Hát nem csak egy van ezekből? Nem, az Egyesült Államokban például több is található ilyen nevű településekből. Most tehát nem Magyarország fővárosát mutatjuk be felülnézetből, Sentinel-2 műholdfelvételek segítségével, hanem a tengerentúli névrokonait. A „mi Budapestünk” persze többször szerepelt már itt a Sentinel blogon, például a radaros Sentinel-1 adatokon alapuló mozgásvizsgálati eredmények kapcsán, vagy a 2017. januári dunai jégzajlás alkalmával.
Az Amerikai Egyesült Államokban két Budapest és két Buda nevű település (vagy településrész) található a térképeken. (Pest egy sem, ami talán érthető, ha emlékeztetünk a pest szó angol jelentésére, ami kártevő vagy pestis – nyilván senki sem szeretne ilyen helyen lakni.) Az itt bemutatott Sentinel-2 műholdképek mind 2018 novemberében készültek, hamis színezéssel, ami kiemeli a felszín egyes tulajdonságait. A képrészletek szélessége a valóságban kb. 14 km-nek felel meg.
Aki nagy „amerikai Budapestekre” számít, az bizonyára csalódni fog. Az egyik a Georgia állambeli Haralson megyében található, és csupán néhány házból áll. A Sentinel-2 műholdképek 10 m-es felszíni felbontása mellett nem is igen lehet ezeket jól kivenni. Az apró település két néhány ezres lélekszámú kisváros, nyugati irányban Tallapoosa, keletre Bremen (hm, egy másik európai nagyvároséhoz hasonló név!) között félúton fekszik.
Budapest (Georgia, USA) és környéke. A település kis mérete miatt nem igazán vehető ki a 2018. november 21-én készült Sentinel-2 műholdképen. A környező erdős területek zöldek, a tavak sötétkékek. A kopárabb felszíndarabok és szántóföldek barnás árnyalatúak. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A másik, a Missouri állam Ripley megyéjében található Budapest valójában még jelentéktelenebb. Egy elnéptelenedett településrészt takar, amelynek fénykorában, épp egy évszázaddal ezelőtt postahivatal is működött.
Középen a „láthatatlan” Budapest (Missouri, USA) egy 2018. november 22-én készült Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Hogy mégis elkerüljük a teljes csalódást, az amerikai Budák egy kicsit jelentősebbek. A Texas állam közepén, Hays megyében fekvő Buda például egy több ezres kisváros, a közeli főváros, Austin agglomerációjának része, ahonnan az 1980-as évektől kezdve sokan költöztek ide.
Buda (Texas, USA) a Sentinel-2 műhold 2018. november 26-án készült, hamis színezésű képén. Feltűnőek a települést délnyugat–északkeleti irányban átszelő, az állam fővárosába vezető 35-ös főút két oldalán a labirintusszerűen kanyargó utcákban épült házak és nyaralók. A bal oldalon látható, világos színű tájsebek az itteni cementgyárat alapanyaggal ellátó külszíni mészkőbányák. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A másik, sokkal északabbra fekvő, 1854-ben alapított Buda (Illinois állam, Bureau megye) már jóval kisebb, néhány száz lakosú falu – de méretében még így is lefőzi a két amerikai Budapestet.
Buda (Illinois, USA), 2018. november 22-én. A falu bal oldalt középtájt látható a Sentinel-2 műholdképen, amelyen a hamis színezés türkizzel emeli ki a hóborítást. A környező tájra jellemzőek a négyzet alakú, észak–déli és kelet–nyugati irányú határokkal rendelkező mezőgazdasági táblák. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A Tisza-tó a kiskörei vízi erőmű létesítése után, a folyó vizének felduzzasztásával keletkezett. Az erőmű 1973-ban épült, a tó feltöltése az 1990-es években fejeződött be. Kisebb-nagyobb nyílt vízfelületek, csatornák, holtágak, és maga a tározón átfolyó Tisza alkotja a mesterségesen kialakított vízrendszert. A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava, teljes területe 127 km2, a benne található szigetek összesen 43 km2-t foglalnak el.
A környék az elmúlt évtizedek során népszerű turistacélponttá vált, akár a vízi sportok, akár az ökoturizmus kedvelői számára. A Tisza-tó kialakult ökológiai rendszere, természeti értékei, madárrezervátuma védelmet érdemelnek.
Sentinel-2 műholdképek segítségével mutatjuk be a környéket, a nyári és téli látvány összehasonlításával. Mindhárom időpontban (nyáron 2018. augusztus 3-án, télen 2018. december 11-én és egy hónappal később, 2019. január 10-án) szerencsére felhőmentes volt az ég a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyék határán fekvő tó fölött. Így a Sentinel-2 műholdpáros tagjainak 13 látható és infravörös színben érzékeny kamerája akadálytalanul készíthette felvételeit, miközben pályáján elhaladt Északkelet-Magyarország fölött. A hamis színezésű képeken a növényzet a piros, a vízfelületek a kék különböző árnyalatait mutatják. Barnás-szürkés foltok jelölik a kopár talajt, ami főleg a decemberi műholdképen jellemző a mezőgazdasági táblákon.
Az idei télen decemberben, illetve januárban készített műholdképek szembetűnő különbsége a hóborítás. Míg december elején még nem esett hó, január 10-én többé-kevésbé egybefüggő hótakaró fedte a tájat. Feltűnő kivétel magának a Tiszának a képen északkeletről délnyugati irányba kanyargó kék szalagja, és a folyó mentén, a Tisza-tó területén a növényzettel benőtt részek. Megtörik még a fehérséget a települések és az utak, s itt-ott kivehetők a Tisza holtágai is. A hómentes képen jól láthatók a Tisza-tó sekélyebb állóvízfelületei, amelyek a hóesés idejére már befagytak, így a rajtuk megmaradt hótakaró miatt nem különböztethetők meg a szintén behavazott szántóföldektől.
A hóborítás nélküli téli (decemberi) illetve a nyári (augusztusi) műholdképek között a legfeltűnőbb eltérés a környező táj színe. A növényzetet jelző piros decemberre igencsak megritkult, hiszen addigra befejeződött a földeken a termények betakarítása. Másképpen fest a Tisza-tó is. Télire ugyanis szabályozott keretek között 1,2–1,7 m-rel lecsökkentik a tó vízszintjét. Ennek elsősorban árvízvédelmi okai vannak, de a lényegesen alacsonyabb vízszint kihat a vízi élővilágra, a táj képére és megnöveli a turisták által száraz lábbal bejárható területeket is.
Az európai Copernicus földmegfigyelő program apertúraszintézis elvén működő radarberendezésekkel (Synthetic Aperture Radar, SAR) felszerelt Sentinel-1 műholdpárosának tagjai hat naponként térnek vissza ugyanabból az irányból egy adott földfelszíni pont fölé – Norvégiában is. Az országban most elérhetővé vált az ismétlődő Sentinel-1 adatokon alapuló, radar-interferométeres technikával (InSAR) készült mozgástérkép. Az adatbázisban Norvégia területén mintegy 2 milliárdnyi radaros szórópont – épített vagy természetes felszínelemek – mozgástörténete követhető nyomon, akár évente 1 mm-es pontossággal.
Az InSAR Norway szolgáltatás 2018. november 29-étől elérhető a felhasználók számára. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / InSAR Norway / KSAT-GMS)
A teljes felbontású mozgástérképhez ráadásul mindenki szabadon és ingyenesen hozzáférhető. Sőt ahogy az idő telik és a műholdas mérések tovább folynak, a rendszer fenntartását és folyamatos frissítést is ígérik. Így Norvégiában a felhasználók számára egy kiszámítható, hosszú távon is elérhető mozgásvizsgálati adatbázis válik elérhetővé. A kezdeményezés neve Norwegian Ground Motion Service – InSAR Norway, és három intézmény szakemberei és pénzügyi erőforrásai állnak mögötte. Ezek a Norvég Földtani Szolgálat (Geological Survey of Norway), a Norvég Víz- és Energiaügyi Igazgatóság (Norwegian Water Resources and Energy Directorate) és a Norvég Űrközpont (Norwegian Space Centre).
Az adatbázis stratégiai jelentőségű kormányzati döntéseket alapozhat meg és a gazdasági szereplők számára értékes információval szolgál, de akár egyszerű állampolgárok is hasznát vehetik. Megállapítható például a felszínsüllyedések helye és mértéke, a városi infrastruktúrák változásai, kimutathatók az esetleges földcsuszamlások által veszélyeztetett területek. Az adatbázis felhasználásával új alkalmazások megjelenése is várható. A várakozások szerint különösen a biztosítási és az ingatlanszektor, az építőipari és közlekedési vállalkozások hasznosíthatják a norvég országos műholdradar-interferometriás mozgástérkép adatait.
Hegyoldal mozgása (Osmundneset, Gloppen, Norvégia) InSAR adatok alapján. A pirossal jelölt pontok 2 cm/éves sebességgel süllyednek, a zöldek mozgása elhanyagolgató, azok stabilnak tekinthetők. A kép jobb alsó részén látható grafikon 2236 pont átlagos elmozdulását ábrázolja az idő függvényében, ezek a kép közepén megjelölt sokszög területén belül helyezkednek el. A süllyedés számított sebessége itt 4–5 mm/év a 2015 és 2018 közötti időszakra vonatkozóan. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / InSAR Norway / KSAT-GMS)
John Dehls, a Norvég Földtani Szolgálat szakembere szerint egy ilyen operatív felszínmozgás-monitorozó rendszer kiépítése jelentős műszaki kihívásokkal jár, de már most látják az első hasznait is. Napokon belül máris sziklaomlások és földcsuszamlások által potenciálisan veszélyeztetett helyszíneket sikerült azonosítani, amelyek helyszíni vizsgálatára már a következő nyáron sort is keríthetnek.
Spanyolország délkeleti részén, a Földközi-tenger partján fekszik Almería városa. A 200 ezer lakosú andalúziai településtől 30 km-re található az a közel 30 ezer hektár, amely állítólag a földkerekség legnagyobb egybefüggő fóliasátras területe. Becslések szerint Európa primőr zöldségekkel való ellátásának a felét fedezik innen. Rengeteg paradicsom, paprika, uborka, cukkini és egyéb zöldségféle kerül ki a melegházakból. Nálunk is kaphatók a boltokban ezek a zöldségfélék egész éven át, még azokban az időszakokban is, amikor az itthoni éghajlat – például télen – nem teszi lehetővé, hogy megteremjenek. (Vannak persze európai országok, ahol igazából sosem teremnek meg ezek.)
Egy ekkora terület természetesen jól látható a Copernicus földmegfigyelési program optikai és infravörös hullámhosszakon dolgozó Sentinel-2 műholdjainak képein is. A felszín tulajdonságainak kiemelése érdekében hamis színezéssel dolgoztunk. Két képpárt mutatunk be, a látványos összehasonlítás kedvéért.
Az első képpár tagja egy-egy év első napján, 2018-ban és 2019-ben, egyaránt január 1-jén készültek, amikor nem borította felhő Almería egét. Bal oldalt a település, alul a Földközi-tenger öblének egy kis részlete látható. A fóliasátrak tengere a narancssárga árnyalataiban tölti be a kép legnagyobb részét. A csúszka mozgatásával észrevehetjük, hogy egyes fóliasátrak borítása az eltelt egy év alatt megváltozott, de egyébként a terület lényegében ugyanúgy néz ki a műholdképeken.
Az idén újévi Sentinel-2 műholdképet összevethetjük egy tavaly év közepén, pontosabban 2018. június 8-án készített képpel is. Itt már sokkal szembeötlőbb a változás, de ennek oka az eltérő megvilágítási viszonyokban keresendő. Az optikai földmegfigyelő műholdak a Nap által megvilágított felszínről visszaszóródó fényt érzékelik a fedélzetükön elhelyezett kamerákkal. A Föld körül poláris napszinkron pályán keringő Sentinel-2 műholdpáros tagjai világidőben mindig 11 óra körül repülnek el Almería felett. Csakhogy amíg a nyár közepén ekkor magasan áll a Nap, addig télen sokkal alacsonyabb szögben süt le a tájra. A nyári műholdképen a fóliasátrak teteje igen fényes, hiszen a műhold kamerájának irányába tükrözi vissza a rá eső napfényt.
Almería környékén az 1980-as évektől kezdve fejődött ki a mezőgazdaságnak ez az ága, s mostanra a vidék gazdasági bevételeinek fő forrásává vált. Az intenzív növénytermesztés kifejlődése azért is érdekes, mert a terület éghajlata igen száraz, az éves átlagos csapadékmennyiség 200 mm körüli. A hidropónia, vagyis a termőföld nélkül, tápfolyadékkel végzett növénytermesztés „csodákat” művelt az elmúlt három és fél évtizedben. (Más kérdés, hogy ugyanolyan íze van-e az innen származó, mesterséges körülmények közt előállított zöldségféléknek, mint a szabad földön termesztett paradicsomnak, paprikának és társaiknak…)
A kistermelők és nagyobb gazdaságok által művelt fóliasátrak alatt akár 45 Celsius-fokosra is emelkedhet a hőmérséklet. Nem könnyű az itt végzett munka. Az sem véletlen, hogy számos afrikai és kelet-európai bevándorló dolgozik itt, mostoha körülmények között. A rengeteg felhasznált műanyagnak és növényvédő szernek káros környezeti hatásai is vannak.
A melegházak kiterjedése egyébként olyan nagy, hogy az Almeríai Egyetemen egy évtizeddel ezelőtt végzett kutatások szerint a tetejükről visszavert napfény valójában kimutathatóan hűti a környék klímáját. Míg Spanyolországban máshol az éghajlatváltozás miatt folyamatosan emelkedik az átlaghőmérséklet, itt 1983 óta évtizedenként 0,3 °C-kal még csökken is. Az elemzett hőmérsékleti adatok a műholdképek jobb alsó részén jól kivehető almeríai repülőtér meteorológiai állomásáról származtak.
Az Európai Unió (EU) Copernicus földmegfigyelési programjával kapcsolatban, mint ahogy 2016 közepe óta rendszeresen, úgy az elmúlt évben is sok adatot, tényt és érdekességet osztottunk meg, alkalmazásokat, szép és különleges műholdképeket mutattunk be a Sentinel blogon. Ígérjük, hogy ezt 2019-ben is folytatni fogjuk. Most, hogy elérkeztünk a 2018. év utolsó napjához (és utolsó blogbejegyzéséhez), álljon itt néhány szám és érdekesség, a Copernicus Observer gyűjtése nyomán. Mielőtt azonban belekezdenénk, minden olvasónknak boldog, sikeres új évet kívánunk!
A Copernicus messze a legtöbb adatot előállító földmegfigyelési program, és a harmadik legnagyobb adatszolgáltató a világon. Naponta mintegy 20 terabájtnyi adat keletkezik, ami egyenértékű egy másfél év (!) hosszúságú, HD felbontású filmnek megfelelő fájlmérettel. Ha az Amerikában tíz éven futó Jóbarátok (Friends) című televíziós filmsorozatot használjuk „mértékegységként”, akkor a Copernicus adat-előállítási sebességével az összes epizód kevesebb mint 2 perc alatt lefutna.
A Copernicus programon belül a Sentinel műholdak állítják elő a közvetlen adatokat, de a szolgáltatások ezeken kívül gyűjtenek és elemeznek más műholdaktól, illetve földi telepítésű mérőeszközöktől származó információt is. Mostanáig a program dedikált Sentinel műholdjai közel 12 millió adatterméket állítottak elő. Ez nagyjából akkora szám, hogy négy európai főváros, Madrid, Berlin, Róma és Párizs minden egyes lakójára jut belőlük egy-egy. A Copernicus adatokat akár ők is, de a világ minden kutatója, vállalkozója és magánszemélye szabadon és ingyenesen felhasználhatja.
A négy említett főváros Sentinel-2 műholdképmozaikja. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Copernicus Support Office)
Ahogy említettük, a Copernicus szolgáltatásai a nagy mennyiségű műholdas adat mellett földi, helyszíni méréseket is használnak. Ezek az érzékelők működhetnek a szárazföldön, a levegőben és a tengereken. Ez utóbbira példa a Copernicus tengeri környezetet vizsgáló szolgálata (Copernicus Marine Environment Monitoring Service, CMEMS), amely több mint 3000, az Argos együttműködés által üzemeltetett bójáról származó hőmérsékleti és a sótartalomra vonatkozó adatot épít be modellszámításaiba. Az adatok a vízfelszíntől akár 2000 m-es mélységig jellemzik a vizet. Ennél még különlegesebb „önkéntes” közreműködői is vannak a rendszernek. Oroszlánfókák százai hordoznak ugyanis magukra erősítve kis mérőműszereket, amelyekkel a környezet állapotáról, de persze saját viselkedésükről is tájékoztatják az embereket.
Elefántfóka, Argos jeladóval felszerelve.
A part menti tengervíz minőségéről informálhatnak és a vízfelszín hőmérsékletére vonatkozó Sentinel-3 műholdas adatok kalibrálásában segíthetnek a megfelelően felszerelt szörfösök is.
A Sentinel-2 műholdak egy-egy terület fölött 2–5 naponta végeznek méréseket, a földrajzi szélességtől függően – a poláris műholdpályák miatt magasabb szélesség rövidebb visszatérési időkkel párosul. A Sentinel-3 és Sentinel-5P két napnál is rövidebb idő alatt visszatér egy adott hely fölé. A Copernicus katasztrófák esetén igénybe vehető szolgálata (Emergency Management Service, EMS) szünet nélkül, az év minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre áll, ha valahol a világon szükség van a segítségre, történjen akár földrengés, árvíz, erdőtűz, vagy más természeti csapás. A gyorsan (akár órák, rosszabb esetben – kevés műholdas adat vagy kedvezőtlen felhőviszonyok miatt – egy-két nap alatt) előállított térképek a helyi hatóságoknak segítenek a mentésben, a károk enyhítésében.
Kis híja egyébként, hogy a Copernicus helyett nem Pegasust emlegetünk most. 2012 előtt a program GMES (Global Monitoring for Environment and Security) néven futott. Már 2006-ban felismerték, hogy ez nem túl attraktív, a rövidítés nehezen kiejthető, ezért diákpályázatot írtak ki egy hangzatosabb elnevezés megtalálására. A zsűri a Pegasus nevet hozta ki győztesnek. Mégsem ez maradt meg, hanem a Copernicus, ami szellemében közelebb állt az EU másik nagyszabású űrprogramja, a Galileo navigációs műholdrendszer elnevezéséhez. Elvégre mind Galileo Galilei, mind Nikolausz Kopernikusz világképformáló európai tudósok voltak, akik neve mindenhol ismerősen cseng…
Nem is olyan rég, december közepén mutattunk be Sentinel-2 műholdképeket az Etnáról, Európa legnagyobb működő vulkánjáról. Akkor azt illusztráltuk, hogy a hegyet borító hó milyen könnyen megkülönböztethető a valódi színekben szintén fehérnek látszó felhőzettől. A „titok” nyitja csupán az, hogy a Sentinel-2 MSI (Multi-Spectral Instrument) kamerája által érzékelt 13 optikai és közeli infravörös hullámhosszon készített felvételeket megfelelő módon kell kombinálni. A vörös, zöld és kék alapszínekhez más-más sávú felvételeket rendelve előáll egy olyan hamis színezésű műholdkép, amelyen a hó élénk türkiz színűvé válik.
Az Etnáról 2018. november 29-én készített, a valódi és hamis színezésű Sentinel-2 műholdképek összehasonlítása. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
December 24-én érkeztek a hírek arról, hogy a szicíliai vulkán földrengések kíséretében ismét kitört. Két nappal később 4,8-es erősségű rengést is tapasztaltak a környéken, ami épületkárokat okozott. Az Etna oldalán kb. 2 km hosszan hasadék nyílt, amelyből forró láva tört elő.
Mit láthattak ebből a Sentinel-2 műholdak? Szicília fölött épp december 24-én, helyi időben 11 órakor repült el a műholdpáros egyik tagja. (Közel poláris napszinkron pályájukat úgy alakították ki, hogy helyi időben mindig hozzávetőleg ugyanakkor készítsék a felvételeiket egy adott területről, így azok könnyebben összehasonlíthatóak.)
A december 24-én, szerencsés módon felhőmentes körülmények közt készült Sentinel-2 képen a havat türkiznek mutató hamis színezésnek köszönhetően narancsvörös jelöli a legforróbb foltokat az Etnán. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)Két nappal később, december 26-án voltak ugyan felhők az égen, de az Etna délkeleti oldalán jól kivehető a hosszan elnyúlt lávafolyás. A hóborítás is megfogyatkozott, a vulkáni füst- és hamufelhő pedig ugyancsak türkiz színű – és sötét árnyékot vet a hegy délnyugati oldalára. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Az alábbi összehasonlító képen a csúszka mozgatásával látványossá tehetők a kitörő Etnáról két nap különbséggel készített Sentinel-2 műholdképek különbségei. A méretek érzékeltetésére: a téglalap alakú képek hosszabbik oldala a valóságban kb. 14 km-es távolságnak felel meg.
Több mint 200 halott, közel 1000 sérült a szomorú mérlege az Indonéziát sújtó szombati szökőárnak. A természeti csapás december 22-én, világidőben 14:27-kor történt (helyben már késő este, 21:27 volt). Félő, hogy az áldozatok száma még nem végleges. A szökőárért a jelentések szerint a Jáva és Szumátra szigete közti Szunda-szorosban található nevezetes és most is működő vulkán, a Krakatau lehet a felelős. A vulkán idén nyár óta többször kitört. A cunamit megelőző napon több száz méter magas hamufelhőt bocsátott ki magából, 22-én is aktív volt.
A Krakatauhoz fűződik az az 1883-as hatalmas kitörés, amely a történelem egyik legnagyobb természeti katasztrófája volt, az egész bolygón érezni lehetett a hatását. A légkörbe került hamu miatt 1 Celsius-fokkal csökkent a globális átlaghőmérséklet. Akkor óvatos becslések szerint is legalább 36 ezer volt a halálos áldozatok száma. A kitörés energiája ötezerszer akkora volt, mint a Hirosimára ledobott atombombáé. A tengerből kiemelkedő vulkáni hegy legnagyobb része, 25 köbkilométernyi anyag szétrepült. A 20. század elején aztán középen új sziget emelkedett a vízfelszín fölé, az Anak Krakatau, vagyis Krakatau gyermeke.
Most is ehhez az aktív vulkánhoz, egy feltételezett nagy földcsuszamláshoz köthető a szökőár. Egyelőre még kevés a biztos információ, de az elkövetkező napok műholdfelvételei is segítenek majd. Az alább bemutatott Sentinel-1 radaros műholdképeken középen látható az Anak Krakatau. A két felvétel között 24 nap telt el. Az első, viszonylag nyugodt helyzetet mutató – a radarjelek polarizációján alapuló hamis színezésű, és a kontrasztokat kiemelő – kép november 28-án készült. A második éppen december 22-én, a cunami napján, világidőben 22:33:45-kor. A radaros műholdképeket a csúszka mozgatásával könnyen összehasonlíthatjuk.
Ami a felületes szemlélő számára is azonnal feltűnik, hogy december 22-én a levegőbe került vulkáni hamu felhője is produkált radarvisszhangot. Ez a tengervíz hátteréből élesen kirajzolódó szigetektől keleti irányban látható. Középen az Anak Krakatau körvonalai megváltoztak, összhangban azzal, hogy korábban egy hatalmas csuszamlásnak kellett lennie, ami az akár 20 méter magas hullámokkal partot érő szökőárat előidézte. A jelek szerint a sziget alakja jelentősen megváltozott. A december 22-én készült radarképen mintha koncentrikus körök is feltűnnének az Anak Krakatau körül, ami a vulkán által a környező tengeren előidézett hullámokra utalhat.
Az európai Copernicus földmegfigyelő program légköri összetevők mérésére készült Sentinel-5P műholdjának mérési adatait a vártnál hamarabb sikerült beépíteni a napi szintű operatív ózon-előrejelző számításokba. A Sentinel-5P 2017 októberében állt pályára, fedélzetén a holland vezetéssel kifejlesztett Tropomi (Tropospheric Monitoring Instrument) multispektrális képalkotó spektrométerrel. Ez a légkörben előforduló egyes összetevők jellegzetes színképi nyomait tudja detektálni, minden korábbi műholdas módszernél pontosabb és nagyobb térbeli felbontású adatokat kínálva.
A Copernicus légkörfigyelő szolgáltatásának (Copernicus Atmosphere Monitoring Service, CAMS) szakemberei júliusra végeztek a Sentinel-5P adatok megbízhatóságának gondos elemzésével. Kidolgozták továbbá azokat a számítási eljárásokat, amelyek alapján immár az új műhold közel valós időben szolgáltatott ózonadatai is pontosítják az elemzési és előrejelző munkát.
A légkörben az ózon (O3) jó is, meg rossz is. Nagy magasságban, a sztratoszférában az ózonréteg kiszűri a Napból érkező ultraibolya sugárzást. Így hozzájárul az élő szervezetek védelméhez. (Emiatt ad okot aggodalomra az ún. ózonlyuk.) A felszínhez közel azonban veszélyes szennyezőanyagnak számít, a városi szmog egyik fő összetevője. Légzési nehézségeket okozhat, illetve károsíthatja a növényzetet. A műholdas műszerek, így a Tropomi is az ózon légköri oszlopsűrűségét, vagyis egy egységnyi alapterületű légoszlopban található molekulák számát tudja meghatározni.
Az Antarktisz fölötti ózonlyuk idén novemberben, a Sentinel-5P mérési adatai alapján készített animáción. A színskála az ózon oszlopsűrűségét mutatja Dobson-egységekben. (Forrás: ESA)
A CAMS ugyancsak módszeresen vizsgálja a Sentinel-5P nitrogén-dioxidra (NO2) és szén-monoxidra (CO) vonatkozó adatainak minőségét. Független ellenőrző mérésekkel segítik értelmezni a műhold által végzett méréseket, hogy aztán beilleszthessék azokat is a modellszámításokba. A munka jól halad, így a közeljövőben e két másik légköri összetevő pontos monitorozásában is számítanak a Sentinel-5P adataira. A műhold nem csak pontos méréseket végez, de poláris pályájáról 2600 km széles felszíni lefedettségi sávjának köszönhetően 24 óránként képes ismételten felmérni egész bolygónkat.
A hóval borított, a felhőrétegből kiemelkedő vulkánról, a szicíliai Etnáról közölt műholdképet a minap honlapján az Európai Űrügynökség (ESA). (Az Etna igazán hálás műholdképtéma, 2017-es kitörése alkalmából itt a blogon is bemutattuk az ESA akkori hírét illusztráló, ugyancsak a Copernicus program Sentinel-2A földmegfigyelő holdjával készített képet.)
Kontinensünk legnagyobb és legismertebb aktív tűzhányója az Olaszországhoz tartozó sziget északkeleti partjai közelében található. Magassága több mint 3300 m. A hóval borított vulkáni hegy a november végi műholdfelvétel készítésének idején a környező tájat borító felhőzet fölé emelkedett. De ebből a képen nem sok minden vehető ki, hiszen a hóborítás és a felhők is fehérek, az alakzatok tehát összemosódnak a szemünk által érzékelthez hasonló színezést alkalmazó képen.
Az Etnáról 2018. november 29-én készített, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A Sentinel-2 műholdpáros tagjainak fedélzetén repülő, több színben érzékeny kamera (Multi-Spectral Instrument, MSI) azonban épp azért tud egyszerre 13 különböző látható és közeli infravörös hullámhosszon felvételeket készíteni a Föld felszínéről, hogy a színek megfelelő kombinálásával kiemelhetők legyenek a különbségek. Az eljárás azon alapul, hogy az elérő hőmérsékletű, összetételű és fényvisszaverő képességű dolgok – jelen esetben a felhőréteg teteje, illetve az Etna havas lejtői – spektrális energiaeloszlása egymástól eltérhet. Így a színkép egyes hullámhosszain mintavételezve másképpen festenek a műholdfelvételen.
Ha tehát megfelelően választjuk meg a színezést, akkor ugyanazon a műholdas képen (pontosabban annak egy kinagyított részletén) immár látványos lesz a felhő és a hó „fehérjének” a különbsége. A hó a hamis színezésű változatban élénk türkizben tündököl.
Az Etna november 29-ei Sentinel-2 műholdképének valódi és hamis színezésű változata a csúszka mozgatásával összehasonlítható. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Ugyanarról a területről egy december 9-én készített Sentinel-2 műholdképet is bemutatunk. Ekkor épp nem voltak felhők a környéken, így a táj részletei is jobban kivehetők. A csúszkás összehasonlítás azt is felfedi, hogy a hóborítás alsó határa is feljebb tolódott az Etna alján. A vulkán területe egyébként mintegy 1200 km², a hegy lábánál mért kerülete 135 km.
A hamis színezésű képeken felfigyelhetünk még a középtájt, a csúcs közelében látható narancsvörös foltokra. Itt a jelenleg is folyó vulkáni aktivitás miatt sokkal nagyobb a hőmérséklet, ezért az infravörös felvételeket is alkalmazó színkombinációban kitűnnek a hidegebb környezetükből.
Kiosztották az idei Copernicus Masters verseny díjait. A Sentinel műholdas adatok leginnovatívabb felhasználásának a zsűri a CybELE (Cyber Environmental Law Enforcement) nevű alkalmazást találta, így ez kapta a fődíjat. Ez elsősorban jogi cégek és biztosítótársaságok számára üzemeltet egy olyan naprakész online adatbázist, amelyben kikereshetők a környezetkárosító bűncselekményekkel kapcsolatos információk. Ilyen cselekmények lehetnek például illegális építkezések vagy tengeri olajömlések. Világszerte növekvő problémáról van szó, a becslések szerint csak a 2016-os évben 91 és 258 milliárd dollár közötti összegben kifejezhető környezeti kár keletkezett emiatt. A CybELE jelentéseinek formátuma olyan, hogy akár közvetlenül jogi eljárásokban is felhasználhatók. (Figyelemre méltó, hogy a CybELE honlap kezdőoldalán a képi illusztráció, egyúttal az ipari környezetkárosító bűncselekményekre a fő példa a 2010. októberi magyarországi vörösiszap-katasztrófa.)
A Copernicus Masters 2018 kategóriagyőzteseinek csoportképe. A díjakat december 4-én adták át Marseille-ben. (Kép: AZO)
A minden évben több kategóriában is meghirdetett Copernicus Masters verseny célja, hogy az európai földmegfigyelési programban keletkező rengeteg adat legötletesebb, leghasznosabb alkalmazásainak kifejlesztőit díjazza, támogatással segítse további munkájukat, piacra kerülésüket. A verseny 2011-es kezdete óta örvendetesen megnőtt a kezdő vállalkozások száma, amelyek a Copernicus adatok használatára építik tevékenységüket. A kezdetek óta közel 3500 pályázó 1300 ötlettel, üzleti kezdeményezéssel jelentkezett, több mint 4,3 millió euró értékű összdíjazásért. A jövőben ez a szám a várakozások szerint még gyorsabb ütemben növekszik majd.
