Batagajka-kráter, avagy a Pokol kapuja

Ezzel a hangzatos melléknévvel látták el azt a Szibériban, Jakutföldön található képződményt, amely Föld legnagyobb permafrosztkrátere, vagyis egy olyan mélyedés a felszínen, amely az alatta húzódó, korábban hosszú éveken át fagyott talaj felengedése miatt jött létre. A jég mellett kőzetet, homokot, iszapot, valamint növényi és állati eredetű szerves anyagot tartalmazó, a sarkvidéki területekre jellemző permafroszt olvadását elsősorban a globális éghajlatváltozás, az átlaghőmérséklet emelkedése okozza.

A szibériai Batagajka-kráter és környéke hamisszínes Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-2 műholdkép, amelyet nemrég heti földmegfigyelési sorozatában az Európai Űrügynökség (ESA) mutatott be, a beomlott felszínt ábrázolja, felülnézetben. A Batagajka-kráter – amely a kép jobb alsó sarkában látható – alakja egy ebihalra vagy rájára emlékeztet, közel szimmetrikusan elhelyezkedő „oldalúszókkal” és északkelet felé mutató „farokkal” (ld. még alul a kinagyított képrészletet). A képződmény jelenleg nagyjából 100 m mély és 1 km hosszú, de évente kb. 30 méterrel növekszik. A szakemberek szerint ez a gyors terjeszkedés néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött, és az erdőirtás, valamint a növekvő hőmérséklet eredménye. Ezek hozzájárulnak a kráter mélyén lévő – a permafroszt túlnyomó részét kitevő – jég megolvadásához, majd a víz elszivárgásához és elpárolgásához. A visszamaradó üledék pedig leülepedik, a felszín beomlik.

Az olvadó permafroszt a klímaváltozás egyik tünete. Sajnos pozitív visszacsatolást jelent az éghajlat változásának folyamatában, mivel metán és szén-dioxid felszabadulásával jár. Ezek a gázok pedig a légkörbe jutva tovább növelik az üvegházhatást. A Batagajka környéki permafroszt több tízezer éve fagyott, benne időnként jégkorszaki fosszíliákat és mumifikálódott állattetemeket találnak.

A fenti Sentinel-2 kép kinagyított részlete, közepén a Batagajka-kráterrel

A műholdképen látható még a krátert körülvevő tundra, zöldellő cserjékkel és vörösfenyőkkel. A kráter meredek lejtőin gyér a növényzet, barnás színével ezért is üt el a környezetétől. A krátertől kb. 1 km-re északnyugatra egy kis domb látható. Még északabbra, az éles kanyarokat leíró Jana folyó bal partján épült az alig több mint 4000 lakost számláló Batagaj település. A Jana több mint 870 km hosszan folyik Oroszországon terül, kép bal oldalán látható kanyarban észak felé veszi az irányt. Amint ezen a rövid szakaszon is feltűnő, a folyó medre az idők során sokat változott. A jelenséget az üledéklerakódás és az erózió folyamata hajtja, ami időnként holtágakat hoz létre. A lefűződött holtágak hozzák létre a nagy kép bal felső részén látható szép természeti formákat. Vizük színe elüt az élő folyómederben található vízétől.

Kapcsolódó linkek

Albánia leghosszabb folyója

Az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe rovatban nemrég egy olyan látványos hamisszínes Sentinel-2 műholdképet mutattak be, amely a Balkán-félszigetre, Albániába kalauzol bennünket. A kép 2026. április 27-én készült és a Drin (vagy más néven Drim) folyó medencéjét mutatja. (Nem tévesztendő össze a Drinával, amely Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Szerbia területén található, és a Száva leghosszabb mellékfolyója.) A színezés kiemeli a hegyvidéki terep, a vízfelületek és a növényzet közötti kontrasztokat. Maga a folyó és víztározói mélykék színben jelennek meg, összetett, elágazó mintázatot rajzolva ki a hegyvidéki tájon. A tájat domináló növényzet élénk narancssárga, a most is hóval fedett magas hegycsúcsok pedig fehér színben tűnnek fel.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

A Drin vízgyűjtő területe Észak-Albániában az ország egyik legfontosabb édesvízi rendszere. A folyó vize tározók és meredek völgyek során halad keresztül, miközben vízerőműveket hajt, támogatja a vízgazdálkodást, az árvízvédelmet és a helyi ökoszisztémákat. A folyó Kukës városánál (keleten, a fenti műholdkép jobb széléről éppen csak lemaradva) kezdődik, a Fehér-Drin és a Fekete-Drin összefolyásával.

Teljes hossza 285 km, amely majdnem rá is fért erre a Sentinel-2 műholdképre. Vízgyűjtő területe 11.756 km², érinti Albánián kívül Koszovó, Szerbia, Görögország, Montenegró és Észak-Macedónia területét. Átlagos vízhozama 352 m³ másodpercenként. A közvetlenül, illetve közvetve az Adriai-tengerbe ömlő folyó hajózásra nem alkalmas. A tengertől mintegy 20 km-re kétfelé ágazik. Az északi ág, a nagyobb vízhozamú (és a műholdképen feltűnő) Nagy-Drin egy 19. század közepi felszínsüllyedés következtében alakult ki, és a Buna (Bojana) folyóba torkollik. Az eredeti folyómeder, a déli ág az Adriai-tengerig vezet. A folyón az 1960-as és 1980-as évek között három helyen épült duzzasztógát, mögöttük jól kivehetők a tározók szélesebb vízfelületei. Közülük a legnagyobb a Fierzai-víztározó a Drin felső folyásánál (a kép jobb felső részén).

Kapcsolódó linkek

Vetésforgó

Május elején a repce virágzása nem csak a helyszínen látványos és népszerű fotótéma, de a virágok élénk sárga színe és a táblák nagy kiterjedése miatt műholdképeken is jól mutat. Nem véletlen, hogy 2019-ben és 2023-ban is foglalkoztunk már vele egy-egy Sentinel-2 műholdképekkel illusztrált blogbejegyzésünkben. A mostani alkalmat a borsodi repcemezőkről Bodnár Sándor által készített gyönyörű fényképek inspirálták. Ezek nyomán megnéztük, hogy ugyanezek a területek hogyan látszottak felülről, az űrből, azon belül is a Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjaival. Alább a 2026. május 5-én készült, a valódihoz közeli színeket mutató képet mutatjuk be, amelyen Halmaj (a jobb alsó sarokban), Alsóvadász (bal oldalt alul), Homrogd (balra fent) és Kázsmárk (jobbra fent) környéke látható.

Feltűnő, hogy a mezőgazdasági táblák jelentős része sárga színben virít: épp virágzik a repce! A majdnem pontosan egy évvel korábban, 2025. május 2-án, ugyancsak felhőmentes körülmények között készült Sentinel-2 műholdképen is szerepelnek repcetáblák, csak máshol. Hiszen egy adott területre két egymást követő évben nem célszerű ugyanazt a haszonnövényt vetni. A két kép a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025, 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A repcét elsősorban az olaja miatt termesztik, országszerte nagy területen. A növény virágzása akár 3-4 hétig is eltarthat, aminek fontos szerepe van a méhészetek számára. A repcevirágzás a gyümölcsfék elvirágzása utánra esik, de az akác ilyenkor még nem nyílik. A repce tehát fontos táplálékforrás a méheknek, a repceméz pedig értékes termék.

Kapcsolódó linkek

Sikeresen befejeződött a Sentinel-1D beüzemelése

Fontos mérföldkő az Európa Unió (EU) és az Európai Űrügynökség (ESA) együttműködésében zajló Copernicus földmegfigyelési program történetében: megkezdte az adatok rendszeres szolgáltatását az apertúraszintézis elvén működő radaros műholdakból álló Sentinel-1 sorozat legújabb, tavaly novemberben felbocsátott tagja, a Sentinel-1D. Május 1-jén hivatalosan is véget ért a pályára állítás utáni kritikus beüzemelési és kalibrálási fázis, de a Sentinel-1D-től származó adatok április 17-től kezdve már a Copernicus felhasználóinak rendelkezésére állnak – méghozzá egy olyan adatbázisban, amely továbbra is szabadon és ingyenesen hozzáférhető bárki számára.

Dél-Amerika déli csücske, a Tűzföld egy hamisszínes Sentinel-1D radarképen, amely az elsők között, nem sokkal a start után, 2025. november 6-án készült. Az adatokat az olaszországi Matera követőállomáson vették. Az esemény a felbocsátástól számított 50 órán belül történt, ami valószínűleg a legrövidebb idő a felbocsátás és az adatszolgáltatás között egy radaros földmegfigyelő műhold esetében. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-1 történetében lezárult egy korszak, miután mind a négy első generációs műholdat sikeresen üzembe helyezték. A történet több mint egy évtizeddel korábban, 2014-ben, a Sentinel-1A felbocsátásával kezdődött. A 2016-ban pályára állított Sentinel-1B sajnos 2021-ben meghibásodott. A sorozat harmadik darabja, a Sentinel-1C 2024-ben startolt.

A Sentinel-1 konstellációt két azonos pályán, de egymástól 180°-ban eltérő helyzetű – vagyis minden pillanatban a Föld átellenes oldal fölött keringő – műhold alkotja. Ezzel javítják a radaros műholdak lefedettségét és megfelezik egy adott pont fölé, adott pálya menti helyzetben való két visszatérés között eltelő időt ahhoz képest, mint ha csak egy műholdat alkalmaznának. Mivel a veterán Sentinel-1A is működőképes maradt, most egy ideig – a zökkenőmentes átmenet biztosítására – egy három műholdból álló konstelláció jött létre, amely  2026 június közepéig lehetővé teszi, hogy kettő helyett három radaros műhold adataival dolgozzanak a szakemberek.

A Sentinel-1 műholdak nagy felbontású radarképeket szolgáltatnak a Föld felszínéről, minden időjárási körülmény között, éjjel és nappal is. Az adatok kritikus fontosságúak a természeti katasztrófák, a tengeri jég megfigyelésétől kezdve a szárazföldi felszín-deformációk pontos feltérképezésén deformációig át a mező- és erdőgazdálkodásig. Mostanra a Sentinel-1 adatai nélkülözhetetlenné váltak a tudományos kutatók, a politikai döntéshozók és a katasztrófa-elhárítást végző szervezetek számára is.

Az Elba folyó tölcsértorkolata Németországban, a Sentinel-1D egyik korai, hamisszínes műholdképén, 2025. november 7-én. A színezés érdekében a műhold által rögzített különböző polarizációjú képekhez a vörös, a zöld és a kék alapszíneket rendelték. Az eredményül kapott élénk színek kiemelik a különböző felszínborítási típusokat, például a városi területeket, a vízfelszíneket, illetve a mezőgazdasági művelés alatt álló földeket. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Figyelemre méltó az adatsorozat hosszúsága. A Sentinel-1 rendszer jó úton halad afelé, hogy eddig példátlan módon akár két évtizedes folyamatos, egységes színvonalú radarmegfigyelést biztosítson. Ez a páratlan adatbázis megerősíti Európa vezető szerepét az éghajlati és a környezeti változások nyomon követésében, megbízható alapot kínálva a döntéshozatalhoz és a kutatáshoz egy egyre bizonytalanabb világban.

Most, hogy az első generációs Sentinel-1 műholdak közül az utolsó is megkezdte üzemszerű működését, az ESA és az Európai Bizottság előre tekint. A következő műholdgeneráció (Sentinel-1 Next Generation) célja a mérések folytonosságának biztosítása lesz, legalább a 2030-as évek közepéig. Ezek a jövőbeli műholdak – elődeik örökségére építve – várhatóan fokozott teljesítményt nyújtanak majd és új képességekkel lesznek felvértezve, hogy kielégítsék a felmerülő újabb tudományos és társadalmi igényeket.

Kapcsolódó linkek

Virágzás földön és vízen

Április vége felé készült az a Sentinel-2 műholdkép, amelyet nemrég az Európai Űrügynökség (ESA) osztott meg heti földmegfigyelési sorozatában, és most mi is bemutatunk. Hollandiába, illetve a holland tengerpart közelébe látogatunk. A kép érdekessége, hogy egyszerre kétféle „virágzást” is mutat.

A tavasz egyrészt a hagymás virágok, mindenekelőtt a tulipán időszaka. A tulipánhagymákat Hollandia-szerte nagy táblákon nevelik, április vége felé ezek változatos, élénk színekben pompáznak. A virágok levágása és a hagymák felszedése, osztályozása, csomagolása után a világ minden tájára jut a híres holland tulipánhagymákból. A másik virágzás a tengeri fitoplanktoné, vagyis a mikroszkopikus méretű algáké, amelyek elszaporodva kékes-zöldes örvényeket rajzolnak az Északi-tenger vizére.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A képen Hollandia északnyugati csücskét láthatjuk, amely szigetek, félszigetek és vizek összetett rendszere. A terület magában foglalja Flevoland holland tartomány egy részét a jobb alsó sarokban, Észak-Hollandot nyugaton és Frízföldet északon. Itt húzódnak a part közelében, a szárazföld felé fokozatosan közeledő ív mentén a Nyugati-Fríz-szigetek alacsonyan fekvő szigetei. A szigetláncot a szárazföldtől a Watt-tenger, az Északi-tenger sekély vizű és iszapos melléktengere választja el. A műholdképen a barna színű víz nagy hordaléktartalomra utal, amely éles ellentétben áll a távolabbi tenger sötétebb vizével. Vékony fehér vonallal két gát is feltűnik a képen. A nagyobb az édesvizű IJsselmeert, a kisebb a Markermeert határolja.

A szigeteken és a szárazföldön a foltszerű mintázatot a mezőgazdasági művelés alatt álló területek rajzolják ki. A környéken a főbb termesztett növények a gabonafélék, a burgonya, a cukorrépa, a hagyma – no és természetesen a tulipán! A virágzó tulipánmezők különböző színekben tűnnek fel, a sárga és piros árnyalataitól az ibolyakékig. A mindössze néhány hétig tartó szép látvány évente több millió látogatót vonz a világ minden tájáról. Amikor a tulipánok elérik a teljes virágzást, a gazdák gyorsan eltávolítják színes fejeiket, hogy a növények az energiájukat a hagymák növekedésére fordíthassák.

A fenti műholdkép egy kinagyított részlete Flevoland tartomány egy részét mutatja a mezőgazdaági táblákkal. Középen Emmeloord, balra lent, az IJsselmeer partján Urk városa feltűnő ( a nagyobb szürkés színű foltok)

A fitoplankton, vagyis a vízfelszín közelében élő mikroszkopikus tengeri növények messze a leggyakoribb élőlények az óceánban. Ebben az időszakban az Északi-tenger felszíni vizei ásványi anyagokkal gazdagodnak a mélyebb vizekkel való keveredés miatt. A fitoplankton számára ezek az ásványi anyagok kitűnő táplálékot jelentenek, és a víz hőmérséklete is megfelelően alakul a tavaszi elszaporodásukhoz. Bár egyes planktontípusok egyenként mikroszkopikus méretűek, együttesen szépen látszanak a műholdképeken. A fotoszintézishez használt klorofill színezi meg a vizet, lehetővé téve ezen apró élőlények észlelését is az olyan speciális kamerákkal, mint a Sentinel-2 műholdakon repülő multispektrális képalkotó berendezés. A színárnyalat függ a fitoplankton típusától és mennyiségétől is.

Kapcsolódó linkek

Gomolyfelhők a Kanári-szigeteknél

A Kanári-szigetek Spanyolország legdélebbi régiója, amelyet több millió évvel ezelőtt vulkáni tevékenység hozott létre. A szigetcsoport az Atlanti-óceán északi részén található, Afrika partjaitól mintegy 100 km-re. Hét nagyobb, valamint számos kisebb szigetből áll. A nagyobban közt van La Gomera és Tenerife, amelyek az alábbi Sentinel-2 műholdképen is feltűnnek.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A bal oldalon látható kisebb sziget, La Gomera nagyjából kör alakú, vadregényes partszakaszokkal és hegyes tájjal. Legmagasabb pontja, a Garajonay-csúcs (Alto de Garajonay, 1487 m) a sziget közepén található, a hasonló nevű nemzeti park buja és változatos növényzete veszi körül. A sziget fő kikötője és fővárosa, San Sebastián de la Gomera a keleti parton – vagyis a képen látszó nagyobb sziget, Tenerife felé néző oldalon – épült.

Tenerife a Kanári-szigetek legnagyobbika. A Teide (3718 m) nem csak a sziget, de egész Spanyolország területének legnagyobb pontja. A partvonal mentén beépített területek találhatók. Ilyen például a főváros, Santa Cruz de Tenerife a sziget északkeleti részén, Puerto de la Cruz kikötővárosa az északi oldalon, a Tenerife South repülőtér pedig a déli parton.

Változatos domborzatuk és egyedi éghajlati viszonyaik miatt mindkét sziget többféle mikroklímával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az időjárás jelentősen eltérhet az egyes szigeteken, sőt azokon belül is. Míg délen meleg, napsütötte strandok, északon pedig nedvesebb, zöld területek vannak, addig a magasan fekvő részeken hűvös vagy akár havas időjárás uralkodik – s mindez viszonylag kis távolságokon belül.

Az időjárást és az éghajlatot nagyban meghatározzák az északkeletről fújó passzátszelek, amelyek az év nagy részében párás levegőt és csapadékot hoznak a szigetek északi részeire. Ez a hatás a képen is feltűnő, hiszen a két sziget északi fele jellemzően sokkal zöldebb, míg a szárazabb déli tájak szürkés színe ettől lényegesen elüt.

A szelek és a szigetek meredek domborzata közötti kölcsönhatás alakítja ki a szigetcsoport felett és körülötte jellemző felhőmintázatokat. Ezen a képen gomolyos tengeri rétegfelhők (stratocumulus) láthatók, feltűnően a szigetek északi partjaival párhuzamosan. Az északkeleti passzátszelek a hűvös, nedves tengeri levegőt a szigetek felé tolják. A légköri viszonyok miatt itt alacsony (1500 méter alatti) magasságban képződtek a gomolyfelhők. Amikor az ezeket alkotó vízcseppek a melegebb szárazföld közelébe jutnak, elpárolognak – a felhőréteg széle nem véletlenül követi nagyjából a partok vonalát.

Kapcsolódó linkek

Esőerdők – narancssárgában

A Gaboni Köztársaság – egy egykori francia gyarmat, amely 1960-ban nyerte el függetlenségét – Közép-Afrikában, az Egyenlítő mentén fekszik. Szomszédai északnyugaton Egyenlítői-Guinea, északon Kamerun, keleten és délen a Kongói Köztársaság. Gabont nyugat felől a Guineai-öböl határolja, amely az alábbi Sentinel-2 műholdképen is látható. De mitől ilyen dominánsan narancsszínű ez a kép? Sivatagi homokot látnánk ezen az egyenlítői vidéken? Természetesen nem, a furcsaság magyarázata a műholdkép színezésének módjában rejlik.

A közép-afrikai Gabon egy hamisszínes Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az európai Copernicus földmegfigyelési program optikai Sentinel-2 műholdjainak kamerája (MSI, Multi-Spectral Instrument) nem kevesebb mint 13 különféle hullámhosszon (színben) érzékeny. Ezek többsége a látható fény tartományába esik, néhányuk pedig az ennél is hosszabb hullámhosszú infravörösbe esik. Az eltérő színekben készült felvételek megfelelő kombinálásával olyan információt is nyerhetünk a felszínborításról, amely a szemünk által érzékelt valódi színekben készült képeken rejtve marad. Ilyen hamisszínes műholdképet láthatunk itt is.

Gabon területének mintegy 88%-át esőerdők borítják, a párás trópusi éghajlatnak köszönhetően. Az sem véletlen, hogy ez a világ leggyérebben lakott országainak egyike. Itt találhatók Afrika legváltozatosabb esőerdői, amelyek olyan különleges állatfajoknak adnak otthont, mint a nyugati síkvidéki gorillák és a kritikusan veszélyeztetett erdei elefántok.

A forró és párás éghajlat nem kedvez az optikai műholdas földmegfigyelésnek, ugyanis a tájat az idő nagy részében felhők borítják. Ebben tudnak segíteni a Sentinel-2 spektrális sávjai. Az itt bemutatott, az infravörös felvételek felhasználásával készült kép csökkenti a pára hatását, miközben élesebb kontrasztokkal emeli ki a növényzet és a felszínborítás jellegzetességeit. A színkombináció a felhőket a fehértől a rózsaszínig terjedő árnyalatokban mutatja, a magasságuktól és a bennük lévő vízcseppek vagy jégkristályok mennyiségétől függően. A felszíni víztestek, vagyis a tenger, a folyók és a tavak sötétnek tűnnek. A sűrű erdők rikító narancssárgában jelennek meg. A hamisszínes Sentinel-2 műholdkép alapján is nyilvánvaló, Gabonban a sűrű, háborítatlan esőerdők uralkodnak. A kép közepén a kelet felől érkező és az Atlanti-óceánt (pontosabban a Guineai-öblöt) egy deltatorkolatban elérő Ogoué (Ogooué vagy Ogowe) folyó látható. A Gabont átszelő folyó tóból gyűjti össze a vizét.

A sötétebb narancssárga vagy barnás árnyalatok a vízfolyások mentén, valamint a mocsaras területeken élő alacsonyabb növényzetre utalnak. A képen látható sárga és élénkzöld foltok gyepeket vagy csupasz talajt jelölnek. A városi, beépített területek tengerzöld árnyalatokban jelennek meg. Az Ogoué folyó deltája közelében fekszik Port-Gentil, Gabon második legnépesebb városa. Közelében található a Lopez-fok, az ország legnyugatibb pontja.

A műholdkép kinagyított részletén Gabon fővárosa, Libreville, a Gabon folyó rövid és széles torkolatának északi partján. Az öböl a nagy kép felső részén látható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Kapcsolódó linkek

Lávafolyam a Réunion-szigeten

A több mint 2500 km2 területű Réunion közigazgatási értelemben Franciaország tengeren túli megyéje. A sziget az Indiai-óceánban fekszik, 680 km-re Madagaszkártól keletre. Lakosainak száma bő 900 ezer fő. A vulkanikus eredetű sziget nemrég azzal került a hírekbe, hogy kitört a sziget délkeleti részén található Piton de la Fournaise vulkán. Az alábbi műholdképet a Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjával készítették, március 21-én. Magát a szigetet jelentős részben felhők takarták el a műhold kamerája elől. Az amúgy a természetes színeket visszaadó műholdképen felerősítették a közeli infravörös sávban készített felvételt, így narancssárgás-vöröses színben jól kivehető rajta az aktív lávafolyás, amelynek hőmérséklete lényegesen magasabb, mint a környezetéé.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Réunion tájai két nagyon eltérő arcot mutatnak. Egyrészt a sziget vulkanikus eredete miatt helyenként kopár a felszín, másrészt az éghajlatnak megfelelő buja növényzet borítja a tájat. Az optikai műholdkép tanúsága szerint a mezőgazdasági művelés alatt állót földterületek, valamint a szürkésfehér foltokként megjelenő városok a part menti síkságokon koncentrálódnak. A főváros és egyben a sziget legnagyobb települése, Saint-Denis az északi parton épült, ezen a képen nagyrészt felhők borítják.

A sziget közepén három, beomlásos eredetű hatalmas kaldera található. Itt található a sziget legmagasabb pontja, a Piton des Neiges (3069 m), egy szunnyadó pajzsvulkán, amely a kép közepe táján barna színben kandikál ki a felhők alól. Bár Réunion több vulkánnak is otthont ad, jelenleg csak egy aktív: a Piton de la Fournaise pajzsvulkán, amely egyúttal egyike a Föld legaktívabb tűzhányóinak. A Sentinel-2 képen látható lávafolyam a hely nyugati oldalán haladt lefelé. Közel két évtized óta először a láva elérte az óceánt. Ezáltal kicsit (8,5 hektárral) meg is nőtt Réunion területe.

A képen a part felé áramló láva mellett egy hamu- és füstfelhő is látható, amelynek eredete a vulkáni kráter, a szél szárnyán pedig nyugat felé sodródik. A kráter oldalán a régebbi kitörések nyomai sötétbarna, megszilárdult lávafolyamként jelennek meg.

A földmegfigyelő műholdak kiváló eszközök a vulkánkitörések megfigyelésére. Egy kitörés kezdetekor az olyan optikai távérzékelő műholdak, mint a Sentiel-2 páros tagjai, képesek a füstfelhők, lávafolyamok, iszapcsuszamlásokat felmérésére, a mentés és a kárelhárítás segítésére. A radaros műholdak, illetve a légkör összetételét mérő, az űrbe telepített műszerek – amilyenekkel a Copernicus program ugyancsak rendelkezik – hasznos kiegészítő adatokkal szolgálnak a felszín esetleges elmozdulásáról, továbbá a kitörés során a levegőbe jutó gázok és aeroszolok koncentrációjáról, terjedéséről. Ezzel segíti a környezeti hatások és a lakosságot és a légi közlekedést fenyegető lehetséges veszélyek felmérését.

Kapcsolódó linkek

Blokád alatt a Hormuzi-szoros

Február 28-án az Amerikai Egyesült Államok és Izrael összehangolt támadást indított Irán ellen. A háborúban Teherán válaszcsapásai közé tartozott a Hormuzi-szoros lezárása. A Perzsa-öblöt (nyugaton) az Ománi-öböllel (keleten), végső soron az Arab-tengerrel és az Indiai-óceánnal összekötő tengerszoros a világ egyik legfontosabb hajózási-kereskedelmi útvonala. A világ cseppfolyósított földgázának és a kőolajnak jelentős része, 15–20%-a halad át itt tartályhajókba töltve. Így stratégiai fontosságú helyszín, amelynek blokádja súlyos következményekkel jár világszerte és felfelé hajtja az energiaárakat. Katonai szempontból a blokád gyors felszámolása nehéz, hiszen Irán hosszú ideje készült az ilyen helyzetre.

Február utolsó napjaiban a Perzsa-öbölből még napi 40–50 hajó haladt át a Hormuzi-szoroson. Márciustól kezdve az a szám napi néhányra csökkent. Az alább bemutatott, a csúszka elmozdításával könnyedén összehasonlítható két műholdkép jól illusztrálja a helyzetet. A Copernicus program Sentinel-1 műholdjai által készített radaros amplitúdóképen az erős radarvisszhangot produkáló hajók fényes pontokként tűnnek fel a víz sötét háttere előtt. Az egyik kép idén április 5-én, vagyis a blokád ideje alatt, a másik majdnem pontosan egy évvel korábban, még békeidőben készült. A friss radaros műholdképen kivehető, hogy mennyire üres a Hormuzi-szoros (a képek jobb oldalán), miközben a Perzsa-öbölben most is számos hajó tartózkodik.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025, 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Irán területei a képek felső részén láthatók. A legnagyobb sziget, Qeshm (középtájt) egy 2021-es blogbejegyzésünkben szerepelt már.

A Hormuzi-szoros ürességén túl még egy lényeges különbség látható az idei műholdképen a tavaly ugyanott készített Sentinel-1 felvételhez képest. A szárazföld part menti részein sokkal több a fekete folt, amelyek vízborításra utalnak. S valóban, a Közel-Keletet a március végi – április eleji időszakban jelentős esőzés és ennek nyomán árvizek sújtották. Mivel a radaros műholdak nem függőlegesen, hanem oldalirányba bocsátják le impulzusaikat, a sík vízfelületről nem a műhold irányába verődnek vissza a jelek. Ez teszi a műholdradaros távérzékelést kifejezetten hasznossá az árvizek kiterjedésének megfigyelésében is.

A legfrissebb hírek szerint egy tűzszüneti megállapodás keretében két hétre feloldják a Hormuzi-szoros blokádját. Ha ez így lesz, a Sentinel-1 műholdképeken is látszani fog. Még visszatérünk a témára!

Kapcsolódó linkek

Tavaszi olvadás Finnországban

Finnország déli részének tájképét kiterjedt erdőségek, ősi gleccserek formálta tavak és alacsonyan fekvő, tagolt partvidék határozza meg. Az ökoszisztéma fontos szerepet játszik az édesvízi élőhelyek fenntartásában, a víz helyi körforgásának alakításában, valamint nagy mennyiségű szenet tárol a növényzetben.

Kora tavasszal a régióban jelentős és az űrből is látványos változások zajlanak. Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy töredezik fel, majd olvad el a tengeri jég. Az alábbi Sentinel-2 optikai műholdkép nemrég az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján, a nap képe rovatban jelent meg. Finnország déli részét, a Finn-öböl partvidékét mutatja 2026. március 24-én. A látómezőre olyan városok is ráfértek, mint Turku (balra fent) és az ország fővásosa, Helsinki (jobb oldalt középen).

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

A Finn-öböl nyugati részén a sötétkék szín nyílt vizeket mutat. A part menti területeken viszont még nem tűnt el teljesen a jég, maradványi halvány türkiz árnyalatokban tűnnek fel, ahogy a szárazföld belsejében a tavak is be voltak még fagyva március vége felé. A táj egyrészt barnás, másrészt és zöld színű, vagyis már nem borítja hótakaró a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket és az erdőket.

A Sentinel-2 adatait jól lehet hasznosítani a jégviszonyok átfogó megfigyelésére, ami segíti a hajózás biztonságát a Balti-tenger térségében (is).

Kapcsolódó linkek