Blog

  • Lofoten

    A címbeli név egy Norvégia északi részén fekvő szigetcsoportot takar, amelyről az Európai Űrügynökség (ESA) heti rendszerességgel rendelkező földmegfigyelési videósorozatának egyik márciusi epizódja szólt. Illusztrációul egy színezett Sentinel-1 műholdképet használtak, amely még 2020. november 24-én készült.

    (Forrás: ESA)

    Az észak–déli irányban mintegy 175 km kiterjedésű szigetcsoportot öt nagy tagja (Austvågøya, Gimsøya, Vestvågøya, Flakstadøya és Moskenesøya) mellett számos kiesebb sziget és sziklazátony alkotja. Lofoten híres a különleges tájképéről, a meredeken emelkedő hegyekről, a kék vizű fjordokról és a védett öblökről. A legnagyobb település Svolvær kikötővárosa, a legkeletibb fekvésű nagy sziget, Austvågøya déli partján épült. A helyi gazdaság alapja a tőkehal halászata, a város lakosságának létszáma is a szezontól függ, ahogy a halászok költöznek. A szigetcsoportot és a norvég szárazföldet a Vestfjorden nevű fjord választja el.

    Bár a Lofoten-szigetcsoport teljes egészében az északi-sarkkörön túl, 67° és 68° északi szélesség között fekszik, éghajlata télen is szokatlanul enyhe. Itt találhatók bolygónk legészakabbra fekvő olyan területei, ahol az év folyamán sosem süllyed fagypont alá az átlaghőmérséklet. Ez az idáig eljutó Golf-áramlatnak köszönhető.

    Lofoten és környéke egy hamisszínes Sentiel-1 radaros műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A színpompás radaros műholdkép készítésénél azt használták ki, hogy a Sentinel-1 műholdakon működő apertúraszintézises radarberendezés képes a felszínről visszaverődő radarjeleknek a vízszintes és függőleges polarizációjú komponensét is érzékelni. A kétféle polarizációjú (eredetileg fekete-fehér) radaros amplitúdóképet kombinálták. Így könnyen lehetővé válik olyan területek azonosítása a képen, ahol a polarizációs különbségek nagyok. Ezek a kék különböző árnyalataiban tűnnek fel, például a Norvég-tenger hullámzó vizén, a lápos területeken, mint amilyen Andøya északi csúcsánál (és az alábbi, kinagyított műholdképrészleten) látható, valamint a nedves hóval borított hegyoldalakon és -csúcsokon (a fenti nagy kép jobb alsó részén). Andøya szigete egyébként egy 1962-ben létesített űrközpontnak itt otthont ad, ahonnan ballisztikus kutatórakétákat szoktak indítani.

    A Vesterålen-szigetcsport legészakibb tagja, Andøya a fenti Sentinel-1 kép kinagyított részletén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A kétféle polarizációban hasonló intenzitást mutató felszínborítási típusok az erdők és általában a növényzet, valamint a beépített területek. Ezek a hamisszínes Sentinel-1 képen sárgák.

    Kapcsolódó linkek:

  • Metán a lengyel szénbányákból

    A Copernicus program légkörfigyelő műholdjának, a Sentinel-5P-nek a fedélzetén működő Tropomi (Tropospheric Monitoring Instrument) multispektrális képalkotó spektrométer alkalmas arra, hogy megmérje egyes légköri összetevők koncentrációját. Ezek közé tartozik a metán (CH4), a „fő bűnös” szén-dioxidnál is bő egy nagyságrenddel hatékonyabb üvegházhatású gáz. Metán a mezőgazdaságban, a hulladékfeldolgozás során, szerves anyagok rothadása nyomán, valamint a fosszilis tüzelőanyagok kitermelésekor kerül a legnagyobb mennyiségben a Föld légkörébe. Ez utóbbiaknál az olaj- és gázkitermelést szokták elsősorban említeni, de mint az alábbiakban láthatjuk, a kőszén bányászata is jelentős mennyiségű metán felszabadulásával járhat.

    A 2008–2017 közötti időszakra vonatkozó becslések szerint a szénbányászat nem kevesebb mint harmadrészben felelős a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos metánkibocsátásért. A mélyművelésű szénbányák kiterjedt vágatrendszeréből a szellőzés, a levegő áramlása hozza a felszínre a mélyben felszabaduló metánt, amely ha nagy koncentrációban bent maradna, a sújtólégrobbanás veszélyével fenyegetne.

    Az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency, EEA) felmérése szerint kontinensünk 10 legnagyobb metánkibocsátó szénbányája Lengyelország területén található. Ezek együttesen több mint 282 ezer tonna metánt juttattak a légkörbe 2020-ban. A Leicesteri Egyetem (Nagy-Britannia) kutatói a Brémai Egyetem (Németország) szakemberei által előállított Sentinel-5P Tropomi adatok alapján megmutatták, hogy a műholdas mérések valóban alkalmasak a lengyelországi szánbányászat emissziójának számszerűsítésére.

    Sentinel-2 műholdkép, amelyen a lengyelországi Rybnik közelében működő szénbányákat is megjelölték. A település Katowicétől délnyugatra található. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A 2018 és 2020 között gyűjtött adatok alapján a legjelentősebb kibocsátók a Felső-Sziléziában, Krakkótól nyugatra, az ország déli részén, a cseh határ közelében fekvő bányák. Mivel ezek egymáshoz közel találhatók, az egyes szomszédos bányák emissziójának elkülönítése a korlátozott térbeli felbontás miatt nem lehetséges. Együttes metánkibocsátásuk azonban jól mérhető.

    Az átlagos légköri metánkoncentrációhoz képest mért többlet Lengyelország délnyugati bányavidékén, Sentinel-5P Tropomi mérések alapján. A színskála a metán többletkoncentrációját jelzi milliárdodrész (ppb) egységekben, a nagyobb bányák helyszíneit a térképen a megszokott csákányokkal be is jelölték. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018–2020 / feldolgozás: University of Leicester)

    Általában fontos feladat nyomon követni a legnagyobb metánkibocsátásokat, hogy adott esetben tenni lehessen a szivárgások csökkentése érdekében. Ezzel biztosan nem ártunk a klímaváltozás mérsékléséért folytatott küzdelemnek… A hatékony intézkedések alapfeltétele, hogy megbízható, objektív mérési adatok álljanak a döntéshozók rendelkezésre. Ebben van fontos szerepe a műholdas távérzékeléssel gyűjtött adatoknak, az űreszközök ráadásul globális lefedettséget kínálnak. Több mint 100 ország a részese annak a nemzetközi megállapodásnak (Global Methane Pledge), amelyet a tavaly Glasgow-ban tartott klímakonferencián írtak alá, s amelynek célja, hogy 2030-ig 30%-kal visszaszorítsák a metánkibocsátást. A vállaláshoz ugyanakkor nem csatlakoztak olyan nagy kibocsátók, mint Kína, Oroszország és India, sőt néhány európai uniós állam sem, mint épp Lengyelország, valamint Csehország – és Magyarország sem…

    Kapcsolódó linkek:

  • Óriásrakéta az indítóállásban

    Március 17-én a NASA floridai Kennedy Űrközpontjában (Kennedy Space Center, KSC) a szerelőcsarnokból először szállították ki a starthelyre az amerikai űrügynökség új holdprogramjához, az Artemishez készített SLS (Space Launch System) nehézrakétát. A cél egyelőre még csak tesztek elvégzése (üzemanyaggal való feltöltés, a visszaszámlálás elpróbálása, stb.). Ha minden jól megy, júliusban indulhat az első küldetés az ugyancsak akkor bemutatkozó Orion űrhajóval. Az Artemis-1 jelű repülésen egyelőre emberek még nem vesznek részt, csak két női bábut helyeznek el a kabinban. Az űrhajó kétszer megkerüli a Holdat, majd visszatér.

    Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdpárosnak felvételei közül egy olyat mutatunk be, amely a Kennedy Űrközpont fölött készült, felhőmentes időben, még március elején, az SLS rakéta kiszállítása előtt.

    A Kennedy Űrközpont egy 2022. március 4-én készített Sentinel-2 műholdképen, amely a valódi színeket adja vissza. Balról jobbra haladva jól kivehető rajta a bázis futópályája, ahol annak idején az amerikai űrrepülőgépek landoltak, a hatalmas szerelőcsarnok (Vehicle Assembly Building, VAB) az árnyékával együtt (középtájt alul), tőle keletre pedig a kettéágazó út egy-egy végén, az Atlanti-óceán partján a 39A (alul) és 39B indítóállás (felül). A kép jobb alsó sarkában még az Amerikai Űrhaderő szomszédos Cape Canaveral bázisához tartozó 41-es starthely is kivehető. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A szerelőcsarnok – amely 3,7 millió köbméteres térfogatával a világ legnagyobb építménye volt 1965-ös befejezésekor – és 39-es indítókomplexum már az Apollo-holdprogramot, utána pedig az amerikai űrrepülőgépes programot is kiszolgálta. A 39A-t jelenleg a SpaceX cég használja a Falcon-9 és Falcon Heavy rakétáinak felbocsátásához. A NASA első SLS rakétáját a 39B starthelyre gurították ki – függőleges helyzetben, a szintén az Apollo-program örökségéből való lánctalpas szállítójárművel (crawler-transporter). A műholdképen is látható, a szerelőcsarnoktól a 39B-ig tartó 6,8 km-es utat közel 11 óra alatt tették meg.

    Az alábbi műholdkép-összehasonlításhoz a március 4-i Sentinel-2 kép egy kinagyított részletét, valamint egy ugyanott március 19-én készült kép részletét választottuk ki. Mindkettő a 39B startállást mutatja, de a második időpontban ott volt már az SLS rakéta – és felhő is bőven, de szerencsére a műhold elhaladásakor épp az indítóhely fölött tiszta volt az ég. Az órásrakéta első fokozatának hengeres magja 8,4 m-es átmérőjű, de felülnézetben így is bajosan lehetne megfigyelni a 10 m-es legjobb felszíni felbontású Sentinel-2 képen. A magassága azonban meghaladja a New York-i szabadságszoborét. Ezért a Sentinel-2 elrepülésének idején (világidőben 16:15 körül, helyi zónaidőben valamivel dél előtt, negyed 12-kor), bár elég magasan járt már a Nap, jól kivehető árnyékot vetett.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Kapcsolódó linkek:

  • Hídavatás a Dardanellákon

    Március 18-án Recep Tayyip Erdoğan török elnök felavatta az Európát és Ázsiát elválasztó, az Égei-tengert a Márvány-tengerrel összekötő tengerszoros, a Dardanellák új hídját. Az 1915 Çanakkale nevet viselő, a felhajtó hidakkal együtt több mint 4,6 km hosszú műtárgy a világ legnagyobb (2023 m-es) támaszközű hídja. A mintegy 2,5 milliárd euróba került beruházást török és dél-koreai cégek valósították meg.

    Az 1915 Çanakkale híd alapkövét pontosan az avatás előtt 5 évvel, 2017. március 18-án tették le. Az egész építkezés tehát végig az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjai „szeme előtt” zajlott. Két, a valódi színeket visszaadó műholdkép segítségével mutatjuk be, hogy milyen volt a hídépítés helyszíne a munkálatok megkezdése előtt, és milyen lett az elkészült híd és a szoros két partján a hozzá kapcsolódó autópálya-szakaszok. A második kép idén februárban, nem sokkal az avatóünnepség előtt készült.

    A felülnézetet mutató műholdképen ugyan nem látszik, de a pilonok magassága a tenger szintje felett 318 méter. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A híd nevében az 1915 a törökök tengeri győzelmének évére utal a Dardanellák (törökül: Çanakkale Boğazı) első világháborús ostromában, a francia és brit erők ellen. A március 18-i dátum sem véletlen, 1915-ben ugyanis épp ezen a napon történt a tengeri áttörés. Sőt még a 2023 m-es támaszköz is egy jelkép, a Török Köztársaság kikiáltásának századik évfordulójára utal – az átadást ugyanis eredetileg másfél évvel későbbre, a 2023-as jubileumi évre tervezték.

    A hídon biztonsági okokból csak gépjárművek kelhetnek át, a gyalogos és kerékpáros forgalom tilos. Egy személyautó áthaladásáért a mostani árfolyamon 13,5 eurónak megfelelő török lírát kell leszurkolni. Az Isztambulban épített három híd után ez a negyedik, amely Törökország területén összeköti a két földrészt. Anatólia (Kis-Ázsia) és az Európához tartozó Gallipoli-félsziget között az autóforgalom itt eddig kompokon zajlott. Magának a tengerszorosnak az átszelése egy órát vett igénybe, de a várakozási idővel együtt akár öt óráig is eltarthatott a művelet. Mindez most a híd segítségével 6 perce rövidül.

    Az alábbi animációt néhány Sentinel-2 műholdkép sorozatából állítottuk össze. A képek azt az időszakot ölelik fel 2019 márciusa és 2021 szeptembere között, amikor már a műholdak kamerái számára is jól látszó módon alakult át a táj és haladt előre a híd építése. Különösen 2021-ben gyorsultak fel az események, abból az évből több – többé-kevésbé felhőmentes – műholdkép is bekerült a válogatásba. Érdemes megfigyelni a csatlakozó úthálózat építésének folyamatát, a környező táj évszakos változásait, valamint a Dardanellák hajóforgalmát is.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Kapcsolódó linkek:

  • Alacsony tél végi vízállás a Dráván

    Idén tél végére különösen alacsonyra csökkent a Dráva vízállása – olvashattuk nemrég a hírekben. Emiatt előbukkantak olyan homokpadok is, amelyeket ritkán látni, Barcsnál pedig már látszanak a második világháborúban felrobbantott híd körvonalai. A homokos part és a homokpadok kiterjedése a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjainak képein is feltűnő. Különösen akkor, ha a mostani aszályos időszakban készült képet egy tavaly, az évnek ugyanebben az időszakában, ugyanott készült párjával hasonlítunk össze.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021, 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Az infravörös sávok bevonásával készült hamis színezést használó, a növényzetet piros színnel megjelenítő műholdképeken a nyugatról keleti irányba folyó Dráva kanyargó kék szalagja, valamint a folyó levágott kanyarulataiból kialakult holtágak. Az apadó víz miatt a folyómederben és a parton előbukkanó homokos felszíneket nem borítja növényzet, így világos szürke színük alapján jól megkülönböztethetők a part menti növényzet pirosától és a folyóvíz sötétkékjétől is. A kép jobb oldalán, a Horvátországgal közös határt is kijelölő Dráva folyó bal partján fekszik Barcs városa.

    A feljegyzések szerint az elmúlt száz évben hatszor is előfordult, hogy a víz szintje nem érte el a 64 cm-t. Alacsony tél végi vízállások tehát máskor is előfordultak, de az idei helyzet különleges. A folyó szabályozása és a vízerőművek miatt a meder egyre mélyül, a környező területeken ezért a talajvíz szintje csökken, ami nem tesz jót a környező erdőknek, gyepeknek és mezőgazdasági területeknek. A holtágak vízutánpótlása elapad, a vízhez kötött fajok élettere zsugorodik. A Dráva felső, alpi vízgyűjtő területén télen a csapadék hó formájában hullik, így a folyóba kerülő víz mennyisége természetesen csökken, és csak a tavaszi olvadások idején indulhat emelkedésnek a vízállás. Az igazi gondot az jelentené, ha tavasszal sem kerülne elég víz a folyóba, amire sajnos vannak jelek, hiszen a becslések szerint a hóban tárolt vízkészlet alacsonyabb a sokévi átlagnál.

    Az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának egyik szolgáltatása (Copernicus Global Land Service, CGLS) egyébként olyan adatokat is előállít, amelyek a hóban tárolt vízmennyiségről adnak aktuális információt.

    Kapcsolódó linkek:

  • Tűz a Kis-Balatonnál

    Idén már a második műholdképes blogbejegyzést vagyunk kénytelenek a Balaton délnyugati partjai közelében keletkezett tüzeknek szentelni. Január végén közel 20 hektáron égett a nádas és a bozótos Somogyszentpál külterületén. A téli száraz időjárás miatt az ország nagy részén – március 10. óta mindenhol – tűzgyújtási tilalom van érvényben.

    Március 6-án Sármellék közelében, a 76-os főút mentén kapott lángra az aljnövényzet. A tűz a nádast és egy erdőt is elért. A Kis-Balaton térségébe nagy erőkkel vonultak ki a hivatásos és önkéntes tűzoltók, hogy megfékezzék a nagy füsttel járó tüzet. Ez végül 15 óra munkával, március 7-én hajnalra sikerült. Az erős szél, valamint a mocsaras terep egyaránt nehezítette az oltást. A műveleteket irányító Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a tűz mintegy 600 hektárnyi területet érintett.

    Az itt bemutatott két, valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép illusztrálja, hogyan változott meg a táj képe a tűz nyomán. Az egyik egy az eseményt megelőző felhőmentes téli napon, február 11-én készült, a másik közvetlenül a tűzvész után, február 8-án. Ez utóbbi képen is csak néhány kisebb fehér felhőpamacs bukkan fel, sötét árnyékát a felszínre vetve. A képeket a csúszka elmozdításával lehet összehasonlítani.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Nem csak a márciusi kép közepe táján újonnan felbukkanó nagy, összefüggő fekete folt jelenti az eltérést. Érdemes megfigyelni a Balaton nyugati medencéjében a víz áramlásából adódó változásokat, illetve a Zala torkolatánál a tóba ömlő víz markánsan eltérő, sötét színét. Ezt a Kis-Balatonon áthaladó folyó vizének magas szervesanyag-tartalma okozza. A leégett terület közvetlen közelében, a fekete folttól nyugatra kivehető a sármelléki repülőtér közel észak–déli irányban épült futópályája is.

    Kapcsolódó linkek:

  • Powell-tó: a kiszáradás szélén

    Az Egyesült Államok második legnagyobb víztározója, a Powell-tó (Lake Powell) a több mint fél évszázados fennállása óta sosem látott mértékű szárazság miatt mostanra már kapacitásának alig negyedéig van feltöltve. A vízszint napokon belül elérheti a kritikusan alacsony mértéket.

    A Powell-tó a Colorado folyó felduzzasztásával létrehozott víztározó, Arizona és Utah államok határán fekszik. A völgyzáró duzzasztógátnál működő vízerőmű 1300 MW maximális kapacitását már évek óta nem tudják kihasználni, a Colorado alacsony vízhozama miatt. A közel 300 km hosszú, 67 ezer km2 felszínű, 40 m átlagos mélységű tározó feltöltése 1963-ban kezdődött és hosszú éveken át tartott. A mostani rekord alacsony vízállás nem csak az energiatermelésben, de a környék vízellátásában is gondot okoz. Ilyen helyzettel korábban még nem szembesültek a hatóságok. Az erőmű több állam – Wyoming, Utah, Colorado, Új-Mexikó, Arizona, Nevada és Nebraska – elektromos energiával való ellátásában is szerepet kap.

    A Powell-tó vízszintjének magassága az idő függvényében, 2000 óta. Február végére már nagyon közel került a kritikusan alacsonynak számító 3525 láb (1074,4 m) értékhez. Ha a 3490 lábat (1063,8 m) is elérné, a vízerőművet teljesen le kellene állítani. (Forrás: US Bureau of Reclamation, kép: Kaeti Hinck, Renée Rigdon / CNN)

    A Powell-tó és a közeli, még nagyobb, szintén a Colorado folyón a Hoover-gáttal felduzzasztott Mead-tó vize már tavaly is nagyon leapadt. Emiatt januártól kezdve vízfogyasztási korlátozásokat voltak kénytelenek elrendelni a környező államokban. A délnyugati államok és Mexikó több mint 40 millió lakójának ivóvízellátása függ a Coloradótól és a rajta épült két nagy tározótól, nem is beszélve a mezőgazdasági célú öntözővízről. Ha a Powell-tó vize hamarosan eléri a kritikusan alacsony szintet, a Colorado felső szakaszán épült kisebb tározókból kell vizet leereszteni, ami azokon a helyeken okoz majd gondot. Hosszabb távon azonban ez nem lehet megoldás. A vízügyi szakemberek a Colorado vízgyűjtőjén a tavaszi hóolvadástól remélnek enyhülést, de ha a nyár az elmúlt évekhez fogható hőhullámokat aszályt produkál, akkor a garantált az újabb jelentős apadás. Hogy helyreálljanak a korábbi körülmények, ahhoz egymás után több, az átlagosnál csapadékosabb évnek kellene következni. Ez nem valószínű, és sokan attól tartanak, hogy az éghajlatváltozás miatt már sosem térnek vissza a normális működéshez…

    A Powell-tó két, valódi színeket mutató február végi Sentinel-2 műholdképen. A csúszka elmozdításával összehasonlíthatjuk a 2018-as és a mostani, rekordszárazságot hozó 2022-es évben a tározó kiterjedését. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018, 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Az ENSZ frissen közzétett jelentése szerint a világ népességének közel fele már most is ivóvízproblémákkal küzd. Ha nem tudunk valamit tenni a globális klímaváltozás ellen, hamarosan hárommilliárd embert sújt majd krónikus vízhiány a Földön.

    Kapcsolódó linkek:

  • Növénymonitorozás mindenkinek, Hollandiában

    A Copernicus program Sentinel műholdjai sokféle módon szolgáltatnak adatokat és képeket bolygónk felszínéről, annak változásairól. Ezeket az információkat – megfelelően feldolgozva és értelmezve – a környezet védelme és a természeti erőforrások jobb hasznosítása érdekében is alkalmazni tudjuk. Egy Hollandiában fejlesztett új szolgáltatás a mezőgazdasági szektor szereplőit segíti abban, hogy figyelemmel kísérhessék a haszonnövényeik fejlődését és egészségi állapotát, akár táblákra lebontva – anélkül, hogy a műholdas távérzékelés fekete öves szakértői lennének. Az Agricultural Sandbox NL címen futó fejlesztést az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával a Delfti Műszaki Egyetemen (TU Delft) végzik.

    (Kép: TU Delft / ESA)

    Nem újdonság, hogy a több száz kilométer magasan keringő földmegfigyelő műholdakkal gyűjtött adatokat jól lehet alkalmazni a növényzet egészségének meghatározására, a várható termés pontos megbecslésére, az aszály hatásainak előre jelzésére, sőt a termelés karbonlábnyomának meghatározására is. Még előnyösebb, ha többféle műholdas érzékelőtől származó adatot sikerül kombinálni. Ezt teszi az Agricultural SandboxNL is, amely a radaros Sentinel-1 és a látható és infravörös tartományban érzékeny optikai Sentinel-2 műholdak méréseiből állít elő a mezőgazdaságban hasznosítható adatokat, méghozzá könnyen értelmezhető formában. Jellemző, hogy a sok terabájtnyi nyers műholdas adatból évente csupán mintegy 10 gigabájt lesz. Hollandia különösen alkalmas hely egy ilyen fejlesztésre, hiszen az ország területének jelentős hányada áll mezőgazdasági művelés alatt. Ráadásul a mezőgazdasági táblák határai és a termesztett növények típusa szabadon nyilvánosan hozzáférhető információ az országban. Ez utóbbi adatok használhatók a műholdas mérések validálására.

    A Hollandiában termesztett mezőgazdasági növények típusai, közel 800 ezer egyedi táblára lebontva, a 2020-as állapot szerint. Az Agriculture SandboxNL adatbázisa több mint 300 növényfajtát különböztet meg, itt a színek a leggyakoribb termesztett növényeket szimbolizálják. A jelmagyarázat szerint, balról jobbra (a lilától a rózsaszínig) haladva: gabonafélék, fű (legelő), kukorica, hagyma, burgonya, cukorrépa, tulipán és egyéb. (Kép: ESA / Crop Parcel Base Register, Dutch Ministry of Economic Affairs and Climate Policy)

    A projekt első szakaszának végére országos szintű térképeket állítottak elő egy teljes évet felölelő időszakra. Ezeken táblaszintre lebontva megjelennek a termesztett növények típusára, egészségi állapotára és növekedésére utaló, feldolgozott információk. Mind a Sentinel-1, mind a Sentinel-2 holdak gyakori visszatérési ideje alkalmassá teszi a rendszert a változások folyamatos követésére. Az optikai földmegfigyelésnek ugyan keresztbe tehet a felhős időjárás – ami Hollandiában elég gyakori –, de a felszín radaros feltérképezését az sem zavarja.

    A fenti térkép kinagyított változata Flevoland tartomány területét mutatja. (Kép: ESA / Crop Parcel Base Register, Dutch Ministry of Economic Affairs and Climate Policy)

    A fejlesztők a projekt kísérleti szakaszában szabadon elérhető, országos térképeket állítottak elő a 2017 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan. Az adatbázis terület, növénytípus és időszak alapján is kereshető. Az eredmények máris ígéretesek. Az adatok használhatók például gépi tanulási eljárások tanító adathalmazaként, ami kiterjesztheti a műholdas távérzékeléssel gyűjtött adatok alkalmazását más régiókra is, ahol még nincsenek készen ilyen típusú adatbázisok. Mindez elősegítheti a Copernicus műholdas adaton minél szélesebb körű mezőgazdasági alkalmazását.

    Kapcsolódó linkek:

  • Tenerife

    Az elmúlt hónapok során sok szó esett a Kanári-szigetekről, a La Palma szigetén kitört Cumbre Vieja vulkán kapcsán. Most az Atlanti-óceánban fekvő, Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport egy másik tagjára látogatunk egy Copernicus Sentinel-2 műholdkép segítségével, az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozata egyik epizódjának felidézésével.

    (Forrás: ESA)

    Az Afrika északnyugati partjaitól (Marokkótól) nem messze (125–200 km-re) található, vulkáni eredetű Kanári-szigetek nyolc nagyobb szigetből (területük csökkenő sorrendjében Tenerife, Fuerteventura, Gran Canaria, Lanzarote, La Palma, La Gomera, El Hierro és La Graciosa), valamint több kisebb tagból áll. A szigetek szárazföldjei összesen mintegy 7500 km2-t tesznek ki, ebből 2034 km2 Teneriféhez tartozik.

    A Kanári-szigetek egy Sentinel-3 műholdképen, 2022. január 13-án, amikor sem komolyabb felhők, sem egy szaharai eredetű porvihar nem zavarta a műholdat a felszín fényképezésében. Nyugatról keletre haladva a főbb szigetek: El Hierro, La Palma, La Gomera, Tenerife, Gran Canaria, Fuerteventura, Lanzarote és La Graciosa. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A Kanári-szigetek legnagyobb tagja, Tenerife is valójában egy vulkáni hegy, a Teide a tengerszint fölé emelkedő része. A Teide 3718 m magas csúcsával egyúttal Spanyolország területének legmagasabb pontja is, de ha az óceánfenéktől számítjuk, akkor a hegy még inkább tekintélyt parancsoló: az aljától a tetejéig 7,5 km a szintkülönbség, amivel ebben az értelemben a Föld harmadik legmagasabb vulkánja. A Teide aktív tűzhányó, de legutóbbi kitörése már több mint egy évszázada, 1909-ben volt. Akkor a lávaömlés az északi parton Garachico városát és kikötőjét érte el.

    Tenerife valódi színeket mutató Sentinel-2 műholdképe 2021 utolsó napján, december 31-én készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A változatos topográfia és különleges klíma miatt az időjárás helyről helyre nagyon eltérő lehet a szigeten belül. Az időjárásra és a mikroklímára nagy hatással van a passzátszél, amely az év túlnyomó részében északkeleti irányból fúj, nedvességet és csapadékot szállítva. Nem véletlen, hogy a műholdképen is a sziget északi részét és a Teide északi lejtőit utalja a sűrű növényzetre utaló zöld szín.

    A sziget lakosságának túlnyomó része alacsonyabb magasságokban, a tengerpart néhány kilométeres környezetében él. Tenerife lakosságának mintegy fele a főváros, Santa Cruz de Tenerife polgára. A város a sziget keskenyebb, északkeleti nyúlványán, a déli partoknál épült. Közelében, kissé beljebb található a korábbi főváros, San Cristóbal de la Laguna.

    Santa Cruz de Tenerife városától 10 km-re, az Izaña-hegyen található a Teide Obszervatórium, amelynek területén működik az ESA Optikai Földi Állomása (Optical Ground Station). Ott egy 1 m-es optikai távcsővel követik a geostacionárius pályán keringő űrszemetet, amelynek darabjai ezzel a módszerrel 10–15 cm-es méretig megfigyelhetők. 2021 közepén ugyanitt nyílt meg az ESA vadonatúj Izaña-1 (IZN-1) lézeres távmérő állomása, amellyel egyelőre a speciális lézertükrökkel felszerelt műholdak, de nemsokára – ha nagyobb teljesítményű lézer áll munkába – űrszemétdarabok pálya menti mozgását lehet pontosan követni, hogy megelőzhessék az esetleges ütközéseket a Föld körüli térségben.

    Kapcsolódó linkek:

  • Előbukkant szellemfalu Spanyolországban

    Az Ibériai-félszigeten olyan nagy a szárazság, hogy a Galíciában, a portugál határhoz közel fekvő egykori Aceredo falu házai ismét szárazra kerültek. A települést akkor öntötte el a víz, amikor 1992-ben feltöltötték az Alto Lindoso tározót, amely a Lima (Limia) folyó vizének felduzzasztásával jött létre. Maga a 110 m magas gát Portugália területén épült, a munkálatokat 1983-ban kezdték meg. A hozzá tartozó vízi erőműben elektromos energiát termelnek. Most a szárazságra való tekintettel a portugál kormány rendelkezett a vízhasználat minimalizálásáról.

    A teli tározó vízszintje 339 m magasságban húzódik, de ezen a télen akkora az aszály, hogy a műholdképek tanúsága szerint is alig van víz benne. Alább két Sentinel-2 képet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az egyik most februárban, a másik tavaly ilyenkor készült.

    A növényzetet pirossal kiemelő hamisszínes Sentinel-2 műholdképek az Alto Lindoso víztározóról. Az extrém alacsony vízszintre utal a széles, világos színű partvonal. Normális körülmények között ez víz alatt fekszik, ezért nincsen rajta növényzet. Az íves völgyzáró gát balra lent, az elárasztott de most újra előbukkanó Aceredo jobbra fent (a hídtól keletre, a déli parton) található. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021–2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A tározó teljes kapacitása közel 380 millió m3, ennek a vízmennyiségnek most csupán kb. 15%-a található benne. Spanyolországban és Portugáliában előfordulnak száraz időszakok, de ez inkább a nyári hónapokra jellemző. Spanyolországban a tározók most kapacitásuk 44%-án állnak, ami jóval kevesebb, mint az elmúlt évtized 61%-os átlaga. Azonban 2018-ban még ennél is súlyosabb volt a helyzet. Ha idén ekkora aszállyal indul a mezőgazdasági szezon, kérdéses, hogy mi lesz a terméssel. Amennyiben nem érkezik komolyabb mennyiségű csapadék, a mezőgazdaság ez évi termése nagy veszélybe kerül.

    Aceredo, amely most ismét szárazra került, mindenesetre turistalátványosságot jelent. Ez a drónvideó, amely február elején készült a helyszín fölött, a szürkés iszappal bevont romos épületekkel és az uszadékfákkal szürreális látványt nyújt. A felvételek hátterében jól látható, mennyire kevés víz maradt a tározó alján.

    (Forrás: Paulo Moroso / YouTube)

    Kapcsolódó linkek: