Tomori Pál híd

Három évvel az ünnepélyes alapkőletétel után, 2014. június 6-án felavatták és átadták a forgalomnak a huszadik Duna-hidat a folyó magyarországi szakaszán, amely Kalocsa és Paks között teremt közúti összeköttetést. A kétszer egy forgalmi sávos, két oldalán egy-egy kerékpárúttal együtt épített híd Tomori Pál egykori kalocsai érsek, a mohácsi csatában a magyar sereg egyik fővezére nevét kapta. Az új Duna-híd átadása után Kalocsa és a túlparton haladó M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő az eddigi közel 2 óráról csupán 15 percre csökken. A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében megvalósult híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat fejlesztésének összértéke nettó 92 milliárd forint – olvashattuk a hírekben.

Az építkezés megkezdése idején írt, 2021. márciusi blogbejegyzésünk végén azt ígértük, hogy a hídépítés későbbi fázisait, illetve majd a létesítmény átadását annak idején igyekszünk műholdképeken is megmutatni. Nos, elérkezett ez az idő. Az alábbi animációhoz 2020 és 2024 között nagyjából negyedévente (február, május, augusztus és november hónapok közepe-vége táján) készített, a valós színeket visszaadó, felhőmentes Sentinel-2 műholdképeket válogattunk össze. Segítségükkel jól követhető a híd, illetve a hozzá csatlakozó úthálózat létrejöttének folyamata, a Duna jobb partján, a szántókon át vezető út nyomvonalának kijelölésétől kezdve egészen a folyón átívelő, 946 méter hosszú műtárgy befejezéséig.

(Az animáció nagyobb méretben itt megtekinthető. Műholdképek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020–2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel; fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Kapcsolódó linkek:

Vulkán és nemzeti park Új-Zélandon

Új-Zéland Északi-szigetén, annak is a délnyugati csücskében fekszik az Egmont-vulkán (más néven Taranaki-hegy). A szinte szabályos kúp alakú, 2518 méter magas képződmény egy geológiai értelemben véve fiatal sztratovulkán, kialakulásának kezdete 70 ezer évvel ezelőttre tehető. Ez egész Új-Zéland második legmagasabb vulkáni hegye. Csúcsát állandóan hó borítja. A tűzhányó jelenleg nyugalomban van, utoljára 1755-ben tört ki.

A vulkánt sűrű erdő veszi körül, amely az Egmont Nemzeti Park területéhez tartozik. A nemzeti parkban található még két másik, kisebb vulkáni hegy is, a Pouakai és a Kaitake. A Taranaki-hegy, valamint az oldalán és a körülötte lévő erdőség hálás műholdképtéma, hiszen az űrből is jól kivehető a park 19,2 km átmérőjű, szabályos kört formázó területe. Az erdőkön túl ugyanis legelők találhatók, így a felszínborítás típusai élénken elkülönülnek a határon. Ez figyelhető meg az alábbi, idén május 7-én készült Sentinel-2 műholdképen is, amelyet két változatban mutatunk be. Az egyik a valóságosnak megfelelő színeket ábrázolja, a másik az SWIR nevű (Short wave infrared) hamisszínes kompozit, amelyben szerepet kapnak a Sentinel-2 holdak kamerái által detektált infravörös sávok is. Ezzel a színkombinációval általában a növényzetben és a talaj felső rétegében tárolt víz mennyiségét becsülik meg. A csúcsot borító hó a valódi színeket mutató képen természetesen fehér színű, de az SWIR képen türkiz árnyalatban tűnik fel. A műholdképrészleten balra a közeli Tasman-tenger partvidéke is kirajzolódik.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ugyanezt a helyszínt, nagyjából ugyanebben az időben az ugyancsak az európai Copernicus földmegfigyelési programot kiszolgáló Sentinel-1A műhold radaros képein is megmutatjuk. A közel poláris pályán a Föld körül keringő Sentinel-1 holdak (közülük jelenleg már csak a Sentinel-1A működőképes) a radarjeleiket oldalirányban bocsátják le a felszínre. Ezért a Taranaki-hegy képe eltérő attól függően, hogy a műhold a pályájának északról délre, vagy délről északra tartó szakaszán készítette a felvétel. A hegynek ugyanis az az oldala veri vissza a műhold irányába intenzíven a radarimpulzusokat, amelyikre azok beérkeznek. A másik oldal ellenben „árnyékban” marad. A csúszka elmozdításával alább két ilyen, egy napos különbséggel készült, hamisan színezett Sentinel-1 radaros amplitúdóképet lehet összehasonlítani. Minél élénkebb világos a szín, annál intenzívebb a visszavert radarjel.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az Egmont Nemzeti Park területe mintegy 33,5 ezer hektár. Változatos hegyvidéki élőhelyek fordulnak elő a vulkán oldalain, lentről felfelé haladva a bőséges csapadékkal táplált buja esőerdőtől a cserjésen át az alpesi hegyvidékig, végül pedig a hótakaróig. A parkot 1881-ben hozták létre erdőrezervátumként, majd 1900-ban Új-Zéland második nemzeti parkjává vált.

Kapcsolódó linkek:

Hamis izlandi színek

Az izlandi Reykjanes-félsziget neve az utóbbi években többször is szerepelt blogbejegyzéseinkben, a Fagradalsfjall vulkán kitörései kapcsán. Radaros módszerrel készült műholdképet azonban eddig még nem mutattunk a területről. Így kapóra jött, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) heti műholdkép-sorozatában nemrég egy a Copernicus program Sentinel-1A műholdjával készített képekből álló hamisszínes kombinációt szerepeltettek. Az apertúraszintézis elvén működő radaros földmegfigyelő műhold a három felhasznált amplitúdóképet mind 2024-ben, egy hónap leforgása alatt készítette. A három alapszín közül a vöröshöz egy januári, a zöldhöz egy februári és a kékhez egy márciusi Sentinel-1 képet társítottak.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Így a kombináció különféle színekkel emeli ki a radarjeleket a műhold irányába visszaszóró felszínen bekövetkezett változásokat. A februári képből adódó domináns zöld például a többi hónaphoz képest kiterjedt hótakarót jelöli. A folyók és tavak különböző színei a felszínükön lévő jég kiterjedésének változására utalnak. Ez különösen jól megfigyelhető a Þingvallavatn-tavon, kép a jobb felső sarkában, valamint az Ölfusá-folyón, amely egy élénkvörös kígyózó vonalként tűnik fel a jobb alsó sarokban. Ez azt jelenti, hogy januárban be volt fagyva.

A szürke és fehér zónák vagy beépített területeket jelölnek, vagy olyan felszíndarabokat, amelyek ez idő alatt nem változtak. A kép közepén lévő nagy szürke folt Reykjavík, Izland fővárosa. A sima vízszintes felületek visszaverik a műholdról oldalirányba lebocsátott radarjelet, de nem a műhold felé, így általában sötétnek tűnnek. Ilyenek a Reykjavíki nemzetközi repülőtér futópályái, amelyek egyenes, fekete vonalakként tűnnek fel. Talán még feltűnőbb a teljes felbontású változaton a félsziget északnyugati részén (a képen balra) fekvő keflavíki nemzetközi repülőtér.

A Grindavík nevű városka kis fehér pontként látható a félsziget délnyugati csücskénél. Ez az a település, amely mostanában a közeli Fagradalsfjall vulkán kitörése, a lávafolyás miatt többször is veszélybe került. A több időpontban készült radarképek kombinációja azt is lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a lávafolyamok alakulását az adott időszak alatt. A várostól északra látható – és a kép alábbi, kinagyított részletén is megfigyelhető – két piros terület a 2023. decemberi és 2024. januári kitörések lávamezőit mutatja. Grindavík környékén a zöld és a kék árnyalatok a februárban, illetve márciusban bekövetkezett változásokat mutatják. A szakemberek biztonsági okokból kőgátakat építettek, hogy eltereljék a lávát a várostól és a tőle északra fekvő Kék Lagúna geotermikus fürdőtől, Izland egyik fő turisztikai látványosságától. Ezek a védőfalak szürke, vékony vonalakként tisztán kivehetők a kombinált hamisszínes Sentinel-1 radarképen.

Kapcsolódó linkek:

A leghosszabb egyenes út

Nemrég egy autós hírportálon olvashattunk a Guinness-rekordok közé is bekerült útszakaszról, amely Szaúd-Arábiában épült, és különlegessége, hogy 240 km-en át egyetlen kanyar vagy jelentős szintváltozás sincs rajta. Magyarország persze kisebb, sűrűbben is lakott, minta a szaúdi sivatag, és a domborzata is változatosabb. Ezért nem meglepő, hogy a mi leghosszabb egyenes utunk majdnem hússzor rövidebb, mint az araboké. De legalább kényelmesen ráfér egy Sentinel-2 műholdképre, amelyet alább többféle változatban is bemutatunk. A szóban forgó, 14 km-es útszakasz az ország és egyben Csongrád-Csanád vármegye délkeleti csücskében, Mezőhegyes és Battonya között halad. Ez a 4444-es számú közút.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az európai Copernicus földmegfigyelő program egyik Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjával 2024. április 28-én, összesen 13 különböző látható és infravörös hullámhosszon készült felvételekből először egy a valódi színeket visszaadó képet mutatunk. A csúszka elmozdításával ugyanazokból az adatokból egy hamisszínes kép tűnik fel, amelyet az egyik leggyakrabban alkalmazott összeállításban „kevertünk ki”. Itt a vörös, zöld és kék alapszínekhez rendre a B08, B04 és B03 jelű sávokat rendeltük. A B08 (hullámhossza 842 nm) a közeli infravörös tartományba esik, az emberi szem tehát nem érzékeny ezen a hullámhosszon. Itt az egészséges fotoszintetizáló növényzet visszaveri a beérkező napsugárzást, a vörös fényt viszont elnyeli. Így a mezőgazdasági táblák, rétek, erdők élénk piros színben tűnnek fel. A kopár területek – mint például tavasszal a bevetett szántók – szürkés árnyalatúak. A vízfelületek – amelyekből az ábrázolt területen nem sok van – sötétkékek vagy szinte feketék. A települések (balra Mezőhegyes, jobbra Battonya) belterületén a szürkés és piros foltok – az épületek és utak, illetve a kertek – sűrűbben váltakoznak.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A másik két műholdkép egyike a normalizált vegetációs index (Normalized Difference Vegetation Index, NDVI) értékeit ábrázolja. Ez is egy gyakran használt, egyszerű mérőszám, amely a fotoszintetizáló növényzet klorofilltartalmára utal. A növények által a közeli infravörös és a vörös tartományban visszavert fényintenzitás különbségének és összegének a hányadosáról van szó. Ezek a Sentinel-2 kamerájának (MSI, Multi-Spectral Instrument) a B04 (narancs, 665 nm) és B08 jelű sávjai, az index értéke tehát (B08–B04)/(B08+B04). Nem véletlen, hogy ahol az előző hamisszínes képen a piros foltok domináltak, ott az NDVI térképen a növényzetre utaló sötétzöld. A csúszka eltolásával előbukkanó negyedik műholdkép-variáció az SWIR (Short wave infrared, rövid hullámhosszú infravörös) kompozitot mutatja. Itt az MSI kamera 20 m-es felszíni felbontást nyújtó B12 (infravörös, 2190 nm), B08A (infravörös, 865 nm) és a 10 m-es felbontású B04 sávjait rendelik hozzá az alapszínekhez. Ezzel a színkombinációval a növényzetben és a talaj felső rétegében tárolt víz mennyiségére vonatkozó következtetéseket lehet levonni. A víz elnyeli az infravörös sugárzást, így itt élénkzöld jelöli a nedvesebb, míg a drapp árnyalatai a szárazabb felszíneket. Ezért is hasonlít az SWRI kép mintázata a mellette látható NDVI térképéhez. Ezt a képet úgy választottuk ki, hogy ne legyen rajta felhő, és április végén már hó sem fordult elő. De az SWRI kompozit alkalmas volna ezek elkülönítésére, valamint a frissen leégett felszínek azonosítására. Egyes kőzettípusok eltérő módon verik vissza az infravörös sugárzást, így az SWRI-t geológiai jellegű alkalmazásokra is előszeretettel használják.

S ha már szóba került a mintázat, vegyük észre, hogy a kép felső részén a mezőgazdasági táblák jellemző mérete lényegesen nagyobb, mint alul, ahol hosszúkás, elnyúlt téglalap alakú, amolyan nadrágszíjparcellák a jellemzőek. Magyarország (északon) és Románia (délen) határvidékén járunk, az eltérő birtokviszonyok miatt pedig az űrből is jól látszik a különbség. Hiába nincs behúzva az államhatár a műholdképen, valójában könnyedén felfedezhetjük, hol is húzódik.

Kapcsolódó link:

Elektromosautó-túltermelés

Amerikában és Németországban sem fér már el a gyárak környékén a sok autó – olvashattuk a minap az elektromos gépjárműveket gyártó Teslával kapcsolatban. A cég adatai szerint 2024 első negyedévében több mint 46 ezerrel több autó gördült le a futószalagokról, mint amennyit a kereskedők értékesíteni tudtak. A Tesla azonban nem lassítja a gyártást, így az egyelőre eladatlan készleteket valahol tárolni kell. Az Egyesült Államokban például St. Louis (Missouri állam) közelében egy lebontásra ítélt váráslóközpont parkolóját használják most a Teslák tárolására.

A Tesla Németországban is túltermeléssel küzd. A Berlin melletti Grünheidében működő gyárban hetente 6000 Tesla készül. Az üzem területe megtelt, így az autókat a bő 50 km-re fekvő, az 1930-as években épült, a 2. világháború után az egykori NDK hadserege által is használt katonai repülőtér, Neuhardenberg területére szállítják.

A neuhardenbergi repülőteret mutatja az a két Sentinel-2 optikai műholdkép, amelyek a csúszka elmozdításával összehasonlíthatók. Az egyik kép frissen, idén május közepén készült, a másik egy évvel korábban, amikor még nem voltak ilyen eladási problémák a Teslákkal. A futópályától délre eső terület sávja tavaly még üres volt, mostanra megtelt az ott tárolt autókkal.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A jelenleg csak kis gépeket kiszolgáló repülőtér (ICAO kódja: EDON) területén a műholdképek alapján a legfeltűnőbb alakzatok a hatalmas napelemfarmok, a futópálya mindkét oldalán. 2012-ben épült itt egy 145 MW beépített kapacitású napelempark 240 hektárnyi területen, amely az üzembe helyezésekor Németország legnagyobb ilyen létesítménye volt. A 600 ezer panellel rendelkező naperőművet 2013-ban kapcsolták a német villamos hálózatra. Éves teljesítménye mintegy 140 GWh, ami 48 ezer háztartás átlagos villamosenergia-fogyasztásának felel meg. 2015-ben a repülőtér 350 m² alapterületű egykori hangárjában egy 5 MWh energia tárolására alkalmas, konténeres kivitelezésű moduláris akkumulátortelep is épült a rövid távú hálózati ingadozások kompenzálására.

Kapcsolódó linkek:

Gyalogos kötélhíd Sátoraljaújehelyen

Hamarosan, várhatóan június elején átadják a Nemzeti összetartozás hídját Sátoraljaújhelyen – olvashattuk a hírekben. Az építmény már sikeresen túljutott a dinamikus és statikus terhelési próbákon. A több mint 700 m hosszú, a Várhegy és a Szárhegy között feszülő különleges kötélhidat hat acélsodrony tartja, magassága 80 m. A turisztikai látványosságként épült létesítmény – ha csak néhány méterrel is megelőzve egy nemrég átadott csehországi hidat – világrekorder abban a tekintetben, hogy a hídfői közötti 700 m-es támaszköze végig kötélhíd. A 2015-ben indult, eredetileg 2,8 milliárd forintos költséggel tervezett projekt végül 4 milliárdba került.

A projektet környezetvédelmi szempontból számos kritika érte, mivel az építkezés a Natura 2000-es hálózathoz tartozó, különleges madárvédelmi területen folyt. Ennek során a hídfők alatti erdőfoltokat környezeti hatástanulmány nélkül csupaszították le, és az építkezések helyszíneihez vezető utak mentén is jelentős fakivágások történtek. Mindezt jól szemlélteti az alábbi két, a valódi színeket visszaadó tavaszi Sentinel-2 műholdkép, amelyek a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlíthatók. Az egyik 2021. május elején, az építkezések megkezdése előtt, a másik frissen, idén április végén készült.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021, 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A híd alatti völgyben lakók pert is indítottak a beruházás leállítása érdekében, de a bíróság elutasította a keresetet. Kétségtelen, hogy Sátoraljaújhely turisztikai vonzereje, a kalandpark látogatottsága növekedni fog az új építmény nyomán. A környezeti károkozás azonban a jelek szerint nem korlátozódik magára az építkezésre: a híd éjjel feltűnő kivilágítást kap majd, a fényszennyezés egyik leglátványosabb hazai példáját szolgáltatva…

Elkészült a sátoraljaújhelyi gyalogos kötélhíd éjszakai kivilágítása. (Forrás: Tóth István / Borsod 24)

Kapcsolódó linkek:

Extrém időjárási események Dél-Amerikában

Brazília déli részét pusztító áradások sújtják, április utolsó hete pedig rekord hideget és havazást hozott Argentínában. Mindkét eseményt Sentinel-2 műholdképekkel dokumentálták az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe sorozatban.

Május 7-i jelentések szerint Brazília legdélebbi csücskében, Rio Grande do Sul szövetségi állam területén, 500-at meghaladó számú településen több mint 110 ezer embert kellett kitelepíteni lakóhelyéről az árvizek miatt. Az állam kormányzata katasztrófahelyzetet hirdetett. A heves esőzésekre a Guaíba-tó, amelynek partján a főváros, Porto Alegre épült, öt méteres vízszintemelkedéssel reagált, veszélyeztetve a települést. Egy vízerőmű gátjának összeomlása és az azt követő ár 70-nél is több emberéletet követelt.

A május 6-án készült műholdkép Porto Alegre (jobbra) környékét mutatja, a hordalékos vízzel elöntött területek drapp színűek. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

Április utolsó hetében egy másik dél-amerikai ország, a Brazíliával is szomszédos Argentína került a hírekbe időjárási okokból. Az ország déli és nyugati tartományait ugyanis extrém alacsony hőmérsékletek, hóesés és erős szél sújtotta. Az alábbi műholdkép a legdélebben fekvő Santa Cruz tartomány területét mutatja május 1-jén. A két bemutatott műholdkép ábrázolta helyszínek között közel 3000 km a távolság, nagyjából délnyugat–északkeleti irányban.

(Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

Talajfedéstérkép

A talajfedés (angolul soil sealing) talán nem széles körben ismert szakkifejezés, de a hatása a legtöbb embert érinti, akik településeken, különösen nagyobb városokban laknak. A lényegét egyszerű megérteni: az ember az építkezései nyomán a talaj felszínét a vizet át nem eresztő anyagokkal – betonnal, aszfalttal, épületekkel – fedi be. Ezzel mesterségesen gátolja a csapadékvíz beszivárgását a talajba. Ez egyrészt felborítja a talaj természetes vízháztartását, rontja a talaj minőségét, a biológiai sokféleséget. Másrészt extrém időjárási események idején, amikor rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik, villámáradásokhoz vezet, mivel a vizet a talaj nem tudja felvenni.

Talajfedés Barcelona térségében. Felül egy valódi színeket mutató Sentinel-2 műholdkép a katalán fővárosról, alul a talajfedés mértékét ábrázoló térkép. (Képek: ESA, adatok: Ulysses Soil Sealing Assessment and Monitoring Project)

Felismerve a talajfedés és a kapcsolódó problémák súlyosságát, az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával, Ulysses néven olasz vezetéssel egy olyan kutatási projekt indult, amelyben a Földközi-tenger térségének talajfedési mértékét térképezik fel. Ehhez az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjaitól származó adatokat használnak fel. A kapott 10 m-es felbontású talajfedéstérképek minden eddiginél részletsebben és nagyobb kiterjedésben mutatják meg, hol okozza a legnagyobb gondot a csökkent talajvíz-utánpótlás és a fokozott felszíni vízlefolyás. A kapcsolódó környezeti problémák közt említhetjük az áradásokat, a talajeróziót, a biodiverzitás és a talaj termőképessége csökkenését. De a nagy mértékű talajfedés szoros összefüggésben van a városi hőszigetek kialakulásával is. Itt nem csak a talajfedést okozó épületek és útburkolatok hőtároló hatására kell gondolni, hanem arra is, hogy a talaj lefedése csökkenti a párolgás és a növényzet hűtő hatását. A mediterrán tengerparti területeken a talajromlás – az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal és tüzekkel párosulva – növeli az elsivatagosodás kockázatát.

Talajfedés Tunisz térségében. Felül egy valódi színeket mutató Sentinel-2 műholdkép Tunézia fővárosáról, alul a tajelfedés mértékét ábrázoló térkép. (Képek: ESA, adatok: Ulysses Soil Sealing Assessment and Monitoring Project)

Az ESA Mediterrán Kezdeményezés keretében támogatott Ulysses projekt Sentinel-2 adatokat felhasználva, egységes módszertannal részletes térképeket készít, amelyek a Földközi-tenger teljes partvonalán ábrázolják a talajfedés mértékét. A rendszeres időközönként frissített térképek lehetővé teszik a kutatók számára, hogy aprólékosan nyomon kövessék a talaj vízáteresztő képességének időbeli alakulását. A Planetek Italia vezette konzorcium a 2018–2022 közötti időszakot felölelő térképeket készített. Az adatok alapján az érdekelt vállalatok, szervezetek, hatóságok pontos képet kaphatnak a talajromlás nyomon követéséhez és megelőzéséhez, esetleges beavatkozások megtételéhez. A tudományos eredmények nyomán így keletkezik a gyakorlatban is hasznosítható információ. A közeljövőben a feltérképezést kiterjesztik a part menti területekről a kezdeményezésben részt vevő ESA-tagállamok – Spanyolország, Franciaország, Olaszország és Görögország – területének egészére is.

Kapcsolódó linkek:

Özönvíz Dubajban

A múlt hét elején a híradások beszámoltak róla, hogy Dubajt (Dubai), az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városát rövid idő alatt, április 15-én és 16-án olyan intenzív esősés sújtotta, amelynek nyomán 12 órán belül az átlagos éves csapadékmennyiség (100 mm) lehullott. Az Emírségek más területein 24 óra leforgása alatt helyenként 250 mm eső is esett. A hirtelen érkező hatalmas mennyiségű csapadék levezetésére az ottani infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A sivatagi nagyváros épületeit, utcáit, a járműveket elöntötte a víz. A közlekedés – beleértve a világ egyik legforgalmasabb nemzetközi repülőterének működését is – megbénult. A hírek szerint az elmúlt 75 év legnagyobb esőzése volt a mostani.

A természeti csapást követően elterjedt összeesküvés-elmélet szerint közvetlen emberi beavatkozás okozhatta a nagy esőzést. A nagy hőség enyhítése érdekében valóban szoktak alkalmazni olyan eljárást, amely repülőgépekről kiszórt részecskék révén elősegíti a vízpára kondenzálódását, a felhők képződését. Egyrészt a szóban forgó napokon állítólag nem történt ilyen, másrészt a felhőszakadást előidéző ciklon jövetele az időjárás-előrejelzésekből is előre ismert volt. Az egész Arab-félszigeten gondot okozott a természeti katasztrófa, ekkora erejű és kiterjedésű hatást a „ felhőetetés” módszerével egyszerűen képtelenség lenne elérni. Áradások voltak a közeli Bahreinben és Ománban is, ahol 18 halálos áldozatot is követelt az özönvízszerű esőzés.

Dubaj általában a műholdképek közkedvelt „sztárja–, elsősorban a partok mellett épített mesterséges szigetei miatt. A luxusturizmus felfuttatását célzó, de a tervezettnél lassabban alakuló Világ-szigetekről néhány hónappal ezelőtt egy blogbejegyzésünkben mi is írtunk. Most mint az Európai Űrügynökség (ESA), mint az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján bemutattak egy április 17-én, nem sokkal az esőzések után készült Sentinel-2 optikai műholdképet. Akkorra a sűrű felhőzet már elvonult, így nem akadályozta a felszínről a felvételek készítését. Az alábbi hamisszínes kompozit képen a növényzet a piros árnyalataiban tűnik fel – pontosabban alig tűnik fel, hiszen végső soron egy sivatagi városról van szó. A vízzel elöntött, nagy kiterjedésű városi területeket türkiz foltokként lehet azonosítani.

Dubaj Sentinel-2 műholdképen, a hatalmas esőzés után, április 17-én – már csak kisebb felhőpamacsok láthatók. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az alábbi, eredetiben 10 m-es felszíni felbontású műholdképrészlet a villámáradásokkal leginkább érintett területek egyikét mutatja, Dubajtól délre. Az európai Sentinel földmegfigyelő program optikai és radaros műholdfelvételet haszonnal lehet alkalmazni világszerte az árvizek kiterjedésének, súlyosságának feltérképezése céljából is.

(Kép: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

Kapcsolódó linkek:

Új híd a semmibe

Legalábbis egyelőre, ugyanis a Bosznia-Hercegovina és Horvátország határfolyója, a Száva fölött, Gradiška városa közelében átívelő autópályahídhoz a horvát oldalon egyelőre nem épült meg a csatlakozó útszakasz. A két ország 2018-ban állapodott meg a híd építéséről. A horvát A3-as autópályát a bosnyák A2-essel összekötő szakaszt tehát egyelőre pénzhiány miatt nem tudják még használni, a forgalom továbbra is a Gradiška központjában levő hídon bonyolódik. A Világgazdaság portálon megjelent cikk szerint a bosnyák oldalon már minden kész, a horvátoknál viszont még egy kapavágás sem történt. Az állítás második része némi újságírói túlzás, hiszen ahogyan az alábbi februári Sentinel-2 műholdképen is láthatjuk, a Száva északi (Horvátországhoz tartozó) oldalán is haladtak a földmunkák, „csak” az út és a határállomás épülete nem készült még el.

A 2024-es műholdkép mellé egy ugyancsak hamisszínes, 2017-es Sentinel-2 képet is mellékelünk, a kettő a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható. A színezés a növényzetet pirossal emeli ki, a Száva szalagja sötétkék, a kopár – és az építési munkálatok miatt megbolygatott – felszín pedig szürkés-drapp árnyalatokban mutatkozik. Gradiška a házaival és utcáival a kép jobb oldalán tűnik fel.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Érdekes, hogy bár a hídépítés 2018-ban vált hivatalossá és 2019-ben kezdődött meg, már a 2017 eleji műholdképen is látszanak az előkészítő munkálatok nyomai a boszniai oldalon: a felvezető útszakasz és a későbbi határállomás helye is jól azonosítható.

A fent idézett cikk szerint a horvát fél eredetileg nem tervezett itt sem autópályát, sem hidat. A megállapodás egy afféle „hidat hídért” csereügylet nyomán született. Két évvel ezelőtt mi is beszámoltunk róla egy műholdképek sorozatával illusztrált blogbejegyzésben, hogy megnyitották a Pelješac hidat, amely a dalmát szigetek felett Horvátország északi és déli részét köti össze. Az építés a szarajevói kormány belegyezése nélkül nem kezdődhetett volna el, a feltételek között pedig a Gradiška melletti másik híd létesítése is szerepelt. A Pelješac hídra azért volt szükség, mert az Adriai-tenger partja mentén Horvátországot egy 17 km-es szakaszon Bosznia-Hercegovina kettévágja. Fontossága tehát horvát szempontból stratégiai, hiszen onnantól közúton, a bosnyákok megkerülésével, határátlépés nélkül is el lehet érni közúton a déli tengerparti enklávét, amelynek legnagyobb települése Dubrovnik.

A mostani műholdképünkön szereplő, a Száván 2022 tavaszára megépült, egyelőre talán csak a jövő évig, de még a semmibe vezető, 462 m hosszú, kétszer négysávos autópályahíd költsége közel 20 millió euró volt. Ezt részben európai uniós forrásokból fedeztek, valamint a két ország hitelt vett fel a megvalósítására.

Kapcsolódó linkek: