Ahonnan a pálmaolaj jön

Ha olvasgatja a boltban megvásárolt élelmiszerek és kozmetikai szerek címkéin az összetevőket, meglepően sokszor fog találkozni a pálmaolaj vagy pálmazsír nevével – a jégkrémektől és csokoládéktól kezdve a margarinokon át a szappanokig. Ez a trópusi övezetben a leginkább elterjedt módon termelt növényi zsiradék, világszerte a legnagyobb mennyiségben alkalmazott növényi eredetű olaj. Biodízelt is gyártanak belőle. A sokoldalúan felhasználható pálmaolaj népszerűsége nem utolsósorban olcsóságára vezethető vissza. Az olajpálma termése folyamatosan, egész éven át betakarítható. A növény igen termékeny, egységnyi termőterületen akár kilencszer annyi olajat ad, mint más olajos növények.

A globális piaci igény kielégítésére ipari méretekben telepítik az olajpálma-ültetvényeket – sajnos azonban a trópusi esőerdők kárára, azok kiirtása révén. Ilyen ültetvényeket mutat a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának alábbi képe, amely Indonézia, azon belül is Borneó szigete fölött készült.

Különböző állapotú olajpálma-ültetvények Kelet-Kalimantán tartományban (Borneó, Indonézia). A környező megmaradt erdők színe sötétzöld. A valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép 2019. február 15-én készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A statisztikák szerint 1980 és 2014 között a világ pálmaolaj-termelése évi 4,5 millió tonnáról 70 millió tonnára nőtt, és a folyamat nem állt meg. A legnagyobb exportáló országok Indonézia és Malajzia, együttesen a világ termelésének 84%-át adják. A pálmaolaj-termelés fokozása érdekében kiirtott trópusi esőerdők nem csak a „Föld tüdejét” jelentik. Számos állatfaj, például a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került orangután élőhelye szűkül évről évre. A területek felégetése nyomán pedig nagy mennyiségű, üvegházhatású gáz kerül a légkörbe.

A Borneó szigetének pálmaolaj-ültetvényeit bemutató műholdkép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának egyik júliusi epizódjában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Füstölő Szibéria

Szibériában július végén már több mint 2 millió hektáron pusztítottak erdőtüzek. Az elmúlt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a klímaváltozás hatásai az Északi-sarkkör közelében a globális átlagnál is nagyobb mértékben tapasztalhatóak. Nyaranta, a száraz és meleg időjárás következtében egyre gyakrabban alakulnak ki itt erdőtüzek. Így volt ez a korábbi években is, de az idei év azokon is túltesz. Nem csak Szibériában, de Alaszkában és Grönlandon is vannak tüzek.

Az alábbi Sentinel-2 műholdkép – kétféle színezésben – egy jellegzetes szibériai területet mutat, ahol több, akár kb. 20-30 km átmérőjű foltban ég az erdő. A jobb oldali kép hamis színezése világoszölddel kiemeli a még ép növényzetet. A sötét foltok a felperzselt területeket mutatják. Ahol a műhold elhaladásának idején (július 21-én) épp égett a tűz, ott a szél által messzire fújt füst felhői is látszanak. A csúszka mozgatásával előtűnő másik – ugyanabban az időpontban, de eltérő, a valóshoz közeli színezéssel készült – képen még az égő területek peremén az aktív tűzfészkek is kivehetők (narancs színnel), a hősugárzásra érzékeny infravörös sávokban készült felvételek kiemelése révén. A Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosának fedélzeti műszerei 13-féle, látható és közeli infravörös hullámsávban fényképezik a felszínt.

Néhány a sok nyári erdőtűz közül Szibériában, Irkutszktól kb. 1000 km-re észak-északkeleti irányban, lakott településektől távol. A kép jobb oldalán az Alsó-Tunguszka folyó kanyarulatai látszanak. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az erdőtüzek füstje sok száz, akár ezer kilométerre is elszáll, megkeserítve számos szibériai város lakóinak életét. A tüzek nagy részének oltásával nem is foglalkoznak, mivel azok lakott területektől és ipari létesítményektől távol égnek, az oltások aránytalanul drága lenne.

Kapcsolódó linkek:

A Loire a forró nyárban

Bejárták a hírportálokat az AFP francia hírügynökség fotósának képei, amelyek július végén a Loire, Franciaország leghosszabb (kb. 1000 km-es), a Vizcayai-öbölbe torkolló folyójának, a Loire-nak az alsó szakaszáról készültek. A folyó medre Montjean-sur-Loire városánál nagyrészt kiszáradt, csak egy keskeny szakaszon folyt benne némi víz. Idén nyáron a július végi hőhullám már a második volt Nyugat-Európában. Franciaországban több helyen 40 °C-nál is magasabb hőmérsékleteket mértek, sok éves meteorológiai rekordok dőltek meg.

(Fotó: Loic Venance / AFP)

A Loire e szakaszát műholdképeken is tanulságos szemügyre venni. Az alábbi képekhez felhasznált felvételeket az európai Copernicus földmegfigyelő program látható és infravörös tartományban érzékeny Sentinel-2 műholdpárosának tagjai készítették. Az első képpár az aszályos július 23-ai állapotot hasonlítja össze egy idén tavaszival. A csúszkás összehasonlításhoz kiválasztott kép április 12-én, egy felhőmentes napon készült. Mindkét képhez olyan színezést választottunk, ami sötétkékkel a vízfelületeket, zölddel a növényborítást emeli ki.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A másik képpár eltérő, a felszín nedvességtartalmára utaló színezéssel készült. A Sentinel-2 műholdak kamerái (MSI, Multispectral Imager) 13 különféle hullámhosszon készítenek felvételeket a Földről, ezeket lehet kombinálni annak érdekében, hogy a felszín más-más tulajdonságait emelhessük ki. Itt az idén július 23-i képet egy szinte pontosan egy évvel korábbról, 2018. július 26-áról származó nyári képpel vethetjük össze. Jól látszik, hogy a tavalyihoz képest mekkora a szárazság a környéken ezen a nyáron.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képeket keletről nyugatra a Loire folyó vágja ketté. Középen Montjean-sur-Loire, és a folyó medrén átívelő, az AFP helyszíni fotóján is látható híd helyezkedik el.

Kapcsolódó linkek:

Az űrből is látszik a szemét a Tiszán

Januárban egy blogbejegyzésünkben már ellátogattunk a Tisza-tóhoz, havas és hómentes téli, valamint nyári tájat mutató Sentinel-2 műholdképeket hasonlítottunk össze. Most újra vessünk egy „műholdas pillantást” a helyre, ezúttal Tisza-tó déli végére, a kiskörei vízerőmű duzzasztógátja környékére. A hírekben ugyanis azt olvashattuk, hogy rekordmennyiségű szemét és uszadékfa akadt fenn a kiskörei vízlépcső felvízi oldalán. Ennek oka a tavasszal levonult árhullámokban keresendő, amelyek idáig szállították a hulladékot, ami aztán felgyülemlett a gátnál. Persze a fő kiváltó ok maga a szemét, ami aggasztó mennyiségben kerül a folyóba annak felső szakaszán.

A szennyezés felszámolásán nagy erőkkel dolgoznak, de így is négy hónapon át tarthat, amíg megtisztítják a vizet. A becslések szerint 8000 tonnánál is több kommunális (főleg műanyagszemétből álló) és növényi eredetű hulladék (uszadék) torlódott össze. A szemétsziget összefüggő felülete eléri a 17 ezer m2-t, vastagsága helyenként 3 m-nél is nagyobb.

A jelenség olyannyira kiterjedt, hogy természetesen Sentinel-2 műholdképeken is megfigyelhetjük. Az alábbi összehasonlításhoz először egy tavaly nyári, szemétmentes képet választottunk. A másik, idén június 9-éről származó – ugyanolyan hamis színezésű, a vízfelületeket kékkel, a környező földek növényzetét élénk zölddel kiemelő – képen középtájt, barnás színben jól látszik a duzzasztógát északi oldalán felgyülemlett hulladék. (Az egy évvel korábbi, 2018. júniusi képet egy kisebb fehér felhő, és a tájra vetülő fekete árnyéka is tarkítja.)

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A műholdképek bal oldalán (a Tisza jobb partján) Kisköre település és a környező mezőgazdasági táblák láthatók. A tavalyi és az idei júniusi vízállás közötti különbség is érzékelhető, ha a csúszka mozgatásával váltogatunk a két kép között.

Kapcsolódó link:

Az Apollo-11 indítóhelye

Épp ma ötven éve, hogy elindult a floridai Kennedy Űrközpontból az amerikai Apollo holdprogram 11-es számú űrhajója. Alig néhány nappal később, 1969. július 20-án az első emberként lépett a Hold felszínére Neil Armstrong parancsnok. Őt követte Edwin (Buzz) Aldrin, míg harmadik társuk, Michael Collins a parancsnoki kabinban a Hold körüli pályán keringett.

Az Európai Űrügynökség (ESA) a start évfordulójának emlékére egy viszonylag friss (idei), felhőmentes Sentinel-2 műholdképet tett közzé honlapján. Ezen az űrtörténelmi, 39A jelzésű floridai indítóhely is látható, ahonnan a Saturn-V hordozórakéta annak idején a magasba emelte a Hold felé induló Apollo-11 űrhajót.

A Kennedy Űrközpont egy Sentinel-2 műholdképen, 2019. január 29-én. A 39A startállás a kép tetejénél, középen látható. Tőle északnyugati irányban (balra felfelé), a kép felső széléhez közelebb a 39B starthely. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Kapcsolódó linkek:

Kösd össze a pontokat…

…a Sentinel-5P légszennyezettségi térképén, és megkapod az Urengoj–Pomari–Ungvár földgázvezeték szibériai szakaszának nyomvonalát! Legalábbis ezt tapasztalták a Holland Királyi Meteorológiai Intézet (KNMI) munkatársai, amikor az európai Copernicus földmegfigyelő program 2017-ben pályára állított Sentinel-5P műholdjának adatait elemezték. A Sentinel-5P fő fedélzeti műszerének, a Tropomi (Tropospheric Monitoring Instrument) multispektrális képalkotó spektrométernek a fejlesztését épp ebben az intézményben irányították.

Oroszországban, a szibériai Urengoj körzetében levő földgázmező a világon a második legnagyobb. A kitermelt nyersanyag csővezetéken jut el Európa középső és nyugati részére – Magyarországra is –, amely a kárpátaljai Ungvárnál végződik. Most a vezetékrendszer Szibériai szakaszára vethetünk egy szokatlan pillantást a Sentinel-5P térképe segítségével.

A nitrogén-dioxidot kibocsátó foltok az Urengoj–Pomari–Ungvár gázvezeték szibériai szakasza mentén, 2018. április és július között, a Sentinel-5P mérései alapján. A színskála a légköri szennyező átlagos oszlopsűrűségét mutatja. A magasabb értékekkel jellemezhető pirosas foltokat összekötő szakaszok csak illusztrációs célokat szolgálnak: ott halad a földgázvezeték. (Animált kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: KNMI / háttér: Google Earth)

A gázvezeték mentén a hosszú távon is megfelelő nyomás fenntartása érdekében meghatározott távolságokban kompresszorállomásokat kell telepíteni. A kompresszorok pedig jellemzően gázturbinákkal működnek, és a magas hőfokon történő égés során – ha nem is nagy mennyiségben, de – nitrogén-dioxid (NO2) keletkezik és jut a légkörbe. Ennek a légszennyező gáznak a térképeire pillantva rendszerint az intenzív ipari termelés és a nagyvárosok autóközlekedése tűnik ki, mint az emberi tevékenységre visszavezethető legjelentősebb forrás.

Mostanáig nehézséget jelentett a téli, hóval és jéggel borított területek – mint például Szibéria, Észak-Európa, Kanada északi része – fölött a légköri szennyező gázok mérése. Emiatt korlátozottak voltak az év azon hónapjai, amikor magasabb északi szélességeknél megbízható, átfogó műholdas mérések álltak rendelkezésre a nitrogén-dioxid tekintetében is. Az adatok ugyanis csak a nyári, hóborítottságtól mentes időszakban voltak értékelhetők. A KNMI kutatói most megoldást találtak a problémára, s eközben felfigyeltek a furcsa foltok láncolatára az amúgy jellemzően gyéren lakott észak-szibériai vidéken. A foltok helyzetét a térképre másolva hamar kiderült, hogy a földgázvezeték mentén telepített kompresszorállomások bocsátják ki a nitrogén-dioxidot.

(Videó: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: KNMI / háttér: Google Earth)

Ezeknél a nitrogén tömegében számolva havi 10—30 tonna NO2 gáz szabadul fel, ami nem számít kiugróan soknak. A detektálás az innovatív módszer mellett a Tropomi műszer kellő érzékenysége, az azonosításuk a jó térbeli felbontása miatt vált lehetővé. Úgy tűnik, a Sentinel-5P segítségével kisebb kibocsátók is tanulmányozhatók, amelyekre eddig nem eléggé figyeltek vagy nem is tudtak róluk.

Kapcsolódó linkek:

Valencia-tó, Venezuela

A címben – és az alábbi Sentinel-2 műholdképen – szereplő tó Dél-Amerika, azon belül is Venezuela északi részén található. Területe mintegy 370 km2. Néhány millió évvel ezelőtt jött létre, és története során a mostaniaknál szebb napokat is látott. Jelenleg két közeli nagyváros, a nyugatra fekvő, azonos nevű Valencia, és a keleti oldalon épült Maracay számára biztosítja az ivóvizet. A tó vize azonban meglehetősen szennyezett, a belevezetett kezeletlen lakossági és ipari szennyvíz, a környező mezőgazdasági termelés következtében. A tóban rendszeresen túlszaporodnak az algák, és 1960–1990 között a benne élő halfajok nem kevesebb mint 60%-a kipusztult.

A Valencia-tó a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának képén. A Sentinel-2 műholdpáros több színben, 13 hullámsávban figyeli a Föld felszínét. Ezen adatok felhasználásával, hamis színezéssel állították elő ezt a képet, a Venezuela fölött 2019. február 2-án készített műholdfelvételek alapján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A kép színezése révén élénk zöld szín emeli ki a tótól északra fekvő Henri Pittier Nemzeti Park növényzetét. Már Alexander von Humboldt, a neves német természettudós és utazó is megállapította a 18. és 19. fordulóján a Valencia-tónál járva, hogy az emberi beavatkozás milyen káros lehet a természeti környezetre és az éghajlatra. Már akkor feltűnőek voltak a környék kopár földjei, amelyekről a cukor- és dohánytermesztés érdekében irtották ki az eredeti növényzetet. Humbolt a tó vízszintjének csökkenését, az elapadó forrásokat, az időnkénti özönvizeket az erdőirtásnak és az éghajlat változásának számlájára írta. Napjainkban a Valencia-tó gyenge vízminősége akadályozza a turizmusra és a vízi sportokra alapuló fejlesztéseket.

A venezuelai Valencia-tó környékéről készített színpompás műholdkép nemrég szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó link:

Térképen a forróság

Június végén Európa-szerte sokfelé haladta meg a levegő hőmérséklete a 40 Celsius-fokot. Az idei júniusi hőhullám több helyen rekordértékeket hozott. A meteorológusok szerint a forró levegő afrikai eredetű volt. Az alábbi műholdas térképről nem a levegő, hanem a felszín (a talaj, az épületek) hőmérséklete olvasható le. A mérések a Copernicus program Sentinel-3 műholdpárosának egyik tagjáról származnak, a június 26-ai állapotot mutatva. A Sentinel-3 műholdak sugárzásmérő berendezése (Sea and Land Surface Temperature Radiometer, SLSTR) az egyike a fedélzeten dolgozó műszereknek. Kilenc színképi sávban méri a felszín sugárzását, amiből rekonstruálni lehet a kibocsátó hőmérsékletét.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Amint az térképről a színkódolás segítségével leolvasható, Észak-Afrikában jellemző volt az akár 50–55 °C-os felszínhőmérséklet, de ilyesmi Európa déli részén is előfordult. (A fehér foltok felhőborításra utalnak, azokon a helyeken a műhold természetesen nem „látott le” a felszínig. További világos foltok az ilyenkor is hóval borított magas hegycsúcsokat jelzik.)

Nálunk is meglehetős forróság volt. A térkép jobb felső részére Magyarország középső és nyugati vidékei is felkerültek. A legpirosabb foltban könnyen felismerhetjük Budapestet, illetve kisebb kiterjedésben más nagyobb városokat is. Hogy jobban tanulmányozhassuk, a Magyarországot részben mutató képrészletet alább ki is nagyítottuk.

Egy sor európai országban hőségriadót rendeltek el, Katalóniában pedig már 5000 hektárnyi erdőt perzseltek fel a fellobbanó tüzek.

Kapcsolódó linkek:

Amistad-víztározó

Nemrég a NASA földmegfigyeléssel foglalkozó híroldala, az Earth Observatory egy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről készített fényképet tett közzé. A képet április 25-én készítette az egyik űrhajós az Amistad-víztározóról, amely az Egyesült Államok (pontosabban Texas állam) és Mexikó határán fekszik. A név spanyolul barátságot jelent. A tározó keleti végétől délre fekszik Del Rio városa. A határfolyó, a Rio Grande túlpartja már mexikói terület.

Az Amistad-tározó az ISS 59. állandó szemályzetének egyik tagja által készített fotón. A tájolás nem a megszokott, észak nagyjából a kép jobb felső sarka irányában van. (Kép: NASA JSC)

A tó az Amistad duzzasztógátnak a Rio Grande és a Devils River összefolyásánál történt megépítése után, 1969-ben jött létre. A fő cél a víz tározása, az árvizek szabályozása volt. Bár a folyók és a tározó vízszintje az esőzés vagy a szárazság függvényében természetesen rendszeresen változik, normális esetben az Amistad Texas második legnagyobb tava. (Más kérdés, hogy ilyen normális vízszint utoljára 2011-ben volt, azóta csak alacsonyabb, mivel az időjárás különösen száraz.)

Az Amistad-tározó és közvetlen környéke az európai Copernicus program földmegfigyelő műholdjainak képein. Északkeleten a Rio Grande, északnyugaton a Devils River vize táplálja a tározót. A duzzasztógát alul középtájt, a Rio Grande kifolyásánál látható. A csúszka elmozdításával összehasonlítható egy radaros Sentinel-1 és egy szintén hamis színezésű optikai Sentinel-2 műholdkép, amelyek nem nagy időkülönbséggel (idén április 26-án, illetve május 8-án) készültek. Érdekes, hogy a víztározó fölött a gáttól keletre átívelő, közel észak–déli irányban egymás mellett futó közúti és vasúti híd a radaros műholdképen sokkal feltűnőbb. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A tó amerikai része és a környező táj pihenőövezet, egyedi állat- és növényvilággal. Az amerikai–mexikói határ a duzzasztógát közepén keresztül húzódik, ahol vízerőmű is működik.

Kapcsolódó linkek:

Sáskajárás Szardínián

Itthon is bekerült a hírekbe, hogy hat évtized óta a legnagyobb sáskainvázió volt az Olaszországhoz tartozó Szardínia szigetének közepén, Nuoro megyében. A sáskák Ottana és Orani települések környékén mintegy 2000 hektáros területen tarolták le a növényzetet. A beszámolók és a képek alapján a túlzottan elszaporodott, falánk rovarok károkozása akkora volt, hogy annak műholdképeken is láthatónak kellett lenni. Valóban, ha összehasonlítjuk a Copernicus program Sentinel-2 műholdjaival 10 nap különbséggel készített képeket, akkor szembetűnő a növényborítás változása. A képeket úgy színeztük, hogy azokon az ún. normalizált vegetációs index (Normalized Difference Vegetation Index, NDVI) értékei legyenek láthatók. Az NDVI érték tulajdonképpen a növényi fotoszintézis erősségére utal, a vörös és infravörös sávokban készített felvételek alapján számolható. A 13 színben érzékeny Sentinel-2 MSI (Multi-Spectral Instrument) kamera 4. és 8. számú sávjáról van szó. Minél erősebb zöld egy folt a képen, annál egészségesebb ott a növényzet.

Szardínia szigetének közepén járunk, Ottana a képen balra középen, a Tirso folyó szalagjától keletre (jobbra) látható. A másik település, Orani a kép jobb szélén fekszik. Köztük a távolság kb. 13 km. A vegetációs indexek alapján tíz nap leforgása alatt, június 3. és 13. között jócskán csökkent a növényi klorofill mennyisége a területen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A sáskák először a nem művelt földeken szaporodnak el, majd vándorútra kelnek, mert nem lesz elég számukra a táplálék. Szardínián most az időjárás is segítette az inváziót. A sáskák elleni védekezés lehetőségei eléggé korlátozottak, a hírek szerint most legalább 12 farmon okoztak komoly károkat Szardínia közepén.

Kapcsolódó linkek: