Ismeretterjesztés

  • Powell-tó: újabb negatív rekord

    Négy és fél évvel ezelőtt, 2022 elején egy blogbejegyzésünkben már foglalkoztunk az Arizona és Utah határvidékén fekvő Powell-tóval, amely az Egyesült Államok második legnagyobb víztározója. Akkor arról volt szó, hogy a kiszáradás szélére került a Colorado folyó felduzzasztásával létrehozott tározó. Most ismét azzal került a hírekbe a környék vízellátásában, mezőgazdaságában és energiatermelésében is fontos szerepet játszó Powell-tó, hogy a nyár végére minden eddiginél alacsonyabb, majdnem kritikus szintet ért el a vízállása. A NASA földmegfigyelési honlapja, az Earth Observatory két Landsat műholdképpel illusztrálta a helyzetet, de mi „természetesen” egy-egy valódi színeket visszaadó Sentinel-2 képet választottunk. Az összehasonlítás alapja egy ugyanebben a hónapban, de viszonylag magas vízállásnál készült 2017. szeptemberi kép, amelyet a csúszka elmozdításával vethetünk össze az idén szeptemberi „összezsugorodott” állapotot rögzítő, ugyanazt a területet mutató képpel.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A tó vízállását az idő függvényében, 1999-ig visszamenően mutató alábbi grafikon is jól illusztrálja a vízszint változásait. Az általában megfigyelhető évszakos (1 éves periódusú) változások mintázata mellett feltűnő egy általános trend: ebben az évszázadban csökkenő tendenciát mutat a Powell-tó vízszintje, amely idén augusztus 15-én érte el először a rekordalacsony szintet, majd szeptember elejéig még tovább csökkent. A vízszint azonban továbbra is kicsivel a 3490 lábas (kb. 1064 méteres) minimális üzemi szint felett maradt. Ez alatt a gát vízerőművi turbinái már nem lennének képesek hatékonyan energiát termelni.

    Az Egyesült Államok Vízügyi Hivatala (U.S. Bureau of Reclamation) méréseit ábrázoló grafikonon a tározó vízszintjének tengerszint feletti magassága lábban értendő (1 láb = 0,3048 m). A 2026. szeptemberi vízszint mindössze 27 lábbal (8 méterrel) volt a kritikus határ fölött. (Kép: NASA Earth Observatory / Lauren Dauphin)

    A mostani súlyos vízhiány közvetlen oka a Colorado folyó felső vízgyűjtő területén az elmúlt télen tapasztalt „hóaszály” volt. A Sziklás-hegységben szokatlanul kevés hó halmozódott fel, a rekordközeli meleg pedig tovább csökkentette a hótakarót. Emiatt a tavaszi hóolvadás a szokásosnál sokkal kevesebb vizet juttatott a Colorado folyóba és azon keresztül a Powell-tóba. Mindez egy több mint két évtizede tartó délnyugat-amerikai száraz periódus hatásaira rakódott rá.

    A vízügyi hatóságok már tavasszal rendkívüli intézkedéseket vezettek be. Több vizet engedtek le a Wyoming és Utah határán fekvő Flaming Gorge víztározóból a Powell-tó felé, miközben csökkentették a Powell-tóból a folyásirányban alatta fekvő Mead-tó irányába történő vízleeresztést. Elmaradtak az olyan, eredetileg ökológiai célú vízleeresztések is, amelyek például homokpadok kialakulását vagy őshonos halfajok védelmét szolgálták volna.

    A Colorado folyó vízrendszere több mint 40 millió ember – többek között olyan nagyvárosok, mint Las Vegas, Phoenix, Los Angeles és San Diego lakóinak – víz- és energiaellátásában játszik szerepet. Emellett mintegy 2 millió hektár mezőgazdasági terület öntözéséhez biztosít vizet. Ráadásul 2026 augusztusában a Colorado folyón lejjebb fekvő Mead-tó is rekordalacsony vízállást ért el.

    Kapcsolódó linkek

  • Mezőgazdasági mozaik Spanyolországban

    Spanyolország északnyugati részén különös, egy falevél alakját formázó táj tűnik fel az alábbi Sentinel-2 műholdkép-kombináción. A León tartományban, az Órbigo és az Esla folyók között fekvő terület intenzív mezőgazdasági művelés alatt áll. Szabályos parcellái, mint apró mozaikdarabkák adják ki a hatalmas, levélre emlékeztető alakzatot. Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 műholdképei azt is elárulják, hogyan változik a felszín növényborítása a vegetációs időszak alatt.

    (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

    A sík vidéken kialakított, jellemzően négyszögletes öntözött táblák geometrikus hálózata élesen elkülönül a természetes környezettől. Az itt bemutatott kép nem egyetlen pillanatfelvétel. Három különböző időpontban – 2026. május 28-án, június 17-én és július 6-án – készült Sentinel-2 megfigyeléseket kombináltak egyetlen kompozittá, úgy, hogy a dátumokhoz eltérő alapszíneket rendeltek. Az élénk és változatos színek tehát nem azt mutatják, hogy milyen színűek a földek a valóságban, hanem az egyes időpontok között bekövetkezett változásokat teszik jól érzékelhetővé.

    Május végétől július elejéig a különböző növénykultúrák eltérő ütemben fejlődnek. Emiatt a műhold által érzékelt visszavert sugárzás is változik: egy adott parcella másképpen jelenik meg akkor, amikor még kevés növény borítja, mint néhány héttel később, amikor már sűrű és fejlett növényzet található rajta. A három időpont adatainak együttes ábrázolása ezért színes mozaikként jeleníti meg a növényzet fejlődésének különbségeit. A környező folyók menti sávok ezzel szemben fehéren rajzolódnak ki a kompozit képen.

    Az ilyen képek gyakorlati értéke túlmutat a kétségtelen látványosságukon. A Sentinel-2 műholdak rendszeresen és nagy térbeli felbontással térképezik fel a szárazföldeket, ezért ugyanazokat a mezőgazdasági területeket újra és újra meg lehet figyelni. Az idősorokból követhető a vetés és a növényzet fejlődése, a földhasználat változása, az öntözés hatása és a növényzet egészségi állapota.

    A műholdas megfigyelések egyik fontos alkalmazása éppen a vízgazdálkodás. Az öntözéses mezőgazdasági művelés számára alapvető kérdés, hogy mikor és hol van szükség vízre, miközben az aszályok és a szélsőséges hőmérsékletek miatt egyre nagyobb jelentősége van a rendelkezésre álló vízkészletek hatékony felhasználásának. A műhold persze nem közvetlenül látja, hogy mennyi vizet juttatnak ki egy-egy parcellára, de a növényzet állapotának és időbeli változásának megfigyelése fontos információt szolgáltat az öntözés és a mezőgazdasági vízfelhasználás értékeléséhez.

    Ebben különösen hasznos a Sentinel-2 gyakori visszatérése és multispektrális képalkotása. A látható fény színei mellett olyan infravörös hullámhossztartományokban – együtt összesen 13 színben – is mér, amelyek segítségével jól követhető a növényzet állapota.

    Kapcsolódó linkek

  • Ami az Anak Krakatauból a levegőbe került

    Az ismét aktív indonéziai Anak Krakatau vulkán esete újabb emlékeztető arra, hogy a vulkánkitörések hatása messze túlterjedhet egy tűzhányó közvetlen környezetén. A Jáva és Szumátra között, a Szunda-szorosban fekvő aktív vulkán szeptember 4-én lépett tartós kitörési szakaszba, amely mintegy 25 órán át tartott. A kitörés során jelentős mennyiségű vulkáni gáz került a légkörbe, amelyet néhány nappal később már az űrből is jól lehetett követni.

    Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-5P műholdjának szeptember 6-i mérései az Anak Krakatau környezetében a kén-dioxid (SO2) erősen megemelkedett koncentrációját mutatták ki. A vulkáni eredetű gázfelhőt a légáramlások nyugat felé, az Indiai-óceán fölé sodorták, ahol az a kitörés helyétől több száz kilométeres távolságig volt követhető. Ezt szemlélteti az alábbi kép, amelyen a kén-dioxid legnagyobb oszlopsűrűségét a narancs és piros árnyalatok jelölik.

    (Forrás: Európai Unió, Sentinel-5P kép)

    A kén-dioxid a vulkánkitörések egyik legjellegzetesebb gázösszetevője, ezért koncentrációjának és terjedésének műholdas mérése sokat elárul egy-egy kitörés légköri hatásáról. A magasba jutó SO2 a légkörben kémiai átalakulásokon mehet keresztül, és szulfátaeroszolok képződéséhez vezethet. A nagy és kellően magasra hatoló kitörések esetében ezek az aeroszolok a napsugárzás egy részének visszaverésével akár az éghajlatra is hatással lehetnek. A mostani esemény szerencsére nem tűnik ennyire nagyszabásúnak.

    A vulkáni gáz- és porkibocsátás megfigyelésének közvetlenebb gyakorlati jelentősége is van. A hamu és gázok veszélyt jelenthetnek a légi közlekedésre, miközben a felszín közelében a levegő minőségét is ronthatják. A műholdas megfigyelések különösen fontosak az óceánok vagy ritkán lakott területek fölött, ahol a hagyományos földi mérőhálózatok csak korlátozott információval szolgálnak. A Sentinel-5P épp erre alkalmas. A műhold fedélzeti műszere nagy területeken képes feltérképezni számos légköri nyomgáz, köztük a kén-dioxid eloszlását.

    Az Anak Krakatau történelmi okból is különleges helyet foglal el a Föld vulkánjai között. Nevének jelentése „a Krakatau gyermeke”, vagyis az egykori legendás Krakatau helyén alakult ki. A térséget napjainkban is igen aktív vulkanizmus jellemzi, így folyamatos megfigyelése nemcsak tudományos szempontból érdekes, hanem a környező, sűrűn lakott indonéz területek és a környék légi közlekedésének biztonsága miatt is.

    Az Anak Krakatau vízgőz-, gáz- és hamufelhőjének optikai műholdképét a Sentinel-3 műholdpáros egyikének OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kamerája készítette a kitörés utáni napon, szeptember 5-én. Itt nyugat felé kiterjedt fehér csóva nagy magasságba jutott gázok (főleg kén-dioxid, szén dioxid) és vízgőz keveréke. A barnás felhőt az alacsonyabb magasságban sodródó hamu és törmelék alkotja. (Forrás: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA)

    Kapcsolódó linkek

  • Indulásra kész a Sentinel-3C

    Az utolsó előkészületek vannak már csak hátra az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-3C műholdjának indításáig. A jelenlegi tervek szerint a start szeptember 15-én lesz a Francia Guyana-i Kourou űrközpontból, egy Vega-C hordozórakétával. A Sentinel-3C együtt utazik majd az Európai Űrügynökség (ESA) FLEX (Fluorescence Explorer) tudományos műholdjával. Ez a növények fotoszintézise közben kibocsátott rendkívül gyenge fluoreszcens fényt méri. Ebből globális léptékben következtetni lehet a növények fotoszintetikus aktivitására, egészségi állapotára és a növényzetet érő környezeti stresszre.

    A Sentinel-3C a Copernicus Sentinel-3 műholdsorozatának harmadik tagja. Elődei, a 2016-ban felbocsátott Sentinel-3A és a 2018 óta működő Sentinel-3B mellett a Föld óceánjait, szárazföldjeit, jégtakaróját és légkörét fogja rendszeresen megfigyelni. Műszereivel többek között az óceánok vízszintjét és színét, a tengerek és szárazföldi területek felszínhőmérsékletét, a tengeri jég vastagságát, a növényzet állapotát, az erdőtüzeket, valamint tavak és folyók vízszintjét lehet mérni. Az adatok az éghajlatváltozás kutatása mellett az időjárási és óceáni előrejelzéseket, illetve a környezeti szélsőségek megfigyelését is segítik.

    A jelenleg működő páros (A és B) után a harmadik műhold pályára állítása biztosítja a Sentinel-3 megfigyelési programjának hosszú távú folytonosságát. A sorozat különlegessége, hogy műszereinek széles látómezeje révén nagy területeket képes gyorsan felmérni: két műholdal naponta globális lefedettséget biztosít.

    Záródik a Vega-C rakéta orrburkolata a két műholdon. Felül a Sentinel-3C, alatta a FLEX, így a Sentinel-3C fog először önállósodni a Föld körüli pálya elérése után. (Kép: ESA / M. Pédoussaut)

    A FLEX és a Sentinel-3C közel azonos pályán repül majd, így a növényi fluoreszcencia mérését a Sentinel-3 felhőzetről, aeroszolokról, vízgőzről, felszíni hőmérsékletről és növényzetről gyűjtött adataival lehet kiegészíteni. A két rendszer közel egyidejű megfigyelései minden eddiginél részletesebb képet adhatnak arról, hogyan reagál a Föld növényzete az éghajlati és környezeti változásokra.

    Kapcsolódó linkek

  • Időjárási időgép

    A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálata (Copernicus Climate Change Service, C3S) megalkotta az időgépet az időjáráshoz. A Weather Replay nevű alkalmazás segítségével visszaidézhetjük a múlt időjárását!

    Milyen lehetett az időjárás azon a napon, amikor megszülettünk, vagy milyen körülmények uralkodtak egy történelmi vihar idején? A Weather Replay segítségével óráról órára visszatekerhetjük a Föld időjárásának történetét egészen 1940 januárjáig. Persze a korabeli időjárás-jelentések és meteorológiai számítások korántsem voltak olyan pontosak és részletesek, mint manapság. Ezért a rendszer középtávú időjárás-előrejelzésekért felelős európai központ (European Centre for Medium-Range Weather Forecasts, ECMWF) által készített újraelemzési adatbázisra épül, amely a korabeli megfigyeléseket modern időjárási modellel kombinálva rekonstruálja a légkör akkori állapotát.

    Az alkalmazás – a felhasználó által kiválasztott hely és időpont magadását követően, némi számítási idő eltelte után – egy interaktív földgömbön vagy térképen mutatja meg többek között a hőmérsékletet, csapadékot, szelet és légnyomást, de a légkör magasabb rétegeinek állapota is vizsgálható. Tetszőleges helyet és időpontot is megjelölhetünk, az időjárás változását pedig animáció formájában, akár óráról órára követhetjük.

    Hőmérsékleti térkép Észak-Amerikáról, az idei FIFA labdarúgú-világbajnokság egyik forró napján, június 17-én 20:00 világidőkor. A piros koncentrikus körökkel megjelölt pont Arlington (Texas), az Anglia–Horvátország mérkőzés helyszíne, az időpont pedig a kezdés ideje, helyben 15 óra. A kezdőrúgás idején nem kevesebb mint 34 °C-ot mutattak a hőmérők. (Kép: EU, C3S/ECMWF)

    A Weather Replay fontos tulajdonsága, hogy nem egyszerűen régi időjárási méréseket keres elő. Ehelyett a rendelkezésre álló korabeli meteorológiai megfigyeléseket egy korszerű légköri modell segítségével egységes rendszerben dolgozza fel. Ennek köszönhetően olyan területekre és időpontokra is becslést kaphatunk, ahol annak idején egyáltalán nem állt rendelkezésre közvetlen mérés. A rendszer arra is alkalmas, hogy két különböző időpont időjárását összehasonlítsuk, illetve egy kiválasztott helyen idősorokat vizsgáljunk. Így például érdekes lehet megnézni, hogy egy mai hőhullámhoz hasonló időjárási helyzet mikor fordult elő korábban, vagy hogyan alakult egy adott vihar néhány óra alatt. A fejlesztők célja éppen az, hogy a hatalmas és összetett éghajlati adatbázis ne csak a szakemberek, hanem bármilyen érdeklődő számára is hozzáférhető legyen.

    Az érdekes alkalmazás egyszerre oktatási eszköz, meteorológiatörténeti „időgép” és tudományos vizualizációs alkalmazás. Segítségével akár azt is közvetlenül megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy történelmi esemény idején milyen időjárási körülmények között kellett az embereknek dolgozniuk.

    Magyarország és a környező országok hőmérsékleti térképe az idei kánikula kellős közepén, augusztus 1-jén helyi időben délután 1 órakor (fent), illetve a Budapesten 2 m-es felszín feletti magasságban érvényes hőmérsékletek grafikonja két napon át (lent). (Forrás: Weather Replay képernyőkép)

     

    Kapcsolódó linkek

  • Erdőtüzek a Vajdaságban

    Európai segítséget is kaptak a szerb hatóságok, akik a Vajdaságban, a Delibláti-homokpusztán küzdenek a nagy kiterjedésű erdőtüzekkel. Az Európai Unió (EU) négy Black Hawk tűzoltóhelikoptert, 124 tűzoltót és közel 40 járművet küldött Szerbiába, hogy segítsen megfékezni a hetek óta pusztító erdőtüzeket. Szerbia ugyan nem EU-tag, de részt vesz az EU polgári védelmi mechanizmusában, amely lehetővé teszi, hogy súlyos katasztrófák esetén uniós segítséget kérjen. A legnehezebb helyzet a Belgrádtól mintegy 80 km-re fekvő Delibláti-homokpusztán alakult ki, ahol a különleges, homokdűnékből és erdőkből álló természetvédelmi területen már több ezer hektár fenyőerdő égett le.

    A Delibláti-homokpuszta kiterjedése közel 300 km2-es. A Bánság déli részén, a Duna és a Kárpátok délnyugati lejtői között terül el. Ez a legnagyobb homokos terület Európában, egy ősi sivatag része, amely a Pannon-tenger visszahúzódásakor keletkezett. Számos ritka és veszélyeztetett növény- és állatfaj él itt, a terület szigorú természetvédelem alatt áll.

    Az alábbi műholdképpár az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-2 műholdjával készült. Ugyanabban az időpontban készített felvételekből kétféle kombinációt látunk, mindkettőhöz alkalmazva az infravörös sávokban felvett adatokat is. Az egyik, a vörös árnyalatai által dominált kép a B8, B4 és B3 jelű sávok felhasználásával készült szokásos hamisszínes változat, amely a fotoszintetizáló növényzet kiemelésére szolgál. A puszta a kép közepén látható, körülötte a négyszögletes formákból álló mintázat a mezőgazdasági művelés alatt álló táblákra utal. A fekete folt mutatja a leégett növényborítást. A kép jobb alsó szélén sötétkék színben a Duna egy rövid szakasza is megjelenik. A másik színváltozat a valódi színeket visszaadó műholdképet kombinálja olyan sávokkal (B11, B12), amelyek egyrészt az aktív tűzfészkeket (narancs és vörös árnyalatok), másrészt a füstfelhőket emelik ki.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A következő, ugyancsak a csúszka elmozdításával elvégezhető összehasonlításhoz az idei hamisszínes képet egy tavaly, szinte napra pontosan egy évvel korábban készített Sentinel-2 képpel együtt mutatunk be. Itt jól kivehető, mennyire kiterjedtek voltak az erdő- és bozóttüzek a Delibláti-homokpusztán. Ráadásul az idei kép készítésének napján, augusztus 15-én még nem is volt vége a természeti csapásnak.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    2026 nyarán a hőhullámokkal és a tartós szárazsággal összefüggő erdőtüzek számos európai országban rendkívüli terhelést jelentettek a tűzoltók számára.

    Kapcsolódó linkek

  • Kiszáradó Kolon-tó

    A teljes kiszáradás előtt áll egy valaha hatalmas, nedves rétekkel körbevett ősi tavunk a Kiskunságban – olvashattunk a minapi hírekben. Az Izsák közelében fekvő Kolon-tó a Kiskunság legnagyobb édesvízi mocsara. Területe normális esetben közel 3000 hektár, a Kiskunsági Nemzeti Park védelme alatt áll. Medre észak-déli irányú, a Duna–Tisza közi homokhátság területére benyomult holocén kori Duna-ágból alakult ki. Körülötte telepített erdők és mezőgazdasági művelés alatt álló földek találhatók.

    A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának közlése szerint a Kolon-tó helyzete drámai, augusztus végére teljesen ki fog száradni. „A nádasok ugyan már 2022 óta szárazon állnak, de a kotort részei eddig állandó vízborításúak voltak, tavaly ősszel azonban már itt is előbukkant a meder. Most már csak a korábban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által előrelátóan kialakított mélyebb mederrészeken, az Öreg-vízen és a Nagy-vízen maradt mutatóban némi sekély víz.”

    Az augusztus közepére már mindössze néhány centiméter mélyre apadt, megmaradt vízfoltokban összegyűlt halak és gerinctelenek most terített asztalt jelentenek a vízi- és partimadarak számára. Miközben a védett madarak számára mindez kedvező, a halak számára kevésbé… A tó egyik legféltettebb kincsét, a fokozottan védett lápi póc helyi genetikai állományát a Nemzeti Park munkatársainak sikerült átmentenünk a következő vizes időszakra. A júliusban kezdődött halmentés óta mintegy 500 példányt helyeztek biztonságba, ahonnan a víz visszatérte után újra benépesíthetik majd a tavat.

    Alább két Copernicus Sentinel-2 műholdképen mutatjuk a Kolon-tó és környéke állapotát most augusztusban, illetve egy évtizeddel korábban. A két kép a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható. A Sentinel-2 műholdak kamerái 13 különböző látható és infravörös hullámsávban készítik felvételeiket. Ezeknek egy olyan, a B08 és B11 jelű infravörös sávokat használó kombinációját (Normalized Difference Moisture Index, NDMI) láthatjuk itt, amely a felszín nedvességtartalmára utaló információval szolgál. Ezeken a képeken a sötétkéktől kezdve a sárga, a narancs és a vörös árnyalataiig rendre az egyre csökkenő víztartalom látható. Sötétkékek egyrészt a vízfelületek, másrészt az öntözött mezőgazdasági táblák.


    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Első pillantásra is szembeötlő, hogy mennyivel nagyobb a szárazság idén augusztusban, mint 2016-ban, a Sentinel-2 adatok elérhetőségének első évében. A Kolon-tó és környéke a kép közepét foglalja el. Izsák felül középtájt látható, balra középen Fülöpszállás, a bal felső sarokban pedig Fülöpszállás, alul pedig Csengőd egy részlete, valamint a két települést nagyjából észak-déli irányban összekötő út ismerhető fel.

    Kapcsolódó linkek

  • Tengeri olajszennyezés Ománnál

    Közel 400 km2-es olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere – olvashattuk nemrég a hírekben. Mindez egy természetvédelmi terület közelében, az Arab-tengeren, Omán déli partjainál található Dzsazírat al-Kiblíja (Jazirat Al Qibliyyah) nevű sziget mellett történt. A tankhajó neve Caroline Bezengi, és Ázsiába tartott közel egymillió hordó orosz eredetű kőolajjal. Értesülések szerint már június elején, Jemen partjainál problémák adódtak vele, állítólag robbanás történt a fedélzetén.

    A sérült hajó a sziget délnyugati csücske közelében futott zátonyra, ahogy arról a műholdképek is tanúskodnak. Alább két, az európai Copernicus program földmegfigyelő műholdjaival augusztus 7-én, csupán mintegy 8 óra időkülönbséggel készített képet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az egyik egy Sentinel-2 optikai, a másik egy Sentinel-1 radaros távértékelő műholddal készült. Mindkettőn kivehető a hajó helyzete – a képek bal alsó sarkában, a szigetről kinyúló keskeny félsziget meghosszabbításában – és a vízen úszó, onnan kiinduló olajfolt is.

    Sentinel-2 optikai és Sentinel-1 radaros műholdkép a Dzsazírat al-Kiblíja szigetről és az ott zátonyra futott Caroline Bezengi tankhajóról. Mindkét kép 2026. augusztus 7-én készült, az optikai világidőben (UT) 6:36-kor, a radaros 14:22-kor. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A radaros amplitúdóképek esetén annak köszönhető, hogy az olajfolt feltűnően elkülönül a szennyezéstől mentes vízfelülettől, hogy a víz felszínén úszó olaj megváltoztatja a hullámzás tulajdonságait. Az olajjal szennyezett víz hullámzása csillapodik, így felülete simább. Emiatt a radarképen szinte teljesen feketének látszik, mivel a műholdról oldalirányban lebocsátott radarimpulzusokat nem az érzékelő irányába veri vissza. Ezzel szemben a hullámzó tengeren mindig akad olyan felületelem, amely merőleges a műhold irányára, így – a hullámzás aktuális mértékétől függően – detektálható valamilyen visszaszórt radarjel a műholdon. Az alábbi, szélesebb látómezejű Sentinel-1 kép az olajfoltnak a zátonyra futott hajótól mintegy 50 km-re északkeleti irányban kiterjedő részletét mutatja.

    Sentinel-1 radaros műholdkép a Dzsazírat al-Kiblíja mellett zátonyra futott tankhajóból kiömlő olaj kiterjedéséről, 2026. augusztus 7-én 14:22 világidőben (UT). (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Az olajfoltnak a legsűrűbb része még Sentinel-2 optikai műholdképen is kivehető. Ezt mutatja az alábbi kép. Ehhez olyan színezést választottunk, amely alapján könnyen elkülöníthető vízen úszó folt a tenger feletti felhőzettől. Összehasonlításképp egy olyan felhőmentes Sentinel-2 képet is mutatunk ugyanerről a területről, amely még az olajkatasztrófa előtt, június közepén készült.

    Az olajömlés előtt és után készült hamisszínes Sentinel-2 optikai műholdképek összehasonlítása. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Ománban most igyekeznek felmérni és mérsékelni a környezeti károkat. A térségben a tengervíz sótalanítását végző telepek és a turisták által látogatott helyek állítólag nincsenek veszélyben.

    Hajókövetési adatok szerint az orosz árnyékflottához tartozó – vagyis idegen zászlók alatt hajózó, homályos tulajdonosi hátterű – Caroline Bezengi tanker áprilisban a fekete-tengeri Novorosszijszkból indult útnak a nyersolajjal, amelynek szállítása a nyugati szankciók alá esik. Május végén haladt át a Szuezi-csatornán.

    Kapcsolódó linkek

  • Naoero

    Nem ismerős ez a földrajzi név? Ne lepődjön meg, a szóban forgó csendes-óceáni szigetországot általában Nauru néven ismerik. Már akik ismerik, ugyanis a Föld harmadik legkisebb területű önálló állama alig nagyobb, mint 21 km², lakosainak lélekszáma 12 ezer körüli. A közelmúltban egy alkotmánymódosítás miatt került be a hírekbe. Eszerint az ország neve az egykori gyarmatosítók által adott Nauru helyett mostantól Naoero Köztársaság. A történtektől és a szigetországról többet is lehet olvasni a Telex hírportál augusztus eleji cikkében.

    Mi most – szokásunkhoz híven – egy műholdképet mutatunk az Egyenlítőtől csupán mintegy fél fokra délre fekvő mikronéziai szigetről. A valódi színeket visszaadó képet idén július 27-én készítette a Copernicus program egyik Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdja. Legalább a sziget fölött nem akadályozzák felhők a „betekintést”, azok csak a közelben, az óceán fölött gomolyognak.

    Naoero, avagy Nauru egy Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / Copernicus Browser / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Az ovális alakú korallszigetet egyfejta gyűrűként egy korallzátony veszi körbe, a nyugati oldalon épült kikötőbe egy azon át nyitott átjárón keresztül juthatnak be a hajók. A sziget belsejét egykor vastag foszfátréteg borította, amely a tengeri madarak hosszú időn át felhalmozódott ürülékéből alakult ki. Amilyen lassan gyűlt össze a madárürülék, olyan gyorsan megszabadultak tőle: a múlt század közepén intenzív bányászatba kezdtek. A nyersanyagot ugyanis jó áron lehetett értékesíteni a világpiacon. A készlet azonban kimerült, mára a sziget legnagyobb része meddőhányóvá változott. Az egykor munka nélkül is hihetetlen életszínvonalon élt – emiatt például extrém módon el is hízott – lakosság életkörülményei manapság sokkal szerényebbek. A gazdaság fénykora az 1980-as évek elejére esett, ebben az évszázadban már inkább hanyatlónak mondható. A foszfátbevételek a rossz befektetések révén elúsztak.

    A népesség főleg a partvonal néhány száz méteres körzetében lakik. A 65 m-es legmagasabb „csúccsal” rendelkező szigeten pedig a klímaváltozással kapcsolatos tengerszint-emelkedés miatt is okkal nyugtalankodhatnak. A műholdképen, a sziget délnyugati részén jól kivehető a repülőtér hosszú, egyenes bő 2 km hosszan elnyúló futópályája.

    Kapcsolódó linkek

  • Műholdradarral a Mississippi torkolatvidéke felett

    Első pillantásra akár egy modern festménynek is tűnhet az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési sorozatában bemutatott legújabb műholdkép. Valójában az európai Copernicus program egyik Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdja felvételeiből készült, és mint ilyen, természetesen hamis színezéssel. A kompozíció New Orleans városát, a Mississippi folyó deltatorkolatát és a Mexikói-öblöt ábrázolja, miközben – a színek segítségével – látványosa szemlélteti, hogyan változott meg a táj radarvisszaverő képessége néhány hónap leforgása alatt.

    A Mississippi torkolatvidéke Észak-Amerikában, Sentinel-1 radarműholdas kompozit képen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2026 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A közel 3800 km hosszú Mississippi egész Észak-Amerika egyik legjelentősebb folyója. Hatalmas vízgyűjtő területéről évmilliók alatt óriási mennyiségű hordalékot szállított a tengerbe, létrehozva a jellegzetes, „madárláb” alakú deltát Louisiana állam déli részén. A deltavidék kiterjedt mocsarai és vizes élőhelyei számos veszélyeztetett fajnak adnak otthont, emellett természetes védőgátként is szolgálnak a partvidéket fenyegető viharokkal és áradásokkal szemben.

    A fenti kép három Sentinel-1 radaros amplitúdókép, egyfajta fekete-fehér felvétel kombinációja, amelyek 2026 februárjában, áprilisában és júniusában készültek. A három időpontot különböző alapszínekhez rendelték: a februári adatokat pirossal, az áprilisiakat zölddel, a júniusiakat pedig kékkel jelenítették meg. Az így létrejövő élénk színek azokat a területeket emelik ki, ahol a felszín vagy a növényzet jelentősen megváltozott a vizsgált időszakban.

    A radarképeken a vízfelszínek – köztük a kanyargó Mississippi és a környék tavai – szinte feketének látszanak, mert a sima vízfelület a műholdról oldalirányban lebocsátott radarhullámokat nem az érzékelő irányába veri vissza. A Mexikói-öböl színes mintázatai ezzel szemben a szél és a tengeráramlások okozta felszíni változásokat, hullámzást jelképezik. A képen a kitűnő radarvisszhangot adó hajók is felismerhetők: apró pontokként jelennek meg a víz sötét háttere előtt, színük pedig elárulja, hogy a három megfigyelési időpont közül melyiken tartózkodtak épp az adott helyen.

    New Orleans a Pontchartrain-tó déli partján világos, szürke-fehér foltként rajzolódik ki. A tó felett jól kivehető a híres Pontchartrain Causeway is, amely a világ leghosszabb, folyamatosan víz felett vezető hídjai közé tartozik. A várostól nyugatra és délre feltűnő zöld, rózsaszín és vörös árnyalatok a növényzet fejlődését, a talajnedvesség változásait és más szezonális folyamatokat jelzik.

    Az ilyen több időpontban készített mérések alapján összeállított radaros műholdképek nemcsak látványosak, hanem hasznosak is. Segítségükkel nyomon lehet követni a mezőgazdasági területek fejlődését, a talaj nedvességtartalmát, valamint a part menti mocsarak állapotát. Ezek az élőhelyek kulcsszerepet játszanak a partvidék védelmében, ezért folyamatos megfigyelésük egyre fontosabbá válik az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási események korában.

    Kapcsolódó linkek