Uncategorized

Egy óriás sorsa

Posted geo-sentinel

Ezúttal is jégről esik szó, mint nemrég a befagyó Balatont mutató műholdkép kapcsán írt blogbejegyzésünkben. Az is közös, hogy akkor és most is egy-egy Sentinel-2 műholdképet (is) mutattunk. A párhuzamoknak ezzel itt vége, hiszen ezúttal a déli féltekére látogatunk, ahol most nem tél, hanem nyár van, a jég pedig nem képződik, hanem éppenséggel olvad.

A Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdja az A-23a (A23a) jelű jéghegyről készítette az alábbi felvételt, 2025. december 20-án. Az Atlanti-óceán déli részén úszó jéghegy valaha a világ legnagyobbja volt, és elég sokáig bírta: még 1986-ban szakadt le a nyugat-antarktiszi Filchner–Ronne-selfjégről. Területén az 1980-as években még egy szovjet sarkvidéki kutatóállomás (Druzsnaja-1) is működött, amelyet emiatt át kellett telepíteni. Teljes felszíne akkoriban közel 4000 km2-es volt. Aztán évtizedekig a tengerfenéken fennakadva a kontinens közelében maradt, így tudta átvészelni ezt a hosszú időt. Azonban 2020-ban végleg elszabadult, és útra kelt a Weddell-tengeren. 2023 novemberében aztán az áramlások és szelek elsodorták az Antarktisz közeli vizektől. (Erről annak idején írtunk is.)

Az A-23a jéghegy 2025 decemberében, egy Sentinel-2 műholdképen. Felszínén nagy kiterjedésű vízfoltok jelentek meg a jég olvadása következtében, ami előre vetíti az egykor rekordméretű jéghegy teljes megsemmisülését. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Tavaly májusra a jéghegy elérte a mintegy 2000 km-re északabbra fekvő Déli-Georgia-szigetet – amelynek környéke egyfajta jéghegytemetőként is ismert –, ahol elkezdett szétesni. 2025 folyamán kisebb jéghegyek szakadtak le róla, jelentősen csökkentve a méretét. A fenti műholdképen a legnagyobb megmaradt darab a Déli-Georgia-szigettől kb. 150 km-re északnyugatra látható, körülötte egy sor kisebb-nagyobb töredékdarabbal. Bár ekkorra az eredeti felszínének mintegy háromnegyedét elvesztette, az A-23a még mindig az egyik legnagyobb, nyílt vizeken úszó jéghegy volt a maga 1000 km2-ével.

Az A-23a felszínén és a tőle délre fekvő jéghegyeken látható élénk kék színű területek olvadékvízből álló tavak, amelyek a jéghegy gyors pusztulásának egyértelmű jelei. A szétesés jellemző az ilyen messzire északra eljutó antarktiszi eredetű jéghegyekre. Sorsukat a magasabb tengervíz- és levegő-hőmérséklet pecsételi meg. Mivel az A-23a a még melegebb vizek felé halad, hamarosan ugyanolyan sorsra jut, mint más, ugyanebben a térségben szétesett óriási jéghegyek. (A műholdakkal megfigyelt jéghegyek születéséről, vándorlásáról és pusztulásáról az alább összegyűjtött régebbi blogbejegyzéseinkben is lehet olvasni.)

Kapcsolódó linkek