Hogyan mozog Budapest és környéke?

Milyen felszín- és épületmozgások voltak az elmúlt 2 és fél évben a fővárosban és környékén? Erre tudunk választ adni közel 7000 négyzetkilométeren, mintegy 1,5 millió pontban a legkorszerűbb űrgeodéziai módszer segítségével.

Elkészítettük Budapest és környéke első, a Sentinel-1 műholdak adatain végzett állandó szórópontú műholdradar-interferometriás elemzését. A 2014 októbere óta eltelt időszakban összesen 80 műholdátvonulás alkalmával észlelt adatok alapos, komplex feldolgozásával soha nem látott részletességgel rajzolódik ki környezetünk elsősorban magassági irányú mozgása.

 

Budapesten és tágabb környezetében a térképen fehérrel megjelölt pontokon, mintegy 1,5 millió helyen áll rendelkezésre az elmúlt 2 és fél év mozgástörténete. A kőbányai kivágás a műholdirányú sebesség alapján színkódolt. (Kép: Geo-Sentinel Kft.)

Budapesten és környékén a legkiterjedtebb és legnagyobb, akár több mint 1 cm/év nagyságú felszínemelkedés Kőbányán volt kimutatható a korábbi műholdradaros, illetve földi ellenőrző mérések alapján. Ennek oka a feltételezések szerint a múlt század második felében még számottevő helyi vízkivétel megszűnése, a talajvíz elmúlt évtizedekben tapasztalható jelentős megemelkedése volt. A most bemutatott eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a kőbányai kiemelkedés a terület közel egészén lelassult és lényegében megállt. Jelenleg már csak az anomália délnyugati részén mérhető a korábbiakhoz képest jóval kisebb, legfeljebb 2 mm/év sebességű emelkedés.

 

Budapest X. kerülete (Kőbánya) és környezete kiemelkedésének időbeli alakulása a Sentinel-1 és a korábbi műholdradar-interferometriás eredmények alapján. (Animáció: Geo-Sentinel Kft., adatok és feldolgozás: Terrafirma 1995-2006, Copernicus Sentinel / Geo-Sentinel Kft. 2014-2017, háttér: Google Earth)

A műholdradar-interferometriás adatokkal elérhető pontosságot jól példázza a Megyeri híd esete, ahol a híd egyes részeinek műholdirányú mozgásában megfigyelhető, kb. 1 cm amplitúdójú, évszakos periódusú jel egyértelműen összefüggésbe hozható a hőmérséklet változásával. A műholdas módszerrel többek között a hídszerkezet hőtágulásából adódó kis deformációkat is ki lehet mutatni.

A Megyeri híd műholdirányú mozgását az évszakokhoz kapcsolódó hőmérséklet-változások alakítják. (Kép: Geo-Sentinel Kft., hőmérséklet adatok: LHBP METAR)

A Sentinel-1 műholdak észlelései hosszú időn keresztül folytatódnak, az idő előrehaladtával a mozgástörténet a mostaninál is pontosabb meghatározása válik majd lehetővé. Ezek az adatok fontosak lehetnek például bányászati, olajipari és vízügyi szakemberek, nagy fontosságú létesítmények üzemeltetői, közmű- és útépítők, mélyépítők, ingatlanfejlesztők, biztosítótársaságok, önkormányzatok számára, de bárki másnak is, akinek a világ bármely pontján a talaj, az épületek és építmények stabilitásának, mozgásának ismerete hasznos vagy érdekes.

A fenti eredményeket először az Európai Űrügynökség (ESA) Fringe 2017 konferenciáján mutattuk be a finnországi Helsinkiben.

 


A műholdradar-interferometriáról

A műholdradar-interferometria (Synthetic Aperture Radar Interferometry, InSAR), és ezen belül is az állandó szórópontokat használó módszer (Persistent Scatterer InSAR, PSI) egy olyan mozgásvizsgálati technika, amelynek kifejlődését az Európai Űrügynökség (ESA) műholdjain elhelyezett radarberendezések tették lehetővé, az 1990-es évek elejétől. Az apertúraszintézis elvén működő műholdas radarok a Föld körüli pályáról egy adott frekvencián mikrohullámú sugárzást bocsátanak le a Föld felszíne felé, majd az onnan visszaverődött (szórt) jeleket detektálják. A radarjelek amplitúdója, fázisa és polarizációja különféle információt hordoz például a felszínborításról, a növényzetről, a domborzati viszonyokról, a talaj nedvességtartalmáról. Mivel a műholdak pályáját úgy alakítják ki, hogy azok meghatározott időszakonként újra és újra elrepüljenek pontosan ugyanazon területek felett, az egymás utáni visszatérések sorozata alkalmával végzett észlelések összehasonlításával egy idő után a felszín változásaira is lehet következtetni. Épp ezt csinálja a PSI: a radarmérések fázisviszonyainak pontos meghatározásával meg tudja állapítani, hogy a felszínen elhelyezkedő szórópontok (centiméteres hullámhosszok esetén jellemzően épületek, ember alkotta műtárgyak) műholdirányú távolsága hogyan változik az idővel. A mért fáziskülönbségeknek több összetevője van. Az adatok gondos feldolgozásával, az egyéb hatások modellezésével és korrekciójával ki lehet mutatni a tisztán a felszínváltozásból eredő elmozdulásokat.

A műholdradar-interferometrián alapuló mozgásvizsgálatnak számos előnye van a hagyományos földfelszíni mérési technikákkal összehasonlítva. A felülről, sűrű időbeli mintavételezéssel végzett mérések révén nagy magassági irányú pontosság érhető el. A műholdak akár több száz km-es kiterjedésű látómezeje miatt egységes módon egyszerre hatalmas területet lehet lefedni a mérésekkel. A módszer használata igazán a beépített területeken ideális, ahol a sok szórópont miatt a térbeli felbontása igen sűrű lehet. Mivel az ilyen típusú műholdas észlelések kezdete óta rendelkezésre állnak adatok, a technikával akár a „múltba is láthatunk”, korábbi mozgásokat is feltérképezhetünk. Földi referenciapontokat sem kell hozzá létrehozni, és olyan létesítmények mozgástörténetének a vizsgálatára is ugyanolyan egyszerűen alkalmas, amilyeneket egyébként a tulajdonos engedélye nélkül a helyszínen nem lehetne megközelíteni. A PSI technika természetesen nem mindentudó, így nem is válthatja ki teljesen a földi méréseket: ahol például nincsenek állandó szórópontok (erdős, növény borította területeken, mezőgazdasági táblákon), ott nem mindig alkalmazható – hacsak nem telepítünk mesterséges, a radarjeleket a műhold irányába visszaverő szerkezeteket. Mivel a műholdak nem függőlegesen, hanem azzal bizonyos szöget bezárva bocsátják a felszínre a radarjeleiket, a vízszintes felületekről nincs visszaverődés a műhold irányába.

A mozgások tényének kimutatásánál összetettebb feladat az esetleges felszínváltozások okainak kiderítése. Ez sok esetben körültekintő tudományos és műszaki elemzést kíván. PSI technikával már néhány év leforgása alatt is könnyen mérhető lehet például a felszín alatti ivó- vagy öntözővíz, esetleg a szénhidrogének kitermelése miatti süllyedés, vagy épp ellenkezőleg, az ilyen tevékenység felhagyását követő kiemelkedés. Szóba jöhetnek kiváltó okként az infrastrukturális beruházások, mélyépítés, alagútfúrás, metró-, út- és vasútépítés. A PSI technika ideális a nagyfontosságú építmények stabilitás- és mozgásvizsgálatára, mozgástörténetük feltárására. Esetleges sérülésük így idejekorán történő beavatkozással megelőzhető. De némi erőfeszítés árán lényegében bárki, bárhol a világon megtudhatja, hogyan mozog a számára fontos építmény vagy terület!

A Copernicus programról és a Sentinel-1 műholdakról

Az Európai Bizottság, valamint az Európai Űrügynökség (ESA) közös nagyszabású földmegfigyelési programja a Copernicus. Feladata globális, folyamatos, nagy mértékben automatizált, megbízható, pontos, gyors földmegfigyelési adatok biztosítása szolgálatszerűen, nem utolsósorban műholdas eszközök felhasználásával, a lehető legváltozatosabb formákban és adattípusokkal. Fontos, hogy a Copernicus program adatpolitikája értelmében a műholdas mérési adatokat szabadon, ingyenesen elérhetővé teszik minden felhasználó számára. A fő cél a társadalom és a gazdaság számos területén a műholdas távérzékelési adatok használatának, hasznosításának elősegítése. A világ legösszetettebb földmegfigyelési programjára Európa 2020-ig a becslések szerint összesen 6,7 milliárd eurót költ, ami ugyanakkor a gazdasági haszon révén hosszabb távon sokszorosan megtérül.

Egy Sentinel-1 műhold a Föld körül. (Fantáziakép: ESA / Pierre Carril)

Sentinel-1 az európai Copernicus földmegfigyelő program apertúraszintézises radarberendezéssel felszerelt műholdjainak neve. Ezek a műholdak 5,405 GHz-es frekvencián (5,55 cm-es hullámhosszon) bocsátják ki a rádióhullámokat a Föld felé, és 12 m hosszú antennájukkal veszik a felszínről visszaverődött jeleket. Közülük az első, a Sentinel-1A 2014 áprilisában, párja, a Sentinel-1B két évvel később indult. Tervezett működési élettartamuk legalább 7 év. Azonos alakú, a felszíntől mérve közel 700 km magasan, a pólusok fölött húzódó pályán, egymással „szemben” keringenek a Föld körül, így optimalizálják a visszatérési időt a földfelszín egy adott területére vonatkozóan. A két megegyező felszereltségű műholdat használó konfiguráció előnye, hogy egy-egy területről – adott repülési irányt (északról délre, vagy délről északra) figyelembe véve – 6 napos visszatérési idővel végezhetnek újabb radarméréseket (ez a szám az Egyenlítőnél érvényes, magasabb földrajzi szélességeknél rövidebb lehet a visszatérési idő). A műholdak négyféle üzemmódban, különböző szélességű sávokban és más-más felbontással képesek felmérni a földfelszínt. Már megkezdődtek az előkészületek két újabb űreszköz gyártására (Sentinel-1C és -1D), ami biztosítja, hogy hosszú távon, legalább a 2030-as évek végéig folyamatos legyen a mérések sorozata.

Kapcsolódó linkek:

A Vezúv füstje

A Nápoly melletti vulkán nem kitörésével, hanem a hegyen pusztító erdőtűz füstjével került a műholdképekre. Az Olaszországban is forró és száraz nyár közepi időjárás következtében megszaporodtak az erdőtüzek. A természeti csapás elérte a Vezúv oldalát is. Egy felületes szemlélő akár azt is gondolhatta, hogy 1944 után újból aktívvá vált a tűzhányó, amelynek időszámításunk szerinti 79-ben történt nevezetes kitörése során pusztult el az ókori Pompeii városa.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2B műholdjának július 12-i felvételei közül két különböző hullámhosszon (színben) készített kép látható alább. Az egyik inkább a füstfelhőt, a másik magukat a tüzeket emeli ki jobban.

A Sentinel-2B július 12-én készített képein a Vezúv (középtájt jobbra) mellett másik helyszínen (Positano mellett) is látszik a kiterjedt erdőtűz. (Animált kép: módosított Copernicus Sentinel adatok / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A hatalmas füst nyomán óvintézkedésekre, lakosok kitelepítésére is sort kellett keríteni. A Vezúv erdős lejtői 1995 óta nemzeti parki védettség alatt állnak, most a faállományban nagy kár keletkezett.

A Vezúv az éjszakai műholdképeken általában sötét szigetként tűnik fel Nápoly és a környező települések fénytengerében. Július 12-én az amerikai Suomi NPP műhold VIIRS (Visible Infrared Imaging Radiometer Suite) műszerének felvételén azonban az erdőtüzek kivilágították a vulkáni hegyet is. Bal oldalt összehasonlításul az ugyanarról a területről július 9-én, még az erdőtüzek fellángolása előtt készült éjszakai műholdkép. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / LANCE/EOSDIS Rapid Response)

 

Kapcsolódó linkek:

Larsen C: leszakadt az óriási jéghegy

Nemrég foglalkoztunk az Antarktiszi-félszigetnél található Larsen C-jégself tavaly ősz óta egyre növekvő repedésével, aminek fejlődését többféle műholdas távérzékelési módszerrel, köztük Sentinel-1 radaros mérésekkel követték.

A szakemberek tavaszi jóslata szerint a repedés még ebben az évben oda vezethet, hogy a jégself egy hatalmas darabja leszakad és önálló jéghegyként útra kel, eltávolodva az Antarktisztól. A legfrissebb hír szerint az esemény július 12-én be is következett. Az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjainak egyike megfigyelte, ahogy a repedés végigért, és egy Luxemburg területének kétszeresét is meghaladó méretű jéghegy keletkezett, örökre megváltoztatva az antarktiszi partvidéket.

A repedés mentén leszakadt jéghegy a Sentinel-1B radarképén, július 12-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A selfjég a partról a tenger fölé benyúló, a vízen lebegő jégtömeg. Így a jéghegy leszakadása közvetlenül nem emeli meg a vízszintet. Azonban a selfjég hozzájárul a szárazföldről a tenger felé haladó gleccserjég feltartóztatásához. Ha pedig gyengül vagy megszűnik a „dugó”, gyorsabban áramolhat a jégfolyam is.

A most leszakadt, az eddig megfigyelt egyik legnagyobb jéghegy tömege milliószor millió tonnásra becsülhető. A benne fagyott víz mennyisége az észak-amerikai Ontario-tó teljes vízkészletéhez hasonlítható. A Larsen C selfjegének mintegy 10%-a veszett most el.

Kapcsolódó linkek:

A világ legnagyobb sómezeje

Salar de Uyuni, Bolívia. A dél-amerikai ország délnyugati részén, bő 10 ezer négyzetkilométeres területen fekvő sómező az Andok közepén, több mint 3600 m-es tengerszint feletti magasságban terül el. Mintegy 40 ezer évvel ezelőtt itt egy tó volt, amelynek a kiszáradása után maradt vissza a mostani sómező.

A Sentinel-2B műhold képe 2017. május 17-én készült, a bolíviai Salar de Uyuni egy részletéről. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Salar de Uyuni őrzi a Föld egyik legnagyobb lítiumkészletét, amelynek becsült mennyisége 9 millió tonna. A műholdkép bal felső részén feltűnő geometrikus minták nagy lepárlómedencék, ahol a lítium-bikarbonátot kivonják a sós vízből. A lítium fontos és egyre értékesebb nyersanyag, óriási rá az igény a világpiacon. Ezt használják akkumulátorok gyártásához, ami az elektromos járművek elterjedésével felfutóban levő iparág.

A kép alsó részén látható terep igencsak tagolt ahhoz képest, ami magára a hatalmas sómezőre jellemző. Jobbra lent az ide ömlő Río Grande de Lípez folyó 20 km széles deltája látszik. A síkság nagy részén egyébként a magassági változások 1 m-en belül maradnak. Ez ideálissá teszi a terepet a műholdas radaros magasságmérő berendezések kalibrálásához – ilyenek dolgoznak például az ESA CrySat holdján és a Copernicus program Sentinel-3 műholdjain (pontosabban egyelőre csak a Sentinel-3A-n, a Sentinel-3B most még a felbocsátás előtti tesztek tárgya).

A 13 látható és infravörös színben érzékeny Sentinel-2B májusi műholdképét az ESA földmegfigyelési videósorozatában is bemutatták.

Kapcsolódó linkek:

Az első „lézeres” Sentinel-2B műholdkép

A Copernicus program legújabban felbocsátott műholdja beüzemelési időszakának végéhez közeledve, röviddel szolgálatszerű működésének júniusi megkezdése előtt kipróbálták a lézeres adattovábbító képességét is. Optikai adatátvitellel egységnyi idő alatt sokkal nagyobb mennyiségű adatot lehet továbbítani, mint a hagyományos rádiós kommunikációval. Szinte magyarázni sem kell, mennyire fontos lehet ez a földmegfigyelő mesterséges holdak esetén, amelyek fedélzetén rengeteg adat keletkezik. Másrészt a Föld körül gyorsan keringő, alacsony pályás műholdak az adataikat csak akkor tudják lesugározni, ha valamely kijelölt földi követőállomás látóterében repülnek.

A Sentinel-2B lézeres adatátvitelét a tőle közel 36 ezer km-re keringő európai Alphasat geostacionárius távközlési hold irányában próbálták ki. Mivel az egyenlítői síkban keringő geostacionárius holdak bolygónkat épp egy nap alatt kerülik meg, a felszínről állni látszanak az égen. Így nem kell követőállomásaikat sem váltogatni. Geostacionárius reléállomások használatával a földmegfigyelési adatok is szinte azonnal lejuthatnak a Földre, függetlenül attól, hogy az adott alacsony pályás távérzékelő műhold épp egy követőállomás fölött repül-e vagy sem.

 

Az első lézeres továbbítású Sentinel-2B képen egy Európát és Észak-Afrikát ábrázló sáv látható, ennek egyik részlete a Földközi-tengerben fekvő Máltát mutatja. Készítését követően csak 6 percre volt szükség, hogy az adatok eljussanak a földi központba. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-2 holdak mellett a Sentinel-1A és -1B is rendelkezik lézeres adattovábbításra alkalmas berendezéssel.

Kapcsolódó linkek:

Budapest és környéke első Sentinel-1 mozgásvizsgálata

Milyen felszín- és épületmozgások voltak az elmúlt 2 és fél évben a fővárosban és környékén? Erre tudunk választ adni közel 7000 négyzetkilométeren, mintegy 1,5 millió pontban a legkorszerűbb űrgeodéziai módszer segítségével.

Elkészítettük Budapest és környéke első, a Sentinel-1 műholdak adatain végzett állandó szórópontú műholdradar-interferometriás elemzését. A 2014 októbere óta eltelt időszakban összesen 80 műholdátvonulás alkalmával észlelt adatok alapos, komplex feldolgozásával soha nem látott részletességgel rajzolódik ki környezetünk elsősorban magassági irányú mozgása.

Budapesten és környezetében mintegy 1,5 millió helyen áll rendelkezésre az elmúlt 2 és fél év mozgástörténete. A pontok színkódolása a számított műholdirányú sebességeken alapul.

Az eredményeket először az Európai Űrügynökség (ESA) Fringe 2017 konferenciáján mutattuk be a finnországi Helsinkiben. A vizsgálatról és hátteréről az elkövetkező időszakban érdekes részleteket osztunk meg olvasóinkkal.

A nagy kaliforniai földcsuszamlás előjele

Május 20-án a kaliforniai 1-es számú főúton (CA 1), Big Sur körzetében, közvetlenül a Csendes-óceán partján jelentős földcsuszamlás történt. A becslések szerint több mint egymillió tonnányi talaj és szikla fedte be az út egy negyed mérföldes szakaszát. Az anyagból az óceánba is jutott, mintegy 5 hektárnyi területet véve el belőle. Szerencsére az esemény során senki sem sérült meg, hiszen az úton a forgalmat már hónapokkal azelőtt leállították. A környéken megnövekedett a földcsuszamlások veszélye a szokatlanul erős tél végi és tavasz eleji esőzések következtében. Nem tudni, mennyi ideig tarthat a szakasz megtisztítása, sőt azt sem, hogy az úttestből egyáltalán mi maradt meg.

Légi felvételen az Egyesült Államok egyik legfestőibb autóútjának egy szakasza, a földcsuszamlás után. (Kép: John Madonna / Associated Press)

Az európai Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjai 2015-től visszamenőleg elérhető adatainak interferométeres eljárással (Small Baseline Subset interferometry, SBAS) történő feldolgozása alapján sikerült kimutatni a földcsuszamlás helyén a természeti katasztrófát megelőző időszakban a felszín mozgását. Az alábbi képen a pontok színei a műholdirányú mozgások sebességére utalnak. A zöld szín stabilitást jelöl, a piros viszont akár 70 mm/éves sebességű távolodást. Ahol a térképen a piros és narancsszínű pontok láthatók, épp ott következett be a földcsuszamlás Kaliforniában.

A Sentinel-1 több mint 2 évet felölelő adatainak feldolgozása alapján a földcsuszamlásra számítani lehetett. A térképen a pontok színe az általuk jellemzett terület átlagos műholdirányú sebességének nagyságára utal. A szürke körrel külön megjelölt hely pozíciójának időbeli változását a bal alsó grafikon részletesen is mutatja. A vízszintes tengelyen az idő, a függőlegesen a műholdirányú helyzet látható az első mérési időponthoz viszonyítva (0 érték). A teljes megfigyelt időszak alatt a 20 cm-t is elérte az elmozdulás, ami időben nem volt egyenletes. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015-2017 / Norut)

Kapcsolódó linkek:

Nyúzópróbán a Sentinel-3B

Jövőre indul, de már tesztelik a Copernicus program Sentinel-3 jelzésű műholdsorozatának második tagját. A Sentinel-3 is két műholdas konstelláció lesz, hogy optimális lefedettséggel és visszatérési idővel tudják figyelni vele az óceánokat és a szárazföldeket. A sorozat első darabja, a Sentinel-3A 2016 februárjában állt pályára, az év vége óta pedig már minden fedélzeti műszere szolgálatszerűen biztosítja a megfigyelési adatokat a Copernicus felhasználók számára. A már repülő Sentinel-3A és a még készülő -3B felépítése azonos. Mindkét űreszköz fedélzetén egy közepes felbontású, 21 hullámhosszon érzékeny optikai kamera, egy a felszínhőmérséklet mérésére alkalmas infravörös sugárzásmérő, egy mikrohullámú sugárzásmérő, és egy az apertúraszintézis elvén működő radaros magasságmérő (altiméter) repül.

Fantáziakép egy Sentinel-3 műholdról. Az űreszközök tervezett működési ideje 7 év, de valójában 12 évre elegendő hajtóanyagot visznek magukkal, így ha műszakilag lehetséges, a pályát a névleges élettartamon túl is képesek tartani. (Kép: ESA / ATG medialab)

A Sentinel-3 műholdak a család legösszetettebb műszerezettségű darabjai. Mind a radaros Sentinel-1, mind az optikai távérzékelő Sentinel-2 sorozat – bár ugyancsak sokrétű, de mégis – jóval körülhatároltabb feladatokra készült. A Sentinel-3A és B feladata az óceánok, tengerek, szárazföldek és a jéggel borított területek felszínének, valamint a légkörnek a vizsgálata. A cél, hogy segítségükkel az óceánok és az időjárás változások jobb megértéséhez szükséges, nagyléptékű és globális információkhoz jussanak a szakemberek. Ennek érdekében a Sentinel-3-as holdak mérik az óceánok és a jégfelszínek hőmérsékletét, színét és magasságát, valamint a jégrétegek vastagságát. A szárazföldek esetében nyomon követik a felszínhasználatban, a növényzet állapotában bekövetkező változásokat, valamint a folyók és tavak vízszintjét. Vizsgálják az erdő- és bozóttüzeket és a városi hőszigeteket.

A már pályán levő Sentinel-3A egyik képe a Tirrén-tengert mutatja. Rajta Korzika és részben Szardínia (balra és lent), Elba szigete (fent) és Olaszország toscanai partvidéke (jobbra). A 2016. október 16-án az OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) berendezéssel készült képen Korika keleti felénél, illtve az olasz partok mentén látható, hogy elszíneződött a tenger vize, a nem sokkal korábbi heves esősések nyomán bemosódott hordalék miatt. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016 / Eumetsat, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-3B is megépült már. Most épp azt vizsgálják, kiállja-e majd a világűr mostoha körülményeit. Ennek érdekében a gyártó Thales Alenia Space franciaországi, cannes-i telephelyén a hő- és vákuumkamrában tesztelik, ahol szimulálni tudják a Föld körüli pályán az űreszközt érő hőmérsékleti szélsőségeket. A kamrából a levegőt kiszivattyúzzák, és mintegy négy héten át –45 °C és 50 °C között változtatják a hőmérsékletet. Ha ez az ellenőrzési fázis véget ér, a startra való felkészítést szolgáló további, például vibrációs tesztek következnek. A Sentinel-3B a tervek szerint valamikor 2018-ban a francia guyanai Kourouból egy Vega hordozórakéta segítségével áll majd pályára.

A Sentinel-3B-t behelyezik a tesztkamrába. (Kép: Thales Alenia Space)

Kapcsolódó cikkek:

Finn-öböl és Fringe

Idén június 5–9. között rendezte az Európai Űrügynökség a Fringe 2017 konferenciát Helsinkiben, az Aalto Egyetemen. Az idei Fringe egy sorozat tizedik alkalma volt, teljes neve 10th International Workshop on Advances in the Science and Applications of SAR Interferometry and Sentinel-1 InSAR. Az előadások, poszterbemutatók és kerekasztal-beszélgetések az apertúraszintézises műholdradar-interferometria (SAR) tudományos és gyakorlati alkalmazásait, a téma újdonságait ölelték fel. Hasonló konferenciákat kétévente rendeznek.

(Kép: ESA)

A Fringe 2017 alkalmából tette közzé az ESA a Sentinel-1B műholddal idén február 8-án készített radarképet a Finn-öbölről és térségéről. A Finn-öböl a Balti-tenger keleti részén található, északról Finnország, keletről Oroszország, délről Észtország partjai határolják. Hossza kelet–nyugati irányban közel 400 km. A keleti irányban egészen Szentpétervárig, a Néva torkolatáig nyúló öböl vize a tengerekhez viszonyítva viszonylag sekély. Az átlagos vízmélység 38 m, a legnagyobb kb. 100 m.

A Finn-öböl a Sentinel-1B radarfelvételén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Télen a vízfelszín jó része befagy, a jégtakaró késő tavaszig kitart. Ebben az időszakban a műholdas megfigyelések fontos szerepet játszanak a jégborítás figyelemmel kísérésében, a jégtörők munkájának segítésében, hogy a forgalmas hajózási útvonalakat minél jobban biztosíthassák. A február eleji radarkép jobb oldalán jól kivehetőek azok az egyenes sávok, amelyeket jégtörők tisztítottak meg a hajóforgalom számára. Az öbölnek a radaros amplitúdóképen sötét színben látható vízfelülete pedig tele van pöttyözve az erős radar-visszaverődést produkáló tengerjáró hajókat jelző fényes pontokkal.

A kép jobb alsó részén egy másik nagy, befagyott vízfelület is látható. A Peipus-tó a maga 3550 km2-es területével a legnagyobb olyan tó Európában, amelyen keresztül államhatár húzódik – itt Észtország és Oroszország között. A Sentinel-1B műhold képén feltűnő még a beépített környezetből adódó erős radar-visszaverődés miatt két nagyváros: délen Tallinn, az észt, északon pedig a tőle 70 km-re fekvő Helsinki, a finn főváros, az öböl két átellenes partján. Ez utóbbi adott otthont az idei Fringe konferenciának.

A Finn-öblöt mutató radarkép az ESA heti földmegfigyelő videósorozatában is szerepelt.

Kapcsolódó linkek:

A Copernicus házhoz jön

Talán így lehetne magyarra fordítani annak a brüsszeli ünnepélyes nyitóeseménynek a címét, amelyet június 6-án tartottak az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületében. A Copernicus Goes Local nem kevesebbet állított meghívójában, minthogy a földmegfigyelés új korszakának kezdetét jelképezi.

Az eseményen a földmegfigyelésben érdekelt mintegy 350 európai szakember, vállalkozások, állami szervezetek képviselői és tudományos kutatók jelentek meg. Az elnökségben helyet foglaltak és rövid beszédet mondtak európai parlamenti képviselők, az Európai Bizottság magas rangú tisztviselői, az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési programjának igazgatója.

Az esemény elnökségében jobbról a második Elżbieta Bieńkowska uniós biztos. (Kép: EU Copernicus)

Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős uniós biztos kiemelte, hogy Európa három nagyszabású űrrel kapcsolatos programja – a Galileo navigációs műholdrendszer kiépítése, a GPS-es navigációt pontosabbá és megbízhatóvá tevő EGNOS, valamint a földmegfigyelő Copernicus – mellett tavaly megszületett az európai űrtevékenység jövőjével foglalkozó stratégiai dokumentum. A Copernicus szinte minden területen érinti az európai polgárok életét, a mezőgazdaságtól és a környezetvédelemtől kezdve a biztonságpolitikán és a katasztrófa-elhárításon keresztül a tengeri hajózásig. Miután a napokban az amerikai elnök a párizsi klímamegállapodásból való kilépésről döntött, nem véletlenül kapott a beszédben külön hangsúlyt a klímaváltozás hatásai elleni küzdelem, amiben Európa vezető szerepet szeretne játszani.

Ünnepélyes szalagátvágás az Európai Parlamentben: formálisan is elindult a Copernicus Relays és Copernicus Academy hálózatok működése, hogy segítsenek közelebb hozni a programot az európai polgárokhoz. (Kép: EU Copernicus)

Josef Aschbacher ESA-igazgató büszkén említette, hogy a Copernicus program számára készült Sentinel műholdak, amelyekből eddig már öt állt pályára, minden várakozáson felül jól teljesítenek. A Copernicus a világ legnagyobb műholdas földmegfigyelő programja, és a harmadik legnagyobb adatmennyiséget előállító program. Nem csak Európában, de a kontinens határain túl is érdeklődnek iránta, az amerikai és ausztrál partnerekkel például már születtek megállapodások a Copernicus adatainak használatára.

A Copernicus több, mint egy hagyományos műholdas távérzékelési program. Egyrészt az adatai szabadon és ingyenesen, mindenki számára hozzáférhetők, ami forradalmasítja a használatukat, innovációt indít meg az alkalmazásfejlesztésben. Másrészt a Copernicus számos szolgáltatása révén a mérési adatok sok különféle szempontból való feldolgozása, értelmezése is megtörténik.

A Copernicus Goes Local rendezvény közönsége.

Eljött az ideje, hogy a Copernicus működésével, eredményeivel és hétköznapi hasznosításaival az európai polgárok minél szélesebb köre megismerkedjen. Egyelőre bőven van mit tenni ennek érdekében. Ez a felismerés vezetett a Copernicus közvetítők (Copernicus Relays) és a Copernicus Akadémia (Copernicus Academy) hálózatának megalakításához 2016 végén. A hálózatokban résztvevő tagállami szervezetek – Magyarországról a Geo-Sentinel Kft., mint a Copernicus Academy tagja – vállalták, hogy a Copernicus program helyi „nagykövetei”, hazai népszerűsítői lesznek, mintegy közvetítő kapocsként az Európai Bizottság, a program irányítói, illetve a végfelhasználók és alkalmazók között. Munkájuk koordinálására az Európai Bizottság belső piaccal, iparral, a vállalkozói léttel és a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos uniós szakpolitikáért felelős igazgatóságán (DG GROW) belül létrehozták a Copernicus Irodát (Copernicus Support Office).

A június 6-án tartott ünnepi rendezvény folytatásaként – immár a DG GROW épületében – megtartották a Copernicus Relays és Copernicus Academy szervezeteinek első, az egymás tevékenységével való ismerkedésre és kapcsolatteremtésre is alkalmas közgyűlését. A két kezdeményezéshez összesen 140 szervezet csatlakozott különböző EU tagállamokból – vannak, ahonnan többen is.

Kapcsolódó linkek: