A múlt hét elején a híradások beszámoltak róla, hogy Dubajt (Dubai), az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városát rövid idő alatt, április 15-én és 16-án olyan intenzív esősés sújtotta, amelynek nyomán 12 órán belül az átlagos éves csapadékmennyiség (100 mm) lehullott. Az Emírségek más területein 24 óra leforgása alatt helyenként 250 mm eső is esett. A hirtelen érkező hatalmas mennyiségű csapadék levezetésére az ottani infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A sivatagi nagyváros épületeit, utcáit, a járműveket elöntötte a víz. A közlekedés – beleértve a világ egyik legforgalmasabb nemzetközi repülőterének működését is – megbénult. A hírek szerint az elmúlt 75 év legnagyobb esőzése volt a mostani.
A természeti csapást követően elterjedt összeesküvés-elmélet szerint közvetlen emberi beavatkozás okozhatta a nagy esőzést. A nagy hőség enyhítése érdekében valóban szoktak alkalmazni olyan eljárást, amely repülőgépekről kiszórt részecskék révén elősegíti a vízpára kondenzálódását, a felhők képződését. Egyrészt a szóban forgó napokon állítólag nem történt ilyen, másrészt a felhőszakadást előidéző ciklon jövetele az időjárás-előrejelzésekből is előre ismert volt. Az egész Arab-félszigeten gondot okozott a természeti katasztrófa, ekkora erejű és kiterjedésű hatást a „ felhőetetés” módszerével egyszerűen képtelenség lenne elérni. Áradások voltak a közeli Bahreinben és Ománban is, ahol 18 halálos áldozatot is követelt az özönvízszerű esőzés.
Dubaj általában a műholdképek közkedvelt „sztárja–, elsősorban a partok mellett épített mesterséges szigetei miatt. A luxusturizmus felfuttatását célzó, de a tervezettnél lassabban alakuló Világ-szigetekről néhány hónappal ezelőtt egy blogbejegyzésünkben mi is írtunk. Most mint az Európai Űrügynökség (ESA), mint az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján bemutattak egy április 17-én, nem sokkal az esőzések után készült Sentinel-2 optikai műholdképet. Akkorra a sűrű felhőzet már elvonult, így nem akadályozta a felszínről a felvételek készítését. Az alábbi hamisszínes kompozit képen a növényzet a piros árnyalataiban tűnik fel – pontosabban alig tűnik fel, hiszen végső soron egy sivatagi városról van szó. A vízzel elöntött, nagy kiterjedésű városi területeket türkiz foltokként lehet azonosítani.
Dubaj Sentinel-2 műholdképen, a hatalmas esőzés után, április 17-én – már csak kisebb felhőpamacsok láthatók. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Az alábbi, eredetiben 10 m-es felszíni felbontású műholdképrészlet a villámáradásokkal leginkább érintett területek egyikét mutatja, Dubajtól délre. Az európai Sentinel földmegfigyelő program optikai és radaros műholdfelvételet haszonnal lehet alkalmazni világszerte az árvizek kiterjedésének, súlyosságának feltérképezése céljából is.
(Kép: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)
Legalábbis egyelőre, ugyanis a Bosznia-Hercegovina és Horvátország határfolyója, a Száva fölött, Gradiška városa közelében átívelő autópályahídhoz a horvát oldalon egyelőre nem épült meg a csatlakozó útszakasz. A két ország 2018-ban állapodott meg a híd építéséről. A horvát A3-as autópályát a bosnyák A2-essel összekötő szakaszt tehát egyelőre pénzhiány miatt nem tudják még használni, a forgalom továbbra is a Gradiška központjában levő hídon bonyolódik. A Világgazdaság portálon megjelent cikk szerint a bosnyák oldalon már minden kész, a horvátoknál viszont még egy kapavágás sem történt. Az állítás második része némi újságírói túlzás, hiszen ahogyan az alábbi februári Sentinel-2 műholdképen is láthatjuk, a Száva északi (Horvátországhoz tartozó) oldalán is haladtak a földmunkák, „csak” az út és a határállomás épülete nem készült még el.
A 2024-es műholdkép mellé egy ugyancsak hamisszínes, 2017-es Sentinel-2 képet is mellékelünk, a kettő a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható. A színezés a növényzetet pirossal emeli ki, a Száva szalagja sötétkék, a kopár – és az építési munkálatok miatt megbolygatott – felszín pedig szürkés-drapp árnyalatokban mutatkozik. Gradiška a házaival és utcáival a kép jobb oldalán tűnik fel.
Érdekes, hogy bár a hídépítés 2018-ban vált hivatalossá és 2019-ben kezdődött meg, már a 2017 eleji műholdképen is látszanak az előkészítő munkálatok nyomai a boszniai oldalon: a felvezető útszakasz és a későbbi határállomás helye is jól azonosítható.
A fent idézett cikk szerint a horvát fél eredetileg nem tervezett itt sem autópályát, sem hidat. A megállapodás egy afféle „hidat hídért” csereügylet nyomán született. Két évvel ezelőtt mi is beszámoltunk róla egy műholdképek sorozatával illusztrált blogbejegyzésben, hogy megnyitották a Pelješac hidat, amely a dalmát szigetek felett Horvátország északi és déli részét köti össze. Az építés a szarajevói kormány belegyezése nélkül nem kezdődhetett volna el, a feltételek között pedig a Gradiška melletti másik híd létesítése is szerepelt. A Pelješac hídra azért volt szükség, mert az Adriai-tenger partja mentén Horvátországot egy 17 km-es szakaszon Bosznia-Hercegovina kettévágja. Fontossága tehát horvát szempontból stratégiai, hiszen onnantól közúton, a bosnyákok megkerülésével, határátlépés nélkül is el lehet érni közúton a déli tengerparti enklávét, amelynek legnagyobb települése Dubrovnik.
A mostani műholdképünkön szereplő, a Száván 2022 tavaszára megépült, egyelőre talán csak a jövő évig, de még a semmibe vezető, 462 m hosszú, kétszer négysávos autópályahíd költsége közel 20 millió euró volt. Ezt részben európai uniós forrásokból fedeztek, valamint a két ország hitelt vett fel a megvalósítására.
Nemrég egy blogbejegyzésünkben a közigazgatásilag Sopronhoz tartozó Balfra látogattunk, bemutatva, hogy a településrészt és környékét 2014 és 2024 között jól kimutatható, átlagosan 2 mm/év körüli felszínemelkedés jellemezte. Az emelkedés a termelését 2022-ben felfüggesztő balfi ásványvíz-palackozó üzem épületein a legszembetűnőbb, kevés kétséget hagyva afelől, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkenő, majd megszűnő vízkivétel nyomán a mélyben zajló hidrológiai folyamatok a felelősek a felszínmozgásért.
A felszín mozgását ilyen nagy pontossággal műholdas radarmérések alapján, azok speciális interferometrikus módszerrel történő feldolgozásával lehet kimutatni. A felhasznált apertúraszintézises radarészlelések az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel–1 műholdjaitól származtak – ugyanúgy, ahogyan a mostani elemzéshez felhasznált adatok is. A Geo-Sentinel Kft. korábban Copernicus Sentinel–1 adatok alapján elkészítette és azóta is frissíti Magyarország teljes területének nagyfelbontású felszínmozgástérképét.
A múltkori helyszíntől mindössze két-három kilométerre, Balftól északnyugatra, Sopron felé nagyjából félúton járunk. A tájat a Balfi út mentén családi és hétvégi házak, kiskertek, gyümölcsösök, szőlőültetvények, borászatok tarkítják. Amit a radarműholdas adatok alapján 2014 óta egyértelműen láthatunk, az egy folyamatos felszínsüllyedés, amelynek átlagos sebessége mostanra eléri az 5 mm/éves értéket. A sokéves trendre rárakódik egy szezonális hatás, mivel nyaranta a süllyedés jelentősen felgyorsul, télre viszont a felszínváltozás iránya megfordul. Kézenfekvő a következtetés, hogy ez a jelenség a helyi – minden bizonnyal elsősorban öntözési célú – vízkivétellel függhet össze.
A felszínmozgás a helyi geológiai viszonyoktól függően tükrözi a mélyben zajló hidrológiai folyamatokat. Általában igaz, hogy a jelentős folyadék- és gázkivétel – legyen az ivóvíz, öntözővíz, termálvíz, kőolaj vagy földgáz kitermelése – a kőzetmátrixban nyomáscsökkenést, s annak összetömörödését (kompakcióját) okozza. Ez a felszín süllyedésében nyilvánul meg. Amikor pedig például az itt is feltételezett vízkitermelés csökken vagy befejeződik, a felszín alatti vízáramok feltöltik a rétegeket, helyreállítják a korábbi a nyomást. Ettől a süllyedés a felszínen megáll, sőt emelkedésbe megy át. Ezt figyelhetjük meg Balf és Sopron között, ahol látványos mozgástörténeti idősorok állnak rendelkezésre. Ezeken a hosszú (évtizedes) távú süllyedési trendet, annak gyorsuló ütemét, valamint az évente visszatérő szezonális hatást egyaránt kiválóan tudjuk követni.
A környékbeli állandó radaros szórópontok térképén (fent) a színkódolás a 2014–2024 között mért műholdirányú átlagsebességeket mutatja. Az ábrázolt terület közepén a piros egyre sötétülő árnyalatai akár 5 mm/évet meghaladó süllyedést jeleznek. Példaképpen a számos vizsgált pont egyikének az elmozdulási idősorát is bemutatjuk (középen). A vízszintes tengelyen az idő években, a függőlegesen a műholdirányú távolság mm-ben értendő. Alul pedig az összes rendelkezésre álló szórópont – jellemzően lakóházak és más építmények – mozgása alapján alkotott interpolált felszínmozgássebesség-térkép látható. A piros folt határai kijelölik azt a területet, amelyre a felszínsüllyedés jellemző. Ennek alapján feltételezhető, hogy nem egyetlen vízkivételi pont, hanem több különálló, de egymáshoz közeli kút hatását figyelhetjük meg. (Forrás: Geo-Sentinel Kft., Copernicus Sentinel–1 adatok alapján)
A Sentinel-1A műhold pályájának a leszálló (vagyis nagyjából északról dél felé haladó) szakaszán 12 naponta halad el a vizsgált terület felett. A radaros szórópontok mozgását tehát időben ilyen sűrű mintavételezéssel tudjuk vizsgálni. Az elemzés azt mutatja, hogy a hosszú távú süllyedés üteme gyorsul, emellett az évszakos változások amplitúdója is növekedni látszik. Érdekes – és a felszínmozgásnak az öntözéssel való ok-okozati kapcsolatát alátámasztó – tény, hogy egy innen alig több mint 4 km-re fekvő meteorológiai állomás éves csapadékadataival is összefüggést mutat a süllyedés. Például 2022-ben, amikor különösen kevés (452,8 mm) volt a csapadék, az intenzívebb nyári vízkivétel a szokásosnál is nagyobb süllyedést okozott. Ezzel szemben a kiugróan csapadékos 2018-ban (774,5 mm) bizonyára kevesebbet kellett öntözni, ami a mérsékeltebb felszínsüllyedésen is meglátszik.
Kézenfekvő lenne a felgyorsuló klímaváltozás hatására csökkenő csapadékmennyiséggel összefüggésbe hozni a felszín süllyedését, azonban ez önmagában nem okoz relatív felszínmozgást. Megfigyelhetjük, hogy a környéken máshol, például Sopron és Kópháza területén a stabilitás a jellemző, Balfon pedig – amint azt korábban láttuk – éppenséggel kiemelkedik a felszín. A felszínmozgás tehát mindenhol egyedi, időbeli lefutása hosszú távon és akár egy éven belül is eltérő lehet. Ezért mindig érdemes valamilyen helyi okot – ez esetben az intenzív öntözést, Balfon pedig az ásványvíz-palackozás beszüntetését – keresni és a háttérben meghúzódó összetett folyamatokat elemezni. Mindkét eset fontos tanulsága, hogy az emberi tevékenység számottevő hatással lehet a szilárd földfelszín elmozdulásaira.
A Balf és Sopron közötti terület felszínsüllyedési anomáliája a környék térképére rajzolt interpolált sebességtérképpel, 2014–2024 között mért Sentinel–1 radarműholdas adatok állandó szórópontú interferometrikus feldolgozása alapján. (Forrás: Geo-Sentinel Kft., Copernicus Sentinel–1 adatok alapján; térkép: Google Maps)
A Geo-Sentinel Kft. az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési programja (FutureEO) támogatásával folyó munkája során a felszín alatti folyadékokkal kapcsolatos felszínváltoztató hatásokat vizsgálja, annak érdekében, hogy az érintett iparágak szereplői és a hatóságok számára hasznosítható információval szolgálhasson.
Március 26-án (kedden) helyi időben hajnali fél 2 körül összeomlott az Egyesült Államok Maryland államában, a keleti parton – a szövetségi főváros, Washington D.C. közelében – fekvő Baltimore városának egyik forgalmas közúti hídja. A kétszer két sávos Francis Scott Key-híd a baltimore-i kikötőben a Chesapeake-öbölbe torkolló Patapsco-folyó felett ívelt át, a kikötő legkülső, fontos átkelőhelye volt. Az omlást a híd egyik fő pillérének csapódó konténerszállító teherhajó okozta, amely egy fedélzeti áramkimaradás miatt irányíthatatlanná vált. A tömegbaleset következtében autók és a hídon dolgozó pályafenntartó munkások zuhantak a mélybe. Ez utóbbiak közül kettőt sikerült kimenteni, további hat fő a jelek szerint életét vesztette. Az autók utasaival együtt kezdetben összesen legalább húsz embert, valamint járműveket is kerestek a hideg (alig néhány Celsius-fokos) folyóvízben, miközben kevés reményt fűzhettek az áldozatok életben maradásához.
A baltimore-i Francis Scott Key-híd a baleset után készült légi felvételen, mellette a katasztrófát okozó Dali konténerhajó. (Kép: Al Drago / Bloomberg / Getty Images)
A Francis Scott Key-híd (vagy röviden csak Key-híd) az Egyesült Államok egyik leghosszabb, 2,5 km-es acélszerkezetű hídja. Még 1997-ben nyitották meg a forgalom számára. Naponta több mint 30 ezer ember járt munkába rajta. Bár Joe Biden elnök kifejezte a híd újjáépítésének szándékát, az szakértők szerint sem gyors, sem olcsó nem lesz. Nemzetközi teherforgalmát tekintve Baltimore az USA kilencedik legnagyobb tengeri kikötője. 2023-ban rekordértékű, összesen több mint 80 milliárd dollárnyi szállítmányt kezeltek itt. Most mintegy 100 millió dollár értékű áru rekedt a kikötőben, amely a kijárat elzáródása miatt nem tud mozdulni.
A Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1A radaros műholdja a baleset után először március 29-én repült el Baltimore felett. Alább ezt, valamint a 12 nappal korábban, ugyanilyen pályáról készített radaros amplitúdóképet hasonlíthatjuk össze a csúszka elmozdításával. Az apertúraszintézises technikával készült radaros műholdas képeken a víz általában sötét színű. Az építmények, hidak és hajók viszont nagy intenzitással szórják vissza a műhold irányába a radarimpulzusokat. A két kép alapján azonosítható a hídnak az a középső szakasza, amelynek szerkezete nagyrészt a vízbe omlott.
A második radarképen jól látható a szingapúri zászló alatt, a Srí Lanka-i Colombo úti céllal közlekedő teherhajó, amely a dán Maersk vállalat konténereit vitte, s amelynek az ütközése okozta a katasztrófát. A hajó közvetlenül az ütközés előtt vészjelzést adott le.
Az Európai Űrügynökség (ESA) friss heti műholdképe egy olyan Sentinel-2 „műalkotás”, amelyet a Copernicus program optikai földmegfigyelő műholdpárosa egyikének felvételeiből készítettek. A Sentinel-2 holdak fedélzetén működp MSI (Multispectral Instrument) nevű kamera 13 színben, a látható és infravörös fény különböző hullámhosszain érzékeny. Ezekből sokféle hamisszínes képet lehet előállítani, attól függően, hogy a felszín milyen jellegzetességét szeretnék kiemelni vagy tanulmányozni.
Nem először mutatunk be az ESA nyomán egy blogbejegyzésünkben Kenyáról készült hamisszínes Sentinel-2 műholdképet. Szinte pontosan 5 évvel ezelőtt az Egyenlítő mentén, Kelet-Afrikában fekvő ország északkeleti vidékeire látogattunk. Most pedig délkeletre, s ezen már látható az Indiai-óceán partvidéke is. Az alábbi kép még 2023-ban készült.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2023 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A színek változatosságát magának a tájnak és a felszínborításnak a változatossága adja. A fehér, pattogatott kukoricára emlékeztető foltok azonban nem a tájhoz tartoznak, hanem a felvételek készítésének idején a felhőzetet mutatják. Az óceán kék és türkiz árnyalatai közül a világosabbakat a partok mentén a folyók által szállított hordalék okozza. Mombasa, Kenya fő kikötője és második legnagyobb városa a kép alján, folyók torkolatában épült.
A Kenyai Köztársaság festői természeti tájairól és hatalmas vadrezervátumairól híres. Az Indiai-óceánra kifutó keskeny tengerparti síkságon Afrika legszebb strandjai találhatók, ezek a kép teljes felbontású változatán világosbarna csíkokként tűnnek fel a part mentén – például Malindi városa mellett (szürkés foltként a kép jobb szélén felül, Mombasától kb. 120 km-re északkeletre), amely arról is híres, hogy a közelében működik az ESA egyik műholdkövető állomása. A turisták által kedvelt Malindi is folyótorkolatban fekszik, az Athi-Galana-Sabaki Kenya második leghosszabb folyója. Folyását a kép felső részén, nyugatról kelet felé jól követhetjük.
A parti síkságtól nyugat felé indulva 500–600 m magas dombvidéki tájon át jutunk el a Kelet-afrikai-magasföldig. A magasföld északkeleti és déli része füves puszta. A kép színeit adó sávkombinációt a közeli infravörösben készült felvétel pirossal való kiemelésével a növényzet egészségének feltérképezésére szokták alkalmazni. Az élénkpiros színek itt is a sűrű növényzettel borított területeket jelölik. Az ország belseje felé a sárgás és zöldes árnyalatok kezdenek dominálni, ezek a területek viszonylag kopárak.
Ezúttal nem műholdak Föld körüli pályájáról lesz szó, hanem egy autók nagy sebességű tesztelése céljából épített létesítményről. A Nardò tesztpálya (Nardò Ring) Olaszország déli részén, a „csizma sarkánál”, a Tarantói-öböl partjától nem messze épült, még 1975-ben. (A nevét adó, Puglia tartomány Lecce megyéjében található Nardò városa elég messze, 23 km-re található innen. Ezen az alapon akár az alig távolabb fekvő megyeszékhely is lehetett volna a névadó…)
Eredetileg a Fiat cég tesztpályájának épült, 2012 óta a Porsche Engineering a tulajdonosa. A szabályos kör alakú pálya hossza 12 és fél kilométer. A személyautók és motorkerékpárok számára készült négy párhuzamosan futó sávja összesen 16 m széles. A legbelső gyűrűben egy másik, 9 m széles körpálya teherautók tesztelésére szolgál. A vonalvezetés különlegessége, hogy a pálya a vizszinteshez képest jelentősen döntött, méghozzá sávonként eltérő, kifelé haladva növekvő mértékben. A cél, hogy adott sebességek mellett lényegében kormányzás nélkül lehessen végighaladni körbe-körbe. Ezek a sebességek a motoros–személyautós részen sávonként rendre 100, 140, 190 és 240 km/h. A 240 km/h sebességnél gyorsabb autóknál persze el kell mozdítani a kormányt. A pálya 388 km/h-s sebességrekordját 2005 óta tartó sorozatgyártású Koenigsegg CCR sportautó esetében például 30 fokkal kellett elfordítani a kormánykereket. A belső kamiongyűrű kormányzást nem igénylő alapsebessége 80 km/h és 140 km/h között változik, az érték a legnagyobb a külső sávban. A tesztlétesítményben a járművek és alkatrészeik, például a gumiabroncsok tartósságát és megbízhatóságát, az autók és motorkerékpárok menetdinamikai tulajdonságai vizsgálják.
Alább egy a valódi színeket ábrázoló, idén február eleji felhőmentes Sentinel-2 optikai műholdképen mutatjuk be a 4 km átmérőjű Nardò tesztpályát és környékét. Mellette a csúszka elmozdításával egy radaros Sentinel-1 műholdkép is megtekinthető, ugyanarról a napról. Ez utóbbin a nagy tesztkör sötét színével tűnik ki, a döntött útpályáról ugyanis általában nincs műholdirányú visszaverődés, kivéve olyan speciális helyeket, ahol a pálya felülete épp merőleges a beesési irányra. Ez függ attól, hogy a műhold – esetünkben a Sentinel-1A – a pályájának (ez esetben a Föld körülinek!) a leszálló vagy felszálló szakaszában végezte-e a méréseket. (Az itt bemutatott radarműholdas amplitúdókép a műholdpálya felszálló, azaz az északi pólus irányába tartó szakaszén készült, a Sentinel-1A helyi időben 17:41-kor repült el a terület felett.)
A dél-olaszországi Nardò tesztpálya Sentinel-2 optikai és Sentinel-1 radaros műholdképeken. A bal alsó sarokban a Tarantói-öböl partjának egy rövid szakasza is látható. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A tesztkomplexum nem csak a külső nagy körből áll, a belsejében további, kisebb pályák és – intenzív radarjeleket produkáló – épületek is találhatók. Ami talán még érdekesebb, hogy az optikai műholdkép tanúsága szerint nem csak a környéken, de a nagy körön belül is folyik mezőgazdasági termelés: a táblák jellegzetes, általában négyszögletes alakját ott is könnyen fel lehet ismerni. A nagy pályakörön azonban természetesen nincs szintbeli átkelés, így a földművesek területeiket a pálya alatti aluljárókon át tudják megközelíteni a munkagépeikkel.
Sopron belvárosától mindössze 7 km távolságra, délkeleti irányban, a Fertő tó mellett fekszik Balf. Az alig 1000 fős lakosságú településrész 1985-ig önálló község volt. Nem egészen 4 km-re van innen a magyar–osztrák államhatár. Balf egyik nevezetessége a kénes balfi víz, amelyet már 1900 óta palackoztak. A források vizét 1975-ben gyógyvízzé nyilvánították. A Fertő tó partján, a fürdőteleptől nyugatra található források mellett palackozót építettek. A vizet 1980-ban ismerték el ásványvízként.
Az 1950-es években Balfról még hordókban szállították a vizet a soproni szikvízüzembe, 1960-ban viszont már állt a balfi üzem – olvasható a Telex decemberi tudósításában, amelyben az ásványvízüzem jelenkori sanyarú sorsáról számolnak be. Kezdetben kisipari módszerekkel, csatos üvegekbe zárva árulták, Sopront, később annak környékét látták el a vízzel. A 70-es években két új kutat is fúrtak és modernizálták az üzemet. A 80-as évek közepén már három kút adta a „savanyúvizet”, évente 8000 hektolitert palackoztak. 1999-ben egy új, 41,5 méter mély kutat is létesítettek. 2022-ben azonban az utolsó balfi ásványvizes palackok is eltűntek az üzletekből. Az ásványvíz-palackozót üzemeltető cég most felszámolás alatt áll, az üzem le van zárva, az előtte álló díszkút sem üzemel.
A felszín alatti víz kitermelése, a mennyiség megváltozása hatással van magának a felszínnek a változására, süllyedésére vagy emelkedésére. Mindezt műholdas radarmérések felhasználásával nagy pontossággal ki lehet mutatni. Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel–1 műholdjai közül az első 2014-ben állt Föld körüli pályára, azóta homogén adatsor áll rendelkezésre az apertúraszintézises radarészlelések speciális interferometrikus módszerrel történő feldolgozásához. A Geo-Sentinel korábban Copernicus Sentinel–1 adatok alapján elkészítette és azóta is frissíti Magyarország teljes területének nagyfelbontású felszínmozgástérképét. Nagy pontosságú, nagy térbeli és időbeli felbontású eredményekkel segíteni lehet többek között az olyan emberi tevékenységhez köthető felszínmozgások detektálását, vizsgálatát és monitorozását, mint – ahogy a mostani példánkban is – a vízkivétel, gáz- és olajkitermelés, mélyépítés, bányászati tevékenység és utóhatásai, vagy egyes nagyfontosságú létesítmények, valamint infrastruktúra-elemek sajátmozgása, deformációja. De természetes eredetű mozgások is vizsgálhatók, mint földcsuszamlás, talajcsúszás, természetes kompakció vagy akár erózió.
Mit árulnak hát el az elmúlt évtized radarműholdas adatai Balfról és környékéről? A település térségében 2014 és 2024 között jól kimutatható, átlagosan 2 mm/év körüli felszínemelkedés volt tapasztalható. Az enyhe emelkedési anomália egyértelműen Balfnál, és azon belül is az ásványvíz-palackozó üzem épületein a legszembetűnőbb. Ez ugyanakkor a sok radarpont idősorai szerint egy hosszabb ideje tartó jelenség, nem közvetlenül az üzem bezárása után, azaz 2022-től kezdődött. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy a termelés csökkenése valószínűleg egy régebb óta zajló folyamat lehetett, de nem zárható ki regionális hidrológiai tényezők hatása sem.
Balf és környéke színkódolt sebességtérképe a felszínen található radaros szórópontok műholdirányú átlagsebessége alapján, 2014–2024 között. A mellékelt színskálának megfelelően a zöld szín a hosszú távon stabil pontokat jelöli, a kék egyre sötétedő árnyalatai növekvő műholdirányú sebességet, vagyis felszínemelkedést jeleznek. Három, az ásványvíz-palackozó üzem területén fekvő épületeken (balról jobbra: központi épület, északi csarnok, déli csarnok) található szórópont esetében a műholdirányú távolságuk időbeli alakulása is követhető a grafikonok segítségével. A függőleges tengelyeken a számok mm-ben értendők, a pozitív értékek a felszín emelkedésének felelnek meg. Az alkalmazott műhold a Sentinel–1A, az észlelési irány leszálló, vagyis a műhold közel poláris pályájának nagyjából északról dél felé haladó, 14,5° azimuttal jellemezhető szakasza. A radarjelek beesési szöge a zenithez képest 38°. A mérések geometriai elrendezését a kép jobb felső részén látható ábrák szemléltetik. A Sentinel–1A felbontása 5 m × 20 m-es. (Forrás: Geo-Sentinel Kft., Copernicus Sentinel–1 adatok alapján)
Kisebb mértékben az üzemtől északra kb. 5–6 km-re is észlelhető még az enyhe emelkedés, vagyis ekkora a felszínmozgási anomália térbeli kiterjedése. Az ásványvízüzem csarnokain lévő radaros szórópontok idősorain egyértelműen beazonosítható a kiemelkedés felgyorsulása 2022 táján, a bezárást követően. Kicsit nyugatabbra a központi üzemi épület szórópontjain (a kép bal oldalán látható grafikonon) már nem annyira egyértelmű a 2022-es bezárás szerepe, inkább a hosszabban tartó trend a domináns. Távolabb, Balf épületein pedig az emelkedés nagyjából 2018-tól kezdve az időben egyenletesnek látszik. Az üzemtől messzebb a termelés 2022-es leállásának nem mutatkozik közvetlen hatása. A bezárás hatása egyébként a délebbi üzemcsarnokon (jobb oldali grafikon) erősebbnek tűnik. Ez nem is meglepő, hiszen ez az épület az üzemtől dél-délkeletre létesült új kutakhoz közelebb van. Az 1979-es létesítésű kutak vannak keletre, a 2002–2008-asok délre és délkeletre.
Bár a konkrét termelési adatokról nem rendelkezünk információval a 2022-t megelőző évekből, a palackozóüzem éves árbevétele a sokáig hasonló, 4,5 milliárd forintos értékről 2019-ben 3,1 milliárdra, 2021-re már csupán 1,7 milliárdra csökkent. Okkal feltételezhető, hogy az árbevétel zsugorodása összefüggésben van a kitermelt víz csökkenő mennyiségével, ami pedig magyarázza a műholdradaros mozgástörténetben látható felszínelmozdulási idősorokat. Úgy tűnik tehát, hogy az utóbbi évek termeléscsökkenése hozzávetőlegesen 2018-tól és az üzembezárás 2022-ben okozzák a felszín kiemelkedését Balfon és környékén.
Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország műholdradaros felszínmozgási adatbázisának korábbi változatában az itt bemutatott terület szórópontjai még jellemzően zöld színnel szerepeltek, vagyis stabilaknak tűntek, átlagsebességük a hibahatáron belül 0 mm/év körüli értékeket mutatott. A kiemelkedési anomália a 2018 után végzett mérések bevonásával vált egyértelművé, ami arra utal, hogy a vízkivétel számottevő csökkenése nem sokkal korábban kezdődhetett. Az eset tanulságos példával szolgál arra, hogy a felszín emelkedését vagy süllyedését okozó folyamatok akár rövid időtávon is jól kimutathatók műholdradar-interferometriás módszerrel, és különösen indokolt az ilyen típusú vizsgálatok folyamatos végzése.
A Geo-Sentinel Kft. az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési programja (FutureEO) támogatásával folyó munkája során a felszín alatti folyadékokkal kapcsolatos felszínváltoztató hatásokat vizsgálja, annak érdekében, hogy az érintett iparágak szereplői és a hatóságok számára hasznosítható információval szolgálhasson.
A Design Terminal az Európai Űrügynökséggel (ESA) közösen vezeti az ESA BIC Hungary programját, amelynek célja, hogy támogassák és útnak indítsák Magyarország legsikeresebb űripari vállalkozásait. A jelenleg futó űripari inkubációs toborzás programja érdekes lehet az űripar területén már otthonosan mozgó, illetve az újonnan érkező érdeklődőknek is. A program révén fel szeretnék hívni a figyelmet az űrkutatás fontosságára, űripari fejlesztésekre ösztönözve a magyar vállalkozókat.
Kiknek szól az inkubációs program?
Olyan űripari kapcsolódású termékkel vagy szolgáltatással rendelkezőknek, amely egy új technológiai találmányon alapul, vagy egy már létező technológia újszerű alkalmazása.
Magyarországon bejegyezett, 5 évnél nem régebbi (startup) vállalkozásoknak.
A pályázó a vállalkozás többségi tulajdonosa.
Amennyiben természetes személy jelentkezik, vállalja, hogy sikeres beválasztását követően bejegyezi cégét a program indulásáig.
Mit kínál a program?
A csomag technikai támogatást, üzleti mentorálást és jogi/szellemi tulajdonjogi tanácsadást, valamint 50 ezer euró ösztöndíjat tartalmaz.
Érdeklődőknek 2024. április 4-én egy hibrid információs alkalmat (ESA BIC Open Day) tartanak, ahol eligazítást adnak a jelentkezés folyamatáról. A információs napra itt lehet regisztrálni.
Rémálommá vált a Pátkai-víztározó története, leürítik és lehalásszák a tavat – olvashattuk a híradásokban január végén. Decembertől kezdve tömeges halpusztulást észleltek a tóban, amely főleg a harcsákat és az amurokat érintette, de a tetemek között találtak pontyot, kárászt és süllőt is. A jelenség kiváltó oka az algák elszaporodása miatt a vízben kialakult oxigénhiány volt. Januárban aztán a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége bejelentette, hogy leeresztik a tavat, februártól kezdve megszűnik a horgászat lehetősége. A lehalászott állományt más vizekbe helyezik át.
A Pátkai-víztározóról 2021 őszén, a Velencei-tó alacsony vízállása és a vízpótlás problémái kapcsán már írtunk egy blogbejegyzésünkben. Akkor arról volt szó, hogy a Velencei-tó természetes vízpótlását az észak felől beömlő Császár-víz szolgáltatja, de a csapadékszegény időjárás miatt alacsony a patak vízhozama. A nyaralók által kedvelt Velencei-tó vízpótlásának szabályozására az 1970-es években két mesterséges tározót alakítottak ki a Császár-víz mentén: a Zámolyi-víztározót és folyásirány szerint lejjebb a Pátkai-víztározót. Ezeknek a vízminősége azonban akkor sem volt megfelelő a Velencei-tó feltöltéséhez. Az algásodás problémája a jelek szerint állandósult.
A Pátka község mellett folyó Császár-víz és Rovákja-patak által táplált tározó vizének felülete a vízállástól függően 130 és 312 hektár között változott. Az elmúlt évek aszályos időjárása és a kiszáradófélben levő Velencei-tó vízpótlásában játszott szerepe miatt a Pátkai-víztározó szintje at utóbbi időszakban a minimális üzemeltetési érték körül volt.
A Pátkai-víztározó helyén egyébként mintegy 2000–4000 évvel ezelőtt természetes tó volt, melynek vizét a már a római korban is a Császár-víz duzzasztásával pótolták. Az első tározót 4. század elején alakították ki, a rómaiak által épített gát a mai napig látható. A tó a későbbi évszázadok során többször is kiszáradt, a 19. század második felére gyakorlatilag eltűnt. A jelenlegi tározót a Pátkai-tó helyén, a római kori gát közelében, 1974-ben alakították ki. Legutóbb az 1990-es évek elején volt olyan mértékű szárazság, amely veszélyeztette a Velencei-tavat, így szükség volt a Pátkai-tározó vizének leengedésére. Hogy hosszabb távon mi lesz a tározó sorsa, az nyilván a csapadékviszonyok alakulásától függ.
A fenti két, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép közül az egyik friss, 2024 januárjának végén készült a leeresztés alatt levő Pátkai-víztározóról és környékéről. A község a tározó keleti oldalán fekszik. A csúszka elmozdításával előtűnik egy hét évvel korábbi, 2017. januári műholdkép. Az összehasonlításból kitűnik, hogy akkoriban mennyivel több víz volt a tározóban. (A 2017-es képen látható vékony fehéres sávok feltehetően a sekélyebb részeken a téli hidegben kialakult jégréteget jelzik.)
Február elején egy megfeneklett tankhajóból ömleni kezdett az olaj a karib-tengeri szigetország, Trinidad és Tobago második legnagyobb szigete, Tobago partjai közelében. A Gulfstream (magyarul: Golf-áramlat) nevű hajó február 7-én Tobago déli részénél futott zátonyra és borult fel. Az európai Copernicus földmegfigyelő program jelenleg egyetlen működőképes radaros földmegfigyelő holdja, a Sentinel-1A február 14-én két felvételt is készített a területről, az elsőt világidőben 9:52-kor, a másodikat 22:18-kor. Az apertúraszintézis elvén működő, műholdakra telepített radarberendezések különösen alkalmasak a tengeri olajszennyezések kimutatására és az olaj szétterjedésének követésére, hiszen a vízfelszín radarvisszaverő tulajdonságait a rajta úszó olajréteg jelentősen megváltoztatja. A felszínen úszó olaj miatt ugyanis csillapodik a víz hullámzása. Ráadásul a radarjelek áthatolnak az esetleges felhőzeten is, továbbá a technika alkalmazását az sem zavarja, ha épp éjszaka van.
Az alábbi képsorozatot az Európai Űrügynökség (ESA) készítette. Felhasználtak hozzá az említett két február 14-ei radarkép mellett egy korábbit is. A február 2-áról származó Sentinel-1 kép még a hajótörés előtti állapotot mutatja, olajfolt nélkül. A baleset után készült képeken az olajra a szürke háttér előtt feltűnő sötét foltok utalnak.
(Képek animált változatban: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Az utolsó kép tanúsága szerint a tengeri áramlatokkal nyugati irányban már több mint 160 km-es távolságig jutott az olajszennyezés. A mindössze alig 12 és fél óra különbséggel készített műholdképek azt is jól mutatják, milyen gyorsan változott a helyzet. A jelek szerint az olaj Trinidad és Tobago vizein túlra, a közeli Grenada legdélibb tengeri területei felé terjedt, de a délre fekvő dél-amerikai kontinens, azon belül Venezuela partjai közelébe is eljuthat.
