Kanada leghosszabb folyójának torkolatvidéke

A Mackenzie több mint 1700 km-en keresztül, főleg tundrás és erdős sarkvidéki területen folyik keresztül, mígnem északon egy deltatorkolatban eléri a Beaufort-tengert. Vízgyűjtő területe a kanadai folyókéi közül a legkiterjedtebb, de az egész észak-amerikai földrészen is csak a Mississippi rendelkezik nagyobbal. A folyó a nevét egy 18. századi skót felfedező, Alexander Mackenzie után kapta.

A Mackenzie deltája mintegy 12 ezer km2-en terül el, észak–déli irányban 190 km, a tengerpart mentén 80 km hosszan húzódik. A számtalan folyóág és csatorna szövevényében kisebb-nagyobb tavak is találhatók. Ezt a területet választották ki bemutatásra az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának első októberi epizódjában.

A Mackenzie folyó műholdradaros felvételek színes kombinációján. (Forrás: ESA)

A Copernicus program Sentinel-1 műholdpárosának tagjai az apertúraszintézis elvén működő radarberendezéseket visznek magukkal. A radarképek a műhold irányába visszaverődő jel intenzitását ábrázolják, ezért alapvetően „fekete-fehérben” jeleníthetők meg. Az itt látható kép színeit az adja, hogy három eltérő időpontban készült Sentinel-1 képet használtak fel az elkészítéséhez, és mindegyikhez más-más alapszínt (vöröset, zöldet vagy kéket) rendeltek.

A Mackenzie deltája 2019. november 18-án, december 5-én és 2020. január 10-én készült Sentinel-1 műholdas radarfelvételek alapján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Mindhárom felvétel téli időszakban készült, mégis rendkívül színes. Az eltérő színek arra utalnak, hogy a mely felvétel készítésének idején volt gyökeresen már az adott felszíndarab radarvisszaverő képessége. Elsősorban a tengeri jég mozgásáról, feltöredezéséről van szó, vagyis a színkavalkád elsősorban a kombinált kép felső részére jellemző. Ahol lényegében változatlan volt a felszín ez alatt az alig 2 hónap alatt, ott a fehér és a szürke árnyalatai tűnnek fel, eltérő intenzitással.

Az itt látható tájkép jellemző a magas északi szélességeken fekvő területekre. A zord téli hidegben a tavak túlnyomó többségét jégpáncél borítja. Ez alól csak egy-két kivétel látható a kép közepe táján, fekete színben. A Mackenzie vízgyűjtő területének háromnegyede az „örök” fagy (permafroszt) régiójában található. Pontosabban semmi sem örök, a permafroszt meghatározása szerint legalább két egymás utáni évben teljesen fagyott állapotban maradó talajról van szó. Ráadásul az éghajlat változásával a permafroszt területek egyre inkább olvadásnak indulnak. Ennek révén üvegházhatású metán és szén-dioxid kerül a levegőbe (vagyis a folyamat még jobban hozzájárul a klíma melegedéséhez), a víz pedig áradásokat, felgyorsuló eróziót, földcsuszamlásokat okozhat.

A hosszú időn át gyűjtött műholdas földmegfigyelési adatoknak nagy hasznát veszik a permafroszt megfigyelésében, hiszen ezek leginkább olyan helyek a Földön, ahol a helyszíni mérések lehetősége korlátozottabb – mint például a Mackenzie deltavidékén.

Kapcsolódó linkek:

Polinyja

2020 májusában készült az alábbi Sentinel-3 műholdkép a Jeges-tenger egy részletéről, Kanada északi partjainál, Grönlandtól keletre. A szárazföld középtájt, amelynek partjaira érdemes figyelni, az Ellesmere-sziget. A nyílt tengert és a tengerszorosokat is jég borítja, de a szigettől északra sötét színével feltűnik egy kiterjedt terület – mérete Luxemburgéval vetekszik –, amely mentes a jégtől. A jelenség orosz eredetű neve polinyja, és épp azt jelenti, ami a műholdképen látható: nyílt víz egy olyan helyen, amelyet általában jégpáncél borít.

Grönlandtól és az Ellesmere-szigettől északra található az a terület az északi sarkvidéki tengeri jégtakaróban, amely a legidősebb és legvastagabb jégréteggel rendelkezik. A várakozások szerint itt fog utoljára elolvadni a több éven át kitartó jégtakaró, vagyis ez lesz a végső menedéke a jégtől függő állatfajoknak. Vannak ugyanakkor arra utaló jelek, hogy itt is vékonyodásnak indult a jég, így egyre kevésbé lesz ellenálló a nyári olvadásnak. Egy kanadai kutatócsoport a Geophysical Research Letters folyóiratban publikálta azt a tanulmányt, amelyben beszámolnak a térségben a műholdas képek korszakában eddig látott első polinyja megjelenéséről.

Polinyja az Ellesmere-sziget közelében, ahol hagyományosan az északi félteke legvastagabb tengeri jegét szokták mérni. A valódi színeket mutató kép a Copernicus program egyik Sentinel-3 műholdjával készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: EU DEFIS)

A cikk szerzői szerint egy intenzív és tartós sarkvidéki anticiklon következtében létrejövő szokatlan széljárás okozta a jég megolvadását. Hasonló időjárási helyzetet visszamenőleg 1988-ban és 2004-ben is találtak, és véleményük szerint a jégvastagság általános csökkenése miatt a nyílt vízfelületek megjelenése a jövőben egyre gyakoribbá válhat, még a 2020. májusinál kevésbé extrém időjárási körülmények között is.

A klímaváltozás, amelynek a szerzők szerint a megfigyelt jelenség is az egyik következménye, az északi sarkvidéki régiót a Föld más területeinél is súlyosabban érinti. Mindennek pedig hatása lesz – és már van is – az egész északi félteke időjárási folyamataira. Az Európai Unió nemrég fogalmazta meg az Arktisz védelmére irányuló új stratégiáját.

Kapcsolódó linkek:

A Copernicus első műholdja túl a tervezett élettartamán

Az Európai Unió (EU) földmegfigyelési programjának műholdjait, a Sentinel sorozat tagjait az Európai Űrügynökség (ESA) készíttette el és állíttatta Föld körüli pályára. Ezek közül a legelső a Sentinel-1A jelű volt. Az apertúraszintézis elvén működő radaros távérzékelő műholdpáros első tagja 2014. április 3-án startolt Francia Guyanából, egy orosz Szojuz hordozórakétával. A műhold annak az évnek augusztusában érte el a számára kijelölt, a felszín felett 693 km magasan húzódó, az egyenlítői síkhoz képest 98,18°-os hajlásszögű (vagyis közel poláris) pályát, amelyen keringve alig 100 perc alatt tesz meg egy kört a Föld körül. A műhold pályája a forgó Föld egy adott helyéről megfigyelve 12 naponta ismétli magát, ugyanakkor a pályán haladva a felszálló és a leszálló szakaszokon is lehet vele méréseket végezni, sőt a radaros technikából adódóan az éjszakai félteke fölött repülve is használható a felszín leképezésére. (Az ugyanilyen alakú pályán keringő, de mindig a Föld átellenes oldala fölött repülő, azonos felszereltségű Sentinel-1B révén a műholdpáros 6 napos visszatérési időt garantál. A Sentinel-1B két évvel később csatlakozott társához.)

2014. október 6-án zárult a Sentinel-1A beüzemelése, akkor kezdődött meg a szolgálatszerű, nyilvános adatszolgáltatás. A Copernicus program műholdas mérési adatai minden felhasználó számára szabadon hozzáférhetők. Mivel a műhold névleges működési élettartama 7 év volt, immár a ráadásidejét tölti. Egyelőre szerencsére nincs jele annak, hogy a közeljövőben meghibásodna, így minden remény megvan arra, hogy még évekig szolgálatban maradhat.

Montázs a Sentinel-1 eredményekből a páros első műholdjának 7 éves működési évfordulója alkalmából. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2014–2020 / feldolgozás: ESA/Norut–SEOM Insarap, Planetek Rheticus Service/GEP, CNR-IREA & BRGM/ENVEO, CCI & FFG)

Túlzás nélkül állítható, hogy a Sentinel-1A-val új korszak kezdődött a műholdradaros földmegfigyelésben. A Copernicus program pedig – a többi, egymást jól kiegészítő típusú űreszköze révén is – a világ legnagyobb földmegfigyelési adatszolgáltatójává nőtte ki magát. Jelenleg nyolc különböző Sentinel műhold üzemel.

A radaros Sentinel-1 műholdpáros adatainak alkalmazási területei igen széles körűek, a tengeri jég monitorozásától kezdve a hajók detektálásán, az árvizek megfigyelésén keresztül egészen a felszínmozgások pontos méréséig terjednek. Korábbi blogbejegyzéseinkben száznál is több (!) alkalommal találkozhattak olvasóink érdekes és fontos Sentinel-1 hírekkel, alkalmazásokkal, műholdképekkel. Ezeket a lap jobb oldalán látható címkefelhő megfelelő címkéjére kattintva tudják böngészni. Külön kiemeljük, hogy a Geo-Sentinel által elkészített, egyedülállóan átfogó és pontos, Magyarország egész területének 2014 és 2021 közötti felszínmozgását leíró adatbázis is Sentinel-1 méréseken alapul.

Mire elérkezik a Sentinel-1A „nyugdíjazásának” ideje, akkorra a sorozat következő darabjának, a Sentinel-1C-nek kell majd átvennie a feladatát, hogy a Copernicus radaros műholdpárosa működésének folytonossága ne szakadjon meg. Felbocsátása 2022-ben várható. (Később a Sentinel-1B helyére az -1D jelű műhold lép.)

A tesztelés alatt álló új Sentinel-1C műhold radarantennája a szerelőcsarnokban, oldalnézetből. A Föld körüli pályán kinyitva a berendezés hossza 12 m. (Kép: Airbus)

Kapcsolódó linkek:

Algásodás akadályozza a Velencei-tó vízpótlását

Idén nyáron sok hírt lehetett olvasni a Velencei-tó tartósan alacsony vízállásáról. Az oxigénhiányos vízben több alkalommal volt tömeges halpusztulás, és a körülmények sok látogatót elriasztottak a tó környékéről. A Velencei-tó természetes vízpótlását az észak felől beömlő Császár-víz nevű patak jelenti, de a csapadékszegény időjárás miatt alacsony a vízhozam. Az 1970-es években épp a tó vízpótlásának szabályozására két mesterséges tározót alakítottak ki a Császár-víz mentén: a Zámolyi-víztározót és folyásirány szerint lejjebb a Pátkai-víztározót. Ezeknek a vízminősége azonban most nem megfelelő a Velencei-tó feltöltéséhez.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a minap számolt be a Velencei-tó vízpótló rendszerének 5 napon keresztül tartó üzemirányítási vizsgálatáról. Ennek keretében a Pátkai-víztározóból a Velencei-tóba némi vizet eresztettek, és közben mérésekkel vizsgálták, hogy milyen mennyiségi és minőségi változások történnek. A tározóban ugyanis a határértéket több mint kétszeresen meghaladó klorofill-koncentráció tapasztalható. A klorofill a zöld növényeknek azon anyaga, amely a napsugárzás energiáját elnyeli, a vízben az algák felszaporodása miatt alakult ki a nagy koncentráció. Ez jelenleg a Velencei-tó számára nem megfelelő vízminőséget jelent, ami a feltöltési próba során sem javult számottevően, így a tó vízpótlásával kénytelenek tovább várni.

Az OVF közleménye szerint a vízpótlás csak akkor kezdhető meg, ha csapadékosra fordul az időjárás és megérkezik a tartós lehűlés, s emiatt a Pátkai-tározóban a klorofill koncentrációja a 75 mg/m3 határérték alá esik (az eredeti közleményszövegben nyilvánvalóan hibás egység szerepel). Jelenleg azonban még 160–180 mg/m3 (avagy μg/l) értékeket mérnek. A vízpótlás pontos ideje tehát a meteorológiai folyamatoktól függ.

A tavak klorofill-koncentrációjról nem csak helyszíni mérések alapján szerezhetnek információt a kutatók. Áttekindő képet adhatnak egyes földmegfigyelő műholdak. Az európai Copernicus program optikai Sentinel-2 műholdpárosán működő, 13 látható és infravörös színképi sávban érzékeny kamera (Multi-Spectral Instrument, MSI) különösen alkalmas ennek a fontos vízminőségi paraméternek a rendszeres monitorozására. A vízben levő korofill-a a beérkező napsugárzást a legjobban 700 és 720 nm között, a közeli infravörös tartományban veri vissza. Ezért a Sentinel-2 mérések B5 jelzésésű spektrális sávja (705 nm) ideális a klorofill-tartalom vizsgálatára.

Az alábbi, a csúszka elmozdításával összehasonlítható képpár bal oldali tagja a Velencei-tó és környéke 2021. október 4-én készült Sentinel-2 műholdképét mutatja, a valódi színeket visszaadó módon. A másik képhez a klorofill-koncentráció jellemzésére használt egyik indexet ábrázoltuk, stílszerűen a zöld árnyalataiban. Ez valójában a B5 sávban mért intenzitás és a két szomszédos spektrális sávban (B4 és B6) mért értékek átlagának különbsége. Egyszerűen szólva, minél élénkebb a zöld szín, annál több a vízben a növényi anyag. A fekete részek szárazföldi területeket jelölnek.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képen jobbra lent látható maga a Velencei-tó. Tőle északra, a kép közepén az első nagyobb – az OVF helyszíni mérései és a Sentinel-2 kép tanúsága szerint is magas klorofill-koncentrációjú – víztest a Pátkai-víztározó. Még északabbra látható a szintén élénk zöld Zámolyi-víztározó. A látómezőbe beleesnek még kisebb-nagyobb környékbeli tavak is, változó algásodási mértékkel. Székesfehérvár városa alul, balra látható.

Alább ugyanennek a Sentinel-2 műholdképnek egy másik, a Balatont ábrázoló részletét is bemutatjuk, ugyancsak a klorofillra jellemző index használatával. Jól megfigyelhető, hogy míg a tó keleti medencéjében inkább csak a partok közvetlen közelében jellemző a klorofill, a nyugati medencében az algásodás sokkal kiterjedtebb, még a víz áramlásának mintázatát is szépen kirajzolják a zöld árnyalatai.

A Balaton algásodása 2021. október 4-én, ahogy az egyik Sentinel-2 műhold „látta”. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

 

Kapcsolódó linkek:

La Palma: elért a láva a tengerig

Szeptember végi blogbejegyzésünkben írtunk róla, hogy fél évszázad után újra vulkánkitörés kezdődött a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek ötödik legnagyobb szigetén, La Palmán. A sziget déli részén a Cumbre Vieja nevű tűzhányó szeptember 19-én aktivizálódott, amit földrengések sorozata jelzett előre. Akkor egy olyan Sentinel-1 műholdképet mutattunk, amely a kitörés kezdetének másnapján készült. Bár a szigetet jórészt felhő borította, az infravörös sávok felhasználásával készült hamisszínes műholdképen így is felismerhető volt a láva intenzív hősugárzása.

A vulkánkitörés azóta is tart. A hegyoldalon lefolyó izzó láva az útjába eső településeken elborította és megsemmisítette a házakat. Szeptember 28-ára aztán a 6 km hosszan nyúló lávafolyam elérte az Atlanti-óceánt is. Amikor az alábbi Sentinel-2 műholdkép készült, szeptember 30-án, a sziget szárazföldjének területe már 20 hektárral bővült az újonnan létrejövő „lávadeltának” köszönhetően.

A táj valódi színeit mutató feldolgozásban készített, de a lávát a rövid hullámhosszú infravörös sávban felvett adatok segítségével kiemelő Sentinel-2 képen a tengervízzel való érintkezéskor keletkező gőzfelhő is kivehető a sziget nyugati partjainál, a Playa Nueva nevű területen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A megolvadt kőzet és a hideg víz találkozásakor akár mérgező anyagokat is tartalmazó felhők keletkezhetnek. Az elővigyázatosság indokolt ugyan, de a tenger irányába fújó szél segít abban, hogy a sziget lakói számára ez ne jelentsen különösebb veszélyt.

Kapcsolódó linkek:

Konténerhajók torlódása

A kaliforniai Los Angelesnél érkezik az Egyesült Államokba a legtöbb, áruval megpakolt konténer, hatalmas óceánjáró konténerhajók fedélzetén. Los Angeles és Long Beach kikötői normális körülmények között is hatalmas forgalmat bonyolítanak le, de mostanság újabb és újabb rekordokat dönt a közelben veszteglő hajók száma. Ezek arra várnak, hogy végre bejussanak a kikötőbe és lerakhassák konténereiket.

A globális szállítmányozás jelenlegi válságos helyzete a koronavírus-világjárvány hatásainak tudható be. A lezárások ideje alatt visszaesett a fogyasztás és a kereskedelmi forgalom, mostanra viszont megnőtt a kereslet, szükség van az árukra és a nyersanyagokra. A tengeri áruszállítási szektor ezt a hirtelen megnövekvő terhelést nehezen tudja kezelni, amiatt van hiány például a konténerekből és torlódás a forgalmas kikötőkben. Az Egyesült Államokban további logisztikai problémát okoz, hogy a közelben, a kaliforniai partvidéken nem találhatók hasonlóan nagy kapacitású tengeri kikötők, ahová a forgalom egy részét hatékonyan át lehetne irányítani. A várakozások szerint a helyzet nem oldódik meg egyhamar, még 2022-ben is hasonló fennakadásokra lehet majd számítani.

Alább két Copernicus Sentinel-1 radaros műholdképet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozgatásával. Az egyik tavaly ugyanebben az időszakban, a másik idén szeptember 21-én készült. A színek ne tévesszenek meg senkit, nem valóságosak, a felszínről a műholdra visszaérkező radarhullámok intenzitására és polarizációjára vonatkozó adatok felhasználásával alakultak ki. A víz – ez esetben a Csendes-óceán – kékes-feketés árnyalatokban mutatkozik. A szárazföldön az építmények drapp és sárga színekben látszódnak. A képen a sűrűn beépített Los Angelest és környékét figyelhetjük meg, középtájt Long Beach kikötőjével. A tengeren elszórva látható igen fényes, sokszor még csillag alakú diffrakciós mintát is mutató pontok a kitűnő radarvisszaverő képességű óceánjáró hajók. A műholdképeket összehasonlítva rögtön feltűnik, mennyivel több hajó várakozik a környéken a kikötőbe való bejutásra, mint egy évvel korábban.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / GeoSentinel)

Kapcsolódó linkek:

Vulkánkitörés La Palmán

Legutóbb épp 50 évvel ezelőtt, 1971-ben volt vulkánkitörés a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek ötödik legnagyobb szigetén, a 706 km2 területű La Palmán. A sziget déli részén a Cumbre Vieja nevű vulkán mostani, szeptember 19-én kezdődött kitörése nem érte váratlanul a szakembereket, előtte földrengések sorozata jelezte, hogy valami készülődik. A lakosságot is igyekeztek felkészíteni arra az esetre, ha el kellene hagyniuk otthonaikat.

A kiömlő láva időközben lakott területeket is elért, száznál is több épületet semmisítve meg. Az elmúlt napokban több ezer embert kellett kimenekíteni a természeti katasztrófa elől. Szerencsére halálos áldozatról nem érkezett jelentés. A kitörés várhatóan még legalább heteken át folytatódik.

Az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-2 műholdja szeptember 20-án, a kitörés másnapján haladt el a Kanári-szigetek felett. La Palmát és környékét felhőzet borította, amint az alábbi műholdképeken is látható. Az egyik kép a valódi színeket adja vissza, rajta valóban nem sok minden vehető ki a felszínről. A Sentinel-2 műholdpáros fedélzetén működő kamera azonban nem csak a látható fény hullámhosszain, hanem infravörös tartományban is érzékeny. A csúszka elmozdításával előtűnő, ugyanazokból az adatokból, de hamis színezéssel készült képen a felhőborítás ellenére is jól azonosítható az a narancsszínű folt, amelyet a tűzhányóból kiömlő forró láva okoz.

La Palma szeptember 20-án, egy valódi- és hamisszínes Sentinel-2 műholdképen. Ez utóbbi elkészítéséhez az MSI (Multi-Spectral Instrument) kamera B12, B11 és B8 jelű infravörös sávjaiban felvett adatokat társítottuk rendre a vörös, zöld és kék színekhez. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / GeoSentinel)

Hogy a sziget körvonalait is láthassuk, egy lényegében felhőmentes Sentinel-2 képet is bemutatunk az alábbi összehasonlításban. Az még augusztusban, a vulkánkitörést megelőzően készült.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / GeoSentinel)

Kapcsolódó linkek:

A Duna-delta

A Duna torkolatvidéke a Fekete-tengernél Európa második legnagyobb kiterjedésű folyódeltája. (A legnagyobb a Kaszpi-tengerbe ömlő Volgáé.) A Duna-deltáról készült Sentinel-2 képpel tért vissza szeptember 10-én a nyári szünetről az Európai Űrügynökség (ESA) heti videósorozata, amelyben műholdképek – többnyire az európai Copernicus program Sentinel műholdjaitól származó felvételek – segítségével mutatnak be egy-egy érdekes területet a Földön.

A Duna-deltáról készült Sentinel-2 kép az ESA földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

A Duna-delta, egy valóságos vízi labirintus területén két ország, Románia és Ukrajna osztozik. Számtalan folyóág, csatorna, sziget és tó alkotja. A Németország területén, a Fekete-erdőben eredő Duna 2860 km hosszan szeli át a fél kontinenst, tíz országot – Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot, Szerbiát, Bulgáriát, Romániát, Moldovát és Ukrajnát – útba ejtve, mielőtt a Fekete-tengerbe torkollik.

A torkolatvidék teljes területe közel 4300 km2. A Romániához tartozó rész 1991 óta szerepel az UNESCO világörökségi helyszínei között. Gazdag élővilágában több mint 300 madár- és 45 édesvízi halfaj található.

A valódi színeket mutató, eredeti méretben 10 m-es felszíni felbontású Sentinel-2 műholdkép 2020 áprilisában készült a Duna deltatorkolatának vidékéről. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdképen a hatalmas nádasok barnás színben tűnnek fel, ami jellemző a tavaszi évszakban. A nyugati irányból (a képen balról) érkező folyó több kisebb ágra szakad. A tenger vizének világosabb, türkiz árnyalatait a partok mentén a folyó által szállított hordalék okozza. Vannak feltűnő világoszöld árnyalatú vízfelületek is, a legnagyobb például a folyótól délre, a part közelében. Ez a Razim-tó (Razelm-tó) és a Sinoe-tó által alkozott rendszer, egy lagúna. Vizüket a tengertől a Duna hordalékából képződött gát zárja el. Az élénk zöld szín a nagy mennyiségű algának köszönhető. Jobbra fent az Ukrajnához tartozó lagúna a Szaszik (Kunduk), a Ramsari Egyezmény által is védett fontos vízi élőhely.

Kapcsolódó linkek:

Kiszáradó víztározó

Hűséges és jó emlékezettel megáldott olvasóink talán még vissza tudják idézni négy és fél évvel ezelőtti blogbejegyzésünket – de ha nem, egy kattintással könnyedén megtehetik –, amelyben az Észak-Kaliforniában található Oroville-víztározóról volt szó. Akkor épp a heves esőzéseket követő áradás miatt került a hírekbe a 235 m magas völgyzáró gáttal felduzzasztott mesterséges tó, amely az államban a második legnagyobb víztározó kapacitással rendelkezik. A korábbi blogbejegyzést 2016 decemberében – szárazság idején – és 2017 januárjában készült Sentinel-2 műholdképekkel illusztráltuk.

A 2016-os szárazság azonban a nyomába sem érhet a 2021 nyarán tapasztaltnak! Megdöbbentő helyszíni fényképek kísérte híradásban olvashatjuk, hogy a megszokott vízmennyiségnek csak a negyede maradt a tározóban, 1977 szeptembere óta nem tapasztalt alacsony vízállásnál. A mostani aszály mellett a környéket az elmúlt években más környezeti katasztrófák, olykor áradások, máskor kiterjedt erdőtüzek sújtották.

A Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosa azóta is hűségesen szolgáltat képeket, így össze tudjuk vetni a 2021. szeptember eleji helyzetet egy olyan év hasonló időszakában tapasztalttal, amikor normális szinten volt a tározó vize. Ehhez a három évvel ezelőtti, 2018-as adatokat választottuk. Az alábbi, hamis színezést használó képeket a csúszka elmozdításával lehet összehasonlítani.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018, 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képeken a víz sötétkék, az élő növényzet a pirostól a barnásvörösig terjedő árnyalatban mutatkozik. A nyugati szélén, bal oldalt mezőgazdasági táblák, a tározót körbevevő hegyvidéken pedig az erdők adják ezt az árnyalatot, amely a 2018-as képen sokkal jellemzőbb. A vízszint jelentős csökkenéséről a tó partvonala árulkodik a leginkább a műholdképeken. A széles világosbarna sáv azokat a sziklás részeket mutatja felülnézetből, amelyek általában víz alatt vannak, így a növényzet sem telepedett meg rajtuk. Most viszont a víz apadása miatt a kopár felszín napvilágra került, köztük néhány kis sziget is.

A tó általában a horgászok, sportolók és nyaralók népszerű célpontja, de most a csökkenő vízszint miatt sok – a luxuskategóriában akár egymillió dollárt is érő – lakóhajót a partra kellett tenni. A tározó gátjánál (a délnyugati oldalon) levő erőmű termelése is leállt a kevés víz miatt. A partvonal visszahúzódása hatással van az ivóvizet kereső, vadon élő környékbeli állatokra is. Aggódnak továbbá a lazacokért, amelyeknek nem tesz jót a melegedő éghajlat. Az elmúlt években a szárazságok egyre inkább megszokottá váltak a környéken.

Kapcsolódó linkek:

Gumitemető helyett lakópark

Tizenhét éven át használt gumiabroncsok lerakóhelye volt Kuvaitban egy 2 km2-es terület, de most megtisztították és a jövőben egy települést szeretnének létesíteni ott. Augusztus végén bejelentették, hogy a fővárostól 35 km-re fekvő területről elszállították a több mint 40 millió, ott felhalmozott abroncsot. Ehhez 44 ezerszer kellett fordulni a teherautókkal. Az ideiglenes új tárolóhely közelében van egy gyár, ahol – más létesítményeket is bevonva – a tervek szerint évente mintegy kétmillió abroncsot tudnak feldolgozni és újrahasznosításra előkészíteni. Vagyis ebben a tempóban is elég hosszú ideig tart majd, amíg fel tudják számolni a környezeti problémát.

Az eredeti „gumitemető” El-Dzsahra (Al Jahra) közelében mindenesetre felszabadult, hamarosan az építkezések is megkezdődhetnek. Állítólag egy volt a világ legnagyobb használtgumiabroncs-lerakója. Egy ekkora mértékű változásnak műholdképeken is látszania kell! Az alábbi két, valódi színeket mutató kép az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdjaival készült. Az egyik idén augusztus 28-án, amikorra végeztek a gumilerakat felszámolásával, a másik épp egy évvel korábban. A 2020-as műholdképen egy körrel megjelöltük a telep helyszínét.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020–2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képen uralkodó a sivatagos táj drapp színe, rajta jól kivehetők az utak és a közeli település épülettömbjei. A jobb oldalon feltűnő körök öntözéses mezőgazdasági művelésre utalnak. A víz a középen levő kutakból ered, a körbe forgó öntözőberendezések miatt alakulnak ki ezek a jellegzetes táblák. A legnagyobb kör átmérője kb. 1 km-es. A csúszka segítségével elvégezhető összehasonlítás során a jó megfigyelők a két kép készítése között eltelt időben egyéb változásokat is megfigyelhetnek, például közúti csomópont vagy új épületek megjelenését. A jobb felső sarokba a Kuvaiti-öböl csücske is belóg.

A gumiabroncsok számára kijelölt új, ideiglenesnek szánt tárolóhely tűzvédelmi szempontból megfelelő lesz, nem úgy, mint a korábbi. 2012 óta több alkalommal történt ugyanis nagyobb tűzeset a helyszínen, hatalmas mennyiségű mérgező füstöt juttatva a levegőbe. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a telepet végül felszámolták.

Kapcsolódó linkek: