Bozóttüzek Kelet-Ausztráliában

Még csak közeledik a nyár Ausztráliában, de már most az ország történetének leghevesebb bozóttüzei pusztítanak az ország keleti részén. A tűz terjedésének kedvez a száraz és forró időjárás (a 35 °C körüli hőmérséklet), valamint az erős szél is. Így a természeti csapás gyors megfékezésére a tűzoltók erőfeszítései ellenére kevés az esély.

Ausztrália keleti partvidékéről, a Sydneytől néhány száz km-re északra fekvő területről, Új-Dél-Wales államból két Copernicus Sentinel műholdfelvételt mutatunk. Az első az egyik Sentinel-3 műholddal készült, november 8-án. A valódihoz közeli színeket visszaadó változaton is jól látható, hogy a bozóttüzek füstjét a szél a Csendes-óceán fölé fújja, ahol több mint száz kilométeren át látható. A csúszka elmozdításával előbukkanó változaton a hamis színezés még jobban elkülöníti a füstöt az óceán fölötti felhőktől.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A másik, nagyobb felbontású, de kisebb területet mutató Sentinel-2 műholdkép egy nappal korábban, november 7-én készült. A növényzetet pirossal, a vizeket sötétkékkel kiemelő hamis színezés mellett összehasonlításul egy olyan változat látható, amely – a tűz erős infravörös sugárzásának köszönhetően – sárgával kiemeli az aktív tűzfészkek helyét.

Új-Dél-Wales mintegy 120 km hosszú partszakasza mentén számos bozóttűz ég. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A hírek szerint november 9-én reggel nem kevesebb mint 72 bozóttűz volt aktív. Közülük 18-at még nem tudtak megfékezni, 6 veszélyeztetett lakott területeket. Van olyan település, amelyik teljesen leégett. A tüzek az északabbra fekvő Queensland államot sem kímélik.

Kapcsolódó linkek:

Hagibis az űrből

Sok évtizede ez a tájfun volt a legerősebb, amely Japánt sújtotta. A hatalmas kiterjedésű trópusi viharok mozgásának követésében, valamint elvonulásuk után a hatásuk felmérésében elengedhetetlenek a Föld körül keringő műholdak. Ahogy a klíma változásával várhatóan egyre gyakoribbá válnak az extrém időjárási jelenségek, úgy növekszik a műholdas megfigyelések fontossága is.

Különböző földmegfigyelő műholdak más-más érzékelőkkel vannak felszerelve, így többféle, egymást jól kiegészítő információval szolgálhatnak. A Hagibis október 12-én érte el az Izu-félszigetet, Sizouka (Shizuoka) prefektúra területét. Rekordmennyiségű esőt, a nyomában pedig áradásokat hozott.

A Honsú (Honshu) szigete felé tartó Hagibis tájfun a Csendes-óceán fölött, egy október 10-én készült Sentinel-3 műholdképen. Erőssége egy 5-ös kategóriájú hurrikánéhoz volt hasonló. A trópusi vihar közepe, a „szeme” itt kb. 60 km átmérőjű. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Míg a trópusi vihar még csak közeledőben volt délkeleti irányból, az európai Coprernicus földmegfigyelő program egyik Sentinel-1 műholdja és az Európai Űrügynökség (ESA) SMOS (Soil Moisture and Ocean Salinity) tudományos célú műholdja is meg tudta figyelni, hogy mi történik alatta, az óceán felszínén. Eközben a Copernicus Sentinel-3 műholdpárosának egyike fényképezte a tájfun felhőzetének tetejét.

A Sentinel-1 apertúraszintézis elvén működő radaros berendezésével át lehet látni a felhőzeten. A kétféle polarizációban mért adatok alapján a szakemberek következtetni tudnak a vízfelszín egyenetlenségeire, azokból pedig az ott fújó, a hullámokat felkorbácsoló szél sebességére.

A Sentinel-1 radarmérésekből meghatározott szélsebesség-térkép a Hagibis tájfun október 8-ai állapotát mutatja. A nagy felbontás lehetővé teszi a trópusi vihar szerkezetének részletes felmérését. Ezen a napon a tájfun szemének átmérője a felszínen 20 km volt, a legnagyobb szélsebesség elérte a 60 m/s (216 km/h) értéket, ezt egy 25 km-es sugarú körben mérték. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: IFREMER)

A természeti katasztrófa előtt és közvetlenül utána felvett Sentinel-1 képek összehasonlításával a hurrikánt követő áradások hatása is nagy területen felmérhető. A hatóságok így egy eszközt kapnak az infrastruktúrában és a környezetben keletkezett károk gyors felméréséhez, miközben az optikai műholdfelvételek a felhőborítottság miatt a legtöbbször még nem használhatók.

Sentinel-1 adatok alapján készült az elárasztott területeket piros színezéssel kiemelő térkép október 12-én, Szendai (Sendai) és Isinomaki (Ishinomaki) körzetében. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az épp egy évtizede, 2019. november 2-án indított SMOS eredetileg a talaj felső rétege nedvességtartalmának és az óceánfelszíni víz sótartalmának mérésére készült. Időközben a fedélzetén elhelyezett újszerű, interferometrikus elven működő mikrohullámú sugárzásmérő (Microwave Imaging Radiometer using Aperture Synthesis, MIRAS) adatainak egyéb hasznos alkalmazásokat is találtak. Ezek egyike a tengerfelszínen a szél sebességének mérése, például a trópusi ciklonok alatt. A mérés elve egyszerűen fogalmazva az, hogy a szél által felkorbácsolt hullámok megváltoztatják a módját, ahogyan az a műhold irányába visszaveri a mikrohullámú sugárzást. Míg a Sentinel-1 műholdak viszonylag kis kiterjedésű területekről tudnak nagy térbeli felbontású adatokkal szolgálni, addig a SMOS kevésbé éles, viszont nagyobb lefedettségi területű szélsebesség-térképek elkészítését teszi lehetővé. A két típusú adat így jól kiegészíti egymást.

SMOS adatokból készült szélsebességi térkép az Indiai- és a Csendes-óceán egyes területeiről, október 11-én. A képen a legnagyobbs sebességeket jelölő piros színű folt a Hagibis tájfun helye. (Kép: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Füstben fuldokló Delhi

Az indiai fővárosban és környékén akkora a levegő szennyezettsége, hogy a hatóságok közegészségügyi vészhelyzetet rendeltek el. Ötmillió védőmaszkot osztottak ki az iskolákban a diákoknak, illetve az iskolák ideiglenes bezárásáról döntöttek. A levegőben lebegő apró aeroszoloktól származó szennyezettség mértéke helyenként több mint 20-szor akkora, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megjelölt egészségügyi határérték.

Egy sor intézkedést vezettek be Delhiben és két szomszédos államban, hogy javítsanak a helyzeten. Leálltak az építkezések, betiltották a tűzijátékokat. Hétfőtől az adott napokon csak a páros, illetve páratlan rendszámú autók közlekedhetnek. Több munkahelyre nem kell bemenni, hogy a dolgozók ne tegyék ki magukat a hatalmas szmognak.

A sűrű füstköd az űrből készült műholdfelvételeken is nyomot hagy. Alább egy tegnap (november 1-jén, pénteken) készült Sentinel-2 műholdképet mutatunk be, összehasonlítva az épp egy évvel korábban, 2018 novemberének első napján készített képpel. A Copernicus program optikai távérzékelő űreszközei a látható és infravörös színkép egyes sávjaiban készítenek felvételeket, ezekből hamis színezéssel készültek az alábbi képek Delhiről.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képek jobb oldalán látszik a várost nagyjából észak-déli irányban átszelő Jamuna folyó. Alul középtájt feltűnő az Indira Gandhi nevét viselő nemzetközi repülőtér. Míg a 2018-as műholdképen számos finomabb részlet – például az utak hálózata – jól megfigyelhető, a 2019-es képet a szmog uralja. Pedig a füstköd minden év vége felé megjelenik Delhiben és környékén, idén csak a mértéke kiugró. A mérések szerint a szálló por (PM2.5, azaz a 2,5 μm-nél kisebb szemcsék) koncentrációja eléri az 533 μg/m3 értéket (a WHO ajánlása 24 óra átlagában maximum 25 μg/m3). Ezek a méretű szemcsék belélegezve már mélyre jutnak a légutakba, egészen a tüdőig, ahonnan nem vagy nehezen ürülnek ki. A füst elsősorban a környező mezőgazdasági táblákon folytatott tarlóégetés számlájára írható. A becslések szerint minden évben kétmillió gazdálkodó mintegy 80 ezer km2-nyi területen összesen 23 millió tonna növényi maradványt füstöl el az indiai főváros környékén.

A sűrű szmog miatt kétségeket vetett fel az India és Banglades válogatottjai közötti hétvégi krikettmérkőzés is. Egy hasonlóan szennyezett levegőben 2017-ben rendezett meccs alkalmával a Srí Lanka-i vendégjátékosok némelyike hányt is a pályán. A bangladesiek edzője szerint azonban lejátsszák a mérkőzést, a viszkető szemek és a kaparó torkok ellenére – elvégre náluk sem szokatlan a légszennyezés…

Kapcsolódó linkek:

Szárazság Nyugat-Európában

Két egymást követő évben, 2018-ban és 2019-ben is a tavasz vége és a nyár különösen száraznak bizonyult Európa nyugati felén. A jelenséget összességében a csapadékhiány, a magas hőmérséklet, és ezzel összefüggésben a jelentős párolgás okozta. A Copernicus programnak a Föld szárazföldi felszínét figyelő szolgáltatása (Copernicus Global Land Service, CGLS) műholdas adatok és meteorológiai modellszámítások bevonásával 300 m-es felbontású térképeket készített a szárazság területi eloszlásának ábrázolására, az idei és a tavalyi év körülményeinek összehasonlítására.

2018-ban a talaj felső rétegének a nedvességtartalma különösen kontinensünk északnyugati részén (Belgiumban, Hollandiában, Dél-Angliában) volt alacsony. Augusztusra aztán a helyzet már Németországban is súlyosra változott. A 2019-es szárazság elsősorban Franciaország és Spanyolország egyes vidékeit, valamint Szardínia szigetét érintette. Ez jól követhető az alábbi térképeken, amelyeken az élő növényzet mennyiségére utaló levélfelületi index (Leaf Area Index, LAI) látható. A sorok áprilistól augusztusig havonta mutatják a helyzetet. A bal oldali és középső oszlopokban rendre 2018 és 2019 adatai láthatók, a jobb oldalon pedig a 2019-es és 2018-as indexek különbsége.

A levélfelületi index 2018-as és 2019-es térképei Nyugat-Európáról havi bontásban, valamint a két év összehasonlítása. (Kép: CGLS)

Az Európára a közeljövőben leselkedő egyik legnagyobb környezeti veszélynek tűnik az extrém száraz időszakok hosszának és gyakoriságának a növekedése.

Kapcsolódó linkek:

Nagy vizek találkozása

A Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdja segítségével Brazíliába, az Amazonashoz látogatunk. Felülről, még a „madártávlatnál” is magasabbról figyelhetjük meg két folyó, a Rio Negro és az Amazonas fő ága, a Solimões egyesülését, amelyek innentől együtt folytatják útjukat a kontinensen át, az Atlanti-óceán felé.

A nyugati irányból érkező két folyót könnyű megkülönböztetni. Ahogy a neve is sugallja, az északabbra (felül) látható Rio Negro vize szinte fekete. Ez a Föld legnagyobb fekete vizű folyója, Kolumbiában ered és 2300 km hosszú. Sötét színét elbomlott és a vízben feloldódott levelek, növényi maradványok adják. Hozzá képest éles kontrasztot jelent a Solimões, amelynek barna színe a víz által szállított hordaléktól származik. Eddig a pontig a folyó hossza mintegy 1600 km.

Az Amazonas legnagyobb mellékfolyója, a sötét vizű Rio Negro torkolatáról 2018. február 7-én készített, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A két folyó a vizeik eltérő hőmérsékletéből, sűrűségéből, folyási sebességéből adódóan a torkolat után valójában egy darabig még „egymás mellett” hömpölyög tovább a közös mederben. Teljes keveredésük csak a torkolattól néhány kilométerrel lejjebb következik be. A műholdkép alábbi kinagyított részletén megfigyelhetjük a fekete és az iszapbarna víz határán, a felszínen létrejövő összetett áramlási mintázatokat.

Az Amazonas-medence legnagyobb városa, Manaus is itt található: a Rio Negrótól északra, a folyó bal partján épült. Habár az óceántól 1500 km (!) választja el, jelentős a kikötője. A várostól északkeletre fekszik az Adolfo Ducke botanikusról elnevezett természetvédelmi terület. A város szomszédságában különösen feltűnő, szinte tökéletes négyzet alakú zöld területén a környezet védelmével, a biodiverzitás megőrzésével összefüggő kutatásokat is végeznek.

A Rio Negro és a Solimões összefolyásáról készült Sentinel-2 műholdkép az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának egyik szeptemberi epizódjában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Alsó-Kalifornia

Mexikónak az Egyesült Államokkal határos, északnyugati fekvésű tagállama (spanyolul Baja California) a Kaliforniai-félsziget északi felét foglalja el. Nyugaton a Csendes-óceán, keleten a Kaliforniai-öböl vize mossa a partjait. Most egy különleges, három időpontban készült Sentinel-1 radaros felvételekből összeállított színes kép segítségével látogatunk el ide, közvetlenül az amerikai határtól délre. Alsó-Kalifornia fővárosa, Mexicali a bal felső sarokban látható.

A hamis színezésű kép elkészítéséhez idén április 30-án (vörös), május 12-én (zöld) és június 17-én (kék) készült Sentinel-1 amplitúdóképeket kombináltak. Így a fehér színnel látható alakzatok ebben az időszakban állandó radarvisszhangot produkáltak, míg az ettől eltérő színek kiemelik a változásokat. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA)

A keleti oldalon, a kép jobb oldalán a szomszédos Sonora állammal alkotott határ vonalát is kijelölő Colorado folyó jól felismerhető. Körülötte a színpompás foltok mezőgazdasági táblák. A Colorado több mint 2300 km hosszan kanyarog Észak-Amerikában, a Sziklás-hegységben ered, és áthalad a híres Grand Canyonon, mielőtt Mexikó területére lép, és végül a Kaliforniai-öbölbe torkollik. A folyó természetes deltája valaha nagy területet foglalt el, a víz által ide szállított, magas tápanyagtartalmú hordaléknak köszönhetően pedig gazdag növény- és állatvilágnak adott otthont. Manapság a számos megépült duzzasztógát és tározó, a vízerőművek, az ivóvíz és öntözővíz kivétele miatt a hordalék, sőt sokszor még a víz sem nagyon jut már el a tengerig.

Az Alsó-Kalifornia egy részét ábrázoló színezett Sentinel-1 radarkép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának egyik szeptemberi epizódjában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Őszi útátadások

Az elmúlt napokban az autósok több újonnan megépült gyorsforgalmi útszakaszt is birtokba vehettek Magyarországon. Az európai Copernicus földmegfigyelési program optikai és infravörös sávokban érzékeny Sentinel-2 műholdpárosának szabadon hozzáférhető, 10 m-es felszíni felbontású képei segítségével egy-egy pillantást vethetünk ezekre a helyekre, hogy megnézzük, milyen volt, és az útépítés után milyen lett a táj.

Az első helyszín Göd (északon) és Dunakeszi (délen) között található. Október 1-jén adták át a forgalomnak az M2-es autóút felújított és 2 × 2 sávosra bővített szakaszát, amelyen Budapest (pontosabban az M0-s gyűrű) és Vác között, 20 km hosszan lehet közlekedni. A 33 milliárdnyi uniós forrásból 2 új csomópontot, 1 fél csomópontot, 5 hidat építettek, 14 meglevő hidat pedig felújítottak. Az egyik új csomópont a Dunakeszi és Göd között az M2-est a régi 2-es számú főúttal összekötő, a városokat elkerülő útszakaszhoz tartozik. A szóban forgó átkötő út a 2019. októberi műholdkép közepén látható. Nagyjából észak–déli irányban a hamis színezésű, a vizeket sötétkékkel mutató képen balról jobbra (nyugatról keletre) haladva a Duna szentendrei, majd a fő ága a legfeltűnőbb. Ez utóbbi mellett, egymáshoz olykor szoros közelségben a 2-es út és a 70-es számú Budapest–Vác–Szob vasútvonal, majd kicsit távolabb a kibővített M2-es gyorsforgalmi út csíkja vehető ki. Az összehasonlításképpen mutatott 2016-os őszi műholdképen még az új építkezéseket megelőző állapot figyelhető meg.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Egy másik feltűnő, a műholdképeken is jól követhető változás Göd-Újtelep határában (a képen fent középen) a Samsung gyárának bővítése, illetve a további építkezések előkészítésére kivágott erdő. Ennek a helyét a 2016-os kép készítésekor még zöld, most már a kopár homokos felszínre utaló világosbarna folt jelöli.

A másik Sentinel-2 műholdképpár segítségével Kunszentmártont és környékét figyelhetjük meg. Ugyancsak mostanában (október 2-án) adták át az M44-es gyorsforgalmi út 62 km hosszú szakaszát, Kondoros és Tiszakürt között. A beruházás költsége 145 milliárd forint volt. Egyszerre ilyen hosszú új gyorsforgalmi útszakasz 2002 óta most először épült. A 2 × 2 sávos útpálya mellett 46 műtárgy készült el, köztük a műholdkép közepe táján elhelyezkedő, 450 m hosszú, a Hármas-Körös felett átívelő híd. A csúszka mozgatásával összehasonlítható műholdképek egyike 2015 szeptemberében készült, amikor még nyoma sem volt az építkezésnek. A 2019. szeptemberi képen jól látható a most átadott útszakasz. Tőle délre fekszik Kunszentmárton városa.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Alacsony vízállás a Maroson

Szeptember végére a csapadékszegény őszi időjárás következtében a Maros vízállása rekordközelbe süllyedt – számolt be róla az Időkép. A portál szerzője Apátfalvánál, a magyar–román határ közelében bokáig érő vízben gázolt át a folyó egyik homokpadjára.

A Maros a Tisza bal oldali mellékfolyóinak egyike. Románia területén, a Gyergyói-havasokban ered, közel 750 km-en át folyik, mígnem Szeged fölött a Tiszába torkollik. Magyarországi szakasza mindössze 48 km hosszú.

A Marosra jellemző, ennél az alacsony vízállásnál a megszokottnál is nagyobb számban a felszínre kerülő homokpadok, homokszigetek, zátonyok jól láthatók a Sentinel-2 műholdképeken is. Alább két szeptemberi műholdképet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az idei mellett referenciaképpen a tavalyi állapot látható, amikor nem volt ilyen szárazság, magasabb volt a Maros vízállása. A Sentinel-2 képek ugyancsak Apátfalvánál mutatják a Maros egy szakaszát, a település a folyó északi partján, a kép jobb felső sarkában látható. A színezés pirossal emeli ki az élő növényzetet – elsősorban a környék mezőgazdasági tábláit és erdőit –, a víz pedig sötétkék. Benne a világosbarna foltok jelzik a szárazra került homokpadokat.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A folyó képen látható szakasza egyébként egybeesik a magyar–román államhatárral.

Kapcsolódó linkek:

Tengeri csillag

Szeptember 25-én megnyílt a legújabb pekingi nemzetközi repülőtér, a kínai főváros központjától mintegy 50 km-re délre épült Beijing Daxing International Airport, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kódja szerint PKX. Még meg sem indult a forgalom a Tahszing (Daxing) repülőtéren, a létesítménynek a különleges terminálépület alakja nyomán máris megszületett a beceneve, a tengeri csillag. Az épület a világ legnagyobb méretű egybefüggő repülőtéri utasterminálja, alapterülete meghaladja az egymillió négyzetmétert. Tervezője a világhírű, iraki származású sztárépítész, Zaha Hadid, aki 2016-ban hunyt el.

Az új repülőtéri terminál építése idén június végén fejeződött be, a létesítményt szeptember 25-én avatták fel. Másnap meg is nyitották a közönség előtt, és leszállt az első kereskedelmi járat is. A Sky Team szövetséghez tartozó társaságok mellett a Oneworld egyes légitársaságainak a pekingi bázisa lesz, míg a Star Alliance tagjai továbbra is a várostól északkeletre fekvő, régi Beijing Capital International Airport (PEK) használói maradnak, ahogyan a szövetségekhez nem tartozó Hainan Airlines is, amely 2016-ban az ott megforduló utasok 10%-át szállította. Az új Tahszing repülőtér üzembe helyezésével egy időben bezártak egy régit. A Beijing Nanyuan Airport (NAY) szeptember 25-én fogadta az utolsó járatot. Az 1910-ben megnyitott, mostantól utasforgalmat többé már nem bonyolító repülőtér volt egyébként Kínában a legrégebbi.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Sentinel-2 műholdképekből készült animációján először Peking és a környező repülőterek elhelyezkedése látható, majd az újonnan megnyitott repülőtérre közelítve bepillanthatunk az építkezés folyamatába. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016–2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A világ legnagyobb területű repülőtere, beleértve a tengeri csillagra emlékeztető terminált, meglehetősen gyors tempóban készült el. Az első kapavágás 2014 decemberének legvégén történt. Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának első tagja, a Sentinel-2A 2015 júniusában állt pályára. A nyilvánosan hozzáférhető Sentinel-2 adatokból 2015-től kezdve összegyűjtöttünk egy-egy szeptemberi felhőmentes képet. Ezeken a növényzetet zölddel, a vizeket kékkel kiemelő hamis színezést használtunk. A 2015. szeptember 13-ai képen még nincs semmi látható nyoma a monumentális építkezésnek. Azután minden évben egyre inkább feltűnő a munkálatok előrehaladása. (A további műholdképekhez tartozó dátumok: 2016. szeptember 20., 2017. szeptember 12., 2018. szeptember 22.) A terminálépület alapozása 2017 tavaszára készült el. A sorban az utolsó, 2019-es kép éppen az ünnepélyes reptéravatás napján, szeptember 25-én készült.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A pekingi „tengeri csillag” a várakozások szerint 2025-re évi több mint 70 millió utast szolgál majd ki. Ha minden igaz, hamarosan még egy „leg” kapcsolódik hozzá: nem csak a világ legnagyobb területű, és legnagyobb terminálépülettel rendelkező, de a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtere válhat belőle.

Kapcsolódó linkek:

A Léna deltája

A Copernicus földmegfigyelési program radaros Sentinel-1 műholdjainak egyikével idén január 14-én, az északi sarkvidéken uralkodó téli sötétség idején készítették azt a felvételt, amelynek alapján az alábbi látványos, hamis színezésű kép készült. A radaros távérzékelési módszer előnye, hogy az időjárástól és a megvilágítási viszonyoktól függetlenül alkalmas a felszín leképezésére.

A Föld egyik leghosszabb folyója, a kb. 4300 km-es Léna a Laptyev-tengerbe ömlik. Deltatorkolatának egy részletét ez a hamis színezésű Sentinel-1 radaros műholdkép mutatja. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Léna Oroszország területén (Szibériában, a Bajkál-hegységben) ered, és északi irányba folyva ott is torkollik a tengerbe. Alsó szakaszának végén a folyó számos számos ágra bomlik, a deltatorkolata több mint 30 ezer km2 területre terjed ki. Ez egyébként a Föld egyik legnagyobb folyódeltája.

A képen sárga színben tűnnek fel a folyó kisebb-nagyobb ágai. A környező tundrát sok száz tó is pöttyözi, ezek vize – ahogy a folyóágakéi is – januárban, a tél kellős közepén természetesen be volt fagyva. A Léna az alsó szakaszán sarkvidéki területeken folyik keresztül, ahol csak nyár elejére tűnik el róla a jégpáncél. Október végére aztán újra, szinte a teljes hosszában befagy a folyó.

A Léna deltája Oroszország legnagyobb kiterjedésű természetvédelmi területe. A rövid sarkvidéki nyár alatt, az olvadást követően gazdag vízi növény- és állatvilág jellemzi.

A folyó deltájáról készült Sentinel-1 műholdképet az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának egyik júniusi epizódjában mutatták be. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek: