Az évszázad áradása Indiában

Posted on Leave a comment

India délnyugati részén, Kerala államban különösen heves esőket hozott az idei monszun. 1924 óta nem volt ott ekkora árvíz. Több száz ember vesztette életét az augusztus elején kezdődött áradások következtében, és milliónyira tehető azok száma, akiket ki kellett telepíteni otthonaikból. Mintegy 50 ezer lakóházban keletkeztek károk. A régióban augusztus 8-án kezdődtek a nagy esők, de az áradások csak súlyosbodtak, miután a teljesen megtelt víztározók zsilipjeit a gátak védelmében – jócskán megkésve, minden fokozatosság nélkül – megnyitották. A 80 tározóból szinte egyszerre zúdult le a víz, ami így az alacsonyabban fekvő területeket azonnal elöntötte.

Az évszázad áradásával kétszer is foglalkozott a NASA földmegfigyelési oldala, a napi hírekkel szolgáló Earth Observatory. Az első alkalommal, augusztus 22-én bemutatták a műholdas mérések alapján becsült csapadék mennyiségét ábrázoló térképet.

A csapadék mennyisége Délkelet-Ázsiában, a július 19. és augusztus 18. között eltelt egy hónapra vonatkozó összesített adatok alapján. A színskála a lehullott esőt mutatja cm egységben. Az adatok a Global Precipitation Measurement (GPM) műholdtól származnak. Jól látható, hogy nem csak Kerala volt kitéve a szokatlanul heves esőzéseknek. (Az adatokból animáció is készült; kép: NASA EO / Joshua Stevens / IMERG data from GPM at NASA/GSFC)

 

Keralában az esőzés először július 20-án vált különösen erőssé, majd augusztus 8–16. között érkezett a következő nagy csapadékhullám. Már június elejétől kezdve 42%-kal, augusztus első 20 napjában pedig 164%-kal több eső hullott, mint más átlagos években.

A NASA Earth Observatory augusztus 25-én két optikai műholdképet hasonlított össze. Az egyik az amerikai Landsat-8 műholddal készült február 6-án, még a monszunidőszak előtt, felhőmentes körülmények között. A másikat az európai Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának felvételei alapján állították elő, ugyancsak hamis – a vízfelületeket sötétkékkel kiemelő – színezéssel. A növényzet világoszöldben látszik. Ez utóbbi kép augusztus 22-én készült, amikor már többé-kevésbé elvonultak a felhők és a műhold kamerája számára láthatóvá vált a felszín nagy része.

(Képek: NASA EO / Lauren Dauphin / U.S. Geological Survey / módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / European Space Agency)

Kiegészítésül mi is bemutatunk egy képpárt, amely a Sentinel-1 műholdak apertúraszintézises radarberendezésével készült. A radaros technika előnye ebben az esetben, hogy a felhőzet nem zavarja a felszín leképezését. A radaros amplitúdóképeken a sima vízfelületek – ahonnan a műhold irányába nem szóródnak vissza a radarimpulzusok – sötétnek látszanak. A képpár egyike idén február 10-én (a fenti Landsat képhez közeli időpontban), míg a másik augusztus 21-én készült. A radarképek természetesen nem színesek, a hamis színezés ez esetben a felszínről visszavert radarjelek eltérő polarizációs tulajdonságain alapul.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link:

Nyáron gyorsuló grönlandi gleccserek

Posted on Leave a comment

Az utóbbi időben éves átlagban kicsit lassult Grönland négy legnagyobb gleccserének mozgása, de a nyári hónapok alatt természetesen „meglódulnak”. Hogy pontosan mennyire, azt az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1 radaros műholdpárosával mérték meg, 2014 és 2017 között. A Sentinel-1A 2014-ben állt pályára. Két évvel később a Sentinel-1B-vel kiegészülve a rendszer 6 napos időközönként képes megfigyeléseket végezni az egész földfelszínről. Ilyen gyakoriság mellett a gleccserek vizsgálatában is új eredményekre számíthatnak a kutatók.

A jórészt jéggel borított Grönland négy legnagyobb gleccserében (Jakobshavn, Petermann, Nioghalvfjerdsfjorden és Zachariae) tárolt jég, ha mind elolvadna, 1,8 méterrel emelné meg a világtengerek szintjét. Ennek a négy óriásnak a mozgását vizsgálták a Sentiel-1 adatok segítségével. A kutatók tanulmánya a The Cryosphere című folyóiratban jelent meg nemrég.

Az eredmények alapján a négy nagy gleccser valamivel lassabban halad az óceán felé, mint a megfigyelési időszakot megelőző években. A Jakobshavn-gleccser a szokatlanul meleg nyár miatt 2013-ban évente 17 km-t mozdult el, ez a sebesség mintegy 10%-kal csökkent. Nyaranként ugyanakkor a melegebb időjárás megteszi a hatását: az évszak három hónapja alatt a jégfolyamok akár a negyedével is felgyorsulhatnak a téli időszakban jellemző sebességükhöz képest.

A jégmozgás átlagos sebessége 2014. október és 2017. február között a Jakobshavn (a), Petermann (b), Nioghalvfjerdsfjorden és Zachariae (c) nevű grönlandi gleccsereknél, Sentinel-1 apertúraszintézises radarmérések alapján. (Kép: Lemos et al. 2018, The Cryosphere, 12, 2087)

A hasonló kutatások alapvető fontosságúak a sarkvidéki jégtakaró változásának jobb megértéséhez, a klímaváltozás hatásának, a várható tengerszint-emelkedésnek a modellezéséhez. A radaros módszer különösen hasznos, hiszen borult, felhős időben, illetve a hosszú sarkvidéki éjszakák alatt is ugyanúgy alkalmazható. A korábbi kutatások szerint 1992 és 2011 között Grönland jégtakarójának tömegvesztési sebessége 142±49 gigatonna/év volt. 2011 és 2014 között ez az érték számottevően, 269±51 gigatonna/évre növekedett.

Kapcsolódó linkek:

Leszakadt híd Genovában

Posted on Leave a comment

Augusztus 14-én összeomlott az észak-olaszországi Genovában az A10-es autópályának a Polcevera folyó fölött átívelő viaduktja. Az éppen az érintett közel 100 m-es szakaszon áthaladó személy- és teherautók a több mint 40 m-es mélységbe zuhantak. A romok között 40-nél is többen lelték halálukat, a sérültek száma is jelentős. A katasztrófát az első feltételezések szerint az 1960-as években épített híd szerkezeti hibái okozták. A forgalmas, Genova egyes részeit, valamint az olasz és a francia Riviérát összekötő autópálya-szakaszon manapság már naponta 25 ezer kamion haladt át. A túlterhelt hidat az elmúlt években is folyamatosan javították. Európában igen ritka a hidakkal kapcsolatos, a mostani olaszországihoz hasonló súlyú katasztrófa.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának felszíni felbontása nem olyan finom, mint egyes más távérzékelő vagy egyenesen kémműholdaké, amelyek képein akár 1 méter alatti részleteket is meg lehet különböztetni. Viszont egyszerre meglehetősen nagy (290 km széles) sávokat tud felmérni, 5 naponta készíthet felvételeket egy adott területről, és persze az is óriási előny, hogy ezek az adatok lényegében azonnal, mindenki számára szabadon hozzáférhetők. A fedélzeten működő MSI (Multispectral Instrument) berendezés 13 különböző színben, a látható és infravörös fény hullámhosszain érzékeny Sentinel-2 esetében a legjobb felbontás 10 m-es, ez a 2-es, 3-as, 4-es és 8-as számú, rendre 490, 560, 665 és 842 nm hullámhosszaknak megfelelő sávokra érvényes. Más színekben (5, 6, 7, 8a, 11, 12 jelű sávok, vagyis hullámhosszban kifejezve 705, 740, 783, 865, 1610 és 2190 nm) a Sentinel-2 által nyújtott felszíni felbontás 20 m-es, míg a fennmaradó három sávban (1, 9 és 10, vagyis rendre 443, 940 és 1375 nm hullámhosszak) 60 m-es.

A 10 m-es felbontás mellett – az alábbi képpár épp ilyen hullámsávok hamis színezésű, az épített környezetet kiemelő kombinációját használja – már jól megkülönböztethetők a szélesebb utak és hidak is, mint amilyen az összeomlott genovai is volt. A csúszka segítségével könnyen összehasonlítható képek 2018. július 31-én, alig két héttel a katasztrófa előtt, illetve augusztus 15-én, közvetlenül az eset másnapján készültek. Augusztus 14-én, a katasztrófa idején viharos idő és heves zivatar volt a helyszínen, de a 15-ei műholdkép elkészítését már nem zavarták felhők.

A zöld területek lényegében a növényzettel borított hegyoldalak, a lila különböző árnyalatai elsősorban beépített területeket, építményeket, vagy kopár felszínt jelölnek. A kép közepén átlós irányban látható az A10-es autópálya érintett szakasza, a nyugati végén egy alagútban, keleten az A7-es autópálya csomópontjában végződve. Az éles szeműek a második kép közepén felismerhetik, hogy az első, júliusi műholdképen még határozottan kirajzolódó egyenes út képe egy darabon megváltozott: ott zuhant a mélybe a hídszerkezet. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link:

Újra telnek a víztározók Fokvárosnál

Posted on Leave a comment

Egyik februári blogbejegyzésünkben írtunk arról, hogy A Dél-afrikai Köztársaság negyedik legnagyobb települése, a 3,7 millió lakosú Fokváros lehet a világ első olyan metropolisa, ahol hamarosan leállhat a vezetékes ivóvízellátás, kifogy a víz.

Szerencsére ez végül mégsem következett be. Közel fél évig tartó különleges szárazság után ugyanis áprilisra megérkezett a várva várt csapadék. Dél-Afrikában azóta több alkalommal jelentős mennyiségű eső hullott. Ez pedig azzal járt, hogy a már-már kiszáradt víztározók gyorsan újra töltődni kezdtek. A fokvárosi vízügyi hatóság szerint a város ivóvizét adó legnagyobb tározók telítettsége július közepére már elérte teljes kapacitásuk 55%-át.

Februárban a közelben fekvő legnagyobb tározó, a Fokváros vízellátásának majdnem felét adó Theewaterskloof szerepelt két Sentinel-1 radaros műholdképünkön. A radaros amplitúdóképeken a sima – a műholdról oldalirányban lebocsátott impulzusokat másfelé visszaverő – vízfelületek sötét foltokként jelennek meg. Most is két Sentinel-1 radarképet hasonlíthatunk össze a csúszka mozgatásával. Jól kivehető, hogy februárban, még mielőtt véget ért volna a hosszan tartó szárazság, a kép közepén látható tározóban lényegesen kisebb volt a vízfelület, mint mostanában. A második műholdkép nemrég, július 13-án készült.

A Sentinel-1 hamis színezésű képei kiemelik a vízfelület változását. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ami a Theewaterskloof telítettségét illeti, a minimumot január végén 13%-kal érte el, de júliusra ismét 40% fölé tornászta magát. Fokváros (egyelőre?) megmenekült a kiszáradástól. A hatóságok szerint a katasztrófa elkerülésében – a végül kedvezőre fordult időjárás mellett – szerepet játszott, hogy a lakosság a felhívásokat követve víztakarékosságba kezdett, valamint korszerűsítéseket hajtottak végre a vízvezeték-hálózaton. A városban egyelőre még óvatosak, így fenntartanak egyes korlátozásokat, amíg a tározók el nem érik teljes kapacitásuk 85%-át.

Kapcsolódó linkek:

Tengeri kerítés

Posted on Leave a comment

Izrael déli részén, a Gázai övezet határán, a határ mintegy meghosszabbításaként a Földközi-tenger vizébe nyúló tengeri akadály építésébe kezdtek május végén. Az izraeliek szokatlan lépésének célja, hogy megvédjék az ország területét a radikális palesztin Hamász szervezet tenger felől érkező esetleges támadásaitól. (Emellett természetesen a szárazföldi határvonal megerősítésén is dolgoznak.)

Az alább két, a csúszka mozgatásával könnyen összehasonlítható, a valóshoz közeli színeket mutató műholdkép a Copernicus program Sentinel-2 holdjaitól származik. Készítésük között majdnem pontosan egy év telt el. Míg tavaly nyáron még semmi nyoma nem volt az építkezésnek, az idén augusztus 4-ei állapotot mutató kép alapján „kinőtt” a partról egy kb. 100 m hosszú nyúlvány.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017-2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A hírek szerint a gát építése az év végére befejeződik. A műholdképeken jobbra fent Zikim település látható, tengerpartjának déli részén folyik az építkezés, ahová nehéz tehergépjárművekkel szállítják tonnaszám a követ. A gátat szögesdrót kerítés és érzékelők rendszere egészíti ki.

A tengeri védőgát építése Zikim mellett, augusztus 5-én. (Kép: Izraeli Védelmi Minisztérium)

Kapcsolódó link:

Egy év egy jéghegy életében

Posted on Leave a comment

Tavaly nyár közepén szakadt le az Antarktiszi-félsziget Larsen C jelű selfjegéről az a hatalmas jéghegy, amelyet a megelőző hónapokban már intenzíven figyeltek műholdas távérzékelési eszközökkel. Az egyre nagyobbra növő repedés végül 2017. július 12-én vezetett a jéghegy leválásához, amely azután az A-68 jelölést kapta.

Az A-68 utóélete az elmúlt bő egy évben egyelőre nem bizonyult olyan drámainak, mint a leszakadásához vezető viszonylag gyors folyamat. A jéghegy elég hamar két darabra tört, a nagyobbik az A-68A, a kisebbik az A-68B jelű. Az előbbi északon szinte egyáltalán nem, a déli vége felé is csak kb. 80 km-re távolodott el a stabil selfjég szélétől. (Ez nem a part vonala, hanem a partról a tenger fölé benyúló, a vízen lebegő, de a szárazföldi jéggel egy tömböt képező jégtömeg pereme.) A kisebb A-68B jéghegy némileg gyorsabban úszik el a Weddell-tengerben, de az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjának képén, amely 2018. július 20-án készült, felül középen még éppen látható. Összehasonlításul egy fél évvel korábban, január 28-én készített Sentinel-1 képet is bemutatunk. A csúszka segítségével váltogathatunk közöttük, érzékeltetve a jéghegy helyzetváltoztatását.

A fél év időkülönbséggel készített Sentinel-1 képeken követhetjük a jéghegyek elmozdulását, fejlődését. A képek extra széles (400 km-es) sávokat feltérképező üzemmódban (Extra Wide Swath Mode, EW) készültek, eredeti felbontásuk 25 × 100 m-es. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az A-68A lassúsága nem meglepő. Tömegét önállósodásakor egybillió (vagyis milliószor millió, 1012) tonnásra becsülték. A Weddell-tengert borító sűrű jég is megnehezítette, hogy az áramlások, az árapály és a szél gyorsan elmozdítsák a hatalmas tömböt. Az északi részen ráadásul a sekélyebb víz és egy jéggel borított sziklakibúvás akadályozza a mozgását. Ami azonban késik, nem múlik. A dagály és az apály ki-be mozgatja a nagy jéghegyet, az északi csúcsáról pedig a parttal való érintkezés miatt további darabok fognak letörni.

Érdekes megfigyelni a friss, júliusi képen, hogy az A-68A délkeleti oldala nem hogy fogyott volna, de még növekedett is. A radarképen ez a rész valamivel sötétebb színben látszik. A jéghegy itt mintegy összegyűjti a haladási irányába eső, az elmúlt télen keletkezett tengerfelszíni jeget. A Déli-sarkvidéken jelenleg még tart a tél. Így a látható fényben nem lehet megfigyelni a Larsen C körüli történéseket sem. Ilyenkor segítenek a radaros mérések, illetve az infravörös tartományban készített műholdképek is, amelyek alapján a kisebb felszínhőmérsékleti különbségek is feltérképezhetők.

Nem lehet megjósolni, meddig marad a Weddell-tengerben az A-68A jéghegy, mikor követi majd gyorsabban távolodó leszakadt darabját, az A-68B-t. Ez utóbbi is osztozik majd a legtöbb antarktiszi eredetű jéghegy sorsában: északi irányba, a Déli-Georgia-sziget és a Déli-Sandwich-szigetek felé sodorják az áramlások, a melegebb vizekben pedig fokozatosan feldarabolódik és elolvad.

Kapcsolódó linkek:

A görögországi tűzvész nyoma

Posted on Leave a comment

A múlt héten hatalmas tüzek perzselték fel Görögország Athéntól kb. 30 km-re keletre, az Égei-tenger partja mentén fekvő részét. A még nem végleges adatok alapján a katasztrófa halálos áldozatainak száma megközelíti a százat, és eltűnteket is keresnek még. Több mint 1500 ház vált lakhatatlanná. A gyanú szerint gyújtogatások okozhatták a rendkívül száraz és forró időben, viharos erejű szél mellett villámgyorsan terjedő tűzvészt. Ugyanakkor a hatóságok szerint a tűz elharapózását segítették a környék illegális házépítései is. Ez volt a modern Görögország történetének talán legnagyobb katasztrófája.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program optikai és infravörös tartományban működő Sentinel-2 műholdjainak segítségével képet alkothatunk a tűz pusztításáról. Alább a július 20-án (tehát még a tűzvészt megelőzően), illetve 30-án készült képeket hasonlíthatjuk össze a csúszka mozgatásával. Az ugyanarról a területről 10 nap időkülönbséggel 13 színben készült műholdfelvételeket úgy kombináltuk, hogy kiemeljük a tűz által felégetett területeket: ezek a barna szín különböző árnyalatait veszik fel. Július 20-án még semmi különös, 30-án viszont jelentős kártétel látszik. A kép közepén fekvő népszerű tengerparti üdülőfalu, Mati lényegében teljesen leégett. Bár a műhold felvételeit főleg a második időpontban felhők zavarták, így is kivehető a pusztítás mértéke.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az ábrázolt terület észak–déli irányban kb. 7 km kiterjedésű. Matitól délebbre, alul Rafina kikötője látható. A várost ugyancsak elérte a futótűz. A tengeren mindkét időpontban láthatók még hajók, illetve 30-án a part mentén a vízbe mosódott hordalék is feltűnő – a tűzvészt követően három nappal, július 26-án ugyanis özönvízszerű, áradásokat okozó eső hullt Athén környékén…

Kapcsolódó linkek:

Hungaroring: futam előtt, futam alatt

Posted on Leave a comment

Ezen az hétvégén, július 27–29. között rendezik a Formula-1 idei Magyar Nagydíjának versenyeit a Hungaroringen. Magyarország legmodernebb autóverseny-pályáján először 1986-ban rendezték meg ezt a versenyt, azóta is minden év nyarán, általában augusztusban – vagy idén július végén – kerül a versenynaptárba. A Hungaroring Budapest és Gödöllő között, Mogyoród mellett épült meg. A közel négy és fél km hosszan kanyargó aszfaltcsík jellegzetes formája a Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak felvételein is jól kivehető, amint azt az alábbi képpár mutatja. Az első, a valóságoshoz közeli színeket visszaadó kép két héttel ezelőtt, július 14-én készült. Szerencsére a műhold elhaladásakor felhőmentes volt az ég. Így a kép közepét elfoglaló versenypálya mellett látható Mogyoród egy részlete és az M3-as autópálya rövid szakasza (balra fent), illetve a Kerepeshez tartozó Szilasliget házai (jobbra lent). A figyelmesek a Hungaroringtől északra azonosíthatják a 2003-ban épült Aquaréna, Magyarország legnagyobb vízi élményparkja csúszdáit és medencéit is. A második kép július 27-én, a Formula-1-es nagydíj szabadedzései és időmérő edzései napján készült. Sajnos néhány felhő zavarja a látványt, de szerencsére magára a Hungaroringre és közvetlen környékére letekinthetünk a Sentinel-2 műholdpáros egyikének „szemével”.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A két kép a csúszka mozgatásával összehasonlítható. Látszik, hogy a verseny alatt a Formula-1-es csapatok és persze a nézők megjelenésének köszönhetően megváltozott a táj képe, a versenypálya környékét elfoglalták például a parkoló autók. Kicsit távolabb, a foltszerűen sorakozó mezőgazdasági táblák egyikén-másikán is látható változás, ahogy a nyári betakarítási és talajművelési munkák előrehaladtak július második felében.

Kapcsolódó linkek:

Gátszakadás Laoszban

Posted on Leave a comment

Július 23-án, helyi idő szerint este 8 óra körül átszakadt egy vízerőmű gátja Laosz délkeleti részén, a kambodzsai határ közelében. Emiatt a becslések szerint 5 milliárd köbméternyi – mintegy kétmillió olimpiai úszómedence térfogatával egyenértékű – víz zúdult a környező településekre Attapeu tartományban. A beleset nyomán több ezer lakóház semmisült meg, a halottak és eltűntek száma több százra tehető.

A Xepian-Xe Nam Noy gát és a tározó egy olyan létesítményhez tartozott, amely még nem készült el teljesen. Egy dél-koreai, thaiföldi és laoszi cégekből álló csoport építette, a munkálatok 2013 óta folytak. A megtermelt elektromos energia 90%-át Thaiföld használta volna fel. A termelést 2019-ben kezdték volna.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program apertúraszintézises radart használó Sentinel-1 műholdpárosának mérései alkalmasak az ilyen nagy területű vízelöntés tanulmányozására. A radaros amplitúdóképeken a sima vízfelületek sötétek, mert róluk lényegében nem történik visszaverődés a műhold irányába. Nem úgy, mint például a domborzatról vagy a települések épületeiről. A Sentinel-1 műholdak egyike a katasztrófa előtt, 2018. július 13-án, valamint röviddel utána, 25-én is átrepült a táj fölött. Alább a csúszka mozgatásával összehasonlíthatjuk a két képet.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A hamis színezés is kiemeli a vízfelületeket és jól láthatóvá teszi a változást. A kelet–nyugati irányban kb. 150 km kiterjedésű területet ábrázoló képek bal szélén a Mekong folyó egy rövid szakasza látszik. Alul az egyik mellékfolyója (Xe Khong), amely egy szakaszán (a képen alul középen) a Laosz és Kambodzsa közti államhatárt jelöli ki. Jobbra fönt egy nagy víztározó, amelynek felszíne a két műholdfelvétel között eltelt 12 nap alatt nem mutat eltérést. Annál inkább a tőle nyugati irányban fekvő másik, amelyből a gátszakadás következtében lényegében eltűnt a víz, ami a közeli, alacsony fekvésű területeket – lakott településeket, mezőgazdasági táblákat – öntötte el. A terület jelentős részét sáros víz borította el, sok helyen csak a fák és a házak teteje látszott ki alóla.

A gátszakadásért az építők a heves esőzést és árvizeket teszik felelőssé. Ilyen időjárási körülmények között optikai műholdfelvételekkel nem tanulmányozható a terület, a felhőborítás miatt.

Az átszakadt gát egyik kulcslétesítménye volt annak az ellentmondásos laoszi programnak, amely az szegénység sújtotta országot Ázsia vezető villamosenergia-termelőjévé és -exportálójává szeretné tenni. A Mekongon 11, mellékfolyóin nem kevesebb mint 120 gátat és vízerőművet terveznek építeni az elkövetkező két évtizedben. Mindennek a várható környezeti kárait nehéz alábecsülni. Tavaly is történt egy gátszakadás Laoszban, így a jelek szerint a létesítmények tervezése nem felel meg a követelményeknek, hiszen azok nem viselik el az extrém időjárási körülményeket.

Kapcsolódó linkek:

Kiszáradt Észak-Európa

Posted on 1 Comment

Európát, különösen annak északi országait idén nyáron szokatlan forróság és szárazság sújtja. A hőhullám hatásának megdöbbentő bizonyítéka az a két Sentinel-2 műholdfelvétel, amely Dánia egy részletét mutatja. Az egyik épp tavaly ilyenkor, 2017 júliusában készült, a másik most frissen, idén júliusban. A hőség és a csapadékhiány hatására azokon a mezőgazdasági földeken, ahol egy évvel ezelőtt dús növényzet volt látható a világűrből, most minden kiszáradt, amint azt a második képen a domináns sárgásbarna szín igazolja.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017-2018 / feldolgozás: ESA)

Az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján egy másik képpárt is összehasonlítottak. Ezek Sentinel-3 felvételek alapján készültek, tehát szélesebb a látómezejük és gyengébb a felbontásuk. Viszont egész Dánia mellett rájuk fért Németország és Svédország területének egy része is. Az itt bemutatott változások csupán 20 nap alatt történtek: az első kép idén június 30-án, a második július 19-én készült, a valódi színeket adja vissza. A növényzet gyors kiszáradására utaló jelek ugyancsak feltűnőek.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA)

Kapcsolódó linkek: