Uncategorized

Árvíz Jakartában

Indonéziába az év végén érkeztek meg a heves esőzések. Ebben az évszakban nem szokatlanok az árvizek, de a mostani a legsúlyosabb természeti csapás 2013 óta. A legfrissebb hírek szerint a főváros, Jakarta körzetében már 50-nél is több halálos áldozatot tartanak számon. Közel kétszázezer embernek kellett elhagynia otthonát. Nem csak a fővárosban, hanem attól mintegy 100 km-re délnyugatra is történtek áradások és földcsuszamlások.

Ilyen természeti katasztrófák esetén a mentési munkálatok szervezéséhez, az elöntések alakulásának nyomon követéséhez hasznos segítségül szolgálhatnak a földmegfigyelő műholdak. Különösen a radaros elven működő érzékelők jönnek jól, amelyek számára a felhőzet nem jelent akadályt a felszín feltérképezésében. A nyílt, sima vízfelületek a radaros amplitúdóképen sötétek, mivel onnan nem verődnek vissza a jelek a műhold irányába.

Most egy olyan, az európai Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjainak adatai alapján összeállított képet mutatunk be, amelyhez három különböző időpontban (de egy hónapon belül) készített felvételeket használtunk fel. A 2019. december 9-én, 21-én, valamint 2020. január 2-án készült Seninel-1 amplitúdóképekhez rendre a vörös, zöld és kék alapszíneket rendeltük, majd az egészet kombináltuk. Így az ebben az időszakban változatlanul maradt felszínek a radarvisszhang erősségétől függően fehérek vagy a szürke árnyalataiban látszanak. Az élénk színek ezzel szemben a változásra utalnak. Ahonnan például hiányzik a januári felvételhez társított kék szín, ott a legnagyobb az elöntés.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A kép bal oldalán, jellemzően fehér színben látszik a sűrűn beépített – így az épületek révén erős radarvisszhangot produkáló – főváros. Jakartától keletre, a kép jobb oldalán látszanak az árvizekről leginkább sújtott területek. A teljes kép mintegy 70 km széles területet ábrázol. A jakartai kikötő közelében megfigyelhető apró színes pontok a radaros műholdfelvételeken igazán feltűnő, de persze állandó mozgásban levő hajókat jelzik. Attól függően pirosak, zöldek vagy éppen kékek, hogy melyik időpontban készült „pillanatfelvételen” látszottak.

Az alábbi hamis színezésű Sentinel-1 radarkép a 2020. január 2-ai állapotot mutatja, a kiterjedt áradások idején. Itt a kék árnyalatai a vízfelületeket jelölik.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek: