A Gaboni Köztársaság – egy egykori francia gyarmat, amely 1960-ban nyerte el függetlenségét – Közép-Afrikában, az Egyenlítő mentén fekszik. Szomszédai északnyugaton Egyenlítői-Guinea, északon Kamerun, keleten és délen a Kongói Köztársaság. Gabont nyugat felől a Guineai-öböl határolja, amely az alábbi Sentinel-2 műholdképen is látható. De mitől ilyen dominánsan narancsszínű ez a kép? Sivatagi homokot látnánk ezen az egyenlítői vidéken? Természetesen nem, a furcsaság magyarázata a műholdkép színezésének módjában rejlik.
A közép-afrikai Gabon egy hamisszínes Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Az európai Copernicus földmegfigyelési program optikai Sentinel-2 műholdjainak kamerája (MSI, Multi-Spectral Instrument) nem kevesebb mint 13 különféle hullámhosszon (színben) érzékeny. Ezek többsége a látható fény tartományába esik, néhányuk pedig az ennél is hosszabb hullámhosszú infravörösbe esik. Az eltérő színekben készült felvételek megfelelő kombinálásával olyan információt is nyerhetünk a felszínborításról, amely a szemünk által érzékelt valódi színekben készült képeken rejtve marad. Ilyen hamisszínes műholdképet láthatunk itt is.
Gabon területének mintegy 88%-át esőerdők borítják, a párás trópusi éghajlatnak köszönhetően. Az sem véletlen, hogy ez a világ leggyérebben lakott országainak egyike. Itt találhatók Afrika legváltozatosabb esőerdői, amelyek olyan különleges állatfajoknak adnak otthont, mint a nyugati síkvidéki gorillák és a kritikusan veszélyeztetett erdei elefántok.
A forró és párás éghajlat nem kedvez az optikai műholdas földmegfigyelésnek, ugyanis a tájat az idő nagy részében felhők borítják. Ebben tudnak segíteni a Sentinel-2 spektrális sávjai. Az itt bemutatott, az infravörös felvételek felhasználásával készült kép csökkenti a pára hatását, miközben élesebb kontrasztokkal emeli ki a növényzet és a felszínborítás jellegzetességeit. A színkombináció a felhőket a fehértől a rózsaszínig terjedő árnyalatokban mutatja, a magasságuktól és a bennük lévő vízcseppek vagy jégkristályok mennyiségétől függően. A felszíni víztestek, vagyis a tenger, a folyók és a tavak sötétnek tűnnek. A sűrű erdők rikító narancssárgában jelennek meg. A hamisszínes Sentinel-2 műholdkép alapján is nyilvánvaló, Gabonban a sűrű, háborítatlan esőerdők uralkodnak. A kép közepén a kelet felől érkező és az Atlanti-óceánt (pontosabban a Guineai-öblöt) egy deltatorkolatban elérő Ogoué (Ogooué vagy Ogowe) folyó látható. A Gabont átszelő folyó tóból gyűjti össze a vizét.
A sötétebb narancssárga vagy barnás árnyalatok a vízfolyások mentén, valamint a mocsaras területeken élő alacsonyabb növényzetre utalnak. A képen látható sárga és élénkzöld foltok gyepeket vagy csupasz talajt jelölnek. A városi, beépített területek tengerzöld árnyalatokban jelennek meg. Az Ogoué folyó deltája közelében fekszik Port-Gentil, Gabon második legnépesebb városa. Közelében található a Lopez-fok, az ország legnyugatibb pontja.
A műholdkép kinagyított részletén Gabon fővárosa, Libreville, a Gabon folyó rövid és széles torkolatának északi partján. Az öböl a nagy kép felső részén látható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A több mint 2500 km2 területű Réunion közigazgatási értelemben Franciaország tengeren túli megyéje. A sziget az Indiai-óceánban fekszik, 680 km-re Madagaszkártól keletre. Lakosainak száma bő 900 ezer fő. A vulkanikus eredetű sziget nemrég azzal került a hírekbe, hogy kitört a sziget délkeleti részén található Piton de la Fournaise vulkán. Az alábbi műholdképet a Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjával készítették, március 21-én. Magát a szigetet jelentős részben felhők takarták el a műhold kamerája elől. Az amúgy a természetes színeket visszaadó műholdképen felerősítették a közeli infravörös sávban készített felvételt, így narancssárgás-vöröses színben jól kivehető rajta az aktív lávafolyás, amelynek hőmérséklete lényegesen magasabb, mint a környezetéé.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Réunion tájai két nagyon eltérő arcot mutatnak. Egyrészt a sziget vulkanikus eredete miatt helyenként kopár a felszín, másrészt az éghajlatnak megfelelő buja növényzet borítja a tájat. Az optikai műholdkép tanúsága szerint a mezőgazdasági művelés alatt állót földterületek, valamint a szürkésfehér foltokként megjelenő városok a part menti síkságokon koncentrálódnak. A főváros és egyben a sziget legnagyobb települése, Saint-Denis az északi parton épült, ezen a képen nagyrészt felhők borítják.
A sziget közepén három, beomlásos eredetű hatalmas kaldera található. Itt található a sziget legmagasabb pontja, a Piton des Neiges (3069 m), egy szunnyadó pajzsvulkán, amely a kép közepe táján barna színben kandikál ki a felhők alól. Bár Réunion több vulkánnak is otthont ad, jelenleg csak egy aktív: a Piton de la Fournaise pajzsvulkán, amely egyúttal egyike a Föld legaktívabb tűzhányóinak. A Sentinel-2 képen látható lávafolyam a hely nyugati oldalán haladt lefelé. Közel két évtized óta először a láva elérte az óceánt. Ezáltal kicsit (8,5 hektárral) meg is nőtt Réunion területe.
A képen a part felé áramló láva mellett egy hamu- és füstfelhő is látható, amelynek eredete a vulkáni kráter, a szél szárnyán pedig nyugat felé sodródik. A kráter oldalán a régebbi kitörések nyomai sötétbarna, megszilárdult lávafolyamként jelennek meg.
A földmegfigyelő műholdak kiváló eszközök a vulkánkitörések megfigyelésére. Egy kitörés kezdetekor az olyan optikai távérzékelő műholdak, mint a Sentiel-2 páros tagjai, képesek a füstfelhők, lávafolyamok, iszapcsuszamlásokat felmérésére, a mentés és a kárelhárítás segítésére. A radaros műholdak, illetve a légkör összetételét mérő, az űrbe telepített műszerek – amilyenekkel a Copernicus program ugyancsak rendelkezik – hasznos kiegészítő adatokkal szolgálnak a felszín esetleges elmozdulásáról, továbbá a kitörés során a levegőbe jutó gázok és aeroszolok koncentrációjáról, terjedéséről. Ezzel segíti a környezeti hatások és a lakosságot és a légi közlekedést fenyegető lehetséges veszélyek felmérését.
Február 28-án az Amerikai Egyesült Államok és Izrael összehangolt támadást indított Irán ellen. A háborúban Teherán válaszcsapásai közé tartozott a Hormuzi-szoros lezárása. A Perzsa-öblöt (nyugaton) az Ománi-öböllel (keleten), végső soron az Arab-tengerrel és az Indiai-óceánnal összekötő tengerszoros a világ egyik legfontosabb hajózási-kereskedelmi útvonala. A világ cseppfolyósított földgázának és a kőolajnak jelentős része, 15–20%-a halad át itt tartályhajókba töltve. Így stratégiai fontosságú helyszín, amelynek blokádja súlyos következményekkel jár világszerte és felfelé hajtja az energiaárakat. Katonai szempontból a blokád gyors felszámolása nehéz, hiszen Irán hosszú ideje készült az ilyen helyzetre.
Február utolsó napjaiban a Perzsa-öbölből még napi 40–50 hajó haladt át a Hormuzi-szoroson. Márciustól kezdve az a szám napi néhányra csökkent. Az alább bemutatott, a csúszka elmozdításával könnyedén összehasonlítható két műholdkép jól illusztrálja a helyzetet. A Copernicus program Sentinel-1 műholdjai által készített radaros amplitúdóképen az erős radarvisszhangot produkáló hajók fényes pontokként tűnnek fel a víz sötét háttere előtt. Az egyik kép idén április 5-én, vagyis a blokád ideje alatt, a másik majdnem pontosan egy évvel korábban, még békeidőben készült. A friss radaros műholdképen kivehető, hogy mennyire üres a Hormuzi-szoros (a képek jobb oldalán), miközben a Perzsa-öbölben most is számos hajó tartózkodik.
Irán területei a képek felső részén láthatók. A legnagyobb sziget, Qeshm (középtájt) egy 2021-es blogbejegyzésünkben szerepelt már.
A Hormuzi-szoros ürességén túl még egy lényeges különbség látható az idei műholdképen a tavaly ugyanott készített Sentinel-1 felvételhez képest. A szárazföld part menti részein sokkal több a fekete folt, amelyek vízborításra utalnak. S valóban, a Közel-Keletet a március végi – április eleji időszakban jelentős esőzés és ennek nyomán árvizek sújtották. Mivel a radaros műholdak nem függőlegesen, hanem oldalirányba bocsátják le impulzusaikat, a sík vízfelületről nem a műhold irányába verődnek vissza a jelek. Ez teszi a műholdradaros távérzékelést kifejezetten hasznossá az árvizek kiterjedésének megfigyelésében is.
A legfrissebb hírek szerint egy tűzszüneti megállapodás keretében két hétre feloldják a Hormuzi-szoros blokádját. Ha ez így lesz, a Sentinel-1 műholdképeken is látszani fog. Még visszatérünk a témára!
Finnország déli részének tájképét kiterjedt erdőségek, ősi gleccserek formálta tavak és alacsonyan fekvő, tagolt partvidék határozza meg. Az ökoszisztéma fontos szerepet játszik az édesvízi élőhelyek fenntartásában, a víz helyi körforgásának alakításában, valamint nagy mennyiségű szenet tárol a növényzetben.
Kora tavasszal a régióban jelentős és az űrből is látványos változások zajlanak. Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy töredezik fel, majd olvad el a tengeri jég. Az alábbi Sentinel-2 optikai műholdkép nemrég az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján, a nap képe rovatban jelent meg. Finnország déli részét, a Finn-öböl partvidékét mutatja 2026. március 24-én. A látómezőre olyan városok is ráfértek, mint Turku (balra fent) és az ország fővásosa, Helsinki (jobb oldalt középen).
(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)
A Finn-öböl nyugati részén a sötétkék szín nyílt vizeket mutat. A part menti területeken viszont még nem tűnt el teljesen a jég, maradványi halvány türkiz árnyalatokban tűnnek fel, ahogy a szárazföld belsejében a tavak is be voltak még fagyva március vége felé. A táj egyrészt barnás, másrészt és zöld színű, vagyis már nem borítja hótakaró a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket és az erdőket.
A Sentinel-2 adatait jól lehet hasznosítani a jégviszonyok átfogó megfigyelésére, ami segíti a hajózás biztonságát a Balti-tenger térségében (is).
Az Európai Űrügynökség (ESA) heti műholdképes sorozatának jóvoltából Nyugat-Ausztrália Kimberley régiójába látogatunk, a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdja két eltérő színezésben elkészített képe segítségével.
A terület Ausztrália nyugati partvidékének része, az Indiai-óceán mellett. A képeken bal oldalt középen látható nagyobb öböl a King Sound, amely kb. 120 km hosszú és 50 km széles. Nevezetessége, hogy egész Ausztráliában itt a legmagasabb a dagály, sőt a Földön is a legmagasabbak közé tartozik az akár 11-12 m-es értékével. Több, jelentős hordalékot szállító, ezért zavaros vizű folyó is ebbe az öbölbe torkollik. Közülük a kép alsó középső része irányából érkező Fitzroy Ausztrália egyik legnagyobb vízfolyása. Derby kikötővárosa a folyó torkolatának közelében fekszik, a szorosba nyúló kisebb félsziget nyugati partján.
A 2025 decemberében felvett műholdas adatok kétféle megjelenítése jól illusztrálja, mennyit számít a képek előállításához alkalmazott színezés. A Sentinel-2 műholdakon működő, a legjobb esetben 10 m-es legjobb felszíni felbontásra képes kamerák 13 különböző, a látható és infravörös tartományba eső spektrális sávban (színben) érzékenyek. Ennek a 13 felvételnek a különböző kombinációit használva teljesen eltérő módokon láthatjuk a tájat.
A felső kép a természetes színeket adja vissza, ahogyan az emberi szem látná a vidéket. Az alsó, hamisszínes kép viszont segít kiemelni a felszín egyes jellemzőit.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Számtalan mangrovemocsár található elszórva a part mentén, amelyek a felső képen részben egybemosódnak az árapály okozta, hatalmas kiterjedésű iszaplapályokkal. Nem úgy a hamisszínes nézetben, ahol a mangroveerdők rikító neonzöld színükkel könnyen felismerhetők. Ez a földmegfigyelési adatokból kinyerhető fontos információ, mivel a mangroveerdők számos környezeti előnnyel járnak a part menti ökoszisztémák számára, miközben védik a partvonalat az eróziótól is.
A folyóvíz által odaszállított üledék jelenléte miatt a King Sound vize a természetes színeket visszaadó felső képen sárgásbarnának tűnik. A hamisszínes képen viszont a víz a fekete és kék közötti árnyalatokban jelenik meg. A sötétebb tónusok mélyebb vizet jeleznek, a kék a hordalék nagyobb koncentrációjára utal.
A tágabb környezetben a szárazföld egy átmeneti zóna, ahol a füves területek fokozatosan átadják helyüket a délebbre fekvő száraz sivatagoknak. Természetes színekben (fent) a tájat a gyér zöld növényzet, valamint a talaj mély okkersárga és rozsdavörös színe uralja – ez a vas-oxidokban gazdag, a délnyugati Kimberley régióban jellemző talaj sajátossága. A hamisszínes képen (lent) feltűnő sötét foltok nem túl régi bozóttüzek helyét jelölik, ezeket a felső képen már nehezebb megkülönböztetni. Az tüzek által felperzselt területek azonosítása műholdképek alapján hasznos az ilyen tűzveszélyes régiókban, mivel lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy jobban nyomon kövessék a tüzek gyakoriságát, feltérképezzék a leégett területek kiterjedését és értékeljék a környező környezetre gyakorolt hatást.
Az amerikai és az indiai űrügynökség (a NASA és az ISRO) 2025. július 30-án bocsátotta fel NISAR (NASA–ISRO Synthetic Aperture Radar) nevű, közösen fejlesztett radaros földmegfigyelő műholdját. Ez a világ első olyan távérzékelő űreszköze, amelyen egyszerre repül egy L-sávú (1,25 GHz frekvencia, 24 cm hullámhossz) és egy S-sávú (3,20 GHz frekvencia, 9,3 cm hullámhossz) apertúraszintézises radarberendezés (synthetic aperture radar, SAR). Az előbbit az amerikai, az utóbbit az indiai partner építette.
Az L-sávú radarjelek áthatolnak az erdők lombkoronáján, így alkalmasak többek közt a talaj nedvességtartalmának mérésére, valamint hosszabb távon a jégfelületek és a szilárd földfelszín mozgásának detektálására is. Mindez segít többek közt a földrengések, vulkánkitörések és földcsuszamlások hatásainak vizsgálatában. Az S-sávú SAR műszer érzékenyebb a nedvességre, a növényzetre, és nagyobb a felszíni felbontása. Ezek alkalmassá teszik a mezőgazdasági hasznosításra, a füves területek, a vizes élőhelyek, a talajnedvesség változásainak és a növényzet növekedésének vizsgálatára. Általában a radaros megfigyelési módszer lehetővé teszi a megfigyeléseket a felhőtakarón keresztül és éjszaka is.
A 12 m átmérőjű radarantennával felszerelt NISAR a Föld körül. A műhold egy adott pálya menti helyzetbe 12 naponta visszatérve újra és újra felméri lényegében a teljes földfelszínt. (Fantáziakép: NASA / JPL-Caltech)
A világ eddigi legdrágább, mintegy másfél milliárd dollárból elkészített földmegfigyelő műholdjának adatait az üzemeltetői szabadon hozzáférhetővé teszik, ami lehetőséget ad a „kísérletezésre”, széles körű tudományos és gyakorlati alkalmazások kifejlesztésére is. Ez annál is inkább fontos, mert a – szintén nyílt adatpolitikát folytató – európai Copernicus földmegfigyelési program keretében is készül egy L-sávú radaros műhold, a ROSE-L (Radar Observing System for Europe in L-band). A 2028-ban felbocsátani tervezett ROSE-L jól kiegészíti majd a Copernicus C-sávú (5,4 GHz frekvencia, 5,6 cm hullámhossz) Sentinel-1 radaros műholdjainak képességeit. Az immár több mint egy évtizedre, egészen 2014-ig visszanyúló Sentinel-1 adatok alapján a Geo-Sentinel már elkészítette Magyarország teljes területének nagy pontosságú felszínmozgástérképét és épületszintű mozgástörténeti adatbázisát.
A NISAR mérései alapján sem csak „pillanatfelvételeket” lehet készíteni a Földről, hanem eltérő időpontokban gyűjtött adatokból, interferometrikus (Interferometric SAR, InSAR) módszerrel a szilárd felszín elmozdulásaira is lehet következtetni. Bár természetesen nem áll még rendelkezésre olyan hosszú időbázis, mint a C-sávú Sentinel-1 esetén, de a Geo-Sentinel máris előállította az első differenciális InSAR képet, amely a NISAR Magyarország területe fölött gyűjtött adatainak felhasználásán alapul.
NISAR és InSAR: a műholdradar-interferométeres mérések elvének szemléltetése. A műholdra visszavert radarjelek fázisának változásaiból következtetni lehet a felszín műholdirányú elmozdulására két (vagy akár sokkal több) időpont között. Az ábrán példaként egy földrengést követő hirtelen elmozdulást láthatunk, de a felszín még számos más természetes, illetve az emberi tevékenységhez kapcsolódó okból is folyamatosan változhat. (Kép: NASA)
Az alábbi képhez felhasznált L-sávú mérések 2025. október 28-án, illetve 2026. január 20-án, vagyis közvetlenül a NISAR beüzemelése utáni időszakban készültek. Még nem tökéletes minden, a bal felső sarokban (Ausztria területén, Bécstől északra) látható diffúz, a teljes kép csak egy kis hányadát érintő világos színű folt oka például egy olyan kalibrációs hiba, amelynek a javításán még dolgoznak a NASA szakemberei.
A részben Magyarország területét ábrázoló első L-sávú NISAR interferogram a 2025. október 28. és 2026. január 20. napokon végzett műholdas radarmérések alapján készült. Hazánk északi részén kívül érinti még Szlovákia, Ausztria, Csehország, sőt egy kicsit Lengyelország területét is. Budapest alul középtájt látható, az ország- és megyehatárok, valamint a városnevek feltüntetése segíti a tájékozódást. A színskála a fáziseltéréseket mutatja, egy teljes ciklus (például a sárgától a sárgáig) műholdirányú távolságban kifejezve fél hullámhossznak (12 cm) felel meg. A nagy térbeli skálán látható lassú fázisváltozások itt a légköri hatásokra, és nem a felszín deformációjára vezethetők vissza. (Adatok: NASA / JPL-Caltech, feldolgozás: Geo-Sentinel Kft.)
Ezen kívül mi látható még a – legalább részben – Magyarország területéről készült, első és ezért „történelmi jelentőségű” NISAR interferogramon? A felszín elmozdulását tekintve szerencsére semmi: a két időpont között nem történt olyan esemény, ami miatt erre számítani lehetne. (Bár később, február 21-én volt egy 4,3-es erősségű földrengés a szlovák–magyar határnál, Somorja közelében, Mosonmagyaróvártól nem messze, még az sem okozhatott kimutatható felszínelmozdulást. Sokkal nagyobb energia felszabadulásával járó földrengések azonban valóban jelentősen átrendezhetik a felszínt, amit a 2020. decemberi horvátországi rengés után Sentinel-1 adatokból készített interferogramunk is jól illusztrál.)
A szivárvány színeiben lassan változó sávok ebben az esetben nem felszínmozgásra, hanem a légkör hatására utalnak. Az InSAR adatfeldolgozás során ugyanis az egyik legjelentősebb zajforrás maga a légkör, amelyen a műholdról lebocsátott és oda visszavert rádióhullámok oda- és visszaúton is áthaladnak. A légköri hatások korrekciója befolyásolja az interferogramok minőségét és a felszínmozgás becslésének pontosságát. E hatások a jel terjedési sebességének változásaira, és az ebből adódó fáziseltérésekre vezethetők vissza. Vagyis nem csak a szilárd földfelszín műholdirányú emelkedése vagy süllyedése, de – ha nem sikerül teljesen korrigálni – a légköri késleltetés is okozhat kisebb fáziseltéréseket a két mérési időpont között.
A Magyarországról elkészült legelső NISAR interferogram azt demonstrálja, hogy az új amerikai–indiai műhold adatai alkalmasak a feladatra. A későbbiekben, hosszabb időtávon, még több időpontban végzett mérések bevonásával, a légköri hatások kiküszöbölésével ígéretes új mozgásvizsgálati eszközzel gyarapodhatunk.
A Geo-Sentinel Kft. az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési programja (FutureEO) támogatásával vizsgálja az L-sávú radaros mérések felhasználási lehetőségeit a felszínmozgások felmérésére.
A színek pedig a tó vízminőségére utaló információt kódolnak. A tavak és víztározók monitorozása elengedhetetlen a környezeti feltételek folyamatos nyomon követése és a vízkészlettel való megfelelő gazdálkodás érdekében. A feladatra a távérzékelő műholdakkal gyűjtött adatok jól alkalmazhatók, hiszen nagy területre kiterjedően, homogén módon és egységes módszerrel szolgáltatnak adatokat. Így elkerülhető a körülményes, költséges, rossz térbeli felbontást nyújtó helyszíni vízminőségmérésektől való túlzott függés is.
Az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe rovatban nemrég éppen a Balaton, hazánk legnagyobb tava példájával illusztrálták, hogyan lehet használni a műholdas módszert. A Copernicus szárazföldeket figyelő szolgáltatása (Copernicus Land Monitoring Service, CLMS) sok más, szabadon hozzáférhető adatbázis mellett a tavak vízminőségét monitorozó adattermékkel (Lake Water Quality Products, LWQP) is rendelkezik. Az adatbázisból olyan kulcsfontosságú vízminőségi paraméterek szerezhetők be, mint a víz áttetszősége (zavarossága), a tápanyagtartalomra (szervesanyag-tartalomra) jellemző trófikus szint, valamint a vízfelszíni fényvisszaverő képessége. Ezek együttesen segítik a tavak víztisztaságának, a biológiai termelékenységnek és az optikai tulajdonságoknak az elemzését. Az LWQP 10 napos időközönként, közel valós időben, 100 m-es térbeli felbontásban szolgáltat adatokat nagy számú, közepes és nagyobb méretű tóra vonatkozóan.
Az LWQP adatokon alapuló térkép a Balaton zavarosságát mutatja, a 2026. február 21. és március 1. közötti időszakra vonatkozóan. A kék és zöld árnyalatai a tisztább vizeket, a sárga és piros a zavarosabb területeket jelölik a tavon belül. Az előbbi a Balaton keleti medencéjére, annak is inkább a déli részére volt jellemző, az utóbbi a nyugati medencében volt tapasztalható. A háttérben egy márciusban készült Sentinel-2 műholdkép látható. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Land Monitoring Service)
A Balaton vizével kapcsolatban olvasható legutóbbi hírek nem túl biztatóak a közelgő nyárra vonatkozóan. Március közepén ugyanis az ilyenkor szükségesnél 20–30 cm-rel alacsonyabb a vízállás. Az elmúlt évtizedben egyszer sem volt ennyire kevés víz a tóban tavasszal. A jelenlegi vízállás 90 cm, az ideális érték viszont 110–120 cm lenne, hogy a nyáron a párolgás miatt óhatatlanul fellépő vízveszteségnek legyen tartaléka. Hacsak nem történik gyors kedvező időjárási fordulat, vagyis nem hullik az átlagosnál 20–30%-kal több csapadék – amire egyelőre nincs jel –, akkor a nyár végére még a balatoni hajózással is gondok lehetnek.
Ezúttal egy különleges képet mutatunk be az Európai Űrügynökség (ESA) nyomán, amelyet több mint 50 darab, 2025-ben készített Sentinel-1 radaros műholdképből állítottak össze. A leképezett terület ugyanaz, a Dániát és Svédországot elválasztó Øresund (vagy svédül Öresund) tengerszoros és környéke.
A 118 km hosszú, 4 és 28 km között változó szélességű szoros nyugati oldalán Dániát, keleti partján Svédország fekszik. Ez a világ egyik legforgalmasabb vízi útja, a Balti-tengert az Északi-tengerrel köti össze. A hajóforgalom miatt tűnik különösen „mozgalmasnak” a tenger a kombinált Sentinel-1 képen. Az apertúraszintézis elvén működő radaros műholdak minden időjárási körülmények között, éjjel-nappal is tudnak képeket alkotni a Föld felszínéről. Az amplitúdóképek lényegében a műholdról lebocsátott és a felszínről visszaverődő radarjelek intenzitását rögzítik. Azok a területek, ahonnan az oldalirányban beérkező impulzusok nem a műhold irányába verődnek vissza – ilyenek például a víztestek és a sima felületek – sötétebbnek tűnnek. Ezzel szemben azok, ahonnan a jel többé-kevésbé visszaverődik a műholdra – például a beépített városi területek, a fémtárgyak vagy infrastruktúraelemek – világosabbak.
A fentiek alapján érthető, hogy a radaros műholdképek ideálisak a hajóforgalom megfigyelésére. A hajók fényes, csillogó pontokként jelennek meg a tengerszoros sötét vizében. Az összegzett képen a 2025-ben ott zajlott tengeri forgalom útvonalai tisztán kivehetők: a fő hajózási útvonalakat a hajókat jelképező pontok nagyobb koncentrációja emeli ki.
Øresund egy 2025 során több mint 50 különböző időpontban készült Sentinel-1 radaros műholdképekből összeállított képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A hajók leginkább a dán főváros, Koppenhágai (balra), valamint a svédországi Malmö (jobbra) kikötői közelében sűrűsödnek. Ezek olyan várakozási zónák, ahol a tengerjáró hajók hosszabb ideig állnak a kikötőbe való bebocsáttatásra várva. Ezzel növekszik annak a valószínűsége, hogy a műholdátvonulások alkalmával készített „pillanatképekre” felkerüljön egy-egy fényes radarvisszaverő pont.
A kép alábbi, kinagyított részletén a Sjælland és Amager szigetein épült Koppenhága repülőtere (Amager keleti oldalán) is feltűnő, egy sötét, keresztre emlékeztető alakzat formájában. A repülőtér melletti szorosban található feltűnő, hosszúkás alakzat a Peberholm nevű mesterséges sziget. Ez valójában az Øresund-híd része, amely egy szakaszán igazából egy alagút a tengerszoros alatt, és Koppenhágát köti össze a svéd parton fekvő Malmővel. Peberholm jelenti az átmenetet a híd (a kis sziget keleti végéből kiinduló vékony, fehér vonal) és a dán oldalon található Drogden víz alatti alagút között. (Ez utóbbi természetesen láthatatlan a műhold „radarszeme” számára.)
A fenti kép kinagyított részletén nem csak a hajózási útvonalak rajzolódnak ki, de a koppenhágai repülőtér, a dán fővárost a svédországi Malmővel összekötő, 2000-ben átadott híd, valamint a környék tengeri szélturbinafarmjai is feltűnőek. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A hídtól délre, a svéd partoktól mintegy 10 km-re a tengerben látható szabályos, pontokból álló mintázat ezúttal nem hajókat, hanem a Lillgrund szélerőmű turbináit jelzi. Ez Svédország legnagyobb tengeri szélerőműve. Egy másik szélturbina-csoport koppenhágai kikötő partjainál látható: a Middelgrund tengeri szélerőmű 20 turbinája 3,4 km hosszú, enyhén ívelt gyöngysorként jelenik meg a szoros sötét vizében.
A Bangladesi Népi Köztársaság Dél-Ázsiában fekszik, főleg Indiával – egy rövid határszakaszon még Mianmarral – szomszédos. Több mint 175 milliós lakosságával ez a Föld nyolcadik legnagyobb országa, s ha figyelembe vesszük viszonylag kis területét (148,5 ezer km2), akkor a népsűrűség tekintetében is az élvonalba tartozik.
Banglages fővárosa, Dakka a becslések szerint több mint 36 millió lakosával az ország legnépesebb városa, de világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozik. Az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég két Sentinel-2 műholdképet mutatott be Dakka környékéről. A Copernicus program optikai távérzékelő műholdjainak hamisszínes, az infravörös csatornák felvételeinek felhasználásával készített képein pirossal emelték ki a növényzetet. Sötétkékek a vízfelületek (elsősorban a folyók), világos türkiz színűek a homokzátonyok, frissen szárazra került folyómedrek. A várost a kép közepén egy kiterjedt zöldes-szürkés folt jelöli.
A műholdképek közül az első még 2017-ben, a második frissen, 2026-ban készült – mindkettő február hónapban. Összehasonlításuk révén megállapíthatjuk, milyen jelentős átalakuláson ment át a táj, mindössze 9 év leforgása alatt. Ezt megkönnyíti a színek erős kontrasztja.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Dakka egy síkságon fekszik, amelyet kisebb-nagyobb folyók bonyolult hálózata szabdal. A városi területet nyugatról keletre átszelő három folyó a Dhaleswari, a Buriganga és a Sitalakhya. Távolabbra tekintve nagyobb folyókat láthatunk: nyugatról a Padma (avagy Indiában még Gangesz), északnyugatról a Dzsamuna (Jamuna) érkezik. A Dzsamuna a Brahmaputra alsó folyása, amely Tibetből ered, mielőtt átfolyik Indián, majd délnyugat felé eléri Banglades területét. Ezek egy kiterjedt, összekapcsolódó ágrendszerben futnak össze, majd keleten egyesülnek a Meghna folyóval. Az egész végül a Bengáli-öbölbe torkollik.
E hatalmas folyók mélyen fekvő árterülete erősen ki van téve a monszun okozta üledékképződésnek és a folyamatos hidrológiai változásoknak. A műholdképeken is számos szárazra került egykori folyómeder látható világos foltként, különösen a Dzsamuna–Padma folyórendszer mentén. A két kép alapján nagyon feltűnő, hogy változott meg a Padma alakja és szélessége, különösen a Meghna folyóval való torkolatánál.
A képek tanúskodnak Dakka városi terjeszkedéséről is, a korábbi mezőgazdasági területek és vizes élőhelyek rovására. A 2017-ben élénkvörösnek tűnő zónák most fakóbbnak tűnnek, ami talajexpozícióra, építkezésekre vagy a felszín lefedésére utal. Dakka Dél-Ázsia egyik leggyorsabban növekvő nagyvárosi régiója. A világ számos más növekvő városához hasonlóan a beépített területek terjeszkedése és a népsűrűség növekedése komoly kihívásokkal jár a mezőgazdasági művelés és természeti erőforrásokkal való gazdálkodás területén is.
Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 műholdpárosa lehetővé teszi a városi növekedés pontos monitorozását világszerte, alapvető információkat nyújtva a várostervezők és a döntéshozók számára. A Sentinel-2 adatokat a földhasználat változásainak nyomon követésére, valamint a növényzet és a víztestek egészségének megfigyelésére is használják.
Észtország az elmúlt évtizedek egyik leghidegebb telét éli. 2026 február eleje óta folyamatosan a fagypont alatt maradtak a hőmérsékletek. A hosszan tartó fagy hatására befagyott a tenger, jégborítás pedig megzavarta a közlekedési kapcsolatokat, elszigetelt a szárazföldtől több kis szigetet.
(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)
Az alábbi kép az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe rovatban jelent meg. Egy Sentinel-2 optikai műholdképről van szó, amely február 17-én készült. Rajta a Muhu-szigeten található Kuivastu városát (balra) az Észtország szárazföldjének nyugati partján fekvő Virtsu városával összekötő hajózási folyosó látható. A befagyott Suur-szoros jegén vágott keskeny sáv jelöli a hajózási útvonalat, s egy éppen akkor áthaladó hajót is elcsípett az egyik Sentinel-2 műhold kamerája.
A Copernicus program műholdjai sokrétű módon alkalmazhatók a tengeri jégviszonyok nyomon követésére. Nem csak az optikai tartományban érzékeny Sentinel-2 párosról van szó, hanem radaros módszerrel dolgozó Sentinel-1 műholdakról is. Ez utóbbiak számára ráadásul a felhőzet és a nappali megvilágítás hiánya sem jelenthet akadályt a felszín megfigyelésére. A Copernicus adatai tehát támogatják a biztonságos közlekedéstervezést és a környezeti megfigyeléseket – a balti-tengeri partvidéki övezetekben is.
