Uncategorized

Hídomlás Szecsuánban

Legutóbbi bejegyzésünkben a világ legmagasabb hídjának átadásáról adtunk hírt és mutattunk be a helyszínről készített Sentinel-2 műholdképeket. A véletlen úgy hozta, hogy most is Kínába, és egy hídhoz látogatunk. A délnyugati Szecsuán (Sichuan) tartományban épült Hungcsi-hídról (Hongqi) van szó, amelynek az építését idén januárban fejezték be, és 2025. április 13-án adták át a forgalomnak. Most mégis azzal került be a híradásokba, hogy egy jelentős szakasza összeomlott és a törmelék a mélybe zuhant. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hidat az előző napon már lezárták a rajta és a környező sziklafalon keletkezett nagy repedések miatt, így a hídomlásnak senki nem esett áldozatul.

A magas híd egy vízerőmű közelében, a Cumucu (Zumuzu) folyó fölött épült. Nyugati oldala november 11-én helyi idő szerint délután 3 körül omlott össze. A híd a G317 jelzésű, Kína középső részét Tibettel összekötő országos autópálya része volt. A teljes terjedelmében 758 m hosszú híd pillérei 172 m magasak. A kétsávos autóutat átvezető építmény a völgy alja fölött 625 m-rel húzódik. A közösségi oldalakon és a kínai médiában napvilágot látott helyszíni videófelvételek szerint beton- és acéltörmelék hatalmas porfelhőt kavarva zuhant alá.

Az előzetes felmérések szerint a híd összeomlásához geológiai instabilitás vezetett, de az esemény felveti a kérdést, hogy kellő körültekintéssel volt-e megtervezve és kivitelezve az építmény.

Az alábbi két, a természetes színeket visszaadó – és szerencsére felhőktől mentes – kép az európai Copernicus földmegfigyelés program Sentinel-2 műholdjaival készült, mindössze 10 nap különbséggel. Az egyik a hídomlás előtt, a másik a baleset utáni állapotot szemlélteti. A csúszka elmozdításával összehasonlítható képek megmutatják, mi változott. A hídpálya egy részének eltűnése a nyugati oldalon (a képeken balra) a legjobban az északra húzódó, a híd alatti völgy meredek falára vetülő sötét árnyék vonalának megtörése alapján vehető észre. Feltűnőbb a hegyomlás hatására nagy területen világos színűvé vált felszín a nyugati hídfő környékén. Ennek nyilván szerepe volt a szerencsétlenség előidézésében.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek