Ha valaki ezt a nevet hallja, nagy valószínűséggel egy sajttípus jut róla eszébe. Az a sajt viszont a hollandiai Gouda városáról kapta a nevét. Az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján a mai nap műholdképe épp ide kalauzol bennünket.
Gouda és környéke folyókkal, csatornákkal, tavakkal, autópályákkal, legelőkkel és szántókkal egy április 29-én készült, a valódi színeket visszaadó optikai műholdképen. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)
Gouda története a római korba nyúlik vissza. A 3. század vége felé azonban a nedvesebbé váló időjárás és a talaj elmocsarasodása miatt az emberek elhagyták ezt a területet. A város mostani helyén tőzegmocsár terült el, kis vízfolyásokkal, köztük a Gouwe folyócskával, amelyről később a nevét is kapta. A 11. században indult meg a környékbeli földek – köztük a mai belváros területe – megművelése. A nagy múltú, a középkorban Hollandia legnagyobb települései közé számító Gouda lakossága napjainkban kb. 75 ezer fő.
Goudában 1540-ben kezdett működni a sajtpiac. A Dél-Holland (Zuid-Holland) tartományban fekvő város idővel a regionális tejtermék-kereskedelem központjává vált. A környéken a tejgazdálkodás, és különösen a sajtgyártás létfontosságú bevételi forrás volt a mezőgazdaságból élők számára. A goudai piacon forgalmazott helyi sajtok fokozatosan a város nevén váltak ismertté. A hagyomány mindmáig él, a gouda sajt világszerte elismert.
Gouda ma új kihívásokkal néz szembe az éghajlatváltozással kapcsolatban. A város területének nagy része a tengerszint alatt fekszik, így egyre inkább ki van téve az áradásoknak. A Copernicus program műholdas adatai értékes információval látják el a gazdálkodókat a növényzet egészségével, a vegetációs ciklussal, a legeltetési terheléssel kapcsolatban. Ezek felhasználhatók a takarmány elérhetőségének felmérésére, legeltetésbe vont földterületek rotációja révén a műveletek optimalizálására.
Legalábbis most az A-23A nevű jéghegy a legnagyobb, amelyről mintegy másfél évvel ezelőtt már írtunk egy blogbejegyzésünkben, annak appropóján, hogy az óceáni áramlások hátán megindult, hogy elhagyja „szülőhelye”, az Antarktisz közvetlen partvidékét. Az A-23A egy meglehetősen régen keletkezett jéghegy, még 1986-ban szakadt le a Filchner–Ronne-selfjégről. Területén az 1980-as években még egy szovjet sarkvidéki kutatóállomás (Druzsnaja-1) is működött, amelyet a jégdarab önállósodása után át kellett telepíteni. Az óriás jéghegy, amely azóta több mint 2000 km-t vándorolt, s amelynek jelenlegi területe kb. 3460 km2, a napokban újra az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési műholdképes sorozatának „sztárja” lett.
Az A-23A jéghegy a felhők alól alig kibukkanó Déli-Georgia-sziget közelében, épp egy hónappal ezelőtt, 2025. április 5-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A fenti felvétel a Copernicus program egyik Sentinel-3 műholdjával, pontosabban annak OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) nevű műszerével készült, április 5-én. A monumentális jéghegy épp hogy csak kikukucskál a felhőtakaró alól, jelenleg a Déli-Georgia-szigetétől 73 km-re található, a tengerfenéken fennakadva. Bár a sziget nagyjából kelet–nyugati irányban elnyúlt alakja nehezen vehető ki a felhős műholdképen, annak területe (3526 km2) lényegében megegyezik a közelébe sodródott A-23A jéghegyével.
A műholdkép tanúsága szerint az A-23A szétesése megkezdődött: környezetében számos kisebb úszó jégtömb látható a sötétkék óceánban, különösen a nagy jéghegytől északi irányban. A szétesés jellemző az ilyen messzire északra eljutó jéghegyekre, oka a melegebb tengervíz és az időjárási körülmények.
Déli-Georgia egy közel 170 km hosszú, magas hegyekkel rendelkező sziget. A központi gerince 2935 m magasságig emelkedik. Az Atlanti-óceán déli részén fekszik, mintegy 1400 km-re keletre a Falkland-szigetektől, északkeletre az Antarktiszi-félsziget csücskétől. Ez a Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetcsoport legnagyobbika, brit tengerentúli terület. Számos állatfajnak – például pingvineknek és fókáknak –, valamint egy brit kutatóállomás lakóinak ad otthont.
Idén április 10-én és 11-én az olaszországi Velencében tartották meg az Európai Unió űrhálózatainak (EU Space Networks) éves közgyűlését. A Geo-Sentinel Kft. korábban a Copernicus Academy hálózat tagja volt, egészen annak 2017-es alapítása óta. Egy átalakulás révén 2023-tól kezdődően az EU űrprogramjához kapcsolódó többféle tematikus hálózatot egységes név alatt működtetik. Blogoldalunk jobb oldali sávjában ezért is cseréltük le a Copernicus Academy logóját, hiszen immár mi is a Copernicus nagyköveteiként (Copernicus Ambassador) igyekszünk elősegíteni, hogy minél többen megismerjék az EU Copernicus földmegfigyelési programjának eredményeit és a benne rejlő lehetőségeket.
Az idei közgyűlés formája eltért a korábbi évekéitől, amelyeket közvetlenül az Európai Bizottság szervezett Brüsszelben. Most az EU Űrhálózatok olasz tagjaival együttműködve állították össze a programot, amelyben ezúttal nagyobb hangsúlyt kaptak a helyi és regionális témák. Az eseményt jelentős érdeklődés kísérte Európa-szerte és a kontinens határain túl is. Több mint 200 résztvevő gyűlt össze a helyszínen és online, hogy megismerkedjenek a tapasztalatokkal, megvitassák az új lehetőségeket, és megerősítsék küldetésüket az EU űradatainak és szolgáltatásainak népszerűsítésére.
Az első napon Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelemért és űrkutatásért felelős biztosa üzenetben köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva a hálózatok növekvő globális lefedettségét és a nagykövetek szerepét a politikai döntéshozatal és az innováció támogatásában. Ez a munka egyre fontosabb lesz, hiszen egy űrforradalom elején járunk – mondta. A tematikus előadások a kulturális örökségre összpontosítottak. Szó volt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról, amely terület egyre nagyobb jelentőséggel bír az EU űrprogramjának összefüggésében. Bemutatták az a Copernicus most alakuló világörökségi központját (Copernicus World Heritage Hub), és elhangzott, hogyan használhatók a földmegfigyelési, műholdas helymeghatározási eszközök a veszélyeztetett világörökségi helyszínek megfigyelésére, megőrzésére és védelmére. Később kerekasztal-beszélgetés és vitafórum foglalkozott az EU űrhálózatok aktuális ügyeivel és jövőjével.
Maria Vittoria d’Inzeo (DG DEFIS) a második nap nyitóelőadását tartja. (Kép: IUAV University of Venice)
A közgyűlés második napján tematikus szekciók mutatták be az EU űradatainak sokoldalúságát és előnyeit többféle ágazatban. Szó esett arról, hogyan fejlődnek az űrrel kapcsolatos készségek az EU űrprogramjának bővülésével párhuzamosan. Példákat mutattak be arra vonatkozóan, hogy a Copernicus és a Galileo adatai hogyan támogatják a fenntartható mezőgazdaságot, a közös uniós agrárpolitika végrehajtását. Előadások hangzottak még el a part menti és óceáni területek fenntarthatóságról és a fejlett ökoszisztéma-modellezésről. A délelőtt zárásaként a hallgatóság megismerkedhetett az EU űrhelyzet-felismeréssel és űrforgalom-irányítással kapcsolatos munkájával, amelynek aktualitását az adja, hogy a Föld körüli pályák térsége egyre zsúfoltabbá válik.
A 2025. évi közgyűlésen első alkalommal került sor az érdeklődő nagyközönség számára is nyitott kísérőrendezvényekre. Ezek oktatókkal és diákokkal, valamint a hagyományos értelemben vett űrszektoron kívüli szakemberekkel ismertették meg a műholdas adatokat és készségeket, a kulturális örökség védelmére felhasználható eszközöket.
Az európai Copernicus földmegfigyelő program radaros Sentinel-1 műholdjainak adatai interferométeres módszerrel feldolgozva alkalmasak arra, hogy a szilárd földkéreg változásait nagy pontossággal meghatározzák velük. Egy ilyen hirtelen felszínváltozást okozott nemrég a délkelet-ázsiai Mianmar (régebbi nevén Burma) középső részén kipattant, az ország területén egy évszázada a legerősebbnek számító földrengés. A 7,7-es erősségű földmozgás március 28-án történt, a halálos áldozatok száma megközelítette a négyezret. A katasztrófában lakóépületek, kórházak dőltek össze, települések semmisültek meg, a lakosság jelentős része víz és élelem nélkül maradt.
Miközben az egyébkét polgárháború által is sújtott ország még most is a pusztítás következményeivel küzd, a kutatók a Sentinel-1 adatok segítségével máris részletesen tudták elemezni, hogyan mozdult el a föld a rengés következtében. A Sentinel-1A műhold csupán egy nappal a földrengés előtt repült el a terület felett. A páros másik működő tagja, a Sentinel-1C aztán néhány nappal a földrengés után, április 2-án járt ott. A két radaros felvétel fázisinformációiból előállították a felszín elmozdulását jellemző interferogramot.
A közvetlenül a március végi mianmari földrengés előtt és után mért Sentinel-1 adatokból készített interferogram. A színskála egy teljes fázisnyi (2π) eltérésnek felel meg. Minél sűrűben váltják egymást a szivárvány színei az interferogramon, annál nagyobb mértékben változott meg a felszín az adott helyen, a műhold látóirányába eső vetületben. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 /feldolgozás: DLR Microwave & Radar Institute / ESA)
A Sentinel-1A már 2014 óta szolgálatban áll, de a Sentinel-1C-t csak tavaly decemberben bocsátották fel. Ez utóbbi műhold jelenleg még mindig az üzembe helyezés fázisában van, vagyis szolgálatszerűen még nem teszik elérhetővé az adatait. Ennek ellenére – mint ez az eredmény is mutatja – az új műhold beváltja a hozzá fűzütt reményeket.
A Pyawbwe település közelében igen sűrűn változó színek kijelölik az észak–déli irányban húzódó Sagaing-törésvonalat. Az interferogram egy teljes színciklusa (a türkiztől a sárgán, piroson és kéken át újra a türkizig) a törésvonal mentén 160 cm-es, arra merőlegesen 28 cm-es felszínelmozdulásnak felel meg. A térkép azt ábrázolja, hogy egyes területeket hogyan érintett a felszínváltozás, miközben a vető két oldala ellentétes irányban tolódott, csúszott el.
Az apertúraszintézis elvén működő radaros Sentinel-1 műholdak adatainak differenciális interferometrikus feldolgozásával kapott részletes deformációs térképek segítenek feltárni, hogyan és hol változtatják meg a földrengések a felszínt. Ez az információ alapvető fontosságú a szeizmikus aktivitás megértéséhez és a jövőbeli hasonló természeti katasztrófákra való felkészüléshez.
Egy az Európai Űrügynökség (ESA) FutureEO programja keretében támogatott, műholdas földmegfigyelési adatok elemzésén alapuló kutatás eredményei azt sugallják, hogy az Atlanti-óceán fontos élőhelyei 30%-ának védelme a hajózás és a halászat csekély megzavarásával is lehetséges volna. Az erről szóló tudományos publikáció a tengerek és folyótorkolatokkal, a természeti erőforrások felelős használatával kapcsolatos tanulmányokat közlő Marine Pollution Bulletin folyóiratban látott napvilágot.
A tanulmány bemutatja, hogyan lehet műholdas adatokat felhasználni az óceán egyharmadának védelmére szolgáló módszertan meghatározására, minél több élőhelyet biztosítva a vándormadarak, a nagyhalak, a teknősök, a cetfélék és a delfinek számára. A csoportot egy Spanyolországban, azon belül is Baszkföldön működő, a tengeri környezetre szakosodott kutatóintézet (Centro de Investigación Marina y Alimentaria) fenntartható halászati technológiákkal foglalkozó munkatársa vezette. A módszerük az volt, hogy meghatározták egyes nagy óceáni egységek középpontját, majd kiszámították, hogy a tengeri forgalomnak a védett területek mellett való elterelésével hogyan volnának teljesíthetők az ENSZ biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2023-ban született irányelvei. Eközben az áruszállítás és a halászat érdekei minimális mértékben sérülnének.
Az egyes tengeri tájegységek efféle védelme jó kiindulópont a nyílt tengerek fenntarthatóbb használatához. A területhatárok később újradefiniálhatók lennének a ritka fajok vagy kulcsfontosságú élőhelyek előfordulásai, illetve az érdekelt felekkel egyeztetett társadalmi-gazdasági tényezők alapján.
A emberi tevékenység „lenyomata” az Atlanti-óceánon: a teherhajók, olajszállító tankhajók, személyszállító és halászhajók útvonalainak sűrűségtérképe. Minél nagyobb a forgalom, annál inkább a vörös felé tolódik el a színskála. A forgalom követése a hajók automatikusan működő rádiós jeladóinak (Automatic Identification System, AIS) vételén alapul, a halászati tevékenységről a Global Fishing Watch (GFW) becslései szolgáltatnak információt. A térkép a 2014-es állapotot ábrázolja. Az úgynevezett kizárólagos gazdasági övezetek (Exclusive economic zones, EEZ) szürkével jelennek meg. Ezek olyan óceáni területek, amelyek bármely ország part menti régióin túl találhatók, de rajtuk egy-egy nemzet szuverén joghatósággal rendelkezik. (Kép: ESA)
A nyílt tengeren a fő emberi tevékenység a halászat és a hajózás. Ebből adódóan a szennyezés legjelentősebb formái a zaj és a káros anyagok kibocsátása. A zajszennyezés káros a tengeri élőhelyekre, például befolyásolja a cetek kommunikációját és vadászatát. Ugyanakkor hatással van a halpopulációkra is azáltal, hogy megzavarja a környezet érzékelésének képességét. A nemzetek joghatóságán kívül eső területek – vagyis a nyílt tenger – az óceánok körülbelül kétharmadát teszik ki, de ezeknek az élőhelyeknek csak nem egészen másfél százaléka védett. Óceánjaink számos fenyegetésnek vannak kitéve, mint például a túlhalászás, az olaj- és gázkitermelés, a bányászat, nem is beszélve az éghajlatváltozás hatásairól.
Az ENSZ irányelveinek teljesítése érdekében azonban számos kihívással kell szembenézni. Ezek közé tartozik, hogy az óceánok biológiai sokféleségére vonatkozó adatok igen korlátozottan állnak csak rendelkezésre. Itt kaphat szerepet a műholdas földmegfigyelés. A fent említett tanulmány az Atlanti-óceánt tengeri tájaknak nevezett területekre osztja, hogy segítse a védett területek előzetes kijelölését. Minden tengeri tájat biológiai és fizikai jellemzői határoznak meg. A hasonló jellemzőkkel rendelkező ökoszisztémákat reprezentáló területek az űrből is kimutathatók. Ehhez számos korábbi és jelenleg is működő űreszköz, például az ESA Envisat műholdja, az európai Copernicus program Sentinel-3 műholdjai, vagy az amerikai Aqua, OrbView-2 és NOAA-20 műholdak adatait használták fel. Mindez lehetővé tette a kutatócsoport számára a biológiai sokféleség elemzését és modellezését a tápláléklánc különböző szintjein, a mikroszkopikus fitoplanktontól kezdve a kereskedelmi célra halászott halakon keresztül a tengeri csúcsragadozókig, különös tekintettel a veszélyeztetett és védett fajokra. Az adatokat ezután az óceánon végzett emberi tevékenységekkel összefüggésben elemezték.
Ez a térkép a potenciálisan védendő területeket (pirossal) ábrázolja, amelyek az egyedi tengeri tájak 30%-át képviselik, miközben a fő tengeri hajózási útvonalakon jórészt kívül esnek. A kizárólagos gazdasági övezeteket (EEZ) szürke színnel itt is feltüntették. A tízfokozatú színskála (alul) a tájak osztályba sorolását jelzi a biológiai sokféleséget jellemző, a műholdas adatok alapján meghatározott paraméterek szerint. (Kép: ESA)
Lengyelországban, ahol a Visztula folyó a Balti-tengerbe, azon belül is a Gdański-öbölbe ömlik, emberi léptékkel mérve is gyors ütemben változik a tengerpart vonala. Erről tanúskodik az a műholdképsorozat, amelyet a minap az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján, a nap képe rovatban állítottak össze, mindössze nyolc évet felölelő Sentinel-2 képekből.
A Visztula torkolatvidéke 2017, 2021 és 2025 márciusában, hamisszínes Sentinel-2 képeken. Jól látható a fokozatos, de gyors átalakulás. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdképek)
Az elmúlt években a tengeri áramlatok fokozatosan jelentős mennyiségű homokot raktak le a partvonal mentén, a lengyelországi Mikoszewo közelében. Idén február elején egy újabb hordalékhullám közel 100 méterrel hosszabbította meg a partvonalat. Egy új, fehér homokpad jött létre. A tengerre néző festői kilátásával az új strand gyorsan népszerű látnivalóvá vált, a Lengyel Postától még saját irányítószámot is kapott.
Bár minket Magyarországon – tengerpart híján – közvetlenül nem, legfeljebb turistaként érinthet a dolog, de a Copernicus programnak működik egy az európai tengerpartokról ingyenesen és szabad hozzáféréssel információkat nyújtó szolgáltatása is, a Copernicus Coastal Hub. A műholdas méréseken alapuló, más hozzáadott értékkel is bíró adatok hasznosak lehetnek e fontos, sokak által lakott part menti területek fenntartható kezelésének támogatásához.
A Geo-Sentinel mozgásvizsgálati szolgáltatása ismét új szintre lépett. Az elmúlt években számos infrastruktúra-monitorozó, geodéziai, geodinamikai projektet valósítottunk meg, mind műholdas helymeghatározó (GNSS), mind műholdradar-interferometriás technikát alkalmazva – ipari megrendelésekben és kutatási projektekben egyaránt. Hazánk első átfogó műholdradaros mozgásvizsgálati adatbázisa és az első részletes felszínmozgástérképe elkészítése után a rendszerünk igen jelentős frissítésen és kibővítésen ment keresztül. Ez az adatbázis a korábbinál közel kétszer több helyszíni pontban és több mint kétszer több időpontban, immár több mint 23 millió helyen, átlagosan 265 különböző időpontból származó, több mint hatmilliárdnyi mozgásadatot tartalmaz. Előállításához az európai Copernicus program Sentinel-1A műholdjának összes, 2014 októbere és 2024 augusztusa közötti apertúraszintézises radarészleléseit dolgoztuk fel a legkorszerűbb, speciális interferometrikus módszerrel.
A közel egy évtizedet átfogó, 23 millió objektumot tartalmazó országos mozgástérkép és a mögöttes kéthetes időfelbontású adatrendszer, az elmozdulási idősorok feltárják az ország felszínének és építményeinek elmúlt tíz éves mozgástörténetét. Nagy pontosságú, nagy térbeli és időbeli felbontású adatainkkal többek között segíteni tudjuk az olyan emberi tevékenységhez köthető felszínmozgások detektálását, vizsgálatát és monitorozását, mint a vízkivétel, gáz- és olajkitermelés, mélyépítés, bányászati tevékenység és utóhatásai, vagy egyes nagyfontosságú létesítmények, valamint infrastruktúra-elemek sajátmozgásának, deformációjának avagy stabilitásának megállapítása. De természetes eredetű mozgások is vizsgálhatók, mint földcsuszamlás, talajcsúszás, természetes kompakció vagy akár erózió.
Ha többet szeretne megtudni ingatlanja, iparterülete vagy települése mozgásáról vagy stabilitásáról, keressen minket bizalommal, és fedezze fel, hogyan támogathatják nagy pontosságú, valamint nagy térbeli és időbeli felbontású elemzéseink vállalatának stratégiai döntéseit, vagy kutatási projektjeinek sikerét. Adataink megbízhatósága és részletessége lehetővé teszi, hogy pontosabb képet kapjon a környezeti változásokról és azok hatásairól, így versenyelőnyhöz jutva hozhat megalapozottabb döntéseket. Geofizikus-űrkutató szakembereink több mint 30 éves szakmai tapasztalatuknak köszönhetően mélyreható ismeretekkel rendelkeznek a mozgásvizsgálatok minden területén, és garantáltan megalapozott támogatást nyújtanak az Ön döntéseihez.
Hamarosan egy újabb blogbejegyzésünkben a magyarországi felszínmozgás-adatbázis alapján egy érdekes, hosszabb ideje zajló, ez alatt jelentős deformációval járó folyamatot mutatunk majd be, amelyben a vízkivételnek a felszínt befolyásoló hatását szemléltetjük.
2025. február 25-én, vagyis a déli félteke nyarának végén érte el idei minimális kiterjedését a jégtakaró a Déli-sarkvidéket körbevevő tengereken – közölte márciusban az európai Copernicus földmegfigyelési program tengerfigyelő szolgáltatása (Copernicus Marine Environment Monitoring Service, CMEMS). A jégfelület teljes területe akkor 1,87 millió km2 volt, ami az eddigi hetedik legalacsonyabb mért éves minimumérték, holtversenyben 2024-gyel. A szám 8%-kal marad el az 1993–2010 között érvényes hosszú távú átlagtól.
Az Antarktisz körüli tengeri jég kiterjedése 2025. február 25-én (fehér színű területek). A piros vonal az ilyenkor szokásos februári adatok mediánértékét szemlélteti. Látható, hogy míg néhány helyen, elsősorban a Ross-tengeren a jégtakaró a kontinenstől mért távolságot tekintve némileg túl is nyúlt a szokásos kiterjedésén, addig a legtöbb más partvidéken jóval a megszokottnál beljebb húzódott. (Kép: Európai Unió, Copernicus Marine Service adatok 2025)
A sarkvidékeken a tengeri jégképződés évszakos ciklust követ, amelyet a változó hőmérséklet vezérel. A melegebb tavaszi és nyári hónapokban az emelkedő hőmérséklet hatására a tengeri jég elolvad, és eléri minimális kiterjedését. Amint pedig ősszel és télen csökken a hőmérséklet, a jégtakaró hízásnak indul, amíg el nem éri a maximális kiterjedését.
Az antarktiszi régióban a tengeri jég növekedésének időszaka április és szeptember közé esik. Ezzel szemben október és március között a jég visszahúzódik. (Az elmúlt egy év folyamatait a CMEMS honlapján egy látványos animáció szemlélteti). A Déli-sarkvidéken az elmúlt időszakban az éves mintázat egyre nagyobb változékonyságot mutatott, bizonyos években szokatlanul meredeken csökkent a jégtakaró kiterjedése és a tengeri jég térfogata.
Ami a tengeri jég térfogatát illeti az Antarktisz körül, az az érték idén március 5-én érte el a minimumot, mindössze 1030 km³ értékkel. Ebben a paraméterben talán még drámaibb módon mutatkozik meg a csökkenő tendencia: a hosszú távú február végi átlaghoz (2390 km³) képest 56%-os mértékű a visszaesés! Az elmúlt négy évben ráadásul mindig kivételesen alacsony volt a jégtérfogat, amint azt az alábbi grafikon jól szemlélteti.
Az antarktiszi tengeri jég térfogata napi bontásban, 1993 és 2025 között. A különböző éveket más-más színű görbék jelzik, ezeken belül a piros árnyalatai az utóbbi évek adatait mutatják. A zöld görbe az 1993–2010 közötti évek átlaga. (Kép: Európai Unió, Copernicus Marine Service adatok / Mercator Ocean)
A jég térfogata jobban jellemzi a helyzetet, mint a jég borította tengerfelszín kiterjedése, hiszen ez utóbbinál nem veszik figyelembe a jégtakaró vastagságát. Minél vékonyabb a jég, annál inkább ki van téve a teljes elolvadásnak a nyár végére, és annál nagyobb hátrányból indul a téli hízásnak. Így a trendek nem ígérnek semmi jót, az antarktiszi tengeri jég fogyatkozása az elkövetkező években bizonyára még tovább fog gyorsulni. Az antarktiszi tengeri jég változásai befolyásolják a globális óceáni áramlatokat és az időjárási mintákat.
A Copernicus tengerfigyelő szolgáltatása műholdas mérési adatok alapján követi nyomon a jégtakaró kiterjedésének és vastagságának alakulását a Földön. A megbízható adatok lehetővé teszik a hosszú távú folyamatok felismerését, támogatva a tudományos kutatást, a politikai döntéshozatalt. Az adatok hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megérthessük a tengeri jégnek a globális éghajlati rendszerben betöltött szerepét.
Az elmúlt időszakban heves esőzések sújtják szinte egész Spanyolországot, a hétvégén 17 tartományából 11-ben riasztást adtak ki – olvashattuk a hírekben. Vasárnap a Martinho nevű vihar hozott bőséges csapadékot, erős szelet, az ország északi hegyeiben havazást. Több folyó is árad, egyes településen evakuálni kellett az érintett lakosságot. Az áradások által érintett egyik folyó a Tajo. Ennek a Kasztília-La Mancha tartományban fekvő Añover de Tajo település közelében húzódó szakaszáról közölt egy Sentinel-1 radaros műholdképet az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapja, a nap képe rovatban.
A szóban forgó, március 23-án készült Sentinel-1 képet mi is bemutatjuk, de hamis színezésben, amely kiemeli a különböző radarvisszaverő képességgel jellemezhető felszíndarabok eltéréseit. A nyílt vízfelületek itt sötétkéknek tűnnek. Összehasonlításul, a csúszka elmozdításával megtekinthetjük az ugyanerről a vidékről március elején készült egyik radaros műholdképet is. Ezáltal igazán feltűnőek a most elöntött folyó menti területek.
A Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdaknak nagy hasznát veszik ilyen esetekben, mivel a radarképek alapján kitűnően megkülönböztethetők a vízzel borított felszínek. Ráadásul a rádióhullámok áthaladnak a sűrű felhőzeten is, amely az ehhez hasonló esetekben teljesen eltakarja a tájat a felülről figyelő optikai műholdak kamerái elől.
A Tajo folyó mostani áradása egyébként egy a római korig visszavezethető eredetű hidat is romba döntött Talavera de la Reina városában. A római alapokra a 15. század végén épített átkelő mostanáig bírta, de a vízözön lerombolta.
Amikor legutóbb, 2018-ban a Dunakanyarba látogattunk Sentinel-2 műholdképek segítségével a folyó különösen alacsony vízállása miatt, augusztus vége volt. Az akkori súlyos nyári aszály miatt több helyen is megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállási rekord, főleg a Duna magyarországi középső és alsó szakaszán. Most viszont még csak a tavasz elején járunk, mégis hasonló műholdképet mutathatunk a Dunakanyarról, a Szentendrei-sziget környékén a vízből előbukkanó homokzátonyokkal és a kiszélesedő homokos partokkal. Az alacsony vízállás következményei különösen szembeötlőek, ha a csúszka elmozdításával összehasonlítjuk a mostani állapotot az egy évvel ezelőttivel. Például a Szentendrei-sziget csúcsánál (a képen balra fent) és Vác környékén (jobbra) látszik jól a hatás.
Hamisszínes, a növényzetet pirossal kiemelő Sentinel-2 műholdképek tavaly és idén márciusból. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024, 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Ahogy az Időkép írja, március elején még soha nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása a feljegyzések kezdete óta. Budapesten, a Gellérthegy lábánál ismét szárazra került az Ínség-szikla. Ez akkor szokott előfordulni, ha Budapesten a vízállás 95 cm-nél alacsonyabb. Az elmúlt télen a szokásosnál sokkal kevesebb volt a csapadék, a Duna és a Tisza vízgyűjtő területein kevesebb hó halmozódott fel, így aztán nincs, ami a melegedő időben elolvadva táplálja a folyókat. Mindez nem kecsegtet jó kilátásokkal az év hátralevő részére.
A valaha mért legalacsonyabb vízállás a fővárosban egyébként 33 cm volt, 2018. október 25-én – tehát nem sokkal az akkori nyári aszály következményeit bemutató blogbejegyzésünk után – mérték. Abban az évben az Ínség-szikla nem kevesebb mint 73 napon át volt szárazon. Utána rövid időre 2022 augusztusában, majd 2023 októberében is előbukkant.
