A Nagy-korallzátony az űrből
A Sentinel-2A műhold áprilisi képén az Ausztrália északkeleti partjainál található Nagy-korallzátony egy részelte látható. A klíma melegedése miatt veszélyben ez a természeti érték (is).
A Nagy-korallzátony Földünk legkiterjedtebb ilyen képződménye, több mint 2000 km-en át húzódik, összes területe 350 ezer km2. A nevével ellentétben valójában nem egyetlen egybefüggő korallzátonyról, hanem több (közel 3000) kisebbről van szó. Az egybefüggő terület mindenesetre bolygónk legnagyobb kiterjedésű élőlények alkotta alakzata. Ezek az lények az apró, néhány milliméteres korallpolipok, amelyek mészvázából hosszú idő alatt épülnek fel a zátonyok. A sekély tengervízben gazdag élővilág alakul itt ki, számos állat- és növényfajjal. A Nagy-korallzátony például több mint 1500 trópusi halfajnak ad otthont. Csak korallpolipból 400 faj található meg itt. Madarakból 200-ra, puhatestűekből 5000-ra, hínárokból 500-ra tehető a fajok száma, és hat tengeri teknősfaj egyedei fordulnak elő a zátonyoknál. Itt honos a hosszúszárnyú bálna is. Nehéz volna eltúlozni a Nagy-korallzátony jelentőségét, nem véletlenül került fel már 1981-ben az UNESCO világörökségi listájára.
A korallzátonyokra világszerte nehéz idők járnak a földi klíma folyamatos melegedése miatt. Az egyik, a világűrből, távérzékelő műholdak felvételei segítségével is megfigyelhető jelenség a korall kifehéredése. A túl magas vízhőmérséklet, illetve a szennyeződések nem kedveznek a korallpolipokkal szimbiózisban élő algáknak. Ezeknek az apró növényi organizmusoknak a szerepe ugyanakkor alapvető fontosságú, hiszen a sekély vízben a napfény hatására fotoszintézis útján oxigént állítanak elő, ami a korallpolipok túléléséhez nélkülözhetetlen. A fehéredő korallzátonyok pusztulást jeleznek, ami közvetve, a természetes egyensúly megbomlása révén a turizmusra és a halászatra is kihat. A Nagy-korallzátony két egymást követő évben is fehéredést mutatott, ami a szakemberek szerint intő jel, és azt vetíti előre, hogy a korallzátony élővilága elérte alkalmazkodóképességének határait.
Korábban kihívást jelentett a korallfehéredés detektálása és fejlődésének követése műholdas mérések alapján. A Sentinel-2 holdak párosának megfelelő felbontása és a sűrű visszatérési idő azonban segítségére van a kutatóknak. A 13 látható és infravörös hullámhosszon érzékeny műholdak felvételeinek elemzése alapján nyomon tudják követni a fehéredést és utóhatását.
A legfeljebb hat héten át tartó fehéredés nyomán a korallpolipok elpusztulhatnak, de akár túl is élhetik a megpróbáltatást. Mindkét kimenetelt követően újból besötétedik a korallzátony, de nem mindegy, hogy az algák a már elpusztult korallokat fedik-e be, vagy helyreáll a kényes szimbiózis. A Sentinel-2 felvételeken idén februárban egyes helyeken kifehéredést detektáltak, amit két egymás utáni mérés is megerősített. A jelenség kb. 10 napon át tartott. Önmagában a műholdfelvételek alapján nem könnyű megmondani, hogy a színváltozás oka valóban a korallfehéredés jelensége volt, ehhez megerősítő helyszíni megfigyeléseket is végeztek. Sajnos a mostani esetben beigazolódott, hogy ahol a műholdképek alapján gyanították, ott valóban jelentősen károsodott a korall, csak egyes korallpolipfajoknak sikerült átvészelniük a megpróbáltatást. A műholdas megfigyelések jelentősége, hogy a világ számos korallzátonyánál a rendszeres helyszíni, búvárok bevetésével történő, vagy repülőgépes vizsgálatokra egyszerűen nincs lehetőség. A Sentinel-2 műholdpáros új lehetőségeket kínál a kutatóknak. Az ESA Sen2Coral projektje keretében most fejlesztett számítógépes eljárást még az év vége előtt szabadon hozzáférhetővé teszik minden szakember számára.
Kapcsolódó cikkek:
