Kamionok műholdképeken?

A legfinomabb, 1 méteres vagy az alatti felbontású felvételeken természetesen könnyedén azonosíthatóak egyedi járművek is. Azonban a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdpárosának mindenki számára szabadon hozzáférhető, 10 m-es felszíni felbontású felvételei alapján ez bajosan sikerülhet. (Bár egy hosszú sorba rendezve egy csomó kamionpótkocsi így is felismerhető, ahogyan arra egy márciusi bejegyzésünkben mutattunk példát.)

(Kép: Pixabay / Schwoaze)

Tavasszal, amikor Európában felütötte a fejét a COVID-19 koronavírus-járvány első hulláma, az Európai Űrügynökség (ESA) és a Copernicus programot finanszírozó Európai Bizottság (EB) olyan ötletekre volt kíváncsi, amelyek a járvánnyal kapcsolatos, a következmények megfigyeléséhez és enyhítéséhez használható földmegfigyelési megoldásokra vonatkoztak, a Sentinel műholdak adatainak felhasználásával. A legjobbnak bizonyult ötletek egyikének nyomán kifejlesztett eljárás most felkerült arra a honlapra is, amelyet annak idején az ESA és az EB hozott létre, a járvány és hatásai elleni küzdelem földmegfigyelési módszerekkel való támogatása céljából. Ennek előzetes változatát mindössze két hónap alatt alkották meg. Rajta olyan dolgokról találhatók információk, mint például a járvány ideje alatt elrendelt tavaszi korlátozó intézkedések hatásai a gazdaságra, az ipari és mezőgazdasági termelésre, a szárazföldi, vízi és légi közlekedésre, a környezetre. Műholdas földmegfigyelési eszközökkel követhető továbbá a lezárások feloldása utáni folyamatok alakulása, többféle nézőpontból.

A nyilvános pályázatra készült innovatív megoldás Sentinel-2 adatok alapján képes megbecsülni a kamionok forgalmát, és ezen keresztül a kereskedelmi tevékenység intenzitását, amelynek jó indikátora a közúti árufuvarozás aktuális mértéke. A módszer kidolgozója Henrik Fisser (Julius Maximilian Egyetem, Würzburg, Németország). A verseny az Euro Data Cube szervezésében zajlott, az általuk rendelkezésre bocsátott adatok elemzésére vártak ötleteket. Az elegáns alapgondolat az autópályákon mozgó kamionok detektálása volt. A hosszú, mozgásban levő pótkocsikról visszaverődő fény ugyanis a több (összesen 13) színképi sávban készülő Sentinel-2 képeken, a letapogatás módjából adódóan egyedi, „szivárványszínű” nyomokat tud hagyni a felvételeken, ezt pedig egy képfeldolgozó algoritmussal fel lehet ismerni.

Mozgó kamionok egyedi mintázatai Sentinel-2 műholdképeken, Henrik Fisser ötlete nyomán. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / ESA / Euro Data Cube)

A műholdképeken alapuló eljárás eredményét sikerült tényleges németországi forgalomszámlálási adatokkal validálni. Az adatok azt mutatták, hogy az Európai Unió területén a járvány első hulláma alatt átlagosan 11%-kal csökkent a kamionforgalom (ezen belül 15%-kal az autópályákon és 7%-kal az egyéb utakon). A legnagyobb, 42%-os visszaesést az E40-es európai főútvonal franciaországi és belgiumi szakaszán tapasztalták. A viszonyítási időszak 2017 és 2019 között volt, vagyis hatalmas mennyiségű Sentinel-2 műholdas adatot kellett feldolgozni. A közúti áruforgalomra jellemző indikátor jól kiegészíti a repülő- és hajóforgalomra vonatkozó átfogó adatokat, amelyek együtt képet adnak a kereskedelmi tevékenységről.

Kapcsolódó linkek:

Tarawa

Egy szép műholdkép, mögötte az aggasztó valósággal… A Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdja készítette ezt a képet a Csendes-óceán közepén fekvő Tarawa-atollról. Ez a Kiribati (ejtsd: kiribasz) Köztársaság része. A szigetállam 3,5 millió négyzetkilométeren terül el, de szárazföldjeinek területe mindössze 800 km2. És még ez is csökkenőben van.

A Tarawa-atollról ez a Sentinel-2 műholdkép idén június 14-én készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Tarawa-atoll nagyjából félúton található Hawaii és Ausztrália között. A nagy lagúnát keletről és délről egy V alakú korallzátony határolja, amely több mint 30 kisebb szigetből áll, összesen mintegy 35 km hosszúságban. A déli részt utak kötik össze, és a kis állam százezer főt számláló lakosságának több mint fele itt él. Az ország fő légi kikörője, a Bonriki nemzetközi repülőtér futópályája a kép jobb alsó részén, a V csúcsa körül jól felismerhető a műholdképen.

Kiribati a világ egyik legalacsonyabban fekvő állama, a korallatollok és -szigetek nagy része nem emelkedik 2 m-nél magasabbra a tengerszint fölé. A tengerszint viszont folyamatosan feljebb húzódik, a Föld éghajlatnak jelenleg zajló változásával összefüggésben. Kiribati tehát különösen ki van téve a tengerszint-emelkedés veszélyének. A klímamodellek szerint az évszázad végéig 0,29 m és 1,1 m közötti általános vízszintnövekedésre lehet számítani. Már 1999-ben eltűnt a térképről Kiribati két kis lakatlan szigete.

A tengerszint emelkedése hosszabb távon áradásokat, a szigetek erózióját, a talaj és a korallzátonyok sérülését okozza, és sok lakót arra kényszerít majd, hogy máshová települjön át, ha lakóhelye víz alá kerül. Az elkövetkezendő évtizedek fontos feladata a globális tengerszint-emelkedés pontos és folyamatos mérése. Erre szánják az európai Copernicus földmegfigyelési program amerikai együttműködésben épülő Sentinel-6 műholdját, amelyet idén év elején Michael Freilich amerikai kutatóról, a NASA földtudományi részlegének korábbi vezetőjéről neveztek el. A kutató augusztusban, 66 évés korában elhunyt. A tiszteletére elnevezett műhold novemberben, egy Falcon-9 rakétával állhat Föld körüli pályára Kaliforniából.

A Sentinel-6 Michael Freilich (korábban használatos nevén Sentinel-6A) tíz naponta újra és újra fel tudja majd mérni bolygónk jégmentes óceánfelületének 95%-át. Alapvető információt nyújt majd nem csak a vízsint alakulásáról, de az óceáni áramlásokról és a szélsebességről is. Így a klímakutatás mellett az időjárás előrelejzéséhez és a tengeri hajózás biztonságának javításához is alkalmazzák majd mérési adatait.

Fantáziaképen a tengervíz szintjének mérésére, az óceáni áramlások vizsgálatára és a légköri páratartalom meghatározására készülő Sentinel-6 Michael Freilich műhold. (Kép: ESA / ATG medialab)

A Sentinel-6 Michael Freilich egy sikeres műholdas sorozat folytatása, annak érdekében, hogy a klímakutatás számára igen fontos adatsor folyamatossága fennmaradjon. A tengerfelszín magasságát nagy pontossággal, radaros módszerrel mérő altiméteres műholdak – francia és amerikai együttműködésben – már közel két évtizede, az 1992-ben indított TOPEX/Poseidonnal kezdve térképezik fel az óceánokat. Ennek a folytatására készült a Jason-1 (2001), majd a Jason-2 (2008) és a Jason-3 (2013). Az újonnan felbocsátandó műhold segítségével legalább 2030-ig remélhető, hogy a homogén méréssorozat nem szakad meg.

A Dél-Tarawát, Kiribati Köztársaság fővárosát és környezetét mutató Sentinel-2 műholdkép volt a témája az Európai Űrügynökság (ESA) legutóbbi földmegfigyelési ismeretterjesztő videójának. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Vizet akarunk!

Román nyelven: vrem apă. Ezt a szöveget „írták fel” munkagépeikkel, csupa nagybetűvel a száraz tarlóra a dobrudzsai gazdák – számolt be róla a Transindex.ro hírportál. Két Konstanca megyei település, Comana és Negru Vodă termelői így üzentek az Mezőgazdasági Minisztériumnak, hogy felhívják a figyelmet a szárazság mértékére és sürgős segítséget kérjenek. Az akcióról videó is készült:

Romániában az elmúlt száz év legnagyobb szárazsága pusztított idén, amit a klímaváltozás számlájára írnak. Dobrudzsában a régió csaknem 80 százalékát érinti súlyosan az aszály, Konstanca megyében nemrég kiszáradt egy 851 hektáros tó. A gazdák kérik, hogy a kormány állíttassa helyre az elromlott öntözőrendszereket és Konstanca megyét nyilvánítsák katasztrófa sújtotta térséggé – írja a Transindex. Romániában jeenleg csak mintegy 100 ezer hektár termőföldet öntöznek, míg a termelés kb. 1 millió hektáron folyik.

A szántóföldre került elkeseredett felirat betűi a szó szoros értelmében is nagyok, úgyhogy méreténél fogva a szöveg még a közepes felbontású Sentinel-2 műholdképeken is kitűnően látható. Ezt mutatjuk be alább, a valóságos színeket visszaadva. Összehasonlításul ugyanannak a területnek egy másfél évvel korábbi, tavaly tavaszi műholdképe is látható a csúszka elmozdításával.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Amazonas, radarral

A Dél-Amerika esőerdőin keresztül kanyargó folyam ezúttal szokatlan színösszeállításban látható egy műholdképen, amely nem is optikai tartományban készült. Az Amazonas egy szakaszát ugyanis a Copernicus program egyik Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdjával gyűjtött adatok alapján mutatta be nemrég az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában. A kép még 2019. március 3-án készült.

(Forrás: ESA)

A színezés a vizeket kékkel emeli ki. Az Amazonas forrása az Andokban található, a folyam kelet felé haladva hat dél-amerikai ország területét érinti, mielőtt kb. 6400 km megtétele után az Atlanti-óceánba torkollik, Brazília partjainál. Az Amazonas a legszélesebb folyam a Földön, normális körülmények között akár 10 km is lehet a két átellenes partja között (a képen látható szakaszon szélessége kb. 1–3 km közötti). De az esős évszakban előfordul, hogy a megáradó folyam szélessége helyenként az 50 km-t is eléri.

Az Amazonas mellékfolyóinak száma meghaladja az ezret. Hozzá tartozik a legnagyobb vízgyűjtő terület a Földön, mind az egységnyi idő alatt átáramló víz térfogatát, mind a medence kiterjedését tekintve. A gyakran változó folyásirányra utalnak a műholdkép felső részén felismerhető korábbi, kiszáradt folyómederszakaszok.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A kép közepén kanyargó vékonyabb szalag az Amazonas egyik jobb oldali mellékfolyója, a Javari (Yavarí). Ez jelöli ki a Peru és Brazília közötti államhatárt is. Számos lefűződött holtágat is felfedezhetünk mellette. A színezés a városokat, beépített területeket türkizzel mutatja, például jobbra Tabatinga (Brazília, délen) és Leticia (Kolumbia, északon) repülőtereinek futópályái is jól kivehetők – ezt a részletet alább ki is nagyítottuk.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A sárga-narancs árnyalatok az amazóniai erdőségeket jellemzik e hamis színezésű radaros műholdképen. A színek pedig a Sentinel-1 amplitúdókép polarizációs tulajdonságainak felhasználásával alakultak ki.

Kapcsolódó linkek:

Falkland-szigetek

Az Atlanti-óceán déli részén, Dél-Amerika déli csücskétől mintegy 500 km-re északkeleti irányban fekszenek a Falkland-szigetek. A szigetcsoportot két fő sziget, Kelet-Falkland és Nyugat-Falkland mellett mintegy 700 kisebb-nagyobb sziget alkotja. A két nagy szigetet az átlagosan 20 km széles Falkland-szoros választja el. A terület brit fennhatóság alatt áll, az Egyesült Királyság saját kormányzású tengerentúli területe.

A Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdpárosának adatai alapján a Falkland-szigetekről készített kép annyiban különleges, hogy nem egy radaros amplitúdóképen alapul, hanem kettőn. A cél a készítésük között eltelt közel egy hónap alatt végbemenő változások szemléltetése volt.

A Falkland-szigetek két, egymáshoz képest egy hónapos különbséggel, 2019. december 29-én és 2020. január 22-én készült Sentinel-1 radarkép kombinációján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Nos, a szigeteken nem túl sok változást vehetünk észre. Annál inkább a környező óceán vizén: a pirosas-rózsaszínes árnyalatok azt jelzik, hogy a műhold decemberi elrepülésekor erős volt a hullámzás. A Sentinel-1 műholdak egyébként nem csak a szárazföldeket figyelik, hanem az óceánok és tengerek felszínét is. Méréseikből következtetni lehet a vízfelület tulajdonságaira, a hullámzás mértékére, a tengeri áramlásokra, s ebből a hajózási szektor vagy a hullámzás energiáját felhasználó erőművek üzemeltetői is profitálhatnak.

Visszatérve a Falkland-szigetekre, a radaros műholdkép hegységekkel, síkságokkal és sziklaszirtekkel tagolt felszínre utal. Az már a képen nem látható, hogy a szigeteket füves táj jellemzi, fák nem jellemzőek rajta. A füvet juh- és marhalegeltetésre hasznosítják. A szigetek állatvilágát pingvinek és más vízi madarak jellemzik. A Sentinel-1 műholdkép jobb oldalán, Kelet-Falkland keleti felén két mélyen benyúló, nagyobb kiterjedésű öböl (Berkeley Sound és Port William) látható, ahol a hajók kiköthetnek. A szigetcsoport nem túl nagy, néhány ezer fős népessége jórészt a Port William partjainál fekvő főváros, Stanley lakója. A települést az alábbi kinagyított részleten, a képkivágás jobb felső sarkában, az épületeinek radarvisszhangja alapján nem túl feltűnő elnyúlt fehér foltként vehetjük észre.

A Falkland- (spanyolul Malvin-) szigetek területére Argentína is igényt tartana. A konfliktus nem is olyan rég, 1982-ben egy rövid ideig tartó háborúhoz is vezetett. Az argentin invázióra válaszul a brit haderők légi és tengeri műveletekkel hónapokon belül visszafoglalták a szigeteket. A partra szállás, a falklandi háború befejezése után megerősítették a brit katonai jelenlétet a szigeteken, Stanleytől 30 km-re délnyugatra megépült a Mount Pleasant támaszpont. (A fenti kinagyított képrészlet bal alsó sarkában a repülőtér egymást keresztező futópályái vékony sötét egyenes szakaszokként tűnnek fel.)

 

Az itt bemutatott kép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Nagy-sóstó

Utah állam nevezetessége, a Nagy-sóstó a legnagyobb kiterjedésű sós vízű tó a nyugati féltekén. Sókoncentrációja az egyik legnagyobb az ilyen tavak között. Maga a jelenlegi tó egy a földtörténet korábbi időszakában itt létezett, de mára jórészt kiszáradt nagy állóvíz, a Bonneville-tó maradványa, amely a mai Utah területének nyugati részét foglalta el. A Nagy-sóstótól nyugatra fekvő sivatagos terület valójában az egykor volt Bonneville-tó feneke.

A tavat három folyó (Bear, Weber és Jordan) vize táplálja, amelyek évente mintegy 1 millió tonna ásványi anyagot szállítanak ide. A tó azonban lefolyástalan, így az erős párolgás miatt a visszamaradó vízben nagyon megnő a sók koncentrációja. A Nagy-sóstó vízszintje a folyók aktuális vízhozamáról és a párolgás mértékétől függően jelentős ingadozásokat mutat.

 

A Nagy-sóstó és környéke az Egyesült Államok Utah államában, hamis színezésű, 2019. március 17-én készült Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdképen, amelyet a Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjának optikai és közeli infravörös csatornáin készített felvételekből állítottak össze, a változatos (de a valóságostól persze eltérő) színek különféle érdekességeket emelnek ki. Magán a tavon feltűnő az északi és a déli rész közötti színeltérés. Ennek oka az alábbi, kinagyított részleten még jobban feltűnő töltés, amely kelet–nyugati irányban szeli át a tavat, rajta egy vasútvonal fut. Ez gátként megakadályozza a víz keveredését a tó két felében. Az északi részen nagyobb a sókoncentráció, mivel a folyók délről ömlenek a tóba.

 

 

Visszatérve a felső, nagy képhez, a Nagy-sóstó körül feltűnő, a világoskék és a türkiz árnyalataiban látszó, geometrikus minták sólepárló medencék. A hamis színezés eredményeképp a növényzet piros színű a képen. Maga a tó számos helyben élő és vándorló vízi madár, valamint sós vízi rákok élőhelye. Utah állam fővárosa, a nevét a tóról kapott Salt Lake City a kép jobb alsó részén látható.

 

A Nagy-sóstóról készült Sentinel-2 kép bemutatása az Európai Űrügynökség (ESA) népszerű földmegfigyelési videóinak sorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

A Copernicus következő radaros műholdja

Európa nagyszabású földmegfigyelési programja, a Copernicus jelenleg két, az apertúraszintézis elvén működő radaros távérzékelő műholddal rendelkezik. A Sentinel-1 páros első tagja, az A jelű 2014 áprilisában, azonos felszereltségű társa, a Sentinel-1B pedig két évvel később állt Föld körüli pályára. Kör alakú pályájuk 693 km magasan, közel a pólusok felett húzódik (vagyis a pályasík hajlásszöge 98,18° az egyenlítői síkhoz képest). Egy-egy műhold azonos irányból 12 naponta látogat el ugyanazon felszíni pont fölé, de a páros tagjai a pályán a Földhöz képest mindig átellenes oldalon helyezkednek el, így rendszerben a visszatérési idő megfeleződik.

Az űreszközök eredetileg 7 éves működési időtartamra készültek, bár a fedélzeten elhelyezett, a pálya pontos tartásához szükséges hajtóanyag mennyisége akár 12 évre is elegendő lehet. De előbb vagy utóbb a most aktív Sentinel-1-ek kidőlnek a sorból, s addigra készenlétben kellene állnia az utánpótlásnak. Így lehet biztosítani, hogy a Copernicus radaros szolgáltatásai folyamatosan elérhetőek maradjanak.

Már készül is a következő, a Sentinel-1C jelű műhold, fővállalkozója az Airbus. Ha minden jól megy, két év múlva bocsátják fel. A munkálatok legutóbbi fontos mérföldköve volt annak a szerkezetnek a tesztelése, amely majd a Föld körüli pályán kinyitja a műhold 12 m hosszú radarantennáját. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora antenna nem fér el nyitott állapotban egy hordozórakéta orrkúpja alatt, a kényes műveletet már a felbocsátás után kell végrehajtani.

A készülő Sentinel-1C radarantennája a kinyitási próba közben, oldalnézetből. (Kép: Airbus)

Hogy a helyzetet a valóságoshoz közeli körülmények közt próbálják ki, a majdani súlytalanság szimulálására a mérnökök az antennát felfüggesztették. A kinyitás ugyanakkor alkalmat adott az antennafelület tulajdonságainak megmérésére, ellenőrzésére is.

Így nyílik ki egy radaros Sentinel-1 műhold antennája és az energiaellátást biztosító napelemtáblái a világűrben. (Animáció: ESA / ATG medialab)

A következő lépésben megkezdődnek a rádiófrekvenciás vizsgálatok. Még a startot megelőzően másodszor és utoljára akkor nyitják majd ki az antennát, ha azt már összeszerelték a műholdplatformmal.

Kapcsolódó linkek:

Tüzek Kaliforniában

Évről évre visszatérő jelenség az erdőtüzek fellobbanása Kaliforniában, az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A felperzselt területek, az aktív tűzfészkek és a sűrű füst műholdképeken is jól láthatók, ahogy arról az elmúlt években is bemutattunk példákat (ld. korábbi bejegyzéseinket a lap alján). Az idei kaliforniai erdőtűzszezonba enged bepillantást az alábbi Copernicus Sentinel-3 műholdkép, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) tett közzé. A kép augusztus 19-én készült, és nagyjából a San Francisco (balra fent) és Los Angeles (jobbra lent) közötti térséget mutatja.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Immár második hete tart a hőhullám Kaliforniában. A forró időjárás következtében közel 40 különböző helyen ég a növényzet az állam területén. A rekordmagas hőmérséklet, az erős szél és a villámlásokkal kísért zivatarok együtt veszélyes körülményeket teremtenek, elősegítve a tüzek keletkezését és terjedését. A San Francisco-öböl térségében több ezer embert kellett evakuálni, mivel otthonaikat megközelítették a lángok.

A nagy füstfelhőt a szél több száz kilométeres távolságba is elfújja, a Csendes-óceán fölé. Hogy a Sentinel-3 műholdképen jobban meg tudjuk különböztetni a füstöt a felhőzettől, amelyek a valóságoshoz közeli színezéssel egyaránt fehéresnek tűnnek, letöltöttük az augusztus 19-ére vonatkozó adatokat a Sentinel Hub böngészőjével, ahol lehetőség van más hullámsávok kombinációjára is. Az alábbi képpár révén összehasonlíthatjuk a valódi színes és a hamis színezésű – a Sentinel-3 nem kevesebb mint 21 színben „látó” OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kamerája 17-es, 5-ös és 2-es számú sávjának kombinálásával előállított – műholdképeket. A csúszka elmozdításával feltűnik, hogy a hamis színezésű változaton a felhők fehérek, míg a füst drapp-narancs árnyalatot ölt. (Ez utóbbi képen egyébkén a szárazföldön a növényzet piros.)

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Kiszáradó tó Kelet-Németországban

„Az évek óta visszatérő nyári hőhullámok és a minimális csapadék miatt Németország keleti részének tóvidékén kiszáradnak a tavak, ami pusztulást jelent a vizek állat- és növényvilágának és kárt a helyi lakosoknak” – számolt be róla a minap a sajtó az MTI híre alapján. A példában a Brandenburg tartományban, Berlintől délkeletre fekvő 218 hektáros Seddini-tó (Seddiner See) szerepelt, amelynek a vízszintje az elmúlt években átlagosan 60 cm-rel csökkent. A tó vízutánpótlását a talajvíz és a csapadék jelenti, ezért különösen érzékeny a környező lakosság vízhasználatára, illetve az időjárásra.

A helyszínen készült fényképeken az látszik, hogy a vízszint csökkenésével együtt a homokos partok területe növekszik, a parti mólók szárazra kerülnek. A Seddini-tó változásait már a három évre visszatekintő Sentinel-2 műholdfelvételek egymásutánja is látványosan illusztrálja. Az alábbi animációhoz a Copernicus földmegfigyelési program látható és közeli infravörös tartományban dolgozó műholdpárosának képeiből válogattunk. Mindegyik augusztusban, egy (többnyire) felhőmentes napon készült, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban. Olyan szokványos hamis színezést alkalmaztunk, amely pirossal a zöld növényzetet emeli ki.

Az egyre inkább visszahúzódó Seddini-tó Sentinel-2 műholdképeken (2017. augusztus 17., 2018. augusztus 17., 2019. augusztus 27. és 2020. augusztus 16.), az élő növényzetet pirossal kiemelő hamis színezéssel. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

 

A tó mélyebb vize sötétkék, az évek során viszont láthatóan egyre inkább átadja a helyét a part mentén egyre terjeszkedő, világos színű, homokos területeknek. Az utolsó évben a szárazra került egykori tófenéken már a megtelepedő növényzet is felismerhető. A 2017-es és 2020-as képek a csúszkával külön is összehasonlíthatók.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A kutatók szerint a brandenburgi tavak fő problémáját a klímaváltozás jelenti, de az emberi tevékenység is szerepet játszik benne.

Kapcsolódó linkek:

Bejrút radarral, még egyszer

Az augusztus 4-én történt bejrúti kikötői robbanás következményeiről előző blogbejegyzésünkben mutattunk műholdképeket, egyrészt a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő holdjaitól. Másrészt speciális színezéssel Sentinel-1 radarképeket kombináltunk és hasonlítottunk össze az esemény előttről és utánról. Ami a radaros adatokat illeti, természetesen nem végeztünk pontos és átfogó analízist, csak demonstrálni szerettük volna, hogy ezek a típusú műholdas mérések alkalmasak a felszínváltozások gyors detektálására.

Az apertúraszintézis elvét használó radaros távérzékelő műholdak a mikrohullámú tartományba eső elektromágneses sugárzást bocsátanak le a földfelszín irányába, majd fedélzeti antennájukkal a lentről a műhold irányába visszavert jeleket detektálják. A radaros módszer előnye, hogy nappal és éjjel, derült és borult időben is egyaránt alkalmazható. Amikor a földfelszínen a radarhullámok szóródási, visszaverődési tulajdonságait megváltoztató változások történnek, az adott terület műholdas radarképe is megváltozik. Ilyen jelenség lehet például egy árvízi elöntés, egy földrengést követő felszíni elmozdulás, vagy – mint a mostani esetben – a romba dőlt vagy megsérült építmények.

Blogbejegyzésünk megjelenésének másnapján napvilágot látott a NASA Advanced Rapid Imaging and Analysis (ARIA) csatapának és az Earth Observatory of Singapore (EOS) szakértőinek elemzése, amelyhez épp a Copernicus program Sentinel-1 radaros adatait használták fel. Az alábbi térképen a sötétvörös színű területek jelölik azokat a helyeket, ahol az épületekben a legnagyobb kár keletkezett. A narancs és sárga színek a robbanás által ugyancsak érintett, de az esetet kisebb pusztítással átvészelő területeket mutatják. Jól megfigyelhető, hogy a kikötői robbanás közvetlen környezetében a legsúlyosabbak a következmények.

A bejrúti robbanás utáni épületkárok Sentinel-1 adatokból származtatott térképe, a július 29-én és augusztus 5-én készített felvételek alapján. Egy-egy képpont egy 30 m-es oldalhosszúságú négyzetnek felel meg. (Teljes kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / ESA / EOS / NASA JPL / Caltech / U.S. Geological Survey / OpenStreetMap)

Kapcsolódó linkek: