Mit számít a felbontás?

A 2018-ban alapított japán Synspective cég 2020 decemberében bocsátotta fel első StriX műholdját (StriX-α), amely az apertúraszintézis elvén működő radaros földmegfigyelést (Synthetic Aperture Radar, SAR) végzett az X sávban, vagyis 9,65 GHz frekvencián (ez 3,1 cm-es hullámhossznak felel meg). A start az amerikai Rocket Lab cég Electron rakétájával történt Új-Zélandból. Ez a prototípus, a StriX-α […]

Szárazság, hőség, halpusztulás Mexikóban

Halak ezrei pusztultak el, miután kiszáradt egy tó nagy része Mexikóban – olvashattuk a minapi hírekben, sokkoló fényképekkel illusztrálva. A szóban forgó tó a Laguna de Bustillos, amely Cuauhtémoc városa mellett, az ország északi részén fekszik, Chihuahua szövetségi államban. (Egyáltalán nem ide kapcsolódó információ, de talán érdemes megemlékezni róla, hogy a világ egyik legkisebb kutyafajtája, […]

Tomori Pál híd

Három évvel az ünnepélyes alapkőletétel után, 2014. június 6-án felavatták és átadták a forgalomnak a huszadik Duna-hidat a folyó magyarországi szakaszán, amely Kalocsa és Paks között teremt közúti összeköttetést. A kétszer egy forgalmi sávos, két oldalán egy-egy kerékpárúttal együtt épített híd Tomori Pál egykori kalocsai érsek, a mohácsi csatában a magyar sereg egyik fővezére nevét […]

Vulkán és nemzeti park Új-Zélandon

Új-Zéland Északi-szigetén, annak is a délnyugati csücskében fekszik az Egmont-vulkán (más néven Taranaki-hegy). A szinte szabályos kúp alakú, 2518 méter magas képződmény egy geológiai értelemben véve fiatal sztratovulkán, kialakulásának kezdete 70 ezer évvel ezelőttre tehető. Ez egész Új-Zéland második legmagasabb vulkáni hegye. Csúcsát állandóan hó borítja. A tűzhányó jelenleg nyugalomban van, utoljára 1755-ben tört ki. […]

Hamis izlandi színek

Az izlandi Reykjanes-félsziget neve az utóbbi években többször is szerepelt blogbejegyzéseinkben, a Fagradalsfjall vulkán kitörései kapcsán. Radaros módszerrel készült műholdképet azonban eddig még nem mutattunk a területről. Így kapóra jött, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) heti műholdkép-sorozatában nemrég egy a Copernicus program Sentinel-1A műholdjával készített képekből álló hamisszínes kombinációt szerepeltettek. Az apertúraszintézis elvén működő radaros […]

A leghosszabb egyenes út

Nemrég egy autós hírportálon olvashattunk a Guinness-rekordok közé is bekerült útszakaszról, amely Szaúd-Arábiában épült, és különlegessége, hogy 240 km-en át egyetlen kanyar vagy jelentős szintváltozás sincs rajta. Magyarország persze kisebb, sűrűbben is lakott, minta a szaúdi sivatag, és a domborzata is változatosabb. Ezért nem meglepő, hogy a mi leghosszabb egyenes utunk majdnem hússzor rövidebb, mint […]

Elektromosautó-túltermelés

Amerikában és Németországban sem fér már el a gyárak környékén a sok autó – olvashattuk a minap az elektromos gépjárműveket gyártó Teslával kapcsolatban. A cég adatai szerint 2024 első negyedévében több mint 46 ezerrel több autó gördült le a futószalagokról, mint amennyit a kereskedők értékesíteni tudtak. A Tesla azonban nem lassítja a gyártást, így az […]

Gyalogos kötélhíd Sátoraljaújehelyen

Hamarosan, várhatóan június elején átadják a Nemzeti összetartozás hídját Sátoraljaújhelyen – olvashattuk a hírekben. Az építmény már sikeresen túljutott a dinamikus és statikus terhelési próbákon. A több mint 700 m hosszú, a Várhegy és a Szárhegy között feszülő különleges kötélhidat hat acélsodrony tartja, magassága 80 m. A turisztikai látványosságként épült létesítmény – ha csak néhány […]

Extrém időjárási események Dél-Amerikában

Brazília déli részét pusztító áradások sújtják, április utolsó hete pedig rekord hideget és havazást hozott Argentínában. Mindkét eseményt Sentinel-2 műholdképekkel dokumentálták az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának honlapján, a nap képe sorozatban. Május 7-i jelentések szerint Brazília legdélebbi csücskében, Rio Grande do Sul szövetségi állam területén, 500-at meghaladó számú településen több mint 110 ezer embert […]

Talajfedéstérkép

A talajfedés (angolul soil sealing) talán nem széles körben ismert szakkifejezés, de a hatása a legtöbb embert érinti, akik településeken, különösen nagyobb városokban laknak. A lényegét egyszerű megérteni: az ember az építkezései nyomán a talaj felszínét a vizet át nem eresztő anyagokkal – betonnal, aszfalttal, épületekkel – fedi be. Ezzel mesterségesen gátolja a csapadékvíz beszivárgását […]