Mezőgazdasági táblák Romániában, radarszemmel

Mezőgazdasági művelés alatt álló területek színes foltjai dominálják az alábbi műholdkép-kombinációt, amelynek hamis színezése három eltérő őszi időpontban készült Sentinel-1 radaros amplitúdókép felhasználásával készült. Románia délkeleti részén járunk, a Duna mentén, Brăila városának környékén, amely a hasonló nevű megye fővárosa és Románia második legnagyobb kikötője. (Brăila már szerepelt egy tavaly nyári blogbejegyzésünkben, amelyet a Duna […]

A leghosszabb egyenes út

Nemrég egy autós hírportálon olvashattunk a Guinness-rekordok közé is bekerült útszakaszról, amely Szaúd-Arábiában épült, és különlegessége, hogy 240 km-en át egyetlen kanyar vagy jelentős szintváltozás sincs rajta. Magyarország persze kisebb, sűrűbben is lakott, minta a szaúdi sivatag, és a domborzata is változatosabb. Ezért nem meglepő, hogy a mi leghosszabb egyenes utunk majdnem hússzor rövidebb, mint […]

Talajfedéstérkép

A talajfedés (angolul soil sealing) talán nem széles körben ismert szakkifejezés, de a hatása a legtöbb embert érinti, akik településeken, különösen nagyobb városokban laknak. A lényegét egyszerű megérteni: az ember az építkezései nyomán a talaj felszínét a vizet át nem eresztő anyagokkal – betonnal, aszfalttal, épületekkel – fedi be. Ezzel mesterségesen gátolja a csapadékvíz beszivárgását […]

Felszínsüllyedés Sopron és Balf között

Nemrég egy blogbejegyzésünkben a közigazgatásilag Sopronhoz tartozó Balfra látogattunk, bemutatva, hogy a településrészt és környékét 2014 és 2024 között jól kimutatható, átlagosan 2 mm/év körüli felszínemelkedés jellemezte. Az emelkedés a termelését 2022-ben felfüggesztő balfi ásványvíz-palackozó üzem épületein a legszembetűnőbb, kevés kétséget hagyva afelől, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkenő, majd megszűnő vízkivétel nyomán a mélyben […]

Tavas karácsony

Irak területén, Kurdisztánban fekszik a Dukan-tó, amely ilyenkor karácsony táján fel-felbukkan űrfelvételeken. Az ok, hogy nem is túl sok fantáziával egy fenyőfát lehet beleképzelni az alakjába. Alább egy Sentinel-2 műholdképet mutatunk, amely hagyományos módon úgy van tájolva, hogy az északi irány a kép teteje felé mutat. Akinek így még nem tűnne fel a fenyőfa, annak […]

A növények tápanyagtartalma az űrből

Friss kutatási eredmények szerint műholdas távérzékelési eszközökkel lehetséges a haszonnövények tápanyagtartalmának meghatározása, új perspektívát nyitva a mezőgazdaságban. A projekt az Európai Űrügynökségnek (ESA) a földmegfigyelési módszerek tudományos és társadalmi hasznosítását elősegítő programja (FutureEO) támogatásával zajlott, és érdekes eredményeket hozott. Világszerte sokan szenvednek az alultápláltság különféle formáitól. A mikroelemek, például a kalcium és a kálium hiányából […]

Kertváros Koppenhága mellett

Egy internetes képkeresőbe beírva azt, hogy ‘Brøndby Haveby‘, látványos helyszíni és légi felvételek sokasága jelzi, hogy egy érdekes területen járunk. A dán főváros, Koppenhága közelében fekvő kertvárosi negyed különlegessége az, hogy a víkendházakhoz tartozó telkek nem az általában megszokott téglalap alakúak, hanem nagy körök körcikkei. A házak a kör külső részén, a kerülete mentén épültek. […]

Hatezren egy utcában

Nagyvárosi lakótelepeken természetesen ez nem nagy szám (a szó szoros és átvitt értelmében sem), egy községben azonban, ahol mindössze egyetlen utca van, nem túl szokványos. A Lengyelország déli részén, a Kis-lengyelországi vajdaságban, azon belül is Krakkó megyében, a megyeszékhelytől 29 km-re északnyugatra található Sułoszowa községben a fő (és az egyedüli) utca mintegy 9 km hosszú. […]

Kivirágzott a repce

Egy a repcevirágzást bemutató 2019-es blogbejegyzésünk után ismét Győr-Moson-Sopron megyébe (pontosabban immár vármegyébe) látogatunk egy Sentinel-2 optikai műholdképpár segítségével. A négy évvel ezelőtt látott területtől nem messze, Fertődtől délre figyelhetjük meg a tájat április 20-án, illetve tíz nappal később, 30-án. Bár a látványt itt-ott felhőfoltok zavarják, jól kivehető, hogy ez idő alatt kivirágzott a repce. […]

Apadó Garda-tó

Észak-Olaszországban – ahogy egyébként más dél-európai országokban, például Portugáliában és Spanyolországban – már most látszik, hogy az idei nyáron is aszályos körülményekre lehet majd számítani. A hosszan tartó szárazság egyik látványos jele, hogy a Pó folyó áprilisban elérte az eddig mért legalacsonyabb vízállását, a Garda-tó alacsony vízszintje pedig hét évtizedes rekordot döntött. A tavon az […]