A Mackenzie több mint 1700 km-en keresztül, főleg tundrás és erdős sarkvidéki területen folyik keresztül, mígnem északon egy deltatorkolatban eléri a Beaufort-tengert. Vízgyűjtő területe a kanadai folyókéi közül a legkiterjedtebb, de az egész észak-amerikai földrészen is csak a Mississippi rendelkezik nagyobbal. A folyó a nevét egy 18. századi skót felfedező, Alexander Mackenzie után kapta.
A Mackenzie deltája mintegy 12 ezer km2-en terül el, észak–déli irányban 190 km, a tengerpart mentén 80 km hosszan húzódik. A számtalan folyóág és csatorna szövevényében kisebb-nagyobb tavak is találhatók. Ezt a területet választották ki bemutatásra az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának első októberi epizódjában.
A Mackenzie folyó műholdradaros felvételek színes kombinációján. (Forrás: ESA)
A Copernicus program Sentinel-1 műholdpárosának tagjai az apertúraszintézis elvén működő radarberendezéseket visznek magukkal. A radarképek a műhold irányába visszaverődő jel intenzitását ábrázolják, ezért alapvetően „fekete-fehérben” jeleníthetők meg. Az itt látható kép színeit az adja, hogy három eltérő időpontban készült Sentinel-1 képet használtak fel az elkészítéséhez, és mindegyikhez más-más alapszínt (vöröset, zöldet vagy kéket) rendeltek.
Mindhárom felvétel téli időszakban készült, mégis rendkívül színes. Az eltérő színek arra utalnak, hogy a mely felvétel készítésének idején volt gyökeresen már az adott felszíndarab radarvisszaverő képessége. Elsősorban a tengeri jég mozgásáról, feltöredezéséről van szó, vagyis a színkavalkád elsősorban a kombinált kép felső részére jellemző. Ahol lényegében változatlan volt a felszín ez alatt az alig 2 hónap alatt, ott a fehér és a szürke árnyalatai tűnnek fel, eltérő intenzitással.
Az itt látható tájkép jellemző a magas északi szélességeken fekvő területekre. A zord téli hidegben a tavak túlnyomó többségét jégpáncél borítja. Ez alól csak egy-két kivétel látható a kép közepe táján, fekete színben. A Mackenzie vízgyűjtő területének háromnegyede az „örök” fagy (permafroszt) régiójában található. Pontosabban semmi sem örök, a permafroszt meghatározása szerint legalább két egymás utáni évben teljesen fagyott állapotban maradó talajról van szó. Ráadásul az éghajlat változásával a permafroszt területek egyre inkább olvadásnak indulnak. Ennek révén üvegházhatású metán és szén-dioxid kerül a levegőbe (vagyis a folyamat még jobban hozzájárul a klíma melegedéséhez), a víz pedig áradásokat, felgyorsuló eróziót, földcsuszamlásokat okozhat.
A hosszú időn át gyűjtött műholdas földmegfigyelési adatoknak nagy hasznát veszik a permafroszt megfigyelésében, hiszen ezek leginkább olyan helyek a Földön, ahol a helyszíni mérések lehetősége korlátozottabb – mint például a Mackenzie deltavidékén.
Kapcsolódó linkek:
- A Mackenzie torkolatvidéke Sentinel-1 műholdképen (ESA)
- Mackenzie folyó (Wikipédia)
- A Léna deltája (Sentinel blog, 2019. szeptember)