Az ENSZ 2015-ben határozta el, hogy minden évben június 30-án, az 1908-as tunguszkai esemény – egy a Szibéria keleti része fölött a légkörbe lépett égitestnek, feltehetően egy üstökösmag darabjának a felrobbanása – évfordulóján megemlékeznek a kisbolygók világnapjáról (Asteroid Day). Ezzel a kisbolygókutatás fontosságára, és Földünknek a kozmikus veszélyekkel szembeni kitettségére szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét.
Az Európai Űrügynökség (ESA) az idei kisbolygónap előtt egy témájában igencsak ide kapcsolódó Sentinel-2 műholdképet tett közzé, amely a Barringer-krátert vagy más néven arizonai meteoritkráter ábrázolja. Ez a Föld egyik legismertebb becsapódási krátere, amely az Egyesült Államokban, Arizonában, Flagstafftól keletre található. A kráter átmérője 1200 m, mélysége 180 m, felgyűrt pereme 45 m-re emelkedik ki a környező sivatagos terepből. A krátert a számítások szerint egy kb. 30–50 m átmérőjű, 300 ezer tonnás, 19 km/s sebességgel becsapódó vas-nikkel meteorit vájta.
A Barringer-kráter ismertségét nem nagyságának vagy különösebb jelentőségének, inkább látványos voltának köszönheti. Földtörténeti értelemben viszonylag fiatal, úgy 50 ezer évvel ezelőtt jött létre, így az erózió nyomai még nem annyira fogtak rajta – bár a keletkezésének idején, az utolsó jégkorszakban az itteni síkságot még erdő borította, a környéken mamutok és óriási lajhárok legelésztek. A műholdképen is jól kivehető jelenlegi sivatagi környezet miatt a krátert és környékét növényzet nem fedi, víz nem töltötte fel a mélyedést.
Kialakulása során több millió tonna mész- és homokkő robbant ki a kráterből, több mint egy kilométer sugarú körben minden irányban törmeléktakaróval borítva be a tájat. A kráter egyik fő jellegzetessége a négyzetre emlékeztető formája, amelyet a feltételezések szerint a kőzet tulajdonságai okoztak.
A becsapódási kráterek óhatatlanul hozzátartoznak a Naprendszer szilárd felszínű égitestjei, mint például a kőzetbolygók – így saját Földünk – és a holdak látványához. Sűrű légköre miatt a Föld annyiból „szerencsésebb”, hogy a világűrből érkező kisebb égitestek nem feltétlenül érik el a felszínt, már a levegőben megsemmisülnek vagy szétaprózódnak. Másrészt a keletkező kráterek nyomát az aktív lemeztektonika, valamint a szél, a víz és adott esetben a fagy eróziója igyekszik eltüntetni. Ráadásul a bolygófelszín közel kétharmadát óceánok és tengerek borítják. A becsapódási krátereknek és az azokat okozó meteoritoknak a tanulmányozásával többet megtudhatunk a Naprendszer szilárd égitestjeinek keletkezéséről és fejlődéséről.
Kapcsolódó linkek:
- A Barringer-kráter Sentinel-2 műholdképen (ESA)
- Barringer-kráter (Wikipédia)
- Asteroid Day (Wikipedia)
- Shoemaker-kráter (Sentinel blog, 2021. július)