Vizet akarunk!

Posted on Leave a comment

Román nyelven: vrem apă. Ezt a szöveget „írták fel” munkagépeikkel, csupa nagybetűvel a száraz tarlóra a dobrudzsai gazdák – számolt be róla a Transindex.ro hírportál. Két Konstanca megyei település, Comana és Negru Vodă termelői így üzentek az Mezőgazdasági Minisztériumnak, hogy felhívják a figyelmet a szárazság mértékére és sürgős segítséget kérjenek. Az akcióról videó is készült:

Romániában az elmúlt száz év legnagyobb szárazsága pusztított idén, amit a klímaváltozás számlájára írnak. Dobrudzsában a régió csaknem 80 százalékát érinti súlyosan az aszály, Konstanca megyében nemrég kiszáradt egy 851 hektáros tó. A gazdák kérik, hogy a kormány állíttassa helyre az elromlott öntözőrendszereket és Konstanca megyét nyilvánítsák katasztrófa sújtotta térséggé – írja a Transindex. Romániában jeenleg csak mintegy 100 ezer hektár termőföldet öntöznek, míg a termelés kb. 1 millió hektáron folyik.

A szántóföldre került elkeseredett felirat betűi a szó szoros értelmében is nagyok, úgyhogy méreténél fogva a szöveg még a közepes felbontású Sentinel-2 műholdképeken is kitűnően látható. Ezt mutatjuk be alább, a valóságos színeket visszaadva. Összehasonlításul ugyanannak a területnek egy másfél évvel korábbi, tavaly tavaszi műholdképe is látható a csúszka elmozdításával.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Amazonas, radarral

Posted on Leave a comment

A Dél-Amerika esőerdőin keresztül kanyargó folyam ezúttal szokatlan színösszeállításban látható egy műholdképen, amely nem is optikai tartományban készült. Az Amazonas egy szakaszát ugyanis a Copernicus program egyik Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdjával gyűjtött adatok alapján mutatta be nemrég az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában. A kép még 2019. március 3-án készült.

(Forrás: ESA)

A színezés a vizeket kékkel emeli ki. Az Amazonas forrása az Andokban található, a folyam kelet felé haladva hat dél-amerikai ország területét érinti, mielőtt kb. 6400 km megtétele után az Atlanti-óceánba torkollik, Brazília partjainál. Az Amazonas a legszélesebb folyam a Földön, normális körülmények között akár 10 km is lehet a két átellenes partja között (a képen látható szakaszon szélessége kb. 1–3 km közötti). De az esős évszakban előfordul, hogy a megáradó folyam szélessége helyenként az 50 km-t is eléri.

Az Amazonas mellékfolyóinak száma meghaladja az ezret. Hozzá tartozik a legnagyobb vízgyűjtő terület a Földön, mind az egységnyi idő alatt átáramló víz térfogatát, mind a medence kiterjedését tekintve. A gyakran változó folyásirányra utalnak a műholdkép felső részén felismerhető korábbi, kiszáradt folyómederszakaszok.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A kép közepén kanyargó vékonyabb szalag az Amazonas egyik jobb oldali mellékfolyója, a Javari (Yavarí). Ez jelöli ki a Peru és Brazília közötti államhatárt is. Számos lefűződött holtágat is felfedezhetünk mellette. A színezés a városokat, beépített területeket türkizzel mutatja, például jobbra Tabatinga (Brazília, délen) és Leticia (Kolumbia, északon) repülőtereinek futópályái is jól kivehetők – ezt a részletet alább ki is nagyítottuk.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A sárga-narancs árnyalatok az amazóniai erdőségeket jellemzik e hamis színezésű radaros műholdképen. A színek pedig a Sentinel-1 amplitúdókép polarizációs tulajdonságainak felhasználásával alakultak ki.

Kapcsolódó linkek:

Falkland-szigetek

Posted on Leave a comment

Az Atlanti-óceán déli részén, Dél-Amerika déli csücskétől mintegy 500 km-re északkeleti irányban fekszenek a Falkland-szigetek. A szigetcsoportot két fő sziget, Kelet-Falkland és Nyugat-Falkland mellett mintegy 700 kisebb-nagyobb sziget alkotja. A két nagy szigetet az átlagosan 20 km széles Falkland-szoros választja el. A terület brit fennhatóság alatt áll, az Egyesült Királyság saját kormányzású tengerentúli területe.

A Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdpárosának adatai alapján a Falkland-szigetekről készített kép annyiban különleges, hogy nem egy radaros amplitúdóképen alapul, hanem kettőn. A cél a készítésük között eltelt közel egy hónap alatt végbemenő változások szemléltetése volt.

A Falkland-szigetek két, egymáshoz képest egy hónapos különbséggel, 2019. december 29-én és 2020. január 22-én készült Sentinel-1 radarkép kombinációján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Nos, a szigeteken nem túl sok változást vehetünk észre. Annál inkább a környező óceán vizén: a pirosas-rózsaszínes árnyalatok azt jelzik, hogy a műhold decemberi elrepülésekor erős volt a hullámzás. A Sentinel-1 műholdak egyébként nem csak a szárazföldeket figyelik, hanem az óceánok és tengerek felszínét is. Méréseikből következtetni lehet a vízfelület tulajdonságaira, a hullámzás mértékére, a tengeri áramlásokra, s ebből a hajózási szektor vagy a hullámzás energiáját felhasználó erőművek üzemeltetői is profitálhatnak.

Visszatérve a Falkland-szigetekre, a radaros műholdkép hegységekkel, síkságokkal és sziklaszirtekkel tagolt felszínre utal. Az már a képen nem látható, hogy a szigeteket füves táj jellemzi, fák nem jellemzőek rajta. A füvet juh- és marhalegeltetésre hasznosítják. A szigetek állatvilágát pingvinek és más vízi madarak jellemzik. A Sentinel-1 műholdkép jobb oldalán, Kelet-Falkland keleti felén két mélyen benyúló, nagyobb kiterjedésű öböl (Berkeley Sound és Port William) látható, ahol a hajók kiköthetnek. A szigetcsoport nem túl nagy, néhány ezer fős népessége jórészt a Port William partjainál fekvő főváros, Stanley lakója. A települést az alábbi kinagyított részleten, a képkivágás jobb felső sarkában, az épületeinek radarvisszhangja alapján nem túl feltűnő elnyúlt fehér foltként vehetjük észre.

A Falkland- (spanyolul Malvin-) szigetek területére Argentína is igényt tartana. A konfliktus nem is olyan rég, 1982-ben egy rövid ideig tartó háborúhoz is vezetett. Az argentin invázióra válaszul a brit haderők légi és tengeri műveletekkel hónapokon belül visszafoglalták a szigeteket. A partra szállás, a falklandi háború befejezése után megerősítették a brit katonai jelenlétet a szigeteken, Stanleytől 30 km-re délnyugatra megépült a Mount Pleasant támaszpont. (A fenti kinagyított képrészlet bal alsó sarkában a repülőtér egymást keresztező futópályái vékony sötét egyenes szakaszokként tűnnek fel.)

 

Az itt bemutatott kép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Nagy-sóstó

Posted on Leave a comment

Utah állam nevezetessége, a Nagy-sóstó a legnagyobb kiterjedésű sós vízű tó a nyugati féltekén. Sókoncentrációja az egyik legnagyobb az ilyen tavak között. Maga a jelenlegi tó egy a földtörténet korábbi időszakában itt létezett, de mára jórészt kiszáradt nagy állóvíz, a Bonneville-tó maradványa, amely a mai Utah területének nyugati részét foglalta el. A Nagy-sóstótól nyugatra fekvő sivatagos terület valójában az egykor volt Bonneville-tó feneke.

A tavat három folyó (Bear, Weber és Jordan) vize táplálja, amelyek évente mintegy 1 millió tonna ásványi anyagot szállítanak ide. A tó azonban lefolyástalan, így az erős párolgás miatt a visszamaradó vízben nagyon megnő a sók koncentrációja. A Nagy-sóstó vízszintje a folyók aktuális vízhozamáról és a párolgás mértékétől függően jelentős ingadozásokat mutat.

 

A Nagy-sóstó és környéke az Egyesült Államok Utah államában, hamis színezésű, 2019. március 17-én készült Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdképen, amelyet a Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjának optikai és közeli infravörös csatornáin készített felvételekből állítottak össze, a változatos (de a valóságostól persze eltérő) színek különféle érdekességeket emelnek ki. Magán a tavon feltűnő az északi és a déli rész közötti színeltérés. Ennek oka az alábbi, kinagyított részleten még jobban feltűnő töltés, amely kelet–nyugati irányban szeli át a tavat, rajta egy vasútvonal fut. Ez gátként megakadályozza a víz keveredését a tó két felében. Az északi részen nagyobb a sókoncentráció, mivel a folyók délről ömlenek a tóba.

 

 

Visszatérve a felső, nagy képhez, a Nagy-sóstó körül feltűnő, a világoskék és a türkiz árnyalataiban látszó, geometrikus minták sólepárló medencék. A hamis színezés eredményeképp a növényzet piros színű a képen. Maga a tó számos helyben élő és vándorló vízi madár, valamint sós vízi rákok élőhelye. Utah állam fővárosa, a nevét a tóról kapott Salt Lake City a kép jobb alsó részén látható.

 

A Nagy-sóstóról készült Sentinel-2 kép bemutatása az Európai Űrügynökség (ESA) népszerű földmegfigyelési videóinak sorozatában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

A Copernicus következő radaros műholdja

Posted on Leave a comment

Európa nagyszabású földmegfigyelési programja, a Copernicus jelenleg két, az apertúraszintézis elvén működő radaros távérzékelő műholddal rendelkezik. A Sentinel-1 páros első tagja, az A jelű 2014 áprilisában, azonos felszereltségű társa, a Sentinel-1B pedig két évvel később állt Föld körüli pályára. Kör alakú pályájuk 693 km magasan, közel a pólusok felett húzódik (vagyis a pályasík hajlásszöge 98,18° az egyenlítői síkhoz képest). Egy-egy műhold azonos irányból 12 naponta látogat el ugyanazon felszíni pont fölé, de a páros tagjai a pályán a Földhöz képest mindig átellenes oldalon helyezkednek el, így rendszerben a visszatérési idő megfeleződik.

Az űreszközök eredetileg 7 éves működési időtartamra készültek, bár a fedélzeten elhelyezett, a pálya pontos tartásához szükséges hajtóanyag mennyisége akár 12 évre is elegendő lehet. De előbb vagy utóbb a most aktív Sentinel-1-ek kidőlnek a sorból, s addigra készenlétben kellene állnia az utánpótlásnak. Így lehet biztosítani, hogy a Copernicus radaros szolgáltatásai folyamatosan elérhetőek maradjanak.

Már készül is a következő, a Sentinel-1C jelű műhold, fővállalkozója az Airbus. Ha minden jól megy, két év múlva bocsátják fel. A munkálatok legutóbbi fontos mérföldköve volt annak a szerkezetnek a tesztelése, amely majd a Föld körüli pályán kinyitja a műhold 12 m hosszú radarantennáját. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora antenna nem fér el nyitott állapotban egy hordozórakéta orrkúpja alatt, a kényes műveletet már a felbocsátás után kell végrehajtani.

A készülő Sentinel-1C radarantennája a kinyitási próba közben, oldalnézetből. (Kép: Airbus)

Hogy a helyzetet a valóságoshoz közeli körülmények közt próbálják ki, a majdani súlytalanság szimulálására a mérnökök az antennát felfüggesztették. A kinyitás ugyanakkor alkalmat adott az antennafelület tulajdonságainak megmérésére, ellenőrzésére is.

Így nyílik ki egy radaros Sentinel-1 műhold antennája és az energiaellátást biztosító napelemtáblái a világűrben. (Animáció: ESA / ATG medialab)

A következő lépésben megkezdődnek a rádiófrekvenciás vizsgálatok. Még a startot megelőzően másodszor és utoljára akkor nyitják majd ki az antennát, ha azt már összeszerelték a műholdplatformmal.

Kapcsolódó linkek:

Tüzek Kaliforniában

Posted on Leave a comment

Évről évre visszatérő jelenség az erdőtüzek fellobbanása Kaliforniában, az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A felperzselt területek, az aktív tűzfészkek és a sűrű füst műholdképeken is jól láthatók, ahogy arról az elmúlt években is bemutattunk példákat (ld. korábbi bejegyzéseinket a lap alján). Az idei kaliforniai erdőtűzszezonba enged bepillantást az alábbi Copernicus Sentinel-3 műholdkép, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) tett közzé. A kép augusztus 19-én készült, és nagyjából a San Francisco (balra fent) és Los Angeles (jobbra lent) közötti térséget mutatja.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Immár második hete tart a hőhullám Kaliforniában. A forró időjárás következtében közel 40 különböző helyen ég a növényzet az állam területén. A rekordmagas hőmérséklet, az erős szél és a villámlásokkal kísért zivatarok együtt veszélyes körülményeket teremtenek, elősegítve a tüzek keletkezését és terjedését. A San Francisco-öböl térségében több ezer embert kellett evakuálni, mivel otthonaikat megközelítették a lángok.

A nagy füstfelhőt a szél több száz kilométeres távolságba is elfújja, a Csendes-óceán fölé. Hogy a Sentinel-3 műholdképen jobban meg tudjuk különböztetni a füstöt a felhőzettől, amelyek a valóságoshoz közeli színezéssel egyaránt fehéresnek tűnnek, letöltöttük az augusztus 19-ére vonatkozó adatokat a Sentinel Hub böngészőjével, ahol lehetőség van más hullámsávok kombinációjára is. Az alábbi képpár révén összehasonlíthatjuk a valódi színes és a hamis színezésű – a Sentinel-3 nem kevesebb mint 21 színben „látó” OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kamerája 17-es, 5-ös és 2-es számú sávjának kombinálásával előállított – műholdképeket. A csúszka elmozdításával feltűnik, hogy a hamis színezésű változaton a felhők fehérek, míg a füst drapp-narancs árnyalatot ölt. (Ez utóbbi képen egyébkén a szárazföldön a növényzet piros.)

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Kiszáradó tó Kelet-Németországban

Posted on Leave a comment

„Az évek óta visszatérő nyári hőhullámok és a minimális csapadék miatt Németország keleti részének tóvidékén kiszáradnak a tavak, ami pusztulást jelent a vizek állat- és növényvilágának és kárt a helyi lakosoknak” – számolt be róla a minap a sajtó az MTI híre alapján. A példában a Brandenburg tartományban, Berlintől délkeletre fekvő 218 hektáros Seddini-tó (Seddiner See) szerepelt, amelynek a vízszintje az elmúlt években átlagosan 60 cm-rel csökkent. A tó vízutánpótlását a talajvíz és a csapadék jelenti, ezért különösen érzékeny a környező lakosság vízhasználatára, illetve az időjárásra.

A helyszínen készült fényképeken az látszik, hogy a vízszint csökkenésével együtt a homokos partok területe növekszik, a parti mólók szárazra kerülnek. A Seddini-tó változásait már a három évre visszatekintő Sentinel-2 műholdfelvételek egymásutánja is látványosan illusztrálja. Az alábbi animációhoz a Copernicus földmegfigyelési program látható és közeli infravörös tartományban dolgozó műholdpárosának képeiből válogattunk. Mindegyik augusztusban, egy (többnyire) felhőmentes napon készült, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban. Olyan szokványos hamis színezést alkalmaztunk, amely pirossal a zöld növényzetet emeli ki.

Az egyre inkább visszahúzódó Seddini-tó Sentinel-2 műholdképeken (2017. augusztus 17., 2018. augusztus 17., 2019. augusztus 27. és 2020. augusztus 16.), az élő növényzetet pirossal kiemelő hamis színezéssel. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

 

A tó mélyebb vize sötétkék, az évek során viszont láthatóan egyre inkább átadja a helyét a part mentén egyre terjeszkedő, világos színű, homokos területeknek. Az utolsó évben a szárazra került egykori tófenéken már a megtelepedő növényzet is felismerhető. A 2017-es és 2020-as képek a csúszkával külön is összehasonlíthatók.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A kutatók szerint a brandenburgi tavak fő problémáját a klímaváltozás jelenti, de az emberi tevékenység is szerepet játszik benne.

Kapcsolódó linkek:

Bejrút radarral, még egyszer

Posted on Leave a comment

Az augusztus 4-én történt bejrúti kikötői robbanás következményeiről előző blogbejegyzésünkben mutattunk műholdképeket, egyrészt a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő holdjaitól. Másrészt speciális színezéssel Sentinel-1 radarképeket kombináltunk és hasonlítottunk össze az esemény előttről és utánról. Ami a radaros adatokat illeti, természetesen nem végeztünk pontos és átfogó analízist, csak demonstrálni szerettük volna, hogy ezek a típusú műholdas mérések alkalmasak a felszínváltozások gyors detektálására.

Az apertúraszintézis elvét használó radaros távérzékelő műholdak a mikrohullámú tartományba eső elektromágneses sugárzást bocsátanak le a földfelszín irányába, majd fedélzeti antennájukkal a lentről a műhold irányába visszavert jeleket detektálják. A radaros módszer előnye, hogy nappal és éjjel, derült és borult időben is egyaránt alkalmazható. Amikor a földfelszínen a radarhullámok szóródási, visszaverődési tulajdonságait megváltoztató változások történnek, az adott terület műholdas radarképe is megváltozik. Ilyen jelenség lehet például egy árvízi elöntés, egy földrengést követő felszíni elmozdulás, vagy – mint a mostani esetben – a romba dőlt vagy megsérült építmények.

Blogbejegyzésünk megjelenésének másnapján napvilágot látott a NASA Advanced Rapid Imaging and Analysis (ARIA) csatapának és az Earth Observatory of Singapore (EOS) szakértőinek elemzése, amelyhez épp a Copernicus program Sentinel-1 radaros adatait használták fel. Az alábbi térképen a sötétvörös színű területek jelölik azokat a helyeket, ahol az épületekben a legnagyobb kár keletkezett. A narancs és sárga színek a robbanás által ugyancsak érintett, de az esetet kisebb pusztítással átvészelő területeket mutatják. Jól megfigyelhető, hogy a kikötői robbanás közvetlen környezetében a legsúlyosabbak a következmények.

A bejrúti robbanás utáni épületkárok Sentinel-1 adatokból származtatott térképe, a július 29-én és augusztus 5-én készített felvételek alapján. Egy-egy képpont egy 30 m-es oldalhosszúságú négyzetnek felel meg. (Teljes kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / ESA / EOS / NASA JPL / Caltech / U.S. Geological Survey / OpenStreetMap)

Kapcsolódó linkek:

Kikötői robbanás Bejrútban

Posted on 1 Comment

Amint arról a híradások részletesen is beszámoltak, augusztus 4-én délután Libanon fővárosában, Bejrútban, a Földközi-tenger partján fekvő kikötőben hatalmas robbanás történt. Egy raktárban 2750 tonna ammónium-nitrátot tároltak, és a robbanásveszélyes anyag feltehetően egy közelben fellobbanó tűz hatására a levegőbe repült. A detonáció óriási károkat okozott a városban, épületek sérültek meg, váltak lakhatatlanná. A halálos áldozatok száma a százat is meghaladta, sok ezer a sérült, százezrek vesztették el otthonukat.

A robbanás pusztításáról hamar napvilágot láttak nem csak a megdöbbentő helyszíni fényképek és videók, de a nagy (1 méter alatti) felbontású műholdképek is (ilyeneket például az Űrvilág portál híradásaiban itt és itt lehet megtekinteni). A megsemmisült raktár helyén egy hatalmas kráter keletkezett. A közvetlen közelében található épületek egy része összeomlott, másokban – mint például egy nagy gabonasilóban – jelentős károk keletkeztek. A robbanás lökéshulláma a kikötőben álló hajókat sem kímélte. A legnagyobb veszteség a 121 m hosszú Orient Queen óceánjáró volt, amely oldalára fordult, majd elsüllyedt. Személyzetéből ketten életüket vesztették.

Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel műholdjai folyamatosan pásztázzák a felszínt, és szolgálatszerűen szállítják a szabadon és ingyenesen hozzáférhető adatokat. Természetesen Bejrút fölött is elrepültek a robbanás előtt és utána is. A keletkezett kráter kiterjedése és a pusztítás mértéke akkora, hogy még a közepes (10 m-es) felbontású Sentinel-2 optikai/infravörös műholdképeken is jól kivehető. Ezt illusztrálja az alábbi, a csúszka elmozdításával összehasonlítható képpár. Mindkettő majdnem tökéletesen felhőmentes körülmények között készült, az egyik még július végén, a másik augusztus 8-án, amikor az egyik Sentinel-2 hold először járt Libanon felett. A kikötői robbanás helyszíne a képek felső részén, középtájt látható.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A pusztítás érzékeltetésére készítettünk egy kompozit képet a Sentinel-1 radaros műholdak három felvételéből. Mindegyik amplitúdóképhez hozzárendeltük a három alapszín egyikét. A robbanást követő napon, augusztus 5-én felvett adatokból lett a vörös, az előző két, ugyanolyan körülmények között felvett képből pedig a zöld (július 30.) és kék (július 24.). A műholdelhaladások közt tehát 6 napos időszakok teltek el. Míg az első két időpontban a fő változásokat a kikötőben és a part közelében látható hajók elmozdulása jelenti (ezek a legfeltűnőbb színes foltok), a harmadik időpontban a robbanás pusztítása nyomán bekövetkezett változások is megfigyelhetők. Ahol piros színt látunk megjelenni – elsősorban a kráter közvetlen környezetében –, ott a radarvisszhangot az épületek törmelékei okozzák. Ezzel egyidejűleg teljes raktárépületek tűntek el a Sentinel-1 radarképről. Ezek türkiz színben látszanak, hiszen a két júliusi, kékkel és zölddel kódolt felvételen még épségben ott voltak. Ahol az építmények szürkés vagy fehér színben tűnnek fel, ott mindhárom alapszín nagyjából egyenlő arányban keveredik. Ezeknek legalább a szerkezete egyben maradt, hiszen a robbanás előtt és utáni Sentinel-1 képeken is megjelennek.

A bejrúti kikötőnek és környékének Sentinel-1 kompozit radarképe két robbanás előtti és egy közvetlenül a katasztrófát követő időpontban gyűjtött adatok alapján, három különböző alapszín kombinációjával. A piros és türkiz színek jelölik rendre a robbanás után megjelent új, illetve az esemény következtében eltűnt korábbi radarvisszaszóró objektumokat. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A műholdas távérzékeléssel nyert adatokat – legyenek azok nagy vagy kevésbé finom felbontásúak – a helyi hatóságok használhatják a károk felmérésére, a mentés és a helyreállítás szervezésének segítésére.

Kapcsolódó linkek:

Felszínváltozások a mexikói földrengés nyomán

Posted on Leave a comment

Június 23-án délelőtt, helyi időben fél 11 előtt erős földrengés rázta meg a Mexikó déli részén fekvő Oaxaca állam területét. A 7,4-es magnitúdójú földmozgás nyomán több ezer épületben keletkezett kár, a lakosság egy részét ki kellett telepíteni, és szökőárriadót is elrendeltek. Ahogy ilyen természeti katasztrófák után szokás, a kutatók a lehető leghamarabb elkezdték elemezni a Copernicus program Sentinel-1 radarműholdjainak az esemény előtt és közvetlenül utána gyűjtött adatait, hogy képet kapjanak a földrengés okozta felszínmozgásokról.

Mexikó a Föld szeizmikusan aktív régiói közé tartozik. Területe három nagy tektonikus kőzetlemez (Észak-amerikai-, Kókusz- és Csendes-óceáni-lemez) találkozásánál fekszik. Az ország déli része alatt az Észak-amerikai-lemez ütközik a Kókusz-lemezzel, ez utóbbi a másik lemez alá bukik – ezt nevezik szubdukciós zónának. A rengéseket a lemezt felépítő kőzetben folyamatosan felgyülemlő rugalmas feszültség időnkénti hirtelen felszabadulása okozza.

A június végi Oaxaca rengés epicentruma – a rengés keletkezési pontja fölötti felszíni pont – Santa María Zapotitlán városától 12 km-re délnyugatra volt. Még aznap egy sor erős utórengést detektáltak, 24 órán belül pedig további ötöt.

A tudomány mai állása szerint a földrengések kipattanásának pontos helyét és idejét nem lehet előre jelezni. De a műholdradar-interferometria módszerével nagy területre kiterjedően, pontosan meg lehet állapítani, hogy a rengés milyen hatással volt a felszínre.

A képeken látható interferogram a Sentinel-1A és -1B műholdak adatai alapján készült. A színskála a műholdirányba visszaszórt jelek fázisváltozását szemlélteti, ami a felszín koszeizmikus deformációjára vezethető vissza. Egy, a kéktől a liláig terjedő skála egy teljes (2π) ciklus fáziskülönbségének felel meg a képen. Ez hullámhosszba átszámítva kb. 55,5 mm-t jelent. Ahol a térképen kis kiterjedésű területen gyorsan „váltakoznak” az interferogram színei, ott volt a legjelentősebb elmozdulás. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Csendes-óceán partja közelében, ahol az epicentrum volt, az elmozdulások megközelítették a fél métert. A Sentinel-1 műholdpáros mérései arra is módot adnak, hogy ne csak a műhold látóirányába eső mozgásokat térképezzék fel, hanem felbontsák azt függőleges és kelet–nyugati irányú komponensekre. Ehhez az kell, hogy a két különböző irányú – északtól délre, illetve délről északra tartó – műholdpályákról, vagyis eltérő látóirányokból érzékelt adatokat kombinálják. Már tervezik az Európai Űrügynökség Harmony (korábbi nevén Stereoid) radaros tudományos küldetését, amely egy harmadik nézőpontból is végezhet megfigyeléseket, lehetővé téve akár a mozgások felbontását a tér mindhárom dimenziójában. Maga a Sentinel-1 sorozat – amely elsősorban nem tudományos, hanem szolgáltatási célra készült – várhatóan még hosszú évtizedekig szolgálja majd az ilyen irányú kutatásokat, hiszen az Sentinel-1C és -1D műholdak építése rendben folyik, és még idén elkezdik a következő műholdgeneráció tervezését.

Kapcsolódó linkek: