Month: június 2026

  • Dél-afrikai földek a szivárvány színeiben

    Első pillantásra úgy tűnhet, mintha egy modern művész absztrakt festményét látnánk: élénk vörös, zöld, kék és narancssárga foltok tarkítják Dél-Afrika mezőgazdasági területeit. A látványos kép azonban nem művészeti alkotás, hanem az amerikai (NASA) és az indiai (ISRO) űrügynökségek közös radaros földmegfigyelő műholdja, a NISAR (NASA–ISRO Synthetic Aperture Radar) adataiból készített hamisszínes kép.

    A felszínről visszavert radarjelek polarizációs tulajdonságai alapján, tíz különböző időpontban felvett L-sávú NISAR radarfelvételekből készített kombinált kép információval szolgál a mezőgazdasági termelésről. (Kép: Paul Siqueira, UMass Amherst, NISAR GCOV adatok / NASA Earth Observatory, Michala Garrison)

    A Dél-afrikai Köztársaság Szabadállam (Free State) nevű tartományában járunk, az ország mezőgazdasági szempontból fontos térségében. A Bloemfonteintől északra fekvő területet Kukorica-háromszögnek is nevezik. Nem véletlenül, hiszen az ország egyik legjelentősebb gabonatermő vidéke, ahol a Vet folyó (Vetrivier) vize életet visz az egyébként félsivatagos tájba. A kör alakú öntözött parcellák és a szögletes táblák mozaikszerű mintázatot alkotnak a műholdképen.

    Habár a színek „hamisak”, vagyis az apertúraszintézis elvén működő radarberendezés a műholdon természetesen nem ilyennek látja a tájat – már csak azért sem, mert nem a látható fényben, hanem a rádiós (mikrohullámú) tartományban működik –, a színeknek természetesen jelentésük van. Ráadásul itt nem is egyetlen radarképről, hanem több eltérő időpontban végzett mérés adatainak kombinációjáról van szó. A zöld a növényzettel borított területeket jelöli, a vörös a kopár felszíneket mutatja, míg a kék arra utal, hogy milyen gyorsan változott a növényzet a 2025–2026-os vegetációs időszak során. A különböző színek keveredéséből a kutatók következtethetnek arra is, hogy milyen növényeket termesztenek az adott területen, és azok hogyan fejlődtek a hónapok során.

    A NISAR különlegessége, hogy nem a növények színét figyeli, mint a hagyományos optikai távérzékelő műholdak, hanem radarjelekkel vizsgálja azok szerkezetét. Az optikai műholdakkal ellentétben felhős, borult időben, sőt akár éjszaka is képes adatokat gyűjteni, és pontos képet ad a növényállomány fejlődéséről. Az itt bemutatott kombinált kép tíz különböző műholdáthaladás adatain alapul, amelyeket 2025 novembere és 2026 márciusa között rögzítettek.

    Az ilyen típusú megfigyelések a fontos szerepet játszhatnak a mezőgazdasági termelés nyomon követésében. Segíthetnek például az öntözés hatékonyságának vizsgálatában, a terméshozamok előrejelzésében, valamint annak megértésében, hogyan reagálnak a növények a változó éghajlati viszonyokra. Ez különösen aktuális Dél-Afrikában is, ahol az elmúlt években többször is súlyos aszályok veszélyeztették a kukoricatermést és az élelmiszer-ellátás biztonságát. Az európai Copernicus földmegfigyelési program is készül a maga L-sávú radaros műholdjával, a ROSE-L-lel, amely várhatóan 2028-ban indulhat.

    Kapcsolódó linkek

  • Egy tornádó nyoma műholdképeken

    A NASA földmegfigyeléssel foglalkozó oldala, az Earth Observatory nemrég egy olyan Landsat-8 műholdképet mutatott be, amelyen jól látható a Mississippi államban található Brookhaven városától délre május 6-án végigsöpört tornádó nyoma. Nem ez az első eset, hogy egy tornádó után és előtt készült műholdképeket hasonlítunk össze valamely blogbejegyzésünkben, és legutóbb is épp Mississippi volt a helyszín. Természetesen mi nem amerikai, hanem európai műholdképekkel illusztráljuk a hírt, méghozzá a Copernicus program optikai Sentinel-2 és radaros Sentinel-1 műholdjainak képeivel. Hiszen a tornádó pusztítása által a tájon hagyott „sebhely” nyoma mindkét típusú távérézékelő űreszközzel kivehető.

    Az Egyesült Államok déli részén fekvő Mississippi állam középső részén járunk, ahol május elején több tornádó söpört végig. Bár a vihar egy adott helyen csak néhány percig tombolt, hatása később egyértelműen felismerhető a műholdképeken. A sérült erdősávok és letarolt területek a környezetüktől eltérő színben húzódnak végig a növényzettel borított tájon. Az alábbi két hamisszínes Sentinel-2 műholdkép, amelyen a vörös, zöld és kék alapszínekhez a műhold multispektrális kamerájának 13 különböző sávjából rendre a B3, B11 és B12 jelűeket társítottuk, a tájat a tornádó pusztítása előtt, illetve után mutatja. A két, felhőmentes körülmények között készült kép a csúszka elmozdításával összehasonlítható. Így tűnik fel igazán a Brookhaven (középen fent) városától, Lincoln megye székhelyétől délre húzódó sáv.


    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A tornádó nyomát Sentinel-1 radaros műholdképen is megfigyelhetjük. Itt is hamisszínes képről van szó, ebben a kombinációban az alapszínekhez a képpontok radarvisszaverő képességére jellemző, különböző polarizációjú (VV és VH) intenzitásértékeket, valamint a VH/VV arányt rendeltük. A tornádó elvonulása után a kidőlt fák és a megbolygatott felszín jobban visszaszórja a radarjeleket a műhold irányába, ezért válik megfigyelhetővé a pusztítás sávja. Alább a radaros Sentinel-1 képet a május 14-éről származó, már fent is látott Sentinel-2 optikai műholdképpel lehet összehasonlítani.


    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A képeken is jól kivehető, hogy egy tornádó útvonala nem nyílegyenes. A forgószél intenzitása folyamatosan változik, miközben a légköri és terepviszonyok is befolyásolhatják mozgását. Emiatt a pusztítás nyoma inkább emlékeztet egy szeszélyesen meghúzott ecsetvonásra, mint egy szabályos vonalra.

    A műholdképek nemcsak látványosak, hanem tudományos szempontból is rendkívül értékesek. Segítségükkel a kutatók pontosan feltérképezhetik a károk kiterjedését, megállapíthatják, hogy mekkora erdőterület sérült meg, és nyomon követhetik a regeneráció folyamatát az elkövetkező években. Az ilyen adatok a katasztrófaelhárítást végző szervezetek és az erdőgazdálkodási szakemberek számára is fontos információkkal szolgálnak. Érdekes, hogy a tornádó által érintett erdők gyakran még évekkel az esemény után is megőrzik a vihar emlékét. A kidőlt fák, a megváltozott növényzet és az újonnan megjelenő fajok olyan ökológiai változásokat indíthatnak el, amelyek hosszú távon alakítják át a tájat. Egyetlen, néhány perces extrém időjárási esemény így akár évtizedekig látható nyomot hagyhat maga után.

    Tudjuk, hogy a Föld felszíne folyamatosan változik. Míg a legtöbb változás lassan, évek, évtizedek vagy évszázadok alatt zajlik, addig egy tornádó percek alatt képes átformálni egy tájrészletet.

    Kapcsolódó linkek

  • Kolozsvár mozgásban

    Kolozsvár a közép-európai városfejlődés egyik sikertörténete: az elmúlt évtizedekben a gyorsan növekvő gazdaság és népesség a város számottevő terjeszkedésével járt. De hogyan reagált minderre a földfelszín a város alatt? Friss kutatásunk műholdas radarmegfigyelések segítségével kereste a választ erre a kérdésre, és olyan változásokat tárt fel, amelyek „lentről” szinte láthatatlanok.

    A Geo-Sentinel munkatársának vezetésével a kutatók az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel–1 műholdjainak adatait elemezték, az állandó szórópontú interferometria (Persistent Scatterer Interferometry, PSI) módszerét alkalmazva. A műholdradar-interferometria képes akár néhány milliméteres felszínmozgásokat is érzékelni. A vizsgálat bő egy évtized eseményeit követte nyomon Kolozsvárott és környékén. Az eredmények azt mutatják, hogy a térségben nemcsak természetes geológiai folyamatok alakítják a felszínt, hanem a városi terjeszkedés és az építkezések is mérhető hatást gyakorolnak a felszín stabilitására.

    Tanulmányunk legfőbb megállapítása, hogy míg a város túlnyomó része stabil, addig a gyorsan beépülő városszéli területek több helyen fokozott felszínmozgást mutatnak. Ezek a zónák gyakran lejtős domboldalakon vagy geológiailag érzékeny rétegeken helyezkednek el, ahol az új infrastruktúra és a növekvő terhelés hozzájárulhat a felszín deformációjához. Bár ezek a mozgások általában lassúak, hosszabb idő alatt hatással lehetnek az épületekre, utakra és közművekre.

    A műhold látóirányában mért átlagos lineáris felszínmozgás-sebességek térképe Kolozsvárra és környékére, leszálló (északról dél felé történő) Sentinel–1 műholdelhaladások alkalmával, 2014–2025 között gyűjtött adatok alapján. A színek az állandó radaros szórópontok (jellemzően épületek) sebességét kódolják mm/év egységben, a jelmagyarázat szerint. A zöld árnyalatai stabilitást jeleznek. A számozott téglalapokkal megjelölt területeket a tanulmányban külön részletesen is vizsgáltuk. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2014–2025, feldolgozás: Geo-Sentinel, Farkas & Timár 2026)

    A kutatás jól példázza, hogy a modern földmegfigyelő műholdak milyen fontos szerepet töltenek be a fenntartható városfejlesztésben. A rendszeres műholdas monitorozás lehetővé teszi a problémás területek korai azonosítását, még azelőtt, hogy komoly károk jelentkeznének. Ez különösen értékes a gyorsan növekvő városok számára, ahol a fejlesztések üteme gyakran meghaladja a hagyományos terepi megfigyelések lehetőségeit.

    A felszínmozgás-sebességek térképe a fenti képen 3-as számmal jelölt területen, mind felszálló (a), mind leszálló (b) Sentinel–1 műholdpályákról gyűjtött radaros mérések alapján. Az alsó sor grafikonjain egy kiválasztott, az anomális mozgást mutató terület közepén található épület elmozdulását leíró idősorok láthatók, ugyancsak felszálló (c) és leszálló (d) műholdrepülési irányokból mérve. A 2014–2025 közötti időszakban itt jelentős, összességében több mint 10 cm-es látóirányú elmozdulás volt tapasztalható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2014–2025, feldolgozás: Geo-Sentinel, Farkas & Timár 2026)

    A kolozsvári példa arra is rámutat, hogy a városok és a természeti környezet kapcsolata jóval összetettebb, mint elsőre gondolnánk. Az űrből érkező adatok segítségével ma már nemcsak azt láthatjuk, hogyan terjeszkedik egy város, hanem azt is, hogyan változik közben a talaj a lábunk alatt. Az ilyen vizsgálatok a jövőben egyre fontosabb eszközei lehetnek a biztonságos és stabil városi környezet megtervezésének.

    Az egy évtizednyi Sentinel–1 műholdas radaradat felhasználásával végzett kutatás eredményeiről beszámoló tanulmány a nagy presztízsű Remote Sensing szakfolyóiratban jelent meg.

    Kapcsolódó linkek

     

     

  • Majomsziget

    Nem egy afrikai országba látogatunk Sentinel-2 műholdképek segítségével, hanem a Balaton déli partjához! Május végére ugyanis Balatonfenyves közelében a felszínre került az a homokpad, amelyet a helyiek Majomszigetként emlegetnek, és az elmúlt évtizedek során többször is láthatóvá vált, amikor a vízszint különösen alacsony volt. A jelenség oka most is a tó alacsony vízállása, amelyről már egy márciusi blogbejegyzésünkben is írtunk, amikor a Balaton vízminőségét jelző, az európai Copernicus földmegfigyelési program által szolgáltatott adatokat mutattuk be.

    Az alábbi műholdképpár a Balaton partját mutatja, Balatonfenyves közelében. A 2026. május végi Sentinel-2 képen középtájt tűnik fel a víz alól kibukkanó homokpad. Összehasonlításul egy három évvel azelőtt, szintén május vége felé készített, a valódihoz közeli színeket visszaadó Sentinel-2 képet is bemutatunk, amely a csúszka elmozdításával hasonlítható össze az ideivel. Nem csak a vizet és a partvonalat érdemes figyelni, hanem a délebbre fekvő földeket, amelyeken szintén tetten érhetőek az idei szárazság nyomai.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Ahogy közeledik a nyári szezon, úgy válik egyre látványosabbá – és egyúttal aggasztóbbá – a vízhiány a Balatonnál. A tó jelenlegi 83 cm-es átlagos vízszintje lényegesen elmarad az ilyenkor szokásostól. A gondot a csapadékhiány okozza. Még ha érkezik is némi eső, a kiszáradt talaj megtartja a víz nagy részét, az nem jut el a Balatonig. A szakemberek szerint 100-150 mm csapadék is hiányozhat a Balaton déli vízgyűjtő területén.

    A mostani helyzet a 2011-es évre emlékeztet, amikor szintén nagyon alacsony volt a Balaton vízállása. Akkor a déli part egyes szakaszain akár 40-50 métert kellett gyalogolniuk befelé a fürdőzőknek, hogy el tudják érni a mélyebb vizet.

    Kapcsolódó linkek

  • Batagajka-kráter, avagy a Pokol kapuja

    Ezzel a hangzatos melléknévvel látták el azt a Szibériban, Jakutföldön található képződményt, amely Föld legnagyobb permafrosztkrátere, vagyis egy olyan mélyedés a felszínen, amely az alatta húzódó, korábban hosszú éveken át fagyott talaj felengedése miatt jött létre. A jég mellett kőzetet, homokot, iszapot, valamint növényi és állati eredetű szerves anyagot tartalmazó, a sarkvidéki területekre jellemző permafroszt olvadását elsősorban a globális éghajlatváltozás, az átlaghőmérséklet emelkedése okozza.

    A szibériai Batagajka-kráter és környéke hamisszínes Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A Sentinel-2 műholdkép, amelyet nemrég heti földmegfigyelési sorozatában az Európai Űrügynökség (ESA) mutatott be, a beomlott felszínt ábrázolja, felülnézetben. A Batagajka-kráter – amely a kép jobb alsó sarkában látható – alakja egy ebihalra vagy rájára emlékeztet, közel szimmetrikusan elhelyezkedő „oldalúszókkal” és északkelet felé mutató „farokkal” (ld. még alul a kinagyított képrészletet). A képződmény jelenleg nagyjából 100 m mély és 1 km hosszú, de évente kb. 30 méterrel növekszik. A szakemberek szerint ez a gyors terjeszkedés néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött, és az erdőirtás, valamint a növekvő hőmérséklet eredménye. Ezek hozzájárulnak a kráter mélyén lévő – a permafroszt túlnyomó részét kitevő – jég megolvadásához, majd a víz elszivárgásához és elpárolgásához. A visszamaradó üledék pedig leülepedik, a felszín beomlik.

    Az olvadó permafroszt a klímaváltozás egyik tünete. Sajnos pozitív visszacsatolást jelent az éghajlat változásának folyamatában, mivel metán és szén-dioxid felszabadulásával jár. Ezek a gázok pedig a légkörbe jutva tovább növelik az üvegházhatást. A Batagajka környéki permafroszt több tízezer éve fagyott, benne időnként jégkorszaki fosszíliákat és mumifikálódott állattetemeket találnak.

    A fenti Sentinel-2 kép kinagyított részlete, közepén a Batagajka-kráterrel

    A műholdképen látható még a krátert körülvevő tundra, zöldellő cserjékkel és vörösfenyőkkel. A kráter meredek lejtőin gyér a növényzet, barnás színével ezért is üt el a környezetétől. A krátertől kb. 1 km-re északnyugatra egy kis domb látható. Még északabbra, az éles kanyarokat leíró Jana folyó bal partján épült az alig több mint 4000 lakost számláló Batagaj település. A Jana több mint 870 km hosszan folyik Oroszországon terül, kép bal oldalán látható kanyarban észak felé veszi az irányt. Amint ezen a rövid szakaszon is feltűnő, a folyó medre az idők során sokat változott. A jelenséget az üledéklerakódás és az erózió folyamata hajtja, ami időnként holtágakat hoz létre. A lefűződött holtágak hozzák létre a nagy kép bal felső részén látható szép természeti formákat. Vizük színe elüt az élő folyómederben található vízétől.

    Kapcsolódó linkek