Villámárvíz Nagyatádnál

Július 26-án a hajnali órákban a Rinya-patak áradása elsodorta a közúti hidat a 68-as főút Nagyatádot elkerülő szakaszán. Az eredmény a Nagyatádi Városi TV drónfelvételén jól látható. Somogy és Zala megyében a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék következtében több utat és hidat is elmosott a víz, több száz embert kellett ideiglenesen kitelepíteni otthonából. Nagyatádon a […]

Töltődő víztározó Etiópiában

A Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát (Grand Ethiopian Renaissance Dam) (korábbi nevén Millennium-gát) építése 2011-ben kezdődött a Kék-Níluson. A 155 méter magas és 1,8 kilométer hosszú gát Afrika legnagyobb – és a világ hetedik legnagyobb – vízerőművéhez épült, amelynek tervezett teljesítménye 6,45 GW. A beruházás költsége 4,6 milliárd dollár. Összehasonlításképp érdemes megemlíteni, hogy a Níluson lejjebb, […]

Pojang-tó: egyszer tele, máskor szinte üres

Néhány évvel ezelőtt, 2016 őszén azt olvashattuk, hogy Kína (egykor volt) legnagyobb édesvízi tava jórészt kiszáradt. A Pojang-tó (Poyang) fénykorában több mint 3200 km2-es vízfelülettel rendelkezett – sőt az időszámításunk szerinti 7-9. században, a Tang-dinasztia, a kínai civilizáció egyik aranykora idején 6000 km2-es lehetett. A víz mennyisége a száraz és az esős évszakok váltakozása nyomán […]

Színes foltok a Nápolyi-öbölben

Ehhez a különleges képhez a Copernicus program Sentinel-1 műholdpárosának több száz felvételét kombinálták, a címben említett színes foltok is ennek köszönhetőek. A Sentinel-1 holdak a mikrohullámú tartományban dolgoznak, az apertúraszintézis elvét alkalmazva. Jeleiket lebocsátják a Föld felé, majd a felszínről a műhold antennájának irányába visszaszóródó jeleket detektálják. A radaros módszerrel felhős időben vagy akár éjszaka […]

Az Andok Peruban

Az elmúlt évek során több blogbejegyzésükben is szóba került az Andok – ezek a lap aljáról elérhetők és újra elolvashatók. Az Andok a Föld leghosszabb (nem víz alatti) hegylánca. Dél-Amerika nyugati részén húzódik, mintegy 7000 km-en át. Hét országot érint, északon Venezuelától egészen Chile déli részéig. Most a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának képét mutatjuk […]