Tengeri olajszennyezés Ománnál

Közel 400 km2-es olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere – olvashattuk nemrég a hírekben. Mindez egy természetvédelmi terület közelében, az Arab-tengeren, Omán déli partjainál található Dzsazírat al-Kiblíja (Jazirat Al Qibliyyah) nevű sziget mellett történt. A tankhajó neve Caroline Bezengi, és Ázsiába tartott közel egymillió hordó orosz eredetű kőolajjal. Értesülések szerint már június elején, Jemen partjainál problémák adódtak vele, állítólag robbanás történt a fedélzetén.

A sérült hajó a sziget délnyugati csücske közelében futott zátonyra, ahogy arról a műholdképek is tanúskodnak. Alább két, az európai Copernicus program földmegfigyelő műholdjaival augusztus 7-én, csupán mintegy 8 óra időkülönbséggel készített képet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az egyik egy Sentinel-2 optikai, a másik egy Sentinel-1 radaros távértékelő műholddal készült. Mindkettőn kivehető a hajó helyzete – a képek bal alsó sarkában, a szigetről kinyúló keskeny félsziget meghosszabbításában – és a vízen úszó, onnan kiinduló olajfolt is.

Sentinel-2 optikai és Sentinel-1 radaros műholdkép a Dzsazírat al-Kiblíja szigetről és az ott zátonyra futott Caroline Bezengi tankhajóról. Mindkét kép 2026. augusztus 7-én készült, az optikai világidőben (UT) 6:36-kor, a radaros 14:22-kor. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A radaros amplitúdóképek esetén annak köszönhető, hogy az olajfolt feltűnően elkülönül a szennyezéstől mentes vízfelülettől, hogy a víz felszínén úszó olaj megváltoztatja a hullámzás tulajdonságait. Az olajjal szennyezett víz hullámzása csillapodik, így felülete simább. Emiatt a radarképen szinte teljesen feketének látszik, mivel a műholdról oldalirányban lebocsátott radarimpulzusokat nem az érzékelő irányába veri vissza. Ezzel szemben a hullámzó tengeren mindig akad olyan felületelem, amely merőleges a műhold irányára, így – a hullámzás aktuális mértékétől függően – detektálható valamilyen visszaszórt radarjel a műholdon. Az alábbi, szélesebb látómezejű Sentinel-1 kép az olajfoltnak a zátonyra futott hajótól mintegy 50 km-re északkeleti irányban kiterjedő részletét mutatja.

Sentinel-1 radaros műholdkép a Dzsazírat al-Kiblíja mellett zátonyra futott tankhajóból kiömlő olaj kiterjedéséről, 2026. augusztus 7-én 14:22 világidőben (UT). (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az olajfoltnak a legsűrűbb része még Sentinel-2 optikai műholdképen is kivehető. Ezt mutatja az alábbi kép. Ehhez olyan színezést választottunk, amely alapján könnyen elkülöníthető vízen úszó folt a tenger feletti felhőzettől. Összehasonlításképp egy olyan felhőmentes Sentinel-2 képet is mutatunk ugyanerről a területről, amely még az olajkatasztrófa előtt, június közepén készült.

Az olajömlés előtt és után készült hamisszínes Sentinel-2 optikai műholdképek összehasonlítása. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ománban most igyekeznek felmérni és mérsékelni a környezeti károkat. A térségben a tengervíz sótalanítását végző telepek és a turisták által látogatott helyek állítólag nincsenek veszélyben.

Hajókövetési adatok szerint az orosz árnyékflottához tartozó – vagyis idegen zászlók alatt hajózó, homályos tulajdonosi hátterű – Caroline Bezengi tanker áprilisban a fekete-tengeri Novorosszijszkból indult útnak a nyersolajjal, amelynek szállítása a nyugati szankciók alá esik. Május végén haladt át a Szuezi-csatornán.

Kapcsolódó linkek

Naoero

Nem ismerős ez a földrajzi név? Ne lepődjön meg, a szóban forgó csendes-óceáni szigetországot általában Nauru néven ismerik. Már akik ismerik, ugyanis a Föld harmadik legkisebb területű önálló állama alig nagyobb, mint 21 km², lakosainak lélekszáma 12 ezer körüli. A közelmúltban egy alkotmánymódosítás miatt került be a hírekbe. Eszerint az ország neve az egykori gyarmatosítók által adott Nauru helyett mostantól Naoero Köztársaság. A történtektől és a szigetországról többet is lehet olvasni a Telex hírportál augusztus eleji cikkében.

Mi most – szokásunkhoz híven – egy műholdképet mutatunk az Egyenlítőtől csupán mintegy fél fokra délre fekvő mikronéziai szigetről. A valódi színeket visszaadó képet idén július 27-én készítette a Copernicus program egyik Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdja. Legalább a sziget fölött nem akadályozzák felhők a „betekintést”, azok csak a közelben, az óceán fölött gomolyognak.

Naoero, avagy Nauru egy Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az ovális alakú korallszigetet egyfejta gyűrűként egy korallzátony veszi körbe, a nyugati oldalon épült kikötőbe egy azon át nyitott átjárón keresztül juthatnak be a hajók. A sziget belsejét egykor vastag foszfátréteg borította, amely a tengeri madarak hosszú időn át felhalmozódott ürülékéből alakult ki. Amilyen lassan gyűlt össze a madárürülék, olyan gyorsan megszabadultak tőle: a múlt század közepén intenzív bányászatba kezdtek. A nyersanyagot ugyanis jó áron lehetett értékesíteni a világpiacon. A készlet azonban kimerült, mára a sziget legnagyobb része meddőhányóvá változott. Az egykor munka nélkül is hihetetlen életszínvonalon élt – emiatt például extrém módon el is hízott – lakosság életkörülményei manapság sokkal szerényebbek. A gazdaság fénykora az 1980-as évek elejére esett, ebben az évszázadban már inkább hanyatlónak mondható. A foszfátbevételek a rossz befektetések révén elúsztak.

A népesség főleg a partvonal néhány száz méteres körzetében lakik. A 65 m-es legmagasabb „csúccsal” rendelkező szigeten pedig a klímaváltozással kapcsolatos tengerszint-emelkedés miatt is okkal nyugtalankodhatnak. A műholdképen, a sziget délnyugati részén jól kivehető a repülőtér hosszú, egyenes bő 2 km hosszan elnyúló futópályája.

Kapcsolódó linkek

Műholdradarral a Mississippi torkolatvidéke felett

Első pillantásra akár egy modern festménynek is tűnhet az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési sorozatában bemutatott legújabb műholdkép. Valójában az európai Copernicus program egyik Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdja felvételeiből készült, és mint ilyen, természetesen hamis színezéssel. A kompozíció New Orleans városát, a Mississippi folyó deltatorkolatát és a Mexikói-öblöt ábrázolja, miközben – a színek segítségével – látványosa szemlélteti, hogyan változott meg a táj radarvisszaverő képessége néhány hónap leforgása alatt.

A Mississippi torkolatvidéke Észak-Amerikában, Sentinel-1 radarműholdas kompozit képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A közel 3800 km hosszú Mississippi egész Észak-Amerika egyik legjelentősebb folyója. Hatalmas vízgyűjtő területéről évmilliók alatt óriási mennyiségű hordalékot szállított a tengerbe, létrehozva a jellegzetes, „madárláb” alakú deltát Louisiana állam déli részén. A deltavidék kiterjedt mocsarai és vizes élőhelyei számos veszélyeztetett fajnak adnak otthont, emellett természetes védőgátként is szolgálnak a partvidéket fenyegető viharokkal és áradásokkal szemben.

A fenti kép három Sentinel-1 radaros amplitúdókép, egyfajta fekete-fehér felvétel kombinációja, amelyek 2026 februárjában, áprilisában és júniusában készültek. A három időpontot különböző alapszínekhez rendelték: a februári adatokat pirossal, az áprilisiakat zölddel, a júniusiakat pedig kékkel jelenítették meg. Az így létrejövő élénk színek azokat a területeket emelik ki, ahol a felszín vagy a növényzet jelentősen megváltozott a vizsgált időszakban.

A radarképeken a vízfelszínek – köztük a kanyargó Mississippi és a környék tavai – szinte feketének látszanak, mert a sima vízfelület a műholdról oldalirányban lebocsátott radarhullámokat nem az érzékelő irányába veri vissza. A Mexikói-öböl színes mintázatai ezzel szemben a szél és a tengeráramlások okozta felszíni változásokat, hullámzást jelképezik. A képen a kitűnő radarvisszhangot adó hajók is felismerhetők: apró pontokként jelennek meg a víz sötét háttere előtt, színük pedig elárulja, hogy a három megfigyelési időpont közül melyiken tartózkodtak épp az adott helyen.

New Orleans a Pontchartrain-tó déli partján világos, szürke-fehér foltként rajzolódik ki. A tó felett jól kivehető a híres Pontchartrain Causeway is, amely a világ leghosszabb, folyamatosan víz felett vezető hídjai közé tartozik. A várostól nyugatra és délre feltűnő zöld, rózsaszín és vörös árnyalatok a növényzet fejlődését, a talajnedvesség változásait és más szezonális folyamatokat jelzik.

Az ilyen több időpontban készített mérések alapján összeállított radaros műholdképek nemcsak látványosak, hanem hasznosak is. Segítségükkel nyomon lehet követni a mezőgazdasági területek fejlődését, a talaj nedvességtartalmát, valamint a part menti mocsarak állapotát. Ezek az élőhelyek kulcsszerepet játszanak a partvidék védelmében, ezért folyamatos megfigyelésük egyre fontosabbá válik az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási események korában.

Kapcsolódó linkek

Sentinel műholdképek biztonsági jelentősége

Az Európai Unió nemrég szokatlan döntést hozott: a Copernicus földmegfigyelő program radaros Sentinel-1 és optikai Sentinel-2 műholdjainak az Ománi-öböl és a Hormuzi-szoros térségéről készült felvételeit ezentúl csak 24 órás késéssel teszik nyilvánosan elérhetővé. A lépés egy az Egyesült Államok kormányzatától érkezett kérést követett, és a térségben kiéleződött háborús helyzettel indokolták. Mint ismeretes, a harcok az Egyesült Államok és Irán között folynak, Irán pedig akadályozza a Hormuzi-szoroson áthaladó nemzetközi hajóforgalmat, amely a világ kőolajjal való ellátásában alapvető fontosságú. (A Hormuzi-szoros blokádjáról áprilisban írtunk egy blogbejegyzésben, a szöveget éppen Sentinel-1 műholdképekkel illusztrálva.)

A Copernicus egyik legfontosabb alapelve a műholdak által gyűjtött adatok ingyenesen és szinte valós időben történő nyilvánosságra hozása tudományos kutatók, vállalkozások, kormányzati szervek és a nagyközönség számára. A Sentinel-1 és -2 műholdak adatait ma már világszerte használják, azok nélkülözhetetlenek a környezetvédelemben, a mezőgazdaságban, a katasztrófavédelemben és a hajóforgalom megfigyelésében is.

Talán pont ez utóbbi az egyik legfontosabb motiváció a mostani korlátozás mögött, amely kizárólag egy jól körülhatárolt földrajzi területre vonatkozik. A hivatalos indoklás szerint a cél az, hogy a nagy felbontású műholdképek ne szolgálhassanak közel valós idejű információként olyan szereplők számára, akik azokat a katonai műveletek során felhasználhatnák. Az intézkedés különösen érzékeny időszakban született, amikor a Perzsa-öböl térségében ismét fokozódik a feszültség. A világ egyik legfontosabb tengeri szállítási útvonala, a Hormuzi-szoros kiemelt biztonsági figyelem alatt áll.

A szóban forgó térség egy Sentinel-3A műholdképen, még 2018. szeptember 30-án. Egyrészt ez már régen volt, másrészt a Sentinel-3 adatok a gyengébb felbontásuk révén nem is esnek a korlátozás alá. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A döntés ugyanakkor vitát is kiváltott. A Copernicus programot eddig sokan a nyílt földmegfigyelési adatszolgáltatás mintapéldájának tekintették. Most vannak, akik attól tartanak, hogy az amerikai kérésre tett kivétel precedenst teremthet további földrajzi vagy politikai alapú korlátozásokra. Mások szerint viszont a 24 órás késleltetés észszerű kompromisszum: a tudományos és polgári felhasználók számára az adatok – bár egy napos késedelemmel, de – továbbra is szabadon hozzáférhetők maradnak, miközben csökken annak esélye, hogy azokat közvetlen katonai célokra használják fel. Arról nem tudni, hogy a mostani korlátozó intézkedés meddig marad érvényben vagy azt mikor vizsgálják felül.

Bár a korlátozás csak egy kis területet érint, jól mutatja, hogy a műholdas földmegfigyelés szerepe mára messze túlmutat a környezetvédelmen és a tudományos kutatáson. A nagy felbontású műholdképek ma már stratégiai jelentőségű információforrásnak számítanak, ezért egyre gyakrabban kerülnek a geopolitikai és nemzetbiztonsági döntések középpontjába.

Kapcsolódó linkek

Alacsony a Duna vízállása

Az idei aszály már június végére, július elejére megtette a hatását: más magyarországi folyók, illetve tavak – a Balaton és a Velencei-tó – mellett a Duna vízállása is nagyon alacsony. Nemrég azt lehetett olvasni a hírekben, hogy a látványosan csökkenő vízszint miatt Baján a szabadstrandot is bezárták.

Baja és a Duna alacsony vízállása nem először szolgáltatott témát egy blogbejegyzésünknek. Nyolc éve, 2018 októberében a város, valamint a Gemenci-erdő melletti folyószakasz példáján mutattuk meg, hogy néz ki az alacsony vízállás Sentinel-2 optikai műholdképeken. Ez alkalommal a folyó Baja alatti szakaszáról készült Sentinel-2 képeket választottunk. A színezés ezúttal is hamis, de most a növényborítást élénk pirossal, a közeli infravörös sávban készül felvételt kiemelő módszerrel készült. Az idén június végi állapot a csúszka elmozdításával összehasonlítható a két évvel ezelőtti július eleji állapottal, amikor volt bőven víz a folyómederben.

Baja városa a jobb oldalon látható. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024, 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

De nem csak a Duna fő medrének partjain érdemes figyelni a frissen szárazra került, így világos drapp színükkel a víz kékjétől és a növényzet pirosától élesen elütő homokpadokat. A folyó mellék- és holtágain is látványos a változás. A legtöbb ilyen víztest igencsak visszahúzódott vagy el is tűnt, helyükön a piros szín azt jelzi, hogy a területet benőtte a növényzet is. A Sugovica, a Duna bajai mellékága (a kép alsó részén a fő medertől keletre, illetve délre) sem bővelkedik most a vízben.

Kapcsolódó linkek

Kanada rejtett óriása, a Nagy-Medve-tó

Az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési sorozatának múlt heti műholdképe Kanada egyik természeti kincsét, a Nagy-Medve-tavat mutatja be. A Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának adataiból készített hamisszínes kép a tó különleges formáját, tagolt partvonalát és a környező érintetlen tajgát örökíti meg. Bár a Nagy-Medve-tó nem túl közismert, valójában a teljes terjedelmében Kanada területén fekvő tavak közül a legnagyobb, és a Föld tavai közül is a nyolcadik legnagyobb. Vízfelszínének területe meghaladja a 31 ezer négyzetkilométert, vagyis épp harmadakkora, mint egész Magyarország.

A Kanadán belül az Északnyugati területeken fekszik, a sarkkörtől alig valamivel délre. Ennek megfelelően az év nagy részében zord éghajlat uralkodik itt: a tavat rendszerint november végétől egészen júliusig vastag jégréteg takarja. A rövid nyári időszakban azonban a jég elolvad. Az emberi civilizáció ártalmaitól jórészt érintetlen tó kristálytiszta vizét mély öblök és hosszú félszigetek szabdalják. A környező tájat szinte teljes egészében erdők és tundrák veszik körül, emberi település alig található itt.

A Nagy-Medve-tó képe a Sentinel-2 kamerájának látható és infravörös felvételeiből összeállítva. Az idén június 17-én készített kép még jelentős, de már repedező jégborítást mutat, amely a partok mentén és a környező sekélyebb, gyorsabban felmelegedő tavacskákban el is olvadt. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-2 képén kirajzolódó partvonalat az utolsó jégkorszak hatalmas gleccserei formálták. A több kilométer vastag jégtakaró lassan előrehaladva kivájta a mélyedéseket, majd visszahúzódása után olvadékvíz töltötte fel azokat. A tó ma a Mackenzie folyórendszer része, vizének jelentős része a Nagy-Medve-folyón keresztül jut el a Jeges-tengerbe.

A Nagy-Medve-tó nemcsak természeti szépsége miatt különleges, hanem ökológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Élővilága rendkívül gazdag, számos halfaj, vízimadár, valamint nagytestű emlősök – rénszarvasok, jávorszarvasok és grizzlymedvék – élnek a környéken.

Az ilyen műholdfelvételek nem csupán látványosak, hanem tudományos szempontból is értékesek. A Copernicus Sentinel-2 műholdpáros rendszeres megfigyelései segítségével a kutatók nyomon követhetik a jégborítás évszakos változásait, a növényzet állapotát, az erdőtüzek nyomait vagy éppen a klímaváltozás hatásait az északi ökoszisztémákra. Még bolygónk legérintetlenebb vidékei is folyamatosan változnak, és ezeknek a változásoknak a megértésében fontos szerepet kap az űrből végzett földmegfigyelés.

Kapcsolódó linkek

Ég veled, Sentinel-1A!

Több mint tizenkét évnyi, az eredeti várakozásokat (6 év) lényegesen felülmúló szolgálat után véget ért egy korszak. 2026. június 29-én hivatalosan is befejezte működését az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-1A radaros földmegfigyelő műholdja. A műhold éjjel-nappal, felhőkön és borult égen keresztül is megbízható adatokat szolgáltatott bolygónk felszínéről. Utolsó felvételei Izland nyugati részét és az ausztráliai Melbourne térségét örökítették meg, mintegy szimbolikusan jelezve küldetésének globális jelentőségét.

A Sentinel-1A egyik utolsó pillantása Európára. A radaros műholdkép (szürkeskálás, balra) Izland nyugati felét ábrázolja. 2026. június 29-én magyar idő szerint 20:69-kor (18:59 UTC) készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Melbourne, Ausztrália. A Föld átellenes oldalán, 43 perccel (nagyjából fél pályaperiódussal) később készült a Sentinel-1A utolsó radarképeinek egyike. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A 2014-ben indított Sentinel-1A volt a Copernicus program első műholdja, amely korszerű C-sávú, az apertúraszintézis elvén működő radarrendszerével forradalmasította a földmegfigyelést. Adatainak segítségével a kutatók nyomon követhették a földrengések okozta felszínmozgásokat, a gleccserek és jégtakarók változásait, az erdőirtásokat, az árvizeket, valamint a tengeri jég és a hajóforgalom alakulását. A műhold mérései nemcsak a tudományos kutatásban, hanem a katasztrófavédelemben és számos gyakorlati alkalmazásban is nélkülözhetetlenné váltak.

A mostani búcsú azonban nem jelent kiesést az adatszolgáltatásban. Az üzemeltetést végző Európai Űrügynökség (ESA) szakemberei az elmúlt hetekben gondosan átrendezték a Sentinel-1 műholdcsalád tagjainak pályáit, hogy a fiatalabb Sentinel-1C és -1D zökkenőmentesen átvehessék elődjük szerepét. Az új konfiguráció biztosítja, hogy a Copernicus radaros megfigyelései a jövőben is megszakítás nélkül folytatódjanak.

Számtalan blogbejegyzésben mutattunk már be Sentinel-1 képeket és számoltunk be eredményekről. Külön kiemeljük, hogy Sentinel-1A adatok alapján, interferometrikus módszerrel készítettük el Magyarország első nagyfelbontású felszínmozgástérképét. Köszönjük, Sentinel-1A!

Kapcsolódó linkek

Kiszáradó Velencei-tó

Alacsony vízállási rekord a Velencei-tónál – ezt a címet adtuk egy négy évvel ezelőtti augusztusi blogbejegyzésünknek. A 2022-ben alacsonynak számító vízállást mostanra sikerült jócskán alulmúlni. Akkor azt írtuk: „július végére a Velencei-tó Agárdnál elérte a 62 cm-es vízállást, amire a hiteles mérések 1939-es kezdete óta nem volt példa”. Ehhez képest a legfrissebb mérések 2026. június végén 49 cm-t mutattak. És hol van még a július vége… Ráadásul a megmaradt kevés víz hőmérséklete meghaladja a 30 Celsius-fokot, ami nem igazán teszi alkalmassá a kellemes fürdőzésre. Ha idén is havonta 6–8 cm-rel csökken a vízszint, akkor ősz elejére 30 cm körüli érték körül dőlhet meg a negatív rekord.

Alább két Sentinel-2 műholdképet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az európai Copernicus földmegfigyelő program optikai távérzékelő műholdjai által négy év különbséggel készített, a valódi színeket visszaadó képekről van szó. Nem csak a 2022-es, amúgy is száraz évhez képest látható vízálláskülönbségek a feltűnőek a partok megváltozott vonala, az összehúzódó vízfelület révén. Ez a tó keleti csücskében, Velencénél, valamint alul középtájt, Gárdonyban a legnyilvánvalóbb. Az algásodás következtében a víz színe is élénkzöldre változott 2026. június végén.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek

Dél-afrikai földek a szivárvány színeiben

Első pillantásra úgy tűnhet, mintha egy modern művész absztrakt festményét látnánk: élénk vörös, zöld, kék és narancssárga foltok tarkítják Dél-Afrika mezőgazdasági területeit. A látványos kép azonban nem művészeti alkotás, hanem az amerikai (NASA) és az indiai (ISRO) űrügynökségek közös radaros földmegfigyelő műholdja, a NISAR (NASA–ISRO Synthetic Aperture Radar) adataiból készített hamisszínes kép.

A felszínről visszavert radarjelek polarizációs tulajdonságai alapján, tíz különböző időpontban felvett L-sávú NISAR radarfelvételekből készített kombinált kép információval szolgál a mezőgazdasági termelésről. (Kép: Paul Siqueira, UMass Amherst, NISAR GCOV adatok / NASA Earth Observatory, Michala Garrison)

A Dél-afrikai Köztársaság Szabadállam (Free State) nevű tartományában járunk, az ország mezőgazdasági szempontból fontos térségében. A Bloemfonteintől északra fekvő területet Kukorica-háromszögnek is nevezik. Nem véletlenül, hiszen az ország egyik legjelentősebb gabonatermő vidéke, ahol a Vet folyó (Vetrivier) vize életet visz az egyébként félsivatagos tájba. A kör alakú öntözött parcellák és a szögletes táblák mozaikszerű mintázatot alkotnak a műholdképen.

Habár a színek „hamisak”, vagyis az apertúraszintézis elvén működő radarberendezés a műholdon természetesen nem ilyennek látja a tájat – már csak azért sem, mert nem a látható fényben, hanem a rádiós (mikrohullámú) tartományban működik –, a színeknek természetesen jelentésük van. Ráadásul itt nem is egyetlen radarképről, hanem több eltérő időpontban végzett mérés adatainak kombinációjáról van szó. A zöld a növényzettel borított területeket jelöli, a vörös a kopár felszíneket mutatja, míg a kék arra utal, hogy milyen gyorsan változott a növényzet a 2025–2026-os vegetációs időszak során. A különböző színek keveredéséből a kutatók következtethetnek arra is, hogy milyen növényeket termesztenek az adott területen, és azok hogyan fejlődtek a hónapok során.

A NISAR különlegessége, hogy nem a növények színét figyeli, mint a hagyományos optikai távérzékelő műholdak, hanem radarjelekkel vizsgálja azok szerkezetét. Az optikai műholdakkal ellentétben felhős, borult időben, sőt akár éjszaka is képes adatokat gyűjteni, és pontos képet ad a növényállomány fejlődéséről. Az itt bemutatott kombinált kép tíz különböző műholdáthaladás adatain alapul, amelyeket 2025 novembere és 2026 márciusa között rögzítettek.

Az ilyen típusú megfigyelések a fontos szerepet játszhatnak a mezőgazdasági termelés nyomon követésében. Segíthetnek például az öntözés hatékonyságának vizsgálatában, a terméshozamok előrejelzésében, valamint annak megértésében, hogyan reagálnak a növények a változó éghajlati viszonyokra. Ez különösen aktuális Dél-Afrikában is, ahol az elmúlt években többször is súlyos aszályok veszélyeztették a kukoricatermést és az élelmiszer-ellátás biztonságát. Az európai Copernicus földmegfigyelési program is készül a maga L-sávú radaros műholdjával, a ROSE-L-lel, amely várhatóan 2028-ban indulhat.

Kapcsolódó linkek

Egy tornádó nyoma műholdképeken

A NASA földmegfigyeléssel foglalkozó oldala, az Earth Observatory nemrég egy olyan Landsat-8 műholdképet mutatott be, amelyen jól látható a Mississippi államban található Brookhaven városától délre május 6-án végigsöpört tornádó nyoma. Nem ez az első eset, hogy egy tornádó után és előtt készült műholdképeket hasonlítunk össze valamely blogbejegyzésünkben, és legutóbb is épp Mississippi volt a helyszín. Természetesen mi nem amerikai, hanem európai műholdképekkel illusztráljuk a hírt, méghozzá a Copernicus program optikai Sentinel-2 és radaros Sentinel-1 műholdjainak képeivel. Hiszen a tornádó pusztítása által a tájon hagyott „sebhely” nyoma mindkét típusú távérézékelő űreszközzel kivehető.

Az Egyesült Államok déli részén fekvő Mississippi állam középső részén járunk, ahol május elején több tornádó söpört végig. Bár a vihar egy adott helyen csak néhány percig tombolt, hatása később egyértelműen felismerhető a műholdképeken. A sérült erdősávok és letarolt területek a környezetüktől eltérő színben húzódnak végig a növényzettel borított tájon. Az alábbi két hamisszínes Sentinel-2 műholdkép, amelyen a vörös, zöld és kék alapszínekhez a műhold multispektrális kamerájának 13 különböző sávjából rendre a B3, B11 és B12 jelűeket társítottuk, a tájat a tornádó pusztítása előtt, illetve után mutatja. A két, felhőmentes körülmények között készült kép a csúszka elmozdításával összehasonlítható. Így tűnik fel igazán a Brookhaven (középen fent) városától, Lincoln megye székhelyétől délre húzódó sáv.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A tornádó nyomát Sentinel-1 radaros műholdképen is megfigyelhetjük. Itt is hamisszínes képről van szó, ebben a kombinációban az alapszínekhez a képpontok radarvisszaverő képességére jellemző, különböző polarizációjú (VV és VH) intenzitásértékeket, valamint a VH/VV arányt rendeltük. A tornádó elvonulása után a kidőlt fák és a megbolygatott felszín jobban visszaszórja a radarjeleket a műhold irányába, ezért válik megfigyelhetővé a pusztítás sávja. Alább a radaros Sentinel-1 képet a május 14-éről származó, már fent is látott Sentinel-2 optikai műholdképpel lehet összehasonlítani.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képeken is jól kivehető, hogy egy tornádó útvonala nem nyílegyenes. A forgószél intenzitása folyamatosan változik, miközben a légköri és terepviszonyok is befolyásolhatják mozgását. Emiatt a pusztítás nyoma inkább emlékeztet egy szeszélyesen meghúzott ecsetvonásra, mint egy szabályos vonalra.

A műholdképek nemcsak látványosak, hanem tudományos szempontból is rendkívül értékesek. Segítségükkel a kutatók pontosan feltérképezhetik a károk kiterjedését, megállapíthatják, hogy mekkora erdőterület sérült meg, és nyomon követhetik a regeneráció folyamatát az elkövetkező években. Az ilyen adatok a katasztrófaelhárítást végző szervezetek és az erdőgazdálkodási szakemberek számára is fontos információkkal szolgálnak. Érdekes, hogy a tornádó által érintett erdők gyakran még évekkel az esemény után is megőrzik a vihar emlékét. A kidőlt fák, a megváltozott növényzet és az újonnan megjelenő fajok olyan ökológiai változásokat indíthatnak el, amelyek hosszú távon alakítják át a tájat. Egyetlen, néhány perces extrém időjárási esemény így akár évtizedekig látható nyomot hagyhat maga után.

Tudjuk, hogy a Föld felszíne folyamatosan változik. Míg a legtöbb változás lassan, évek, évtizedek vagy évszázadok alatt zajlik, addig egy tornádó percek alatt képes átformálni egy tájrészletet.

Kapcsolódó linkek