    A név egykor egy 17. századi holland hajóskapitányé volt, ma pedig az általa felfedezett, jelenleg Norvégiához tartozó szigeté az Atlanti-óceán északi részén. A sziget földrajzi értelemben közelebb fekszik Grönlandhoz (kb. 500 km) és Izlandhoz (560 km), mint Norvégiához (950 km). A nagyjából 71° északi szélességnél található, 373 km2 területű sarkvidéki sziget két nagyobb részből áll, ezeket egy keskeny (3 km széles) földszoros köti össze. A sziget északkeleti részén működik a Föld legészakibb fekvésű aktív felszíni tűzhányója, a 2277 m magas Beerenberg.

    A zord, hegyekkel szabdalt, minimális növényborítottságú vidéket alacsony hőmérsékletek, erős szelek jellemzik. Nem is igen van itt állandó népesség, csak a kutatóállomások legfeljebb néhányszor tíz főt számláló személyzete. Amiért az Európai Unió (EU) Copernicus földmegfigyelési programjának holnapján, a nap képe rovatban mégis szerepelt ez a félreeső kis sziget, annak az az oka, hogy itt működik az EU űrprogramjának egyik földi állomása (Ground Sensor Station), amely a Galileo navigációs műholdrendszert szolgálja ki.

    2024. július 16. azon ritka alkalmak egyike volt, amikor egy Sentinel-2 műhold felhőmentes állapotban tudta fényképezni a Jan Mayen-szigetet. A tengert a Beerenberg oldalának gleccsereiből lefolyó olvadékvíz által szállított hordalék (finom szemcsés kőzetliszt) festi világos türkiz színűre, segítve egyúttal kirajzolni a sziget körüli áramlások irányát. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

    A szigetről sokkal több érdekességet is megtudhatnak az alább felsorolt oldalakon.

    Kapcsolódó linkek: