Uncategorized

Hungaroring: futam előtt, futam alatt

Ezen az hétvégén, július 27–29. között rendezik a Formula-1 idei Magyar Nagydíjának versenyeit a Hungaroringen. Magyarország legmodernebb autóverseny-pályáján először 1986-ban rendezték meg ezt a versenyt, azóta is minden év nyarán, általában augusztusban – vagy idén július végén – kerül a versenynaptárba. A Hungaroring Budapest és Gödöllő között, Mogyoród mellett épült meg. A közel négy és fél km hosszan kanyargó aszfaltcsík jellegzetes formája a Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak felvételein is jól kivehető, amint azt az alábbi képpár mutatja. Az első, a valóságoshoz közeli színeket visszaadó kép két héttel ezelőtt, július 14-én készült. Szerencsére a műhold elhaladásakor felhőmentes volt az ég. Így a kép közepét elfoglaló versenypálya mellett látható Mogyoród egy részlete és az M3-as autópálya rövid szakasza (balra fent), illetve a Kerepeshez tartozó Szilasliget házai (jobbra lent). A figyelmesek a Hungaroringtől északra azonosíthatják a 2003-ban épült Aquaréna, Magyarország legnagyobb vízi élményparkja csúszdáit és medencéit is. A második kép július 27-én, a Formula-1-es nagydíj szabadedzései és időmérő edzései napján készült. Sajnos néhány felhő zavarja a látványt, de szerencsére magára a Hungaroringre és közvetlen környékére letekinthetünk a Sentinel-2 műholdpáros egyikének „szemével”.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A két kép a csúszka mozgatásával összehasonlítható. Látszik, hogy a verseny alatt a Formula-1-es csapatok és persze a nézők megjelenésének köszönhetően megváltozott a táj képe, a versenypálya környékét elfoglalták például a parkoló autók. Kicsit távolabb, a foltszerűen sorakozó mezőgazdasági táblák egyikén-másikán is látható változás, ahogy a nyári betakarítási és talajművelési munkák előrehaladtak július második felében.

Kapcsolódó linkek: