Vulkánkitörés La Palmán

Legutóbb épp 50 évvel ezelőtt, 1971-ben volt vulkánkitörés a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek ötödik legnagyobb szigetén, a 706 km2 területű La Palmán. A sziget déli részén a Cumbra Vieja nevű vulkán mostani, szeptember 19-én kezdődött kitörése nem érte váratlanul a szakembereket, előtte földrengések sorozata jelezte, hogy valami készülődik. A lakosságot is igyekeztek felkészíteni arra az esetre, ha el kellene hagyniuk otthonaikat.

A kiömlő láva időközben lakott területeket is elért, száznál is több épületet semmisítve meg. Az elmúlt napokban több ezer embert kellett kimenekíteni a természeti katasztrófa elől. Szerencsére halálos áldozatról nem érkezett jelentés. A kitörés várhatóan még legalább heteken át folytatódik.

Az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-2 műholdja szeptember 20-án, a kitörés másnapján haladt el a Kanári-szigetek felett. La Palmát és környékét felhőzet borította, amint az alábbi műholdképeken is látható. Az egyik kép a valódi színeket adja vissza, rajta valóban nem sok minden vehető ki a felszínről. A Sentinel-2 műholdpáros fedélzetén működő kamera azonban nem csak a látható fény hullámhosszain, hanem infravörös tartományban is érzékeny. A csúszka elmozdításával előtűnő, ugyanazokból az adatokból, de hamis színezéssel készült képen a felhőborítás ellenére is jól azonosítható az a narancsszínű folt, amelyet a tűzhányóból kiömlő forró láva okoz.

La Palma szeptember 20-án, egy valódi- és hamisszínes Sentinel-2 műholdképen. Ez utóbbi elkészítéséhez az MSI (Multi-Spectral Instrument) kamera B12, B11 és B8 jelű infravörös sávjaiban felvett adatokat társítottuk rendre a vörös, zöld és kék színekhez. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / GeoSentinel)

Hogy a sziget körvonalait is láthassuk, egy lényegében felhőmentes Sentinel-2 képet is bemutatunk az alábbi összehasonlításban. Az még augusztusban, a vulkánkitörést megelőzően készült.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / GeoSentinel)

Kapcsolódó linkek:

A Duna-delta

A Duna torkolatvidéke a Fekete-tengernél Európa második legnagyobb kiterjedésű folyódeltája. (A legnagyobb a Kaszpi-tengerbe ömlő Volgáé.) A Duna-deltáról készült Sentinel-2 képpel tért vissza szeptember 10-én a nyári szünetről az Európai Űrügynökség (ESA) heti videósorozata, amelyben műholdképek – többnyire az európai Copernicus program Sentinel műholdjaitól származó felvételek – segítségével mutatnak be egy-egy érdekes területet a Földön.

A Duna-deltáról készült Sentinel-2 kép az ESA földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

A Duna-delta, egy valóságos vízi labirintus területén két ország, Románia és Ukrajna osztozik. Számtalan folyóág, csatorna, sziget és tó alkotja. A Németország területén, a Fekete-erdőben eredő Duna 2860 km hosszan szeli át a fél kontinenst, tíz országot – Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot, Szerbiát, Bulgáriát, Romániát, Moldovát és Ukrajnát – útba ejtve, mielőtt a Fekete-tengerbe torkollik.

A torkolatvidék teljes területe közel 4300 km2. A Romániához tartozó rész 1991 óta szerepel az UNESCO világörökségi helyszínei között. Gazdag élővilágában több mint 300 madár- és 45 édesvízi halfaj található.

A valódi színeket mutató, eredeti méretben 10 m-es felszíni felbontású Sentinel-2 műholdkép 2020 áprilisában készült a Duna deltatorkolatának vidékéről. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdképen a hatalmas nádasok barnás színben tűnnek fel, ami jellemző a tavaszi évszakban. A nyugati irányból (a képen balról) érkező folyó több kisebb ágra szakad. A tenger vizének világosabb, türkiz árnyalatait a partok mentén a folyó által szállított hordalék okozza. Vannak feltűnő világoszöld árnyalatú vízfelületek is, a legnagyobb például a folyótól délre, a part közelében. Ez a Razim-tó (Razelm-tó) és a Sinoe-tó által alkozott rendszer, egy lagúna. Vizüket a tengertől a Duna hordalékából képződött gát zárja el. Az élénk zöld szín a nagy mennyiségű algának köszönhető. Jobbra fent az Ukrajnához tartozó lagúna a Szaszik (Kunduk), a Ramsari Egyezmény által is védett fontos vízi élőhely.

Kapcsolódó linkek:

Kiszáradó víztározó

Hűséges és jó emlékezettel megáldott olvasóink talán még vissza tudják idézni négy és fél évvel ezelőtti blogbejegyzésünket – de ha nem, egy kattintással könnyedén megtehetik –, amelyben az Észak-Kaliforniában található Oroville-víztározóról volt szó. Akkor épp a heves esőzéseket követő áradás miatt került a hírekbe a 235 m magas völgyzáró gáttal felduzzasztott mesterséges tó, amely az államban a második legnagyobb víztározó kapacitással rendelkezik. A korábbi blogbejegyzést 2016 decemberében – szárazság idején – és 2017 januárjában készült Sentinel-2 műholdképekkel illusztráltuk.

A 2016-os szárazság azonban a nyomába sem érhet a 2021 nyarán tapasztaltnak! Megdöbbentő helyszíni fényképek kísérte híradásban olvashatjuk, hogy a megszokott vízmennyiségnek csak a negyede maradt a tározóban, 1977 szeptembere óta nem tapasztalt alacsony vízállásnál. A mostani aszály mellett a környéket az elmúlt években más környezeti katasztrófák, olykor áradások, máskor kiterjedt erdőtüzek sújtották.

A Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosa azóta is hűségesen szolgáltat képeket, így össze tudjuk vetni a 2021. szeptember eleji helyzetet egy olyan év hasonló időszakában tapasztalttal, amikor normális szinten volt a tározó vize. Ehhez a három évvel ezelőtti, 2018-as adatokat választottuk. Az alábbi, hamis színezést használó képeket a csúszka elmozdításával lehet összehasonlítani.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018, 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képeken a víz sötétkék, az élő növényzet a pirostól a barnásvörösig terjedő árnyalatban mutatkozik. A nyugati szélén, bal oldalt mezőgazdasági táblák, a tározót körbevevő hegyvidéken pedig az erdők adják ezt az árnyalatot, amely a 2018-as képen sokkal jellemzőbb. A vízszint jelentős csökkenéséről a tó partvonala árulkodik a leginkább a műholdképeken. A széles világosbarna sáv azokat a sziklás részeket mutatja felülnézetből, amelyek általában víz alatt vannak, így a növényzet sem telepedett meg rajtuk. Most viszont a víz apadása miatt a kopár felszín napvilágra került, köztük néhány kis sziget is.

A tó általában a horgászok, sportolók és nyaralók népszerű célpontja, de most a csökkenő vízszint miatt sok – a luxuskategóriában akár egymillió dollárt is érő – lakóhajót a partra kellett tenni. A tározó gátjánál (a délnyugati oldalon) levő erőmű termelése is leállt a kevés víz miatt. A partvonal visszahúzódása hatással van az ivóvizet kereső, vadon élő környékbeli állatokra is. Aggódnak továbbá a lazacokért, amelyeknek nem tesz jót a melegedő éghajlat. Az elmúlt években a szárazságok egyre inkább megszokottá váltak a környéken.

Kapcsolódó linkek:

Gumitemető helyett lakópark

Tizenhét éven át használt gumiabroncsok lerakóhelye volt Kuvaitban egy 2 km2-es terület, de most megtisztították és a jövőben egy települést szeretnének létesíteni ott. Augusztus végén bejelentették, hogy a fővárostól 35 km-re fekvő területről elszállították a több mint 40 millió, ott felhalmozott abroncsot. Ehhez 44 ezerszer kellett fordulni a teherautókkal. Az ideiglenes új tárolóhely közelében van egy gyár, ahol – más létesítményeket is bevonva – a tervek szerint évente mintegy kétmillió abroncsot tudnak feldolgozni és újrahasznosításra előkészíteni. Vagyis ebben a tempóban is elég hosszú ideig tart majd, amíg fel tudják számolni a környezeti problémát.

Az eredeti „gumitemető” El-Dzsahra (Al Jahra) közelében mindenesetre felszabadult, hamarosan az építkezések is megkezdődhetnek. Állítólag egy volt a világ legnagyobb használtgumiabroncs-lerakója. Egy ekkora mértékű változásnak műholdképeken is látszania kell! Az alábbi két, valódi színeket mutató kép az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdjaival készült. Az egyik idén augusztus 28-án, amikorra végeztek a gumilerakat felszámolásával, a másik épp egy évvel korábban. A 2020-as műholdképen egy körrel megjelöltük a telep helyszínét.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020–2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képen uralkodó a sivatagos táj drapp színe, rajta jól kivehetők az utak és a közeli település épülettömbjei. A jobb oldalon feltűnő körök öntözéses mezőgazdasági művelésre utalnak. A víz a középen levő kutakból ered, a körbe forgó öntözőberendezések miatt alakulnak ki ezek a jellegzetes táblák. A legnagyobb kör átmérője kb. 1 km-es. A csúszka segítségével elvégezhető összehasonlítás során a jó megfigyelők a két kép készítése között eltelt időben egyéb változásokat is megfigyelhetnek, például közúti csomópont vagy új épületek megjelenését. A jobb felső sarokba a Kuvaiti-öböl csücske is belóg.

A gumiabroncsok számára kijelölt új, ideiglenesnek szánt tárolóhely tűzvédelmi szempontból megfelelő lesz, nem úgy, mint a korábbi. 2012 óta több alkalommal történt ugyanis nagyobb tűzeset a helyszínen, hatalmas mennyiségű mérgező füstöt juttatva a levegőbe. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a telepet végül felszámolták.

Kapcsolódó linkek:

Olajfolt a Földközi-tengeren

Ciprus felé, Szíria partjaitól nyugati irányba úszik az az olajfolt, amely a becslések szerint ma (szeptember 1-jén) el is érhet a szigethez. A szennyeződés mintegy 130 km távolságból, a szíriai partok mellől, Banijasz (Baniyas) városából származik, ahol augusztus 23-án kezdett szivárogni egy 15 ezer tonna üzemanyagot tartalmazó tartály. A banijaszi finomító a legnagyobb ilyen létesítmény Szíriában. Mostanra mintegy 800 km2-es területet borított be az olajfolt, amelynek terjedését műholdas felvételek alapján lehet nyomon követni.

Kezdetben a szíriai partok mentén, északi irányban terjedt az olajszennyeződés, Dzsabla (Jableh) irányában, veszélyeztetve a tengeri élővilágot. Idén ez már a második nagy szennyezés a Földközi-tenger keleti medencéjében. Februárban Izrael területéről ömlött olaj a tengerbe, az ország és Libanon partjait közel 200 km hosszan kátrányszerű üledék lepte be.

Alább két Sentinel-1 radarműholdas amplitúdókép-montázst mutatunk be, amelyek egyike augusztus 24-én, a szivárgás kezdete utáni napon, másika augusztus 30-án készült, amikor a folt már eléggé megközelítette Ciprus keleti csücskét. A felhasznált felvételek azonos napokon, de nem azonos időpontokban készültek. A Copernicus program radaros műholdpárosának tagjai ugyanis ebben az üzemmódban (Interferometric Wide Swath, ISW) 250 km széles sávot tudnak leképezni elhaladásukkor. Augusztus 30-án az egyik, a bal oldalon látható sáv a világidőben (UT) 3:42-kor érvényes állapotot mutatja, a másik fél nappal később, 15:33-kor készült. A sávok csatlakozásánál látható az olajfolt elmozdulása. A képsávok egyike ráadásul a műholdpálya leszálló (északról délre tartó), míg a másik a felszálló szakaszában készült. De a montázs jól érzékelteti az olajfolt kiterjedését és haladását.

Hamisszínes Sentinel-1 radaros műholdképek a Földközi-tenger keletei medencéjében, Szíriától Ciprusig terjedő olajfoltról. A vízfelszín a kék világosabb árnyalataiban tűnik fel, az áramlásokkal terjedő olajszennyezés helyén jóval sötétebb. A szabályos alakú sávok a leképezés hibái, az apró fehér pöttyök a tengeren az erős radarvisszhangot produkáló hajók. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A hat nappal korábbi, ugyanilyen műholdelhaladási konfigurációk mellett készült képen az olajszennyezés még csak a szíriai partok mentén koncentrálódik. (Banijasz, a szennyeződés kiinduló pontja a part közelében húzódó folt alsó, déli végénél található.) A radarműholdas képek jól alkalmazhatók a tengeri olajfoltok megfigyelésére, ugyanis a vízfelszínnek a radarhullámokat visszaverő tulajdonságai a rákerült olajréteg hatására megváltoznak.

Kapcsolódó linkek:

Deformált ellipszis

Ilyen alakúak lesznek a hamarosan átadandó új Tisza-híd pilonjai, ami miatt az építményt egy ekhós szekérhez is hasonlítják. A híd az épülő M44-es autóút része, Tiszaugnál szeli át a folyót. A híd teljes hossza 556 m. Ebből a 307 m hosszú szakasz halad a folyó felett, a többit a hullámtéri hidak teszik ki a folyó jobb és bal partján. A hídszerkezet Európában egyedülálló, és a világon sincs rá sok példa – olvashatjuk a közelgő műszaki átadásról szóló híradásban. A gyorsforgalmi úton a műtárggyal együtt megépülő 9,9 km hosszú 2×2 sávos útszakaszt is hamarosan – ha minden jól megy, még az idei év vége előtt – birtokba vehetik az autósok. Ez csatlakozik az M44-es 2019-ben átadott Tiszakürt–Kondoros szakaszához.

Az új tiszaugi híd egyedi látványához a 41,6 m magas, deformált ellipszis alakú pilonok mellett a pálya felfüggesztését biztosító, legyező alakban elhelyezett ferdekábelek is hozzájárulnak. Mindez a világűrből, felülnézetből, a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjainak képein persze nem ennyire látványos, mint a helyszínről. Annál inkább a környék átalakulása. A híd építési munkálatai 2019 januárjában kezdődtek, így az alábbi összehasonlításban bemutatott 2018. augusztusi műholdképen megfigyelhető táj igencsak elüt a friss, idén augusztusi állapottól. Az egy nap híján pontosan három év különbséggel készült, valódi színeket mutató két Sentinel-2 kép között a csúszka elmozdításával lehet váltani.

A Tiszát felül az új, tőle délre a jelenleg használt régi tiszaugi híd íveli át. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében épült híd műszaki átadás-átvétele várhatóan augusztus 31-én fejeződik be.

Kapcsolódó linkek:

Jéghegy visszatérőben?

Legutóbb februárban látogattunk az antarktiszi Brunt-selfjéghez. Akkor Sentinel-1 és Sentinel-2 műholdas mérések alapján úgy tűnt, hogy hamarosan leválhat róla egy nagy darab, hogy a Weddell-tengerben jéghegyként keljen új életre. A selfjég a déli kontinens partjáról a tengerbe nyúló – vagyis a vízen úszó, de egyik oldalán még a parthoz rögzülő – jégtömeg. A tengerjárás, az apály és a dagály váltakozása időnként jéghegyeket választ le. A már várt esemény február 26-án meg is történt. Az 1270 km2 területű, vagyis Párizs és külvárosai területének mintegy másfélszeresét kitevő új jéghegy az A-74 jelölést kapta.

A nagy A-74 jéghegy és sok kisebb másik születése februárban, Sentinel-1 radarképeken. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az óriási jéghegyet a keletkezése óta eltelt fél év során is figyelemmel kísérték műholdakkal. Egészen augusztus elejéig – az áramlásoknak köszönhetően – meglehetősen stabilan állt a keletkezési helye környékén. A sötét antarktiszi tél sem akadályozhatta meg a radaros elven működő Sentinel-1 holdak munkáját, hiszen azok aktív távérzékelést végeznek, a róluk lebocsátott radarjelek felszínről történő visszaverődését detektálják. Nincs tehát szükségük napfényre a leképezéshez, mint az optikai távérzékelő műholdaknak. A radarhullámokat ráadásul a felhőborítás sem zavarja. A jég és nyílt vízfelszín markánsan elkülönül az apertúraszintézises műholdradaros képeken.

A Sentinel-1 képekből összeállított alábbi animáció augusztus 9. és 18. között mutatja az A-74 mozgását. Az eddigi viszonylagos nyugalom véget ért, a jéghegy az erős keleti szél hatására elmozdult, és a Brunt-selfjég nyugati csücske körül elfordult. Mozgása déli irányban folytatódott. Ha az elfordulása a jelenleg tapasztalható irányban megy tovább, előfordulhat, hogy a mostaninál nagyobb lendülettel nekiütközik a selfjégnek. Az ütés ereje akár egy új, még nagyobb, kb. 1700 km2-es jéghegy leszakadásához vezethet, a kutatók által régóta figyelt – a műholdképeken is jól kivehető, észak–déli irányban húzódó – nagy repedés (Chasm 1) mentén. A selfjég vastagsága eléri a 150 m-t.

Még el sem igazán távolodott, de visszatérőben az A-74 jéghegy. Akár egy még nagyobb tábla leszakadását is előidézheti a Brunt-selfjégről. A képen fekete körrel bejelölték a brit Halley VI sarkvidéki kutatóállomás helyét. A nyolc összekapcsolt, talpakra helyezett egységből álló létesítményt 2012-ben állították fel, de 2017-ben – épp az instabilitás miatt – a táguló nagy repedéstől 20 km-re keletre, biztonságos helyre telepítették át.  (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Kapcsolódó linkek:

Görögországi erdőtüzek

Sajtóhírek szerint augusztus 12-ére – a forróság enyhülésével és az időközben megérkezett eső segítségével – lényegében sikerült eloltani a Görögországban tomboló erdőtüzeket. Persze a szezonnak még nincs vége, bármikor újra fellobbanhatnak a lángok. Görögországban eddig több mint 100 ezer hektár égett le. Három emberáldozatot is követelt a természeti csapás. A legsúlyosabb helyzet Évia szigetén alakult ki, ott százszámra semmisültek meg a lakóházak, a helyszínen készült fényképek bejárták a világsajtót.

Évia – Kréta után Görögország második legnagyobb szigete – egy részletét mutatja az alábbi Sentinel-2 műholdkép az Európai Űrügynökség (ESA) feldolgozásában. A hamisszínes képhez az adatokat augusztus 11-én gyűjtötte a Copernicus földmegfigyelési program műholdja. Általában ezt a színezést a növényzet kiemelésére szokták alkalmazni. Most is vannak az épen maradt növényzetet jelző élénkpiros foltok, de az ábrázolt területet a sötét barnás- és zöldesszürke színek dominálják, amelyek a felperzselt területet jelzik. Középtájt egy kiterjedt kékesszürke füstfelhő is látható.

Évia szigetének északi részéről a közeli infravörös hullámhosszakon felvett adatok kiemelésével készült ez a Sentinel-2 műholdkép. Csak a szigeten 50 ezer hektárnyi terület vált a tűz martalékává. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Augusztusi blogbejegyzéseinkben (itt és itt) már ejtettünk szót és mutattunk műholdképeket a Délkelet-Európát sújtó szárazságról és hosszan tartó hőhullámról. Évián augusztus 3-án kezdődött a tüzek sorozata. Az ugyanerről a területről aznap, világidőben 9:20 körül készült felhőmentes Sentinel-2 képen ez még nem látszik. De ha összehasonlítjuk a három nappal később készített műholdképpel, akkor észrevehetjük, mekkora területen harapóztak el akkorra a lángok. Az aktív tűzfészkek jelölése érdekében egy speciális színezést alkalmaztunk, így azok narancsszínben szinte világítanak. (Az augusztus 6-ai képen a táj egy jó részét kelet felé felhő borítja ugyan, de az erdőtűzzel sújtott területeket és a felszálló füstöt épp látta az egyik Sentinel-2 műhold 13 sávban érzékeny kamerája.)

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az idei nyári hőhullám egyes helyeken évtizedek óta a legsúlyosabb volt. Szicíliában például 48,8 °C levegő-hőmérsékletet is mértek, ami az adatok ellenőrzése után könnyen lehet, hogy a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta legmagasabbnak bizonyul Európában. Nagy erdőtüzek nem csak Görögországban és Törökországban, de Olaszországban, Albániában és Algériában is voltak, ezek nyomán több alkalommal aktiválták a Copernicus vészhelyzetekben elérhető szolgáltatását (Copernicus Emergency Management Service, EMS), ahol műholdas távérzékelési adatok alapján segítik a helyi hatóságokat az oltásban és a mentésben.

Kapcsolódó linkek:

Malé

Nem egészen egy évvel ezelőtt egy blogbejegyzésünkben – az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozata nyomán – már foglalkoztunk a Maldív-szigetekkel. Akkor egy Sentinel-3 műholdképen mutattuk be az Indiai-óceánban fekvő, mintegy 1200 kisebb-nagyobb korallszigetet számláló országot. Most ismét a Maldív-szigetek szolgáltattak témát a videósorozat július végi epizódjához. Ezúttal a kisebb látómezővel, de nagyobb felbontással dolgozó egyik Sentinel-2 műhold képe volt az illusztráció.

A Maldív-szigetek egy részlete egy 2019-es Copernicus Sentinel-2 műholdképen, amelynek közepén a főváros, Malé látható. A világos türkiz színek a sekély lagúnák vizét jelzik, sötétkék körülöttük a mély óceán. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A fenti képen középtájt (és alább a kinagyított részleten még jobban) látható Malé nem csak a Maldív-szigetek fővárosa, de a legnépesebb települése is. Világviszonylatban is magasnak számít a népsűrűsége, hiszen nem egészen 8 km2-es szárazföldi területen több mint 200 ezren élnek. Az északi Malé-atoll, ahol a város épült, elég kicsi ahhoz, hogy egy óra leforgása alatt körbe lehessen sétálni.

Malé (a kinagyított műholdképrészleten jobbra lent) kereskedelmi és turistaközpont, Srí Lankával és Indiával hajójáratok kötik össze. Számos hajó és a mögöttük felkorbácsolt hullámok a Sentinel-2 képen is kivehetők, főleg ha valaki a teljes, 10 m-es felszíni felbontású változatot is megtekinti.

A Maldív-szigetek területének túlnyomó része, több mint 80%-a az átlagos tengerszinthez képest kevesebb mint 1 m-rel emelkedik ki. Így ez a Föld legalacsonyabban fekvő országa, s mint ilyen, az egyik leginkább kitett a klímaváltozással együtt járó tengerszint-emelkedésnek. A növekvő veszélyre készülve építkezésekbe kezdtek. Az Űrvilág hírportál júliusi cikkében olvashatunk Hulhumaléról, a fővárostól, Malétól északkeletre létrehozott mesterséges szigetről. A kinagyított Sentinel-2 képrészleten ez jobb oldalt látható, a repülőtere alapján feltűnő Hulhulétól észak-északkeleti irányban. Hulhumalé építéséhez homokot termeltek ki a tengerfenékről, és azzal töltötték fel a sekély vízzel borított korallteraszt. A magasság itt 2 m a tengerszint felett.

Negyed évszázadra visszanyúló műholdas mérések alapján tudjuk, hogy a globális óceáni vízszint átlagosan évente 3 mm-rel emelkedik. Ehhez a víz melegedése és így hőtágulása, valamint az elolvadó jégtakaró járul hozzá. A méréssorozat folytatására indult tavaly novemberben a Copernicus program részeként, amerikai együttműködésben az első, Michael Freilichről elnevezett Sentinel-6 műhold. Az új űreszköz gondos beüzemelést és műszereinek kalibrálását követően, június óta már szolgálatszerűen küldi az adatait az időjárás-előrejelzéseket készítő meteorológusoknak, az éghajlatkutatóknak és másoknak.


A Maldív-szigetekről készített Sentinel-2 műholdkép az ESA videósorozatában.

Kapcsolódó linkek:

Tovább sül Délkelet-Európa

Előző blogbejegyzésünkben egy július 30-án készült Sentinel-3 műholdkép segítségével mutattuk be, hogy a Törökország partvidékén égő kiterjedt erdő- és bozóttüzek füstje egészen Földközi-tenger közepéig is elszállt a légáramlatokkal. Most egy ugyancsak Sentinel-3 adatok alapján készült térképet mutatunk. A méréseket a Copernicus program műholdpárosának egyik tagja az SLSTR (Sea and Land Surface Temperature Radiometer) nevű fedélzeti műszerével végezte, és a felszín hőmérsékletére lehet belőlük következtetni. A berendezés végső soron a felszín által kisugárzott hőt méri.

Sentinel-3 SLSTR térkép a Földközi-tenger keleti része környékén érvényes felszínhőmérsékletektől, 2021. augusztus 2-án. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Ezek a hőmérsékletek magasabbak, mint az időjárás-jelentésekben szereplő értékek, hiszen az utóbbiak a levegő hőmérsékletére vonatkoznak. Ugyanakkor nagyon jól kifejezik a forróságot. A térképről leolvasható, hogy Ciprus szinte egész területén és Törökország számos vidékén a felszínhőmérsékletek meghaladták az 50 °C-ot. Nem véletlen, hogy az erdőtüzek is ezeken a helyeken lobbantak fel. A hűvösebb felszínt jelölő kék színű foltok általában vízfelületeket (nagy tavakat) vagy magas hegyvidékeket jelentenek.

Kapcsolódó linkek: