Meghirdették a Copernicus Masters 2020 versenyt

Posted on Leave a comment

Hagyományosan április 1-jén hozza nyilvánosságra a szervező AZO az adott évre meghirdetett Copernicus Masters verseny felhívását. Így történt ez idén is. Ismét jelentkezhetnek tehát értékes díjakért olyan ötletekkel, fejlesztésekkel, szolgáltatásokkal, amelyekhez műholdas földmegfigyelési adatokat használnak. A Copernicus programban létrejövő hatalmas mennyiségű adat segítségével fontos társadalmi kihívásokra kereshetik a választ az innovatív vállalkozások, kutatócsoportok, magánszemélyek.

A Copernicus Masters versenyt 2011 óta rendezi meg az Európai Űrügynökég (ESA) kezdeményezése nyomán a német AZO, egyre növekvő számú támogatóval a hátuk mögött. Idén is számos különböző tematikus kategóriákban várják a pályamunkákat, egészen június 30-ig. A díjak között nem csak pénzjutalom, de például üzletfejlesztési támogatások, műholdas adatokhoz való hozzáférés biztosítása is szerepel, több mint 550 ezer euró összértékben. A kategóriagyőztesek közül is a legjobb, a 2020-as Copernicus Masters díj összesített nyertese további 10 ezer eurós különdíjat söpörhet majd be.

A Copernicus Masters 2020 versenyről, a részletes feltételekről, a kategóriákról és a díjakról az esemény honlapján lehet tájékozódni.

Kapcsolódó linkek:

Repülőgépek a földön

Posted on Leave a comment

A COVID-19 koronavírus-járvány – szinte a szó legszorosabb értelmében – padlóra küldte a légi közlekedési iparágat is. Mivel az utazásokat a vírus terjedésének lassítása érdekében korlátozák, számos ország pedig a határait is lezárta a külföldről érkezők előtt, utasok hiányában a légitársaságok világszerte több ezer gépet kénytelenek pihetetni. Ez a kieső bevételek mellett egy technikai probléámát is okoz: hol tárolják azt a sok feleslegessé vált repülőgépet?

A világ számos kisebb-nagyobb repülőterén a szerelésre szolgáló hangárok, sőt esetenként még a máskor le- és felszállásra használt futópályák betonja is ideiglenes tárolóhellyé változott. Ez utóbbira példa Frankfurt, Németország legnagyobb, sőt egész Európa egyik legforgalmasabb légikikötője, amely most a veszteglő gépek „szellemvárosává” változott. Ahogyan az az alább bemutatott, március 25-én készült hamis színezésű Copernicus Sentinel-2 műholdképen is jól látható, a frakfurti repülőtér északnyugati részén fekvő leszállópályát most a sorban ott parkoló gépek foglalják el.

Frankfurt repülőterének (IATA kódja: FRA) egy részlete, egyik futópályán a járvány miatt földre kényszerült, parkoló utasszállító gépekkel. Összehasonlításul megmutatunk egy 2019. márciusi Sentinel-2 képet is. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A 2019-es állapottal való csúszkás összehasonlításkor ne csak a reptéren álló gépek megnövekedett számát figyeljék. A 2019. március 21-én készített Sentinel-2 kép érdekessége, hogy a műhold MSI (Multi-Spectral Instument) kamerájának épp sikerült elkapnia egy magasban szálló repülőgépet is. Annak, és a nyomában keletkezett kondenzcsíkoknak a képe viszont megháromszorozódva, három eltérő színben látható. A jelenségről egy korábbi blogbejegyzésünkben részletesen is írtunk. Az oka, hogy a műhold kamerája működéséből adódóan eltérő hullámhosszon kicsit más irányokban „lát”. Ezt a hatást az különböző színekben készült felvételek kombinálásakor a felszínen levő alakzatokra korrigálják ugyan, de a nagy magasságban repülő gépek esetén az eljárás nem ad jó eredményt, s így a felvételek elcsúsznak egymáshoz képest.

A repülőgépek földre kényszerülésének illusztrálására tekintsünk meg egy másik példát is. A bécsi (schwechati) repülőtér esetében is látványosan tanúsítják a Sentinel-2 műholdképek, hogy mekkora a különbség az egy évvel korábbi, 2019. márciusi helyzethez képest.

A bécsi nemzetközi repülőtér (VIE) a légi forgalom drasztikus csökkenésének idején, és egy évvel korábban, Sentinel-2 műholdképeken. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Természetesen a világ számos helyéről összegyűjthettünk volna hasonló képpárokat. A hírek szerint azok a repülőterek, amelyeket amúgy is a forgalomból kivont gépek tárolóhelyéül használnak, mint például a kaliforniai Victorville – ugyancsak egy régebbi műholdképes blogbejegyzésünk szereplője –, szintén több gépet fogadnak mostanság.

Kapcsolódó linkek:

Zavaros vizeken

Posted on Leave a comment

A COVID-19 koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírözönben ritkán találkozunk pozitív kicsengésűekkel. Ezek közé tartoznak azok, amelyek a járvány terjedését lassítani hivatott óvintézkedések, az utazási tilalom, az otthoni munkavégzés, vagyis az ipari termelés és a közlekedés jelentős visszaesésének környezetre vonatkozó hatásait taglalják. Ilyenek a Copernicus program Sentinel-5P műholdjával végzett légszennyezettség-mérések eredményeiről beszámoló cikkek a troposzférikus nitrogén-dioxid konventrációjának látványos csökkenéséről Kína felett vagy Európában.

Ugyancsak beszámolt róla a sajtó, hogy az olaszországi Velencében tisztábbá, vagy legalábbis átlátszóbbá vált a víz az emberi tevékenység lelassulásával, a vízi közlekedés visszaesésével. Ez valóban így van, bár az összefüggések nem ennyire egyszerűek. A jelenséget, a víz zavarosságának változását Sentinel-2 műholdképek felhasználásával olasz kutatók vizsgálták.

Az alábbiakban először három, valódi színeket mutató Sentnel-2 képet mutatunk be Velencéről és környékéről. Balra a kijárási korlátozások bevezetése előtti utolsó felhőmentes napon, 2020. február 20-án készült kép, középen a március 11-ei, jobbra a március 19-ei állapotot mutató műholdkép látható. A város a képek alsó részén terül el, tőle északra a kisebb sziget Murano, felül pedig a velencei Marco Polo nemzetközi repülőtér látható. A Velencei-lagúna északi és középső részének vize a türkiz különböző árnyalataiban tűnik fel.

Velence és környéke Sentinel-2 műholdképeken, balról jobbra haladva február 20-án, március 11-én és 19-én. (Képek: Copernicus Sentinel adatok 2020 / CNR / MEMS)

A február 20-ai képen még a megszokott hajóforgalom zajlik, ami különösen a Giudecca-csatornán (a képen alul, kelet–nyugati irányban), Velence és Murano között, valamint a repülőtér irányában. Március 11-ére már korlátozták a forgalmat, a víz zavarossága mégsem csökkent feltűnően. Ennek magyarázata, hogy a lagúna vize fölött erős szél fúlt, felkavarva az üledéket. Nyolc nappal később viszont, amikor a szél már elült, és a hajók sem akadályozták az ülepedést, látványosan csökkent a víz zavarossága. Ez különösen a normális körülmények közt sűrű hajóforgalmat bonyolító szakaszokon, mint Velence és a repülőtér, illetve Murano között feltűnő. A következő három kép ugyanezekből a Sentinel-2 adatokból készült, de a színkódolás a különböző hullámsávokban gyűjtött műholdas adatokból származtatott, a víz zavarosságára utaló értékeket mutatja.

A víz zavarosságára jellemző index a fenti időpontokban készült Sentinel-2 mérésekből. Piros és sárga jelöli a legzavarosabb, sötétkék a legtisztább vizet. Március 19-ére megnőtt a lagúna vizének átlátszósága a COVID-19 járvány korlátozásai következtében, viszont azt is figyelembe kell venni, hogy alkalomadtán – mint március 11-én – a szél hatására is felkavarodhat a fenékről az üledék, nem csak a hajóforgalom következtében. (Képek: Copernicus Sentinel adatok 2020 / CNR / MEMS)

A zavarosságot mérő számérték a víz átlátszóságáról ad információt. A tengerpartok mentén a víz állapotnak monitorozására használják. A vízben lebegő szervetlen és szerves anyagok szemcséinek mennyisége meghatározza, hogy milyen a mélyen hatol be a fény a felszín alá, ami hatással van az ökoszisztéma működésére.

2020 végére várható, hogy a Sentinel-2 adatok beépülnek a Copernicus program tengeri környezetet figyelő szolgáltatása (Marine Environment Monitoring Service) portfóliójába. Ami Velencét illeti, a Sentinel-2 további mérései alapján folytatódik a kényszerűségből előállt kedvező környezeti körülmények hatásainak vizsgálata.

Kapcsolódó linkek:

Mobil járványkórház és kamionpótkocsik az űrből

Posted on 1 Comment

Mostani bejegyzésünk címében két olyan dolog szerepel, amelyeknek látszólag nem sok közük lehet egymáshoz. Mégis összeköti a témákat a jelenleg dúló koronavírus-járvány (COVID-19).

Ahogy egyre jobban terjednek a koronavírus-fertőzések, fel kell készülni arra, hogy szükség lehet további férőhelyekre a betegek ellátása érdekében. Március 15-én az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy Kiskunhalason megkezdték egy mobil járványkórház építését. A létesítmény 150 beteg fogadására lesz alkalmas, a kiskunhalasi büntetés-végrehajtási intézethez tartó területen, egy elkülönített telekrészen építik fel.

A járványügyi mobil konténerkórház építésének megkezdése a világűrből, az európai Copernicus program Sentinel-2 távérzékelő műholdjainak szabadon hozzáférhető képein is megfigyelhető. Alább a csúszka elmozdításával összehasonlíthatjuk a kiskunhalasi helyszín látványát március 10-én, a kórházlétesítés előtt, és tíz nappal később, amikor a munkálatok már javában folytak.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A műholdképeket a több hullámhosszon készített Sentinel-2 felvételekből a valóságoshoz közeli színkombinációban állítottuk elő.

Ami a kamionpótkocsikat illeti, azok a budaörsi repülőtér füvén jelentek meg március végén. A Waberer’s nevű nagy szállítmányozó céghez tartozó pótkocsik hosszú sorban várakoznak a jobb idők beköszöntére, ugyanis a gyárak leállása, a karanténintézkedések, a határellenőrzések szigorítása miatt jelentősen megcsappant az igény a kamionos áruszállításra – habár az áruforgalom elvileg még szabadon folyhat. A vállalat kénytelen a piaci megrendelésekhez igazítania a tevékenységét, ezért parkolnak a most használaton kívüli vontatmányok a repülőtér füvén. A március 20-án készített Sentinel-2 műholdképen az egymás mellett álló pótkocsikból kialakult sor mintegy 300 m hosszan húzódik, ami különösen feltűnő a még nélkülük készült , 5 nappal korábbi valós színes műholdképpel való összehasonlításkor.


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Kanada sarkvidéki szigetvilága

Posted on Leave a comment

Összesen 94 nagyobb és mintegy 36 ezer kisebb szigetből áll, a sarkkörtől északra, másfél millió négyzetkilométeres területen szétszórva található a szigetvilág, amelyet az év legnagyobb részében hó és jég borít. A legtöbbjük Nunavut territóriumhoz tartozik, amely az ország területei közül a legészakibb fekvésű és a legnagyobb. A Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-3 műholdjával készített alábbi képen a szigetvilágnak leginkább a nyugati széle látható, amely közigazgatási szempontból éppenséggel az Északnyugati Terület része.

Kanada sarkvidéki szigetvilágát délről a Hudson-öböl és maga a kontinens (itt nagyrészt felhőktől takarva), nyugatról a Beaufort-tenger határolja. A kisebb-nagyobb szigeteket elválasztó tengerszorosokat összefoglaló néven Északnyugati átjáróként szokás emlegetni. Ez a tengeri út köti össze az Atlanti- és a Csendes-óceánt – már amikor összeköti, hiszen az év legnagyobb részében a tengert borító vastag jégtakaró miatt nem hajózható. Különösen így volt ez az elmúlt évszázadokban, amikor számos bátor, kalandos, sikertelen és tragikus véget ért expedíció igyekezett feltérképezni az átjárót. A klíma változásának hatására azonban egyre jobban olvad a jég, immár az év nyári hónapjaiban rendszeresen használhatóvá válik ez az északi vízi útvonal.

A Sentinel-3 műholdkép 2019. július 27-én készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

E nyári műholdképen is jégtáblák láthatók a Beaufort-tengeren. Az északi, egybefüggő jégfelület déli oldalán egy sor nagyobb jéghegy úszik, amelyeket az áramlatok délebbre sodornak, ahol a melegebb tengervíz hatására gyorsabb olvadásba kezdenek. Mérési adatok szerint 2019 júliusában a jégtakaró kiterjedése napi átlagban 105 700 km2-rel csökkent, ami jócskán meghaladta a viszonyításul használt 1981 és 2010 közötti átlagos 86 800 km2/napos fogyatkozási sebességet.

A Sentinel-3 műholdkép abban az időszakban készült, amikor az Északi-sarkkörhöz közeli területeken, különösen Szibériában kiterjedt erdőtüzek pusztítottak. Kanada kontinentális területén, a Mackenzie folyó mentén itt is kivehető egy nagy kiterjedésű tűz füstje, amit a szél keletről nyugat felé fúj.

A kinagyított műholdképrészleten egy erdőtűz füstje látható

A nagy műholdkép közepét a Banks-sziget, a kanadai sarkvidéki szigetvilág legnyugatabbra fekvő tagja uralja. Állatvilágára a sarki rókák, rénszarvasok, jegesmedvék és farkasok jellemzők. Türkiz színnel egy sor olvadéktó is feltűnik a Sentinel-3 képén, a sziget keleti partjai közelében. Még keletebbre haladva a szomszédos nagy sziget a Victoria-sziget. Feltűnő a hosszú öblökkel tagolt partvidéke. Területe megközelíti a 200 ezer km2-t, vagyis csak kicsivel marad el a Brit-sziget (Nagy-Britannia) mögött.

A műholdkép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Talajnedvesség és Copernicus

Posted on Leave a comment

A talaj nedvességtartalma az egyik igen fontos, a klímát jellemző változó. Emellett alapvető hatással van a mezőgazdasági termelésre, segítségével követhetők az aszályos vagy akár belvizes időszakok, de következtetni lehet belőle az erdő- és bozóttüzek kialakulásának veszélyére is. A 2019-es és 2020-as év fordulóján például a hatalmas ausztráliai bozóttüzek kialakulásában a forróság mellett nagy szerepe volt a kiszáradt talajnak is.

Számos helyszíni mintavételezésen alapuló módszert fejlesztettek ki az elmúlt évtizedekben a talajnedvesség mérésére. Ezek nagy hiányossága, hogy csak egy-egy szűk területre vonatkozóan szolgálnak információval. Manapság azonban szerencsére már többféle műholdas mérési technikával, illetve azok kombinálásával eddig soha nem látott pontossággal és időbeli mintavételezéssel, globális léptékben mérhető fel a talaj víztartalma. Nem mellékesen, a távérzékeléssel történő adatgyűjtés költségkímélőbb is. Mivel a talaj nedvességtartalma a környezeti körülmények hatására gyorsan változhat, alapvető jelentőségűek a gyakran megismételt mérések. Hogyan segít az európai Copernicus program a talaj felső 5-7 cm vastag rétege nedvességtartalmának feltérképezésében, műholdas adatok felhasználásával?

Alapvetően háromféle műholdas távérzékelési módszer áll rendelkezésre a nedvességtartalom meghatározására. Az optikai műholdak, mint a Sentinel-2, az elektromágneses színkép látható és infravörös tartományának egyszerre több hullámhosszán végeznek megfigyeléseket. Ezek alapján empirikus vegetációs indexeket lehet meghatározni, ez pedig közvetett módon információt szolgáltat a talajnedvességről is. Ugyancsak lehetséges a felszínhőmérséklet-különbségek meghatározása, amihez szintén köze van a nedvességtartalomnak. Az optikai érzékelőkkel végzett mérések előnye, hogy viszonylag jó térbeli és elfogadható időbeli felbontással dolgoznak, az eljárások pontossága növényzetmentes vagy növényekkel kevéssé borított felszín esetén kielégítő. Hátrányuk viszont, hogy sűrű vegetáció esetén kevésbé pontosak, ráadásul felhős időben a műholdfelvételek nem használhatók, hiszen ilyenkor a Föld körüli pályán keringő érzékelőkig nem jut el a felszínről a sugárzás.

A mikrohullámú tartományban viszont a felhőborítottság nem akadály. Ráadásul a talaj relatív permittivitása erősen függ az anyagának víztartalmától. Így a nedvességtartalom becsülhető egyrészt a talajfelszín saját elektromágneses sugárzásának mérésével (passzív módszer), vagy a beérkező mikrohullámú radarjelek visszaszóródásának mértékéből (aktív módszer). A hagyományos passzív műholdas mikrohullámú sugárzásmérők (radiométerek) felbontása nem túl finom, 40 km körüli. Legújabban azonban az aktív radaros műholdakkal, mint a Copernicus program Sentinel-1 párosa, 10 m körüli felbontás is lehetővé vált. Így ezeknek a méréseknek fontos szerepe van a talajnedvességi térképek előállításában. Ráadásul a különböző módszerek előnyei a mérések megfelelő kombinációjával egyesíthetők.

Aki nem szeretné maga elemezni a Copernicus program keretében amúgy szabadon elérhető nyers műholdas adatokat, annak segít a Copernicus felszínfigyelő szolgáltatása (Copernicus Land Monitoring Service, CLMS) és a klímaváltozást figyelő szolgáltatása (Copernicus Climate Change Service, C3S), ahonnan a különféle térképek letölthetők (például innen és innen).

Talajnedvességi index (Soil Water Index, SWI) térképe Európára, 2018. augusztus. (Kép: Copernicus Global Land Service)

A rendszeres monitorozás lehetőséget ad az időbeli változások kimutatására, sőt az előrejelzésre is. Ez nagyon fontos lehet például a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a Copernicus szolgáltatásai keretében kifejlesztett, a talajnedvesség-anomáliát jellemző indexet Indiában is használják az aszály előrejelzésére.

Talajnedvességi anomáliák európai térképe 2018. augusztusra, az 1991 és 2010 közötti átlagértékekhez, mint bázishoz viszonyítva. (Kép: C3S / ECMWF / TU Wien / EODC / VanderSat)

 

Kapcsolódó linkek:

Volt kémény, nincs kémény

Posted on Leave a comment

A hírek szerint március 6-án ledöntöttek egy használaton kívüli gyárkéményt a Miskolc melletti Sajókeresztúron. A kémény az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) telephelyének közepén állt, vasbetonból épült, és a robbantást követően egyben dőlt le. A ledőlő kémény lakóházakat és más értékeket nem veszélyeztetett.

A rendszerváltás után az 1969-ben alapított BÉM nehéz helyzetbe került, működését végül 2013-ban környezetvédelmi okokból felfüggesztették. A cég valaha fontos szerepet játszott a diósgyőri és ózdi acélművek kiszolgálásában, dúsítási eljárással itt tették alkalmassá a vasércet a nagykohókban történő feldolgozásra.

A 26-os főút mellett álló kémény ledöntésével a nehézipari múlt utolsó látványos eleme is eltűnt Sajókeresztúr látképéből – írja az Index beszámolója. Mi azt is megnéztük, hogy a műholdképeken hogyan látszik a kémény eltűnése. Ehhez az európai Copernicus program látható és infravörös tartományban érzékeny Sentinel-2 műholdjainak szabadon elérhető képeit hívtuk segítségül. Az egyik közvetlenül a robbantás előtti napon, március 5-én, a másik a következő műholdátvonuláskor, március 10-én készült. Szerencsére egyik alkalommal sem zavarták felhők a látványt Sajókeresztúr fölött.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Maga a kémény természetesen nem nagyon vehető ki felülről a 10 m-es felszíni felbontást nyújtó Sentinel-2 műholdképeken. Annál inkább az árnyéka. Az árnyékot némileg kiemelő, hamis színezéssel készült képek közepén sárga körrel meg is jelöltük, hogy mit érdemes figyelni. A műholdképek a csúszka elmozdításával könnyedén összehasonlíthatók. A korábbi képen még ott az árnyék, az 5 nappal később készített következőn már nincs. Az is feltűnő, hogy a kémény kelet-északkeleti irányban dőlhetett le, hiszen ott a felszín feltűnően világosabb lett.

Ha nem tudnánk a híradásokból, hogy milyen magas volt a kémény, a március 5-én készült műholdkép alapján magunk is meg tudnánk becsülni. Ehhez például a Sinergise cég Sentinel Hub szolgáltatását vehetjük igénybe – ahonnan rendszerint a Sentinel műholdképeket kiválasztjuk blogbejegyzéseinkhez –, és az EO Browser webes felületén lemérhetjük az árnyék hosszát. Persze az árnyék szélei nem túl jól definiáltak, és a felbontás sem igazán éles, de azt meg lehet állapítani, hogy kb. 160 m hosszú. Most már csak azt kell megtudni, hogy a műholdkép készítésének idején (március 5-én, világidőben 9:47-kor) milyen magasan állt a Nap Sajókeresztúr felett. Erre a feladatra elérhetők kalkulátorok, például itt, amelyekkel hamar kideríthetjük, hogy a Nap kb. 30°-kal járt akkor a horizont felett. Innen már csak egy derékszögű háromszög másik befogójának hosszát kell kiszámítanunk, ha tudjuk az egyik befogóét (vagyis az árnyékét). A kémény magassága tehát 160 m * tg 30°, valamivel több mint 90 m. S valóban, a hírek szerint az egykori BÉM immár szintén egykori kéménye 106 m magas volt, vagyis a hibalehetőségeket is figyelembe véve elég jó becslést kaptunk.

Kapcsolódó linkek:

Sentinel-1 és a szárazság

Posted on Leave a comment

Egy svájci cég, a Cropix azon dolgozik, hogy pontosítsa a radarműholdas adatok alapján meghatározott vegetációs index (Enhanced SAR Vegetation Index, ESVI) számítási módját. A kalibrációhoz a Copernicus program Sentinel-1 műholdjaitól származó adatokat használnak, tesztterületekként pedig 31 magyarországi meteorológiai állomás környékét figyelik. Eredményeik alapján úgy tűnik, hogy sikerül pontosabban előrejelezni a szárazság hatását, és segítséget nyújtani a megfelelő mezőgazdasági biztosítási terv kialakításában. A jelenleg alkalmazott biztosítási algoritmusok időjárási állomások adatain és a sokéves átlagméréseken alapuló módon igyekeznek megállapítani, hogy mi számít aszálynak, mikor következik be egyáltalán a káresemény, és mekkora biztosítási összeg jár. A módszer nagyon hasznos ott, ahol működik a közvetlen közelben meteorológiai állomás, de azoktól nagyobb távolságban a helyzet igencsak különböző is lehet. Hiszen a csapadék eloszlása térben nem egyenletes, a talaj víztároló képessége is változik helyről helyre, ahogyan a talajvíz szintje sem mindenhol ugyanakkora.

A biztosítási káresemények megállapításához valamilyen küszöbértékeket határoznak meg. Például ha a május közepe és június vége közötti időszakban bármely 6 hét leforgása alatt legfeljebb 10 mm csapadék hullik, akkor a gazdálkodó jogosult a kártérítésre. Egy fejlettebb, a meteorológiai mérési adatokat és műholdas távérzékeléssel szerzett információkat együttesen alkalmazó módszer kidolgozása pontosíthatja az eljárást, ami minden szereplőnek – a gazdálkodóknak és a biztosítóknak is – az érdeke.

A Cropix vizsgálataihoz 31 magyarországi területet választott, amelyeket az irányítószámaik szerint különítettek el. A képen Baja és környéke látható. (Kép: Cropix)

A vizsgált területeken rendelkezésre álltak időjárási állomások mérései, valamint a Copernicus nyílt adatpolitikájának köszönhetően a Sentinel-1 műholdradaros mérések. A radaros módszer nagy előnye, hogy időjárási viszonyoktól és napszaktól függetlenül elvégezhetők a megfigyelések. A Sentinel-1 műholdpáros tagjai ugyanabból a repülési irányból (északról délre, valamint délről északra haladva) 6 naponta végeznek méréseket egy adott terület fölött, a felszíni felbontásuk 20 m-es. A Cropix szakemberei által számított és a meteorológiai mérésekkel kalibrált ESVI értékek alkalmasak a zöld növényzet tömegének meghatározására és a biztosítási algoritmusok támogatására. A 31 magyarországi meteorológiai állomáson óránként mért adatokat részben 2005-től, más esetekben 2010-től vették figyelembe. A lehulló csapadék és a párolgásra jellemző adatok alapján modellezték a rendelkezésre álló víz mennyiségét, a talajviszonyoktól függetlenül, 48 napos időszakokon át. A Sentinel-1 adatok 2014 őszétől kezdve álltak rendelkezésre, a tanulmányhoz 2015 elejétől 2019 végéig alkalmazták azokat. Az eredmények azt is megmutatták, hogy a földeken a biomassza mennyisége nem közvetlenül a csapadékmennyiség függvénye. Bár öt év nem túl hosszú idő a tesztelésre, az már létható, hogy a vegetációs index kalibrációja lehetséges olyan módon, hogy az a szárazságra jellemző értéket szolgáltasson. A módszer célja nem az időjárási adatok kiváltása, hanem azok kiegészítése, a hagyományos és radarműholdas módszerek előnyös kombinálása regionális léptékben.

Kapcsolódó linkek:

Houston, Texas

Posted on Leave a comment

Houston a maga több mint kétmillió lakosával Texas állam legnagyobb, de az egész Amerikai Egyesült Államok negyedik legnépesebb nagyvárosa. Most a Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdpárosának egyik tagjával 2019. június 21-én készült képen mutatjuk be a metropolist és környékét. Hűséges olvasóink talán még emlékeznek, hogy 2017-ben egy blogbejegyzésünkben már „jártunk” Houstonban, nem sokkal azután, hogy az emlékezetes Harvey hurrikán is ott járt. Méghozzá akkor is Sentinel-1 adatok voltak segítségünkre. Nem csak a hurrikánt követő özönvízszerű csapadék nyomán keletkezett elöntést tudtuk szemléltetni, de a kaliforniai hidrológiai tudományok központja (Center for Watershed Sciences) kutatóinak felkérésére segítséget is nyújtottunk Houston és tágabb környezetének elöntéstérképe létrehozásában, az elérhető legfrissebb Sentinel-1 műholdfelvételek alapján. A radaros megfigyelések nagy előnye, hogy ilyen időjárási körülmények között sincs akadálya a felszín feltérképezésének.

Az Európai Űrügynökség (ESA) nyomán most itt bemutatott, 2019-es Sentinel-1 radarkép érdekessége, hogy a színezéséhez felhasználták a radarhullámok polarizációs tulajdonságait. Vagyis a műholdas radarmérések nem csak a visszaverődő jel intenzitásával, hanem a polarizációs tulajdonságokkal is segítenek a felszín tulajdonságainak tanulmányozásában. (Nem is említve az interferometrikus módszert, amikor a különböző időpontokban mért fáziskülönbségek alapján a felszín mozgására vonatkozó információ is szerezhető.)

Az alábbi, egy időpontban, de két különböző polarizációban készült Sentinel-1 radarfelvétel kombinálásával előállított színes képen a sűrűn beépített városra jellemző épületek a fehér és szürke árnyalataiban tűnnek ki, míg sárgás színűek a környező földek, sötétkék pedig a víz. A kép alsó részén a legnagyobb vízfelület a Mexikói-öböl egy részlete.

Houston és környéke egy 2019. június 21-én gyűjtött Sentinel-1 adatok alapján készített képen. Maga a nagyváros több mint 1600 km2-en terül el. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A szubtrópusi éghajlatú, alacsony tengerszint feletti magasságban elterülő Houston környékére jellemzők a vizek: a folyók, tavak és öblök. A kép közepe táján, nyugatról keleti irányba szeli át a várost a közel 100 km hosszú Buffalo Bayou, mielőtt a Galveston-öbölbe torkollik. Ez 55 km hosszú és 30 km széles, de kiterjedéséhez képest meglehetősen sekély: átlagos vízmélysége csak 2 m körüli. Houston kikötője az öböl északnyugati partjánál fekszik. Ez a világ legforgalmasabb tengeri kikötőinek egyike. A hajók fényes foltjai pedig jól kivehetők a radaros műholdképen, egészen a Mexikói-öbölig (a kép jobb alsó sarkában).

Houston hamis színezésű Sentinel-1 radaros műholdképe az ESA földmegfigyelési videósorozatának egyik februári epizódjában. A filmben röviden megemlítik, hogy itt, a Galveston-öböltől nyugatra működik a NASA Johnson Űrközpontja, itt képzik az amerikai űrhajósokat (sőt alkalomadtán az európaiakat is), és itt található a nevezetes irányítóközpont, ahonnan jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson folyó tevékenységet felügyelik. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Flevoland

Posted on Leave a comment

Hollandia legfiatalabb, földrajzi elhelyezkedését tekintve az egyik középső tartománya Flevoland. Területének jelentős részét a tengertől visszahódított földek teszik ki. Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1 radaros műholdpárosának felvételeiből készült az alábbi érdekes, színes kép. Megalkotásához három különböző, két hónap időkülönbséggel 2018-ban készült radaros amplitúdóképet használtak fel. A vörös színt a május 8-án, a zöldet a július 7-én, a kéket pedig a szeptember 5-én nyert Sentinel-1 adatokhoz rendelték.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Így alakult ki a színes foltok által dominált kép. A geometrikus mintázat a mezőgazdasági művelésű tábláktól származik. Ezeken eltérő növényeket termesztettek, amelyek az év különböző szakaszaiban más-más radarvisszhangot produkáltak, innen a mesterségesen előállított színkavalkád. A vízfelületek azonban egységesen feketék, míg a változatlan radarvisszaverő képességgel rendelkező felületek – elsősorban az ember alkotta építmények – fehérek vagy világosszürkék.

A műholdkép a világ egyik legnagyobb szabású szárazföld-meghódító mérnöki projektjének eredményét mutatja. Hollandia területének mintegy harmadrésze a tengerszint alatt található, az országban nagy hagyománya van a víz alatt fekvő területek kiszárításának, művelésbe vonásának. Az alacsonyan fekvő, a tengertől mesterségesen, gátak emelésével és vízszint-szabályozással elhódított területek a polderek, a képen a Noordoostpolder (jelentése: északkeleti polder) látható. Az itt modern mezőgazdasági technológiával termesztett fő mezőgazdasági növények az alma, gabonafélék, burgonya és virágok. A terület (és a kép) közepén a legnagyobb település Emmeloord. A falvak között, az utak mentén fehér pöttyök jelzik a tanyaépületeket.

Feltűnő jelenség a Noordoostpolder nyugati oldalán, az IJsselmeer (IJssel-tó, az egykori Zuiderzee nyomán kialakított beltenger) gátjai mentén a vízben sorakozó pöttyök és keresztek sora. Ez Hollandia egyik legnagyobb szélerőműfarmja, összesen 86 szélturbinával. A szerkezetek olyan erősen verik vissza a radarjeleket a Sentinel-1 műholdak irányába, hogy az érzékeny detektorok szaturálódnak – innen a jellegzetes kereszt alakú mintázat. A megújuló forrásból megtermelt energia évente 1,4 milliárd kWh, ami 400 ezer átlagos háztartás fogyasztásának felel meg.

A Nordoostpolder különlegesen színezett műholdradaros képét az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának egyik februári epizódjában mutatták be. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek: