Kelet-Kína, felhőmentesen

Posted on Leave a comment

A Copernicus program Sentinel-3A műholdjával tavaly áprilisban készült az alábbi felvétel, amelynek jobb alsó részén a világ egyik legnépesebb városa, a több mint 24 millió lakosú Sanghaj, fent középtájt pedig Kína fővárosa, Peking is látható.

A Jangce folyó torkolatánál épült Sanghaj jelentős gazdasági és pénzügyi központ. Itt található a világ egyik legforgalmasabb konténerkikötője. A műholdkép mintegy 1200 km kiterjedésű területet ábrázol. A két említett nagyváros, Sanghaj és Peking mellett épp ráfért még Észak-Korea fővárosa, Phenjan (jobbra fent). Jól látszanak a Kína és Mongólia határárvidékén elterülő sós sivatagi területek. A kép közepe táján szürke foltokként jelennek meg a városok, köztük zöldes árnyalatokban a mezőgazdasági területek.

A Sentinel-3A műhold OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) műszerének valódi színeket visszaadó képe 2017. április 29-én készült Kína fölött. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A tenger part menti vizein feltűnő a folyók által odaszállított hordalék. Nagyobb vízfelület még a Taj-tó (Nagy-tó), Sanghajtól nem messze, a Jangce torkolatvidékén. A képen jobb oldalt alul élénk zöld színárnyalataival véteti magát észre. 2017-ben, amikor a kép készült, éppen algavirágzás volt a tó vizében. A mikroszkopikus növényi lények (a fitoplankton) feldúsulása a vízbe jutott nagy mennyiségű foszfátra vezethető vissza, ami a mezőgazdasági és ipari tevékenység következménye.

A Taj-tó, Sanghaj és a Jangce torkolata a kép kinagyított részletén.

A tó északi partján fekvő Vuhszi (Vuxi) városában ivóvíz-ellátási problémákat is okozott a jelenség. A szennyező anyagok beszivárgásának csökkentésére a hatóságok intézkedéseket hoztak, hiszen az algavirágzás a környezetre és a tó élővilágára is káros lehet.

A Sentinel-3A Sanghajról és tágabb környezetéről készített képe szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának egyik júliusi epizódjában. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek:

Hortobágy: tavalyi és idei szárazság

Posted on Leave a comment

Ebben az évben már a nyár elejétől kezdve bejárták a világot az európai szárazságot illusztráló műholdképek – blogunkon is mutattuk ilyeneket. Ugyancsak számos helyen ütött ki erdő- és bozóttűz, Nagy-Britanniától kezdve Skandinávián és Görögországon át Portugáliáig.

Milyen volt az augusztus itthon, a Hortobágyon? Alább olyan nyár végi Sentinel-2 műholdképeket mutatunk be, amelyek teljesen felhőmentes napokon készültek idén augusztus 20-án, illetve majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2017. augusztus 30-án. Az európai Copernicus földmegfigyelő rendszer 13 különböző színben „látó” Sentinel-2 műholdpárosának adataiból először olyan színkombinációt választottunk, amely a felszín nedvességtartalmára utaló információval szolgál. Ezeken a képeken a sötétkéktől kezdve a sárga, a narancs és a vörös árnyalataiig rendre az egyre csökkenő víztartalom látható. Sötétkékek egyrészt a vízfelületek – folyók, tavak, víztározók –, másrészt az öntözött mezőgazdasági táblák. Az utóbbiak inkább a kép keleti és nyugati szélén tűnnek fel, középen a hortobágyi puszta látható.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017-2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A tájékozódást megkönnyítik a hortobágyi halastavak (felül, a képek közepétől egy kicsit balra). A lakott települések jellegzetes világoskék foltjai alapján balra fent Egyek, középtájt felül Hortobágy község, jobbra Balmazújváros, tőle déli irányban (lefelé) Nagyhegyes, jobbra alul pedig Hajdúszoboszló egy részlete is belefért a képkivágásba. Ha a csúszka mozgatásával összehasonlítjuk a két időpontban készített műholdképet, akkor feltűnik, hogy az 2017-es augusztus vége a mostaninál kevésbé volt száraz, a vörös színek nem annyira dominánsak a hortobágyi puszta területén.

A nagy képek bal alsó részletét külön kinagyítva is megmutatjuk, rajta középen egy nagy folttal, amely viszont egyértelműen 2017-ben volt sokkal „vörösebb”. Akkor augusztus elején ugyanis tűz pusztított Nagyiván közelében, mintegy 1000 hektárnyi területen.

Ugyanezen műholdfelvételek alapján, egy másfajta színezéssel megmutatjuk az élő növényzet jelenlétére utaló ún. normalizált vegetációs index (NDVI) térképét is. Itt a zöld árnyalatai alapján ítélhető meg, hogy az adott területre milyen növényborítás jellemző: minél sötétebb a zöld, annál több ott a növényi klorofill.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017-2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A vegetációs indexet mutató a képeken – ellentétben az előző, a nedvességtartalmat színkódolókkal – egyértelműen elkülöníthető, hogy vízfelületről, vagy jól öntözött szárazföldi (mezőgazdasági) területről van-e szó. Némi zavart csak a sekély, mocsaras, vízi növényekkel benőtt területek okozhatnak. Talán érdekes a két különböző színkódolással készült kép összehasonlítása is, végül ezt mutatjuk meg a Hortobágy fölött 2018. augusztus 20-án készített Sentinel-2 műholdas mérések alapján.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kalifornia nagy erdőtüzének mérlege

Posted on Leave a comment

Kalifornia északi részén ezen a nyáron is több helyen ütöttek ki erdő- és bozóttüzek a száraz időjárás következtében. Két egymáshoz közeli, különösen pusztító, július vége óta égő tüzet teljesen csak szeptember elejére sikerül megfékezni. A nevét a közeli Mendocino településről kapó erdőtűz tehát több mint egy hónapon át tombolt egy viszonylag gyéren lakott, erdős vidéken, de így is több száz lakóházat és más épületet pusztított el. Kiterjedése több mint 1800 négyzetkilométeres volt, amivel Kalifornia történetében sajnálatos rekordot állított fel. Munka közben egy tűzoltó életét vesztette.

Az alábbi első képet nemrég a NASA földmegfigyelési híreket közlő Earth Observatory honlapja mutatta be. Az amerikai Landsat-8 műhold OLI (Operational Land Imager) műszerével augusztus 27-én gyűjtött adatok alapján, hamis színezéssel kiemelték rajta a tűz érintette területeket. A háttérben domborzati térkép látható. A két egymáshoz közeli erdőtűz (River Fire és Ranch Fire) a Clear Lake nevű tó környéki erdős, hegyes vidéket érintette.

A Mendocino erdőtűzkomplexum pusztításának mértéke 2018. augusztus 27-én. (Kép: NASA EO / Joshua Stevens / U.S. Geological Survey / domborzat: Shuttle Radar Topography Mission)

A Landsat műhold európai „társai”, a Copernicus program Sentinel-2 párosának tagjai ugyancsak megfigyelték Kaliforniát, miközben pályájuk mentén haladva menetrendszerűen feltérképezték a Földet. Egy augusztus 31-én készült képet mutatunk be ugyanarról a területről, amelyet a fenti Landsat kép is ábrázol. A színezés segítségével ugyancsak kiemeltük a tűz által felperzselt felszínt. Jól látható, hogy még van, ahol ég az erdő. Ezt a felszálló, több tíz km távolságban is kivehető füst jelzi.

A Sentinel-2 MSI (Multispectral Instrument) műszerével készített kép a 2018. augusztus 31-ei állapotot mutatja. Sárgásbarna szín emeli ki a tűz által érintett területeket. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek:

Az apadó Duna műholdképeken

Posted on Leave a comment

Az idei nyáron szinte egész Európa időjárására a szárazság volt a jellemző. Ez megtette a hatását a Duna vizére is. Augusztus végén több helyen is megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállási rekord, főleg a folyó magyarországi középső és alsó szakaszán. Budapesten a vízállás még meghaladta ugyan a 2003-ban mért minimumot, de az aszály jelei természetesen itt is látványosan megmutatkoztak. Kilátszott a vízből a Gellért-hegy lábánál lévő Ínség-szikla is. Az alacsony vízállás miatt a hajózásban is korlátozásokat kellett bevezetni.

A Duna vízállásának csökkenése jól megfigyelhető az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdjainak nyáron készült felvételei segítségével is. Az előrehaladó aszály illusztrálásához a a nyár második felében a Dunakanyarról készült képeket választottunk. A különféle hullámhosszakon készített műholdfelvételek hamis színezésű kombinációjával kiemeltük a víz (kék) és a növényzet (zöld) előfordulását. Július elejétől augusztus végéig sok olyan műholdátvonulás volt, amikor nem takarta felhőzet a tájat a műholdak kamerája elől.

Az alábbi képpár a kiválasztott időszak elején és végén, július 2-án és augusztus 23-án készült Sentinel-2 képek összehasonlításával mutatja a Duna-ágak kék szalagjainak elvékonyodását. A csúszkát mozgatva szembetűnőek a változások. Sok helyen – például a Szentendrei-sziget északi csúcsánál – nagy területen homokzátonyok kerültek napvilágra az alacsony vízállás következtében. Ezeket világosbarna színben láthatjuk.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Július elejétől augusztus végéig hét különböző időpontban készített, többé-kevésbé felhőktől mentes Sentinel-2 képek alapján összeállítottunk egy rövid animációt is, amelyen jól követhetők a Dunakanyar térségében a vízállás idővel egyre szembeötlőbb változásai.

Aki a zátonyok mellett másra is figyel, akár azt is észreveheti, hogy egyes mezőgazdasági táblákon mikor végezték el a betakarítási munkákat. A képek középső részén, legalul a szürke színben látható tájseb a dunabogdányi kőbánya.

Kapcsolódó link:

Az évszázad áradása Indiában

Posted on Leave a comment

India délnyugati részén, Kerala államban különösen heves esőket hozott az idei monszun. 1924 óta nem volt ott ekkora árvíz. Több száz ember vesztette életét az augusztus elején kezdődött áradások következtében, és milliónyira tehető azok száma, akiket ki kellett telepíteni otthonaikból. Mintegy 50 ezer lakóházban keletkeztek károk. A régióban augusztus 8-án kezdődtek a nagy esők, de az áradások csak súlyosbodtak, miután a teljesen megtelt víztározók zsilipjeit a gátak védelmében – jócskán megkésve, minden fokozatosság nélkül – megnyitották. A 80 tározóból szinte egyszerre zúdult le a víz, ami így az alacsonyabban fekvő területeket azonnal elöntötte.

Az évszázad áradásával kétszer is foglalkozott a NASA földmegfigyelési oldala, a napi hírekkel szolgáló Earth Observatory. Az első alkalommal, augusztus 22-én bemutatták a műholdas mérések alapján becsült csapadék mennyiségét ábrázoló térképet.

A csapadék mennyisége Délkelet-Ázsiában, a július 19. és augusztus 18. között eltelt egy hónapra vonatkozó összesített adatok alapján. A színskála a lehullott esőt mutatja cm egységben. Az adatok a Global Precipitation Measurement (GPM) műholdtól származnak. Jól látható, hogy nem csak Kerala volt kitéve a szokatlanul heves esőzéseknek. (Az adatokból animáció is készült; kép: NASA EO / Joshua Stevens / IMERG data from GPM at NASA/GSFC)

 

Keralában az esőzés először július 20-án vált különösen erőssé, majd augusztus 8–16. között érkezett a következő nagy csapadékhullám. Már június elejétől kezdve 42%-kal, augusztus első 20 napjában pedig 164%-kal több eső hullott, mint más átlagos években.

A NASA Earth Observatory augusztus 25-én két optikai műholdképet hasonlított össze. Az egyik az amerikai Landsat-8 műholddal készült február 6-án, még a monszunidőszak előtt, felhőmentes körülmények között. A másikat az európai Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának felvételei alapján állították elő, ugyancsak hamis – a vízfelületeket sötétkékkel kiemelő – színezéssel. A növényzet világoszöldben látszik. Ez utóbbi kép augusztus 22-én készült, amikor már többé-kevésbé elvonultak a felhők és a műhold kamerája számára láthatóvá vált a felszín nagy része.

(Képek: NASA EO / Lauren Dauphin / U.S. Geological Survey / módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / European Space Agency)

Kiegészítésül mi is bemutatunk egy képpárt, amely a Sentinel-1 műholdak apertúraszintézises radarberendezésével készült. A radaros technika előnye ebben az esetben, hogy a felhőzet nem zavarja a felszín leképezését. A radaros amplitúdóképeken a sima vízfelületek – ahonnan a műhold irányába nem szóródnak vissza a radarimpulzusok – sötétnek látszanak. A képpár egyike idén február 10-én (a fenti Landsat képhez közeli időpontban), míg a másik augusztus 21-én készült. A radarképek természetesen nem színesek, a hamis színezés ez esetben a felszínről visszavert radarjelek eltérő polarizációs tulajdonságain alapul.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link:

Nyáron gyorsuló grönlandi gleccserek

Posted on Leave a comment

Az utóbbi időben éves átlagban kicsit lassult Grönland négy legnagyobb gleccserének mozgása, de a nyári hónapok alatt természetesen „meglódulnak”. Hogy pontosan mennyire, azt az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-1 radaros műholdpárosával mérték meg, 2014 és 2017 között. A Sentinel-1A 2014-ben állt pályára. Két évvel később a Sentinel-1B-vel kiegészülve a rendszer 6 napos időközönként képes megfigyeléseket végezni az egész földfelszínről. Ilyen gyakoriság mellett a gleccserek vizsgálatában is új eredményekre számíthatnak a kutatók.

A jórészt jéggel borított Grönland négy legnagyobb gleccserében (Jakobshavn, Petermann, Nioghalvfjerdsfjorden és Zachariae) tárolt jég, ha mind elolvadna, 1,8 méterrel emelné meg a világtengerek szintjét. Ennek a négy óriásnak a mozgását vizsgálták a Sentiel-1 adatok segítségével. A kutatók tanulmánya a The Cryosphere című folyóiratban jelent meg nemrég.

Az eredmények alapján a négy nagy gleccser valamivel lassabban halad az óceán felé, mint a megfigyelési időszakot megelőző években. A Jakobshavn-gleccser a szokatlanul meleg nyár miatt 2013-ban évente 17 km-t mozdult el, ez a sebesség mintegy 10%-kal csökkent. Nyaranként ugyanakkor a melegebb időjárás megteszi a hatását: az évszak három hónapja alatt a jégfolyamok akár a negyedével is felgyorsulhatnak a téli időszakban jellemző sebességükhöz képest.

A jégmozgás átlagos sebessége 2014. október és 2017. február között a Jakobshavn (a), Petermann (b), Nioghalvfjerdsfjorden és Zachariae (c) nevű grönlandi gleccsereknél, Sentinel-1 apertúraszintézises radarmérések alapján. (Kép: Lemos et al. 2018, The Cryosphere, 12, 2087)

A hasonló kutatások alapvető fontosságúak a sarkvidéki jégtakaró változásának jobb megértéséhez, a klímaváltozás hatásának, a várható tengerszint-emelkedésnek a modellezéséhez. A radaros módszer különösen hasznos, hiszen borult, felhős időben, illetve a hosszú sarkvidéki éjszakák alatt is ugyanúgy alkalmazható. A korábbi kutatások szerint 1992 és 2011 között Grönland jégtakarójának tömegvesztési sebessége 142±49 gigatonna/év volt. 2011 és 2014 között ez az érték számottevően, 269±51 gigatonna/évre növekedett.

Kapcsolódó linkek:

Leszakadt híd Genovában

Posted on Leave a comment

Augusztus 14-én összeomlott az észak-olaszországi Genovában az A10-es autópályának a Polcevera folyó fölött átívelő viaduktja. Az éppen az érintett közel 100 m-es szakaszon áthaladó személy- és teherautók a több mint 40 m-es mélységbe zuhantak. A romok között 40-nél is többen lelték halálukat, a sérültek száma is jelentős. A katasztrófát az első feltételezések szerint az 1960-as években épített híd szerkezeti hibái okozták. A forgalmas, Genova egyes részeit, valamint az olasz és a francia Riviérát összekötő autópálya-szakaszon manapság már naponta 25 ezer kamion haladt át. A túlterhelt hidat az elmúlt években is folyamatosan javították. Európában igen ritka a hidakkal kapcsolatos, a mostani olaszországihoz hasonló súlyú katasztrófa.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának felszíni felbontása nem olyan finom, mint egyes más távérzékelő vagy egyenesen kémműholdaké, amelyek képein akár 1 méter alatti részleteket is meg lehet különböztetni. Viszont egyszerre meglehetősen nagy (290 km széles) sávokat tud felmérni, 5 naponta készíthet felvételeket egy adott területről, és persze az is óriási előny, hogy ezek az adatok lényegében azonnal, mindenki számára szabadon hozzáférhetők. A fedélzeten működő MSI (Multispectral Instrument) berendezés 13 különböző színben, a látható és infravörös fény hullámhosszain érzékeny Sentinel-2 esetében a legjobb felbontás 10 m-es, ez a 2-es, 3-as, 4-es és 8-as számú, rendre 490, 560, 665 és 842 nm hullámhosszaknak megfelelő sávokra érvényes. Más színekben (5, 6, 7, 8a, 11, 12 jelű sávok, vagyis hullámhosszban kifejezve 705, 740, 783, 865, 1610 és 2190 nm) a Sentinel-2 által nyújtott felszíni felbontás 20 m-es, míg a fennmaradó három sávban (1, 9 és 10, vagyis rendre 443, 940 és 1375 nm hullámhosszak) 60 m-es.

A 10 m-es felbontás mellett – az alábbi képpár épp ilyen hullámsávok hamis színezésű, az épített környezetet kiemelő kombinációját használja – már jól megkülönböztethetők a szélesebb utak és hidak is, mint amilyen az összeomlott genovai is volt. A csúszka segítségével könnyen összehasonlítható képek 2018. július 31-én, alig két héttel a katasztrófa előtt, illetve augusztus 15-én, közvetlenül az eset másnapján készültek. Augusztus 14-én, a katasztrófa idején viharos idő és heves zivatar volt a helyszínen, de a 15-ei műholdkép elkészítését már nem zavarták felhők.

A zöld területek lényegében a növényzettel borított hegyoldalak, a lila különböző árnyalatai elsősorban beépített területeket, építményeket, vagy kopár felszínt jelölnek. A kép közepén átlós irányban látható az A10-es autópálya érintett szakasza, a nyugati végén egy alagútban, keleten az A7-es autópálya csomópontjában végződve. Az éles szeműek a második kép közepén felismerhetik, hogy az első, júliusi műholdképen még határozottan kirajzolódó egyenes út képe egy darabon megváltozott: ott zuhant a mélybe a hídszerkezet. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link:

Újra telnek a víztározók Fokvárosnál

Posted on Leave a comment

Egyik februári blogbejegyzésünkben írtunk arról, hogy A Dél-afrikai Köztársaság negyedik legnagyobb települése, a 3,7 millió lakosú Fokváros lehet a világ első olyan metropolisa, ahol hamarosan leállhat a vezetékes ivóvízellátás, kifogy a víz.

Szerencsére ez végül mégsem következett be. Közel fél évig tartó különleges szárazság után ugyanis áprilisra megérkezett a várva várt csapadék. Dél-Afrikában azóta több alkalommal jelentős mennyiségű eső hullott. Ez pedig azzal járt, hogy a már-már kiszáradt víztározók gyorsan újra töltődni kezdtek. A fokvárosi vízügyi hatóság szerint a város ivóvizét adó legnagyobb tározók telítettsége július közepére már elérte teljes kapacitásuk 55%-át.

Februárban a közelben fekvő legnagyobb tározó, a Fokváros vízellátásának majdnem felét adó Theewaterskloof szerepelt két Sentinel-1 radaros műholdképünkön. A radaros amplitúdóképeken a sima – a műholdról oldalirányban lebocsátott impulzusokat másfelé visszaverő – vízfelületek sötét foltokként jelennek meg. Most is két Sentinel-1 radarképet hasonlíthatunk össze a csúszka mozgatásával. Jól kivehető, hogy februárban, még mielőtt véget ért volna a hosszan tartó szárazság, a kép közepén látható tározóban lényegesen kisebb volt a vízfelület, mint mostanában. A második műholdkép nemrég, július 13-án készült.

A Sentinel-1 hamis színezésű képei kiemelik a vízfelület változását. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Ami a Theewaterskloof telítettségét illeti, a minimumot január végén 13%-kal érte el, de júliusra ismét 40% fölé tornászta magát. Fokváros (egyelőre?) megmenekült a kiszáradástól. A hatóságok szerint a katasztrófa elkerülésében – a végül kedvezőre fordult időjárás mellett – szerepet játszott, hogy a lakosság a felhívásokat követve víztakarékosságba kezdett, valamint korszerűsítéseket hajtottak végre a vízvezeték-hálózaton. A városban egyelőre még óvatosak, így fenntartanak egyes korlátozásokat, amíg a tározók el nem érik teljes kapacitásuk 85%-át.

Kapcsolódó linkek:

Tengeri kerítés

Posted on Leave a comment

Izrael déli részén, a Gázai övezet határán, a határ mintegy meghosszabbításaként a Földközi-tenger vizébe nyúló tengeri akadály építésébe kezdtek május végén. Az izraeliek szokatlan lépésének célja, hogy megvédjék az ország területét a radikális palesztin Hamász szervezet tenger felől érkező esetleges támadásaitól. (Emellett természetesen a szárazföldi határvonal megerősítésén is dolgoznak.)

Az alább két, a csúszka mozgatásával könnyen összehasonlítható, a valóshoz közeli színeket mutató műholdkép a Copernicus program Sentinel-2 holdjaitól származik. Készítésük között majdnem pontosan egy év telt el. Míg tavaly nyáron még semmi nyoma nem volt az építkezésnek, az idén augusztus 4-ei állapotot mutató kép alapján „kinőtt” a partról egy kb. 100 m hosszú nyúlvány.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017-2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A hírek szerint a gát építése az év végére befejeződik. A műholdképeken jobbra fent Zikim település látható, tengerpartjának déli részén folyik az építkezés, ahová nehéz tehergépjárművekkel szállítják tonnaszám a követ. A gátat szögesdrót kerítés és érzékelők rendszere egészíti ki.

A tengeri védőgát építése Zikim mellett, augusztus 5-én. (Kép: Izraeli Védelmi Minisztérium)

Kapcsolódó link:

Egy év egy jéghegy életében

Posted on Leave a comment

Tavaly nyár közepén szakadt le az Antarktiszi-félsziget Larsen C jelű selfjegéről az a hatalmas jéghegy, amelyet a megelőző hónapokban már intenzíven figyeltek műholdas távérzékelési eszközökkel. Az egyre nagyobbra növő repedés végül 2017. július 12-én vezetett a jéghegy leválásához, amely azután az A-68 jelölést kapta.

Az A-68 utóélete az elmúlt bő egy évben egyelőre nem bizonyult olyan drámainak, mint a leszakadásához vezető viszonylag gyors folyamat. A jéghegy elég hamar két darabra tört, a nagyobbik az A-68A, a kisebbik az A-68B jelű. Az előbbi északon szinte egyáltalán nem, a déli vége felé is csak kb. 80 km-re távolodott el a stabil selfjég szélétől. (Ez nem a part vonala, hanem a partról a tenger fölé benyúló, a vízen lebegő, de a szárazföldi jéggel egy tömböt képező jégtömeg pereme.) A kisebb A-68B jéghegy némileg gyorsabban úszik el a Weddell-tengerben, de az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjának képén, amely 2018. július 20-án készült, felül középen még éppen látható. Összehasonlításul egy fél évvel korábban, január 28-én készített Sentinel-1 képet is bemutatunk. A csúszka segítségével váltogathatunk közöttük, érzékeltetve a jéghegy helyzetváltoztatását.

A fél év időkülönbséggel készített Sentinel-1 képeken követhetjük a jéghegyek elmozdulását, fejlődését. A képek extra széles (400 km-es) sávokat feltérképező üzemmódban (Extra Wide Swath Mode, EW) készültek, eredeti felbontásuk 25 × 100 m-es. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az A-68A lassúsága nem meglepő. Tömegét önállósodásakor egybillió (vagyis milliószor millió, 1012) tonnásra becsülték. A Weddell-tengert borító sűrű jég is megnehezítette, hogy az áramlások, az árapály és a szél gyorsan elmozdítsák a hatalmas tömböt. Az északi részen ráadásul a sekélyebb víz és egy jéggel borított sziklakibúvás akadályozza a mozgását. Ami azonban késik, nem múlik. A dagály és az apály ki-be mozgatja a nagy jéghegyet, az északi csúcsáról pedig a parttal való érintkezés miatt további darabok fognak letörni.

Érdekes megfigyelni a friss, júliusi képen, hogy az A-68A délkeleti oldala nem hogy fogyott volna, de még növekedett is. A radarképen ez a rész valamivel sötétebb színben látszik. A jéghegy itt mintegy összegyűjti a haladási irányába eső, az elmúlt télen keletkezett tengerfelszíni jeget. A Déli-sarkvidéken jelenleg még tart a tél. Így a látható fényben nem lehet megfigyelni a Larsen C körüli történéseket sem. Ilyenkor segítenek a radaros mérések, illetve az infravörös tartományban készített műholdképek is, amelyek alapján a kisebb felszínhőmérsékleti különbségek is feltérképezhetők.

Nem lehet megjósolni, meddig marad a Weddell-tengerben az A-68A jéghegy, mikor követi majd gyorsabban távolodó leszakadt darabját, az A-68B-t. Ez utóbbi is osztozik majd a legtöbb antarktiszi eredetű jéghegy sorsában: északi irányba, a Déli-Georgia-sziget és a Déli-Sandwich-szigetek felé sodorják az áramlások, a melegebb vizekben pedig fokozatosan feldarabolódik és elolvad.

Kapcsolódó linkek: