2021. december 5-én, az első Szaúd-arábiai Nagydíj alkalmával mutatkozik be a vörös-tengeri kikötővárosban, Dzsiddában a Formula-1 „száguldó cirkusza”. Dzsidda Szaúd-Arábia második legnépesebb városa a főváros, Rijád után. Az elővárosokat is beleszámítva közel 4 millióan élnek itt. A futam helyszíne a Jeddah Corniche Circuit (más néven Jeddah Street Circuit) lesz, amely egy utcai versenypálya, tervezője Hermann és Carsten Tilke.
A Jeddah Corniche Circuit a Vörös-tenger partja mentén, Dzsidda utcáin, egy friss (december 2-án készült), a valódi színeket visszaadó Copernicus Sentinel-2 műholdképen. A jobb felső sarokban az Abdulaziz királyról elnevezett dzsiddai nemzetközi repülőtér (IATA: JED) területének egy kis részlete is látható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A pályán egy kör hossza 6175 méter, a kanyarok száma 27. Ezzel a Formula-1 versenypályák közül a leghosszabbak közé tartozik – és a városi (utcai) pályák között a leggyorsabb. A versenyautók a számítások szerint a célegyenesben akár 322 km/h csúcssebességet érhetnek el rajta, az átlagsebesség 250 km/h körül alakulhat.
Az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában nemrég Nyugat-Afrikába kalauzolták a nézőket egy Copernicus Sentinel-2 műholdkép segítségével.
(Forrás: ESA)
A valóságoshoz közeli színeket visszaadó műholdképet a Kainji-tó vizének domináns sárgás színe uralja. A kb. 1300 km2 felületű, 12 m-es átlagos vízmélységű tó valójában egy víztározó, amely 1968-ban létesült a Niger folyó felduzzasztásával. A Niger, az afrikai földrész harmadik leghosszabb folyója északról torkollik bele, az általa szállított szürkés színű hordalék fokozatosan keveredik el a tározó vizével. A völgyzáró gát délen épült, a kép közepe táján látható. Az ottani erőműnek alapvető szerepe van a nigériai városok villamos energiával való ellátásában. A 66 m magas 550 m széles építmény a Niger legnagyobb gátja. Feladata nem csak az energiatermelés, de a Niger vízszabályozása, valamint a hajózás, a halászati lehetőség és az öntözővíz biztosítása is.
A Nigéria nyugati középső részén fekvő Kainji-tározóról és környékéről 2020. november 11-én készült ez a szinte felhőmentes Sentinel-2 műholdkép. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A tó vizében az élénk zöld színű foltok a felszínen úszó növényzetre, algákra utalnak. Az egybefüggő sötétzöld folt a tótól nyugatra (a képen balra) egy nemzeti parkhoz tartozik, ez Nigéria területén a legrégebbi ilyen létesítmény. Teljes területe három különálló résszel 5300 km2.
A tározó kialakításakor több folyóparti települést is elárasztottak, mintegy 50 ezer embert kellett áttelepíteni máshová. Víz alá került a Foge-sziget nagy része is, amelynek a legmagasabban fekvő területei azért most is kilátszanak. A képen a tó északi részén, a Niger beömlésénél figyelhető meg a sziget. Hossza tartó alacsony vízállásnál vándorló halászok szoktak itt ideiglenesen megtelepedni.
Skócia szárazföldi területeitől kb. 100 km-re északra, az Atlanti-óceán és az Északi-tenger határán fekvő szigetcsoport teljes területe 1468 km2, a partvonalak hossza mintegy 2700 km. A kisebb-nagyobb szigetek száma 100 körüli, de kevesebb mint az ötödrészük lakott.
Shetland legnagyobb szigete, Mainland maga 900 km2 körüli területű, vagyis a teljes szigetcsoportot dominálja. Ez egyébként a Skóciához tartozó harmadik legnagyobb sziget. A csoporton belül nagyobb szigetek még az az északi irányban fekvő Yell, Unst és Fetlar, valamint keletre Bressay és Whalsay. A főváros és egyben Shetland legnagyobb települése, Lerwick a fő szigeten épült.
A Shetland-szigetekről készült Copernicus Sentinel-2 műholdképe az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának november eleji epizódjában. (Forrás: ESA)
Az itt bemutatott, a valóságoshoz közeli színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép idén nyáron, július 1-jén készült. Rajta a legfeltűnőbb az, ami a helyszínen közelről, szabad szemmel nem is látszik: a tengervíz türkiz árnyalatai, főképp a szigetek keleti oldalán. Az az algavirágzásnak (a növényi fitoplankton elburjánzásának) köszönhető. A feltételezések szerint itt nem a Balti-tengerben gyakori, mérgező hatású cianobaktériumok okozzák a víz nagy területen megfigyelhető elszíneződését, hanem az ún. mészmoszatok közé tartozó coccolithophore nevű fitoplanktonról van szó. Ezek a mikroszkopikus, klorofilltartalmú és fotoszintézist végző növényi szervezetek gyors szaporodásnak indulhatnak a tengervíz legfelső rétegeiben, ha számukra kedvezővé válnak a körülmények, vagyis a hőmérséklet és a tápanyag-tartalom. A víz fehéres színét az algák kalcium-karbonát tartalmú lemezecskéi adják. Amikor elpusztulnak, kalciumban gazdag üledék (kokkolit) válik belőlük. A fitoplankton fontos szerepet játszik a légköri szén-dioxid megkötésében és az óceánfenékre való szállításában.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Nemrég egy szeptemberi blogbejegyzésünkben mutattunk egy Sentinel-1 radaros műholdképet, amelyen Kaliforniában, Los Angeles mellett, Long Beach kikötőjénél jól látszottak az óceánon nagy számban veszteglő konténerszállító hajók. Ezek a torlódás, a szűk kikötői kapacitás miatt nem tudnak időben kirakodni. Hasonló problémával az Egyesült Államok más forgalmas kikötőiben, például New York/New Jersey térségében is szembesülnek. A korábbi szállítási elmaradások, amelyeket most be szeretnének pótolni, elsősorban a COVID-19 koronavírus-járványra vezethetők vissza.
Amikor a járványhullám miatt 2020-ban általános lezárásokat rendeltek el, a közlekedés és a szállítmányozás jelentősen visszaesett. Emiatt – hisz minden rosszban van valami jó – javultak a légszennyezettségi mutatók, sokkal kevesebb volt például a nitrogén-dioxid (NO2) a levegőben. A kutatók most az ellenkezőjét tapasztalják, többek közt a Copernicus program Sentinel-5P műholdjának mérései alapján. A jelek szerint a forgalmas kikötőknél megnövekvő levegőszennyezettséget főleg a veszteglő hajók okozzák.
A NO2 átlagos oszlopsűrűsége a 2021. október 1–23. közötti időszakban, a 2018-as és 2019-es (vagyis a járványt megelőző) évek átlagával való összehasonlításban, Long Beach kikötőjénél. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens / módosított Copernicus Sentinel-5P adatok / ESA)
Az adatokat a Sentinel-5P műhold TROPOMI (Tropospheric Monitoring Instrument) műszerével gyűjtötték, amelynek egyik elődje a NASA Aura földmegfigyelő műholdon repülő OMI (Ozone Monitoring Instrument). Október 21-én több mint 100 konténerszállító várakozott behajózásra Los Angeles és Long Beach kikötőinél. Ugyanakkor csak mintegy 60 hajó számára elegendő horgonyzóhely van a kikötőket körülvevő sekélyebb vizeken. A többi hajónak távolabb kell vesztegelnie, ahol járó motorral kel körözniük, hogy megtarthassák pozíciójukat. Ez pedig légszennyezéssel jár: a nitrogén-dioxidon kívül kén-dioxid, ózon, szálló por (PM2.5) és más káros anyagok kerülnek a levegőbe. Sőt még a horgonyzó hajóknak is időnként működtetniük kell a motorokat, egyrészt amikor kedvezőtlen az időjárás, másrészt hogy a hajók fontos fedélzeti rendszereinek ellátását biztosíthassák. Ha a szél iránya úgy alakul, ezek a szennyezők a sűrűn lakott területek fölé juthatnak.
A hajóforgalom fennakadásai mellett az is hozzájárulhat a tapasztalt nagyobb légszennyezéshez, hogy magukban a kikötőkben is intenzívebben folynak a rakodási munkálatok. Los Angeles és Long Beach idén egyes hónapokban másfélszer akkora áruforgalmat bonyolított le, mint 2019-ben.
A Kalifornia egy részét mutató fenti Sentinel-5P térképen, a bal felső sarokban felismerhető egy másik narancsszínű folt, amely megnövekedett NO2 értékekre utal. Ez a kibocsátási többlet egy Santa Barbara közelében október közepén fellángolt erdőtűzre vezethető vissza. Los Angeles belvárosában ugyanakkor lila színű a térkép, ami a viszonyítási évekhez képest csökkenő mennyiségű nitrogén-dioxidot jelez. A kutatók szerint a magyarázat az lehet, hogy a COVID-19 miatt az emberek utazási szokásai megváltoztak, sokkal kevesebben ülnek autóba, aki teheti, inkább otthonról dolgozik. Mindez azt is mutatja, hogy a műholdas légszennyezettségi térképek értelmezéséhez általában összetett háttér-információra van szükség. Los Angeles esetében – és nyilván máshol is – a szél aktuális erőssége és iránya például akár 80%-os eltérésekhez is vezethet az NO2 koncentrációjában.
A több mint 2 milliós nagyváros, az Indiai-óceán partján fekvő Perth Nyugat-Ausztrália állam fővárosa és egyben legnépesebb települése. De egész Ausztráliában ez a negyedik legnagyobb város. A metropolisz mintegy 125 km hosszan húzódik a tengerpart és a Darling Scarp nevű dombvonulat közötti keskeny sávban. Területének legnagyobb része a Swan folyó partja menti sík vidéken fekszik. Északon Two Rocks, délen Singleton jelenti a határát.
Az európai hódítók érkezése előtt az őslakosok 40 ezer évre visszanyúlóan telepedtek meg itt. A mai Perth alapítása 1829-re tehető. Ez a Föld egyik legelszigeteltebb nagyvárosa. A legközelebbi hasonló település a közel 2000 km-re található Brisbane. Perth valójában közelebb van az Indonéziához tartozó Bali szigetéhet, mint Ausztrália fővárosához, Canberrához. Az elszigeteltsége ellenére ez Ausztrália egyik legdinamikusabban fejlődő városa.
A Perth térségét a valódihoz közeli színekben mutató képet az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-2 távérzékelő műholdjával készítették. Eredeti méretében a felszíni felbontása 10 m-es – érdemes letölteni ezen a linken. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A műholdképen a Swan folyótól délre kivehető Perth egyik repülőtere. Az óceánban, a partoktól 19 km-re fekszik a Rottnest-sziget, amely messze földön nevezetes az ott élő kurtafarkú kengurukról (quoakka). Közvetve a sziget is róluk kapta a nevét, amelynek jelentése patkányfészek – az ide eljutó első európai tengerészek jól megtermett patkányoknak nézték ezeket az erszényes emlősöket. A kurtafarkú kenguruk miatt a szigeten nagy a turistaforgalom. A műholdképen is kivehető számos komphajó, amelyek a folyó torkolatánál található Fremantle kikötőből indulnak, illetve oda érkeznek. Ez egyébként Nyugat-Ausztrália legnagyobb és legforgalmasabb árukikötője.
Talán a legfeltűnőbb jelenség a képen az erdővel borított területek és a mezőgazdasági művelés alatt álló táblák közti éles kontraszt. Az előbbi területek barnás színűek, az utóbbiak a zöld árnyalataiban tűnnek fel. Délen, a kép alján a furcsa, világos drapp színű mintázat egy bauxitbányát jelöl, amely a világon a második legnagyobb. Ausztrália az alumíniumgyártáshoz használt nyersanyag legnagyobb kitermelője a világon.
Perth Sentinel-2 műholdképe nemrég szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)
Teljesen kiszáradt Törökország második legnagyobb tava – adta a címet cikkének az MTI tudósítása alapján a 24.hu hírportál. Az 1664 km2 területű tó Törökországban a Van-tó után a második legnagyobb, de nagyon sekély, és nyaranta általában jórészt ki is szárad. A mostani helyzet azonban különösen súlyosnak számít. Az okok között részben a klímaváltozás, részben a vízkészletek kimerüléséhez vezető, engedély nélkül fúrt kutakat is használó öntözés elterjedése keresendő. A sós vizű, lefolyástalan tó sok madárnak, többek között flamingóknak biztosított élőhelyet. Ezek a madarak most nagy számban pusztultak el.
Műholdas adatokon alapuló kutatások szerint a Tuz-tó vízszintje 2000-ben kezdett el igazán apadni. Idén a túl kevés csapadék és az intenzív párolgás miatt minden eddiginél kevesebb víz maradt a tó medrében. Nemrég török szerzők a Remote Sensing folyóiratban megjelent tanulmányukban Copernicus Sentinel-1 radarműholdas mérések interferometrikus feldolgozása alapján elemezték a tó víztérfogatának változását. Alább mi is Sentinel-1 radaros amplitúdóképeket mutatunk, amelyek a csúszka elmozdításával össze is hasonlíthatók. Középen található a Tuz-tó. A képek egyike frissen, 2021. október 28-án készült, a másik majdnem pontosan 6 évvel korábban. A radaros képeken az összefüggő sötét (fekete) területek vízborításra utalnak. Jól kivehető, hogy a 2015-ös Sentinel-1 kép mennyivel több vizet jelez a tóban. (A bal felső részen áthúzódó sáv leképezési hiba.)
Törökországban más tavak is veszélybe kerültek az egyre nagyobb aszályok és a fenntarthatatlan öntözési gyakorlat miatt. A mediterrán vidékeket a klímaváltozással érkező aszályok és elsivatagosodás veszélye fenyegeti.
A Mackenzie több mint 1700 km-en keresztül, főleg tundrás és erdős sarkvidéki területen folyik keresztül, mígnem északon egy deltatorkolatban eléri a Beaufort-tengert. Vízgyűjtő területe a kanadai folyókéi közül a legkiterjedtebb, de az egész észak-amerikai földrészen is csak a Mississippi rendelkezik nagyobbal. A folyó a nevét egy 18. századi skót felfedező, Alexander Mackenzie után kapta.
A Mackenzie deltája mintegy 12 ezer km2-en terül el, észak–déli irányban 190 km, a tengerpart mentén 80 km hosszan húzódik. A számtalan folyóág és csatorna szövevényében kisebb-nagyobb tavak is találhatók. Ezt a területet választották ki bemutatásra az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának első októberi epizódjában.
A Mackenzie folyó műholdradaros felvételek színes kombinációján. (Forrás: ESA)
A Copernicus program Sentinel-1 műholdpárosának tagjai az apertúraszintézis elvén működő radarberendezéseket visznek magukkal. A radarképek a műhold irányába visszaverődő jel intenzitását ábrázolják, ezért alapvetően „fekete-fehérben” jeleníthetők meg. Az itt látható kép színeit az adja, hogy három eltérő időpontban készült Sentinel-1 képet használtak fel az elkészítéséhez, és mindegyikhez más-más alapszínt (vöröset, zöldet vagy kéket) rendeltek.
A Mackenzie deltája 2019. november 18-án, december 5-én és 2020. január 10-én készült Sentinel-1 műholdas radarfelvételek alapján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Mindhárom felvétel téli időszakban készült, mégis rendkívül színes. Az eltérő színek arra utalnak, hogy a mely felvétel készítésének idején volt gyökeresen már az adott felszíndarab radarvisszaverő képessége. Elsősorban a tengeri jég mozgásáról, feltöredezéséről van szó, vagyis a színkavalkád elsősorban a kombinált kép felső részére jellemző. Ahol lényegében változatlan volt a felszín ez alatt az alig 2 hónap alatt, ott a fehér és a szürke árnyalatai tűnnek fel, eltérő intenzitással.
Az itt látható tájkép jellemző a magas északi szélességeken fekvő területekre. A zord téli hidegben a tavak túlnyomó többségét jégpáncél borítja. Ez alól csak egy-két kivétel látható a kép közepe táján, fekete színben. A Mackenzie vízgyűjtő területének háromnegyede az „örök” fagy (permafroszt) régiójában található. Pontosabban semmi sem örök, a permafroszt meghatározása szerint legalább két egymás utáni évben teljesen fagyott állapotban maradó talajról van szó. Ráadásul az éghajlat változásával a permafroszt területek egyre inkább olvadásnak indulnak. Ennek révén üvegházhatású metán és szén-dioxid kerül a levegőbe (vagyis a folyamat még jobban hozzájárul a klíma melegedéséhez), a víz pedig áradásokat, felgyorsuló eróziót, földcsuszamlásokat okozhat.
A hosszú időn át gyűjtött műholdas földmegfigyelési adatoknak nagy hasznát veszik a permafroszt megfigyelésében, hiszen ezek leginkább olyan helyek a Földön, ahol a helyszíni mérések lehetősége korlátozottabb – mint például a Mackenzie deltavidékén.
2020 májusában készült az alábbi Sentinel-3 műholdkép a Jeges-tenger egy részletéről, Kanada északi partjainál, Grönlandtól keletre. A szárazföld középtájt, amelynek partjaira érdemes figyelni, az Ellesmere-sziget. A nyílt tengert és a tengerszorosokat is jég borítja, de a szigettől északra sötét színével feltűnik egy kiterjedt terület – mérete Luxemburgéval vetekszik –, amely mentes a jégtől. A jelenség orosz eredetű neve polinyja, és épp azt jelenti, ami a műholdképen látható: nyílt víz egy olyan helyen, amelyet általában jégpáncél borít.
Grönlandtól és az Ellesmere-szigettől északra található az a terület az északi sarkvidéki tengeri jégtakaróban, amely a legidősebb és legvastagabb jégréteggel rendelkezik. A várakozások szerint itt fog utoljára elolvadni a több éven át kitartó jégtakaró, vagyis ez lesz a végső menedéke a jégtől függő állatfajoknak. Vannak ugyanakkor arra utaló jelek, hogy itt is vékonyodásnak indult a jég, így egyre kevésbé lesz ellenálló a nyári olvadásnak. Egy kanadai kutatócsoport a Geophysical Research Letters folyóiratban publikálta azt a tanulmányt, amelyben beszámolnak a térségben a műholdas képek korszakában eddig látott első polinyja megjelenéséről.
Polinyja az Ellesmere-sziget közelében, ahol hagyományosan az északi félteke legvastagabb tengeri jegét szokták mérni. A valódi színeket mutató kép a Copernicus program egyik Sentinel-3 műholdjával készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / feldolgozás: EU DEFIS)
A cikk szerzői szerint egy intenzív és tartós sarkvidéki anticiklon következtében létrejövő szokatlan széljárás okozta a jég megolvadását. Hasonló időjárási helyzetet visszamenőleg 1988-ban és 2004-ben is találtak, és véleményük szerint a jégvastagság általános csökkenése miatt a nyílt vízfelületek megjelenése a jövőben egyre gyakoribbá válhat, még a 2020. májusinál kevésbé extrém időjárási körülmények között is.
A klímaváltozás, amelynek a szerzők szerint a megfigyelt jelenség is az egyik következménye, az északi sarkvidéki régiót a Föld más területeinél is súlyosabban érinti. Mindennek pedig hatása lesz – és már van is – az egész északi félteke időjárási folyamataira. Az Európai Unió nemrég fogalmazta meg az Arktisz védelmére irányuló új stratégiáját.
Az Európai Unió (EU) földmegfigyelési programjának műholdjait, a Sentinel sorozat tagjait az Európai Űrügynökség (ESA) készíttette el és állíttatta Föld körüli pályára. Ezek közül a legelső a Sentinel-1A jelű volt. Az apertúraszintézis elvén működő radaros távérzékelő műholdpáros első tagja 2014. április 3-án startolt Francia Guyanából, egy orosz Szojuz hordozórakétával. A műhold annak az évnek augusztusában érte el a számára kijelölt, a felszín felett 693 km magasan húzódó, az egyenlítői síkhoz képest 98,18°-os hajlásszögű (vagyis közel poláris) pályát, amelyen keringve alig 100 perc alatt tesz meg egy kört a Föld körül. A műhold pályája a forgó Föld egy adott helyéről megfigyelve 12 naponta ismétli magát, ugyanakkor a pályán haladva a felszálló és a leszálló szakaszokon is lehet vele méréseket végezni, sőt a radaros technikából adódóan az éjszakai félteke fölött repülve is használható a felszín leképezésére. (Az ugyanilyen alakú pályán keringő, de mindig a Föld átellenes oldala fölött repülő, azonos felszereltségű Sentinel-1B révén a műholdpáros 6 napos visszatérési időt garantál. A Sentinel-1B két évvel később csatlakozott társához.)
2014. október 6-án zárult a Sentinel-1A beüzemelése, akkor kezdődött meg a szolgálatszerű, nyilvános adatszolgáltatás. A Copernicus program műholdas mérési adatai minden felhasználó számára szabadon hozzáférhetők. Mivel a műhold névleges működési élettartama 7 év volt, immár a ráadásidejét tölti. Egyelőre szerencsére nincs jele annak, hogy a közeljövőben meghibásodna, így minden remény megvan arra, hogy még évekig szolgálatban maradhat.
Montázs a Sentinel-1 eredményekből a páros első műholdjának 7 éves működési évfordulója alkalmából. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2014–2020 / feldolgozás: ESA/Norut–SEOM Insarap, Planetek Rheticus Service/GEP, CNR-IREA & BRGM/ENVEO, CCI & FFG)
Túlzás nélkül állítható, hogy a Sentinel-1A-val új korszak kezdődött a műholdradaros földmegfigyelésben. A Copernicus program pedig – a többi, egymást jól kiegészítő típusú űreszköze révén is – a világ legnagyobb földmegfigyelési adatszolgáltatójává nőtte ki magát. Jelenleg nyolc különböző Sentinel műhold üzemel.
A radaros Sentinel-1 műholdpáros adatainak alkalmazási területei igen széles körűek, a tengeri jég monitorozásától kezdve a hajók detektálásán, az árvizek megfigyelésén keresztül egészen a felszínmozgások pontos méréséig terjednek. Korábbi blogbejegyzéseinkben száznál is több (!) alkalommal találkozhattak olvasóink érdekes és fontos Sentinel-1 hírekkel, alkalmazásokkal, műholdképekkel. Ezeket a lap jobb oldalán látható címkefelhő megfelelő címkéjére kattintva tudják böngészni. Külön kiemeljük, hogy a Geo-Sentinel által elkészített, egyedülállóan átfogó és pontos, Magyarország egész területének 2014 és 2021 közötti felszínmozgását leíró adatbázis is Sentinel-1 méréseken alapul.
Mire elérkezik a Sentinel-1A „nyugdíjazásának” ideje, akkorra a sorozat következő darabjának, a Sentinel-1C-nek kell majd átvennie a feladatát, hogy a Copernicus radaros műholdpárosa működésének folytonossága ne szakadjon meg. Felbocsátása 2022-ben várható. (Később a Sentinel-1B helyére az -1D jelű műhold lép.)
A tesztelés alatt álló új Sentinel-1C műhold radarantennája a szerelőcsarnokban, oldalnézetből. A Föld körüli pályán kinyitva a berendezés hossza 12 m. (Kép: Airbus)
Idén nyáron sok hírt lehetett olvasni a Velencei-tó tartósan alacsony vízállásáról. Az oxigénhiányos vízben több alkalommal volt tömeges halpusztulás, és a körülmények sok látogatót elriasztottak a tó környékéről. A Velencei-tó természetes vízpótlását az észak felől beömlő Császár-víz nevű patak jelenti, de a csapadékszegény időjárás miatt alacsony a vízhozam. Az 1970-es években épp a tó vízpótlásának szabályozására két mesterséges tározót alakítottak ki a Császár-víz mentén: a Zámolyi-víztározót és folyásirány szerint lejjebb a Pátkai-víztározót. Ezeknek a vízminősége azonban most nem megfelelő a Velencei-tó feltöltéséhez.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a minap számolt be a Velencei-tó vízpótló rendszerének 5 napon keresztül tartó üzemirányítási vizsgálatáról. Ennek keretében a Pátkai-víztározóból a Velencei-tóba némi vizet eresztettek, és közben mérésekkel vizsgálták, hogy milyen mennyiségi és minőségi változások történnek. A tározóban ugyanis a határértéket több mint kétszeresen meghaladó klorofill-koncentráció tapasztalható. A klorofill a zöld növényeknek azon anyaga, amely a napsugárzás energiáját elnyeli, a vízben az algák felszaporodása miatt alakult ki a nagy koncentráció. Ez jelenleg a Velencei-tó számára nem megfelelő vízminőséget jelent, ami a feltöltési próba során sem javult számottevően, így a tó vízpótlásával kénytelenek tovább várni.
Az OVF közleménye szerint a vízpótlás csak akkor kezdhető meg, ha csapadékosra fordul az időjárás és megérkezik a tartós lehűlés, s emiatt a Pátkai-tározóban a klorofill koncentrációja a 75 mg/m3 határérték alá esik (az eredeti közleményszövegben nyilvánvalóan hibás egység szerepel). Jelenleg azonban még 160–180 mg/m3 (avagy μg/l) értékeket mérnek. A vízpótlás pontos ideje tehát a meteorológiai folyamatoktól függ.
A tavak klorofill-koncentrációjról nem csak helyszíni mérések alapján szerezhetnek információt a kutatók. Áttekindő képet adhatnak egyes földmegfigyelő műholdak. Az európai Copernicus program optikai Sentinel-2 műholdpárosán működő, 13 látható és infravörös színképi sávban érzékeny kamera (Multi-Spectral Instrument, MSI) különösen alkalmas ennek a fontos vízminőségi paraméternek a rendszeres monitorozására. A vízben levő korofill-a a beérkező napsugárzást a legjobban 700 és 720 nm között, a közeli infravörös tartományban veri vissza. Ezért a Sentinel-2 mérések B5 jelzésésű spektrális sávja (705 nm) ideális a klorofill-tartalom vizsgálatára.
Az alábbi, a csúszka elmozdításával összehasonlítható képpár bal oldali tagja a Velencei-tó és környéke 2021. október 4-én készült Sentinel-2 műholdképét mutatja, a valódi színeket visszaadó módon. A másik képhez a klorofill-koncentráció jellemzésére használt egyik indexet ábrázoltuk, stílszerűen a zöld árnyalataiban. Ez valójában a B5 sávban mért intenzitás és a két szomszédos spektrális sávban (B4 és B6) mért értékek átlagának különbsége. Egyszerűen szólva, minél élénkebb a zöld szín, annál több a vízben a növényi anyag. A fekete részek szárazföldi területeket jelölnek.
A képen jobbra lent látható maga a Velencei-tó. Tőle északra, a kép közepén az első nagyobb – az OVF helyszíni mérései és a Sentinel-2 kép tanúsága szerint is magas klorofill-koncentrációjú – víztest a Pátkai-víztározó. Még északabbra látható a szintén élénk zöld Zámolyi-víztározó. A látómezőbe beleesnek még kisebb-nagyobb környékbeli tavak is, változó algásodási mértékkel. Székesfehérvár városa alul, balra látható.
Alább ugyanennek a Sentinel-2 műholdképnek egy másik, a Balatont ábrázoló részletét is bemutatjuk, ugyancsak a klorofillra jellemző index használatával. Jól megfigyelhető, hogy míg a tó keleti medencéjében inkább csak a partok közvetlen közelében jellemző a klorofill, a nyugati medencében az algásodás sokkal kiterjedtebb, még a víz áramlásának mintázatát is szépen kirajzolják a zöld árnyalatai.
A Balaton algásodása 2021. október 4-én, ahogy az egyik Sentinel-2 műhold „látta”. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat, mint a sütiket, használunk eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Az ezekhez való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása egyes funkciókat hátrányosan érinthet.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás igénybe vehető legyen, vagy kizárólag egy elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közlés átvitelének végrehajtása céljából.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.A kizárólag anonim statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. Idézés, az internetszolgáltató önkéntes együttműködése vagy harmadik féltől származó további adatok nélkül az így tárolt vagy lekért információ önmagában általában nem alkalmas az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés felhasználói profilok létrehozásához szükséges hirdetések küldése céljából, vagy a felhasználó nyomon követéséhez egy weboldalon vagy több weboldalon keresztül, hasonló marketingcélokból.
