Áradások Spanyolországban

Az elmúlt időszakban heves esőzések sújtják szinte egész Spanyolországot, a hétvégén 17 tartományából 11-ben riasztást adtak ki – olvashattuk a hírekben. Vasárnap a Martinho nevű vihar hozott bőséges csapadékot, erős szelet, az ország északi hegyeiben havazást. Több folyó is árad, egyes településen evakuálni kellett az érintett lakosságot. Az áradások által érintett egyik folyó a Tajo. Ennek a Kasztília-La Mancha tartományban fekvő Añover de Tajo település közelében húzódó szakaszáról közölt egy Sentinel-1 radaros műholdképet az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapja, a nap képe rovatban.

A szóban forgó, március 23-án készült Sentinel-1 képet mi is bemutatjuk, de hamis színezésben, amely kiemeli a különböző radarvisszaverő képességgel jellemezhető felszíndarabok eltéréseit. A nyílt vízfelületek itt sötétkéknek tűnnek. Összehasonlításul, a csúszka elmozdításával megtekinthetjük az ugyanerről a vidékről március elején készült egyik radaros műholdképet is. Ezáltal igazán feltűnőek a most elöntött folyó menti területek.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdaknak nagy hasznát veszik ilyen esetekben, mivel a radarképek alapján kitűnően megkülönböztethetők a vízzel borított felszínek. Ráadásul a rádióhullámok áthaladnak a sűrű felhőzeten is, amely az ehhez hasonló esetekben teljesen eltakarja a tájat a felülről figyelő optikai műholdak kamerái elől.

A Tajo folyó mostani áradása egyébként egy a római korig visszavezethető eredetű hidat is romba döntött Talavera de la Reina városában. A római alapokra a 15. század végén épített átkelő mostanáig bírta, de a vízözön lerombolta.

Kapcsolódó linkek:

Rekordalacsony márciusi vízállás a Dunán

Amikor legutóbb, 2018-ban a Dunakanyarba látogattunk Sentinel-2 műholdképek segítségével a folyó különösen alacsony vízállása miatt, augusztus vége volt. Az akkori súlyos nyári aszály miatt több helyen is megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállási rekord, főleg a Duna magyarországi középső és alsó szakaszán. Most viszont még csak a tavasz elején járunk, mégis hasonló műholdképet mutathatunk a Dunakanyarról, a Szentendrei-sziget környékén a vízből előbukkanó homokzátonyokkal és a kiszélesedő homokos partokkal. Az alacsony vízállás következményei különösen szembeötlőek, ha a csúszka elmozdításával összehasonlítjuk a mostani állapotot az egy évvel ezelőttivel. Például a Szentendrei-sziget csúcsánál (a képen balra fent) és Vác környékén (jobbra) látszik jól a hatás.

Hamisszínes, a növényzetet pirossal kiemelő Sentinel-2 műholdképek tavaly és idén márciusból. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024, 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ahogy az Időkép írja, március elején még soha nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása a feljegyzések kezdete óta. Budapesten, a Gellérthegy lábánál ismét szárazra került az Ínség-szikla. Ez akkor szokott előfordulni, ha Budapesten a vízállás 95 cm-nél alacsonyabb. Az elmúlt télen a szokásosnál sokkal kevesebb volt a csapadék, a Duna és a Tisza vízgyűjtő területein kevesebb hó halmozódott fel, így aztán nincs, ami a melegedő időben elolvadva táplálja a folyókat. Mindez nem kecsegtet jó kilátásokkal az év hátralevő részére.

A valaha mért legalacsonyabb vízállás a fővárosban egyébként 33 cm volt, 2018. október 25-én – tehát nem sokkal az akkori nyári aszály következményeit bemutató blogbejegyzésünk után – mérték. Abban az évben az Ínség-szikla nem kevesebb mint 73 napon át volt szárazon. Utána rövid időre 2022 augusztusában, majd 2023 októberében is előbukkant.

Kapcsolódó linkek:

Tirana, Albánia

Az Európai Űrügynökség (ESA) múlt heti műholdképének egy a Copernicus program egyik Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjával készített képet választottak Albánia fővárosáról és környékéről.

A valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép idén januárban készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Albánia Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten, az Adriai-tenger partján fekvő, közel 29 ezer km2 területű állam. Az Albán Köztársaság fővárosa és egyben legnépesebb települése, a bő félmillió lakosú Tirana az ország középső részén található. A környéket északnyugat–délkeleti irányban húzódó hegyláncok, valamint az azokat elválasztó széles völgyek jellemzik. Januárban, a kép készítésének idején a magasabb csúcsokat hó borította.

Tirana a kép közepén elterülő szürke folt. Egy völgy végében épült, három oldalról hegyek határolják. Nem egészen 30 km-re van innen a tengerpart. Az Adriai-tenger partján (nyugatra, a kép bal oldalán) termékeny síkságok húzódnak. Ez az ország legfontosabb mezőgazdasági és ipari régiója, és itt a legnagyobb a népsűrűség is.

Tiranában és környékén számos mesterséges tó, víztározó található, köztük a Tirana, Farka, Paskuqan és Tapizes tavak. Ezek a műholdkép teljes, 10 m-es felbontású változatát letöltve könnyen felfedezhetők. Kicsit távolabb, a várostól mintegy 25 km-re keletre található a Dajti Nemzeti Park. A kanyonokkal, vízesésekkel, barlangokkal és tavakkal tarkított táj sokféle ökoszisztémának ad otthont. A hegyoldalban bükk-, tölgy- és fenyőerdők nőnek, a magasabb lejtőkön gyérebb a növényzet. A Tiranára és síkságára nyíló panoráma miatt a Dajti-hegyet „Tirana erkélyeként” is emlegetik. A nemzeti park területén van a főváros egyik fő vízforrása, a Bovilla-tó. A 4,6 km2-es víztározó még a fenti képen is feltűnő, smaragdzöld foltként jelenik meg. Vízszintje az évszakoktól függően meglehetősen változó, a csapadékos téli hónapokban akár 7–10 m-rel is megemelkedhet.

A Sentinel-2 műholdképen látható további nagyobb városok közül megemlítendő Durrës, Albánia legnagyobb és legfontosabb tengeri kikötője, valamint Kavajë, amely a tengerparti síkságon található, közvetlenül a Durrësi-öböltől délre.

Kapcsolódó linkek:

Jan Mayen

A név egykor egy 17. századi holland hajóskapitányé volt, ma pedig az általa felfedezett, jelenleg Norvégiához tartozó szigeté az Atlanti-óceán északi részén. A sziget földrajzi értelemben közelebb fekszik Grönlandhoz (kb. 500 km) és Izlandhoz (560 km), mint Norvégiához (950 km). A nagyjából 71° északi szélességnél található, 373 km2 területű sarkvidéki sziget két nagyobb részből áll, ezeket egy keskeny (3 km széles) földszoros köti össze. A sziget északkeleti részén működik a Föld legészakibb fekvésű aktív felszíni tűzhányója, a 2277 m magas Beerenberg.

A zord, hegyekkel szabdalt, minimális növényborítottságú vidéket alacsony hőmérsékletek, erős szelek jellemzik. Nem is igen van itt állandó népesség, csak a kutatóállomások legfeljebb néhányszor tíz főt számláló személyzete. Amiért az Európai Unió (EU) Copernicus földmegfigyelési programjának holnapján, a nap képe rovatban mégis szerepelt ez a félreeső kis sziget, annak az az oka, hogy itt működik az EU űrprogramjának egyik földi állomása (Ground Sensor Station), amely a Galileo navigációs műholdrendszert szolgálja ki.

2024. július 16. azon ritka alkalmak egyike volt, amikor egy Sentinel-2 műhold felhőmentes állapotban tudta fényképezni a Jan Mayen-szigetet. A tengert a Beerenberg oldalának gleccsereiből lefolyó olvadékvíz által szállított hordalék (finom szemcsés kőzetliszt) festi világos türkiz színűre, segítve egyúttal kirajzolni a sziget körüli áramlások irányát. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

A szigetről sokkal több érdekességet is megtudhatnak az alább felsorolt oldalakon.

Kapcsolódó linkek:

Ivanpah: a naperőmű bezár

Jó egy évtizeddel ezelőtt egy Landsat műholdképpel illusztrált cikkben mutatta be az Űrvilág a Mojave-sivatagban akkoriban üzembe helyezett, négy éven át épített Ivanpah naperőművet. A Kalifornia és Nevada államok határvidékén, Las Vegastól 65 km-re épült létesítmény három, egyenként közel 140 m magas tornyára mintegy 13 km2-es területen elhelyezett több mint 170 ezer tükör vetíti a napfényt. A keletkező hő az ott levő vizet gőzzé alakítja, az elektromos áramot pedig turbinákkal termelik. A technológia nagy előnye, hogy a víz képes tárolni a hőt, így éjszaka is tovább folyhat a villamosenergia-termelés.

A helyszínen évente 330–350 a derült napok száma, így az megfelelő egy ilyen hatalmas naperőmű számára. A 2014 elején megnyílt létesítmény az akkori hírek szerint 377 megawatt elektromos teljesítményre volt képes, ami 140 ezer átlagos amerikai háztartás ellátásához elegendő. Az ezen az elven működő erőművek közül akkoriban még ez volt a világon a legnagyobb.

Most mégis a bezárás lesz az Ivanpah naperőmű sorsa – számolt be róla nemrég a Világgazdaság. Idén januárban jelentették be, hogy felbontják az áramszolgáltatókkal kötött szerződéseket, és a hatósági jóváhagyás után, várhatóan 2026 elején megkezdik az erőmű bezárását. Eközben előkészítik a területet arra, hogy új módon hasznosítsák a napenergiát, mégpedig a jól ismert napelemes (fotovoltaikus) technológiát alkalmazva.

A napfényből közvetlenül elektromos energiát előállító napelemek és az annak tárolásra szolgáló akkumulátorok elterjedése és ezzel párhuzamosan az áruk drasztikus csökkenése okozta Ivanpah vesztét. Ezt bő egy évtizeddel ezelőtt még nem látták előre. No meg azt sem, hogy a gyakorlatban a technológia alkalmazása túl kényes. Egyrészt a turbinák folyamatos üzemeltetése, karbantartása a sok forgó alkatrész miatt nehézségekbe ütközik. Másrészt a számítógéppel vezérelt, mindig a Nap irányába állított tükörrendszert nem könnyű megbízhatóan működtetni.

Az alábbi friss Sentinel-2 műholdkép a valóságoshoz közeli színekben mutatja a bezárásra ítélt Ivanpah naperőművet. Középtájt, árnyékuk alapján jól kivehető a három oszlop és az azokat körbevevő tükörrendszer. Jobbra (keleti irányban), az út mentén egy golfpálya is látható az amúgy sivatagos területen. A kép felső részébe belóg még a közelben már telepített napelemtáblák egy része. Ezek tehát nem csak átvitt értelemben, de szinte a szó szoros értelmében is kiszorítják a „régi” napenergia-hasznosító technológiát.

A Sentinel-2 műholdkép a Mojave-sivatagban épült Ivanpah naperőműről és környékéről 2025. február 8-án, már a létesítmény bezárásának bejelentése után készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Már Ivanpah építésének idején hallatták a hangjukat a környezetvédők, mert bár a napenergia hasznosítása csökkenti a fosszilis energiahordozók felhasználását és a légkörbe jutó üvegházhatású szén-dioxid mennyiségét, de a nagyszabású építkezésnek kedvezőtlen környezeti hatásai is voltak. A létesítmény elvette egyes állatfajok, mint például a szigorúan védett kaliforniai üregteknős (Gopherus agassizii) élőhelyét, a tükrök fölé repülő madarak számára pedig az intenzív hősugárzás könnyen végzetes lehet. Nos, ha tényleg napelemek váltják fel a tükröket, az a teknősökön sajnos nem segít, de a madarakon talán igen…

Kapcsolódó linkek:

Folytassa, Sentinel-2A!

Az európai Copernicus földmegfigyelési program nagy (10–60 m-es) felbontású optikai távérzékelő műholdjai a Sentinel-2 sorozat tagjai. Fedélzetükön egy 13 színben – a látható és a közeli infravörös tartományban – érzékeny kamera (Multi-Spectral Instrument) működik, amellyel 290 km széles felszíni sávokat térképeznek fel. Alapesetben a Sentinel-2 műholdak egy párost alkotnak, ugyanolyan alakú és helyzetű – 786 km magas, az egyenlítői síkhoz képest 98,56° hajlásszögű, tehát közel poláris – napszinkron körpályán keringenek. A pálya menti helyzetük azonban 180°-kal eltérő, vagyis egymáshoz képest mindig a Föld átellenes pontjai fölött repülnek. Így a rendszer az egyetlen műholddal megvalósítható általában 10 napos helyett kétszer gyakoribb (5 napos) visszatérési időre képes ugyanazon felszíni pont fölött, ugyanabban a megfigyelési pozícióban.

Első képviselőjük, a Sentinel-2A 2015 júniusában, társa, a Sentinel-2B közel két évre rá, 2017 márciusában startolt. Mind minden műholdnak, ezeknek is meg vannak számlálva az aktív évei, hiszen a fedélzeti berendezések öregszenek, a pálya pontos tartásához szükséges üzemanyag pedig idővel elfogy. Hogy a rendszer működése folyamatos maradhasson, szükség van a régebbi műholdak pótlására. A Sentinel-2A felváltására tehát tavaly szeptemberben elindították a Sentinel-2C-t. Csakhogy a legelső Sentinel-2 műhold köszöni szépen, még mindig jól van, hiába éri el névleges élettartama végét! Nem kár-e ilyenkor leállítani?

De igen, és a felhasználók igényei és kérése előtt a Copernicus program irányítói is meghajoltak. Így ideiglenesen és kivételesen nem két, hanem három műhold alkotja majd a Sentinel-2 konstellációt. A Sentinel-2A, -2B és -2C adatainak egyszerre való elérhetőségéből, a sűrűbben gyűjtött adatokból számos alkalmazási területen profitálhatnak. Például említhetjük a környezeti megfigyeléseket (felszínborítás-változások, a növényzet megfigyelése, mezőgazdasági termésbecslés) vagy a katasztrófahelyzetek (árvizek, erdőtüzek) következményeinek elhárítását. Nem utolsósorban a több műhold egyúttal azt is jelenti, hogy nagyobb az esélye a felhőmentes képek készítésének.

A Sentinel-2A pálya menti helyzetének megváltoztatása 2025 januárjában megkezdődött és márciusig tart. Az új konfigurációban a Sentinel-2B és -2C az eredeti sémának megfelelően dolgozik, a legöregebb Sentinel-2A pedig a -2B-hez képest 36°-os fáziseltéréssel repül a pályáján.

A Sentinel-2 ideiglenes, 3 műholdas pályakonfigurációja (fent) és a követési idők napokban (lent). (Kép: ESA)

Ez a konfiguráció közvetlenül a végfelhasználók hasznára válik azáltal, hogy naprakészebb és gyakoribb adatokat biztosít a kulcsfontosságú alkalmazásokhoz. A Sentinel-2A működését egy évvel hosszabbították meg. A kísérlet egyúttal igazolja a Sentinel-2 eddigi sikerét és mutatja annak fontosságát, hogy ne csak fenntartsák, hanem bővítsék is a rendszer képességeit. A bővítés lehetséges módjait vizsgálják, és – ha a Sentinel-1A tovább is bírja – akár szóba kerülhet az 1 éves kísérleti periódus újabb hosszabbítása is. A Copernicus program elkötelezett arra, hogy a felhasználók számára a lehető legátfogóbb hozzáférést biztosítsa a földmegfigyelési adatokhoz, továbbra is szabad és ingyenes eléréssel. Ez az adatpolitika tovább erősíti Európa vezető szerepét a műholdas földmegfigyelés területén.

Kapcsolódó linkek:

Abd al-Kuri

Titkos légitámaszpont bukkant fel a semmi közepén – olvashatjuk a Portfolio.hu cikkének címében. Az írás a szinte alig lakott, a világ közvéleménye előtt szinte ismeretlen, az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger között fekvő Abd al-Kuri szigeten felépült repülőtérről, illetve annak stratégiai jelentőségéről szól.

A térségben húzódik a nemzetközi kereskedelemben meghatározó hajózási útvonalak egyike. Itt lehet eljutni az Indiai-óceán irányából a Szuezi-csatorna, illetve azon keresztül a Földközi-tenger felé és vissza. Az elmúlt években számos támadás érte az itt áthaladó hajókat. Az incidensek száma újabban csökkent ugyan, de még mindig vannak hajótársaságok, amelyek inkább Afrikát délről teljesen megkerülve bonyolítják a szállításokat a Távol-Kelet és Európa között.

A csupán 133 km2 területű Abd al-Kuri a hivatalosan Jemenhez tartozó, egy nagyobb és három kisebb tagból álló Szokotra szigetcsoport tagja. A terület a 2015 óta folyó jemeni polgárháború nyomán ténylegesen az Egyesült Arab Emírségek ellenőrzése alá került. A teljes szigetcsoport a világörökség része, az ott található endemikus növény- és állatfajok miatt az Indiai-óceán Galápagosának is szokás nevezni.

Abu-Dzabi 2018-ban vette át a felügyeletet a szigetek fölött. A Szomáli-félszigettől 240 km-re keletre található, a szárazföldek irányából viszonylag védett helyszín lehetővé teszi a térségben folyó tengeri kalózkodás és a csempészet szemmel tartását, illetve általában az átmenő hajófogalom megfigyelését. Abu-Dzabi célja nem feltétlenül a katonai ellenőrzés maga, inkább a kereskedelmi és logisztikai befektetéseinek védelme, amihez elengedhetetlen a biztonság szavatolása.

Ezen erőfeszítések sorába illik az Abd al-Kuri szigeten felépített repülőtéri futópálya, amely mérete alapján akár nagy méretű bombázók kiszolgálására is alkalmas lesz. A bázis egyelőre még nem épült fel teljesen, és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO) sem tarja nyilván repülőtérként.

Az alábbi két műholdkép az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjaitól származik, a valódihoz közeli színeket mutatják. A friss, 2025 elején készült képet a csúszka elmozdításával könnyedén össze lehet hasonlítani egy négy évvel korábban ugyanitt készült felvétellel, amikor még nem volt nyoma az észak-déli irányú futópálya megépítésének.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021, 2025 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az ötnaponta készülő Sentinel-2 műholdképek sorozata egyébként – még az időnkénti felhőborítással számolva is – kitűnően alkalmas arra, hogy nyomon kövessük az építkezés előkészületeit, a földmunkák alakulását, a környékbeli épületeknek és magának a futópályának a kialakítását a korábbi kopár területen.

Kapcsolódó linkek:

São Francisco

A cím nem elírás, nem Kalifornia állam legnagyobb városáról, San Franciscóról van szó, hanem egy brazíliai folyóról. A név persze ugyanazt jelenti portugálul: Szent Ferenc. A São Francisco nevű dél-amerikai folyóról az Európai Űrügynökség (ESA) mutatott be honlapján egy hamisszínes Sentinel-2 műholdképet a Föld az űrből heti sorozatában.

A maga 2914 km-es hosszával a São Francisco a negyedik legnagyobb folyórendszer Dél-Amerikában. Egyúttal ez a leghosszabb folyó, amely teljes egészében Brazília területén található. Szokás a „nemzeti egység folyójának” is nevezni, mivel több brazil szövetségi államot is érint.

A folyó 730 m-es tengerszint feletti magasságban ered a délnyugati Minas Gerais államban. Onnan északra halad Bahia állam felé. Érinti Pernambuco államot, s végül az Atlanti-óceánba torkollik, mint Alagoas és Sergipe államok határfolyója. A São Francisco mentén számos vízerőmű szolgáltat áramot Brazília északkeleti részén.

A São Francisco folyó egy szakasza Brazília keleti részén, a Coernicus program egyik Sentinel-2 optikai távérzékelő műholdjának képén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdkép világoskék színnel mutatja a folyót Bahia állam északi részén, ahol a kiterjedt Sobradinho víztározó terül el. Az üledék, a bomló növények, valamint az algák és mikroorganizmusok jelenléte szolgáltatja a víz jellegzetes árnyalatát. A mintegy 4200 km2-es területű Sobradinho a világ egyik legnagyobb mesterséges tava, akár több mint 34 milliárd köbméter vizet is képes befogadni, bár vízszintje évszakról évszakra változik.

A közeli infravörös csatornák kiemelésével feldolgozott hamisszínes Sentinel-2 képen a növényzet vörös színben tűnik fel. Ezzel a módszerrel jól elkülöníthetőek a növény borította, illetve a kopár felszínek. Láthatjuk például, hogy hol folyik nagy területekre kiterjedő fakitermelés. A városok, az utak és mezőgazdasági területek a barna különböző árnyalataiban jelennek meg. A képen a pattogatott kukoricára emlékeztető fehér foltok felhők, amelyeknek a sötét árnyéka a tájra vetül.

A képen alul középtájt (és lentebb a kinagyított részleten) jellegzetes kör alakú foltokat láthatunk. Ezek az ott alkalmazott öntözési módszernek köszönhetik alakjukat. A víz egy egy központi kútból származik, az azt a földekre juttató csövek e körül a pont körül forognak. A változatos színárnyalatok különböző terménytípusokat és fejlődési állapotokat mutatnak.

Kapcsolódó linkek:

Gyilkos vízijácint

A közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes) egy Dél-Amerikában, az Amazonas-medencében őshonos növényfaj. Sok más helyre is betelepítették – olvasható a vízi növénynek szentelt Wikipédia-oldalon –, ahol inváziós fajnak bizonyult. A túlburjánzó vízijácint ellepett több állóvizet is, talán a leghíresebb ilyen hely az afrikai Viktória-tó. A brazil esőerdőkből származó, lila virágú vízinövényfaj az 1890-es évektől vált a kerti tavak világszerte népszerű kiegészítőjévé. Mára az Antarktiszon kívül minden földrészen előfordul.

A vízijácint által elfoglalt terület két hét alatt megduplázódhat. Egy tó nagy felületére kiterjedve leárnyékolja a napfényt, kiszorítja az őshonos növényzetet. Az elszaporodó vízijácint még műholdfelvételeken is jól megfigyelhető. Erre szolgál látványos példaként az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján nemrég közzétett Sentinel-2 műholdkép. A helyszín szintén Afrikában, pontosabban Kenyában található. A Naivasha-tóba az 1980-as évek végén telepítették be a növényt, amely gyorsan elszaporodott, sűrű szőnyegeket képezve. Ezek elzárják a vízi utakat, akadályozzák a halászatot és felborítják a tó ökológiai egyensúlyát.

A Naivasha-tó felszínének jelentős részét borító vízijácint egy 2025. január 7-én készült Sentinel-2 képen (balra), illetve annak kinagyított részletén (jobbra). (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

Az inváziós növény ilyen mértékű elszaporodása jelentősen csökkenti a vízben oldott oxigén mennyiségét, ami hátrányosan érinti a halakat és más vízi élőlényeket. Ez a halállomány csökkenéséhez vezet. A felszínen úszó sűrű növényszőnyegek fizikailag akadályozzák a közlekedést és a halászok munkáját. Mindez kedvezőtlen hatással van a helyi közösségek megélhetésére.

Egy gém próbál zsákmányt keresni a vízijácinttal borított Naivasha-tavon, 2024 decemberében. A háttérben a növénytakaró csapdájába esett halászcsónakok. (Kép: AP)

A Copernicus program Sentinel műholdjai fontos adatokkal szolgálnak bolygónk vizeinek megbízható, folyamatos és átfogó megfigyeléséhez. Az így nyert adatok értékesek lehetnek a döntéshozók, a helyi hatóságok számára, lehetővé téve a környezeti problémák hatékonyabb kezelését.

Kapcsolódó linkek:

Az európai radarműholdak haszna (3. rész)

Tovább folytatjuk és a mostani résszel be is fejezzük a két korábbi blogbejegyzésünkben (itt és itt) megkezdett sorozatunkat, amelyben a Copernicus Observer összeállítása alapján röviden bemutatjuk a Sentinel-1 radaros műholdak adatainak különféle fontos felhasználási területeit. Természetesen a 2016 óta működő Sentinel blogunkon számtalan alkalommal foglalkoztunk már radarműholdas alkalmazásokkal, így a téma iránt mélyebben érdeklődők bőven találnak további olvasnivalót. Elég, ha a Sentinel-1 címkével ellátott bejegyzéseinket keresik.

Segítség a katasztrófák következményeinek elhárításához

Megbízható, szolgálatszerűen érkező radaros földmegfigyelési adataikkal a Copernicus Sentinel-1 műholdak támogatják a vészhelyzeti reagálást és a katasztrófakezelést is. Az adott terület fölött végzett megfigyelések adatai az elrepülést követően órákon belül elérhetőek. A 10 méteres legjobb felszíni felbontású képek szinte valós időben adnak áttekintést a természeti katasztrófák hatásának felméréséhez. Az apertúraszintézises radarmérések azon képessége, hogy a technikát nem zavarja a sűrű felhőtakaró, illetve az egyéb időjárási körülményektől és a napszakoktól függetlenül is működőképes, felbecsülhetetlen szolgálatot nyújt például árvizek elöntéseinek feltérképezésében. Ilyenkor az optikai földmegfigyelő műholdak leginkább csak a felhőzet tetejét tudják fényképezni. A Copernicus program vészhelyzeti szolgáltatása (Copernicus Emergency Management Service, CEMS) Sentinel-1 adatokat használ árvíztérképek készítéséhez, amelyek támogatják a helyi hatóságokat a mentésben és a válságkezelésben.

Pakisztánban a 2022. augusztusi heves monszunesőzések kiterjedt árvizeket okoztak. Az elöntött területek lehatárolására, a mentőcsapatok segítésére a CEMS Sentinel-1 adatokon alapuló térképeket is készített. A fenti térképen az elöntött területeket piros színnel emelték ki. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-1 műholdkép)

Mi várható a Sentinel-1 folytatásától?

A Sentinel-1 sorozat legújabb, C jelű tagja nemrég, 2024 decemberében állt pályára. Műszereinek gondos kalibrálását követően, néhány hónap múlva megkezdi az adatszolgáltatást, ezzel biztosítva a Copernicus radaros műholdprogramjának folytonosságát, és a Sentinel-1B váratlan kiesése után helyreállítja a két működő műholdas konfigurációt. A program folyamatosan fejlődik, új funkciókat és képességeket hozva az alkalmazások széles köre számára. Már tervben van a következő műhold, a Sentinel-1D felbocsátása is. Ez szintén egy Vega-C rakétával startol majd a Francia Guyanában fekvő Kourou űrközpontból, remélhetőleg 2025 negyedik negyedévében.

Az új műholdakon a korábban már említett, a tengeri hajók rádiójeleinek követésére alkalmas AIS antenna mellett olyan navigációs vevőberendezések is helyet kapnak, amelyek az amerikai GPS (Global Positioning System) mellett az európai Galileo helymeghatározó műhodrendszer jeleit is fel tudják dolgozni. A Galileo nagy pontosságú szolgáltatásának alkalmazása révén akár 20 cm pontos valós idejű helyzetmeghatározás is lehetővé válik az új Sentinel-1 műholdak számára.

Kapcsolódó linkek: