Vízminőség és Sentinel

Posted on Leave a comment

A tavak, tározók és a tengerek part menti szakaszai alapvető állomások a víz körforgásában. Állapotuk, vízminőségük naprakész ismerete ökológiai, gazdasági szempontból, valamint a közelükben élő emberek életminősége szempontjából is nagyon fontos. A tavakból és víztározókból származik ivóvizünk egy része. A vizeket sportolásra, kikapcsolódásra, közlekedésre is használjuk.

Az Európai Unió Horizont 2020 kutatás-fejlesztési programja által támogatott EOMORES projekt feladata megbízható, fenntartható és teljesen automatizált vízminőségi információs rendszer kialakítása, amelyet aztán az állampolgárok, a hatóságok és üzleti vállalkozások is hasznosíthatnak. A rendszer egyik alapját a Copernicus program Sentinel műholdjai által távérzékeléssel gyűjtött adatok jelentik.

A vízminőséget hagyományos módon mintavételezéssel és a vízminták laboratóriumi elemzésével követik nyomon. Ennek az eljárásnak azonban számos hátránya van. A helyszíni mintavétel időigényes, az analízis költséges. A méréseknek sem az időbeli, sem a térbeli felbontása nem elegendően jó, hogy a vízminőség változásait pontosan követni lehessen velük. A Copernicus program szabadon hozzáférhető, szolgálatszerűen biztosított, megbízható és hosszú időtávon is rendelkezésre álló műholdas adatai szinte kínálják magukat a vízminőség-monitorozó alkalmazáshoz.

Az EOMORES projektben három fő forrásból érkező információt használnak fel. Az egyik a műholdakkal nyert adathalmaz, a másik a helyszíni elemzés, amelynek során kiválasztott pontokon akár napjában több alkalommal is végeznek méréseket, szinte folyamatos adatsorokat állítva elő. A különböző adatforrások egységes kezelését ökológiai modellezéssel oldják meg, amellyel szimulálni tudják a vízminőség változását három dimenzióban és az idő függvényében is. Így például előre tudják jelezni az algavirágzást vagy a habképződést. Az adatok komplex elemzésével és modellezésével a remények szerint a vízügyi hatóságok igényeinek megfelelő operatív szolgáltatást tudnak majd nyújtani.

A Sentinel-2B műhold legelső képeinek egyike az Adriai-tenger partvidékéről, Albániában a Karavastai-öbölről és környékéről készült tavaly ilyentájt, 2017. március 15-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA)

A projekt egyelőre a munkát megalapozó első évén van túl. Az év folyamán hat európai országban (Olaszország, Litvánia, Észtország, Finnország, Nagy-Britannia és Hollandia) területén végeztek helyszíni mérési kampányokat, ökológiai és vízügyi szempontból változatos területeken.

Kapcsolódó linkek:

Jeges Balaton

Posted on 1 Comment

Már-már azt hihettük, hogy ezen a télen nem borítja jég hazánk legnagyobb tavát, a Balatont. (Az idei tél általában sokkal kevésbé volt fagyos, mint a tavalyi, amikor még a Dunán is jégtáblák és jégtorlaszok jelentek meg.) De 2018. február legvége a nagy lehűléssel végül rácáfolt a várakozásokra. Ha vastag, korcsolyázásra alkalmas jég nem is alakult ki a tavon, a tavasz előestéjén mégis látványos képeket készíthettek a part menti sekélyebb szakaszokon és az öblökben, valamint a magas vízállás miatt közvetlenül a part mentén is képződött jeges alakzatokról.

Jég a fonyódi Balaton-parton 2018. február 26-án. (MTI Fotó: Varga György)

Ami a műholdképeket illeti, nem vagyunk ennyire elkényeztetve. Az időszakra jellemző erős felhőborítottság megakadályozta, hogy optikai műholdfelvételek segítségével „lessük meg” felülről a természeti jelenséget. Az európai Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak adatbázisában nem szerepel olyan február végi kép, amelyen jól látható volna a felszín a Balatonnál. Szerencsére azonban támaszkodhatunk a radaros Sentinel-1 műholdakra. A radarjelek számára a borús, felhős idő ugyanis nem akadály. A sima vízfelszín a radarképeken sötét, mivel a műholdról oldalirányban lebocsátott impulzusok a tükröző felületről más irányban verődnek vissza. Ha viszont jég képződik a Balatonon – méghozzá úgy, hogy közben a hullámzás miatt a jégfelszín nem sima, hanem egyenetlen és töredezett lesz –, akkor létrejön radarvisszhang. A korábban teljesen „fekete” Balaton helyén a Sentinel-1 radaros amplitúdóképén megjelennek különféle mintázatok, elsősorban a déli part menti sekélyebb helyeken. A különbséget érzékelteti a 2018. február 21-én és 6 nappal később, 27-én készített hamis színezésű radarképek alábbi összehasonlítása. A csúszka mozgatásával változtatható, melyik képből látunk többet.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A tavasz már tényleg nem várathat soká magára, így ez a kevés jég sem lesz maradandó a Balatonnál.

Kapcsolódó linkek:

Vissza a Bering-szorosba

Posted on Leave a comment

Nemrég Sentinel-2 és Sentinel-3 űrfelvételek segítségével ellátogattunk az Észak-Amerikát (pontosabban az Egyesült Államokhoz tartozó Alaszkát) és Ázsiát (Oroszország távol-keleti „végét”) elválasztó Bering-szoroshoz, azon belül is Diomede-szigetekhez. Ott a két ország szárazföldi területeit kevesebb mint 4 km távolság választja el egymástól.

Úgy alakult, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) nagyjából ezzel egy időben szintén a Bering-szorost választotta múlt heti földmegfigyelési ismeretterjesztő videósorozatának témájául. Ráadásul hogy teljes legyen a Copernicus földmegfigyelő műholdak arzenálja, a radaros Sentinel-1 műholdak mérései alapján készült képpel tudjuk most kiegészíteni múltkori blogbejegyzésünket a Bering-szorossal kapcsolatban.

A színpompásra sikerült kép hamis színezésű. A 2017. december 11-én, 23-án és a 2018. január 4-én készített radarfelvételekhez rendre a kék, vörös és zöld alapszíneket rendelték. Így azok a reflektáló felületek, amelyek mindhárom időpontban erős radarvisszhangot produkáltak, jellemzően fehéreknek tűnnek. A színes részeken viszont időközben változások történtek.

A Sentinel-1 felvételeiből hamis színezéssel készült radarkép a Bering-szorosról és környékéről. A kép előállításához három különböző 2017-es és 2018-as időpontban végzett méréseket használtak fel. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A legjelentősebb változás természetesen a tengeri jégtakaróban figyelhető meg az eltérő, mintegy négy hetes időszakot felölelő mérési időpontok között. Míg a jégről a műhold irányába visszaszóródnak a kibocsátott radarjelek, a sima tengerfelszínről nem, így az sötétnek látszik. A Bering-szoros az északi sarkkörtől alig valamivel délebbre fekszik, így az északi félteke telén jég borítja. Ezen a mostani télen a jégtakaró a szokásosnál sokkal kisebb kiterjedésű volt. Egyrészt a dél felől érkező szokatlanul meleg tengeráramlatok hatására hamarabb megkezdődött az olvadás. Másrészt a viharok következtében a kialakult jégréteg is jobban feltöredezett. Ezeken a hatásokon felül az is hozzájárult a kevés jéghez, hogy a jégmentes tengerfelszín többet tud elnyelni a beérkező csekély napsugárzás energiájából, mint a fehér jégtakaró.

A radaros műholdakkal végzett távérzékelés különösen hasznos a jégtakaró változásainak detektálására. Ráadásul a sarkvidéki teljes sötétség vagy rövid nappalok, illetve sűrű felhőborítás mellett is mindig alkalmazható, ellentétben az optikai földmegfigyelő műholdakkal. A Sentinel-1 méréseit is felhasználják a hajózás segítésére, a tengeri jégtakaró kiterjedésének rendszeres megállapításához, az úszó jéghegyek mozgásának előre jelzéséhez. A jégborítás hosszú távú nyomon követése a klímaváltozás hatásainak kutatásához, modellezéséhez is alapvető fontosságú információval szolgál.

Az ESA földmegfigyelési videósorozatának február 23-ai epizódja a Bering-szorosról készült Sentinel-1 radarkép bemutatásával.

Kapcsolódó linkek:

A tegnap és a holnap szigetei

Posted on 1 Comment

Csak két kis kopár sziget a Bering-szorosban, és mégis különlegesek, a fekvésük miatt.

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik ország fekszik a legközelebb az Amerikai Egyesült Államok kontinentális területeihez – persze azokon kívül, amelyekkel közvetlenül határos, mint Kanada és Mexikó –, akkor nem biztos, hogy rögtön rávágnánk a helyes választ: Oroszország! Az Ázsiát és Észak-Amerikát elválasztó Bering-szoros a legkeskenyebb részén csupán 82 km széles.

De a két nagyhatalom szomszédos területei még ennél is sokkal közelebb fekszenek egymáshoz. Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdjaival készített alábbi képeken a Bering-szorosban található Diomede-szigetek két tagja látható. Ez első kép nyáron készült, a kopár felszínt mutatja. A másik októberi, azon mindkét szigetet fehér hó borítja. A harmadikon nem is nagyon lehet megkülönböztetni a szárazföldeket a tenger töredező jégtakarójáról.


A Diomede-szigetek valódi színeket mutató Sentinel-2 műholdképeken, 2017. július 21-én (fent), október 29-én (középen) és április 2-án (lent). (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A bal oldalon látható Nagy-Diomede Oroszországhoz tartozik, ez egyben az ország legkeletibb fekvésű helye. Még keletebbre tőle, a képek jobb oldalán látható Kis-Diomede már az Egyesült Államoké. A két kis szigetet – és így a két országot – mindössze egy 3,8 km széles tengerszoros választja el. A hidegháború idején a vasfüggöny analógiájára jégfüggönynek is nevezték az itteni országhatárt.

Ráadásul nem csak a tengeri államhatár, de a nemzetközi dátumválasztó vonal is a Diomede-szigetek tagjai között húzódik. Ha valaki Kis-Diomede szigetéről Nagy-Diomede felé tekint, valójában a „jövőbe lát”, hiszen ott már eggyel későbbi napot mutatnak a naptárak (az időzónák sajátos definíciója miatt pontosabban 21 óra a különbség a két sziget között). Az orosz sziget egyébként jelenleg lakatlan, rajta csak egy meteorológiai megfigyelőállomás működik. Az amerikai Kis-Diomede nyugat felén található a Diomede nevű falu, valamivel több mint száz lakossal.

Áttekintésül, a két sziget elhelyezkedése a Bering-szoros legszűkebb részén, a két kontinens között, a Sentinel-3A műhold OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) műszerének 2017. július 20-án készült nyári képén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

A Mátra alján

Posted on Leave a comment

Sentinel-2 műholdképek alapján összehasonlíthatjuk, hogyan festettek az űrből a Gyöngyös környéki földek 2017 nyarán és őszén.

Az európai Copernicus földmegfigyelési program 13 színben érzékeny Sentinel-2 műholdjainak adataiból előállítható olyan térkép is, amely a zöld növényzet jelenlétét mutatja. Az ún. normalizált vegetációs index (Normalized Difference Vegetation Index, NDVI) egy elterjedten használt, egyszerű mérőszám, amely a fotoszintetizáló növényzet klorofilltartalmára utal. A növények által a közeli infravörös és a vörös tartományban visszavert fényintenzitás különbségének és összegének a hányadosáról van szó. Ezek a Sentinel-2 „nyelvére” lefordítva a B04 és B08 jelű sávok.

Ilyen NDVI térképek összehasonlítását mutatja az alábbi ábra, amelyen a csúszkával változtathatjuk, hogy a 2017. július 4-én vagy a két hónappal később, szeptember 2-án készült képből lássunk-e többet. Az ábrázolt terület a Mátra déli oldalán található. A kép közepe táján a legfeltűnőbb (és növényzettel biztosan nem borított) alakzat a Mátrai Erőmű Zrt. külszíni lignitbányái közül a visontai déli bányamező, amely a Detk, Ludas, Karácsond és Halmajugra községek által határolt területen fekszik. A külszíni fejtéstől keletre, a képen balra kicsit felfelé jól kivehető Gyöngyös városa. A visontai bányától északra két vízfelület is látható, a nagyobbik a Markazi-víztározó. A műholdképen feltűnnek még itt-ott halastavak, amelyek geometrikus mintázatuk és világos színük alapján könnyen azonosíthatók, hiszen ott növényborítás nincs. (A júliusi időpontban a derült eget Gyöngyöstől keletre és északkeletre egy-egy kisebb felhő zavarta.)

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A kép közepe táján, kelet–nyugati irányban húzódik az M3-as autópálya csíkja, amely a külszíni fejtést délről egy nagyobb kanyarulattal kerüli ki. A kép tetején a Mátra erdői egybefüggő, sötétzöld foltként jelennek meg mind a júliusi, mind a szeptemberi képen. Korántsem ennyire állandóak a mezőgazdasági táblák, amelyeknek szögletes foltjai határozzák meg a leginkább a táj kinézetét felülről. Szeptemberre már jórészt lezajlott a szántóföldi növények betakarítása, így a vegetációs indexet mutató térképen szembetűnő a sötétzöld foltok megritkulása.

A Sentinel-2 műholdakkal és más multispektrális távérzékelő űreszközökkel végzett méréseket természetesen nem csak ilyen látványos képek készítésére lehet használni. Az adatok a növényborítottság változásának hosszú távú vizsgálatától kezdve a növényzet egészségi állapotának felmérésén át a termésbecslésig számos alkalmazást segítenek.

Kapcsolódó linkek:

A világ legnagyobb tányérja

Posted on Leave a comment

Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Csillagászati Egyesület Meteor folyóiratában a kínai FAST (Five-hundred-meter Aperture Spherical radio Telescope) rádiótávcsőről szóló cikk. A 48. évfolyamában levő Meteornak a mostani a jubileumi, 500. száma. Ez szolgáltatta az apropót az 500 m átmérőjű óriási rádiótávcsőről szóló írás megjelentetéséhez is.

A Meteor 500. számának borítója. A folyóirat nyomtatott formában beszerezhető a Magyar Csillagászati Egyesületnél, a szervezet tagjai illetményként kapják. (Kép: MCSE)

Kína délnyugati részén, Kujcsou (Guizhou) tartományban, festői karsztvidéken épült fel a világ legnagyobb rádióteleszkópja. Ünnepélyes átadása 2016 szeptemberében megtörtént, de még beletelik egy-két évbe, amíg a rádiócsillagászok teljesen ki tudják használni a monumentális berendezés nyújtotta lehetőségeket. Hogyan és miért épp ott épült? Miért ilyen nagy? Hogyan működik és milyen megfigyelésekre fogják alkalmazni? Ezeket a kérdéseket járja körül a cikk, amely elolvasható a Meteor 500. száma szabadon letölthető pdf változatában.

Az 500 m-es rádiótávcső meglehetősen feltűnő jelenség a világűrből is, így műholdképeken jól kivehető. A cikk egyik illusztrációja az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2B optikai és infravörös távérzékelő műholdjának képe, amelyet itt a valóságoshoz közeli színekben is bemutatunk.

A FAST rádióteleszkóp (25° 39′ 11″ északi szélesség, 106° 51′ 24″ keleti hosszúság) és környezete a Sentinel-2B földmegfigyelő műhold 2017. november 7-én készült képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Sentinel-3B: sikeres tesztek

Posted on Leave a comment

Befejeződtek a Copernicus földmegfigyelő program következőnek pályára állítandó műholdja, a Sentinel-3B tesztjei. Az űreszközt most becsomagolják, és hamarosan, márciusban indulhat is Oroszországba, azon belül is Pleszeckbe, ahonnan a tervek szerint áprilisban egy Rokot hordozórakéta és Briz-KM végfokozata segítségével kerül majd Föld körüli pályára.

A műhold az elmúlt évét a Thales Alenia Space üzemében, a franciaországi Cannes-ban töltötte, ahol összeszerelték és a szokásos szigorú ellenőrzéseknek vetették alá. Mivel a műholdak mostoha körülmények között – légüres térben, a napsütés és az árnyék miatt hatalmas hőmérsékleti ingadozásoknak kitéve – működnek, felbocsátásuk során pedig a rakéta tetején jelentős rázkódás, vibráció éri őket, ráadásul utólag, a Föld körüli pályán már nem javítható meg egy esetleges hibájuk, a kiterjedt teszteknek meghatározó szerepük van a startkészültség megállapításánál.

A Sentinel-3B műhold a Thales Alenia Space üzemcsarnokában. (Kép: ESA / S. Corvaja)

A Sentinel-3 műholdak többféle fedélzeti berendezésükkel az óceánok, a szárazföld, a jégtakaró és a légkör vizsgálatára is alkalmasak. A Sentinel-3 adatai – mint ahogyan a Copernicus programban keletkező adatok általában – szabadon hozzáférhetők bármely potenciális felhasználó számára. A tengeri alkalmazások közül kiemelésre érdemes a vízfelszín hőmérsékletének és a vízszint változásainak mérése, az időjárás-előrejelzés, a tengerek szennyezettsége felmérésének segítése. A szárazföldek fölött a Sentinel-3 adatokat például a felszínborítás, a növényzet, a városi hőszigetek, az erdőtüzek vizsgálatára lehet alkalmazni.

A Sentinel-3B felbocsátásával jelentős mérföldkőhöz érkezik az Európai Unió Copernicus programja. A Sentinel-1 és -2 sorozatból már teljes a műholdpáros, most a Sentinel-3 is kiegészül a második taggal. Így mindhárom, egymást kiegészítő adatokkal szolgáló konstelláció kiépítése befejeződik. A jövőben az idővel elöregedő műholdak utánpótlásáról kell majd gondoskodni.


A Sentinel-3 holdak felépítése és műszerezettsége. (Videó: ESA / ATG medialab)

A Sentinel-3 műholdpáros első, A jelű tagja már 2016 februárja óta van pályán. Az azonos műszerezettségű ikerpárja, a Sentinel-3B ugyanazon a pályán, de 140°-os különbséggel fogja követni. A Sentinel-1 és -2 páros esetén ez a különbség 180°, vagyis azok mindenkor a Föld éppen átellenes pontja fölött repülnek. A Sentinel-3 esetén az óceáni áramlások jobb vizsgálata miatt választották a 140°-os konfigurációt. Mielőtt azonban – hosszas beüzemelés után – elkezdene működni a két műholdból álló teljes rendszer, a Sentinel-3B kezdetben csak 223 km-rel (időben kifejezve csupán fél perccel) követi a Sentinel-3A-t. Erre a mintegy négy hónaposra tervezett szoros kötelékrepülésre azért van szükség, hogy a két műholdon levő különböző műszeregyüttesek apró különbségeit kimutathassák, kalibrálhassák. Ezek után lesz a lehető leginkább egyenértékű a két Sentinel-3 hold. Az egymást követő Sentinelek hosszú éveken-évtizedeken át szolgáltatnak majd adatokat például a klíma változásának pontosabb megértéséhez, így alapvető fontosságú, hogy ugyanazt és ugyanúgy mérjék.

Kapcsolódó linkek:

Vízhiány Fokvárosban

Posted on Leave a comment

A Dél-afrikai Köztársaság törvényhozási fővárosa és negyedik legnagyobb települése, a 3,7 millió lakosú Fokváros lehet a világ első olyan metropolisa, amely egyszerűen kifogy az ivóvízből. Hiába minden vízfogyasztási korlátozás, az előrejelzések szerint április közepére már nem fog víz folyni a csapokból, az esős évszak pedig általában májustól szeptemberig tart. A drámai jelenség oka az évszázados rekordot döntő szárazság és a népesség gyors növekedése. Míg a populáció 1995 és 2018 között közel 80%-kal növekedett, a víztározói kapacitás ugyanebben az időszakban csak 15%-kal.

A környék fontos víztározóinak szintje most már kritikusan alacsony, és ez műholdfelvételeken is jól látszik. A NASA földmegfigyelési honlapján (Earth Observatory) részletes cikkben foglalkozik a fokvárosi vízhiánnyal. 2014 és 2018 között készült Landsat műholdképek felhasználásával készített térképeken bemutatják a tározók vízfelülete kiterjedésének fogyatkozó trendjét, illetve a grafikonokat közölnek a vízszinteknek az évszakos emelkedések és csökkenések hullámain túlmutató, évek óta csökkenő értékeiről.

A város hat nagy tározója összesen 898 millió liter víz befogadására alkalmas, de idén január végén ennek a mennyiségnek már csak a negyede volt bennük. A legnagyobb és egyben a leglátványosabban fogyatkozó tározó a Theewaterskloof. Ez biztosítaná a város vezetékes vízellátásának a felét, de mostanra már csak a kapacitásának alig több mint 10%-a található benne. Sőt még ez az érték is csalóka, hiszen a gyakorlatban nehéz kinyerni a tározóból az utolsó maradék vízkészletet.

Rendszeres olvasóinknak eszébe juthat, hogy ha vízfelület és műholdas távérzékelés, akkor radar! A műholdas radarképeken a sima vízfelületek sötét színükkel ütnek el a környezetüktől, mert a nyugodt vízről nem verődik vissza a műhold irányába radarimpulzus. Az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdpárosának első tagja, a Sentinel-1A már 2014 áprilisa óta pályán van, és annak az évnek az októberétől érhetők el szolgálatszerűen az adatai. A műhold párját, a Sentinel-1B-t két évvel később bocsátották fel. A Sentinel-1 adatok által felölelt időszak tehát már elegendően hosszú ahhoz, hogy a Theewaterskloof víztározó változásait megfigyelhessük a radarképeken.

Az itt bemutatott képpár az évnek közel ugyanazon szakaszában, de bő 2 év időkülönbséggel készült. A csúszka mozgatása segít megfigyelni, hogy ez alatt a rövid idő alatt is mennyit változott a tározó vízfelülete. A hamis színezésű radarképek közül az első 2015. december 8-án, a második nemrég, 2018. január 26-án készült.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015-2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Egy vulkán, három műholdfelvétel, öt kép

Posted on Leave a comment

A Fülöp-szigeteken, Manilától 330 km-re délkeletre, Luzon szigetén január közepe óta ismét működésbe lépett a Mayon nevű tűzhányó. A „tökéletes vulkán”, amelynek kúpja teljesen szimmetrikus, 1616 óta több mint 30 alkalommal tört ki, így az egyike a legaktívabbaknak a Földön. A környékbeli településekről több tízezer embert kellett kitelepíteni, a levegőbe került vulkáni hamu fennakadásokat okozott a légi közlekedésben.

Az alábbi képeken a Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak egyikével január 30-án készített felvétel három különböző színezésű változatát láthatjuk. A látható és infravörös fény 13 különféle színében érzékeny Sentinel-2 holdak felvételeiből a hullámhosszak megfelelő kombinációival más-más felszíni tulajdonságokat lehet kiemeli.

(Animált kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az első kép a Mayon és környéke természeteshez közeli színeit mutatja, nagyjából úgy, ahogy az emberi szem érzékelné. A második feltűnő alapszíne a piros. A hamis színezés ezzel emeli ki a növényborítást. A vulkáni láva pusztítása jól megfigyelhető: ott, ahol a növényzet elpusztult, a domináns szín a piros helyett a szürke és a fekete. A harmadik kép színezésével, a közeli infravörös hullámhosszakon készített felvételek kiemelésével pedig a friss, forró láva jeleníthető meg.

A műholdfelvétel készítésének napján szerencsésen sikerült elkapni egy olyan időszakot, amikor a Fülöp-szigetek fölött nem volt sűrű felhőtakaró, így a műhold kamerája „lelátott” a felszínig. A képeket csak néhány kisebb felhő fehér fehér foltja tarkítja.

A Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjait nem zavarja a felhőzet. Alább két, a Sentinel-2 felvételhez közeli időpontokban készült radaros amplitúdóképet mutatunk be. Az egyik január 26-án, a másik 28-án készült. Ha már fent is hamis volt a színezés, akkor legyen itt is az: a „fekete-fehér” radarképeken az intenzitást az adott képpont fényessége jelképezi, de a műholdak a lebocsátott és a felszínről visszaverődő rádióhullámokat többféle polarizációs állapotban is detektálják. Ezek kombinációjával alakítható ki egy színes kép.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A két Sentinel-1 radarképet összehasonlítva feltűnő, hogy az egyiken a vulkáni hegykúp keleti, míg a másikon a nyugati oldala világosabb. Mintha más-más irányból lenne megvilágítva. Ez lényegében így is van. A közel 700 km magasan keringő Sentinel-1 műholdak a radarjeleiket a repülési irányhoz képest jobbra, oldalirányba, a szélessávú interferometrikus (Interferometric Wide Swath, IW) észlelési módban a függőlegessel 29,1° és 46° közötti szöget bezárva bocsátják le a Földre. Az erre merőleges hegyoldalról így erős visszhang érkezik, míg a másik oldalt a domborzat leárnyékolja. A két kép közti különbség oka tehát, hogy az egyik mérést északról délre vezető (ún. leszálló) irányban, a másikat délről északra haladva (felszálló irányban) készítette egy Sentinel-1 műhold.

Kapcsolódó linkek:

Hó helyett ültetvények – Tabúk, Szaúd-Arábia

Posted on Leave a comment

Egyik előző blogbejegyzésünkben az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának egyik friss, 2018. januári műholdképét mutattuk be. A Sentinel-2 műholdpáros egyik tagja szerencsére épp akkor repült el a terület felett, amikor a Szahara peremén, Algéria északnyugati részén a sivatagi homokdűnéket hó borította. A havazás január 7-én történt, másnap még látható volt a nyoma a műholdképen, de aztán a hó gyorsan el is olvadt.

A januári hazai hírekben egy másik különleges hóesés is szerepelt, a Szaúd-Arábia északnyugati részén fekvő Tabúk város térségében. Az országra jellemző száraz, meleg időjárás miatt ugyancsak ritka a hó, a magasabban fekvő területeken azért alkalmanként elő szokott fordulni. A mostani különös időjárási jelenség január 5-én este történt, de a vékony réteg a következő nap elejére már el is enyészett. Így az optikai földmegfigyelő műholdaknak semmi esélyük nem volt havas képet készíteniük Tabúk környékéről – ráadásul aznap a Sentinel-2 holdak egyikének sem arra vezetett a pályája. (Az európai Copernicus program Sentinel-2A és -2B műholdjainak párosából álló rendszerben a visszatérési idő egy adott, nem túl magas földrajzi szélességű terület fölé 5 napos.)

Ha ezúttal le is maradtunk a sivatagi hóról, a Sentinel-2 képek segítségével azért mégis érdemes körülnéznünk Tabúk környékén. Az alábbi műholdkép 2018. január 3-án, tehát a hírekben is szereplő havazás előtt készült. Középtájt alul kivehető maga a település, körülötte viszont sokkal feltűnőbbek a szabályos kör alakú alakzatok. Ezek művelt, öntözött mezőgazdasági táblák. A jellegzetes kör alak magyarázata, hogy a telek közepén található kútból a vizet egy forgó öntözőrendszerrel juttatják a talajra. Ameddig az öntözővezeték elér, addig zöldell csak a növényzet az egyébként sivatagi jellegű környezetben… Pontosabban a képen „kéklik”, de az csupán azért van, mert a műholdkép hamis színezéséhez a Sentinel-2 tizenhárom különböző spektrális sávját úgy kombináltuk, hogy a színek a felszín nedvességtartalmának különbségeit emeljék ki.

Tabúk (Szaúd-Arábia) egy 2018. január 3-án készült Sentinel-2 műholdképen, hamis színezésben. A várostól északra egy tó is látszik, a környék tele van jellegzetes kör alakú öntözött földekkel. (Kép: Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Lentebb megmutatjuk a műholdkép egy kinagyított részletét, méghozzá az 5 nappal később, január 8-án ugyanitt készült változattal összehasonlítva. Ekkorra persze már nyoma sem volt a rövid életű hótakarónak, de az öntözött táblák megmaradtak. A csúszka mozgatásával változtathatjuk, hogy a Sentiel-2 melyik hamis színezésű képét látjuk. Ami feltűnő, hogy helyenként az öntözés változásaira utaló egyértelmű jeleket fedezhetünk fel, pedig csak néhány nap telt el a két műholdátvonulás között.

A Tabúk környékén található, intenzíven öntözött mezőgazdasági földek változásainak szemléltetése Sentinel-2 műholdképek összehasonlításával, 2018. január 3. és január 8. között. (Képek: Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az itt bemutatott Sentinel-2 műholdképek megjelenítéséhez a szlovén Sinergise cég Sentinel Hub böngészőjét (EO Browser) használtuk.

Kapcsolódó linkek: