Őszi útátadások

Posted on Leave a comment

Az elmúlt napokban az autósok több újonnan megépült gyorsforgalmi útszakaszt is birtokba vehettek Magyarországon. Az európai Copernicus földmegfigyelési program optikai és infravörös sávokban érzékeny Sentinel-2 műholdpárosának szabadon hozzáférhető, 10 m-es felszíni felbontású képei segítségével egy-egy pillantást vethetünk ezekre a helyekre, hogy megnézzük, milyen volt, és az útépítés után milyen lett a táj.

Az első helyszín Göd (északon) és Dunakeszi (délen) között található. Október 1-jén adták át a forgalomnak az M2-es autóút felújított és 2 × 2 sávosra bővített szakaszát, amelyen Budapest (pontosabban az M0-s gyűrű) és Vác között, 20 km hosszan lehet közlekedni. A 33 milliárdnyi uniós forrásból 2 új csomópontot, 1 fél csomópontot, 5 hidat építettek, 14 meglevő hidat pedig felújítottak. Az egyik új csomópont a Dunakeszi és Göd között az M2-est a régi 2-es számú főúttal összekötő, a városokat elkerülő útszakaszhoz tartozik. A szóban forgó átkötő út a 2019. októberi műholdkép közepén látható. Nagyjából észak–déli irányban a hamis színezésű, a vizeket sötétkékkel mutató képen balról jobbra (nyugatról keletre) haladva a Duna szentendrei, majd a fő ága a legfeltűnőbb. Ez utóbbi mellett, egymáshoz olykor szoros közelségben a 2-es út és a 70-es számú Budapest–Vác–Szob vasútvonal, majd kicsit távolabb a kibővített M2-es gyorsforgalmi út csíkja vehető ki. Az összehasonlításképpen mutatott 2016-os őszi műholdképen még az új építkezéseket megelőző állapot figyelhető meg.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Egy másik feltűnő, a műholdképeken is jól követhető változás Göd-Újtelep határában (a képen fent középen) a Samsung gyárának bővítése, illetve a további építkezések előkészítésére kivágott erdő. Ennek a helyét a 2016-os kép készítésekor még zöld, most már a kopár homokos felszínre utaló világosbarna folt jelöli.

A másik Sentinel-2 műholdképpár segítségével Kunszentmártont és környékét figyelhetjük meg. Ugyancsak mostanában (október 2-án) adták át az M44-es gyorsforgalmi út 62 km hosszú szakaszát, Kondoros és Tiszakürt között. A beruházás költsége 145 milliárd forint volt. Egyszerre ilyen hosszú új gyorsforgalmi útszakasz 2002 óta most először épült. A 2 × 2 sávos útpálya mellett 46 műtárgy készült el, köztük a műholdkép közepe táján elhelyezkedő, 450 m hosszú, a Hármas-Körös felett átívelő híd. A csúszka mozgatásával összehasonlítható műholdképek egyike 2015 szeptemberében készült, amikor még nyoma sem volt az építkezésnek. A 2019. szeptemberi képen jól látható a most átadott útszakasz. Tőle délre fekszik Kunszentmárton városa.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Alacsony vízállás a Maroson

Posted on Leave a comment

Szeptember végére a csapadékszegény őszi időjárás következtében a Maros vízállása rekordközelbe süllyedt – számolt be róla az Időkép. A portál szerzője Apátfalvánál, a magyar–román határ közelében bokáig érő vízben gázolt át a folyó egyik homokpadjára.

A Maros a Tisza bal oldali mellékfolyóinak egyike. Románia területén, a Gyergyói-havasokban ered, közel 750 km-en át folyik, mígnem Szeged fölött a Tiszába torkollik. Magyarországi szakasza mindössze 48 km hosszú.

A Marosra jellemző, ennél az alacsony vízállásnál a megszokottnál is nagyobb számban a felszínre kerülő homokpadok, homokszigetek, zátonyok jól láthatók a Sentinel-2 műholdképeken is. Alább két szeptemberi műholdképet hasonlíthatunk össze a csúszka elmozdításával. Az idei mellett referenciaképpen a tavalyi állapot látható, amikor nem volt ilyen szárazság, magasabb volt a Maros vízállása. A Sentinel-2 képek ugyancsak Apátfalvánál mutatják a Maros egy szakaszát, a település a folyó északi partján, a kép jobb felső sarkában látható. A színezés pirossal emeli ki az élő növényzetet – elsősorban a környék mezőgazdasági tábláit és erdőit –, a víz pedig sötétkék. Benne a világosbarna foltok jelzik a szárazra került homokpadokat.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A folyó képen látható szakasza egyébként egybeesik a magyar–román államhatárral.

Kapcsolódó linkek:

Tengeri csillag

Posted on Leave a comment

Szeptember 25-én megnyílt a legújabb pekingi nemzetközi repülőtér, a kínai főváros központjától mintegy 50 km-re délre épült Beijing Daxing International Airport, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kódja szerint PKX. Még meg sem indult a forgalom a Tahszing (Daxing) repülőtéren, a létesítménynek a különleges terminálépület alakja nyomán máris megszületett a beceneve, a tengeri csillag. Az épület a világ legnagyobb méretű egybefüggő repülőtéri utasterminálja, alapterülete meghaladja az egymillió négyzetmétert. Tervezője a világhírű, iraki származású sztárépítész, Zaha Hadid, aki 2016-ban hunyt el.

Az új repülőtéri terminál építése idén június végén fejeződött be, a létesítményt szeptember 25-én avatták fel. Másnap meg is nyitották a közönség előtt, és leszállt az első kereskedelmi járat is. A Sky Team szövetséghez tartozó társaságok mellett a Oneworld egyes légitársaságainak a pekingi bázisa lesz, míg a Star Alliance tagjai továbbra is a várostól északkeletre fekvő, régi Beijing Capital International Airport (PEK) használói maradnak, ahogyan a szövetségekhez nem tartozó Hainan Airlines is, amely 2016-ban az ott megforduló utasok 10%-át szállította. Az új Tahszing repülőtér üzembe helyezésével egy időben bezártak egy régit. A Beijing Nanyuan Airport (NAY) szeptember 25-én fogadta az utolsó járatot. Az 1910-ben megnyitott, mostantól utasforgalmat többé már nem bonyolító repülőtér volt egyébként Kínában a legrégebbi.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Sentinel-2 műholdképekből készült animációján először Peking és a környező repülőterek elhelyezkedése látható, majd az újonnan megnyitott repülőtérre közelítve bepillanthatunk az építkezés folyamatába. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016–2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A világ legnagyobb területű repülőtere, beleértve a tengeri csillagra emlékeztető terminált, meglehetősen gyors tempóban készült el. Az első kapavágás 2014 decemberének legvégén történt. Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának első tagja, a Sentinel-2A 2015 júniusában állt pályára. A nyilvánosan hozzáférhető Sentinel-2 adatokból 2015-től kezdve összegyűjtöttünk egy-egy szeptemberi felhőmentes képet. Ezeken a növényzetet zölddel, a vizeket kékkel kiemelő hamis színezést használtunk. A 2015. szeptember 13-ai képen még nincs semmi látható nyoma a monumentális építkezésnek. Azután minden évben egyre inkább feltűnő a munkálatok előrehaladása. (A további műholdképekhez tartozó dátumok: 2016. szeptember 20., 2017. szeptember 12., 2018. szeptember 22.) A terminálépület alapozása 2017 tavaszára készült el. A sorban az utolsó, 2019-es kép éppen az ünnepélyes reptéravatás napján, szeptember 25-én készült.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A pekingi „tengeri csillag” a várakozások szerint 2025-re évi több mint 70 millió utast szolgál majd ki. Ha minden igaz, hamarosan még egy „leg” kapcsolódik hozzá: nem csak a világ legnagyobb területű, és legnagyobb terminálépülettel rendelkező, de a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtere válhat belőle.

Kapcsolódó linkek:

A Léna deltája

Posted on Leave a comment

A Copernicus földmegfigyelési program radaros Sentinel-1 műholdjainak egyikével idén január 14-én, az északi sarkvidéken uralkodó téli sötétség idején készítették azt a felvételt, amelynek alapján az alábbi látványos, hamis színezésű kép készült. A radaros távérzékelési módszer előnye, hogy az időjárástól és a megvilágítási viszonyoktól függetlenül alkalmas a felszín leképezésére.

A Föld egyik leghosszabb folyója, a kb. 4300 km-es Léna a Laptyev-tengerbe ömlik. Deltatorkolatának egy részletét ez a hamis színezésű Sentinel-1 radaros műholdkép mutatja. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Léna Oroszország területén (Szibériában, a Bajkál-hegységben) ered, és északi irányba folyva ott is torkollik a tengerbe. Alsó szakaszának végén a folyó számos számos ágra bomlik, a deltatorkolata több mint 30 ezer km2 területre terjed ki. Ez egyébként a Föld egyik legnagyobb folyódeltája.

A képen sárga színben tűnnek fel a folyó kisebb-nagyobb ágai. A környező tundrát sok száz tó is pöttyözi, ezek vize – ahogy a folyóágakéi is – januárban, a tél kellős közepén természetesen be volt fagyva. A Léna az alsó szakaszán sarkvidéki területeken folyik keresztül, ahol csak nyár elejére tűnik el róla a jégpáncél. Október végére aztán újra, szinte a teljes hosszában befagy a folyó.

A Léna deltája Oroszország legnagyobb kiterjedésű természetvédelmi területe. A rövid sarkvidéki nyár alatt, az olvadást követően gazdag vízi növény- és állatvilág jellemzi.

A folyó deltájáról készült Sentinel-1 műholdképet az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának egyik júniusi epizódjában mutatták be. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Sentinel-6A: tesztre készen

Posted on Leave a comment

A Copernicus program Sentinel-6 jelű műholdpárosának elsődleges feladata a Föld tengerei, óceánjai vízszintváltozásának pontos mérése lesz. Közülük az első, a Sentinel-6A várhatóan 2020 novemberében, a SpaceX cég Falcon-9 rakétájával indulhat Kaliforniából, a Vandenberg Légitámaszpontról.

A Sentinel-6A-t mostanra felszerelték fedélzeti berendezéseinek egy részével, és készen áll a felbocsátást megelőző, a műholdaknál megszokott tesztekre. A fő műszer, a radaros magasságmérő (altiméter) is felkerül október folyamán. A műhold jelenleg még a gyártó Airbus friedrichshafeni (németországi) üzemében van. Ugyanott párhuzamosan dolgoznak a Sentinel-6B-n is, az később fogja követni azonos felszereltségű társát. A Sentinel-6A-t mintegy fél éven át tartó tesztelésre rövidesen átszállítják München közelébe, az IABG vállalathoz (Industrieanlagen-Betriebsgesellschaft mbH).

Lassan tesztelhető a Sentinel-6A. Indítása 2020 végére várható. (Kép: Airbus Defence and Space / L. Engelhardt)

Bár a Sentinel-6 műholdak az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának jól ismert Sentinel sorozatába tartoznak, küldetésük egyúttal egy hosszú sorozat, és egy átfogó nemzetközi együttműködés folytatása. Ebben partnerek az Európai Űrügynökség (ESA), az amerikai űrhivatal (NASA), az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatala (NOAA), és az európai műholdas meteorológiai szervezet (Eumetsat). A globális tengerszint magasságát mérő altiméteres műholdak sorozata a francia–amerikai együttműködésben épült TOPEX/Poseidonnal kezdődött (1992). Az értékes, immár jó negyed évszázados homogén adatsort később a Jason-1 (2001), Jason-2 (2008) és Jason-3 (2013) műholdakkal biztosították. A folytatás most a Sentiel-6 feladata lesz. A több évtizeden át mért adatok már alkalmasak arra, hogy hosszabb távú trendeket is megfigyeljenek a segítségükkel. Például a klíma változásának tudható be, hogy 1993 és 2018 között évente átlagosan 3,2 mm-rel emelkedett a tengerszint. De átlagérték mögött már gyorsulás is megfigyelhető: ha csak az utolsó 5 év adatait nézzük, az emelkedés már évi 4,8 mm-nek adódik.

Fantáziaképen a tengervíz szintjének mérésére, az óceáni áramlások vizsgálatára és a légköri páratartalom meghatározására készülő egyik Sentinel-6 műhold. (Kép: ESA / ATG medialab)

A két Sentinel-6 műhold altiméterének működési elve, hogy a lebocsátott radarhullámok visszaérkezési idejét mérik. A pontos műholdpozíció ismeretében ebből kiszámolható a vízfelszín magassága. Helyet kapott továbbá a fedélzeten egy mikrohullámú sugárzásmérő is, amely a légkör páratartalmát határozza meg. Ez utóbbi adatok alapján a radarimpulzusok terjedési sebessége is pontosabban meghatározható, így végső soron növelhető a vízszintmérések pontossága is. Természetesen az időjárási modellszámításokat is segítik az effajta mérések.

Kapcsolódó linkek:

Mercedesek a repülőtéren

Posted on Leave a comment

Emlékeznek még tavalyi blogbejegyzésünkre a kaliforniai „autótemetőről”? Ha nem, itt felidézhetik! Akkor az ún. dízelbotrány (vagyis a dízelüzemű autók károsanyag-kibocsátására vonatkozó adatok meghamisítása) miatt eladhatatlanná vált gépkocsikról volt szó, amelyek egy részét a kaliforniai Victorville repülőtere mellett tároltak. A nagy számban sorakozó autók helyét Sentinel-2 műholdképen is fel lehetett ismerni.

Most ismét autók, és ismét egy repülőtér szerepelt a friss hírekben. Ezúttal új gyártású Mercedes GLE modellekről van szó, amelyeket az egyik beszállítónál fellépett termelési fennakadás miatt egyelőre nem tudnak átadni, így ideiglenesen egy volt katonai repülőtér területén tárolnak. Az autókat a Daimler az Egyesült Államokban gyártotta európai vevők számára, és most a Németországban, az Alsó-Szászországban fekvő Ahlhorn mellett várják jobb sorsukat.

Bár a Sentinel-2 műholdképek legjobb felszíni felbontása (10 m) nem alkalmas az egyes autók azonosítására, ezres nagyságrendben egymás mellé állítva már feltűnőek lehetnek. S valóban, ha alább a csúszka mozgatásával összehasonlítjuk az idén augusztus 31-én készült, hamis színezésű Sentinel-2 műholdképet az egy évvel ezelőtt (pontosabban 2018. szeptember 5-én) ugyanerről a területről készített képpel, akkor szembetűnő a változás.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Természetesen az ahlhorni repülőtér környékén a szántóföldek kinézete is változott, hiszen az egyes mezőgazdasági táblákon nem feltétlenül ugyanolyan növényeket termesztettek, és ugyanakkor takarították be azokat a két egymást követő évben. De mi most figyeljünk inkább a repülőtér területére, ahol jól látható, hol sorakoznak a Mercedesek.

Ugyanezek az autók egy szeptember 3-án készült légi fényképen, a Brémához közeli egykori katonai repülőtér futópályáján, illetve bal oldalt a háttérben parkolva. A helyszínek könnyen azonosíthatók a műholdképeken is. A futópálya két oldalán napelemtáblák sorakoznak, amelyek ugyancsak kivehetők a Sentinel-2 műholdképeken. (Kép: Markus Hibbeler / Bloomberg)

Kapcsolódó linkek:

A Dorian után

Posted on Leave a comment

A Floridától délkeletre, az Atlanti-óceánban fekvő Bahama-szigetek közel 700 kisebb-nagyobb szigete és több mint 2000 korallszirtje általában festőien szép műholdfelvételeken szokott szerepelni. Most azonban az 5-ös erősségű, majdnem 300 km/h sebességet is elérő, de lassan mozgó Dorian hurrikán miatt került a terület a figyelem középpontjába. A Dorian szeptember 1-jén (vasárnap) érkezett oda, és egészen szerdáig pusztított. A katasztrófa elsősorban a szigetcsoport északi részét sújtotta, leginkább Great Abaco, illetve Grand Bahama szigete volt érintett.

A Dorian hurrukán az európai Copernicus földmegfigyelő program egyik Sentinel-3 műholdja OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) műszerével készített, a valódi színeket visszaadó képén, 2019. szeptember 3-án. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A halálos áldozatok száma még most is egyre növekszik, több száz embert tartanak nyilván eltűntként. A romok alatt és a vízzel elöntött területeken további holttestek megtalálására számítanak. A szigetek 400 ezer lakója közül 60-70 ezer embernek van szüksége segítségre, ivóvízre és élelmiszerre. A mostani volt a Bahama-szigeteket sújtó legerősebb hurrikán, egész településrészek lakóházai és középületek váltak a föld színével egyenlővé. A segélyezést hátráltatja, hogy a repülőterek is használhatatlanná váltak. A Vöröskereszt adatai szerint Great Abaco és Grand Bahama házainak mintegy 45%-a súlyosan megrongálódott vagy megsemmisült – ez nagyjából 13 ezer épületet jelent.

Alább műholdképpárokat mutatunk be, amelyek Great Abaco középső részét ábrázolják, a Dorian hurrikán érkezése előtt (balra), illetve elvonulása után (jobbra). A csúszka elmozdításával összehasonlítható egyik pár két Sentinel-2 műholdképből áll. Az első, augusztus 16-ai kép még békés körülmények között, tiszta időben készült. A második kép dátuma szeptember 5. A kevés felhő mellett feltűnő különbség a felkavarodott sekély víz megváltozott színe, illetve Great Abaco szigetének nyugati oldalán (a kép jobb felén középtájt) az alacsonyan fekvő területek elöntése.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ugyanezeket a képeket hamis színezéssel elkészítve a növényzet pirossal tűnik fel. A víz színének változásait a kék árnyalatai jól kiemelik.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A felhőzeten is átlátó radaros Sentinel-1 műholdképek ugyancsak hamis színezésű változatain a kék szín a vízfelületeket mutatja, a barna különböző árnyalatai pedig a szigetek szárazföldjeit jelzik. Itt talán még inkább kitűnik, hogy mekkora területeket öntött el a víz a hurrikán nyomán.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Dorian a Bahama-szigeteket elhagyva legyengült és észak felé vette az irányt, holott a korábbi előrejelzések szerint Floridát fenyegette volna. Az Egyesült Államok területét a jelek szerint ezúttal nagyrészt megkímélte a heves trópusi vihar.

Kapcsolódó linkek:

Bezöldült Balaton

Posted on Leave a comment

Augusztus vége felé olyan rég nem tapasztalt intenitzású algainvázió árasztotta el a Balatont, hogy majdnem be kellett tiltani a fürdést – írta meg a 444.hu, a Balatontipp honlap hírére hivatkozva. Az augusztus 20-ai ünnep után sokaknak feltűnt, hogy egyre zöldebbé válik a tó vize. A zöldülés a Keszthelyi-öbölben kezdődött és a hónap végére keltet felé terjeszkedve a Tihanyi-félszigetet is majdnem elérte.

Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet munkatársa a Balatontipp megkeresésére azt válaszolta, hogy az 1980-as és 90-es években az elsősorban a Keszthelyi-medencére jellemző algásodást sikerült visszaszorítani. A vízminőség-javító beruházások hatására jelentősen csökkent a foszforterhelés. Emiatt az elmúlt években-évtizedekben az algák mennyiségét jellemző klorofill-a koncentráció nem volt nagyobb 40 μg/liternél. Ezzel szemben most augusztus 26-án váratlanul 100 μg/l-nél is magasabb értékeket mértek, és az algásodás átterjedt a Szigligeti-medencére is. Utoljára 1994-ben fordult elő ilyen helyzet.

A vizsgálatok szerint az elszaporodott fitoplankton mindössze két algafajból tevődött össze, 65%-ban fecskemoszatból és emellett fonalas cianobaktériumból. Ez szerencse, mert fordított esetben, ha a cianobaktériumok dominálnak, a hazai szabályozás szerint 50 μg/l koncentráció fölött nem ajánlatos fürdeni a vízben. Az idei nyári balatoni idény vége felé így is közel járt ehhez a határértékhez az algatömeg.

Algavirágzást mutató látványos űrfelvételekkel gyakran találkozunk tengeri környezetben. Az alábbi két, valós színeket mutató Sentinel-2 műholdkép segítségével könnyen meggyőződhetünk róla, hogy az algák rendkívüli elszaporodása a Balatonban az űrből is megfigyelhető. A csúszka segítségével egy augusztus eleji képet hasonlíthatunk össze a hónap utolsó napján készített Sentinel-2 képpel. Augusztus 31-én a tó nyugati felében, s különösen a Keszthelyi-öbölben feltűnő a víz élénk zöld színe. (Az első alkalommal néhány felhőpamacs is tarkítja a tájat, ami a jelenség szempontjából érdektelen.)

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az algák mostani balatoni elszaporodásának pontos oka egyelőre nem tisztázott. Mindenesetre a jelenséget kiváltó megnövekedett mennyiségű nitrogént és foszfort a mérések szerint a Zala folyó szállította a tóba.

Kapcsolódó linkek:

Habkősziget a Csendes-óceánon

Posted on Leave a comment

A vulkánok egy sor látványos módon adhatnak jelet működésükről. Sűrű füst- és hamufelhőket eregethetnek, forró lávafolyásokat és -tavakat hozhatnak létre, kőomlásokat és földrengéseket idézhetnek elő, sőt időnként a tengerek felszíne fölé nőhetnek, új szigeteket hozva létre. Az egyik ritkább, kevésbé ismert, de időnként igen feltűnő – ezúttal a világűrből is jól megfigyelhető – jelenség a habkövekből álló úszó szigetek keletkezése.

Tenger alatti vulkánokról van szó, amelyek kitörésük alkalmával gázokat és kőzettörmeléket juttatnak a vízbe. A lávából megszilárduló, lyukacsos habkődarabok sűrűsége kisebb a vízénél, így annak felszínén úsznak. Ilyen habkőszigetet fényképeztek augusztusban a Csendes-óceánon a földmegfigyelő mesterséges holdak. Alább először az amerikai Landsat-8 OLI (Operational Land Imager) műszerének augusztus 13-án készített képét mutatjuk be.

A természeteshez közeli színeket visszaadó Landsat-8 műholdkép Polinézia fölött, Tonga közelében készült. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / U.S. Geological Survey)
Az augusztus 13-án készített fenti Landsat-8 műholdkép egy kinagyított részlete a részben felhőpamacsokkal takart, több km-es kiterjedésű habkőszigetről. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / U.S. Geological Survey)

Hajósoktól már augusztus 7-én érkezett bejelentés a megkezdődött vulkáni aktivitásról, 9-én pedig már úszó habköveket is láttak a környéken. A NASA Terra műholdjának felvételein először augusztus 9-én detektálták az úszó habkőszigetet egy tenger alatti vulkán fölött. Néhány napon belül az áramlások délnyugati irányba sodorták, majd augusztus 22-ére újból egy kicsit északabbra került és kissé kiterjedt, de még mindig látható volt. Szakértők szerint a jelenségért egy névtelen, Tonga közelében fekvő tenger alatti vulkán (18,325° déli szélességnél és 174,365° nyugati hosszúságnál) lehet a felelős. Utoljára 2001-ben jelentettek innen aktivitást, a tenger alatti hegy csúcsa kb. 40 m-es mélységben lehet.

A következő kép az európai Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának a műve, a hozzá tartozó dátum 2019. augusztus 21. Az előző Landsat-8 képpel összehasonlítva valóban megfigyelhető a habkősziget mozgása és alakváltozása is.

A habkősziget augusztus 21-én, egy Sentinel-2 műholdképen. Teljes kiterjedése eléri a 150 km2-t. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Mindkét nagy látómezejű műholdképen feltűnik zöld színével a Tongához tartozó, lakatlan Late-sziget. A nagyjából kör alakú, csupán 6 km ármérőjű, a tengerfelszín fölé 540 m-rel emelkedő kis sziget valójában egy olyan vulkáni kúp csúcsa, amelynek az aljzattól mért magassága másfél kilométer.

A habkőszigetek több hétig vagy hónapig, de akár évekig is egyben maradhatnak, lassan haladva a tengeri áramlásokkal. Elsőre nem is gondolnánk, milyen ökológiai jelentősége lehet az ilyen úszó kődaraboknak: a rajtuk megtelepedő tengeri élőlények nem csak otthonra lelnek, de akár nagy távolságokba utazhatnak a segítségükkel. A műholdképeken látható habkősziget az előrejelzések szerint Ausztrália felé tart. Bár jelenléte a hajósok számára nem feltétlenül kedvező, a remények szerint pozitív hatása lehet a Nagy-korallzátony élővilágára. Szerencsés esetben ugyanis a milliónyi kődarab algákat, csigákat, kagylókat, korallokat szállíthat oda, gazdagítva az amúgy a klímaváltozás és a tengervíz felmelegedése miatt igencsak veszélyeztetett élővilágot.

Kapcsolódó linkek:

ALMA Chilében

Posted on Leave a comment

Az ALMA, így, csupa nagybetűvel írva nem egy gyümölcs. A rövidítés az Atacama-sivatagban felépített nagyméretű, interferométeres elven működő rádiótávcső-hálózatot (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) takarja. Amint a nevéből is kitűnik, a hálózat a milliméteres és a milliméter alatti hullámhosszak tartományában vizsgálja az égbolt rádióforrásait. Összesen 66 darab (54 darab 12 m átmérőjű és 12 db 7 m-es átmérőjű) paraboloid antennából áll, amelyek mozgathatók, áthelyezhetők. Az interferométeres mérések lényege, hogy az egyes antennákkal koordinált módon megfigyelt égitestekről beérkező jeleket számítógépes úton kombinálják. Így a képalkotáskor a felbontóképességet az egyedi antennák átmérője helyett az antennák közötti legnagyobb távolság (a legnagyobb bázisvonal hossza) határozza meg, ami természetesen sokkal nagyobb lehet, mint egy-egy antenna mérete.

Az ALMA széles nemzetközi együttműködésben, elsősorban európai, amerikai és japán hozzájárulással készült el, mintegy 1,4 milliárd dollárból. A Chilében, a tengerszint felett több mint 5000 m-rel fekvő Chajnantor-fennsíkon felépített rádióteleszkóp-hálózat 2013-ban kezdte meg működését. Azóta számos jelentős csillagászati felfedezést tettek vele. Az egyedi rádiótávcsöveket többféle konfigurációban használják, hol rövidebb (nagyobb látómezőt, de gyengébb felbontást nyújtó) bázisvonalakkal, hol nagyobb területre kiterjedő (vagyis a legfinomabb felbontást biztosító) módon. A konfigurációkat időről időre változtatják.

Az ALMA központi részének antennái légi felvételen. A hálózat 66 antennájához 118 lehetséges felállítási hely tartozik, amelyek egy 32 km átmérőjű körben helyezkednek el. (Kép: Ariel Marinkovic, ALMA [ESO / NAOJ / NRAO])
Az alábbi, a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható Sentinel-1 radaros műholdképpár az ALMA jelenleg folyó 6. megfigyelési ciklusának két pillanatát mutatja. Április végén az antennák konfigurációja olyan volt, hogy 15 és 784 m közötti hosszúságú bázisvonalakon tette lehetővé az interferométeres megfigyeléseket. Július végére 110 m és 8500 m lett a minimális illetve maximális távolság a hálózat antennái között. A változásokat jól követhetjük a (hamis színezésű) radaros amplitúdóképen, hiszen az antennák fémszerkezete erős radarvisszhangot produkál. Míg a környező kopár, sziklás tájról a radarjelek visszaszóródása a műhold irányába – azonos irányú pályát feltételezve – többé-kevésbé állandó, az antennákat jelölő fényes fehér pontok helyzete változik. (Ugyancsak változatlan természetesen a hálózatot kiszolgáló épületek pozíciója.)

A képek kelet–nyugati irányban kb. 16 km-es területet fognak át. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az április 29-én készített Sentinel-1 radarképhez mutatunk összehasonlításul egy ugyanazon a napon felvett, a tájat a valóshoz közeli színekben ábrázoló Sentinel-2 műholdképet is. Maguk az egyedi antennák – tekintettel a 10 m-es felszíni felbontásra – ezen nem annyira feltűnőek, de a hálózat központi része a sűrűbben elhelyezett rádióteleszkópokkal itt is jól megfigyelhető.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek: