Szaharai por az óceán felett

Az alábbi, az Európai Űrügynökség (ESA) feldolgozásában elkészült képpár a Copernicus program két különböző típusú földmegfigyelő műholdjának adataiból állt elő. Ezek egyike az optikai Sentinel-3 műholdpáros tagja, a másik a levegő egyes összetevőinek koncentrációját felmérő Sentinel-5P. A mérések idén május 7-én készültek.

A képeken egy Afrikából, a Szahara sivatagból származó vastag homok- és porfelhő látható. A felhőt a kontinens nyugati partvidékéről a szél az Atlanti-óceán fölé fújta, ahonnan idővel elérheti egészen Dél-Amerikát is. A Szaharában gyakoriak a homokviharok. Ilyenkor az erős szelek nagy mennyiségű porszemcsét sodornak magukkal. Ezek a szemcsék napokig vagy akár hetekig is lebeghetnek a légkörben, attól függően, hogy mennyire szárazak, gyorsak és turbulensek a légtömegek. A troposzféra magasabb rétegeibe eljutó port óceánokon és kontinenseken át szállíthatják a légáramlatok. Az efféle szaharai porviharok jellemzően késő tavasz és kora ősz között alakulnak ki.

A Sentinel-3 optikai műholdkép egy sűrű, narancssárga szaharai homokfelhőt mutat az Atlanti-óceán keleti része fölött. Kiterjedése mintegy 150 ezer négyzetkilométer, vagyis bő másfélszer akkora, mint egész Magyarország. A bal felső sarokban a felhők alól előbukkanó földdarabok a Zöld-foki-szigetek kis szigetei. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A Sentinel-5 adatai alapján készült, relatív értékeket mutató aeroszolkoncentráció-térkép a Sentinel-3 fenti műholdképére vetítve. A bal alsó sarokban látható színskálán a sötétebb narancssárga árnyalatok magasabb aeroszolkoncentrációt jelölnek. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-5P korszerű Tropomi (Tropospheric Monitoring Instrument) multispektrális képalkotó spektrométere képes megállapítani a légkörben nyomokban előforduló számos gáz koncentrációját. Adataiból ki tudják számítani az aeroszolindexet is, amely a légkörben lebegő aeroszolok, például a por jelenlétére és sűrűségére utal. A Sentinel-3 és -5P adatok kombinációja lehetővé teszi, hogy a kutatók jobban megértsék ezeket a hatalmas porfelhőket. Az areszolindex fontos bemenő paraméter a levegőminőségi előrejelzések számára is. A homokviharok rontják a levegő minőségét, elhomályosítják az égboltot, továbbá veszélyt jelenthetnek az emberi egészségre. A por belélegezve szív- és érrendszeri betegségeket és tüdőproblémákat okozhat – szerencsére a legkevésbé az Atlanti-óceán felett. A szelek szárnyán messzire eljutó szaharai por ugyanakkor fontos szerepet játszik az ökoszisztémában. Ami a tengeri élővilágot illeti, fő ásványianyag- és tápanyagforrás a tápláléklánc alapját képező mikroszkopikus növényi fitoplankton számára. Sőt még az amazóniai esőerdők is részesülnek a Szaharából származó, az egész óceánon átszálló ásványi anyagok áldásában.

Kapcsolódó linkek

Eltemetett település

Május 28-án a svájci Alpokban található Birch-gleccser összeomlása hatalmas földcsuszamlást okozott, amely gyakorlatilag elpusztította a Lötschental-völgyben található Blatten falut. Óriási darab szakadt le a gleccserből, nyomában pedig mintegy 3 millió köbméter törmelék zúdult le a lejtőn, a korábban már kiürített falura – olvashattuk a hírekben. A Wallis kantonban található Blatten nagy része teljesen megsemmisült a természeti katasztrófában. A kb. 300 lakost május 19-én szerencsére evakuálták, miután a falu fölött magasodó hegyről sziklaomlás fenyegetett. A gleccser leomlása a Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földrengést is okozott.

Az európai Copernicus program honlapján közzétett alábbi Sentinel-2 műholdkép május 30-án készült. Jól szemlélteti az érintett terület kiterjedését. A földcsuszamlás barnásszürke nyoma tisztán kivehető az élénk színű alpesi rétek és a megmaradt fehér hó mellett. A felhalmozódó törmelék elzárta a Lonza folyót is, természetes gátat képezve. Ez aggodalomra ad okot az áradások miatt.

A földcsuszamlás által betemetett Blatten és a felduzzadt Lonza folyó Svájcban. Az északi irányt a jobb alsó sarokban látható kis fekete nyíl jelöli. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

A Copernicus program adatai kulcsfontosságúak a gleccserek időbeli változásainak nyomon követésében, segítenek az instabilitás korai jeleinek felismerésében és támogatják a kockázatok megelőzését az éghajlat gyors változásának közepette.

Kapcsolódó linkek:

Alakol, a sokszínű tó

Az európai Copernicus földmegfigyelő program egyik Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdjának segítségéve most a Kazahsztán keleti részén fekvő Alakol-tóhoz látogatunk, az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján, a hét képe sorozatban megjelent radarkép segítségével.

Bár a radaros intenzitásképek természetüknél fogva fekete-fehérek, azért nem lehetetlen „kiszínezni” azokat. Ennek egyik bevett módja a hamisszínes kompozitok készítése. A hozzávalók: három alapszín és három, ugyanarról a területről, de más-más időpontokban készült műholdas radarkép. Ebben az esetben három 2025-ös Sentinel-1 képről van szó, amelyeket egymást követő hónapokban készített Kazahsztán felett elhaladva a műhold. A kék színt a márciusihoz, a zöldet az áprilishoz, a pirosat pedig a májushoz társították. A színezett képek kombinálásával ki lehet emelni a felszínen a felvételek készítési időszaka alatt bekövetkezett változásokat. A szürkének vagy fehérnek tűnő területek kevés vagy semmilyen változást nem mutatnak, míg a többi változatos szín – az alapszínek kombinációja révén – sok mindent elárul arról, hogy mikor és hogyan változott a terep radarimpulzusokat visszaverő tulajdonsága.

A kazah-kínai határvidéken fekvő Alakol-tó és környéke Sentinel-1 műholdképek hamisszínes kombinációján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az Alakol név jelentése „sokszínű tó”. A fenti képen a bal felső sarokban látható, a kék és a zöld különböző árnyalataiban. A színváltozások a befagyott vízfelszín változásait érzékeltetik. Ez a sós vizű tó általában a tél végén körülbelül mintegy hónapra befagy, a jég kora tavasszal feltöredezik. Főleg a márciusi felvétel készítésének idején szórta vissza a radarjeleket a Sentinel-1 felé.

Az Alakoltól északnyugatra két kisebb, sekélyebb tó található. Az azokat körülvevő területen a sárga, rózsaszín és bíbor színek változatossága a növényzet március és május közötti fejlődésére utal. A tórendszer egyben Ramsari Egyezmény által védett nemzetközi jelentőségű Ramsari vizes élőhely és az UNESCO bioszféra-rezervátuma. Fontos megálló- és fészkelőhely számos vonuló vízimadár számára, mint például a borzas gödény pelikán és a rózsás flamingó.

A képbe belenagyítva az Alakoltól nyugatra mezőgazdasági táblák színes, geometrikus mintázata látható. Ezek egy termékeny hordalékkúpon helyezkednek el. A délebbre fekvő színes képződmény az Ebi-tó, a szomszédos Kína Hszincsiang–Ujgur Autonóm Területe északnyugati részének legnagyobb sós vizű tava. Az elmúlt évek során drámai mértékben összezsugorodott, a medence északi részének élénk színei mutatják, hol bukkant elő a talaj a megfigyelési időszak alatt. Ettől a tótól nyugatra, a Bortala-folyó mentén farmok és települések tarkítják a tájat. A színek a különböző növényfajtákat és növekedési szakaszokat emelik ki, míg a beépített területek élénk szürke és fehér színben tűnnek fel.

Kapcsolódó linkek:

Időszakos folyó Namíbiában

A Kuiseb egy időszakos vízfolyás Délnyugat-Afrikában, Namíbia nyugati-középső részén. Forrása a fővárostól, Windhoektól nyugatra fekvő Khomas-felföldön található. Innen a Kuiseb nyugat felé folyik a Namíb–Naukluft Nemzeti Parkon és a Namíb-sivatagon keresztül. Az Atlanti-óceánba, azon belül is a Walvis-öbölbe torkollik – már ha ritka alkalmakkor, egyes csapadékos években van benne elegendő víz, hogy elérje az óceánt és ne enyésszen el még előbb, a homokdűnék között.

Az alábbi Sentinel-2 műholdkép nemrég a Copernicus program honlapján, a nap képe rovatban látott napvilágot. Idén május 8-án készült, közepén a Kuiseb-folyó szalagja látható. Nem nehéz megtalálni, hiszen óriási a kontraszt a tőle északra és télre található területek között. Míg északon Közép-Namíbia zord, meredek lejtőjű magasföldjei találhatók, a folyótól délre a Namíb-sivatag dűnékkel szabdalt homoktengere terül el.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

A Copernicus Sentinel műholdak szolgálatszerűen gyűjtött, szabadon hozzáférhető adatai fontos szerepet játszanak a Föld távoli régióinak megfigyelésében. A rendszeres időközönként készített műholdképek alapján nyomon követhetők a változások és a geológiai folyamatok ezeken a területeken.

Kapcsolódó linkek:

Gouda

Ha valaki ezt a nevet hallja, nagy valószínűséggel egy sajttípus jut róla eszébe. Az a sajt viszont a hollandiai Gouda városáról kapta a nevét. Az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján a mai nap műholdképe épp ide kalauzol bennünket.

Gouda és környéke folyókkal, csatornákkal, tavakkal, autópályákkal, legelőkkel és szántókkal egy április 29-én készült, a valódi színeket visszaadó optikai műholdképen. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

Gouda története a római korba nyúlik vissza. A 3. század vége felé azonban a nedvesebbé váló időjárás és a talaj elmocsarasodása miatt az emberek elhagyták ezt a területet. A város mostani helyén tőzegmocsár terült el, kis vízfolyásokkal, köztük a Gouwe folyócskával, amelyről később a nevét is kapta. A 11. században indult meg a környékbeli földek – köztük a mai belváros területe – megművelése. A nagy múltú, a középkorban Hollandia legnagyobb települései közé számító Gouda lakossága napjainkban kb. 75 ezer fő.

Goudában 1540-ben kezdett működni a sajtpiac. A Dél-Holland (Zuid-Holland) tartományban fekvő város idővel a regionális tejtermék-kereskedelem központjává vált. A környéken a tejgazdálkodás, és különösen a sajtgyártás létfontosságú bevételi forrás volt a mezőgazdaságból élők számára. A goudai piacon forgalmazott helyi sajtok fokozatosan a város nevén váltak ismertté. A hagyomány mindmáig él, a gouda sajt világszerte elismert.

Gouda ma új kihívásokkal néz szembe az éghajlatváltozással kapcsolatban. A város területének nagy része a tengerszint alatt fekszik, így egyre inkább ki van téve az áradásoknak. A Copernicus program műholdas adatai értékes információval látják el a gazdálkodókat a növényzet egészségével, a vegetációs ciklussal, a legeltetési terheléssel kapcsolatban. Ezek felhasználhatók a takarmány elérhetőségének felmérésére, legeltetésbe vont földterületek rotációja révén a műveletek optimalizálására.

Kapcsolódó linkek:

A Föld legnagyobb jéghegye

Legalábbis most az A-23A nevű jéghegy a legnagyobb, amelyről mintegy másfél évvel ezelőtt már írtunk egy blogbejegyzésünkben, annak appropóján, hogy az óceáni áramlások hátán megindult, hogy elhagyja „szülőhelye”, az Antarktisz közvetlen partvidékét. Az A-23A egy meglehetősen régen keletkezett jéghegy, még 1986-ban szakadt le a Filchner–Ronne-selfjégről. Területén az 1980-as években még egy szovjet sarkvidéki kutatóállomás (Druzsnaja-1) is működött, amelyet a jégdarab önállósodása után át kellett telepíteni. Az óriás jéghegy, amely azóta több mint 2000 km-t vándorolt, s amelynek jelenlegi területe kb. 3460 km2, a napokban újra az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési műholdképes sorozatának „sztárja” lett.

Az A-23A jéghegy a felhők alól alig kibukkanó Déli-Georgia-sziget közelében, épp egy hónappal ezelőtt, 2025. április 5-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A fenti felvétel a Copernicus program egyik Sentinel-3 műholdjával, pontosabban annak OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) nevű műszerével készült, április 5-én. A monumentális jéghegy épp hogy csak kikukucskál a felhőtakaró alól, jelenleg a Déli-Georgia-szigetétől 73 km-re található, a tengerfenéken fennakadva. Bár a sziget nagyjából kelet–nyugati irányban elnyúlt alakja nehezen vehető ki a felhős műholdképen, annak területe (3526 km2) lényegében megegyezik a közelébe sodródott A-23A jéghegyével.

A műholdkép tanúsága szerint az A-23A szétesése megkezdődött: környezetében számos kisebb úszó jégtömb látható a sötétkék óceánban, különösen a nagy jéghegytől északi irányban. A szétesés jellemző az ilyen messzire északra eljutó jéghegyekre, oka a melegebb tengervíz és az időjárási körülmények.

Déli-Georgia egy közel 170 km hosszú, magas hegyekkel rendelkező sziget. A központi gerince 2935 m magasságig emelkedik. Az Atlanti-óceán déli részén fekszik, mintegy 1400 km-re keletre a Falkland-szigetektől, északkeletre az Antarktiszi-félsziget csücskétől. Ez a Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetcsoport legnagyobbika, brit tengerentúli terület. Számos állatfajnak – például pingvineknek és fókáknak –, valamint egy brit kutatóállomás lakóinak ad otthont.

Kapcsolódó linkek:

Az EU űrhálózatok 2025-ös közgyűlése

Idén április 10-én és 11-én az olaszországi Velencében tartották meg az Európai Unió űrhálózatainak (EU Space Networks) éves közgyűlését. A Geo-Sentinel Kft. korábban a Copernicus Academy hálózat tagja volt, egészen annak 2017-es alapítása óta. Egy átalakulás révén 2023-tól kezdődően az EU űrprogramjához kapcsolódó többféle tematikus hálózatot egységes név alatt működtetik. Blogoldalunk jobb oldali sávjában ezért is cseréltük le a Copernicus Academy logóját, hiszen immár mi is a Copernicus nagyköveteiként (Copernicus Ambassador) igyekszünk elősegíteni, hogy minél többen megismerjék az EU Copernicus földmegfigyelési programjának eredményeit és a benne rejlő lehetőségeket.

Az idei közgyűlés formája eltért a korábbi évekéitől, amelyeket közvetlenül az Európai Bizottság szervezett Brüsszelben. Most az EU Űrhálózatok olasz tagjaival együttműködve állították össze a programot, amelyben ezúttal nagyobb hangsúlyt kaptak a helyi és regionális témák. Az eseményt jelentős érdeklődés kísérte Európa-szerte és a kontinens határain túl is. Több mint 200 résztvevő gyűlt össze a helyszínen és online, hogy megismerkedjenek a tapasztalatokkal, megvitassák az új lehetőségeket, és megerősítsék küldetésüket az EU űradatainak és szolgáltatásainak népszerűsítésére.

Az első napon Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelemért és űrkutatásért felelős biztosa üzenetben köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva a hálózatok növekvő globális lefedettségét és a nagykövetek szerepét a politikai döntéshozatal és az innováció támogatásában. Ez a munka egyre fontosabb lesz, hiszen egy űrforradalom elején járunk – mondta. A tematikus előadások a kulturális örökségre összpontosítottak. Szó volt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról, amely terület egyre nagyobb jelentőséggel bír az EU űrprogramjának összefüggésében. Bemutatták az a Copernicus most alakuló világörökségi központját (Copernicus World Heritage Hub), és elhangzott, hogyan használhatók a földmegfigyelési, műholdas helymeghatározási eszközök a veszélyeztetett világörökségi helyszínek megfigyelésére, megőrzésére és védelmére. Később kerekasztal-beszélgetés és vitafórum foglalkozott az EU űrhálózatok aktuális ügyeivel és jövőjével.

Maria Vittoria d’Inzeo (DG DEFIS) a második nap nyitóelőadását tartja. (Kép: IUAV University of Venice)

A közgyűlés második napján tematikus szekciók mutatták be az EU űradatainak sokoldalúságát és előnyeit többféle ágazatban. Szó esett arról, hogyan fejlődnek az űrrel kapcsolatos készségek az EU űrprogramjának bővülésével párhuzamosan. Példákat mutattak be arra vonatkozóan, hogy a Copernicus és a Galileo adatai hogyan támogatják a fenntartható mezőgazdaságot, a közös uniós agrárpolitika végrehajtását. Előadások hangzottak még el a part menti és óceáni területek fenntarthatóságról és a fejlett ökoszisztéma-modellezésről. A délelőtt zárásaként a hallgatóság megismerkedhetett az EU űrhelyzet-felismeréssel és űrforgalom-irányítással kapcsolatos munkájával, amelynek aktualitását az adja, hogy a Föld körüli pályák térsége egyre zsúfoltabbá válik.

A 2025. évi közgyűlésen első alkalommal került sor az érdeklődő nagyközönség számára is nyitott kísérőrendezvényekre. Ezek oktatókkal és diákokkal, valamint a hagyományos értelemben vett űrszektoron kívüli szakemberekkel ismertették meg a műholdas adatokat és készségeket, a kulturális örökség védelmére felhasználható eszközöket.

Kapcsolódó linkek:

A mianmari földrengés után

Az európai Copernicus földmegfigyelő program radaros Sentinel-1 műholdjainak adatai interferométeres módszerrel feldolgozva alkalmasak arra, hogy a szilárd földkéreg változásait nagy pontossággal meghatározzák velük. Egy ilyen hirtelen felszínváltozást okozott nemrég a délkelet-ázsiai Mianmar (régebbi nevén Burma) középső részén kipattant, az ország területén egy évszázada a legerősebbnek számító földrengés. A 7,7-es erősségű földmozgás március 28-án történt, a halálos áldozatok száma megközelítette a négyezret. A katasztrófában lakóépületek, kórházak dőltek össze, települések semmisültek meg, a lakosság jelentős része víz és élelem nélkül maradt.

Miközben az egyébkét polgárháború által is sújtott ország még most is a pusztítás következményeivel küzd, a kutatók a Sentinel-1 adatok segítségével máris részletesen tudták elemezni, hogyan mozdult el a föld a rengés következtében. A Sentinel-1A műhold csupán egy nappal a földrengés előtt repült el a terület felett. A páros másik működő tagja, a Sentinel-1C aztán néhány nappal a földrengés után, április 2-án járt ott. A két radaros felvétel fázisinformációiból előállították a felszín elmozdulását jellemző interferogramot.

A közvetlenül a március végi mianmari földrengés előtt és után mért Sentinel-1 adatokból készített interferogram. A színskála egy teljes fázisnyi (2π) eltérésnek felel meg. Minél sűrűben váltják egymást a szivárvány színei az interferogramon, annál nagyobb mértékben változott meg a felszín az adott helyen, a műhold látóirányába eső vetületben. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 /feldolgozás: DLR Microwave & Radar Institute / ESA)

A Sentinel-1A már 2014 óta szolgálatban áll, de a Sentinel-1C-t csak tavaly decemberben bocsátották fel. Ez utóbbi műhold jelenleg még mindig az üzembe helyezés fázisában van, vagyis szolgálatszerűen még nem teszik elérhetővé az adatait. Ennek ellenére – mint ez az eredmény is mutatja – az új műhold beváltja a hozzá fűzütt reményeket.

A Pyawbwe település közelében igen sűrűn változó színek kijelölik az észak–déli irányban húzódó Sagaing-törésvonalat. Az interferogram egy teljes színciklusa (a türkiztől a sárgán, piroson és kéken át újra a türkizig) a törésvonal mentén 160 cm-es, arra merőlegesen 28 cm-es felszínelmozdulásnak felel meg. A térkép azt ábrázolja, hogy egyes területeket hogyan érintett a felszínváltozás, miközben a vető két oldala ellentétes irányban tolódott, csúszott el.

Az apertúraszintézis elvén működő radaros Sentinel-1 műholdak adatainak differenciális interferometrikus feldolgozásával kapott részletes deformációs térképek segítenek feltárni, hogyan és hol változtatják meg a földrengések a felszínt. Ez az információ alapvető fontosságú a szeizmikus aktivitás megértéséhez és a jövőbeli hasonló természeti katasztrófákra való felkészüléshez.

Kapcsolódó linkek:

Műholdakkal az óceánok biológiai sokféleségéért

Egy az Európai Űrügynökség (ESA) FutureEO programja keretében támogatott, műholdas földmegfigyelési adatok elemzésén alapuló kutatás eredményei azt sugallják, hogy az Atlanti-óceán fontos élőhelyei 30%-ának védelme a hajózás és a halászat csekély megzavarásával is lehetséges volna. Az erről szóló tudományos publikáció a tengerek és folyótorkolatokkal, a természeti erőforrások felelős használatával kapcsolatos tanulmányokat közlő Marine Pollution Bulletin folyóiratban látott napvilágot.

A tanulmány bemutatja, hogyan lehet műholdas adatokat felhasználni az óceán egyharmadának védelmére szolgáló módszertan meghatározására, minél több élőhelyet biztosítva a vándormadarak, a nagyhalak, a teknősök, a cetfélék és a delfinek számára. A csoportot egy Spanyolországban, azon belül is Baszkföldön működő, a tengeri környezetre szakosodott kutatóintézet (Centro de Investigación Marina y Alimentaria) fenntartható halászati ​​technológiákkal foglalkozó munkatársa vezette. A módszerük az volt, hogy meghatározták egyes nagy óceáni egységek középpontját, majd kiszámították, hogy a tengeri forgalomnak a védett területek mellett való elterelésével hogyan volnának teljesíthetők az ENSZ biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2023-ban született irányelvei. Eközben az áruszállítás és a halászat érdekei minimális mértékben sérülnének.

Az egyes tengeri tájegységek efféle védelme jó kiindulópont a nyílt tengerek fenntarthatóbb használatához. A területhatárok később újradefiniálhatók lennének a ritka fajok vagy kulcsfontosságú élőhelyek előfordulásai, illetve az érdekelt felekkel egyeztetett társadalmi-gazdasági tényezők alapján.

A emberi tevékenység „lenyomata” az Atlanti-óceánon: a teherhajók, olajszállító tankhajók, személyszállító és halászhajók útvonalainak sűrűségtérképe. Minél nagyobb a forgalom, annál inkább a vörös felé tolódik el a színskála. A forgalom követése a hajók automatikusan működő rádiós jeladóinak (Automatic Identification System, AIS) vételén alapul, a halászati ​​tevékenységről a Global Fishing Watch (GFW) becslései szolgáltatnak információt. A térkép a 2014-es állapotot ábrázolja. Az úgynevezett kizárólagos gazdasági övezetek (Exclusive economic zones, EEZ) szürkével jelennek meg. Ezek olyan óceáni területek, amelyek bármely ország part menti régióin túl találhatók, de rajtuk egy-egy nemzet szuverén joghatósággal rendelkezik. (Kép: ESA)

A nyílt tengeren a fő emberi tevékenység a halászat és a hajózás. Ebből adódóan a szennyezés legjelentősebb formái a zaj és a káros anyagok kibocsátása. A zajszennyezés káros a tengeri élőhelyekre, például befolyásolja a cetek kommunikációját és vadászatát. Ugyanakkor hatással van a halpopulációkra is azáltal, hogy megzavarja a környezet érzékelésének képességét. A nemzetek joghatóságán kívül eső területek – vagyis a nyílt tenger – az óceánok körülbelül kétharmadát teszik ki, de ezeknek az élőhelyeknek csak nem egészen másfél százaléka védett. Óceánjaink számos fenyegetésnek vannak kitéve, mint például a túlhalászás, az olaj- és gázkitermelés, a bányászat, nem is beszélve az éghajlatváltozás hatásairól.

Az ENSZ irányelveinek teljesítése érdekében azonban számos kihívással kell szembenézni. Ezek közé tartozik, hogy az óceánok biológiai sokféleségére vonatkozó adatok igen korlátozottan állnak csak rendelkezésre. Itt kaphat szerepet a műholdas földmegfigyelés. A fent említett tanulmány az Atlanti-óceánt tengeri tájaknak nevezett területekre osztja, hogy segítse a védett területek előzetes kijelölését. Minden tengeri tájat biológiai és fizikai jellemzői határoznak meg. A hasonló jellemzőkkel rendelkező ökoszisztémákat reprezentáló területek az űrből is kimutathatók. Ehhez számos korábbi és jelenleg is működő űreszköz, például az ESA Envisat műholdja, az európai Copernicus program Sentinel-3 műholdjai, vagy az amerikai Aqua, OrbView-2 és NOAA-20 műholdak adatait használták fel. Mindez lehetővé tette a kutatócsoport számára a biológiai sokféleség elemzését és modellezését a tápláléklánc különböző szintjein, a mikroszkopikus fitoplanktontól kezdve a kereskedelmi célra halászott halakon keresztül a tengeri csúcsragadozókig, különös tekintettel a veszélyeztetett és védett fajokra. Az adatokat ezután az óceánon végzett emberi tevékenységekkel összefüggésben elemezték.

Ez a térkép a potenciálisan védendő területeket (pirossal) ábrázolja, amelyek az egyedi tengeri tájak 30%-át képviselik, miközben a fő tengeri hajózási útvonalakon jórészt kívül esnek. A kizárólagos gazdasági övezeteket (EEZ) szürke színnel itt is feltüntették. A tízfokozatú színskála (alul) a tájak osztályba sorolását jelzi a biológiai sokféleséget jellemző, a műholdas adatok alapján meghatározott paraméterek szerint. (Kép: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Új homokos strand

Lengyelországban, ahol a Visztula folyó a Balti-tengerbe, azon belül is a Gdański-öbölbe ömlik, emberi léptékkel mérve is gyors ütemben változik a tengerpart vonala. Erről tanúskodik az a műholdképsorozat, amelyet a minap az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján, a nap képe rovatban állítottak össze, mindössze nyolc évet felölelő Sentinel-2 képekből.

A Visztula torkolatvidéke 2017, 2021 és 2025 márciusában, hamisszínes Sentinel-2 képeken. Jól látható a fokozatos, de gyors átalakulás. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdképek)

Az elmúlt években a tengeri áramlatok fokozatosan jelentős mennyiségű homokot raktak le a partvonal mentén, a lengyelországi Mikoszewo közelében. Idén február elején egy újabb hordalékhullám közel 100 méterrel hosszabbította meg a partvonalat. Egy új, fehér homokpad jött létre. A tengerre néző festői kilátásával az új strand gyorsan népszerű látnivalóvá vált, a Lengyel Postától még saját irányítószámot is kapott.

Bár minket Magyarországon – tengerpart híján – közvetlenül nem, legfeljebb turistaként érinthet a dolog, de a Copernicus programnak működik egy az európai tengerpartokról ingyenesen és szabad hozzáféréssel információkat nyújtó szolgáltatása is, a Copernicus Coastal Hub. A műholdas méréseken alapuló, más hozzáadott értékkel is bíró adatok hasznosak lehetnek e fontos, sokak által lakott part menti területek fenntartható kezelésének támogatásához.

Kapcsolódó linkek: