Zágráb

Posted on Leave a comment

Ma hazánk egyik déli szomszédja, az 1991-ben függetlenné vált Horvátország történetének egyik legnagyobb sportsikerét érte el: döntőt játszott a labdarúgó-világbajnokságon. Válogatottjuk végül 4:2 arányban alulmaradt a franciák ellen a világbajnokság döntőjében, a moszkvai Luzsnyiki-stadionban. Mivel azonban Párizzsal kapcsolatos blogbejegyzésünk már volt korábban, és a franciáktól amúgy is kevésbé váratlan volt a döntőbe jutás, ez alkalomból Horvátország fővárosát, Zágrábot mutatjuk be az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-2 műholdjának friss képén. A Sentinel-2 műholdpáros fedélzetén egy 13 színben, látható és infravörös hullámhosszakon érzékeny kamera repül, amellyel akár 20 m-es felbontásban tudnak készíteni felvételeket – már amikor a felhőzet épp nem akadályozza a megfigyelést.

Néhány nappal ezelőtt, július 10-én Zágráb felett nem akadályozta, legalábbis néhány kisebb folttól eltekintve. Ezek a kép felső részén fehér színben láthatók, tőlük északnyugati irányban pedig az ugyanolyan alakú, de fekete foltok a felszínre vetülő árnyékukat jelzik. A kép színezése céljából a vörös, zöld és kék alapszínekhez a Sentinel-2 kamerájának egy-egy sávját választottuk ki úgy, hogy a domináns szín a zöld legyen – elvégre a focipálya gyepszőnyege is ilyen. A hamis színezés ugyanakkor jól kiemeli a különféle felszínborítási típusokat.

Zágráb hamis színezésű Sentinel-2 műholdképen, 2018. július 10-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Zágrábon nyugat–keleti irányban átfolyó Száva kanyargó szalagja, valamint a közelében levő tavak sötétkékek. Jól kivehetők a város fő útvonalai, a beépített területek, és a Zágrábot elkerülő autópályák a csomópontjaikkal együtt. A horvát fővárostól délkeleti irányban, a Száva jobb partján (a képen jobbra lent) kitűnik a néhai Franjo Tudjman államelnök nevét viselő nemzetközi repülőtér. Környékén a kisebb-nagyobb, leginkább elnyúlt téglalap alakú foltokból álló, számos színárnyalatot felvonultató területek mezőgazdasági táblák.

Szintén a folyótól délre, a Száva és a várost elkerülő A3-as autópálya között hosszan elnyúló szürke folt egy 100 hektáron elterülő vasúti rendező pályaudvar (Ranžirni kolodvor). A közel 1 millió lakosú Zágrábot északról a Medvednica-hegység határolja, amelyből erre a műholdképrészletre már kevés jutott.

Kapcsolódó linkek:

Ha nyár, akkor Balaton

Posted on Leave a comment

A Balaton Magyarország és tágabb földrajzi környezetünk legnagyobb tava. Teljes vízfelülete mintegy 600 négyzetkilométer. Hossza 77 km, szélessége 1,5 km (a Tihanyi-félszigetnél) és 12,7 km (Balatonvilágos–Balatonalmádi) között változik. Vize sekély, átlagosan 3–4 m, de a legnagyobb mélysége sem több 11 m-nél. Nyáron a víz hamar felmelegszik, kiválóan alkalmas fürdőzésre. A Balaton és környéke a fürdőzés, a vízi sportok és a környező táj miatt kedvelt pihenőhely, népszerű turisztikai célpont, különösen a nyári hónapokban.

Az itt bemutatott két műholdkép révén – még ha csak virtuálisan is – magunk is ellátogatunk a Balatonhoz. Ehhez az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel műholdsorozatának két különböző elven működő képviselője, egy radaros Sentinel-1 és egy látható/infravörös hullámhosszakon fényképező Sentinel-2 lesz a segítségünkre. Egyúttal ízelítőt kaphatunk abból, hogy miféle egymást kiegészítő információval szolgálhatnak ezek a földmegfigyelő műholdak.

A Balatonról készült két június közepi műholdkép – balra az optikai, jobbra a radaros – a csúszka mozgatásával összehasonlítható. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Sentinel-1 műholdpáros mindegyik tagjának a fedélzetén egy apertúraszintézis elvén működő radarberendezés működik. Ez az adott terület fölött elrepülve a felszínre bocsátja radarhullámait, majd az onnan visszaszórt jeleket rögzíti. Az így előállítható amplitúdóképen a sima, sík felületek – mint például a Balaton víztükre – feketének tűnnek, mivel a műhold a radarimpulzusokat a függőlegestől némileg eltérő irányban, kicsit oldalra sugározza le. A rádióhullámok így nem a műhold irányába verődnek vissza. Ha viszont olyan felszíndarabot érnek, ahonnan sok a visszaszórt jel, világosabb képet kapunk.

Hamis színezésű Sentinel-1 radaros műholdkép a Balatonról és környékéről, 2018. június 15-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Balatonról idén június 15-én készült, itt látható Sentinel-1 kép színezéséhez a visszavert radarjelek eltérő polarizációs tulajdonságait használtuk ki. A sárga foltok a beépített területeket, a lakott települések épületeit jelzik. A legfeltűnőbb közülük a Balaton-felvidéken Tapolca, a tó északnyugati csücskénél Keszthely, a déli part közepén pedig az egybeépült Balatonboglár és Balatonlelle. Északon a Bakony domborzata, délen a Dunántúli-dombság jellegzetes északkelet-délnyugati irányú vonulatai kivehetők. A szántóföldek színárnyalata a művelés típusától, a termesztett növényektől és fejlődési állapotuktól függően eltér, ez adja a „foltos” mintázatot a radaros műholdképen. A Balatontól délre láthatók még nagyobb kiterjedésű sötét, sokszögletű foltok. Ezek Fonyód és Balatonlelle mellett halastavak, tehát szintén vízfelületeket jeleznek. Siófoktól délre viszont a Kiliti repülőtér elnyúlt négyszögletes – műholdirányú radar-visszaverődést nem produkáló – területe tűnik ki környezetéből sötét árnyalatával.

A fenti radaros műholdkép egy kinagyított részlete, a feltűnő településekkel és a halastavakkal.

Az optikai Sentinel-2 műholdképen is jellegzetes látványt nyújtanak a mezőgazdasági táblák. A valóságos színeket visszaadó kép a radarképéhez közeli napon, 2018. június 12-én készült, amikor szerencsére majdnem felhőmentes volt az idő. (A radaros módszert nem zavarja a felhőzet, az optikai műholdas távérzékelést annál inkább. Itt csak kisebb fehér felhőpamacsok láthatók.) A bakonyi erdők sötétzöldek, más területek a zöld és a barna különféle árnyalatait mutatják, a növényborítás mértékétől és típusától függően. Színük alapján szintén elkülöníthetők a települések.

Magának a Balatonnak a vize sem egységes árnyalatú. A hol erősebb, hogy gyengébb szelek, vízáramlások, a tavat tápláló befolyó vizek hatása megmutatkozik abban, hogy mennyire sötét vagy világos a vízfelszín. Erős szél, hullámverés idején például jobban felkavarodik az üledék, a Balatonba torkolló patakok, illetve a Zala folyó (a tó délnyugati sarkában) pedig szerves anyagokban gazdagabb, sötétebb vizet szállít a tóba. (A témáról a BalatonScience Facebook-oldalon olvashatnak többet az érdeklődők.)

Valódi színezésű Sentinel-2 optikai műholdkép a Balatonról és környékéről, 2018. június 12-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Színpompás szaharai vulkán

Posted on Leave a comment

A kép olyan, mintha egy festő palettáját látnánk, de a valóságban a Sentinel-2B műhold adatai alapján hamis színezéssel állították elő. A Copernicus program Sentinel-2 távérzékelő műholdpárosának mindkét tagja innovatív, 13 különféle hullámhosszon érzékeny kamerákkal van felszerelve. Így lehetővé válik a színek kombinálása, s ezzel a felszín egyes tulajdonságainak – a jelen esetben a kőzet típusának – a kiemelése.

Az Emi Koussi a Sentinel-2B 2017. november 27-én végzett mérései alapján, hamis színezéssel készített műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

 

Az Emi Koussi vulkáni eredetű hegy Afrikában. Nem csak Csád, de az egész Szahara legmagasabb képződménye. A vulkán már nem aktív, utolsó kitörésének ideje sem ismert, de évmilliós távlatban lehet. A pajzsvulkán a környező, homokkő alkotta síkságok fölé emelkedik mintegy 3 km-rel, tengerszint feletti magassága megközelíti a 3500 métert. A hegy tetején jól kivehetők a kalderák, vagyis a mélyedések, amelyeket a gyorsan kitörő magma nyomán beomló, a kiürült magmakamra fölött összeroskadó felszín alakított ki. Növényzet hiányában a hegy alakját a szél és a víz eróziója is jelentősen formálta hosszú időtávon. Az így kialakult árkok némelyike akár 30 m mély is lehet, több kilométer hosszan húzódva a hegy oldalán. A vulkáni kúpot alkotó megszilárdult láva a műholdképen zöldes árnyalatban látszik. A környező területeken a homokkő élénk vörös és sárga színekben pompázik.

A Csád északi részén található Emi Koussi műholdképe szerepelt az Európai Űrügynökség heti földmegfigyelési videósorozatának egyik közelmúltbeli epizódjában.

Kapcsolódó linkek:

Tűz Manchester közelében

Posted on 3 hozzászólás

Június 24-én csaptak fel először a lángok a Saddleworth-lápvidéken, az angliai Manchestertől nem messze található Stalybridge település közelében. A tüzet először látszólag gyorsan sikerült megfékezni, de másnap újult erővel csapott fel. A felszín alatt izzó tőzeg lehetett az oka, hogy a napokig tartó tüzet igen nehezen tudták eloltani. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltóságnak a hadsereg segítségét is igénybe kellett vennie. A környező falvakból száznál több embert kellett kitelepíteni a sűrű füst miatt. A tűz fellángolásában és gyors terjedésében szerepet játszott a Nagy-Britanniában szokatlanul meleg és száraz időjárás.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának tagjai június 26-án és 29-én is elrepültek Nagy-Britannia fölött. Az itt bemutatott műholdképek a szlovén Sinergise cég Sentinel Hub EO Browser adatbázisából származnak, a színezésükhöz pedig a színképi sávok speciális kombinációit használtuk. Ez az első, június 26-i képen az aktív tűzfészkek gyűrű alakot formáló helyszíneit mutatja. A második, június 29-éről származó műholdképen a tűz által érintett területeket emeli ki.

Az angliai Saddleworth-lápvidéken pusztító tűz füstje és a tűzfészkek Sentinel-2 műholdképen, 2018. június 26-án. Bal oldalt alul a település Stalybridge. A kép közepén látható világosabb színű tájsebet a külszíni bányaművelés ejtette, jobbra a sötétebb alakzat egy víztározó. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A tűz által felégetett terület három nappal később, június 29-én, ugyancsak egy hamis színezésű Sentinel-2 képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Sentinel-3 tandem

Posted on Leave a comment

A Föld változó globális környezeti, éghajlati tulajdonságai megbízható hosszú távú monitorozásának alapfeltétele, hogy a megfigyeléseket végző műholdak egymást követő generációi pontosan ugyanazt mérjék. Az űreszközök élettartama óhatatlanul korlátozott, így újabb és újabb műszerekkel kell felváltani a régebbieket. A műholdas berendezések pontos kalibrációja még olyan esetben is nagyon fontos, mint a Copernicus program Sentinel-3 holdjainál, ahol az első példány – a 2016 eleje óta pályán levő Sentinel-3A – szerencsére még nem ért abba a korba, amikor tönkremenetele várható. Nemrég, idén áprilisban követte azonos felszereltségű társa, a Sentinel-3B. Azonban az azonos műszerezettség önmagában még nem garancia arra, hogy a két műhold adatai tejesen ugyanolyanok!

Az új Sentinel-3B-t ezért a beüzemelésének időszakában olyan pályára irányították, amelyen szinte ugyanott kering, mint a már régebb óta működő társa, attól mindössze 223 km távolságban. Ezt a pályaszakaszt csupán 30 másodperc alatt teszik meg a 7,4 km/s sebességgel keringő holdak, így a két űreszköz fél perc különbséggel majdnem ugyanazon földfelszíni pont felett repül el. (Azért csak majdnem, mert ez idő alatt bolygónk is elfordul egy picit a tengelye körül.)

A Sentinel-3A és -3B műholdak szoros kötelékrepülése. (Szimuláció: ESA)

Június 6-án meg is kezdődtek az összehasonlító mérések. A Sentinel-3 holdak radaros magasságmérőt, infravörös és mikrohullámú sugárzásmérőt, valamint egy 21 színben érzékeny kamerát visznek magukkal. Alább például az utóbbi, a két műhold OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kameráival készült felvételekből összeállított valódi színes képpár látható. Szabad szemmel ugyan nem látható semmi lényeges különbség, de a szakembereknek előre láthatólag négy hónapra lesz szüksége az összes műszer működésének részletes és pontos összehasonlító elemzéséhez.

Először a Sentinel-3B, majd a -3A képe 2018. július 11-én, néhány másodperc különbségtől eltekintve ugyanakkor, ugyanarról a területről, az Appennini-félszigetről készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA / S3MPC / ACRI-ST)

Ha a gondos kalibrációval végeznek, a két Sentinel-3 műhold fokozatosan eltávolodik egymástól. A szolgálatszerű adatgyűjtésük fázisában ugyanolyan alakú pályán, de 140°-os lemaradással követik majd egymást.

A következő években a Sentinel-3 konstelláció újabb két taggal bővül, a mostanihoz hasonló kalibrációt akkor is el kell majd végezni.

Kapcsolódó linkek:

A Copernicus a szélerőművek szolgálatában

Posted on Leave a comment

A szélenergiát egyre növekvő mértékben használják elektromos energia termelésére az Európai Unióban (EU). A történet 1982-ben kezdődött, amikor az első, 5 turbinából álló szárazföldi szélerőmű megkezdte a termelést a görögországi Kythnos szigetén. Napjainkban a szektor gyorsan fejődik, a szélerőművek teljes energiatermelő kapacitása (2017-ben 168 gigawatt) Európában már megközelíti az első helyezett gáztüzelésű erőművekét, a villamos energia termeléséből 11,6%-ban részesedik az EU-n belül. Ráadásul a szélturbinák tervezése és gyártása mintegy 270 ezer embert foglalkoztat.

Szélerőművi kapacitások Európában a 2017-es adatok alapján, országokra lebontva. A sötétkék oszlopok a teljes 2017 előtti kapacitást, a világoskékek a 2017-es bővülést mutatják. Magyarországon a szélenergia szerepe a villamos energia előállításában a jelek szerint nem számottevő (2017-ben nem is bővült), az ország területének színezése ennek megfelelően a legvilágosabb, a jelmagyarázat szerint 0–10%-os sávban található. Dániában viszont közel 50%-ban szélenergia hasznosításából fedezik a termelést. (Forrás: WindEurope, Wind in power 2017)

A szélerőművek egyrészt a tengereken, a partok közelében, másrészt a szárazföldön telepíthetők. A tengeri szélfarmok előnye, hogy telepítési helyükön erősebb és kevésbé változékony a szél járása, a turbinák pedig nincsenek „szem előtt”, és nem foglalnak el más, például mezőgazdasági célra is jól hasznosítható területet. Hátrányuk viszont, hogy megépítésük és fenntartásuk költségesebb. Ezzel szemben a szárazföldi telepítésű szélerőművekkel viszonylag olcsón megoldható az energiatermelés. Az EU-ban egyébként a szárazföldi szélerőművek sokkal gyakoribbak, mintegy 10-szer több energiát termelnek, mint a part menti vizekre telepített turbinák.

A szélfarmok megtervezése és telepítése összetett, időigényes folyamat, sok különböző szempontot kell figyelembe venni a megfelelő helyszín kijelöléséhez. Számítanak például a terep adottságai, a széljárás, és környezeti szempontokra is tekintettel kell lenni. A Copernicus földmegfigyelő program többféle módon is támogatást tud nyújtani a szélerőművek telepítésének optimális előkészítéséhez. A brit Spottitt cég például kifejlesztett egy kifejezetten szárazföldi szélerőmű-beruházók számára hasznos programot, amelyben többek között a Sentinel műholdak adataira támaszkodva naprakész felszínhasználati információt szolgáltatnak. A Copernicus adatok előnye a globális lefedettség, a gyors frissítés és persze a szabad hozzáférhetőség.

Az egymástól egyenlő távolságban levő pontokból álló alakzat a romániai Fântânele-Cogealac szélfarm. A maga 240 turbinájával a legnagyobb szárazföldi szélerőmű Európában. A kép az egyik Sentinel-2 műholddal készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Copernicus Support Office / Sentinel Hub)

Hogyan járulhat hozzá a Copernicus a legmegfelelőbb szélerőmű-telepítési helyszínek kiválasztásához? A műholdas adatok alapján meg lehet állapítani az adott terület felszínborítási, felszínhasználati tulajdonságait: elérhető-e egyáltalán a terület a telepítéshez? Meg lehet határozni, hogy vannak-e a közeben lakott települések, a várható zajterhelés és a szélturbinák tájképet módosító látványa mekkora gondot okozhat. A CLMS (Copernicus Land Monitoring Service, a szárazföldi felszín monitorozására specializálódott szolgáltatás) ehhez értékes adatokat kínál az európai CORINE felszínborítási adatbázisból. 2021-re az adatbázis igen jelentős fejlesztéssel 0,5-1 hektáros felbontást nyújt majd 39 európai ország területére, a jelenlegi 25 hektárossal szemben.

A szél erősségének és irányának mérésére a műholdfelvételek nem alkalmasak ugyan, de a domborzat tulajdonságai távérzékelési módszerekkel felmérhetők. A terepviszonyok hatással vannak a széljárásra. Ehhez a feladathoz a CLMS európai digitális terepmodellje (EU-DEM) használható. A felszínborítás típusa itt is lényeges: az erdők például lelassíthatják a szelet, a nyílt, hegyes terep esetén viszont erősebb szélre lehet számítani.

Kapcsolódó linkek:

Kilauea

Posted on Leave a comment

Az elmúlt hetekben sokszor találkozhattunk a híradásokban a Hawaii-n (vagyis a szigetcsoport névadóján, a délkeleten fekvő Nagy Szigeten) kitört Kilauea vulkánnal. A május elején kezdődött kitörés eddig több mint 600 otthont pusztított el, a lávafolyás mintegy 800 hektár területet érintett, és legalább 22 repedés nyílt meg a földben. Szerencsére a láva folyása elég lassú, így maradt idő az emberek kitelepítésére. A kitörés így is az Egyesült Államok legnagyobb pusztítást okozó vulkáni eredetű katasztrófájának számít a St. Helen 1980-as kitörése óta.

A Kilauea a Hawaii-sziget öt jelenleg is működő vulkánja közé tartozik, és egyike a Föld legaktívabb tűzhányóinak.

A Hawaii-szigeten kitört Kilauea lávafolyása megváltoztatta irányát, amint azt a három különböző időpontban, 2018. május 23-án, június 7-én és 12-én készült Sentinel-2 képek is tanúsítják. A terep jelentős részét a vulkáni füst-, gáz- és hamufelhő takarja. (Animált képsorozat: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Bár a Sentinel-2 műholdpáros fő feladata mező- és erdőgazdasági, felszínborítási, környezetvédelmi célú információ előállítása, a műholdfelvételeknek az ehhez hasonló természeti katasztrófák esetében is hasznát vehetik a hatóságok a pusztítás számbavételéhez. A Kilauea kitörését természetesen egy sor más műholddal is nyomon követik.

Kapcsolódó linkek:

Ásványok felmérése Sentinelekkel

Posted on Leave a comment

Hagyományosan az ásványkincsek utáni geológiai kutatás költséges és időigényes munka. Habár műholdakkal nyilván nem lehet ezt teljesen kiváltani, de jelentősen segíteni igen. Legutóbb Afrikával kapcsolatban végeztek egy olyan felmérést, amelyhez többek közt az európai Copernicus földmegfigyelési program műholdas adatait alkalmazták.

A geológiai térképeken általában a különféle kőzettípusokat, vetőket, a talajvíz és ásványi anyagok előfordulásait ábrázolják. Ezek szolgálhatnak alapul az ásványkincsek lelőhelyeinek azonosításához, a kitermelésükhöz, bányászatukhoz is. Az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával a német GAF térinformatikai vállalat egy olyan afrikai kezdeményezést (African Mineral Geoscience Initiative, AMGI) segít, amely az Afrikai Unió Bizottsága és a Világbank részvételével a kontinens ásványi kincseit igyekszik minél teljesebb mértékben számba venni.

Térképek rétegei a Nyugat-Szaharában fekvő kísérleti területen. Felülről lefelé: Sentinel-2 valódi színeket mutató kompozit kép, az adatokból főkomponens-analízissel kapott kép, SRTM <i>(Shuttle Radar Topography Mission)</i> alapú domborzati modell, és végül az eredményül kapott 1:50000 méretarányú geológiai térkép. (Kép: GAF)

A szabadon hozzáférhető Sentinel-1 és Sentinel-2 műholdas adatok mellett más (amerikai) űreszközök méréseit is felhasználták a munkához. A geológiai térképek elkészítésénél fontos szempont volt, hogy olyan területeket is lefedjenek, ahonnan nem elég részletes vagy nem elég naprakész információval rendelkeztek korábban. Az első eredmények arra utalnak, hogy a sivatagos és félsivatagos területeken viszonylag pontosan végezhető a térképezés, a trópusi éghajlati övezetben viszont nagyobb kihívást jelent ez a munka. Ennek fő magyarázata a dús növényzet, amely a felszínt borítja, s így elsősorban az optikai távérzékelő műholdak számára láthatatlanná teszi. Itt egyrészt radaros mérésekkel, másrészt domborzati modellek alkalmazásával igyekeztek megszerezni elsősorban a szerkezeti információkat, például a folyóvölgyek rendszereinek feltérképezésével.

Általában bebizonyosodott, hogy műholdas adatok bevonásával elég nagy kiterjedésű területeket lehet feltérképezni, egységesen és hatékony módszerrel, ami elősegítheti a regionális geológiai kutatásokat és a kiaknázható ásványi lelőhelyek azonosítását. A projekt kezdeményezőinek reményei szerint a megbízható és teljes geológiai térkép és katalógus elősegíti majd a befektetők megjelenését Afrikában.

Kapcsolódó link:

Patkánymentes sziget az űrből

Posted on Leave a comment

A világon egyedülálló projekttel sikerült teljesen patkánymentesíteni az Atlanti-óceán déli részén fekvő, brit fennhatóság alá tartozó Déli-Georgia-szigetet – olvashattuk egy május eleji MTI hírben. Az invazív faj, amely a sziget páratlan élővilágát, különösen madárvilágát fenyegette, a 19. században jelent meg a szigeten, amikor a délre tartó hajósok, a fóka- és bálnavadászok egyik bázisává vált. A hajók legénysége nem is volt tudatában, hogy velük érkeztek a szigetre a patkányok és egerek. A rágcsálók elterjedése drámai hatással volt a madárvilágra: a szigeten nincsenek fák, a madarak a talajon fészkeltek, és mivel nem számítottak a ragadozókra, tojásaik és maguk is szabad prédává váltak.

A Déli-Georgia-szigeten két madárfaj is él, amelyek máshol nem találhatók meg a világon: a déli-georgiai anthus, amely a verébalakúak rendjébe tartozik, és a nyílfarkú réce. Ezek a fajok is veszélybe kerültek, akárcsak a pingvinek és más tengeri madárpopulációk.

A sziget patkánymentesítésére egy évtizede kezdődött el az a tízmillió fontos költségvetésű projekt, amely most a végéhez ért. Több ellenőrzés után a befejező kutatás is azt igazolta, hogy nincs több patkány a szigeten. Két és fél évszázada most először patkánymentes a sziget – olvashatjuk a tudósításban.

A Déli-Georgia-szigetről 1775-ben Cook kapitány készítette az első feljegyzést egyik felfedezőútja alkalmával. A bálnavadászat hőskorában mintegy kétezer ember élt a szigeten, manapság azonban már csak jószerével két nagy kutatóbázis személyzete alkotja a lakosságot. A szigeten található a világ szinte teljes medvefóka-állományának szaporodóhelye, és az elefántfóka-populáció fele is ott él, továbbá négy veszélyeztetett pingvinfaj és mintegy 30 millió madár, 81 faj fészkel ott.

A hírekben szereplő patkánymentesített, mintegy 160 km hosszú és 350 hektárnyi területű Déli-Georgia-szigetet az európai Sentinel-2 műholdpáros egyik tagjával készített képen mutatjuk be. A 13 színben „látó” Sentinel-2 idén február 22-én felvett adataiból hamis színezéssel állítottuk elő az alábbi képet, ami így pirossal kiemeli a növényzettel borított felszínt, jellemzően a partok mentén. Nem könnyű a Sentinel-2 adatbázisában olyan képet találni, ahol a terület szinte felhőmentes. A februári időszak a déli féltekén a nyár végének felel meg, így a szigetet általában borító hó- és jégtakaró viszonylag kisebb kiterjedésű volt. A sziget 11 hegycsúcsa emelkedik 2000 m-es tengerszint feletti magasság fölé.

A Déli-Geogia-sziget (déli szélesség 54° 15′, nyugati hosszúság 36° 45′) egy 2018. február 22-én készített Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A műholdkép alábbi kinagyított részletén kivehetők a Déli-Georgia-sziget északkeleti partvidékén az óceánba futó gleccserek. A sziget környékén a lebegő hordalék világosabb kékre színezi a vizet, és mintegy nyomjelzőként néhol az áramlásokat is jól mutatja. A csúszka elmozdításával váltogathatunk a kép hamis színezésű és a természeteshez közeli színeket visszaadó változatai között.

Kapcsolódó linkek:

Húsz éves a Bavenói Nyilatkozat

Posted on Leave a comment

Két évtizeddel ezelőtt, 1998. május 19-én a festői észak-olaszországi (piemonti) település, a Lago Maggiore partján fekvő Baveno volt a helyszíne annak a megbeszélésnek, amelynek a végén több európai intézmény képviselői aláírták a ma Copernicus néven ismert földmegfigyelési programot megalapozó dokumentumot. A Bavenói Nyilatkozatban (Baveno Manifesto) a felek kifejezték hosszú távú elkötelezettségüket egy műholdas adatokat felhasználó globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelési program (akkori nevén Global Monitoring for Environmental Security, 1999-től Global Monitoring for Environment and Security, röviden mindkét változatban GMES) megvalósítására. A kezdeményezés az Európai Bizottságtól 2012-ben kapta a ma is használt Copernicus nevet.

A huszadik évforduló megünneplésére az Európai Bizottság és a program végrehajtásában partner Európai Űrügynökség (ESA) ünnepi megemlékezést és konferenciát tart Bavenóban, június 20–21-én. Ezen visszaidézik az eltelt idő alatt elért eredményeket. Bár a GMES/Copernicus a reméltnél lassabban teljesedett ki, de a kezdeményezés mára a világ legnagyobb globális környezet-megfigyelési programjává nőtte ki magát. Jelenleg az európai Copernicus már hét saját földmegfigyelő műholddal rendelkezik, s hat különféle szolgáltatást üzemeltet, amelyek regisztrált felhasználóinak száma meghaladja a 150 ezret. A döntéshozók támaszkodnak a Copernicus adataira az Európai Unió szakpolitikáinak végrehajtásában.

A Bavenói Nyilatkozat aláírásának 20 éves évfordulóját megünneplő esemény alkalmával indulnak el hivatalosan a DIAS (Data and Information Access Services) platformjai, amelyek szerepe a keletkező és egyre bővülő hatalmas mennyiségű adat és információ tárolása és elérhetővé tétele bárki számára, továbbra is szabad és ingyenes hozzáférést biztosítva.

Talán már az ünnepi eseményre is készülődve, az ESA heti földmegfigyelési videósorozatának június 1-jei epizódjában egy Sentinel-2B műholdképet mutattak be, amely Észak-Olaszországot, az Alpok déli részét, illetve a Milánót körülvevő síkságot ábrázolja. (Milánóban rendezik meg egyébként egy év múlva, 2019 májusában az ESA nagyszabású földmegfigyelési konferenciáját, a három évente sorra kerülő Living Planet szimpóziumok sorozatának következő alkalmát.) Az őszi műholdkép jól adja vissza az Alpok hófödte csúcsai és a Pó-síkság közti kontrasztot.

A Sentinel-2B műhold valódi színeket mutató képe 2017. október 9-én, az Alpok déli része és a Pó-síkság átmeneti vidékéről. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A képen szerepel a Lago Maggiore (piemonti nyelven Lago Verbano) déli része is. A tó keleti irányban kitüremkedő öblének déli partján fekszik egyébként Baveno: a települést egy kinagyított részleten külön is megmutatjuk.

Magának a tónak a legészakibb része már a szomszédos Svájc területére esik, de a Lago Maggiore így is Olaszország leghosszabb tava. Teljes hossza 66 km, jégkorszaki gleccserek olvadásával alakult ki. Az északról beömlő Ticino folyó táplálja vizét, a folyó délen hagyja el a tavat – ez a műholdképen is látszik.

A műholdkép bemutatása az ESA földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek: