A júliusi nagy kiterjedésű tüzek után augusztus vége felé ismét több tucatnyi erdőtűz lángolt fel a forróság és szárazság sújtotta, emellett szeles időjárású Görögországban, ráadásul 24 óra leforgása alatt. Augusztus 22-én és 23-án például az ország északkeleti részén pusztító tüzek füstje délnyugati irányban több száz kilométeres távolságba, egészen Olaszország, sőt Észak-Afrika fölé is eljutott. Az alábbi Sentinel-2 műholdkép a tengerparti Alexandroupoli városa körüli helyzetet mutatja, augusztus 23-án.
A következő, ugyancsak Sentinel-2 adatok alapján készített műholdképet már az Európai Unió (EU) Copernicus programjának honlapján, a nap képe rovatban tették közzé. Augusztus 28-án már a addigra felperzselt terület látható, amely északkelet felé Kotronia és Dadia városának körzetét is elérte. Akkor már közel 81 ezer hektár vált a tűz martalékává, miközben az oltáson még mindig nagy erőkkel dolgoztak. Közel 500 tűzoltót, 100 járművet, 4 repülőgépet és 2 helikoptert vetettek be a természeti katasztrófa megállítása érdekében.
Az erdőtűz nyaranta nem szokatlan jelenség Görögországban, de a klíma változásával egyre nagyobb a kiterjedt tűzvészek előfordulásának valószínűsége. Még vége sincs a tüzek számára kedvező idei időszaknak, de az adatok szerint már most nagyobb terület égett le, mint a pusztító 2021-es szezonban.
S ha a füst nem lenne elég a levegőminőség elrontásához, a megfordult irányú szél augusztus legvégén szaharai eredetű port is szállított Görögországba. A líbiai partoktól induló, a Földközi-tenger fölött átjutó por az alábbi, augusztus 29-én készült Sentinel-3 műholdkép tanúsága szerint már elérte az ország déli részét.
Kapcsolódó linkek:
- Szaharai eredetű por érte el a görög partokat (EU Copernicus)
- Folytatódó görög erdőtüzek (EU Copernicus)
- Erdőtüzek Görögországban (NASA Earth Observatory)
- Görögországi erdőtüzek (Sentinel blog, 2021. augusztus)
- A görögországi tűzvész nyoma (Sentinel blog, 2018. augusztus)
- Piros hó és zsírkő (Sentinel blog, 2021. február)