A Sentinel-1C legelső radarképei

Kevesebb mint egy héttel a december 5-ei felbocsátása után az Európai Űrügynökség (ESA) már közzé is tette az európai Copernicus földmegfigyelési program legújabb műholdja, az apertúraszintézis elvén működő C-sávú radarberendezéssel (synthetic aperture radar, SAR) felszerelt Sentinel-1C által elkészített első képeket a Föld felszínéről. Pályára kerülése után a Sentinel-1C egy sor összetett feladatot teljesített, beleértve a […]

Mezőgazdasági táblák Romániában, radarszemmel

Mezőgazdasági művelés alatt álló területek színes foltjai dominálják az alábbi műholdkép-kombinációt, amelynek hamis színezése három eltérő őszi időpontban készült Sentinel-1 radaros amplitúdókép felhasználásával készült. Románia délkeleti részén járunk, a Duna mentén, Brăila városának környékén, amely a hasonló nevű megye fővárosa és Románia második legnagyobb kikötője. (Brăila már szerepelt egy tavaly nyári blogbejegyzésünkben, amelyet a Duna […]

Árvíz Valenciában

Spanyolország déli és keleti részein október 29-én és 30-án hirtelen rekordmennyiségű eső esett. Emiatt hirtelen megáradtak a folyók. November első napján a villámáradások által leginkább sújtott Valenciában és környékén már 150 fölé emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma. A mentés és a túlélők utáni kutatás folytatódik, az áldozatok száma várhatóan még tovább fog emelkedni. […]

Szélturbinafarm a holland partoknál

Idén Hollandiában a villamos energia több mint felét megújuló forrásokból, például szél- és napenergiából állították elő – olvashatjuk az európai Copernicus földmegfigyelés program honlapján nemrég megjelent, a nap műholdképével illusztrált rövid cikkben. Ha valaki kicsit is tisztában van a Hollandiában uralkodó időjárással, akkor az információ hallatán nem elsősorban a napenergiára, inkább a szélenergiára gondol, mint […]

Boris

Szeptember 11–15. között a Boris nevű ciklon heves esőzéseket és kiterjedt árvizeket hozott Közép- és Kelet-Európára. Magyarországon elsősorban a Duna és mellékfolyói vízgyűjtő területén lehullott csapadék következtében levonuló, évtizedes rekordokat jelentő vízállások miatt marad sokáig emlékezetes ez az extrém időjárási esemény. Más országokban, például Romániában, Lengyelországban, Csehországban és Ausztriában halálos áldozatokat is követelt a természeti […]

Etiópia a radar alatt

Az Európai Űrügynökség (ESA) hetente bemutatott műholdképei kötött legutóbb egy Etiópia közepét ábrázoló, különlegesen színezett Copernicus Sentinel-1 radaros műholdképmozaik került sorra. Az apertúraszintézis elvén működö radarberendezést hordozó műholdak, mint a Sentinel-1 is, radarimpulzusokat bocsátanak le a Föld irányába, és az onnan visszaszóródó jeleket detektálják. A radaros amplitúdókép segítségével a felszín tulajdonságaira, a jelek fázisának változását […]

Mit számít a felbontás?

A 2018-ban alapított japán Synspective cég 2020 decemberében bocsátotta fel első StriX műholdját (StriX-α), amely az apertúraszintézis elvén működő radaros földmegfigyelést (Synthetic Aperture Radar, SAR) végzett az X sávban, vagyis 9,65 GHz frekvencián (ez 3,1 cm-es hullámhossznak felel meg). A start az amerikai Rocket Lab cég Electron rakétájával történt Új-Zélandból. Ez a prototípus, a StriX-α […]

Vulkán és nemzeti park Új-Zélandon

Új-Zéland Északi-szigetén, annak is a délnyugati csücskében fekszik az Egmont-vulkán (más néven Taranaki-hegy). A szinte szabályos kúp alakú, 2518 méter magas képződmény egy geológiai értelemben véve fiatal sztratovulkán, kialakulásának kezdete 70 ezer évvel ezelőttre tehető. Ez egész Új-Zéland második legmagasabb vulkáni hegye. Csúcsát állandóan hó borítja. A tűzhányó jelenleg nyugalomban van, utoljára 1755-ben tört ki. […]

Hamis izlandi színek

Az izlandi Reykjanes-félsziget neve az utóbbi években többször is szerepelt blogbejegyzéseinkben, a Fagradalsfjall vulkán kitörései kapcsán. Radaros módszerrel készült műholdképet azonban eddig még nem mutattunk a területről. Így kapóra jött, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) heti műholdkép-sorozatában nemrég egy a Copernicus program Sentinel-1A műholdjával készített képekből álló hamisszínes kombinációt szerepeltettek. Az apertúraszintézis elvén működő radaros […]

Felszínsüllyedés Sopron és Balf között

Nemrég egy blogbejegyzésünkben a közigazgatásilag Sopronhoz tartozó Balfra látogattunk, bemutatva, hogy a településrészt és környékét 2014 és 2024 között jól kimutatható, átlagosan 2 mm/év körüli felszínemelkedés jellemezte. Az emelkedés a termelését 2022-ben felfüggesztő balfi ásványvíz-palackozó üzem épületein a legszembetűnőbb, kevés kétséget hagyva afelől, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkenő, majd megszűnő vízkivétel nyomán a mélyben […]