Az Antarktisz kontinentális területétől mintegy 250 km-re fekszenek a Balleny-szigetek (66° 55′ déli szélesség és 163° 45′ keleti hosszúság környékén). A szigetek, mint az alábbi képeken látható Sturge-sziget, kiemelkednek a Déli-óceán vízszintje fölé, akadályt képezve mind a víz-, mind a légáramlatok számára. A szigetcsoport több áramlási rendszer találkozásánál fekszik. Amikor idén november végén az itt bemutatott műholdképek készültek, a légáramlás a megszokottnál kevésbé volt turbulens. A lamináris (réteges) áramlásnak köszönhetően hullámszerű mintázatok rajzolódtak ki a felhőzetben és az óceán felszínén is.
Az északi irányba fújó szél elé mintegy „fekvőrendőrként” emelkedő, az áramlásban zavart okozó Sturge-sziget mögötti hosszú (kb. 15 km-es) hullámhosszú felhőmintázat úgy jött létre, hogy a hullámzás közben felfelé áramló, páradús levegő helyenként elért olyan magasságig, ahol a hőmérséklet elegendően alacsony volt a cseppecskék kondenzációjához, a felhők kialakulásához. A mintázat mintegy 200 km-es távolságig követhető a sziget keleti (szélárnyékos) oldalán az első műholdképen.
A felhőmintázat arra emlékeztet, mint ami egy nyugodt vízen úszó hajó mögött keletkezik. Csak itt a szereposztás fordított: a „hajó” szerepét betöltő sziget álló helyzetben van, körülötte a közeg – a levegő – áramlik.
Ez a jelenség nem szokatlan. Érdekes viszont, hogy a nyomai az óceán felszínén is megfigyelhetők. Ehhez arra volt szükség, hogy legyen egy a felhőkön „átlátó” radaros műhold, amely nagyjából ugyanabban az időszakban figyelje meg a Sturge-sziget környékét. A Sentinel-1B műhold képéről az óceán vízfelszínének fodrozódására, illetve az azon úszó jégtáblák mozgásának rendezetlenségére vonatkozó információ olvasható le.
A radaros műholdképen a sziklás felszínű Sturge-sziget a legvilágosabb. A sziget keleti oldalán a szürke árnyalataiban megjelenő szabályos, a felhőalakzatokéhoz hasonló hullámhosszú mintázat arra utal, hogy a levegő áramlásában megjelenő periodicitás miatt más-más mértékben fújt a szél az óceánfelszín felett, hol jobban felkorbácsolva azt, hol pedig inkább meghagyva a sima felületet. Az óceánfelszínen, illetve a magasban, a felhőzetben megjelenő mintázat ugyanarra a légköri jelenségre vezethető vissza.
Kapcsolódó linkek:
- Hullámok a levegőben és a vízben (NASA Earth Observatory)
- Felhőhullámok az Északi-tenger fölött (Űrvilág, 2011)
- Felhőkarcoló jéghegyek (Űrvilág, 2016)