Csak két kis kopár sziget a Bering-szorosban, és mégis különlegesek, a fekvésük miatt.
Ha valaki megkérdezné, hogy melyik ország fekszik a legközelebb az Amerikai Egyesült Államok kontinentális területeihez – persze azokon kívül, amelyekkel közvetlenül határos, mint Kanada és Mexikó –, akkor nem biztos, hogy rögtön rávágnánk a helyes választ: Oroszország! Az Ázsiát és Észak-Amerikát elválasztó Bering-szoros a legkeskenyebb részén csupán 82 km széles.
De a két nagyhatalom szomszédos területei még ennél is sokkal közelebb fekszenek egymáshoz. Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdjaival készített alábbi képeken a Bering-szorosban található Diomede-szigetek két tagja látható. Ez első kép nyáron készült, a kopár felszínt mutatja. A másik októberi, azon mindkét szigetet fehér hó borítja. A harmadikon nem is nagyon lehet megkülönböztetni a szárazföldeket a tenger töredező jégtakarójáról.
A Diomede-szigetek valódi színeket mutató Sentinel-2 műholdképeken, 2017. július 21-én (fent), október 29-én (középen) és április 2-án (lent). (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A bal oldalon látható Nagy-Diomede Oroszországhoz tartozik, ez egyben az ország legkeletibb fekvésű helye. Még keletebbre tőle, a képek jobb oldalán látható Kis-Diomede már az Egyesült Államoké. A két kis szigetet – és így a két országot – mindössze egy 3,8 km széles tengerszoros választja el. A hidegháború idején a vasfüggöny analógiájára jégfüggönynek is nevezték az itteni országhatárt.
Ráadásul nem csak a tengeri államhatár, de a nemzetközi dátumválasztó vonal is a Diomede-szigetek tagjai között húzódik. Ha valaki Kis-Diomede szigetéről Nagy-Diomede felé tekint, valójában a „jövőbe lát”, hiszen ott már eggyel későbbi napot mutatnak a naptárak (az időzónák sajátos definíciója miatt pontosabban 21 óra a különbség a két sziget között). Az orosz sziget egyébként jelenleg lakatlan, rajta csak egy meteorológiai megfigyelőállomás működik. Az amerikai Kis-Diomede nyugat felén található a Diomede nevű falu, valamivel több mint száz lakossal.
Áttekintésül, a két sziget elhelyezkedése a Bering-szoros legszűkebb részén, a két kontinens között, a Sentinel-3A műhold OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) műszerének 2017. július 20-án készült nyári képén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Sentinel-2 műholdképek alapján összehasonlíthatjuk, hogyan festettek az űrből a Gyöngyös környéki földek 2017 nyarán és őszén.
Az európai Copernicus földmegfigyelési program 13 színben érzékeny Sentinel-2 műholdjainak adataiból előállítható olyan térkép is, amely a zöld növényzet jelenlétét mutatja. Az ún. normalizált vegetációs index (Normalized Difference Vegetation Index, NDVI) egy elterjedten használt, egyszerű mérőszám, amely a fotoszintetizáló növényzet klorofilltartalmára utal. A növények által a közeli infravörös és a vörös tartományban visszavert fényintenzitás különbségének és összegének a hányadosáról van szó. Ezek a Sentinel-2 „nyelvére” lefordítva a B04 és B08 jelű sávok.
Ilyen NDVI térképek összehasonlítását mutatja az alábbi ábra, amelyen a csúszkával változtathatjuk, hogy a 2017. július 4-én vagy a két hónappal később, szeptember 2-án készült képből lássunk-e többet. Az ábrázolt terület a Mátra déli oldalán található. A kép közepe táján a legfeltűnőbb (és növényzettel biztosan nem borított) alakzat a Mátrai Erőmű Zrt. külszíni lignitbányái közül a visontai déli bányamező, amely a Detk, Ludas, Karácsond és Halmajugra községek által határolt területen fekszik. A külszíni fejtéstől keletre, a képen balra kicsit felfelé jól kivehető Gyöngyös városa. A visontai bányától északra két vízfelület is látható, a nagyobbik a Markazi-víztározó. A műholdképen feltűnnek még itt-ott halastavak, amelyek geometrikus mintázatuk és világos színük alapján könnyen azonosíthatók, hiszen ott növényborítás nincs. (A júliusi időpontban a derült eget Gyöngyöstől keletre és északkeletre egy-egy kisebb felhő zavarta.)
A kép közepe táján, kelet–nyugati irányban húzódik az M3-as autópálya csíkja, amely a külszíni fejtést délről egy nagyobb kanyarulattal kerüli ki. A kép tetején a Mátra erdői egybefüggő, sötétzöld foltként jelennek meg mind a júliusi, mind a szeptemberi képen. Korántsem ennyire állandóak a mezőgazdasági táblák, amelyeknek szögletes foltjai határozzák meg a leginkább a táj kinézetét felülről. Szeptemberre már jórészt lezajlott a szántóföldi növények betakarítása, így a vegetációs indexet mutató térképen szembetűnő a sötétzöld foltok megritkulása.
A Sentinel-2 műholdakkal és más multispektrális távérzékelő űreszközökkel végzett méréseket természetesen nem csak ilyen látványos képek készítésére lehet használni. Az adatok a növényborítottság változásának hosszú távú vizsgálatától kezdve a növényzet egészségi állapotának felmérésén át a termésbecslésig számos alkalmazást segítenek.
Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Csillagászati Egyesület Meteor folyóiratában a kínai FAST (Five-hundred-meter Aperture Spherical radio Telescope) rádiótávcsőről szóló cikk. A 48. évfolyamában levő Meteornak a mostani a jubileumi, 500. száma. Ez szolgáltatta az apropót az 500 m átmérőjű óriási rádiótávcsőről szóló írás megjelentetéséhez is.
A Meteor 500. számának borítója. A folyóirat nyomtatott formában beszerezhető a Magyar Csillagászati Egyesületnél, a szervezet tagjai illetményként kapják. (Kép: MCSE)
Kína délnyugati részén, Kujcsou (Guizhou) tartományban, festői karsztvidéken épült fel a világ legnagyobb rádióteleszkópja. Ünnepélyes átadása 2016 szeptemberében megtörtént, de még beletelik egy-két évbe, amíg a rádiócsillagászok teljesen ki tudják használni a monumentális berendezés nyújtotta lehetőségeket. Hogyan és miért épp ott épült? Miért ilyen nagy? Hogyan működik és milyen megfigyelésekre fogják alkalmazni? Ezeket a kérdéseket járja körül a cikk, amely elolvasható a Meteor 500. száma szabadon letölthető pdf változatában.
Az 500 m-es rádiótávcső meglehetősen feltűnő jelenség a világűrből is, így műholdképeken jól kivehető. A cikk egyik illusztrációja az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2B optikai és infravörös távérzékelő műholdjának képe, amelyet itt a valóságoshoz közeli színekben is bemutatunk.
A FAST rádióteleszkóp (25° 39′ 11″ északi szélesség, 106° 51′ 24″ keleti hosszúság) és környezete a Sentinel-2B földmegfigyelő műhold 2017. november 7-én készült képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Geo-Sentinel)
Befejeződtek a Copernicus földmegfigyelő program következőnek pályára állítandó műholdja, a Sentinel-3B tesztjei. Az űreszközt most becsomagolják, és hamarosan, márciusban indulhat is Oroszországba, azon belül is Pleszeckbe, ahonnan a tervek szerint áprilisban egy Rokot hordozórakéta és Briz-KM végfokozata segítségével kerül majd Föld körüli pályára.
A műhold az elmúlt évét a Thales Alenia Space üzemében, a franciaországi Cannes-ban töltötte, ahol összeszerelték és a szokásos szigorú ellenőrzéseknek vetették alá. Mivel a műholdak mostoha körülmények között – légüres térben, a napsütés és az árnyék miatt hatalmas hőmérsékleti ingadozásoknak kitéve – működnek, felbocsátásuk során pedig a rakéta tetején jelentős rázkódás, vibráció éri őket, ráadásul utólag, a Föld körüli pályán már nem javítható meg egy esetleges hibájuk, a kiterjedt teszteknek meghatározó szerepük van a startkészültség megállapításánál.
A Sentinel-3B műhold a Thales Alenia Space üzemcsarnokában. (Kép: ESA / S. Corvaja)
A Sentinel-3 műholdak többféle fedélzeti berendezésükkel az óceánok, a szárazföld, a jégtakaró és a légkör vizsgálatára is alkalmasak. A Sentinel-3 adatai – mint ahogyan a Copernicus programban keletkező adatok általában – szabadon hozzáférhetők bármely potenciális felhasználó számára. A tengeri alkalmazások közül kiemelésre érdemes a vízfelszín hőmérsékletének és a vízszint változásainak mérése, az időjárás-előrejelzés, a tengerek szennyezettsége felmérésének segítése. A szárazföldek fölött a Sentinel-3 adatokat például a felszínborítás, a növényzet, a városi hőszigetek, az erdőtüzek vizsgálatára lehet alkalmazni.
A Sentinel-3B felbocsátásával jelentős mérföldkőhöz érkezik az Európai Unió Copernicus programja. A Sentinel-1 és -2 sorozatból már teljes a műholdpáros, most a Sentinel-3 is kiegészül a második taggal. Így mindhárom, egymást kiegészítő adatokkal szolgáló konstelláció kiépítése befejeződik. A jövőben az idővel elöregedő műholdak utánpótlásáról kell majd gondoskodni.
A Sentinel-3 holdak felépítése és műszerezettsége. (Videó: ESA / ATG medialab)
A Sentinel-3 műholdpáros első, A jelű tagja már 2016 februárja óta van pályán. Az azonos műszerezettségű ikerpárja, a Sentinel-3B ugyanazon a pályán, de 140°-os különbséggel fogja követni. A Sentinel-1 és -2 páros esetén ez a különbség 180°, vagyis azok mindenkor a Föld éppen átellenes pontja fölött repülnek. A Sentinel-3 esetén az óceáni áramlások jobb vizsgálata miatt választották a 140°-os konfigurációt. Mielőtt azonban – hosszas beüzemelés után – elkezdene működni a két műholdból álló teljes rendszer, a Sentinel-3B kezdetben csak 223 km-rel (időben kifejezve csupán fél perccel) követi a Sentinel-3A-t. Erre a mintegy négy hónaposra tervezett szoros kötelékrepülésre azért van szükség, hogy a két műholdon levő különböző műszeregyüttesek apró különbségeit kimutathassák, kalibrálhassák. Ezek után lesz a lehető leginkább egyenértékű a két Sentinel-3 hold. Az egymást követő Sentinelek hosszú éveken-évtizedeken át szolgáltatnak majd adatokat például a klíma változásának pontosabb megértéséhez, így alapvető fontosságú, hogy ugyanazt és ugyanúgy mérjék.
A Dél-afrikai Köztársaság törvényhozási fővárosa és negyedik legnagyobb települése, a 3,7 millió lakosú Fokváros lehet a világ első olyan metropolisa, amely egyszerűen kifogy az ivóvízből. Hiába minden vízfogyasztási korlátozás, az előrejelzések szerint április közepére már nem fog víz folyni a csapokból, az esős évszak pedig általában májustól szeptemberig tart. A drámai jelenség oka az évszázados rekordot döntő szárazság és a népesség gyors növekedése. Míg a populáció 1995 és 2018 között közel 80%-kal növekedett, a víztározói kapacitás ugyanebben az időszakban csak 15%-kal.
A környék fontos víztározóinak szintje most már kritikusan alacsony, és ez műholdfelvételeken is jól látszik. A NASA földmegfigyelési honlapján (Earth Observatory) részletes cikkben foglalkozik a fokvárosi vízhiánnyal. 2014 és 2018 között készült Landsat műholdképek felhasználásával készített térképeken bemutatják a tározók vízfelülete kiterjedésének fogyatkozó trendjét, illetve a grafikonokat közölnek a vízszinteknek az évszakos emelkedések és csökkenések hullámain túlmutató, évek óta csökkenő értékeiről.
A város hat nagy tározója összesen 898 millió liter víz befogadására alkalmas, de idén január végén ennek a mennyiségnek már csak a negyede volt bennük. A legnagyobb és egyben a leglátványosabban fogyatkozó tározó a Theewaterskloof. Ez biztosítaná a város vezetékes vízellátásának a felét, de mostanra már csak a kapacitásának alig több mint 10%-a található benne. Sőt még ez az érték is csalóka, hiszen a gyakorlatban nehéz kinyerni a tározóból az utolsó maradék vízkészletet.
Rendszeres olvasóinknak eszébe juthat, hogy ha vízfelület és műholdas távérzékelés, akkor radar! A műholdas radarképeken a sima vízfelületek sötét színükkel ütnek el a környezetüktől, mert a nyugodt vízről nem verődik vissza a műhold irányába radarimpulzus. Az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdpárosának első tagja, a Sentinel-1A már 2014 áprilisa óta pályán van, és annak az évnek az októberétől érhetők el szolgálatszerűen az adatai. A műhold párját, a Sentinel-1B-t két évvel később bocsátották fel. A Sentinel-1 adatok által felölelt időszak tehát már elegendően hosszú ahhoz, hogy a Theewaterskloof víztározó változásait megfigyelhessük a radarképeken.
Az itt bemutatott képpár az évnek közel ugyanazon szakaszában, de bő 2 év időkülönbséggel készült. A csúszka mozgatása segít megfigyelni, hogy ez alatt a rövid idő alatt is mennyit változott a tározó vízfelülete. A hamis színezésű radarképek közül az első 2015. december 8-án, a második nemrég, 2018. január 26-án készült.
A Fülöp-szigeteken, Manilától 330 km-re délkeletre, Luzon szigetén január közepe óta ismét működésbe lépett a Mayon nevű tűzhányó. A „tökéletes vulkán”, amelynek kúpja teljesen szimmetrikus, 1616 óta több mint 30 alkalommal tört ki, így az egyike a legaktívabbaknak a Földön. A környékbeli településekről több tízezer embert kellett kitelepíteni, a levegőbe került vulkáni hamu fennakadásokat okozott a légi közlekedésben.
Az alábbi képeken a Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak egyikével január 30-án készített felvétel három különböző színezésű változatát láthatjuk. A látható és infravörös fény 13 különféle színében érzékeny Sentinel-2 holdak felvételeiből a hullámhosszak megfelelő kombinációival más-más felszíni tulajdonságokat lehet kiemeli.
(Animált kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Az első kép a Mayon és környéke természeteshez közeli színeit mutatja, nagyjából úgy, ahogy az emberi szem érzékelné. A második feltűnő alapszíne a piros. A hamis színezés ezzel emeli ki a növényborítást. A vulkáni láva pusztítása jól megfigyelhető: ott, ahol a növényzet elpusztult, a domináns szín a piros helyett a szürke és a fekete. A harmadik kép színezésével, a közeli infravörös hullámhosszakon készített felvételek kiemelésével pedig a friss, forró láva jeleníthető meg.
A műholdfelvétel készítésének napján szerencsésen sikerült elkapni egy olyan időszakot, amikor a Fülöp-szigetek fölött nem volt sűrű felhőtakaró, így a műhold kamerája „lelátott” a felszínig. A képeket csak néhány kisebb felhő fehér fehér foltja tarkítja.
A Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjait nem zavarja a felhőzet. Alább két, a Sentinel-2 felvételhez közeli időpontokban készült radaros amplitúdóképet mutatunk be. Az egyik január 26-án, a másik 28-án készült. Ha már fent is hamis volt a színezés, akkor legyen itt is az: a „fekete-fehér” radarképeken az intenzitást az adott képpont fényessége jelképezi, de a műholdak a lebocsátott és a felszínről visszaverődő rádióhullámokat többféle polarizációs állapotban is detektálják. Ezek kombinációjával alakítható ki egy színes kép.
A két Sentinel-1 radarképet összehasonlítva feltűnő, hogy az egyiken a vulkáni hegykúp keleti, míg a másikon a nyugati oldala világosabb. Mintha más-más irányból lenne megvilágítva. Ez lényegében így is van. A közel 700 km magasan keringő Sentinel-1 műholdak a radarjeleiket a repülési irányhoz képest jobbra, oldalirányba, a szélessávú interferometrikus (Interferometric Wide Swath, IW) észlelési módban a függőlegessel 29,1° és 46° közötti szöget bezárva bocsátják le a Földre. Az erre merőleges hegyoldalról így erős visszhang érkezik, míg a másik oldalt a domborzat leárnyékolja. A két kép közti különbség oka tehát, hogy az egyik mérést északról délre vezető (ún. leszálló) irányban, a másikat délről északra haladva (felszálló irányban) készítette egy Sentinel-1 műhold.
Egyik előző blogbejegyzésünkben az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának egyik friss, 2018. januári műholdképét mutattuk be. A Sentinel-2 műholdpáros egyik tagja szerencsére épp akkor repült el a terület felett, amikor a Szahara peremén, Algéria északnyugati részén a sivatagi homokdűnéket hó borította. A havazás január 7-én történt, másnap még látható volt a nyoma a műholdképen, de aztán a hó gyorsan el is olvadt.
A januári hazai hírekben egy másik különleges hóesés is szerepelt, a Szaúd-Arábia északnyugati részén fekvő Tabúk város térségében. Az országra jellemző száraz, meleg időjárás miatt ugyancsak ritka a hó, a magasabban fekvő területeken azért alkalmanként elő szokott fordulni. A mostani különös időjárási jelenség január 5-én este történt, de a vékony réteg a következő nap elejére már el is enyészett. Így az optikai földmegfigyelő műholdaknak semmi esélyük nem volt havas képet készíteniük Tabúk környékéről – ráadásul aznap a Sentinel-2 holdak egyikének sem arra vezetett a pályája. (Az európai Copernicus program Sentinel-2A és -2B műholdjainak párosából álló rendszerben a visszatérési idő egy adott, nem túl magas földrajzi szélességű terület fölé 5 napos.)
Ha ezúttal le is maradtunk a sivatagi hóról, a Sentinel-2 képek segítségével azért mégis érdemes körülnéznünk Tabúk környékén. Az alábbi műholdkép 2018. január 3-án, tehát a hírekben is szereplő havazás előtt készült. Középtájt alul kivehető maga a település, körülötte viszont sokkal feltűnőbbek a szabályos kör alakú alakzatok. Ezek művelt, öntözött mezőgazdasági táblák. A jellegzetes kör alak magyarázata, hogy a telek közepén található kútból a vizet egy forgó öntözőrendszerrel juttatják a talajra. Ameddig az öntözővezeték elér, addig zöldell csak a növényzet az egyébként sivatagi jellegű környezetben… Pontosabban a képen „kéklik”, de az csupán azért van, mert a műholdkép hamis színezéséhez a Sentinel-2 tizenhárom különböző spektrális sávját úgy kombináltuk, hogy a színek a felszín nedvességtartalmának különbségeit emeljék ki.
Tabúk (Szaúd-Arábia) egy 2018. január 3-án készült Sentinel-2 műholdképen, hamis színezésben. A várostól északra egy tó is látszik, a környék tele van jellegzetes kör alakú öntözött földekkel. (Kép: Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Lentebb megmutatjuk a műholdkép egy kinagyított részletét, méghozzá az 5 nappal később, január 8-án ugyanitt készült változattal összehasonlítva. Ekkorra persze már nyoma sem volt a rövid életű hótakarónak, de az öntözött táblák megmaradtak. A csúszka mozgatásával változtathatjuk, hogy a Sentiel-2 melyik hamis színezésű képét látjuk. Ami feltűnő, hogy helyenként az öntözés változásaira utaló egyértelmű jeleket fedezhetünk fel, pedig csak néhány nap telt el a két műholdátvonulás között.
A Tabúk környékén található, intenzíven öntözött mezőgazdasági földek változásainak szemléltetése Sentinel-2 műholdképek összehasonlításával, 2018. január 3. és január 8. között. (Képek: Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Az itt bemutatott Sentinel-2 műholdképek megjelenítéséhez a szlovén Sinergise cég Sentinel Hub böngészőjét (EO Browser) használtuk.
Párizsban és környékén ezen a télen a szokásos csapadékmennyiség mintegy kétszerese hullott eddig, ami a folyók vízszintjét is megemelte. Sajtóbeszámolók szerint a francia fővárosban és vonzáskörzetében a Szajna áradása miatt több száz embert kellett kitelepíteni otthonából. A vízszint most hétvégén tetőzik.
Az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdjai kitűnően alkalmasak az árvizek kiterjedésének megfigyelésére. A sima, nyílt vízfelületek a radarképen teljesen sötétnek mutatkoznak, mert a műhold irányába nem verődnek vissza az onnan oldalirányban lebocsátott radarimpulzusok.
Az alábbi képpár a Szajna közvetlenül Párizstól északnyugatra eső, a folyásirány szempontjából lefelé található kanyargós szakaszát mutatja be. A középső U alakú kanyarnál Poissy városa fekszik. A tájékozódást megkönnyíti, hogy a jobb alsó sarkában magának a francia fővárosnak egy része is látható, a beépített területekre jellemző erős radar-visszaverődés miatt világos színben. A figyelmes szemlélők még az utak feltűnő, csillag alakú kereszteződésében a nevezetes Diadalívnek helyet adó Charles de Gaulle teret is felfedezhetik. (A tér régebbi neve, Étiole, azaz csillag kifejezően adta vissza az itt összefutó sugárutak által kirajzolt alakzatot.)
A Sentinel-1 műholdak első radarképe 2018. január 21-én, az árvizet közvetlenül megelőzően, a második 6 nappal később, január 27-én, nem sokkal a vízszint várható tetőzése előtt készült. A csúszka mozgatásával változtatható nézet jól mutatja az elöntött területeket. A képek hamis színezésűek, a műholdradaros amplitúdóképek különféle polarizációjú változatainak felhasználásával készültek. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A műholdképek látványosságnak sem utolsók. Ezt a tulajdonságukat használta ki az Európai Űrügynökség (ESA), amikor a Sentinel földmegfigyelő műholdak 12 kiválasztott képe alapján összeállította 2018-as naptárát. Az egyes lapokon hegyek, folyók, mezőgazdasági táblák, szigetek, gleccserek, hurrikán és más érdekes felszíni és légköri alakzatok, jelenségek szerepelnek.
A 2018-as Sentinel műholdképes naptár januári lapján egy hamis színezésű Sentinel-1 radaros kép látható az Alpok franciaországi területének egy részletével. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA)
A naptár oldalai nagy felbontásban akár ki is nyomtathatók. Némelyik műholdképpel – például a februári, a májusi, a júniusi, a szeptemberi és az októberi naptárlapokon szereplőkkel – blogunk olvasói már korábban is találkozhattak, többnyire akkor, amikor az ESA földmegfigyelő videósorozatában szereplő egyes képeket mutattuk be.
Az Európai Unió (EU) Copernicus földmegfigyelési programjának hivatalos honlapján rendszeres hírekkel megjelenő Copernicus Observer január elején főszerkesztői cikkben foglalta össze az elmúlt év legfontosabb eseményeit és tekintett előre a 2018-as tervekre. A hosszú írásból, amelyet Philippe Brunet, az Európai Bizottság Belső Piaci, Ipar-, Vállalkozás- és Kkv-politikai Főigazgatósága (DG GROW) űrpolitikáért, a Copernicus programért és a védelmi iparágakért felelős igazgatója jegyez, itt röviden kiemelünk néhány fontos gondolatot.
Brunet értékelése szerint 2017 meghatározó évnek bizonyult a Copernicus program eddigi történetében. Pályára állt két új Sentinel műhold, kiírták a keletkező adatok és információk tárolását és elérhetővé tételét biztosító európai szolgáltatás (Data and Information Access Services, DIAS) megvalósítására vonatkozó tendert, és további, a Copernicus adatok és szolgáltatások elterjesztését segítő kezdeményezések indultak.
A Copernicus program keretében jelenleg hat tematikus szolgálat működik, amelyeknek munkája közvetlen hatással van az európai polgárok életére és erősíti az EU globális jelenlétét. A katasztrófahelyzetek kezelését segítő szolgálatot (Emergency Management Service, EMS) az elmúlt évben több mint 80 alkalommal aktiválták polgári védelmi és humanitárius célból. Viharok és árvizek, erdő- és bozóttüzek, hurrikán, de európán kívül földrengések után is gyors információkkal, térképekkel segített a szolgálat. A szárazföld megfigyelését végző szolgálat (Copernicus Land Monitoring Service, CLMS) több mint 20, a víz, az energiaháztartás, a növényzet és a jégtakaró jellemzésére alkalmas változót határoz meg. A tengeri környezet megfigyelését végző Copernicus szolgálat (Copernicus Marine Environmental Monitoring Service, CMEMS) 2017-ben publikálta először az óceánok állapotáról szóló átfogó jelentését, amit a jövőben minden évben megtesznek majd. A Copernicus klímaváltozási szolgálat (Copernicus Climate Change Service, C3S) a tengeri jég kiterjedésének és a levegőhőmérsékletnek az anomáliáiról havonta tesz közzé térképeket és előrejelzéseket. Vizsgálják a klímaváltozás lehetséges hatásait számos szektorra, mint például az energiaipar, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás. A légkörmegfigyelő szolgálat (Copernicus Atmosphere Monitoring Service, CAMS) hozzájárul az európai levegőminőségi index számításához és újraelemzi a 2003 óta keletkezett mérési adatokat. Végül a biztonsági alkalmazások szolgálata (Security Service) operatív módon segítette a határvédelmet és a tengeri felderítést, esetenként az EU határain túl is.
A Copernicus űrszegmense két új taggal bővült 2017-ben. Az Európai Űrügynökség (ESA) márciusban pályára állította az optikai és infravörös tartományban működő Sentinel-2B műholdat. Ezzel mind a radaros Sentinel-1 páros, mind a két műholdas Sentinel-2 rendszer teljes, és 5 napos visszatérési idővel képes adatokat szolgáltatni – ingyenesen, mindenki számára szabad hozzáférést biztosítva. Októberben elindult a levegő minőségének monitorozására készült Sentinel-5P műhold is.
A jelenleg működő hat Copernicus Sentinel műhold naponta több mint 12 terabájt új földmegfigyelési adatot produkál. Felismerve, hogy az adatok tárolásához és könnyen elérhetővé, hasznosíthatóvá tételéhez újszerű megoldásokra van szükség, megszületett a DIAS koncepciója. 2017-re úgy fogunk emlékezni, mint a kezdetekre, amikor megindult a felhőalapú szolgáltatások kifejlesztése, öt különböző európai konzorcium bevonásával.
A Copernicus adatokhoz és információkhoz való széles körű hozzáférés biztosítása azon is múlik, mennyire sikerül a társadalomban tudatosítani a hasznosságát, elterjeszteni a hírét, elősegíteni az innovatív alkalmazások kifejlesztését. Júniusban az Európai Parlament épületében bocsátották ünnepélyesen útjára a Copernicus Relays és Copernicus Academy hálózatokat (ez utóbbinak a Geo-Sentinel is a tagja, más EU tagállamok mintegy 90 egyéb szervezetével együtt). A DG GROW kötelékében működik a Copernicus iroda (Copernicus Support Office), amelyhez a programmal kapcsolatos kérdésekkel lehet fordulni, s akik 2017-ben több mint 30 különböző eseményt szerveztek a partner országokban. A Copernicus Accelerator és Copernicus Incubation programok a földmegfigyelési adatokat felhasználó vállalkozások, induló innovatív cégek támogatására jöttek létre. A Copernicus Masters verseny 2017-es fordulójára több mint 200 üzleti elképzeléssel pályáztak, 14 díjat osztottak ki.
A Copernicus révén Európa erősítette nemzetközi pozícióit is a műholdas földmegfigyelés területén. Együttműködési megállapodás született az Amerikai Egyesült Államokkal és Ausztráliával, tárgyalások folynak Argentínával, Brazíliával, Chilével, Kolumbiával, az Afrikai Unióval, Indiával, Szerbiával és Ukrajnával.
2018-ban várható a Sentinel-3 műholdsorozat második tagjának, a Sentinel-3B-nek a pályára állítása. Az „ikrek” révén akár 1 naponta ismétlődő globális lefedettséggel lesznek tanulmányozhatók az óceánok és a szárazföldek. Elindul a DIAS, a tervek szerint már a második negyedévben a felhasználók rendelkezésére fognak állni az adattárolási és számítási kapacitásai. Összesen 11 információs napot tartanak majd különböző tagállamokban (Ausztria, Bulgária, Ciprus, Izland, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia).
Az EU tagállamai, az EU Tanácsa és az Európai Parlament közötti tárgyalások során biztosítani kell majd a 2021–2025 közötti közösségi költségvetésben a Copernicus folytatását (Copernicus 2.0) lehetővé tevő pénzügyi forrásokat.
