Kikötői robbanás Bejrútban

Amint arról a híradások részletesen is beszámoltak, augusztus 4-én délután Libanon fővárosában, Bejrútban, a Földközi-tenger partján fekvő kikötőben hatalmas robbanás történt. Egy raktárban 2750 tonna ammónium-nitrátot tároltak, és a robbanásveszélyes anyag feltehetően egy közelben fellobbanó tűz hatására a levegőbe repült. A detonáció óriási károkat okozott a városban, épületek sérültek meg, váltak lakhatatlanná. A halálos áldozatok száma a százat is meghaladta, sok ezer a sérült, százezrek vesztették el otthonukat.

A robbanás pusztításáról hamar napvilágot láttak nem csak a megdöbbentő helyszíni fényképek és videók, de a nagy (1 méter alatti) felbontású műholdképek is (ilyeneket például az Űrvilág portál híradásaiban itt és itt lehet megtekinteni). A megsemmisült raktár helyén egy hatalmas kráter keletkezett. A közvetlen közelében található épületek egy része összeomlott, másokban – mint például egy nagy gabonasilóban – jelentős károk keletkeztek. A robbanás lökéshulláma a kikötőben álló hajókat sem kímélte. A legnagyobb veszteség a 121 m hosszú Orient Queen óceánjáró volt, amely oldalára fordult, majd elsüllyedt. Személyzetéből ketten életüket vesztették.

Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel műholdjai folyamatosan pásztázzák a felszínt, és szolgálatszerűen szállítják a szabadon és ingyenesen hozzáférhető adatokat. Természetesen Bejrút fölött is elrepültek a robbanás előtt és utána is. A keletkezett kráter kiterjedése és a pusztítás mértéke akkora, hogy még a közepes (10 m-es) felbontású Sentinel-2 optikai/infravörös műholdképeken is jól kivehető. Ezt illusztrálja az alábbi, a csúszka elmozdításával összehasonlítható képpár. Mindkettő majdnem tökéletesen felhőmentes körülmények között készült, az egyik még július végén, a másik augusztus 8-án, amikor az egyik Sentinel-2 hold először járt Libanon felett. A kikötői robbanás helyszíne a képek felső részén, középtájt látható.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A pusztítás érzékeltetésére készítettünk egy kompozit képet a Sentinel-1 radaros műholdak három felvételéből. Mindegyik amplitúdóképhez hozzárendeltük a három alapszín egyikét. A robbanást követő napon, augusztus 5-én felvett adatokból lett a vörös, az előző két, ugyanolyan körülmények között felvett képből pedig a zöld (július 30.) és kék (július 24.). A műholdelhaladások közt tehát 6 napos időszakok teltek el. Míg az első két időpontban a fő változásokat a kikötőben és a part közelében látható hajók elmozdulása jelenti (ezek a legfeltűnőbb színes foltok), a harmadik időpontban a robbanás pusztítása nyomán bekövetkezett változások is megfigyelhetők. Ahol piros színt látunk megjelenni – elsősorban a kráter közvetlen környezetében –, ott a radarvisszhangot az épületek törmelékei okozzák. Ezzel egyidejűleg teljes raktárépületek tűntek el a Sentinel-1 radarképről. Ezek türkiz színben látszanak, hiszen a két júliusi, kékkel és zölddel kódolt felvételen még épségben ott voltak. Ahol az építmények szürkés vagy fehér színben tűnnek fel, ott mindhárom alapszín nagyjából egyenlő arányban keveredik. Ezeknek legalább a szerkezete egyben maradt, hiszen a robbanás előtt és utáni Sentinel-1 képeken is megjelennek.

A bejrúti kikötőnek és környékének Sentinel-1 kompozit radarképe két robbanás előtti és egy közvetlenül a katasztrófát követő időpontban gyűjtött adatok alapján, három különböző alapszín kombinációjával. A piros és türkiz színek jelölik rendre a robbanás után megjelent új, illetve az esemény következtében eltűnt korábbi radarvisszaszóró objektumokat. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A műholdas távérzékeléssel nyert adatokat – legyenek azok nagy vagy kevésbé finom felbontásúak – a helyi hatóságok használhatják a károk felmérésére, a mentés és a helyreállítás szervezésének segítésére.

Kapcsolódó linkek:

Felszínváltozások a mexikói földrengés nyomán

Június 23-án délelőtt, helyi időben fél 11 előtt erős földrengés rázta meg a Mexikó déli részén fekvő Oaxaca állam területét. A 7,4-es magnitúdójú földmozgás nyomán több ezer épületben keletkezett kár, a lakosság egy részét ki kellett telepíteni, és szökőárriadót is elrendeltek. Ahogy ilyen természeti katasztrófák után szokás, a kutatók a lehető leghamarabb elkezdték elemezni a Copernicus program Sentinel-1 radarműholdjainak az esemény előtt és közvetlenül utána gyűjtött adatait, hogy képet kapjanak a földrengés okozta felszínmozgásokról.

Mexikó a Föld szeizmikusan aktív régiói közé tartozik. Területe három nagy tektonikus kőzetlemez (Észak-amerikai-, Kókusz- és Csendes-óceáni-lemez) találkozásánál fekszik. Az ország déli része alatt az Észak-amerikai-lemez ütközik a Kókusz-lemezzel, ez utóbbi a másik lemez alá bukik – ezt nevezik szubdukciós zónának. A rengéseket a lemezt felépítő kőzetben folyamatosan felgyülemlő rugalmas feszültség időnkénti hirtelen felszabadulása okozza.

A június végi Oaxaca rengés epicentruma – a rengés keletkezési pontja fölötti felszíni pont – Santa María Zapotitlán városától 12 km-re délnyugatra volt. Még aznap egy sor erős utórengést detektáltak, 24 órán belül pedig további ötöt.

A tudomány mai állása szerint a földrengések kipattanásának pontos helyét és idejét nem lehet előre jelezni. De a műholdradar-interferometria módszerével nagy területre kiterjedően, pontosan meg lehet állapítani, hogy a rengés milyen hatással volt a felszínre.

A képeken látható interferogram a Sentinel-1A és -1B műholdak adatai alapján készült. A színskála a műholdirányba visszaszórt jelek fázisváltozását szemlélteti, ami a felszín koszeizmikus deformációjára vezethető vissza. Egy, a kéktől a liláig terjedő skála egy teljes (2π) ciklus fáziskülönbségének felel meg a képen. Ez hullámhosszba átszámítva kb. 55,5 mm-t jelent. Ahol a térképen kis kiterjedésű területen gyorsan „váltakoznak” az interferogram színei, ott volt a legjelentősebb elmozdulás. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Csendes-óceán partja közelében, ahol az epicentrum volt, az elmozdulások megközelítették a fél métert. A Sentinel-1 műholdpáros mérései arra is módot adnak, hogy ne csak a műhold látóirányába eső mozgásokat térképezzék fel, hanem felbontsák azt függőleges és kelet–nyugati irányú komponensekre. Ehhez az kell, hogy a két különböző irányú – északtól délre, illetve délről északra tartó – műholdpályákról, vagyis eltérő látóirányokból érzékelt adatokat kombinálják. Már tervezik az Európai Űrügynökség Harmony (korábbi nevén Stereoid) radaros tudományos küldetését, amely egy harmadik nézőpontból is végezhet megfigyeléseket, lehetővé téve akár a mozgások felbontását a tér mindhárom dimenziójában. Maga a Sentinel-1 sorozat – amely elsősorban nem tudományos, hanem szolgáltatási célra készült – várhatóan még hosszú évtizedekig szolgálja majd az ilyen irányú kutatásokat, hiszen az Sentinel-1C és -1D műholdak építése rendben folyik, és még idén elkezdik a következő műholdgeneráció tervezését.

Kapcsolódó linkek:

Villámárvíz Nagyatádnál

Július 26-án a hajnali órákban a Rinya-patak áradása elsodorta a közúti hidat a 68-as főút Nagyatádot elkerülő szakaszán. Az eredmény a Nagyatádi Városi TV drónfelvételén jól látható.

Somogy és Zala megyében a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék következtében több utat és hidat is elmosott a víz, több száz embert kellett ideiglenesen kitelepíteni otthonából. Nagyatádon a város négy kútjából hármat elöntött a megáradt Rinya, ezért leállt a város ivóvíz-szolgáltatása – számolt be róla a helyi Atádhír portál. A helyiek szerint emberemlékezet óta nem volt példa ekkora áradásra.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának tagjai 5 nap időkülönbséggel, július 21-én – vagyis még jóval az áradás előtt – és éppen 26-án, néhány órával az események után (dél körül) repültek el Nagyatád felett. A 21-ei felvétel idején teljesen felhőmentes, 26-án viszont több mint 90%-ban felhővel borított volt a táj. De szerencsére épp a várost északról elkerülő úton megsérült híd és környezete jól megfigyelhető volt akkor is a világűrből.

Alább ugyanannak a műholdképpárnak két változatát mutatjuk be. Az árvíz előtti és utáni állapotok közti különbség a csúszka elmozdításával összehasonlítható. Először a valódihoz közeli színekben látható a táj (a 26-ai képen a vékony felhőzet miatt kissé homályosabban).

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Lent viszont olyan színezést alkalmaztunk, amely zölddel a növényzetet, kékkel a vízzel borított területeket emeli ki. A Sentinel-2 műholdak kamerái a látható és infravörös fény tartományában 13 különböző hullámhosszon érzékenyek, ezeknek a felvételeknek a megfelelő kombinálásával hatásosan ki lehet emelni a felszínborítási különbségeket. (No és persze – ami még fontosabb – komolyabb tudományos vizsgálatokat, gyakorlati alkalmazásokat és szolgáltatásokat is lehetővé tesznek.)


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Sentinel-2 képek legjobb felszíni felbontása nem a lehető legfinomabb, 10 m-es. Viszont készítésük után gyorsan és bárki számára szabadon hozzáférhetők – ezért tudjunk mi is már másnap megmutatni a helyzetet. A felbontás tehát nem teszi lehetővé, hogy a kép közepén levő hídon megsérült útfelületet azonosítsuk. Annál jobban látható, hogyan áradt meg a Rinya, mennyire nagy területet borított el a víz. Az özönvízszerű esőzés nyomán a szántók mélyedéseiben keletkezett ideiglenes „tavak” is szép számmal megfigyelhetők.

Kapcsolódó linkek:

Töltődő víztározó Etiópiában

A Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát (Grand Ethiopian Renaissance Dam) (korábbi nevén Millennium-gát) építése 2011-ben kezdődött a Kék-Níluson. A 155 méter magas és 1,8 kilométer hosszú gát Afrika legnagyobb – és a világ hetedik legnagyobb – vízerőművéhez épült, amelynek tervezett teljesítménye 6,45 GW. A beruházás költsége 4,6 milliárd dollár. Összehasonlításképp érdemes megemlíteni, hogy a Níluson lejjebb, a híres Asszuáni-gátnál épp fél évszázada üzembe helyezett erőmű kapacitása 2,1 GW.

Az Asszuáni-gát, és a folyam vizének felduzzasztásával létrejött Nasszer-tó említése már csak azért is helyénvaló, mert az új etióp gát és tározó nemzetközi konfliktus forrása Egyiptommal és Szudánnal. Ezekben az afrikai országokban létkérdés az édesvíz, a Nílus vízhozamát pedig igencsak befolyásolja, ha elkezdik feltölteni az új etióp duzzasztógát mögött a tározót. A diplomáciai tárgyalások a víz megosztásáról már az építés kezdete óta tartanak, de eddig nem vezettek megnyugtató eredményre.

Most viszont nagyfelbontású optikai műholdfelvételeket is bemutatva a BBC arról számolt be, hogy megindult a Kék-Nílus vizének duzzasztása. A vízszint elég gyorsan nő, ahogyan azt magunk is láthatjuk a Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjaival készült képek összehasonlításával. A műholdradaros amplitúdóképeken a vízfelületek sötétek. A duzzasztógát és a környék építményei a képek közepe táján vehetők ki. Az alább bemutatott egyik kép a június 27-ei, a másik mindössze 12 napra rá a július 9-ei állapotot mutatja – a különbség szembeötlő.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A 74 milliárd köbméteresre tervezett víztározó teljes feltöltése valahol 5 és 15 év közötti időt vesz majd igénybe, de az alvízi országoknak nyilván nem mindegy, hogy milyen gyorsan fejezik be a folyamatot. Aggasztó, hogy anélkül kezdődött meg a művelet, hogy az érintett államok megegyeztek volna.

Kapcsolódó linkek:

Pojang-tó: egyszer tele, máskor szinte üres

Néhány évvel ezelőtt, 2016 őszén azt olvashattuk, hogy Kína (egykor volt) legnagyobb édesvízi tava jórészt kiszáradt. A Pojang-tó (Poyang) fénykorában több mint 3200 km2-es vízfelülettel rendelkezett – sőt az időszámításunk szerinti 7-9. században, a Tang-dinasztia, a kínai civilizáció egyik aranykora idején 6000 km2-es lehetett. A víz mennyisége a száraz és az esős évszakok váltakozása nyomán amúgy is erősen ingadozik, de az utóbbi időszakban a szárazsághoz hozzáadódtak az emberi beavatkozás hatásai, mint például a Jangce folyón megépült Három Szurdok-duzzasztógát és víztározó vagy a homokbányászat. Volt már rá példa, hogy a Pojang-tó felszíne mindössze 200 km2-re zsugorodott.

Most azonban a hosszan tartó esőzések nyomán súlyos áradások alakultak ki Kínában. Csianghszi (Jiangxi) tartományban szigorú intézkedésekre volt szükség, a Pojang-tó vízszintje meghaladta a 22,5 métert. Ez magasabb, mint az 1998-as rekordárvíz idején volt. A tó közelében 400 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1 radaros műholdjai segítségével meggyőző képet kaphatunk a Pojang-tó változásairól. 2016-ban már pályán volt mindkét Sentinel-1 műhold, az 1A jelű 2014-ben indult. Az azonos felszereltségű, az apertúraszintézis elvén működő radarberendezést használó Sentinel-1B-t 2016 áprilisának végén bocsátották fel, annak az évnek a novemberében még a beüzemelése zajlott. Mindenesetre a Pojang-tóról és környékéről készült, hamis színezésű Sentinel-1 amplitúdóképet össze tudjuk hasonlítani egy friss képpel. Alább a csúszka elmozgatásával jól látható, hogy a radaros műholdképeken feltűnő sötét vízfelületek mérete mennyire megváltozott.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az is észrevehető, hogy a tavat tápláló folyók mentén az árvíz kiterjedt területeket öntött el. A hírek szerint a július eleji esőzések Kína szinte minden tartományát érintették. Több mint 400 folyón volt árvízvédelmi készültség, sok esetben rekordmagasságú vízszinteket mértek. Az áradások és földcsuszamlások miatt 2,2 millió ember kényszerült otthonának elhagyására. A halottak vagy eltűntek száma meghaladja a 140-et.

Kapcsolódó linkek:

Színes foltok a Nápolyi-öbölben

Ehhez a különleges képhez a Copernicus program Sentinel-1 műholdpárosának több száz felvételét kombinálták, a címben említett színes foltok is ennek köszönhetőek. A Sentinel-1 holdak a mikrohullámú tartományban dolgoznak, az apertúraszintézis elvét alkalmazva. Jeleiket lebocsátják a Föld felé, majd a felszínről a műhold antennájának irányába visszaszóródó jeleket detektálják. A radaros módszerrel felhős időben vagy akár éjszaka is megfigyelhető a felszín. A nyugodt vízfelületek a radaros amplitúdóképeken sötétnek (feketének) tűnnek, hiszen a függőlegeshez képest oldalirányban érkező rádióhullámok nem a műhold irányába verődnek vissza. Nem úgy például a vízen úszó, több irányba néző fémfelülettel rendelkező hajókról, amelyek erős radarvisszhanggal vétetik magukat észre a képeken.

Ilyen hajók láthatók a Tirrén-tenger egyik olaszországi öblét, a Nápolyi-öblöt mutató képen. No de miért ennyi, és miért ilyen színesek? A hajók nagy számára a magyarázat, hogy nem egyetlen radaros műholdképről van szó, hanem három év több száz képének kombinációjáról. A 2017-es képekhez pedig a kék, a 2018-asokhoz a zöld, a 2019-esekhez pedig a vörös alapszínt rendelték. Így az állandó helyben maradó radaros szórófelületek – mint például a városok építményei vagy a kép jobb oldalán látható Vezúv – szürkéseknek, fehéreknek tűnnek. A mozgásban levő – hisz egy-egy több napos időkülönbséggel végzett műholdas mérés idején természetesen nem ugyanott tartózkodó – hajók viszont színesek.

A Nápolyi-öböl és hajói több száz Sentinel-1 radaros műholdkép összegzésével. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A sok különböző Sentiel-1 radarkép összegzéséből látványosan kitűnnek a fő hajózási útvonalak, illetve az is, hogy mely kikötőkben horgonyoznak általában a vízi járművek. A nagyobb tengerjáró hajók elsősorban Nápoly kikötőjéből jönnek, illetve oda tartanak, ahogy azt az öbölben sugárirányban szétterjedő színes pontsávok találkozási helyén, a kép felső részén, középtájt láthatjuk. A nápolyi Olaszország egyik legforgalmasabb tengeri kikötője. Tőle nyugati irányban (a képen bal oldalt) Pozzuoli inkább a kisebb hajók, jachtok állomáshelye, s innen indulnak a kompok a közeli szigetekre. A parttól messzebb fekvő, nagyobb területű Ischia a termálvizeiről nevezetes, mellette a kisebb sziget Procida.

Távolabb, déli irányban (a nagy kép alsó részén, középen) Capri szigete ismerhető fel, a Sorrentói-félsziget folytatásában. (A földtörténet korábbi időszakaiban Caprit még nem választotta el tengerszoros a földnyelvtől.) A festői, a turisták körében is népszerű sziget északi és déli oldalán is feltűnő, hogy mennyi kisebb hajó horgonyoz a közelben – ezt mutatja a kép fenti, kinagyított részlete. Hasonló, bár némileg kisebb kiterjedésű „pontfelhők” tűnnek fel az összegzett radaros műholdkép alapján a félsziget partjainál is.

A Nápolyi-öbölről készült érdekes Sentinel-1 alapú képet az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában mutatták be. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Az Andok Peruban

Az elmúlt évek során több blogbejegyzésükben is szóba került az Andok – ezek a lap aljáról elérhetők és újra elolvashatók. Az Andok a Föld leghosszabb (nem víz alatti) hegylánca. Dél-Amerika nyugati részén húzódik, mintegy 7000 km-en át. Hét országot érint, északon Venezuelától egészen Chile déli részéig. Most a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának képét mutatjuk be az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának június végi epizódja nyomán.

A Sentinel-2 műholdpáros tagjai 13 látható és infravörös hullámhosszon készítik felvételeiket. Ezekből hamis színezéssel állították elő a perui Andok egy részletét ábrázoló, 2020. június 16-án készült képet. A feldolgozás révén kék színnel emelték ki a növényzetet. A legélénkebb kék az öntözött mezőgazdasági területeket jelzi.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az Andok létrejöttében a lemeztektonika játszott fő szerepet: a Nazca-lemez és az Antarktiszi-lemez a Dél-amerikai-lemez alá bukik (szubdukció). A táj képét aztán a szél és a víz eróziója formálta és formálja ma is. A műholdképen Peru Ica, Ayacucho és Arequipa régióinak részlete látható. A völgyekben a folyók vize teszi lehetővé az öntözést, ezek kék színben kanyarognak lefelé. A Sentinel-2 kép jobb felső részén a 3000 m magasban fekvő Puquio városka ismerhető fel, főleg a körülötte fekvő mezőgazdasági művelésű területek kiterjedt kék foltja alapján. Puquiótól nyugatra fekszik a Pampa Galeras rezervátum, a védett vikunya, egy vadon élő dél-amerikai teveféle élőhelye.

A műholdkép bal alsó részét fehér színű felhőzet uralja, amely felkúszik egyes völgyekbe is. Alacsonyan képződő tengeri stratocumulusról (gomolyos rétegfelhőről) van szó, amely a Csendes-óceán fölött alakul ki, majd az uralkodó széljárással a szárazföld fölé jut. A parttól nem messze tornyosuló hegylánc azonban megakadályozza, hogy a felhők elérjék a kontinens belsejét.

Bal oldalt felül, egy kisebb felhőfolt alatt fekszik Nazca városa. Tőle északnyugatra találhatók a nevezetes Nazca-vonalak, amelyek azonban nem láthatók a Sentinel-2-nek ezen képén – nem csak a felhőtakaró miatt, de felhők híján a felbontás sem volna hozzá elegendően finom. A Nazca-vonalak ún. geoglifák, a sivatagi vörös kőzetbe vésett hatalmas alakzatok, koruk mintegy 2000 éves lehet.

Kapcsolódó linkek:

Emírség az Arab-öböl partján

Abu-Dzabi (Abu Dhabi) az Egyesült Arab Emírségeket alkotó hét emírség egyike és egyben legnagyobbika, területe közel 67 ezer km2. Ezzel a teljes állam területének mintegy 87%-át teszi ki. Az Arab-öböl (Perzsa-öböl) partvidékén, 700 km hosszan mintegy 200 sziget tartozik hozzá. Az emírség azonos nevű fővárosa – és egyben az egész szövetségi állam fővárosa – a maga több mint egymilliós népességével Dubaj (Dubai) után az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városa. Az egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műhold alábbi képén középtájt látható a település, amely egy szigeten épült, és három híd köti össze a szárazfölddel.

Abu-Dzabi egy 2019. január 27-én készített Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Abu-Dzabitól északkeleti részén, szinte a város ölelésében található a Mangrove Nemzeti Park. A műholdképen sötétzöld foltként feltűnő területet 20 km2-en mangroveerdők, sós mocsarak alkotják, több mint 60 madárfaj fészkel itt. Az Abu-Dzabit körbevevő vizek a türkiz különböző árnyalataiban jelennek meg a képen, attól függően, hogy mekkora a vízmélység. A parttól távolabb az öböl mély vize sötét árnyalatú. A környéken él a keleti delfin (Sousa chinensis) legnagyobb populációja.

A figyelmes szemlélődő a műholdképen – főleg persze az eredeti méretű változatán –, annak is a jobb oldalán középtájt felfedezhet egy jellegzetes, piros színű alakzatot. Ez a Ferrari Worldnek, a világ legnagyobb területű (200 ezer m2-es) fedett vidámparkjának a teteje. A 2010-ben megnyílt szórakoztató létesítményben található a világ leggyorsabb hullámvasútja, a Formula Rossa. Abu-Dzabi nemzetközi repülőtere a vidámpark közelében, attól délkeletre, a kép jobb szélének közepén látható.

A műholdkép egy kinagyított részlete, rajta a Ferrari World és Abu-Dzabi repülőtere.

A Sentinel-2 az európai Copernicus program optikai és infravörös tartományban működő két, azonos felszereltségű műholdból (A és B) álló párosa. Az Abu-Dzabi városáról és környékéről készült, a valódi színeket visszaadó műholdképet az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában mutatták be májusban:

Kapcsolódó linkek:

105,8 fok

Június 20-ától ez a legnagyobb hőmérsékleti különbség, amelyet a Föld egy helyén mértek a valaha volt leghidegebb és legmelegebb napon (természetesen mióta megbízható meteorológiai adatokat jegyeznek fel). A helyszín pedig Verhojanszk, egy szibériai (jakutföldi) település. A Jana folyó mentén fekvő városka a kemény teleiről nevezetes, hiszen itt mérték az északi félteke legalacsonyabb hőmérsékletét: –67,8 Celsius-fokot. Most viszont egészen +38 °C-ig kúszott fel a hőmérő higanyszála Verhojanszkban – számolt be róla az Időkép időjárási portál. A kontinentális időjárással jár, hogy nyaranta a 30 fokot is megközelítheti itt a hőmérséklet, de a most június 20-án mért 38 °C majdnem 18 fokkal haladja meg a júniusi maximális hőmérsékletek átlagát. Az új melegrekord nem csak erre a településre, de egész Szibériára érvényes. Sőt, az Időkép beszámolója szerint az északi sarkkörtől északra sem mértek még soha ilyen magas értéket.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Magából Verhojanszkból nem sok látszik a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának a hőmérsékleti rekord napján készült képén, hiszen a folyami kikötővel rendelkező település alig 2000 lakossal rendelkezik. A táj képét a szeszélyesen kanyargó Jana folyó illetve hurok alakú holtágai, valamint a környező erdőségek uralják. A csúszka mozgatásával ugyanannak a Sentinel-2 képnek kétféle megjelenítését hasonlíthatjuk össze. Az egyik a valóságoshoz közeli színeket mutatja. A domináns szín a zöld, de a folyó partján (jellemzően a kanyarulatok belső oldalán) feltűnő világosbarna sávok, valamint a vízből kibukkanó zátonyok arra utalnak, hogy a vízállás most különösen alacsony. A másik, színpompásabb kép az ún. normalizált differenciális nedvességi indexet (Normalized Difference Moisture Index, NDMI) ábrázolja. Ezt a Sentinel-2 műholdpáros fedélzetén működő, 13 színben érzékeny Multi-Spectral Instrument (MSI) kamera B8A (856 nm hullámhossz) és B11 (1610 nm) jelű infravörös sávjaiban végzett mérések alapján számítják, és elsősorban a növényzetben tárolt nedvesség mennyiségére jellemző. Ahol piros színt látunk, ott lényegében nincs élő növényzet – ahogyan például a Jana zátonyain sem.

A Jana közel 900 km hosszú folyása északon, egy deltatorkolatban ér véget a Laptyev-tengernél. Alsó, alföldi szakasza a műholdkép tanúsága szerint is igen kanyargós. A folyó felfelé Verhojanszkig hajózható. Vízhozamát főleg a nyári esők táplálják, júniustól szeptemberig vonul le az éves vízmennyiség mintegy 96%-a. Az év fennmaradó részében viszont a folyó befagy, alsó szakaszán akár fenékig. Valóban, négy hónappal korábban még a fagy és vele együtt a fehér szín uralta a tájat a Verhojanszk környékéről akkor készült Sentinel-2 műholdképen.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Morotva eltűnőben

A közelmúltban közölt helyszíni riportot a Válasz Online az Észak-Alföldről. A téma a klíma változásával kapcsolatban a területen egyre inkább tapasztalható szárazság. A változások egyik jele, hogy a korábban álladónak számító víztestek közül egyiknek-másiknak a medrében mostanra a víz helyett jobbára növényzetet találunk. Így elképzelhető, hogy lassan meg kell barátkoznunk az időszakos víztest fogalmával, amely a mediterrán és a sivatagos vidékeken ismert. A cikkben említett egyik példa a Debrecentől keletre fekvő Monostorpályi határában található Létai-ér. A korábbi patakban mostanság inkább csak akkor van víz, ha jelentős csapadék hullik. „Csak folyóvizekből mára 37 ilyen van az országban, miközben hat éve még egy sem volt” – mondja a helyzetet elemző Lukács Balázs András, Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

A példák között szereplő másik víztestet, egy állóvizet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz határában fekvő Kenézi-morotvát mutatjuk be két Sentinel-2 műholdkép összehasonlításával. Az egyik idén májusban készült, a másik majdnem pontosan három évvel ezelőtt, 2017 májusában. A hamis színezés pirossal emeli ki a növényzetet, a vizek a kék árnyalataiban láthatók. (A 2017-es képen néhány fehér felhőpamacs, valamint a felszínre vetett sötét árnyékuk is feltűnik, ezek természetesen nem a táj részei.)

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A patkó alakú morotva egy holtág, valamikor a Tisza medrének része volt. A műholdképeken az élő Tisza szürkéskék szalagja délről észak felé folyva kanyarog át a tájon. Újkenéz balra középtájt látható. A kutató szerint idén július elejére annyira eltűnt a víz a mederből, hogy a helyén birkák legelésztek.

Kapcsolódó linkek: