Robbanások az Északi Áramlaton

Az Északi Áramlat egy a Balti-tenger alatt lefektetett földgázvezeték. Rajta az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig jut el az orosz földgáz. Valójában két-két párhuzamos csővezetékről van szó, az első 2011–2012-ben állt üzembe. A második ütem 2021-re épült meg. Az Északi Áramlat idén az orosz–ukrán háború és azt annak nyomán bevezetett gazdasági szankciók miatt került a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Az orosz fél különféle indokokkal korlátozta a gázszállítást. Egy nyár végi blogbejegyzésünkben egy Sentinel-2 műholdkép segítségével azt is bemutattuk, hogy az egyik oroszországi betáplálási ponton hogyan égetik el (fáklyázzák) inkább a fel nem használt földgázt.

Az elmúlt napokban új szintre léptek az Északi Áramlattal kapcsolatos problémák. Minden bizonnyal egy szabotázsakció nyomán robbanások sorozata történt az Északi Áramlat-1 és -2 Svédország és Dánia közelében húzódó szakaszán. A hatásukat szeizmikus érzékelőkkel is kimutatták, először szeptember 25-én éjjel. Állítólag orosz hadihajókat is megfigyeltek ott, ahol később kilyukadt a gázvezeték, de „természetesen” mindenki mást vádol az akcióval. Hogy valójában ki és miért okozott kárt a vezetékekben, az még nem derült ki (ha egyáltalán valaha is ki fog derülni).

Az Északi Áramlat térképe, a hajózási útvonalak jelölésével együtt. (Kép: ESA)

A robbanások idején egyik vezetéken sem folyt gázszállítás, de a csőben levő maradék földgáz feltörését a tengerfelszínen is érzékelni lehetett. A Balti-tengeren megjelent gázömléseket először a dán légierő gépeiről fényképezték le. Azóta műholdak segítségével többet is megtudhattunk az esemény hatásairól. A műholdképekből és mérési adatokból az Európai Űrügynökség (ESA) közölt egy összeállítást.

Mondani sem kell, hogy a jelentős metánömlés környezeti hatásai is számottevő lehet. A metán – amely a vízben részben feloldódik, és később szén-dioxid formájában szabadul fel – nem mérgező ugyan, de a levegőbe jutva növeli a légkör üvegházhatását és erősíti a klíma melegedését. A szén-dioxid után a metán a második legjelentősebb üvegházhatású gáz, amely az emberi tevékenység folytán nagy mennyiségben kerül a légkörbe.

A Balti-tenger felszínét elért buborékok mind optikai, mind radaros földmegfigyelő műholdakkal megfigyelhetők voltak. Az amerikai Planet magáncég nagyfelbontású felvételeket kínáló, rövid visszatérési időt lehetővé tevő kisműholdas flottájának egyik Dove műholdja készítette például az alábbi képet.

Bugyogó metán a Balti-tengeren, szeptember 26-án, a Dániához tartozó Bornholm-szigettől kb. 20 km-re délkeletre. (Kép: Planet Labs PBC)

Abban az időszakban jelentős volt a felhőborítás a Balti-tenger adott térsége felett, ezért az optikai műholdakkal nehéz volt képeket készíteni. De a Pléiades Neo és a Planet Dove holdak megfigyelései alapján 500–700 m átmérőjű bugyborékoló zónákat detektáltak. Napokkal később a kevésbé finom felbontású európai Copernicus Sentinel-2 és amerikai Landsat-8 műholdak már kisebb kiterjedésű foltokat láttak, ahogy a vezetékből kiömlő gáz nyomása lecsökkent.

Két Sentinel-2 kép összehasonlítása. Szeptember 30-án még jól látható a gázömlés helye, október 3-ára már megszűnt a szivárgás (a felhők közül épp kibukkan a hely). (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Ahogy a sima tengerfelszínen zavar keletkezett, megváltoztak a radarvisszaverő tulajdonságai is. Ez tette lehetővé, hogy például az ICEYE cég egyik műholdja fedélzetén repülő apartúraszintézises radarberendezés (Synthetic Aperture Radar, SAR) is képet alkothasson a gázömlés helyszínéről. A radaros módszer nagy előnye, hogy a felhők nem akadályozzák a felszín leképezését.

ICEYE radarkép szeptember 28-áról. Ez a földmegfigyelő műholdflottát üzemeltető első New Space vállalkozás, amely adatbeszállítóként csatlakozott az Európai Unió Copernicus programjához. (Kép: ICEYE 2022)

A Copernicus program saját radaros műholdja, a Sentinel-1A szeptember 24-én repült el a terület fölött és még nem látott semmi zavart a tengerfelszínen Bornholmtól délkeletre.

Végül egy harmadik fajta műholdas mérés alapján azt is meg lehet állapítani, hogy a mennyi metán került a levegőbe és merrefelé terjedt. Ez méréstechnikai okokból a víz fölött és magas földrajzi szélességeken különösen nehéz feladat. Mégsem teljesen lehetetlen, amint azt az alábbi ábra tanúsítja. Az ESA partnere, a GHGSat erre is képes volt. Nagy (25 m-es) felbontásra képes műholdjait úgy programozta, hogy a közeli infravörös tartományban a mérések akkor történjenek, amikor a napsugárzás épp olyan szögben éri a vízfelületet, amikor az érzékelő irányában verődik vissza. A szeptember 30-án végzett méréseken alapuló számítások szerint óránként 79 tonna metán került a levegőbe, ami a GHGSat által eddig detektált legintenzívebb metánkibocsátás egyetlen pontforrásból. A mennyiség különösen nagynak tűnik, ha figyelembe vesszük azt is, hogy akkor már négy nap eltelt a gázömlés kezdete óta, a nyomás pedig időközben csökkent, továbbá ez csak az egyik a négy pont közül, ahol lyukak keletkeztek a csővezetéken.

Megnövekedett metánkoncentráció a légkörben az Északi Áramlat vezeték egyik sérült szakasza fölött szeptember 30-án, a GHGSat adatai alapján. A háttér egy Sentinel-2 műholdkép. (Kép: GHGSat)

Bár az Északi Áramlat vezeték az incidens idején le volt zárva, mégis a becslések szerint összesen 300 ezer tonna metán jutott a légkörbe. Ez több mint kétszerese annak, ami 2015–2016 során több hónapon át egy kaliforniai szivárgás (Aliso Canyon) során felszabadult. Mégis eltörpül a 80 millió tonna mellett, ami a kőolaj- és földgáz-kitermeléshez köthető évente a Földön.

Kapcsolódó linkek: