Új homokos strand

Lengyelországban, ahol a Visztula folyó a Balti-tengerbe, azon belül is a Gdański-öbölbe ömlik, emberi léptékkel mérve is gyors ütemben változik a tengerpart vonala. Erről tanúskodik az a műholdképsorozat, amelyet a minap az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján, a nap képe rovatban állítottak össze, mindössze nyolc évet felölelő Sentinel-2 képekből.

A Visztula torkolatvidéke 2017, 2021 és 2025 márciusában, hamisszínes Sentinel-2 képeken. Jól látható a fokozatos, de gyors átalakulás. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdképek)

Az elmúlt években a tengeri áramlatok fokozatosan jelentős mennyiségű homokot raktak le a partvonal mentén, a lengyelországi Mikoszewo közelében. Idén február elején egy újabb hordalékhullám közel 100 méterrel hosszabbította meg a partvonalat. Egy új, fehér homokpad jött létre. A tengerre néző festői kilátásával az új strand gyorsan népszerű látnivalóvá vált, a Lengyel Postától még saját irányítószámot is kapott.

Bár minket Magyarországon – tengerpart híján – közvetlenül nem, legfeljebb turistaként érinthet a dolog, de a Copernicus programnak működik egy az európai tengerpartokról ingyenesen és szabad hozzáféréssel információkat nyújtó szolgáltatása is, a Copernicus Coastal Hub. A műholdas méréseken alapuló, más hozzáadott értékkel is bíró adatok hasznosak lehetnek e fontos, sokak által lakott part menti területek fenntartható kezelésének támogatásához.

Kapcsolódó linkek:

Tíz év, 23 millió pont: elkészült Magyarország legfrissebb műholdradaros felszínmozgástérképe és épületszintű mozgástörténeti adatbázisa

A Geo-Sentinel mozgásvizsgálati szolgáltatása ismét új szintre lépett. Az elmúlt években számos infrastruktúra-monitorozó, geodéziai, geodinamikai projektet valósítottunk meg, mind műholdas helymeghatározó (GNSS), mind műholdradar-interferometriás technikát alkalmazva – ipari megrendelésekben és kutatási projektekben egyaránt. Hazánk első átfogó műholdradaros mozgásvizsgálati adatbázisa és az első részletes felszínmozgástérképe elkészítése után a rendszerünk igen jelentős frissítésen és kibővítésen ment keresztül. Ez az adatbázis a korábbinál közel kétszer több helyszíni pontban és több mint kétszer több időpontban, immár több mint 23 millió helyen, átlagosan 265 különböző időpontból származó, több mint hatmilliárdnyi mozgásadatot tartalmaz. Előállításához az európai Copernicus program Sentinel-1A műholdjának összes, 2014 októbere és 2024 augusztusa közötti apertúraszintézises radarészleléseit dolgoztuk fel a legkorszerűbb, speciális interferometrikus módszerrel.

Magyarország felszínmozgástérképe, 2025. március 12-i változat

A közel egy évtizedet átfogó, 23 millió objektumot tartalmazó országos mozgástérkép és a mögöttes kéthetes időfelbontású adatrendszer, az elmozdulási idősorok feltárják az ország felszínének és építményeinek elmúlt tíz éves mozgástörténetét. Nagy pontosságú, nagy térbeli és időbeli felbontású adatainkkal többek között segíteni tudjuk az olyan emberi tevékenységhez köthető felszínmozgások detektálását, vizsgálatát és monitorozását, mint a vízkivétel, gáz- és olajkitermelés, mélyépítés, bányászati tevékenység és utóhatásai, vagy egyes nagyfontosságú létesítmények, valamint infrastruktúra-elemek sajátmozgásának, deformációjának avagy stabilitásának megállapítása. De természetes eredetű mozgások is vizsgálhatók, mint földcsuszamlás, talajcsúszás, természetes kompakció vagy akár erózió.

Ha többet szeretne megtudni ingatlanja, iparterülete vagy települése mozgásáról vagy stabilitásáról, keressen minket bizalommal, és fedezze fel, hogyan támogathatják nagy pontosságú, valamint nagy térbeli és időbeli felbontású elemzéseink vállalatának stratégiai döntéseit, vagy kutatási projektjeinek sikerét. Adataink megbízhatósága és részletessége lehetővé teszi, hogy pontosabb képet kapjon a környezeti változásokról és azok hatásairól, így versenyelőnyhöz jutva hozhat megalapozottabb döntéseket. Geofizikus-űrkutató szakembereink több mint 30 éves szakmai tapasztalatuknak köszönhetően mélyreható ismeretekkel rendelkeznek a mozgásvizsgálatok minden területén, és garantáltan megalapozott támogatást nyújtanak az Ön döntéseihez.

Kapcsolatfelvétel szakértőinkkel

 

Hamarosan egy újabb blogbejegyzésünkben a magyarországi felszínmozgás-adatbázis alapján egy érdekes, hosszabb ideje zajló, ez alatt jelentős deformációval járó folyamatot mutatunk majd be, amelyben a vízkivételnek a felszínt befolyásoló hatását szemléltetjük.

Kapcsolódó linkek:

Kevés volt a tengeri jég idén az Antarktisz körül

2025. február 25-én, vagyis a déli félteke nyarának végén érte el idei minimális kiterjedését a jégtakaró a Déli-sarkvidéket körbevevő tengereken – közölte márciusban az európai Copernicus földmegfigyelési program tengerfigyelő szolgáltatása (Copernicus Marine Environment Monitoring Service, CMEMS). A jégfelület teljes területe akkor 1,87 millió km2 volt, ami az eddigi hetedik legalacsonyabb mért éves minimumérték, holtversenyben 2024-gyel. A szám 8%-kal marad el az 1993–2010 között érvényes hosszú távú átlagtól.

Az Antarktisz körüli tengeri jég kiterjedése 2025. február 25-én (fehér színű területek). A piros vonal az ilyenkor szokásos februári adatok mediánértékét szemlélteti. Látható, hogy míg néhány helyen, elsősorban a Ross-tengeren a jégtakaró a kontinenstől mért távolságot tekintve némileg túl is nyúlt a szokásos kiterjedésén, addig a legtöbb más partvidéken jóval a megszokottnál beljebb húzódott. (Kép: Európai Unió, Copernicus Marine Service adatok 2025)

A sarkvidékeken a tengeri jégképződés évszakos ciklust követ, amelyet a változó hőmérséklet vezérel. A melegebb tavaszi és nyári hónapokban az emelkedő hőmérséklet hatására a tengeri jég elolvad, és eléri minimális kiterjedését. Amint pedig ősszel és télen csökken a hőmérséklet, a jégtakaró hízásnak indul, amíg el nem éri a maximális kiterjedését.

Az antarktiszi régióban a tengeri jég növekedésének időszaka április és szeptember közé esik. Ezzel szemben október és március között a jég visszahúzódik. (Az elmúlt egy év folyamatait a CMEMS honlapján egy látványos animáció szemlélteti). A Déli-sarkvidéken az elmúlt időszakban az éves mintázat egyre nagyobb változékonyságot mutatott, bizonyos években szokatlanul meredeken csökkent a jégtakaró kiterjedése és a tengeri jég térfogata.

Ami a tengeri jég térfogatát illeti az Antarktisz körül, az az érték idén március 5-én érte el a minimumot, mindössze 1030 km³ értékkel. Ebben a paraméterben talán még drámaibb módon mutatkozik meg a csökkenő tendencia: a hosszú távú február végi átlaghoz (2390 km³) képest 56%-os mértékű a visszaesés! Az elmúlt négy évben ráadásul mindig kivételesen alacsony volt a jégtérfogat, amint azt az alábbi grafikon jól szemlélteti.

Az antarktiszi tengeri jég térfogata napi bontásban, 1993 és 2025 között. A különböző éveket más-más színű görbék jelzik, ezeken belül a piros árnyalatai az utóbbi évek adatait mutatják. A zöld görbe az 1993–2010 közötti évek átlaga. (Kép: Európai Unió, Copernicus Marine Service adatok / Mercator Ocean)

A jég térfogata jobban jellemzi a helyzetet, mint a jég borította tengerfelszín kiterjedése, hiszen ez utóbbinál nem veszik figyelembe a jégtakaró vastagságát. Minél vékonyabb a jég, annál inkább ki van téve a teljes elolvadásnak a nyár végére, és annál nagyobb hátrányból indul a téli hízásnak. Így a trendek nem ígérnek semmi jót, az antarktiszi tengeri jég fogyatkozása az elkövetkező években bizonyára még tovább fog gyorsulni. Az antarktiszi tengeri jég változásai befolyásolják a globális óceáni áramlatokat és az időjárási mintákat.

A Copernicus tengerfigyelő szolgáltatása műholdas mérési adatok alapján követi nyomon a jégtakaró kiterjedésének és vastagságának alakulását a Földön. A megbízható adatok lehetővé teszik a hosszú távú folyamatok felismerését, támogatva a tudományos kutatást, a politikai döntéshozatalt. Az adatok hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megérthessük a tengeri jégnek a globális éghajlati rendszerben betöltött szerepét.

Kapcsolódó linkek:

Áradások Spanyolországban

Az elmúlt időszakban heves esőzések sújtják szinte egész Spanyolországot, a hétvégén 17 tartományából 11-ben riasztást adtak ki – olvashattuk a hírekben. Vasárnap a Martinho nevű vihar hozott bőséges csapadékot, erős szelet, az ország északi hegyeiben havazást. Több folyó is árad, egyes településen evakuálni kellett az érintett lakosságot. Az áradások által érintett egyik folyó a Tajo. Ennek a Kasztília-La Mancha tartományban fekvő Añover de Tajo település közelében húzódó szakaszáról közölt egy Sentinel-1 radaros műholdképet az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapja, a nap képe rovatban.

A szóban forgó, március 23-án készült Sentinel-1 képet mi is bemutatjuk, de hamis színezésben, amely kiemeli a különböző radarvisszaverő képességgel jellemezhető felszíndarabok eltéréseit. A nyílt vízfelületek itt sötétkéknek tűnnek. Összehasonlításul, a csúszka elmozdításával megtekinthetjük az ugyanerről a vidékről március elején készült egyik radaros műholdképet is. Ezáltal igazán feltűnőek a most elöntött folyó menti területek.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdaknak nagy hasznát veszik ilyen esetekben, mivel a radarképek alapján kitűnően megkülönböztethetők a vízzel borított felszínek. Ráadásul a rádióhullámok áthaladnak a sűrű felhőzeten is, amely az ehhez hasonló esetekben teljesen eltakarja a tájat a felülről figyelő optikai műholdak kamerái elől.

A Tajo folyó mostani áradása egyébként egy a római korig visszavezethető eredetű hidat is romba döntött Talavera de la Reina városában. A római alapokra a 15. század végén épített átkelő mostanáig bírta, de a vízözön lerombolta.

Kapcsolódó linkek:

Rekordalacsony márciusi vízállás a Dunán

Amikor legutóbb, 2018-ban a Dunakanyarba látogattunk Sentinel-2 műholdképek segítségével a folyó különösen alacsony vízállása miatt, augusztus vége volt. Az akkori súlyos nyári aszály miatt több helyen is megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállási rekord, főleg a Duna magyarországi középső és alsó szakaszán. Most viszont még csak a tavasz elején járunk, mégis hasonló műholdképet mutathatunk a Dunakanyarról, a Szentendrei-sziget környékén a vízből előbukkanó homokzátonyokkal és a kiszélesedő homokos partokkal. Az alacsony vízállás következményei különösen szembeötlőek, ha a csúszka elmozdításával összehasonlítjuk a mostani állapotot az egy évvel ezelőttivel. Például a Szentendrei-sziget csúcsánál (a képen balra fent) és Vác környékén (jobbra) látszik jól a hatás.

Hamisszínes, a növényzetet pirossal kiemelő Sentinel-2 műholdképek tavaly és idén márciusból. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024, 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ahogy az Időkép írja, március elején még soha nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása a feljegyzések kezdete óta. Budapesten, a Gellérthegy lábánál ismét szárazra került az Ínség-szikla. Ez akkor szokott előfordulni, ha Budapesten a vízállás 95 cm-nél alacsonyabb. Az elmúlt télen a szokásosnál sokkal kevesebb volt a csapadék, a Duna és a Tisza vízgyűjtő területein kevesebb hó halmozódott fel, így aztán nincs, ami a melegedő időben elolvadva táplálja a folyókat. Mindez nem kecsegtet jó kilátásokkal az év hátralevő részére.

A valaha mért legalacsonyabb vízállás a fővárosban egyébként 33 cm volt, 2018. október 25-én – tehát nem sokkal az akkori nyári aszály következményeit bemutató blogbejegyzésünk után – mérték. Abban az évben az Ínség-szikla nem kevesebb mint 73 napon át volt szárazon. Utána rövid időre 2022 augusztusában, majd 2023 októberében is előbukkant.

Kapcsolódó linkek:

Tirana, Albánia

Az Európai Űrügynökség (ESA) múlt heti műholdképének egy a Copernicus program egyik Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjával készített képet választottak Albánia fővárosáról és környékéről.

A valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép idén januárban készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Albánia Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten, az Adriai-tenger partján fekvő, közel 29 ezer km2 területű állam. Az Albán Köztársaság fővárosa és egyben legnépesebb települése, a bő félmillió lakosú Tirana az ország középső részén található. A környéket északnyugat–délkeleti irányban húzódó hegyláncok, valamint az azokat elválasztó széles völgyek jellemzik. Januárban, a kép készítésének idején a magasabb csúcsokat hó borította.

Tirana a kép közepén elterülő szürke folt. Egy völgy végében épült, három oldalról hegyek határolják. Nem egészen 30 km-re van innen a tengerpart. Az Adriai-tenger partján (nyugatra, a kép bal oldalán) termékeny síkságok húzódnak. Ez az ország legfontosabb mezőgazdasági és ipari régiója, és itt a legnagyobb a népsűrűség is.

Tiranában és környékén számos mesterséges tó, víztározó található, köztük a Tirana, Farka, Paskuqan és Tapizes tavak. Ezek a műholdkép teljes, 10 m-es felbontású változatát letöltve könnyen felfedezhetők. Kicsit távolabb, a várostól mintegy 25 km-re keletre található a Dajti Nemzeti Park. A kanyonokkal, vízesésekkel, barlangokkal és tavakkal tarkított táj sokféle ökoszisztémának ad otthont. A hegyoldalban bükk-, tölgy- és fenyőerdők nőnek, a magasabb lejtőkön gyérebb a növényzet. A Tiranára és síkságára nyíló panoráma miatt a Dajti-hegyet „Tirana erkélyeként” is emlegetik. A nemzeti park területén van a főváros egyik fő vízforrása, a Bovilla-tó. A 4,6 km2-es víztározó még a fenti képen is feltűnő, smaragdzöld foltként jelenik meg. Vízszintje az évszakoktól függően meglehetősen változó, a csapadékos téli hónapokban akár 7–10 m-rel is megemelkedhet.

A Sentinel-2 műholdképen látható további nagyobb városok közül megemlítendő Durrës, Albánia legnagyobb és legfontosabb tengeri kikötője, valamint Kavajë, amely a tengerparti síkságon található, közvetlenül a Durrësi-öböltől délre.

Kapcsolódó linkek:

Jan Mayen

A név egykor egy 17. századi holland hajóskapitányé volt, ma pedig az általa felfedezett, jelenleg Norvégiához tartozó szigeté az Atlanti-óceán északi részén. A sziget földrajzi értelemben közelebb fekszik Grönlandhoz (kb. 500 km) és Izlandhoz (560 km), mint Norvégiához (950 km). A nagyjából 71° északi szélességnél található, 373 km2 területű sarkvidéki sziget két nagyobb részből áll, ezeket egy keskeny (3 km széles) földszoros köti össze. A sziget északkeleti részén működik a Föld legészakibb fekvésű aktív felszíni tűzhányója, a 2277 m magas Beerenberg.

A zord, hegyekkel szabdalt, minimális növényborítottságú vidéket alacsony hőmérsékletek, erős szelek jellemzik. Nem is igen van itt állandó népesség, csak a kutatóállomások legfeljebb néhányszor tíz főt számláló személyzete. Amiért az Európai Unió (EU) Copernicus földmegfigyelési programjának holnapján, a nap képe rovatban mégis szerepelt ez a félreeső kis sziget, annak az az oka, hogy itt működik az EU űrprogramjának egyik földi állomása (Ground Sensor Station), amely a Galileo navigációs műholdrendszert szolgálja ki.

2024. július 16. azon ritka alkalmak egyike volt, amikor egy Sentinel-2 műhold felhőmentes állapotban tudta fényképezni a Jan Mayen-szigetet. A tengert a Beerenberg oldalának gleccsereiből lefolyó olvadékvíz által szállított hordalék (finom szemcsés kőzetliszt) festi világos türkiz színűre, segítve egyúttal kirajzolni a sziget körüli áramlások irányát. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

A szigetről sokkal több érdekességet is megtudhatnak az alább felsorolt oldalakon.

Kapcsolódó linkek:

Ivanpah: a naperőmű bezár

Jó egy évtizeddel ezelőtt egy Landsat műholdképpel illusztrált cikkben mutatta be az Űrvilág a Mojave-sivatagban akkoriban üzembe helyezett, négy éven át épített Ivanpah naperőművet. A Kalifornia és Nevada államok határvidékén, Las Vegastól 65 km-re épült létesítmény három, egyenként közel 140 m magas tornyára mintegy 13 km2-es területen elhelyezett több mint 170 ezer tükör vetíti a napfényt. A keletkező hő az ott levő vizet gőzzé alakítja, az elektromos áramot pedig turbinákkal termelik. A technológia nagy előnye, hogy a víz képes tárolni a hőt, így éjszaka is tovább folyhat a villamosenergia-termelés.

A helyszínen évente 330–350 a derült napok száma, így az megfelelő egy ilyen hatalmas naperőmű számára. A 2014 elején megnyílt létesítmény az akkori hírek szerint 377 megawatt elektromos teljesítményre volt képes, ami 140 ezer átlagos amerikai háztartás ellátásához elegendő. Az ezen az elven működő erőművek közül akkoriban még ez volt a világon a legnagyobb.

Most mégis a bezárás lesz az Ivanpah naperőmű sorsa – számolt be róla nemrég a Világgazdaság. Idén januárban jelentették be, hogy felbontják az áramszolgáltatókkal kötött szerződéseket, és a hatósági jóváhagyás után, várhatóan 2026 elején megkezdik az erőmű bezárását. Eközben előkészítik a területet arra, hogy új módon hasznosítsák a napenergiát, mégpedig a jól ismert napelemes (fotovoltaikus) technológiát alkalmazva.

A napfényből közvetlenül elektromos energiát előállító napelemek és az annak tárolásra szolgáló akkumulátorok elterjedése és ezzel párhuzamosan az áruk drasztikus csökkenése okozta Ivanpah vesztét. Ezt bő egy évtizeddel ezelőtt még nem látták előre. No meg azt sem, hogy a gyakorlatban a technológia alkalmazása túl kényes. Egyrészt a turbinák folyamatos üzemeltetése, karbantartása a sok forgó alkatrész miatt nehézségekbe ütközik. Másrészt a számítógéppel vezérelt, mindig a Nap irányába állított tükörrendszert nem könnyű megbízhatóan működtetni.

Az alábbi friss Sentinel-2 műholdkép a valóságoshoz közeli színekben mutatja a bezárásra ítélt Ivanpah naperőművet. Középtájt, árnyékuk alapján jól kivehető a három oszlop és az azokat körbevevő tükörrendszer. Jobbra (keleti irányban), az út mentén egy golfpálya is látható az amúgy sivatagos területen. A kép felső részébe belóg még a közelben már telepített napelemtáblák egy része. Ezek tehát nem csak átvitt értelemben, de szinte a szó szoros értelmében is kiszorítják a „régi” napenergia-hasznosító technológiát.

A Sentinel-2 műholdkép a Mojave-sivatagban épült Ivanpah naperőműről és környékéről 2025. február 8-án, már a létesítmény bezárásának bejelentése után készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Már Ivanpah építésének idején hallatták a hangjukat a környezetvédők, mert bár a napenergia hasznosítása csökkenti a fosszilis energiahordozók felhasználását és a légkörbe jutó üvegházhatású szén-dioxid mennyiségét, de a nagyszabású építkezésnek kedvezőtlen környezeti hatásai is voltak. A létesítmény elvette egyes állatfajok, mint például a szigorúan védett kaliforniai üregteknős (Gopherus agassizii) élőhelyét, a tükrök fölé repülő madarak számára pedig az intenzív hősugárzás könnyen végzetes lehet. Nos, ha tényleg napelemek váltják fel a tükröket, az a teknősökön sajnos nem segít, de a madarakon talán igen…

Kapcsolódó linkek:

Folytassa, Sentinel-2A!

Az európai Copernicus földmegfigyelési program nagy (10–60 m-es) felbontású optikai távérzékelő műholdjai a Sentinel-2 sorozat tagjai. Fedélzetükön egy 13 színben – a látható és a közeli infravörös tartományban – érzékeny kamera (Multi-Spectral Instrument) működik, amellyel 290 km széles felszíni sávokat térképeznek fel. Alapesetben a Sentinel-2 műholdak egy párost alkotnak, ugyanolyan alakú és helyzetű – 786 km magas, az egyenlítői síkhoz képest 98,56° hajlásszögű, tehát közel poláris – napszinkron körpályán keringenek. A pálya menti helyzetük azonban 180°-kal eltérő, vagyis egymáshoz képest mindig a Föld átellenes pontjai fölött repülnek. Így a rendszer az egyetlen műholddal megvalósítható általában 10 napos helyett kétszer gyakoribb (5 napos) visszatérési időre képes ugyanazon felszíni pont fölött, ugyanabban a megfigyelési pozícióban.

Első képviselőjük, a Sentinel-2A 2015 júniusában, társa, a Sentinel-2B közel két évre rá, 2017 márciusában startolt. Mind minden műholdnak, ezeknek is meg vannak számlálva az aktív évei, hiszen a fedélzeti berendezések öregszenek, a pálya pontos tartásához szükséges üzemanyag pedig idővel elfogy. Hogy a rendszer működése folyamatos maradhasson, szükség van a régebbi műholdak pótlására. A Sentinel-2A felváltására tehát tavaly szeptemberben elindították a Sentinel-2C-t. Csakhogy a legelső Sentinel-2 műhold köszöni szépen, még mindig jól van, hiába éri el névleges élettartama végét! Nem kár-e ilyenkor leállítani?

De igen, és a felhasználók igényei és kérése előtt a Copernicus program irányítói is meghajoltak. Így ideiglenesen és kivételesen nem két, hanem három műhold alkotja majd a Sentinel-2 konstellációt. A Sentinel-2A, -2B és -2C adatainak egyszerre való elérhetőségéből, a sűrűbben gyűjtött adatokból számos alkalmazási területen profitálhatnak. Például említhetjük a környezeti megfigyeléseket (felszínborítás-változások, a növényzet megfigyelése, mezőgazdasági termésbecslés) vagy a katasztrófahelyzetek (árvizek, erdőtüzek) következményeinek elhárítását. Nem utolsósorban a több műhold egyúttal azt is jelenti, hogy nagyobb az esélye a felhőmentes képek készítésének.

A Sentinel-2A pálya menti helyzetének megváltoztatása 2025 januárjában megkezdődött és márciusig tart. Az új konfigurációban a Sentinel-2B és -2C az eredeti sémának megfelelően dolgozik, a legöregebb Sentinel-2A pedig a -2B-hez képest 36°-os fáziseltéréssel repül a pályáján.

A Sentinel-2 ideiglenes, 3 műholdas pályakonfigurációja (fent) és a követési idők napokban (lent). (Kép: ESA)

Ez a konfiguráció közvetlenül a végfelhasználók hasznára válik azáltal, hogy naprakészebb és gyakoribb adatokat biztosít a kulcsfontosságú alkalmazásokhoz. A Sentinel-2A működését egy évvel hosszabbították meg. A kísérlet egyúttal igazolja a Sentinel-2 eddigi sikerét és mutatja annak fontosságát, hogy ne csak fenntartsák, hanem bővítsék is a rendszer képességeit. A bővítés lehetséges módjait vizsgálják, és – ha a Sentinel-1A tovább is bírja – akár szóba kerülhet az 1 éves kísérleti periódus újabb hosszabbítása is. A Copernicus program elkötelezett arra, hogy a felhasználók számára a lehető legátfogóbb hozzáférést biztosítsa a földmegfigyelési adatokhoz, továbbra is szabad és ingyenes eléréssel. Ez az adatpolitika tovább erősíti Európa vezető szerepét a műholdas földmegfigyelés területén.

Kapcsolódó linkek:

Abd al-Kuri

Titkos légitámaszpont bukkant fel a semmi közepén – olvashatjuk a Portfolio.hu cikkének címében. Az írás a szinte alig lakott, a világ közvéleménye előtt szinte ismeretlen, az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger között fekvő Abd al-Kuri szigeten felépült repülőtérről, illetve annak stratégiai jelentőségéről szól.

A térségben húzódik a nemzetközi kereskedelemben meghatározó hajózási útvonalak egyike. Itt lehet eljutni az Indiai-óceán irányából a Szuezi-csatorna, illetve azon keresztül a Földközi-tenger felé és vissza. Az elmúlt években számos támadás érte az itt áthaladó hajókat. Az incidensek száma újabban csökkent ugyan, de még mindig vannak hajótársaságok, amelyek inkább Afrikát délről teljesen megkerülve bonyolítják a szállításokat a Távol-Kelet és Európa között.

A csupán 133 km2 területű Abd al-Kuri a hivatalosan Jemenhez tartozó, egy nagyobb és három kisebb tagból álló Szokotra szigetcsoport tagja. A terület a 2015 óta folyó jemeni polgárháború nyomán ténylegesen az Egyesült Arab Emírségek ellenőrzése alá került. A teljes szigetcsoport a világörökség része, az ott található endemikus növény- és állatfajok miatt az Indiai-óceán Galápagosának is szokás nevezni.

Abu-Dzabi 2018-ban vette át a felügyeletet a szigetek fölött. A Szomáli-félszigettől 240 km-re keletre található, a szárazföldek irányából viszonylag védett helyszín lehetővé teszi a térségben folyó tengeri kalózkodás és a csempészet szemmel tartását, illetve általában az átmenő hajófogalom megfigyelését. Abu-Dzabi célja nem feltétlenül a katonai ellenőrzés maga, inkább a kereskedelmi és logisztikai befektetéseinek védelme, amihez elengedhetetlen a biztonság szavatolása.

Ezen erőfeszítések sorába illik az Abd al-Kuri szigeten felépített repülőtéri futópálya, amely mérete alapján akár nagy méretű bombázók kiszolgálására is alkalmas lesz. A bázis egyelőre még nem épült fel teljesen, és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO) sem tarja nyilván repülőtérként.

Az alábbi két műholdkép az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjaitól származik, a valódihoz közeli színeket mutatják. A friss, 2025 elején készült képet a csúszka elmozdításával könnyedén össze lehet hasonlítani egy négy évvel korábban ugyanitt készült felvétellel, amikor még nem volt nyoma az észak-déli irányú futópálya megépítésének.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021, 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az ötnaponta készülő Sentinel-2 műholdképek sorozata egyébként – még az időnkénti felhőborítással számolva is – kitűnően alkalmas arra, hogy nyomon kövessük az építkezés előkészületeit, a földmunkák alakulását, a környékbeli épületeknek és magának a futópályának a kialakítását a korábbi kopár területen.

Kapcsolódó linkek: