Ami elválasztja a briteket a kontinenstől

Posted on Leave a comment

Nem, nem Nagy-Britanniának az Európai Unióból való, és a jelek szerint egyre kaotikusabbá váló kilépéséről, a Brexitről lesz szó. Ezúttal a szigeteket a kontinentális Európától földrajzi értelemben elválasztó csatornáról, a La Manche-ról (angol nevén English channel, szó szerinti fordításban Angol-csatorna) írunk – az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában bemutatott különleges, műholdas adatokon alapuló kép kapcsán.

(Videó: ESA)

A kép az apertúraszintézis elvén működő, a felhőzeten is „átlátó” radaros földmegfigyelő műholdak, a Copernicus program Sentinel-1A műholdpárosa mérései alapján készült, és a csatorna élénk tengeri hajóforgalmát illusztrálja. A két azonos felszereltségű műhold közül mindegyik áprilisban, a Sentinel-1A 2014-ben, a Sentinel-1B pedig 2016-ban állt pályára. Poláris pályán keringenek, egy adott irányból legalább 6 naponta készítenek felvételeket az alattuk elterülő tájról, mint például a La Manche csatornáról is. Ezeken a pillanatfelvételeken a tenger sötét hátterétől látványosan elütnek a nagy úszó fémdarabok, vagyis a fényes radarvisszhangot produkáló hajók. Bár egy-egy műholdkép egy adott időpontban készül, összességükben már nagyon jól mutatják, általában merre haladnak el a hajók.

Három év Sentinel-1 radaros műholdképeiből összeáll, merre halad a legtöbb hajó a La Manche csatornában. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016–2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A kép elkészítéséhez több száz, 2016 és 2018 között készített radarfelvételt használtak fel, méghozzá úgy színezve azokat, hogy a 2016-os felvételeken kék, a 2017-eseken zöld, a 2018-asokon pedig piros pöttyök jelöljék a hajókat. A kevésbé változó szárazföldek így az összesített képen a szürke különböző árnyalatait mutatják. A legfényesebb radarvisszhangot a települések szolgáltatják, a leginkább Nagy-Britannia és Franciaország fővárosa, London és Párizs tűnik ki közülük méreteivel. A csatorna vizét jelölő sötét háttér előtt feltűnőek még a kiterjedt part közeli tengeri szélturbina-telepek, a maguk szabályosan ismétlődő fényes fehér pontsoraival.

A La Manche stratégiai fekvése és viszonylag kis szélessége okán forgalmas vízi közlekedési útvonal az Atlanti-óceán és az Északi-tenger között. A kontinens partvonala mentén húzódó hajózási útvonalak két párhuzamos sávja rajzolódik ki a radaros műholdképek alapján. A nagy forgalom miatt az ellenkező irányokban így szervezik a forgalmat, elkerülendő az esetleges ütközéseket.

A fenti kép egy kinagyított részlete a Calais és Dover közötti csatornaszakasszal

A fő sávokra merőlegesen is van bőven forgalom. A csatorna a legkeskenyebb szakaszán csak 33 km széles, így jó idő esetén átlátni a túlsó partra. Az angliai Dover és a franciaországi Calais kikötőit elválasztó Doveri-szorost több mint 400 hajó és komp szeli át naponta.

Kapcsolódó linkek:

Ahonnan a Gangesz vize ered

Posted on Leave a comment

A Himalája egyik legnagyobb gleccsere, a Gangotri India északi határvidékén, Uttarakhand állam területén, a kínai határ közelében található. Legnagyobb részt ennek a gleccsernek az olvadó jege táplálja India egyik legnagyobb és legnevezetesebb folyamát, a Gangeszt, amely – miután nagyjából északnyugat–délkeleti irányban átszeli a fél szubkontinenst – a Bengáli-öböl északi részén, kiterjedt deltatorkolatban végződik. A Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosának egyik tagja 2018. január 7-én készítette azt a képet, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában is bemutattak idén januárban.

(Forrás: ESA)

A gleccser kezdőpontja a kép jobb alsó részén, a Himajája Chaukhamba nevű csúcsa (7138 m) közelében van. Innen északnyugati irányban mintegy 30 km hosszan húzódik a jégfolyam. Ahogy a Föld legtöbb gleccsere, a Gangotri is visszahúzódóban van, jégtömege folyamatosan csökken. A kutatások szerint a folyamat már bő két évszázada tart. Az 1950-es és 1970-es évek közepe között végzett mérések szerint akkor nem kevesebb mint évi 35 m-t rövidült. Mostanra ez a szám 10 m/évre csökkent ugyan, de a megfigyelések alapján a gleccser jege közben vékonyodik is.

A gleccser végének a neve Gomukh, a völgyben továbbkanyargó folyó pedig a Bhagirathi (később, az Alaknanda folyóval való egyesülése után hívják Gangesznek). A folyó mentén kb. 20 km-re található a gleccserrel azonos nevű település, Gangotri (a képen balra fent).

A Gangotri-gleccser Sentinel-2 műholdképen, 2018. január 7-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Himalája–Hindukus hegyvonulat és a Tibeti-fennsík együttesen kiérdemli a Föld „harmadik pólusa” címet, ami az itt fagyott állapotban tárolt vízkészlet mennyiségére utal. A két sarkvidék után ugyanis itt található jég formájában a legtöbb édesvíz. A Föld népességének jelentős hányada függ az innen származó víztől, így a gleccserek méretének, vastagságának, változásainak követése alapvető fontosságú. Ebben a Föld körüli pályáról végzett műholdas mérések sokat segítenek, hiszen a helyszínek általában nehezen megközelíthetők.

A Gangotri-gleccserről és környékéről egy pontosan fél évvel később, 2018. július 6-án készült nyári Sentinel-2 műholdképet is bemutatunk. A hamis színezés segítségével a felhők (főleg a kép bal oldalán és alsó részén, fehérben) és a hóborítás (türkiz) jól elkülöníthetők. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Copernicus Masters 2019: indul a verseny!

Posted on Leave a comment

Április első napján megnyílt a jelentkezés lehetősége a 2011 óta tartó versenysorozat idei fordulójára.

A műholdas földmegfigyelési adatok iránti igény egyre növekszik, ahogy az emberiség választ próbál keresni napjaink kihívásaira, a klímaváltozástól kezdve az élelmiszer-biztonságon át az egészséges ivóvízellátás biztosításáig. Az Európai Unió Copernicus programja naponta 15 terabájtnyi új, mindenki által szabadon hozzáférhető adatot produkál. A Copernicus szolgáltatásai pedig globális lefedettséggel, közel valós időben állítják elő termékeiket, a környezeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás elősegítésére.

Ezzel párhuzamosan a földmegfigyelési szektor vállalkozásai is folyamatosan fejlődnek. Új platformokat fejlesztenek a Copernicus program Sentinel műholdjai, valamint más földmegfigyelő műholdak által szolgáltatott adatok tárolása, feldolgozása céljából. Mindez az adatok egyre újabb területeken való alkalmazását segíti elő.

Ennek a célnak az érdekében zajlik immár 2011 óta Európa vezető innovációs versenye, a Copernicus Masters. A 2019-es fordulóban is kiemelkedő új földmegfigyelési alkalmazásokat, üzleti modelleket keresnek díjazásra, több kategóriában. A verseny iránt innovatív kis- és közepes vállalkozások, startup cégek, egyetemi kutatócsoportok, valamint az üzleti életben, a kutatási vagy felsőoktatási szférában tevékenykedő magánszemélyek érdeklődhetnek.

Már fogadják a pályázatokat a Copernicus Masters 2019 versenyre, egészen június legvégéig. A 8 versenykategória tekintélyes támogatói között megtalálható az Európai Űrügynökség (ESA), a Német Repülési és Űrügynökség (DLR), az Astrosat, Planet, BayWa, Airbus, sabloo cégek, valamint a közlekedésért és digitális infrastruktúráért felelős német szövetségi minisztérium (BMVI) is. A verseny szervezését a német AZO cég végzi.

(Kép: AZO)

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a szokásos pénzdíjakon felül a nyertesek bekapcsolódhatnak vezető nemzetközi földmegfigyelési szervezetek hálózatának munkájába, jelentős műholdas adatkvótákat kapnak, több mint 450 ezer euró összesített értékben üzletfejlesztési szolgáltatásokban részesülhetnek. A fődíj nyertese 10 ezer euróval lesz gazdagabb.

A Copernicus Masters 2019 részleteiről, díjazásáról, a pályázási feltételekről teljes körű tájékoztatást nyújt a verseny honlapja.

Kapcsolódó linkek:

Kenyai színek

Posted on Leave a comment

Kenya a kelet-afrikai magasföldön, az Indiai-óceán partján, az Egyenlítő mentén fekvő ország. Az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában februárban egy Kenya északkeleti részéről készült Sentinel-2 műholdképet mutattak be. A Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosa 13 optikai és közeli infravörös hullámhosszon készít felvételeket. Ezek lehetővé teszik hamis színezésű képek előállítását, amelyekkel látványosan kiemelhetők a felszín eltérő tulajdonságai, a kőzet és a talaj fajtái, a növényzet, vagy épp annak hiánya.

(Forrás: ESA)

A képen látható vidék kifejezetten száraz, a növényzetre utaló zöld színű foltok csak az ábrázolt terület legészakibb részén (a kép felső szélénél) láthatók. A rózsaszín, lila és sárga árnyalatai különféle kőzet- és talajtípusokra utalnak. Felismerhető több kiszáradt folyómeder is, bal oldalt középtájt a feltűnő sötét folt pedig egy nem sokkal korábban tűz által felperzselt terület.

A Kenya északkeleti részét ábrázoló hamis színezésű Sentinel-2 műholdkép 2018. október 1-jén készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A víz és a legelőterületek hiánya időnként törzsi összetűzésekhez vezet. Amikor azonban beköszönt az esős időszak, ez a száraz és poros vidék egy időre kizöldül. A kép bal oldalán délnyugat–északkeleti irányban futó, többé-kevésbé egyenes vonal egy nemrég elkészült jelentős útszakasz. Ez az ország egyik legjobb minőségű útja, a délen fekvő fővárost, Nairobit és szomszédos északi országot, Etiópiát köti össze. A kb. 500 km-es északi szakasz Isiolo és a kenyai-etiópiai határváros, Moyale között kilenc éven át épült. A Nairobi és Moyale közötti utazás idejét 3 napról mindössze 12 órára csökkentette, ami új kereskedelmi és üzleti kapcsolatokat tesz lehetővé. (Moyale városa a kép jobb felső sarkában, világoskék foltként látható.)

Kapcsolódó linkek:

Fóliák és üvegházak Szentes mellett

Posted on 1 Comment

Az év elején műholdképek segítségével Spanyolország déli részére látogattunk, ahonnan a fóliás kertészetek akár Európa felének is fedezik a primőr zöldségekkel való ellátását. Ha fóliás és üvegházas kertészeteket szeretnénk látni, persze nem kell ilyen messzire utazni – bár a Föld körül keringő távérzékelő műholdak „szárnyán” nincsenek igazán nagy távolságok. Most Szentes környékét mutatjuk be a Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdjainak képeivel.

Az alábbi, 2019. március 21-én készült, a Sentinel-2 három különböző hullámhosszon végzett megfigyelései alapján hamis színezéssel előállított képen középtájt ismerhetjük fel Szentes városát. A települést is kettészelő vékony szalag a Kurca-csatorna. Nyugatabbra a Tisza látható, balra középen a Csongrádi-holtág hurka, mellette pedig Csongrád városa. Feltűnő nagyobb vízfelület a kép bal alsó sarkában a Csanytelek melletti halastavak rendszere, itt egyúttal nevezetes védett vízimadár-rezervátum is található.

Szentes és környéke Sentinel-2 műholdképen, 2019. március 21-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A nagy kép kellős közepén kb. 2 és fél km hosszú kék foltjával egy másik tó, a Szentes keleti részén fekvő Veker-laposi-termáltó látható. Erre a területre közelítünk rá az alábbi képrészlet segítségével. Mellé megmutatunk még egy másik, fél évvel korábban, pontosabban 2018. szeptember 27-én készült Sentinel-2 műholdképet is, amelyhez ugyanolyan színezést alkalmaztunk. A két kép a csúszka segítségével egyszerűen összehasonlítható. Látszik, hogy a növényzet az eltérő évszakoknak megfelelően változó: a szeptemberi képen még dúsabb volt, mint most, a tavasz legelején.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018-2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ami azonban állandó, az 45-ös főútnak a tóval átellenes (keleti) oldalán a sok fóliasátor: négyszögletes mintázat, türkiz színben. Ez az Árpád-Agrár Zrt. telephelye. A cégcsoport Magyarország (és valószínűleg egész Közép-Európa) legnagyobb termálvízre alapozott zöldséghajtató kertészeti vállalkozása. Az 1960-as évektől kezdve létesített üvegházaikat és fóliasátraikat az olajipari próbafúrások során talált termálvízzel fűtik. Legfontosabb termékeik a paprikafélék és a paradicsom.

Kapcsolódó linkek:

Áradás Afrikában

Posted on Leave a comment

Három délkelet-afrikai ország, Mozambik, Malawi és Zimbabwe lakóinak millióit érintette az Idai nevű trópusi ciklon és a nyomában érkező áradás. Az Idai március 15-én ért partot, és amerre elhaladt, hatalmas károkat okozott. Több ezer ember vesztette életét, lakóépületek, utak, mezőgazdasági területek kerültek víz alá. A ciklont egyenesen a déli félteke eddigi legpusztítóbb viharának minősítették.

Az Idai trópusi ciklon Madagaszkártól nyugatra, a szigetet a kontinenstől elválasztó Mozambiki-csatorna fölött, Mozambik felé tartva. A 800–1000 km kiterjedésű ciklonról az egyik Sentinel- 3 műholddal készült a kép. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az európai Copernicus földmegfigyelő program radaros Sentinel-1 műholdjainak segítségével jól felmérhető az áradások által elöntött terület, ami a mentési és helyreállítási munkálatokhoz is segítséget jelent. Bár a becslések szerint a három ország jóval több mint kétmillió lakosát érintette a természeti katasztrófa, a keletkezett károk és veszteségek számbavétele még egyáltalán nem fejeződött be. A helyi hatóságok és a katonaság megfeszített erővel dolgozik a mentésen, amit nehezít a közlekedési és távközlési infrastruktúrában keletkezett kár is.

A március 19-én készült Sentinel-1 radarképen vörössel ábrázolták az árvízzel elöntött területeket Mozambikban, Beira kikötővárosa közelében, a Buzi folyó torkolatvidékén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az ilyen természeti katasztrófák esetén a Föld körül keringő műholdak nélkülözhetetlen segítséget nyújthatnak a helyzet átfogó felméréséhez. A mostani esetben is aktiválták azt a nemzetközi egyezményt (International Charter Space and Major Disasters), amelynek keretében a műholdüzemeltető országok és vállalatok gyorsan és ingyenesen bocsátják rendelkezésre a műholdas mérési adataikat és a feldolgozott térképeiket. Ugyancsak működésbe lépett a Copernicus program katasztrófahelyzetekre fenntartott szolgáltatása is (Copernicus Emergency Mapping Service, CEMS). Minden esetben többféle, optikai és radaros módszerrel szerzett műholdas adatot elemeznek, a szóban forgó területről rendelkezésre álló mérések alapján.

Kapcsolódó linkek:

Olajfolt az óceánon

Posted on Leave a comment

Március 12-én az Atlanti-óceánon, a francia partoktól mintegy 300 km-re kigyulladt, majd elsüllyedt az olasz zászló alatt hajózó Grande America. A 214 m hosszú teherhajó 365 konténert szállított, közülük 45-ben voltak veszélyesnek minősülő anyagok. A fedélzeten 2000 gépjármű is volt, valamint 2200 tonna olaj. A kiömlő olaj egyre nagyobb felületen elterülő foltja jól látható a radaros Sentinel-1 műholdpáros egyik tagjának képén.

A Grande America hajó hajótöréséből származó olajfolt március 19-én, egy Sentinel-1 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A március 19-én készített radaros amplitúdókép közepén sötét foltként jól elkülönül az olajfolt. Kiterjedése ekkor már kb. 50 km-es volt. A kisebb fehér pöttyök tengeti hajók, amelyek anyaga jó radarvisszaverő képességű. Ezek a környezeti károk mérséklésében vesznek részt. A francia hatóságok célja, hogy a partokig minél kevesebb jusson el az olajszennyeződésből. A kb. 4 és fél km-es mélységbe süllyedt Grande America hajóból még mindig szivárog az olaj.

Az apertúraszintézis elvén működő radarműholdakkal jól lehet követni a tengeri olajfoltok alakulását. Egyrészt sötétben és borult időben is „látják” a felszínt, másrészt a víz felszínén úszó olaj csillapítja a hullámzást, így onnan másképpen szóródnak vissza a műhold irányába az onnan lebocsátott radarjelek. A radaros amplitúdóképek lényegében a tengerfelszín hullámosságára vonatkozó információt hordoznak, így a sötéten megjelenő olajfoltok kitűnnek a környező szürkeségből.

Kapcsolódó linkek:

Közel a törés

Posted on Leave a comment

Az Antarktisz partjainál, a Weddell-tengerbe nyúló Brunt-selfjégnél 2016 októbere óta figyelik műholdas távérzékelési módszerekkel az akkor megindult, az közeli ünnep időpontja után a Halloween nevet kapott repedést. Ez előbb-utóbb egy London és külvárosai méretével összevethető jéghegy leszakadásához fog vezetni. A Copernicus program radaros elven működő, poláris pályán keringő Sentinel-1 műholdjai különösen alkalmasak a feladatra, hiszen a radarméréseket sem a hosszan tartó sarkvidéki éjszaka, sem a felhőborítás nem akadályozza. Ráadásul a radarhullámok áthaladnak a felső hórétegen is, felfedve a jég valódi szerkezetét és a repedéseket.

Az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég tette közzé a Sentinel-1 radarképekből összeállított animációját, amelyen 2016 szeptemberétől egészen 2019 februárjáig követhetjük nyomon a helyzet alakulását, a repedés(ek) fokozatos szélesedését.

Sentinel-1 radaros műholdképek sorozatán a jégself repedései. (Videó: ESA)

A délről észak felé tartó, egyre táguló szakadék (alul), és a Halloween-repedés (fent) rövidesen összeér, már csak néhány kilométer választja el őket. Ha ez megtörténik, akkor semmi sem akadályozza meg a bal oldalt alul látható nagy táblát, hogy önállósodjon a parthoz kötődő, de a tenger felszínén úszó selfjégtől.

A Brunt-selfjég kiterjedése most a legnagyobb, legalábbis amióta a modern földmegfigyelő holdak képei elérhetők. Ugyancsak kisebb volt a mérete az 1960-as években, amikorról – az azóta a titkosítás alól feloldott – amerikai Argon kémműholdas felvételek állnak rendelkezésre. A Frank Worsley 1915-ös expedíciójakor elvégzett helyszíni felmérés is a mostaninál kisebb kiterjedésű jeget talált itt. Legutóbb 1971-ben szakadt le egy nagyobb jéghegy.

A Brunt-selfjég kiterjedésének változása az elmúlt évszázadban. Műholdas megfigyelések tanúsága szerint hamarosan egy nagy darab szakadhat le belőle. (Kép: módosított Copernicus Sentinel-2 adatok 2019 / Stef l’Hermitte, TU Delft)

A most letörőfélben levő darab északi része a képen középtájt, felül látható jégtorlódás (McDonald ice rumples) helyén még egy ideig rögzítve maradhat. A jégself anyaga itt felfekszik a sekély fenékre. Délen azonban semmi sem tartja vissza, hogy kiforduljon a tenger irányába, s idővel az áramlások hatására végleg eltávolodjon a parttól.

Habár a Brunt-selfjégről ez lesz a legnagyobb megfigyelt darab, amely letörik, mérete mégsem éri el az olyan nagy jéghegyekét, mint a Larsen-selfjégről nemrég leszakadt A68. A kutatók mégis attól tartanak, hogy a küszöbön álló esemény után felgyorsulhat a selfjég többi részének a darabolódása is. A folyamatok megfigyelésére mindenesetre ott lesznek a Sentinel-1 és – legalábbis a sarkvidéki nyár idején – az optikai Sentinel-2 műholdak is.

A selfjég bizonytalan állapota miatt be kellett zárni a 2017-ben a Halloween-repedéstől délre és a szakadéktól keletre áthelyezett brit Halley VI antarktiszi kutatóállomást. Az állomás korábban egész éven át lakott volt, de most már a harmadik tél telik el úgy, hogy ez nem lehetséges. Télen ugyanis szinte lehetetlen megközelíteni a bázist és kimenteni a személyzetet, ha erre szükség volna. A Brunt-selfjég területén az 1950-es évek vége óta üzemel állandó kutatóbázis. Ha a brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey) illetékesei 2016–2017-ben nem telepítik előrelátóan 23 km-rel arrébb, biztosabbnak tűnő helyre, most a szakadéknak a tenger felőli oldalán lenne.

Téli sarki fény a talpakon álló és elmozdítható Halley VI kutatóállomáson. (Videó: British Antarctic Survey)

Kapcsolódó linkek:

Volt tó, nincs tó

Posted on 1 Comment

Eltűnt a Harangodi-tó – lehetett olvasni a napokban a hírt a Nagykálló melletti víztározóval kapcsolatban. Az 1979-ben létesített, a Kállai-főfolyás felduzzasztásával kialakított tározóból nemrég teljesen leeresztették a vizet. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság illetékesei szerint a tározóban megépítése óta még nem történt nagyobb mederkotrás, viszont a vízminőséget rontó eliszaposodás miatt erre most már sort kell keríteni. A karbantartás a víz leeresztésével kezdődött. Az szabadra került tófenék iszapja most kiszárad, a munkálatok nagy része a nyárra várható. Az év vége felé pedig megkezdődhet a tározó feltöltése, hogy a 2020-as mezőgazdasági, halászati és turisztikai idényt már kellő mennyiségű vízzel várhassa a tó. A remények szerint javul a belvízelvezető rendszer üzembiztonsága, növekszik az aszályos időben felhasználható öntözővíz mennyisége és jobb lesz a minősége – olvashatjuk a Szabolcs Online cikkében.

Ha egy 75 hektáros vízfelület eltűnik, annak látszania kell a Copernicus program Sentinel földmegfigyelő műholdjainak felvételein is. Alább két képpárt mutatunk be a változások illusztrálására. Az egyik a látható és infravörös hullámhosszakon érzékeny Sentinel-2 műholdpáros adataiból készült, a vízfelületeket sötétkékkel kiemelő hamis színezéssel. A 2019. februári állapotot az egy évvel korábbival hasonlíthatjuk össze a csúszka elmozdításával.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018-2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Felül középen a Harangodi-tó 2018-ban – a helyén idén februárban már csak a leeresztés alatt álló tározó iszapja látszik, lilás árnyalatban. Közben alul egy másik vízfelület, a kisebb felületű, közepén kis szigetek sorozatával feltűnő Kállai-tó. Ennek színe nem változott, hiszen ott megmaradt a víz. Ha a környezetre is figyelünk, kivehető még a barnás és zöldes árnyalatok eltérő arányából, hogy a földeken a növényzet tavaly februárban fejlettebb volt, mint az idei év ugyanazon szakaszában.

A második képpár ugyancsak a 2018. és 2019. februári állapotokat hasonlítja össze, ezúttal a radaros Sentinel-1 műholdak segítségével. A színezés alapján a sima vízfelületek sötétek, hiszen azokról nem verődnek vissza radarjelek a műhold irányába. Nagykálló városának (középen alul) épületei ezzel szemben jelentős radarvisszhangot produkálnak (fényes sárga és fehér foltok). A 2019. február 13-án készült radaros Sentinel-1 műholdkép alapján a leeresztés közben a Harangodi-tározó déli oldalán maradt még némi víz.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018-2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Mind az optikai, mind a radaros műholdképek felső részén jól kivehető az M3-as autópálya hullámvonalra emlékeztető szakasza, amely az ideiglenesen most eltűnő Harangodi-tótól északra, kelet–nyugati irányban szeli át a tájat.

Kapcsolódó linkek:

Az Agung alatt

Posted on Leave a comment

Amikor az Indonéziához tartozó Bali szigetén 2017-ben kitört az Agung nevű vulkán, megkezdődtek a kutatások, hogy miért aktivizálódott több mint 50 év elteltével újra ez a tűzhányó. A Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjainak segítségével, kettő vagy több időpontban, azonos területről végzett apertúraszintézises radarmérések felhasználásával, interferometrikus (InSAR) módszerrel a felszín deformációit vizsgálták. A háromtagú kutatócsoport érdekes megállapításait nemrég a Nature Communications folyóiratban publikálta.

Az Agung 2017 novemberében tört ki. Az előző hasonló esemény 1963-ban volt, akkor közel 2000 ember életét oltotta ki a váratlan természeti katasztrófa. Most szerencsére nem követelt áldozatokat a feléledő aktivitás, a kitörést megelőző földrengéseket követően a hatóságoknak sikerült 140 ezer embert biztonságos helyre kitelepíteni. A vulkáni füst és hamu miatt mindenesetre fennakadások voltak a repülésben, turisták ezrei rekedtek Balin. 2017 óta az Agung időről időre az aktivitás kisebb jeleit mutatja.

Balin két rétegvulkán (sztratovulkán) található, az Agung és a Batur. A vulkáni kúpok távolsága mindössze 16 km. Viszonylag keveset tudnak azonban arról, hogy az alattuk található magma hogyan tör a felszínre. Már az 1963-as események idején is felmerült a gyanú, hogy a két vulkán a felszín alatt összeköttetésben lehet. Az Agung kitörése után ugyanis a Batur tevékenysége is megélénkült.

Az Agung (jobba lent) és a Batur (balra fönt) optikai műholdképe a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjával készült, 2018. július 2-án. Az Agung kráterében levő fényes narancsszínű forró folt, amely az infravörös sávú felvételt felerősítő színezés jóvoltából látható, a folytatódó aktivitás jele. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az Agung és környezete Sentinel-1 adatok alapján történő mostani felszíndeformáció-vizsgálatával és modellszámításokkal sikerült rájönni, hogy a friss magma hogyan mozog a felszín alatt. Az Agung északi oldalán 8–10 cm-es emelkedést detektáltak a kitörést megelőző intenzív földrengés-tevékenységgel egy időben. Mindkét jelenség a csúcstól kb. 5 km-es távolságban volt, ami arra utal, hogy a magma nem csak felfelé, de oldalirányba is mozog. Ez az első meggyőző bizonyíték arra, hogy az Agung és a Batur közös magmarendszerrel áll összeköttetésben. A felfedezés fontos lehet a jövőbeli kitörések előrejelzése szempontjából és megmagyarázza az 1963-ban tapasztalt párhuzamos aktivitást Bali két vulkánjánál.

Sentinel-1 radar-interferométeres mérések alapján a Bali szigetén fekvő Agung vulkán mellett 2017 augusztusa és novembere között nagy kiterjedésű területen jelentős felszínemelkedés történt, amit a képen a szivárvány színeinek változása illusztrál. Ennek modellezése alapján a kutatók arra jutottak, hogy az Agung és Batun magmarendszere a felszín alatt összekapcsolódik. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: University of Bristol / COMET)

Kapcsolódó link: