Egy a repcevirágzást bemutató 2019-es blogbejegyzésünk után ismét Győr-Moson-Sopron megyébe (pontosabban immár vármegyébe) látogatunk egy Sentinel-2 optikai műholdképpár segítségével. A négy évvel ezelőtt látott területtől nem messze, Fertődtől délre figyelhetjük meg a tájat április 20-án, illetve tíz nappal később, 30-án. Bár a látványt itt-ott felhőfoltok zavarják, jól kivehető, hogy ez idő alatt kivirágzott a repce.
Április végén, május elején az autóval vagy vonattal utazók számára feltűnőek a jellegzetes élénksárga színű, kiterjedt repcetáblák. Az elmúlt években a repce vetésterülete dinamikusan növekszik, hiszen nem csak élelmiszeripari és takarmányozási, de ipari felhasználásra is termesztik a nagy fehérje- és olajtartalmú növényt: biodízel üzemanyagot állítanak elő belőle.
A mezőgazdasági táblák, valamint a települések házai és utcái között, a műholdképek középső részén a nagy zöld színű folt, benne az utak geometrikus mintázatával a fertődi Esterházy-kastély hatalmas parkja.
Észak-Olaszországban – ahogy egyébként más dél-európai országokban, például Portugáliában és Spanyolországban – már most látszik, hogy az idei nyáron is aszályos körülményekre lehet majd számítani. A hosszan tartó szárazság egyik látványos jele, hogy a Pó folyó áprilisban elérte az eddig mért legalacsonyabb vízállását, a Garda-tó alacsony vízszintje pedig hét évtizedes rekordot döntött. A tavon az április 16-án mért vízállás 45,8 cm volt, legutóbb 1953-ban tapasztaltak ilyet. A tó 70 éven keresztül mért átlagos vízállása 109 cm. Az észak-olaszországi szárazságról legutóbb nem is olyan régen, idén februárban írtunk egy blogbejegyzésünkben. Akkor a Pó egy szakaszát mutattuk meg Sentinel-2 műholdképeken.
Az Alpok és a Pó-síkság között fekvő, mintegy 370 km2-es felszínű Garda-tó fontos víztározó. Így az alacsony vízállás kritikus lehet a környék mezőgazdasága, a települések ivóvízzel való ellátása, a hajózás szempontjából. A Garda-tó igen népszerű a turisták körében is. Északi irányból a Sacra folyó táplálja, vizét dél felé a Mincio vezeti el, amely a Póba ömlik.
Az európai Copernicus program vészhelyzetek kezelésére létrehívott szolgáltatása (Copernicus Emergency Management Service, CEMS) keretében a szárazság és aszály megfigyelésével az EDO (European Drought Observatory) foglalkozik. Ők folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzet alakulását egész Európában, műholdas adatokat is felhasználva. Alább két Sentinel-2 műholdképpel illusztráljuk, hogyan csökkent a vízszint a Garda-tóban tavaly áprilishoz képest. A képek hamis, a növényzetet pirossal kiemelő színezéssel készültek, pontosan egy év különbséggel. A Garda-tó déli része látszik, a vízfelület sötétkék.
Különösen a tóba nyúló keskeny félszigetek körül feltűnő, hogy 2023-ban jóval alacsonyabb lett a vízállás az előző évihez képest. A földnyelvekből több jut a víz fölé, a part mentén pedig a világos sávok a frissen szárazra került, növényzettel nem borított felszínt jelzik. A képeken középtájt, a tó nyugati partja mentén egy keskeny félsziget folytatásában található, festői Nyulak szigete (Isola dei Conigli, más néven Isola di San Biagio) idén már gyalogosan, száraz lábbal is elérhető volt, az odalátogatóknak hajóra sem kellett szállni…
Április 15-én polgárháborús helyzet alakult ki Szudánban, miután összecsapások kezdődtek a hadsereg és egy paramilitáris szervezet között. A harcok miatt az Egyesült Államok és európai országok is megkezdték polgáraik kimenekítését az északkelet-afrikai országból. Nem sokkal az első hírek érkezése után közzétették az első nagyfelbontású műholdfelvételeket is, amelyeken a főváros, Kartúm repülőterén teljesen megsemmisült, kiégett repülőgépek láthatók.
A pusztítás még a kevésbé éles, 10 m-es felszíni felbontásra képes Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdak felvételein is tisztán kivehető. Ennek szemléltetésére egy friss, április 22-én készült, a valóságoshoz közeli színeket visszaadó Copernicus Sentinel-2 képet mutatunk be a kartúmi nemzetközi repülőtérről. A csúszka elmozdításával ezt hasonlíthatjuk össze egy egy évvel korábban, még békeidőben, ugyanitt készült műholdképpel.
Feltűnőek a koromfekete égésnyomok a repülőtér szinte teljes területén, végig az észak–déli irányú futópálya mentén is, amelyek 2022-ben még természetesen nem voltak ott. A 2023. áprilisi képen a futópályára merőlegesen, nagyjából annak alsó harmadánál még egy elnyúló fekete füstfelhőt is fel lehet fedezni.
A harcok Szudánban nem csak a fővárosban, hanem több más területen is folynak.
2011 óta szinte minden tavasszal és nyáron elszaporodnak a barna algák (sargassum) az Atlanti-óceán középső területein. A víz felszínén úszó, időnként hatalmas telepeket alkotó növényzet elterjedési területe Afrika nyugati partvidékétől a Mexikói-öbölig húzódik. Erről kapta a nevét a Sargasso-tenger is – az egyetlen tenger a Földön, amelynek nincs partja. Az Atlanti-óceán északi részén mintegy 3 millió km2-es területű térséget három nagy áramlat határolja.
Márciusban a sargassum mennyisége minden eddigi évben tapasztaltnál nagyobb volt, az alga hatalmas telepeit műholdképeken is jól meg lehet figyelni. Az alábbi térképet a NASA Terra és Aqua földmegfigyelő műholdjainak adatai alapján a Dél-floridai Egyetem kutatói állították össze. Becsléseik szerint az alga össztömege 13 millió tonna volt márciusban.
A barna algák (sargassum) koncentrációja 2023 márciusában, az Atlanti-óceán, a Karib-tenger és a Mexikói-öböl felszíni vizeiben. (Kép: NASA Earth Observatory / Lauren Dauphin, Joshua Stevens / MODIS adatok: Brian Barnes, University of South Florida)
A sargassum foltokban jelenik meg az óceánon, és alkalmas tengeri pihenőhelyül szolgál a teknősök, gerinctelenek, halak és madarak számára. Fotoszintézis útján oxigént termel. Ha viszont a telepek túl sűrűvé válnak és a partok közelébe jutnak, az állatok számára megnehezítik a mozgást és a légzést. Ha a telepek lesüllyednek, kárt okozhatnak a korallmezőkben. A partot elérve pedig a rothadó barna alga jellegzetes szagú kén-hidrogént (hidrogén-szulfid, H2S) bocsát ki – aki érezte már a záptojás szagát, annak mondani sem kell, hogy ez nincs kedvező hatással a turizmusra.
Bár a sargassum elmúlt évekre jellemző különös elszaporodásának okára nincs egyértelmű válasz, valószínű, hogy szerepet játszhat benne a műtrágyázásra visszavezethetően a tengerbe jutó nagyobb mennyiségű tápanyag, közvetve pedig – az óceáni áramlások átalakulásán keresztül – a klímaváltozás is.
A barna alga mennyisége jellemzően június–július folyamán éri el éves maximumát. Ez most még odébb van, de az előjelek alapján minden idők legnagyobb elszaporodására lehet készülni. Az alábbi április közepi Sentinel-2 műholdképet a Copernicus program holnapján, a nap képe sorozatban mutatták be.
Balra a Karib-tengerben található Barbados szigetétől délre fekvő térség, a kinagyított részleten (jobbra) pedig egy kb. 1 km-es átmérőjű úszó algasziget látható április 13-án. (Kép: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)
A műholdas megfigyeléseknek fontos szerepe van egyrészt az áttekintő adatok gyűjtésében, másrészt az algainvázió fejlődésének a megfigyelésében és az esetleges intézkedések előkészítésének segítésében. Florida partjait idén már el is érték az első adagok a barna algából.
Talán egy tehenészetben valaha történt legnagyobb pusztítást végezte egy robbanást követő, a karámokon át gyorsan terjedő tűz az Egyesült Államokban, a Texas állambeli Dimmitt közelében, április 10-én. Az oltást követő számvetés szerint mintegy 18 ezer (!) tehén vált a tűz martalékává. Ez a tehenészet teljes állományának 90%-a volt. A jószágok éppen a fejésre várakoztak. A szám nagyságágát jól érzékelteti, hogy ez az egész Egyesült Államok területén egy átlagos napon levágott szarvasmarhák mintegy 20%-át jelenti. Egy évtizede, mióta egy amerikai szervezet nyilvántartja a farmokon keletkezett tüzek nyomán elpusztult állatokat, ez volt messze a legnagyobb szám, a listán jócskán lemaradva legfeljebb néhány száz szarvasmarha életét követelő tűzesetek következnek. A becslések szerint a kár több tízmillió dollár lehet. (Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tehenészet egy súlyosan sérült dolgozóját sikerült kimenteni az épületből és kórházba szállítani. Más sérült vagy emberi áldozat nem volt.)
Hatalmas füstfelhővel égett a South Fork Dairy Farm tehenészete Texasban. A létesítmény több mint három évvel ezelőtt létesült, mintegy 50–60 embernek ad munkát. A baleset okát a szakértők még vizsgálják. (Kép: Castro County Emergency Management / Facebook)
Castro megye, ahol a tűz keletkezett, sík füves terep, ahol egymást érik a tehenészetek és farmok. Ahogyan az alábbi, középen a tehenészetet mutató Sentinel-2 műholdképeken látható, a földek vízellátását jellemzően a terület közepén fúrt kutakból, forgó öntözőberendezésekkel oldják meg. Innen erednek a jellegzetes kör alakú formák, amelyek közül a legnagyobbak átmérője 1,6 km. Az április 10-én (a tűzeset előtt) és a következő műholdátvonuláskor, öt nappal később készült, valódi színeket mutató Sentinel-2 képeket összehasonlítva viszonylag kevés változást vehetünk észre, talán csak az épületcsarnok tetejének állapota utal a nagyszabású katasztrófára. A téglalap alapterületű épület egyébként hatalmas, 750 m × 250 m-es.
A következő, a tehenészet körüli nagyobb területet mutató képpár ugyanezeknek a Sentinel-2 átvonulásoknak al alkalmával gyűjtött adatokból készült, de a növényzet nedvességtartalmára utaló színkódolást (normalized difference moisture index, NDMI) alkalmaz. A kék legsötétebb árnyalata a legnedvesebb (egészséges növényzettel borított), a vörösé a legszárazabb (kopár) területeket jelöli. Az első, április 10-én készült képet néhány kisebb felhő is tarkította, de ettől eltekintve, az eltelt rövid idő ellénére is felfedezhetők kisebb változások a tájon.
Texas az amerikai államok közül a negyedik legnagyobb tejtermelő, mintegy 625 ezer tehénnel. Az államon belül Castro megye a második, 15 tehenészetéből havonta közel 70 millió liter tej kerül a a feldolgozókhoz. Nagyságát tekintve a tűzzel érintett farm még texasi viszonylatban is óriásinak számított: közel tízszer több tehenet tartottak itt, mint egy átlagos hasonló környékbeli létesítményben.
Az elmúlt hetekben kijutott a pusztító tornádókból az Egyesült Államokban. Legutóbb március 31-én hét államban tucatnyi olyan hevesen örvénylő forgószél keletkezett, amelyek egy-egy viharfelhőből indultak ki és leértek a földfelszínig. A hirtelen átvonuló nagy sebességű légmozgás nyomán épületek sérülnek, járműveket kap fel a szél, az erdős területeken fák dőlnek ki. A természeti csapás gyakran emberi sérülteket vagy akár áldozatokat követel.
Egy héttel korábban, március 24-én este Mississippi és Alabama államok területeit sújtotta több tornádó. Aznap 20 helyszínről jelentették fogószél pusztítását. Mississippi nyugati és középső részét különösen súlyosan érintette az extrém időjárás, ott lakott területeken, ipari és mezőgazdasági létesítményeken vonult át több tornádó. A NASA földmegfigyelési honlapján az egyik érintett helyszínről mutattak be a katasztrófa előtt és után készített Landsat-9 optikai műholdképeket. A több mint 240 km/h maximális sebességű széllel érkező tornádó 47 km hosszan elvonulva járműveket borított fel, mobilházakat tett tönkre és károkat okozott a villamos távvezetékekben.
Nem csak az optikai, de a radaros műholdképeken is jól kivehető a tornádó pusztítása. Alább egy Sentinel-1A radaros amplitúdóképpárt mutatunk be. Az egyik képet március 22-én, tehát még a tornádó előtt készítette az európai Copernicus program jelenleg szolgálatban álló egyetlen radaros földmegfigyelő műholdja. A másik a 12 nappal későbbi következő elvonuláskor, a tornádó után készült Winona település (középen fent) környékéről. A képek csúszkával való összehasonlítása felfedi a különbséget a két időpont között. A felszín radarhullámokat visszaszóró képessége jelentősen megváltozott (megnövekedett), ahol a forgószél komolyan „átrendezte” a táj képét. A képen az átlósan húzódó tornádónyom hossza mintegy 30 km, szélessége helyenként megközelíti az 1 km-t.
Határidőre elkészült a Csepel-sziget északi csúcsa közelében a Nemzeti Atlétikai Központ (NAK), hamarosan átadják a 2023. évi budapesti atlétikai világbajnokság helyszínét – olvashattunk a hírekben március végén. A generálkivitelező ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium szakemberei megkezdték a projekt műszaki átadás-átvételének folyamatát. Az atlétikai stadion tehát már a helyén van, s mint egy jelentős méretű építmény, kitűnően látható Sentinel műholdfelvételeken is. Alább a Copernicus program egyik Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjának március közepén készült, a valódi színeket visszaadó képét mutatjuk meg. Mellette a helyszínt és környezetét ábrázoló, hat évvel korábbi Sentinel-2 kép is megtekinthető, sőt a csúszka elmozdításával ezek össze is hasonlíthatók.
A stadionépítés nem is 2017-ben, hanem jóval később, 2020 novemberében kezdődött. Az első feladatok egyike volt a területen épült korábbi VITUKI székház robbantásos módszerrel történő lebontása, amiről annak idején egy blogbejegyzésünkben mi is beszámoltunk. Az atlétikai stadion szerkezetépítési munkálataival 2021 közepére készültek el. Ehhez közel 100 ezer köbméter földet termeltek ki, a cölöpalapozáshoz 1200 tonna betonacélt és kb. 13 ezer m3 betont használtak fel. A felszerkezethez 4300 tonna betonacélra és mintegy 40 ezer m3 betonra volt szükség. Összesen 48 darab, egyenként 100 tonnás tetőszerkezeti elem adja az épület „koronáját”. A világszínvonalú stadion egyik leglátványosabb eleme maga a tető, amely közel 27 ezer m2-nyi membránfedést kapott.
A stadionépítés mellett más kapcsolódó munkákat (a csepeli HÉV egy pályaszakaszának átépítése, új híd, árvízvédelem, közművek stb.) is végeztek. Ezek jó részének eredménye szintén felismerhető a régi és az új műholdkép összehasonlításával. De hat év mindenképpen hosszú idő a főváros életében, ezért a figyelmes szemlélő sok más kisebb-nagyobb, „az űrből is látszó” változásra bukkanhat. Ilyenek például a népligeti MVM Dome többfunkciós sportcsarnok (a 2023-as kép jobb felső sarkában) vagy a MOL toronyház, amelynek itt leginkább a hosszú árnyéka feltűnő (a Duna átellenes, budai oldalán, a hosszan elnyúló Kopaszi-gát mögött).
A világbajnokság után szabadon látogatható sport- és szabadidőpark működik majd az atlétikai stadionnál. Több mint 35 ezer férőhelyet alakítottak ki a stadionban, a nemzetközi sporteseményt követően ezt a számot 15 ezerre csökkentik majd. Az atlétikai vb kilenc napja (2023. augusztus 19–27.) után a létesítmény a magyar atlétika kiemelt versenyhelyszíne és edzőközpontja lesz, és létrejön Budapest legújabb zöld sport- és szabadidőközpontja, ahol nemcsak a versenysportolók, hanem a nagyközönség is szabadidős sportolási és kikapcsolódási lehetőségekhez jut.
Az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési sorozatában március 17-én egy igazán színes, műholdas eredetű képet választottak ki bemutatásra. Valójában három műholdkép kombinációjáról van szó, amelyeket 2021 folyamán eltérő időpontokban készítettek a Copernicus program Sentinel-1 műholdjaival, s minden egyes radaros amplitúdóképhez különböző alapszíneket rendeltek. A januári lett a vörös, az áprilisi a zöld és az augusztusi a kék. A kombinált kép látványos színei tehát azt érzékeltetik, hogy az év különböző időszakaiban mennyire változatos a felszín radarvisszaverő képessége a térségben.
2021-ben nyolc hónap alatt készített három Sentinel-1 radaros műholdkép színes kombinációja az Okavango-deltát mutatja Botswanában. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Az ábrázolt vidék pedig Afrikában található, az Okavango folyó deltája, Botswana területén. Az Okavango-delta a Föld legnagyobb folyódeltája, amely a szárazföldön terül el. Az Okavangót szokás olyan folyónak is nevezni, amely sohasem éri el a tengert. Folyásiránya nem a kontinens partvidéke, hanem a belseje felé viszi az Okavango vizét, amely aztán a Kalahári-sivatag lefolyástalan medencéjébe ömlik, kiterjedt mocsárvidéket hozva létre. A víz nagy része itt elpárolog, a talajba szivárog, vagy a növényzet párologtatja el. Időnként a Ngami-tóba (a kép bal alsó sarkában) is jut a vízből. A tóvíz felszíne a kombinált radarképen fekete színű (a vizekről nem a műhold felé verődnek vissza az onnan oldalirányban lebocsátott radarjelek), de a környezetének élénk zöld színe arra utal, hogy a tó kiterjedése jelentős évszakos változásokon megy át.
Az Okavango-delta felkerült az UNESCO világörökségi listájára és a Ramsari egyezmény által is védett vizes élőhely. Az efféle vizes élőhelyek a legnagyobb biológiai sokféleséggel jellemezhető területek a Földön, még a trópusi esőerdők sem érhetnek a nyomukba. Az Okavango-delta területe egykor egy ősi tó, a Makgadikgadi-tó része volt, mely nagyrészt a földtörténet korai holocén időszakában száradt ki.
Az ennyire kiterjedt vizenyős, mocsaras területeket nehéz megközelíteni. Ezért különösen fontosak a műholdas megfigyelések, amelyek rendszeres, objektív áttekintést nyújtanak a felszínborításról, a vizekről és ezek időbeli változásairól. A radaros műholdképek egyrészt minden időjárási körülmény mellett, akár felhőborításnál is informálnak a felszínről, másrészt különösen jól használhatók a talaj nedvességtartalmának meghatározására, a száraz és felázott területek megkülönböztetésére.
Nemrég mutattuk be Sentinel-2 műholdképek kíséretében a Balaton déli partján, Fonyódnál keletkezett tűz következményeit. Március 15-én arról érkezett hír, hogy lángol a nádas az osztrák határ közelében, Fertőrákos külterületén. A katasztrófavédelem közlése szerint mintegy két és fél négyzetkilométer területen égett a száraz növényzet a Fertő tó partján. Az osztrák közszolgálati műsorszolgáltató, az ORF információ szerint a tűz osztrák területen keletkezett, majd a viharos szél miatt átterjedt a magyar oldalra. Szerencsére a tüzet azelőtt sikerült megfékezni, hogy elérte volna az osztrák oldalon Fertőmeggyes (Mörbisch am See) hulladéklerakó telepét.
Alább két hamisszínes Sentinel-2 műholdkép összehasonlításával mérhetjük fel a tűz kiterjedését. Az egyik kép még az esemény előtt, február 21-én készült. A másik már utána, március 18-án. Bár ez utóbbi esetében nem voltak teljesen felhőmentesek a körülmények, azért a kép felső-középső részén jól kivehető a sötét folt a leégett nádassal. A színezéshez a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjainak kamerái által észlelt 13 hullámsáv közöl egy infravörös tartományban készült képet is felhasználtunk. Ez a szokványos színezés pirossal emeli ki a növényzetet. A Fertő vize a februári képen kékesebb színű. A márciusin feltehetően a szél és nyomában felkorbácsolt hullámok miatt felkeveredő iszap okozza a jellegzetes drapp elszíneződést.
A kép bal alsó sarkában látható nagyobb település Sopron városa. Az épületek és az utak színe elüt a környező tájétól, ahol a Fertő nyílt vizei és part menti nádasai mellett a geometrikus mintázatú mezőgazdasági táblák is jellemzőek. Kivehető a Sopront északról elkerülő M85-ös út, amelynek építkezése még nem fejeződött be, a legfeltűnőbb fehér színű szakaszon jelenleg is folyik. A várostól északnyugati irányban halad a 84-es út, amelybe az M85 elkerülő egy alagútban vezetett szakasz után csatlakozik majd, s amely mentén 8 km távolságban a következő település (a kép bal felső sarkában) már az Ausztriához tartozó Kelénpatak (Klingenbach).
Az ORF beszámolója szerint a Fertő tó környékén rövid időn belül ez már a második tűzeset volt. Március elején a tó északi partjánál Sásony (Winden am See) környékén égett nagy területen a nádas. Akkor az osztrák katonaság és a belügyminisztérium helikopterei is részt vettek az oltásban. Ugyanannak a két Sentinel-2 áthaladásnak az alkalmával készült másik képkivágáson ezt a területet is megmutatjuk. Bár a felhőzet a márciusi képen itt egy kicsit még zavaróbb, azért a csúszka elmozdításával jól összevethető, milyen volt a part menti nádas a tűzeset előtt és után.
Mint sok más helyen a Földön, az Antarktiszi-félszigeten is érzékelhető a klímaváltozás, az egyre jobban növekvő hőmérsékletek hatása. Amikor azonban egy brit és holland kutatókból álló csoport több mint 10 ezer, egy hat éves időszakban (2014 és 2021 között) készült Copernicus Sentinel-1 műhodradaros mérés interferometrikus módszerrel való feldolgozásával meghatározta több mint 100 gleccser mozgását, maguk is meglepődtek az eredményen. A félsziget nyugati partvidékén ugyanis egyes gleccserek nyaranta igen jelentős sebességgel haladnak a tenger irányába. A csoport nemrég a Nature Geoscience folyóiratban publikálta kutatási eredményeit.
Az Antarktiszi-félsziget 105 gleccserének mozgását több mint 10 ezer, 2014 és 2021 között készült Sentinel-1 műhodradaros mérés feldolgozásával határozták meg. A színskála vörös vége 2 km/évet meghaladó sebességeket jelez. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2014–2021 / feldolgozás: University of Leeds / ESA)
Az Antarktiszi-félsziget a déli sarkvidéki kontinens legészakibb és viszonylag legmelegebb vidéke. Gerincét egy 1000 km hosszan húzódó hegyvonulat alkotja. A félszigetet borító jégtakaróban tárolt víz mennyisége önmagában elegendő lenne a globális tengerszint 7 cm-rel való megemeléséhez, ha mind elolvadna.
A klímaváltozás következtében ez a jégtakaró gyors ütemben változik. Az Antarktiszi-félsziget nyugati oldalán több mint 100 nagy gleccser közvetlenül az óceánba szállítja a jeget, amely a vízhez érve jéghegyek formájában letöredezik, majd idővel elolvad.
A mérések szerint a gleccserek jege nyáron átlagosan 12%-kal gyorsabban halad a tenger felé, mint télen. Ezt a jelenséget az Antarktisznak ezen a vidékén eddig még nem mutatták ki. A legnagyobb növekedés a 22%-ot is meghaladta. A kutatások azt is igazolták, hogy a jég mozgásának felgyorsulása egybeesik azokkal az időszakokkal, amikor jelentős a hóolvadásból származó víz mennyisége és magas az óceán hőmérséklete. Ez arra utal, hogy az Antarktiszi-félsziget gleccserei gyorsan és érzékenyen reagálnak a környezeti változásokra. Hasonló jelenséget korábban az északi jégsapka, Grönland gleccsereinél is kimutattak.
Az eredmények nyomán világossá vált, hogy a jégolvadás okozta tengerszint-emelkedés pontos modellezéséhez figyelembe kell venni a rövid távú, évszakos változásokat is. A gleccserek mozgásának mérésére egyedülálló módon alkalmas a radaros távérzékelési módszer, hiszen az ilyen műholdak a hosszú sarkvidéki éjszaka alatt, továbbá borult időben is akadálytalanul folytathatják a rendszeres adatgyűjtést. A jövőben a Sentinel-1 műholdakon túl, a Copernicus új generációs műholdjai (Copernicus Sentinel Expansion Missions, ezen belül a CRISTAL [Copernicus Polar Ice and Snow Topography Altimeter] küldetés) segítségével még pontosabb és célzottabb mérésekre nyílhat lehetőség a szárazföldi jégtakaró változásai és az óceánok vízszintemelkedése kapcsolatának vizsgálatára.
Az Antarktiszi-félsziget nyugati oldalán található Trooz-gleccser mozgása 2021 folyamán, egy Sentinel-1 radaros műholdképekből összeállított videón. (Forrás: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA)
