Legalábbis egyelőre, ugyanis a Bosznia-Hercegovina és Horvátország határfolyója, a Száva fölött, Gradiška városa közelében átívelő autópályahídhoz a horvát oldalon egyelőre nem épült meg a csatlakozó útszakasz. A két ország 2018-ban állapodott meg a híd építéséről. A horvát A3-as autópályát a bosnyák A2-essel összekötő szakaszt tehát egyelőre pénzhiány miatt nem tudják még használni, a forgalom továbbra is a Gradiška központjában levő hídon bonyolódik. A Világgazdaság portálon megjelent cikk szerint a bosnyák oldalon már minden kész, a horvátoknál viszont még egy kapavágás sem történt. Az állítás második része némi újságírói túlzás, hiszen ahogyan az alábbi februári Sentinel-2 műholdképen is láthatjuk, a Száva északi (Horvátországhoz tartozó) oldalán is haladtak a földmunkák, „csak” az út és a határállomás épülete nem készült még el.
A 2024-es műholdkép mellé egy ugyancsak hamisszínes, 2017-es Sentinel-2 képet is mellékelünk, a kettő a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható. A színezés a növényzetet pirossal emeli ki, a Száva szalagja sötétkék, a kopár – és az építési munkálatok miatt megbolygatott – felszín pedig szürkés-drapp árnyalatokban mutatkozik. Gradiška a házaival és utcáival a kép jobb oldalán tűnik fel.
(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
Érdekes, hogy bár a hídépítés 2018-ban vált hivatalossá és 2019-ben kezdődött meg, már a 2017 eleji műholdképen is látszanak az előkészítő munkálatok nyomai a boszniai oldalon: a felvezető útszakasz és a későbbi határállomás helye is jól azonosítható.
A fent idézett cikk szerint a horvát fél eredetileg nem tervezett itt sem autópályát, sem hidat. A megállapodás egy afféle „hidat hídért” csereügylet nyomán született. Két évvel ezelőtt mi is beszámoltunk róla egy műholdképek sorozatával illusztrált blogbejegyzésben, hogy megnyitották a Pelješac hidat, amely a dalmát szigetek felett Horvátország északi és déli részét köti össze. Az építés a szarajevói kormány belegyezése nélkül nem kezdődhetett volna el, a feltételek között pedig a Gradiška melletti másik híd létesítése is szerepelt. A Pelješac hídra azért volt szükség, mert az Adriai-tenger partja mentén Horvátországot egy 17 km-es szakaszon Bosznia-Hercegovina kettévágja. Fontossága tehát horvát szempontból stratégiai, hiszen onnantól közúton, a bosnyákok megkerülésével, határátlépés nélkül is el lehet érni közúton a déli tengerparti enklávét, amelynek legnagyobb települése Dubrovnik.
A mostani műholdképünkön szereplő, a Száván 2022 tavaszára megépült, egyelőre talán csak a jövő évig, de még a semmibe vezető, 462 m hosszú, kétszer négysávos autópályahíd költsége közel 20 millió euró volt. Ezt részben európai uniós forrásokból fedeztek, valamint a két ország hitelt vett fel a megvalósítására.
Kapcsolódó linkek:
- Balkáni abszurd: új hidat építettek a semmibe (Világgazdaság)
- Híd Horvátország és Horvátország között (Sentinel blog, 2022. augusztus)