Blog

  • Nagy-sóstó

    Utah állam nevezetessége, a Nagy-sóstó a legnagyobb kiterjedésű sós vízű tó a nyugati féltekén. Sókoncentrációja az egyik legnagyobb az ilyen tavak között. Maga a jelenlegi tó egy a földtörténet korábbi időszakában itt létezett, de mára jórészt kiszáradt nagy állóvíz, a Bonneville-tó maradványa, amely a mai Utah területének nyugati részét foglalta el. A Nagy-sóstótól nyugatra fekvő sivatagos terület valójában az egykor volt Bonneville-tó feneke.

    A tavat három folyó (Bear, Weber és Jordan) vize táplálja, amelyek évente mintegy 1 millió tonna ásványi anyagot szállítanak ide. A tó azonban lefolyástalan, így az erős párolgás miatt a visszamaradó vízben nagyon megnő a sók koncentrációja. A Nagy-sóstó vízszintje a folyók aktuális vízhozamáról és a párolgás mértékétől függően jelentős ingadozásokat mutat.

     

    A Nagy-sóstó és környéke az Egyesült Államok Utah államában, hamis színezésű, 2019. március 17-én készült Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A műholdképen, amelyet a Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjának optikai és közeli infravörös csatornáin készített felvételekből állítottak össze, a változatos (de a valóságostól persze eltérő) színek különféle érdekességeket emelnek ki. Magán a tavon feltűnő az északi és a déli rész közötti színeltérés. Ennek oka az alábbi, kinagyított részleten még jobban feltűnő töltés, amely kelet–nyugati irányban szeli át a tavat, rajta egy vasútvonal fut. Ez gátként megakadályozza a víz keveredését a tó két felében. Az északi részen nagyobb a sókoncentráció, mivel a folyók délről ömlenek a tóba.

     

     

    Visszatérve a felső, nagy képhez, a Nagy-sóstó körül feltűnő, a világoskék és a türkiz árnyalataiban látszó, geometrikus minták sólepárló medencék. A hamis színezés eredményeképp a növényzet piros színű a képen. Maga a tó számos helyben élő és vándorló vízi madár, valamint sós vízi rákok élőhelye. Utah állam fővárosa, a nevét a tóról kapott Salt Lake City a kép jobb alsó részén látható.

     

    A Nagy-sóstóról készült Sentinel-2 kép bemutatása az Európai Űrügynökség (ESA) népszerű földmegfigyelési videóinak sorozatában. (Forrás: ESA)

    Kapcsolódó linkek:

  • A Copernicus következő radaros műholdja

    Európa nagyszabású földmegfigyelési programja, a Copernicus jelenleg két, az apertúraszintézis elvén működő radaros távérzékelő műholddal rendelkezik. A Sentinel-1 páros első tagja, az A jelű 2014 áprilisában, azonos felszereltségű társa, a Sentinel-1B pedig két évvel később állt Föld körüli pályára. Kör alakú pályájuk 693 km magasan, közel a pólusok felett húzódik (vagyis a pályasík hajlásszöge 98,18° az egyenlítői síkhoz képest). Egy-egy műhold azonos irányból 12 naponta látogat el ugyanazon felszíni pont fölé, de a páros tagjai a pályán a Földhöz képest mindig átellenes oldalon helyezkednek el, így rendszerben a visszatérési idő megfeleződik.

    Az űreszközök eredetileg 7 éves működési időtartamra készültek, bár a fedélzeten elhelyezett, a pálya pontos tartásához szükséges hajtóanyag mennyisége akár 12 évre is elegendő lehet. De előbb vagy utóbb a most aktív Sentinel-1-ek kidőlnek a sorból, s addigra készenlétben kellene állnia az utánpótlásnak. Így lehet biztosítani, hogy a Copernicus radaros szolgáltatásai folyamatosan elérhetőek maradjanak.

    Már készül is a következő, a Sentinel-1C jelű műhold, fővállalkozója az Airbus. Ha minden jól megy, két év múlva bocsátják fel. A munkálatok legutóbbi fontos mérföldköve volt annak a szerkezetnek a tesztelése, amely majd a Föld körüli pályán kinyitja a műhold 12 m hosszú radarantennáját. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora antenna nem fér el nyitott állapotban egy hordozórakéta orrkúpja alatt, a kényes műveletet már a felbocsátás után kell végrehajtani.

    A készülő Sentinel-1C radarantennája a kinyitási próba közben, oldalnézetből. (Kép: Airbus)

    Hogy a helyzetet a valóságoshoz közeli körülmények közt próbálják ki, a majdani súlytalanság szimulálására a mérnökök az antennát felfüggesztették. A kinyitás ugyanakkor alkalmat adott az antennafelület tulajdonságainak megmérésére, ellenőrzésére is.

    Így nyílik ki egy radaros Sentinel-1 műhold antennája és az energiaellátást biztosító napelemtáblái a világűrben. (Animáció: ESA / ATG medialab)

    A következő lépésben megkezdődnek a rádiófrekvenciás vizsgálatok. Még a startot megelőzően másodszor és utoljára akkor nyitják majd ki az antennát, ha azt már összeszerelték a műholdplatformmal.

    Kapcsolódó linkek:

  • Tüzek Kaliforniában

    Évről évre visszatérő jelenség az erdőtüzek fellobbanása Kaliforniában, az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A felperzselt területek, az aktív tűzfészkek és a sűrű füst műholdképeken is jól láthatók, ahogy arról az elmúlt években is bemutattunk példákat (ld. korábbi bejegyzéseinket a lap alján). Az idei kaliforniai erdőtűzszezonba enged bepillantást az alábbi Copernicus Sentinel-3 műholdkép, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) tett közzé. A kép augusztus 19-én készült, és nagyjából a San Francisco (balra fent) és Los Angeles (jobbra lent) közötti térséget mutatja.

    (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Immár második hete tart a hőhullám Kaliforniában. A forró időjárás következtében közel 40 különböző helyen ég a növényzet az állam területén. A rekordmagas hőmérséklet, az erős szél és a villámlásokkal kísért zivatarok együtt veszélyes körülményeket teremtenek, elősegítve a tüzek keletkezését és terjedését. A San Francisco-öböl térségében több ezer embert kellett evakuálni, mivel otthonaikat megközelítették a lángok.

    A nagy füstfelhőt a szél több száz kilométeres távolságba is elfújja, a Csendes-óceán fölé. Hogy a Sentinel-3 műholdképen jobban meg tudjuk különböztetni a füstöt a felhőzettől, amelyek a valóságoshoz közeli színezéssel egyaránt fehéresnek tűnnek, letöltöttük az augusztus 19-ére vonatkozó adatokat a Sentinel Hub böngészőjével, ahol lehetőség van más hullámsávok kombinációjára is. Az alábbi képpár révén összehasonlíthatjuk a valódi színes és a hamis színezésű – a Sentinel-3 nem kevesebb mint 21 színben „látó” OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kamerája 17-es, 5-ös és 2-es számú sávjának kombinálásával előállított – műholdképeket. A csúszka elmozdításával feltűnik, hogy a hamis színezésű változaton a felhők fehérek, míg a füst drapp-narancs árnyalatot ölt. (Ez utóbbi képen egyébkén a szárazföldön a növényzet piros.)

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Kapcsolódó linkek:

  • Kiszáradó tó Kelet-Németországban

    „Az évek óta visszatérő nyári hőhullámok és a minimális csapadék miatt Németország keleti részének tóvidékén kiszáradnak a tavak, ami pusztulást jelent a vizek állat- és növényvilágának és kárt a helyi lakosoknak” – számolt be róla a minap a sajtó az MTI híre alapján. A példában a Brandenburg tartományban, Berlintől délkeletre fekvő 218 hektáros Seddini-tó (Seddiner See) szerepelt, amelynek a vízszintje az elmúlt években átlagosan 60 cm-rel csökkent. A tó vízutánpótlását a talajvíz és a csapadék jelenti, ezért különösen érzékeny a környező lakosság vízhasználatára, illetve az időjárásra.

    A helyszínen készült fényképeken az látszik, hogy a vízszint csökkenésével együtt a homokos partok területe növekszik, a parti mólók szárazra kerülnek. A Seddini-tó változásait már a három évre visszatekintő Sentinel-2 műholdfelvételek egymásutánja is látványosan illusztrálja. Az alábbi animációhoz a Copernicus földmegfigyelési program látható és közeli infravörös tartományban dolgozó műholdpárosának képeiből válogattunk. Mindegyik augusztusban, egy (többnyire) felhőmentes napon készült, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban. Olyan szokványos hamis színezést alkalmaztunk, amely pirossal a zöld növényzetet emeli ki.

    Az egyre inkább visszahúzódó Seddini-tó Sentinel-2 műholdképeken (2017. augusztus 17., 2018. augusztus 17., 2019. augusztus 27. és 2020. augusztus 16.), az élő növényzetet pirossal kiemelő hamis színezéssel. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

     

    A tó mélyebb vize sötétkék, az évek során viszont láthatóan egyre inkább átadja a helyét a part mentén egyre terjeszkedő, világos színű, homokos területeknek. Az utolsó évben a szárazra került egykori tófenéken már a megtelepedő növényzet is felismerhető. A 2017-es és 2020-as képek a csúszkával külön is összehasonlíthatók.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A kutatók szerint a brandenburgi tavak fő problémáját a klímaváltozás jelenti, de az emberi tevékenység is szerepet játszik benne.

    Kapcsolódó linkek:

  • Bejrút radarral, még egyszer

    Az augusztus 4-én történt bejrúti kikötői robbanás következményeiről előző blogbejegyzésünkben mutattunk műholdképeket, egyrészt a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő holdjaitól. Másrészt speciális színezéssel Sentinel-1 radarképeket kombináltunk és hasonlítottunk össze az esemény előttről és utánról. Ami a radaros adatokat illeti, természetesen nem végeztünk pontos és átfogó analízist, csak demonstrálni szerettük volna, hogy ezek a típusú műholdas mérések alkalmasak a felszínváltozások gyors detektálására.

    Az apertúraszintézis elvét használó radaros távérzékelő műholdak a mikrohullámú tartományba eső elektromágneses sugárzást bocsátanak le a földfelszín irányába, majd fedélzeti antennájukkal a lentről a műhold irányába visszavert jeleket detektálják. A radaros módszer előnye, hogy nappal és éjjel, derült és borult időben is egyaránt alkalmazható. Amikor a földfelszínen a radarhullámok szóródási, visszaverődési tulajdonságait megváltoztató változások történnek, az adott terület műholdas radarképe is megváltozik. Ilyen jelenség lehet például egy árvízi elöntés, egy földrengést követő felszíni elmozdulás, vagy – mint a mostani esetben – a romba dőlt vagy megsérült építmények.

    Blogbejegyzésünk megjelenésének másnapján napvilágot látott a NASA Advanced Rapid Imaging and Analysis (ARIA) csatapának és az Earth Observatory of Singapore (EOS) szakértőinek elemzése, amelyhez épp a Copernicus program Sentinel-1 radaros adatait használták fel. Az alábbi térképen a sötétvörös színű területek jelölik azokat a helyeket, ahol az épületekben a legnagyobb kár keletkezett. A narancs és sárga színek a robbanás által ugyancsak érintett, de az esetet kisebb pusztítással átvészelő területeket mutatják. Jól megfigyelhető, hogy a kikötői robbanás közvetlen környezetében a legsúlyosabbak a következmények.

    A bejrúti robbanás utáni épületkárok Sentinel-1 adatokból származtatott térképe, a július 29-én és augusztus 5-én készített felvételek alapján. Egy-egy képpont egy 30 m-es oldalhosszúságú négyzetnek felel meg. (Teljes kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / ESA / EOS / NASA JPL / Caltech / U.S. Geological Survey / OpenStreetMap)

    Kapcsolódó linkek:

  • Kikötői robbanás Bejrútban

    Amint arról a híradások részletesen is beszámoltak, augusztus 4-én délután Libanon fővárosában, Bejrútban, a Földközi-tenger partján fekvő kikötőben hatalmas robbanás történt. Egy raktárban 2750 tonna ammónium-nitrátot tároltak, és a robbanásveszélyes anyag feltehetően egy közelben fellobbanó tűz hatására a levegőbe repült. A detonáció óriási károkat okozott a városban, épületek sérültek meg, váltak lakhatatlanná. A halálos áldozatok száma a százat is meghaladta, sok ezer a sérült, százezrek vesztették el otthonukat.

    A robbanás pusztításáról hamar napvilágot láttak nem csak a megdöbbentő helyszíni fényképek és videók, de a nagy (1 méter alatti) felbontású műholdképek is (ilyeneket például az Űrvilág portál híradásaiban itt és itt lehet megtekinteni). A megsemmisült raktár helyén egy hatalmas kráter keletkezett. A közvetlen közelében található épületek egy része összeomlott, másokban – mint például egy nagy gabonasilóban – jelentős károk keletkeztek. A robbanás lökéshulláma a kikötőben álló hajókat sem kímélte. A legnagyobb veszteség a 121 m hosszú Orient Queen óceánjáró volt, amely oldalára fordult, majd elsüllyedt. Személyzetéből ketten életüket vesztették.

    Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel műholdjai folyamatosan pásztázzák a felszínt, és szolgálatszerűen szállítják a szabadon és ingyenesen hozzáférhető adatokat. Természetesen Bejrút fölött is elrepültek a robbanás előtt és utána is. A keletkezett kráter kiterjedése és a pusztítás mértéke akkora, hogy még a közepes (10 m-es) felbontású Sentinel-2 optikai/infravörös műholdképeken is jól kivehető. Ezt illusztrálja az alábbi, a csúszka elmozdításával összehasonlítható képpár. Mindkettő majdnem tökéletesen felhőmentes körülmények között készült, az egyik még július végén, a másik augusztus 8-án, amikor az egyik Sentinel-2 hold először járt Libanon felett. A kikötői robbanás helyszíne a képek felső részén, középtájt látható.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A pusztítás érzékeltetésére készítettünk egy kompozit képet a Sentinel-1 radaros műholdak három felvételéből. Mindegyik amplitúdóképhez hozzárendeltük a három alapszín egyikét. A robbanást követő napon, augusztus 5-én felvett adatokból lett a vörös, az előző két, ugyanolyan körülmények között felvett képből pedig a zöld (július 30.) és kék (július 24.). A műholdelhaladások közt tehát 6 napos időszakok teltek el. Míg az első két időpontban a fő változásokat a kikötőben és a part közelében látható hajók elmozdulása jelenti (ezek a legfeltűnőbb színes foltok), a harmadik időpontban a robbanás pusztítása nyomán bekövetkezett változások is megfigyelhetők. Ahol piros színt látunk megjelenni – elsősorban a kráter közvetlen környezetében –, ott a radarvisszhangot az épületek törmelékei okozzák. Ezzel egyidejűleg teljes raktárépületek tűntek el a Sentinel-1 radarképről. Ezek türkiz színben látszanak, hiszen a két júliusi, kékkel és zölddel kódolt felvételen még épségben ott voltak. Ahol az építmények szürkés vagy fehér színben tűnnek fel, ott mindhárom alapszín nagyjából egyenlő arányban keveredik. Ezeknek legalább a szerkezete egyben maradt, hiszen a robbanás előtt és utáni Sentinel-1 képeken is megjelennek.

    A bejrúti kikötőnek és környékének Sentinel-1 kompozit radarképe két robbanás előtti és egy közvetlenül a katasztrófát követő időpontban gyűjtött adatok alapján, három különböző alapszín kombinációjával. A piros és türkiz színek jelölik rendre a robbanás után megjelent új, illetve az esemény következtében eltűnt korábbi radarvisszaszóró objektumokat. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A műholdas távérzékeléssel nyert adatokat – legyenek azok nagy vagy kevésbé finom felbontásúak – a helyi hatóságok használhatják a károk felmérésére, a mentés és a helyreállítás szervezésének segítésére.

    Kapcsolódó linkek:

  • Felszínváltozások a mexikói földrengés nyomán

    Június 23-án délelőtt, helyi időben fél 11 előtt erős földrengés rázta meg a Mexikó déli részén fekvő Oaxaca állam területét. A 7,4-es magnitúdójú földmozgás nyomán több ezer épületben keletkezett kár, a lakosság egy részét ki kellett telepíteni, és szökőárriadót is elrendeltek. Ahogy ilyen természeti katasztrófák után szokás, a kutatók a lehető leghamarabb elkezdték elemezni a Copernicus program Sentinel-1 radarműholdjainak az esemény előtt és közvetlenül utána gyűjtött adatait, hogy képet kapjanak a földrengés okozta felszínmozgásokról.

    Mexikó a Föld szeizmikusan aktív régiói közé tartozik. Területe három nagy tektonikus kőzetlemez (Észak-amerikai-, Kókusz- és Csendes-óceáni-lemez) találkozásánál fekszik. Az ország déli része alatt az Észak-amerikai-lemez ütközik a Kókusz-lemezzel, ez utóbbi a másik lemez alá bukik – ezt nevezik szubdukciós zónának. A rengéseket a lemezt felépítő kőzetben folyamatosan felgyülemlő rugalmas feszültség időnkénti hirtelen felszabadulása okozza.

    A június végi Oaxaca rengés epicentruma – a rengés keletkezési pontja fölötti felszíni pont – Santa María Zapotitlán városától 12 km-re délnyugatra volt. Még aznap egy sor erős utórengést detektáltak, 24 órán belül pedig további ötöt.

    A tudomány mai állása szerint a földrengések kipattanásának pontos helyét és idejét nem lehet előre jelezni. De a műholdradar-interferometria módszerével nagy területre kiterjedően, pontosan meg lehet állapítani, hogy a rengés milyen hatással volt a felszínre.

    A képeken látható interferogram a Sentinel-1A és -1B műholdak adatai alapján készült. A színskála a műholdirányba visszaszórt jelek fázisváltozását szemlélteti, ami a felszín koszeizmikus deformációjára vezethető vissza. Egy, a kéktől a liláig terjedő skála egy teljes (2π) ciklus fáziskülönbségének felel meg a képen. Ez hullámhosszba átszámítva kb. 55,5 mm-t jelent. Ahol a térképen kis kiterjedésű területen gyorsan „váltakoznak” az interferogram színei, ott volt a legjelentősebb elmozdulás. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A Csendes-óceán partja közelében, ahol az epicentrum volt, az elmozdulások megközelítették a fél métert. A Sentinel-1 műholdpáros mérései arra is módot adnak, hogy ne csak a műhold látóirányába eső mozgásokat térképezzék fel, hanem felbontsák azt függőleges és kelet–nyugati irányú komponensekre. Ehhez az kell, hogy a két különböző irányú – északtól délre, illetve délről északra tartó – műholdpályákról, vagyis eltérő látóirányokból érzékelt adatokat kombinálják. Már tervezik az Európai Űrügynökség Harmony (korábbi nevén Stereoid) radaros tudományos küldetését, amely egy harmadik nézőpontból is végezhet megfigyeléseket, lehetővé téve akár a mozgások felbontását a tér mindhárom dimenziójában. Maga a Sentinel-1 sorozat – amely elsősorban nem tudományos, hanem szolgáltatási célra készült – várhatóan még hosszú évtizedekig szolgálja majd az ilyen irányú kutatásokat, hiszen az Sentinel-1C és -1D műholdak építése rendben folyik, és még idén elkezdik a következő műholdgeneráció tervezését.

    Kapcsolódó linkek:

  • Villámárvíz Nagyatádnál

    Július 26-án a hajnali órákban a Rinya-patak áradása elsodorta a közúti hidat a 68-as főút Nagyatádot elkerülő szakaszán. Az eredmény a Nagyatádi Városi TV drónfelvételén jól látható.

    Somogy és Zala megyében a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék következtében több utat és hidat is elmosott a víz, több száz embert kellett ideiglenesen kitelepíteni otthonából. Nagyatádon a város négy kútjából hármat elöntött a megáradt Rinya, ezért leállt a város ivóvíz-szolgáltatása – számolt be róla a helyi Atádhír portál. A helyiek szerint emberemlékezet óta nem volt példa ekkora áradásra.

    Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának tagjai 5 nap időkülönbséggel, július 21-én – vagyis még jóval az áradás előtt – és éppen 26-án, néhány órával az események után (dél körül) repültek el Nagyatád felett. A 21-ei felvétel idején teljesen felhőmentes, 26-án viszont több mint 90%-ban felhővel borított volt a táj. De szerencsére épp a várost északról elkerülő úton megsérült híd és környezete jól megfigyelhető volt akkor is a világűrből.

    Alább ugyanannak a műholdképpárnak két változatát mutatjuk be. Az árvíz előtti és utáni állapotok közti különbség a csúszka elmozdításával összehasonlítható. Először a valódihoz közeli színekben látható a táj (a 26-ai képen a vékony felhőzet miatt kissé homályosabban).

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Lent viszont olyan színezést alkalmaztunk, amely zölddel a növényzetet, kékkel a vízzel borított területeket emeli ki. A Sentinel-2 műholdak kamerái a látható és infravörös fény tartományában 13 különböző hullámhosszon érzékenyek, ezeknek a felvételeknek a megfelelő kombinálásával hatásosan ki lehet emelni a felszínborítási különbségeket. (No és persze – ami még fontosabb – komolyabb tudományos vizsgálatokat, gyakorlati alkalmazásokat és szolgáltatásokat is lehetővé tesznek.)


    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A Sentinel-2 képek legjobb felszíni felbontása nem a lehető legfinomabb, 10 m-es. Viszont készítésük után gyorsan és bárki számára szabadon hozzáférhetők – ezért tudjunk mi is már másnap megmutatni a helyzetet. A felbontás tehát nem teszi lehetővé, hogy a kép közepén levő hídon megsérült útfelületet azonosítsuk. Annál jobban látható, hogyan áradt meg a Rinya, mennyire nagy területet borított el a víz. Az özönvízszerű esőzés nyomán a szántók mélyedéseiben keletkezett ideiglenes „tavak” is szép számmal megfigyelhetők.

    Kapcsolódó linkek:

  • Töltődő víztározó Etiópiában

    A Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát (Grand Ethiopian Renaissance Dam) (korábbi nevén Millennium-gát) építése 2011-ben kezdődött a Kék-Níluson. A 155 méter magas és 1,8 kilométer hosszú gát Afrika legnagyobb – és a világ hetedik legnagyobb – vízerőművéhez épült, amelynek tervezett teljesítménye 6,45 GW. A beruházás költsége 4,6 milliárd dollár. Összehasonlításképp érdemes megemlíteni, hogy a Níluson lejjebb, a híres Asszuáni-gátnál épp fél évszázada üzembe helyezett erőmű kapacitása 2,1 GW.

    Az Asszuáni-gát, és a folyam vizének felduzzasztásával létrejött Nasszer-tó említése már csak azért is helyénvaló, mert az új etióp gát és tározó nemzetközi konfliktus forrása Egyiptommal és Szudánnal. Ezekben az afrikai országokban létkérdés az édesvíz, a Nílus vízhozamát pedig igencsak befolyásolja, ha elkezdik feltölteni az új etióp duzzasztógát mögött a tározót. A diplomáciai tárgyalások a víz megosztásáról már az építés kezdete óta tartanak, de eddig nem vezettek megnyugtató eredményre.

    Most viszont nagyfelbontású optikai műholdfelvételeket is bemutatva a BBC arról számolt be, hogy megindult a Kék-Nílus vizének duzzasztása. A vízszint elég gyorsan nő, ahogyan azt magunk is láthatjuk a Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjaival készült képek összehasonlításával. A műholdradaros amplitúdóképeken a vízfelületek sötétek. A duzzasztógát és a környék építményei a képek közepe táján vehetők ki. Az alább bemutatott egyik kép a június 27-ei, a másik mindössze 12 napra rá a július 9-ei állapotot mutatja – a különbség szembeötlő.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A 74 milliárd köbméteresre tervezett víztározó teljes feltöltése valahol 5 és 15 év közötti időt vesz majd igénybe, de az alvízi országoknak nyilván nem mindegy, hogy milyen gyorsan fejezik be a folyamatot. Aggasztó, hogy anélkül kezdődött meg a művelet, hogy az érintett államok megegyeztek volna.

    Kapcsolódó linkek:

  • Pojang-tó: egyszer tele, máskor szinte üres

    Néhány évvel ezelőtt, 2016 őszén azt olvashattuk, hogy Kína (egykor volt) legnagyobb édesvízi tava jórészt kiszáradt. A Pojang-tó (Poyang) fénykorában több mint 3200 km2-es vízfelülettel rendelkezett – sőt az időszámításunk szerinti 7-9. században, a Tang-dinasztia, a kínai civilizáció egyik aranykora idején 6000 km2-es lehetett. A víz mennyisége a száraz és az esős évszakok váltakozása nyomán amúgy is erősen ingadozik, de az utóbbi időszakban a szárazsághoz hozzáadódtak az emberi beavatkozás hatásai, mint például a Jangce folyón megépült Három Szurdok-duzzasztógát és víztározó vagy a homokbányászat. Volt már rá példa, hogy a Pojang-tó felszíne mindössze 200 km2-re zsugorodott.

    Most azonban a hosszan tartó esőzések nyomán súlyos áradások alakultak ki Kínában. Csianghszi (Jiangxi) tartományban szigorú intézkedésekre volt szükség, a Pojang-tó vízszintje meghaladta a 22,5 métert. Ez magasabb, mint az 1998-as rekordárvíz idején volt. A tó közelében 400 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából.

    Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1 radaros műholdjai segítségével meggyőző képet kaphatunk a Pojang-tó változásairól. 2016-ban már pályán volt mindkét Sentinel-1 műhold, az 1A jelű 2014-ben indult. Az azonos felszereltségű, az apertúraszintézis elvén működő radarberendezést használó Sentinel-1B-t 2016 áprilisának végén bocsátották fel, annak az évnek a novemberében még a beüzemelése zajlott. Mindenesetre a Pojang-tóról és környékéről készült, hamis színezésű Sentinel-1 amplitúdóképet össze tudjuk hasonlítani egy friss képpel. Alább a csúszka elmozgatásával jól látható, hogy a radaros műholdképeken feltűnő sötét vízfelületek mérete mennyire megváltozott.


    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Az is észrevehető, hogy a tavat tápláló folyók mentén az árvíz kiterjedt területeket öntött el. A hírek szerint a július eleji esőzések Kína szinte minden tartományát érintették. Több mint 400 folyón volt árvízvédelmi készültség, sok esetben rekordmagasságú vízszinteket mértek. Az áradások és földcsuszamlások miatt 2,2 millió ember kényszerült otthonának elhagyására. A halottak vagy eltűntek száma meghaladja a 140-et.

    Kapcsolódó linkek: