Az Agung alatt

Posted on Leave a comment

Amikor az Indonéziához tartozó Bali szigetén 2017-ben kitört az Agung nevű vulkán, megkezdődtek a kutatások, hogy miért aktivizálódott több mint 50 év elteltével újra ez a tűzhányó. A Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjainak segítségével, kettő vagy több időpontban, azonos területről végzett apertúraszintézises radarmérések felhasználásával, interferometrikus (InSAR) módszerrel a felszín deformációit vizsgálták. A háromtagú kutatócsoport érdekes megállapításait nemrég a Nature Communications folyóiratban publikálta.

Az Agung 2017 novemberében tört ki. Az előző hasonló esemény 1963-ban volt, akkor közel 2000 ember életét oltotta ki a váratlan természeti katasztrófa. Most szerencsére nem követelt áldozatokat a feléledő aktivitás, a kitörést megelőző földrengéseket követően a hatóságoknak sikerült 140 ezer embert biztonságos helyre kitelepíteni. A vulkáni füst és hamu miatt mindenesetre fennakadások voltak a repülésben, turisták ezrei rekedtek Balin. 2017 óta az Agung időről időre az aktivitás kisebb jeleit mutatja.

Balin két rétegvulkán (sztratovulkán) található, az Agung és a Batur. A vulkáni kúpok távolsága mindössze 16 km. Viszonylag keveset tudnak azonban arról, hogy az alattuk található magma hogyan tör a felszínre. Már az 1963-as események idején is felmerült a gyanú, hogy a két vulkán a felszín alatt összeköttetésben lehet. Az Agung kitörése után ugyanis a Batur tevékenysége is megélénkült.

Az Agung (jobba lent) és a Batur (balra fönt) optikai műholdképe a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjával készült, 2018. július 2-án. Az Agung kráterében levő fényes narancsszínű forró folt, amely az infravörös sávú felvételt felerősítő színezés jóvoltából látható, a folytatódó aktivitás jele. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az Agung és környezete Sentinel-1 adatok alapján történő mostani felszíndeformáció-vizsgálatával és modellszámításokkal sikerült rájönni, hogy a friss magma hogyan mozog a felszín alatt. Az Agung északi oldalán 8–10 cm-es emelkedést detektáltak a kitörést megelőző intenzív földrengés-tevékenységgel egy időben. Mindkét jelenség a csúcstól kb. 5 km-es távolságban volt, ami arra utal, hogy a magma nem csak felfelé, de oldalirányba is mozog. Ez az első meggyőző bizonyíték arra, hogy az Agung és a Batur közös magmarendszerrel áll összeköttetésben. A felfedezés fontos lehet a jövőbeli kitörések előrejelzése szempontjából és megmagyarázza az 1963-ban tapasztalt párhuzamos aktivitást Bali két vulkánjánál.

Sentinel-1 radar-interferométeres mérések alapján a Bali szigetén fekvő Agung vulkán mellett 2017 augusztusa és novembere között nagy kiterjedésű területen jelentős felszínemelkedés történt, amit a képen a szivárvány színeinek változása illusztrál. Ennek modellezése alapján a kutatók arra jutottak, hogy az Agung és Batun magmarendszere a felszín alatt összekapcsolódik. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: University of Bristol / COMET)

Kapcsolódó link:

Az Alpok, kis ráadással

Posted on Leave a comment

Az Európai Űrügynökség (ESA) heti rendszerességgel jelentkező földmegfigyelési videósorozatának március 1-jei epizódjában egy viszonylag ritkán elkapható Sentinel-3 műholdképet mutattak be. Február 16-án ugyanis az egész Alpok fölött szinte felhőtlen volt az ég, így a hóval borított hegycsúcsokat semmi sem takarta el a Copernicus program e műholdjának kamerája elől.

Az Alpok az egyik Sentinel-3 műhold 2019. február 16-án készített, a valódi színeket visszaadó képén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az Alpok hegyvonulata 1200 km hosszú, nyolc különböző európai országot (Franciaország, Monaco, Olaszország, Svájc, Liechtenstein, Németország, Ausztria és Szlovénia) érint. Az Alpok kb. 200 ezer km2-es területén mintegy 20 millió ember él.

Az Alpok fölötti tiszta, felhőmentes légköri viszonyokhoz képest érdekes kontraszt figyelhető meg. A hegyvonulattól délre a Pó folyó völgyét ugyanis egyenletes, szürkés árnyalatú köd (és részben szmog) takarja. Még délebbre tekintve, Korzika szigetének legmagasabb hegyeit is hó borítja, csakúgy, mint az olasz „csizma” közepén az Appenninek csúcsait. A leginkább az Adriai-tenger olasz partjai mentén látható világosabb, türkiz színű vizet minden bizonnyal a folyók által a tengerbe mosott hordalék okozza.

A videón elkalandoznak az Alpoktól keleti irányba is, ugyanis a Sentinel-3 műholdkép jobb szélére ráfért az Ausztria és Magyaroroszág határán fekvő Fertő. A kis szürkészöld folt Közép-Európa legnagyobb lefolyástalan tavát jelöli. Még keletebbre feltűnik a több mint 75 km hosszan elnyúló Balaton is, a maga jellegzetes smaragdzöld színével.

Ráadás az Alpokhoz: a fenti műholdképnek a Dunántúlt is tartalmazó részlete a Fertővel és a Balatonnal. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Kapcsolódó linkek:

Szárazság, tüzek

Posted on Leave a comment

Február végén a tél végi száraz, hosszan tartó csapadékmentes időjárás miatt országszerte több helyen pusztítottak avar- és mezőtüzek. A legtöbbjük feltehetően emberi felelőtlenség miatt lobbant fel, annak ellenére, hogy tűzgyújtási tilalom van érvényben. Veszprém megye sem volt kivétel. Külsővatnál, a Marcal folyó mentén például hatvan hektáron égett a nádas. A celldömölki és pápai tűzoltók dolga volt a lángok megfékezése.

A tűz következtében felperzselődött nádas jól látható az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 műholdjainak képén. Alább egy február 27-én készített műholdképet mutatunk be, amely a csúszka elmozdításával összehasonlítható a tíz nappal korábban, február 17-én ugyanarról a területről készített képpel. Az infravörös sávban készült felvételeket is felhasználó színkombináció feketével emeli ki a leégett nádas helyét, sőt a terület szélén a még aktív tűzfészkek is jól azonosíthatók, narancssárga foltokként.

A képen nagyjából átlós irányban a Marcal csíkja húzódik, középen a mintegy hatszáz négyzetméteres területen leégett nádassal. A közeli települések balra lent Külsővat, jobbra Marcalgergelyi. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link:

Színes kondenzcsíkok

Posted on Leave a comment

Aki sokat nézegetett multispektrális optikai Sentinel-2 műholdképeket (például itt), vagyis amilyeneket több hullámhosszon (színben) egyszerre készített felvételekből állítanak össze, találkozhatott már a látómezőbe kerülő repülőgéppel. A sugárhajtású gépek pedig a felszín felett kb. 10 km-rel repülve időnként kondenzcsíkot is húznak maguk után, így hát természetes, hogy ilyesmi is felbukkanhat a műholdképeken.

A kondenzcsík valójában az erre alkalmas légköri viszonyok között mesterségesen létrejövő felhő. A repülőgép-hajtóművekből kiáramló égéstermékek a levegőben levő vízpára számára kondenzációs magvakat képeznek. Ha elegendő vízpára van jelen és az kifagy az aeroszol-szemcséken, akkor jön létre a csík az elhaladó repülőgép nyomában. Ez a keskeny mesterséges felhősáv néha igen rövid életű, szinte a szemünk láttára eloszlik. Máskor hosszabb időn át is fenn tud maradni, a légáramlatok hatására alakja megváltozik, szétterül.

Kondenzcsíkokat az égre feltekintve „alulról” is gyakran láthatunk. Ha nagy a repülőgép-forgalom és sokáig megmaradnak a csíkok, néha keresztbe-kasul rajzolják az eget. De a kondenzcsíkokat sosem látjuk szivárványszínűnek. Miért tűnnek akkor annak a műholdképeken?

Egy repülő vagy három? Miért szivárványszínű a kondenzcsík? A Copernicus program Sentinel-2 műholdpárosának egyik tagja 2018. december 19-én készítette az ehhez a képhez felhasznált felvételeket. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ezt az érdekes kérdést járta körül blogbejegyzésében Tyler Erickson. Az elemzésének lényegét rövidített változatban mi is bemutatjuk. Illusztrációként egy tavaly december 19-én, Magyarország északnyugati csücske, pontosabban a Fertő fölött készített Sentinel-2 műholdképet használunk.

A Sentinel-2 műholdak MSI (Multi-Spectral Instrument) nevű kamerája 13 hullámsávban érzékeny, a spektrumnak a kéktől a közeli infravörösig terjedő tartományában. A különböző felvételeket (vagy akár ezek kombinációit) a vörös, zöld és kék alapszínekhez rendelve, előállíthatók a valódihoz hasonló, vagy akár mesterséges (hamis) színeket mutató műholdképek. A fenti kép rendre a B04, B03 és B02 jelű sávokhoz tartozó felvételekből készült, a rend kedvéért az ezeknek megfelelő hullámhosszak: 665 nm (narancs), 560 nm (zöld) és 490 nm (kék).

Ami először feltűnik, hogy három repülőgépet látunk, holott nyilvánvalóan az utasszállító gépek nem repülnek ilyen szoros „kötelékben” – vagyis a valóságban csak egy gépről van szó, a magyarázatot pedig valahol a felvételek készítésének módjában kell keresnünk. Ha megértjük, hogy miért látunk mégis három gépet, rögtön látni fogjuk azt is, miért fut egymás mellett látszólag ilyen sok párhuzamos kondenzcsík. Mivel mindegyik különálló felvételhez más-más alapszínt rendeltünk, amikor „kikevertük” a kombinált műholdképet, a szivárvány színeit nem kell már külön megmagyaráznunk: ha a csíkok – ahogy elvárnánk – átfednék egymást a különböző felvételeken, akkor a kondenzcsík is fehér volna.

De nem fedik. A Sentinel-2 kamerájának fókuszában a digitális képalkotó detektor úgy működik, hogy a műhold repülési irányára merőleges sorokban tapogatja le az alatta levő terepet, ahogy az űreszköz elhalad. A beérkező fényt színekre bontják, és a más-más pozícióban elhelyezkedő detektorelemekre vetítik. Így minden egyes hullámhosszon egy kicsit eltérő irányban „lát” a kamera. Ezt a hatást a műhold pályamagasságának ismeretében könnyen tudják korrigálni a felszínre vonatkozóan. (Ezért nem is látunk szivárványszínű, megtöbbszöröződött felszíni alakzatokat a képeken.) Viszont a repülőgép magasabban repül, így rá a felszínre vonatkozó korrekció nem működik helyesen. Természetesen a repülőgép magasságára is el lehetne végezni a korrekciót, ekkor azonban az alatta elterülő táj játszana a szivárvány színeiben, ami nem volna kívánatos – elvégre mégis a felszínt figyelik ezekkel a műholdakkal, nem a repülőgépeket.

A magasan repülő gépről is azt „hiszi” a rendszer, hogy egy felszíni alakzat, így a parallaktikus hatás korrekciója nem működik helyesen. A vázlatrajz nem méretarányos. (Illusztráció: Tyler Erickson / Google Earth and Earth Engine)

Végül az alábbi animáció segítségével figyeljük meg, hogy a fenti műholdkép összeállításához használt egyedi, egyszínű felvételek hogyan festenek, ha egymás után külön-külön megnézzük őket. Könnyen azonosítható, hogy a kombinált valódi színes képen melyik színes kondenzcsíkért melyik hullámhosszú Sentinel-2 műholdfelvétel felel. Érdekesség, hogy a valóságban dupla (vagyis a repülőgép két szárnya alatti hajtóművekből eredő) kondenzcsíkok távolsága és a parallaxisból adódó látszólagos távolságkülönbség éppen megegyezik, az egyes csíkok átfednek. Így lesz belőlük a színkeverés alapján látszólag négyféle különböző csík a kombinált képen.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Fekete hó

Posted on Leave a comment

„Így néz ki a hó a pokolban?” – tette fel valaki a kérdést az orosz közösségi oldalakon, miközben sokan osztották meg a furcsa látványról készített fényképeket és videókat. A magyar sajtóig is elért a híre, hogy a napokban Szibériában, a Kemerovói területen fekete színű hó hullott. A leginkább Prokopjevszk, Kiszeljovszk és Lenyinszk-Kuznyeckij települések voltak érintettek. Az első két, százezer körüli lakosú város az alább bemutatott Sentinel-2 műholdképekre esik, középen Kiszeljovszkkal, délebbre Prokopjevszkkel.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A két, valódi színeket mutató kép közül az első február 1-jén ábrázolja a behavazott tájat, ahogyan az a Föld körüli pályáról látszott. A második tíz nappal később, február 11-én készült. A változást a csúszka elmozdításával könnyen észrevehetjük. A második képen keresztben végig, legalább 50 km hosszan húzódik egy szürkés-feketés folt. Nem a hó olvadt el időközben a februári hidegben, hanem egy új réteg hullott rá. Ezt pedig a környező külszíni bányákból származó szénpor színezte feketére.

Ezen a vidéken a környezetszennyezés megszokott dolog, ami sajnos a lakosság egészségi állapotában is kimutatható. A mostani eset azonban még ott is kirívó, a helyi ügyészség vizsgálódni is kezdett az ügyben. A jelek szerint a prokopjevszki szénbányában hibásodott meg az a berendezés, amely a levegőbe jutó szénport lenne hivatott kiszűrni.

Kapcsolódó link:

Szenegambia-híd

Posted on Leave a comment

Két nyugat-afrikai ország, Gambia és Szenegál kereskedelmének fellendítését várják attól az újonnan megépült útszakasztól és hídtól, amely az országokat kelet–nyugati irányban kettészelő Gambia folyón ível át. A nem kevesebb mint 63 éve tervezgetett hidat 2019. január 21-én avatták fel ünnepélyes keretek között, a két államfő jelenlétében.

A Szenegambia-híd az átadása előtt, az európai Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjának valódi színeket visszaadó felvételén, 2019. január 5-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A két ország közül a kisebbik, Gambia területe (alig több mint 10 ezer km2) teljes egészében Szenegáléba ékelődik, a Gambia folyó partjai mentén hosszan benyúlva. Nyugatról az Atlanti-óceán határolja, egyetlen szomszédja pedig Szenegál. Így az új híd és a hozzá tartozó 25 km-es útszakasz csatlakozó része is gambiai területen épült meg, de jelentősen hozzájárul Szenegál északi és déli vidékeinek összeköttetéséhez is. Gambia egyébként a kontinentális Afrika legkisebb területű állama, sík területen fekszik, lakosainak száma megközelíti a 2 milliót. Gambia meglehetősen elmaradott, ásványi kincsekkel nem rendelkező, főleg a mezőgazdaságból élő ország.

Új híd épült Nyugat-Afrika legnagyobb folyóján, a Gambián. Az elmúlt három évből származó Sentinel-2 műholdképekből összeállított animáció az építkezés folyamatát illusztrálja. A képek 2016, 2017, 2018 és 2019 januárjában készültek. A híd tágabb környezetét 2019. január végén készített Sentinel-3 és Sentinel-2 műholdképek mutatják be. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A 100 millió dollárba kerülő út- és hídépítést PPP konstrukcióban valósították meg, vagyis a befektetés fejében a magánberuházó kapta meg a hídpénz szedésének jogát. A finanszírozáshoz az Afrikai Fejlesztési Bank is hozzájárult.

Kapcsolódó linkek:

Több pénz a Copernicus műholdjaira

Posted on Leave a comment

A Copernicus földmegfigyelési programot irányító Európai Unió (EU) és az űrszegmensért felelős Európai Űrügynökség (ESA) megújította együttműködési megállapodását. A január 22-én Brüsszelben aláírt egyezmény szerint az ESA az eddigieknél 96 millió euróval többet kap az EU-tól. A plusz forrással együtt persze többletfeladat is jár, elsősorban a Sentinel-6 műhold fejlesztése, illetve a Copernicus adatokhoz való hozzáférést megkönnyítő DIAS (Data Access and Information Services) szolgáltatások fejlesztése.

A világ legnagyobb környezeti megfigyelőprogramjának, a Copernicusnak a működése jelentős részben a Föld körüli pályán keringő és ott szolgálatszerűen méréseket végző műholdak adatain alapul. A program számára dedikált Sentinel műholdak fedélzetén korszerű, egymást kiegészítő megfigyelésekre alkalmas műszerek repülnek.

Fantáziakép a Copernicus program Sentinel műholdjainak családjáról. (Kép: ESA)

Az EU és az ESA között először 2014-ben jött létre Copernicus megállapodás, a mostani ennek a harmadik kiegészítése. Összességében az EU a mostani plusz pénzzel együtt 3,24 milliárd euró értékben ad (illetve adott) megbízást az ESA-nak az űrszegmens fejlesztésére, s részben a működtetésére is, a 2014 és 2021 közötti időszakban.

Johann-Dietrich Wörner, az ESA főigazgatója az aláírási ceremónián kiemelte, hogy eddig már hét Sentinel műhold állt pályára, s ezek naponta terabájtos nagyságrendben produkálnak földmegfigyelési adatokat. Az Európai Bizottság belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős főigazgatóságának vezetője, Lowri Evans szerint a Copernicus alapvető változást hoz a környezetünk védelmében. A szinte azonnal rendelkezésre álló, jó minőségű adatok és szolgáltatások megteremtik a környezet hatékony védelmének, a klímaváltozás hatásaihoz való jobb alkalmazkodásnak, a katasztrófahelyzetekre való megfelelő reagálásnak a feltételeit. A Copernicus kitűnő példája az európai összefogásnak és innovációnak, a megállapodás aláírása pedig újabb mérföldkő az EU és az ESA hosszú távú, gyümölcsöző együttműködésében.

Az aláírási ceremónia résztvevői 2019. január 22-én Brüsszelben, a 11. Európai Űrpolitikai Konferencián. (Kép: ESA)

Ugyanezen alkalommal az EU az európai műholdas meteorológiai szervezet, az Eumetsat támogatását is megnövelte. Az Eumetsat felel egyes Sentinel műholdak – jelenleg elsősorban a Sentinel-3 műholdpáros – üzemeltetéséért és adataik feldolgozásáért.

Kapcsolódó linkek:

Befagyó Balaton, színesben

Posted on Leave a comment

Ezen a télen még nem volt tartósan olyan alacsony a hőmérséklet, hogy a Balaton felszínén korcsolyázásra alkalmas vastagságú jég keletkezzen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fagyott volna be a tó vize, akár nagyobb kiterjedésű felületeken. Az illetékesek azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy senki ne menjen a vékony jégre, hiszen az könnyen beszakadhat.

A Balatonról most egy olyan műholdas képet mutatunk, amelyet a Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjaival készült felvételek kombinálásával állítottunk elő. Három januári radaros amplitúdóképet használtunk fel, ezek 9-én, 21-én és 27-én készültek. Maguk a műholdradaros amplitúdóképek szürke skálásak, és a felszín radarvisszaverő képességét ábrázolják: ahol fekete színt látunk, onnan egyáltalán nem verődik vissza radarjel a műhold irányába. A Sentinel-1 műholdak ugyanis nem függőlegesen lefelé, hanem némileg oldalirányban bocsátják le a radarhullámokat, miközben elrepülnek a felszín felett. Ilyenek sötét foltok például a sík vízfelületek. Ezzel szemben erős radarvisszhangot produkálnak, s így az amplitúdóképen fényes pontokként jelennek meg például az épületek, egyes tereptárgyak.

Hogyan lett színes a kombinált Sentinel-1 radarkép? A különböző felvételi dátumokhoz eltérő alapszíneket (vörös, zöld és kék) társítottunk. Így azokon a helyeken, ahol mindhárom januári időpontban hasonlóan erős volt a műhold irányába visszaszórt radarjel, ott a megfelelő képpont színe fehér. Ahol viszont élénk színeket látunk, az az időbeli változásra utal.

A Balaton 2019 januárjában, három Sentinel-1 radarkép színes kombinációjával. A vörös színhez a január 9-én, a zöldhöz a január 21-én, a kékhez pedig a január 27-én készült felvételeket használtuk fel. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Balaton keleti medencéjében például január elejére vékony, nem egybefüggő jégréteg alakult ki. Ahol a jégfelszín nem tükörsima, hanem töredezett, onnan a műhold némi radarvisszhangot detektál, erre utalnak a piros színű foltok a Balatonon (emlékeztetőül: a piros színt a január 9-én készült képhez rendeltük). A tó területét mégis inkább a kék szín uralja. S valóban, a hónap utolsó hetére egyre nagyobb felületen jelent meg a jégborítás, különösen a partok mentén, a sekélyebb vizek fölött. Nem véletlen, hogy a kék szín leginkább a tó déli partja mentén jellemző, a töredezett, repedezett, feltorlódott jégnek köszönhetően. Ugyancsak feltűnően kék a Kis-Balaton területe, vagyis onnan is erősebb volt a radarjelek visszaverődése január 27-én.

A fenti kép kinagyított részlete a Balaton keleti medencéjét mutatja. Alul középen feltűnnek Siófok épületei (fehérrel), a bal alsó sarokban a Tihanyi-félsziget. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link:

Megfeneklett uszály a Dunán

Posted on Leave a comment

Egy furcsa látványosság, egy zátonyra futott román felségjelű uszály kelti fel az arra járók figyelmét a Duna Esztergom és Szob közötti szakaszán, a folyó kellős közepén. Az uszály január 16-án a jelek szerint letért a hajók számára kijelölt útvonaltól és megfeneklett. A rendhagyó helyzetről látványos videó és légi felvételek is készültek. Ezekről látható, hogy mostanra szinte az egész hajótest szárazra került, a Duna alacsony vízállásának köszönhetően. Ez azt is jelenti, hogy addig nem tudják elmozdítani, amíg újra áradni nem kezd a folyó. Szerencsére a hajótest nem sérült meg.

(Videó: GoPro Special Videos)

Egy uszály elegendően nagy méretű ahhoz, hogy a Copernicus program optikai Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjainak, vagy a radaros Sentinel-1 párosnak a képein felismerhető legyen. A Sentinel-2 képekkel ugyanakkor most nincs szerencsénk, mivel január 16. óta minden műholdelhaladás idején erősen felhős, borult volt az időjárás, így a kamerák csak a felhőzet tetejéről tudtak felvételeket készíteni. A radaros műholdakat azonban nem zavarja a felhőzet a felszín leképezésében. Így most Sentinel-1 műholdképek segítségével mutatjuk be a helyzetet, a Dunán „keresztben álló” megfeneklett uszályt.

Alább két képet hasonlíthatunk össze a csúszka segítségével. Mindkettő egyenként 3-3 különböző Sentinel-1 radaros felvétel felhasználásával készült. A felvételek között 6 napos az időkülönbség, az első hármas még az uszály zátonyra futása előttről (2018. december 31., 2019. január 6. és 12.), a másik már az azt követő időszakból (2019. január 18., 24. és 30.) származik. Az egyes komponensekhez rendre a vörös, zöld és kék alapszíneket rendeltük, így kombinálva alakítottuk át az eredetileg szürke skálás radaros amplitúdóképeket színessé. (A 6 napos időkülönbség nem véletlen: bár ennél sűrűbben is készülnek Sentinel-1 felvételek a területről, egy adott pálya menti irányból, ugyanolyan geometriai elrendezés mellett éppen ekkora időközönként ismétlődnek a Copernicus program radaros műholdjainak elhaladásai.)

A színek így valójában segítenek megkülönböztetni az állandó és a változó (mozgó) radarvisszaverő felületeket. Ahol mindhárom időpontban egyforma volt a műhold irányába visszaszórt radarjel, ott a kombinált képen fehér színt látunk. Ahol viszont eltérnek a színek, ott valami megváltozott. Tekintsük például a második (január végi) színes képkombinációt. A Duna északi (bal) partján, az Ipoly torkolatától keletre Szob városának erős radarvisszhangot produkáló épületei, az Ipolyt keresztező vasúti híd mind fehér foltokként jelennek meg, de egy zöld csík a vasútállomásnál arra utal, hogy január 24-én, a műhold elhaladásának idején egy vasúti szerelvény állt ott, ahol a másik két napon nem. Ugyanígy a Duna sötét szalagján látható piros és zöld foltok a január 18-án, illetve 24-én éppen ott elhaladó hajókat jelzik.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018-2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Mozdulatlan, vagyis mindhárom időpontban ott maradt viszont a folyó (és a kép) közepén a megfeneklett uszály. Ugyanazon a helyen a január 16. előtti radarképek kombinációján nem látszik semmi különös, erős radarvisszhangot produkáló objektum – legfeljebb magának a zátonynak a halvány foltja vehető ki.

Tekintettel arra, hogy az uszály feltehetően hosszabb ideig kényszerül a Dunán, Esztergom alatt, a Magyarország és Szlovákia közötti államhatár közelében fekvő zátonyon vesztegelni, még arra is van remény, hogy hamarosan Sentinel-2 műholdképeken is megpillantsuk.

Kapcsolódó linkek:

Gátszakadás Brazíliában

Posted on Leave a comment

Január 25-én (pénteken) Brazília Minas Gerais államában, Brumadinho városától északkeletre átszakadt egy vasércbányászattal foglalkozó vállalat zagytározójának gátja. A becslések szerint 12 millió köbméternyi iszap árasztotta el hirtelen a tározó alatt húzódó völgyet, egy másik gátat is magával sodorva. A helyi időben déltájban történt ipari katasztrófa során több mint 300 ember eltűnt. A hét végéig már közel 60 áldozatot találtak meg, de félő, hogy az eltűntként nyilvántartott személyek sem élték túl a hatalmas iszapömlést. A hatóságok nehéz körülmények között, helikopterről kutatnak az esetleges túlélők után. Újabb gátszakadásveszély miatt a környező településeken 24 ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának egyik tagja a katasztrófa után két nappal, január 27-én repült el a terület felett. Bár a műholdfelvételek készítésének idején az iszappal elöntött völgy környékét vékony felhő borította, így is jól megítélhető az elöntés mértéke. A több hullámhosszon készített felvételekből összeállított hamis színezésű műholdképet a csúszka elmozdításával összehasonlíthatjuk a tíz nappal korábban, még a gátszakadás előtt, majdnem felhőmentes körülmények között készült Sentinel-2 műholdképpel.

A képek valamivel több mint 8 km széles területet ábrázolnak. A növényzet zöld, a vízfelületek kékek, a kopár felszín és az iszappal elöntött területek barna színűek. A felhők fehérek, a tájra vetülő árnyékuk fekete. A zagytározó, amelynek a gátja összeomlott, a jobb felső részen található. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link: