Hagibis az űrből

Posted on

Sok évtizede ez a tájfun volt a legerősebb, amely Japánt sújtotta. A hatalmas kiterjedésű trópusi viharok mozgásának követésében, valamint elvonulásuk után a hatásuk felmérésében elengedhetetlenek a Föld körül keringő műholdak. Ahogy a klíma változásával várhatóan egyre gyakoribbá válnak az extrém időjárási jelenségek, úgy növekszik a műholdas megfigyelések fontossága is.

Különböző földmegfigyelő műholdak más-más érzékelőkkel vannak felszerelve, így többféle, egymást jól kiegészítő információval szolgálhatnak. A Hagibis október 12-én érte el az Izu-félszigetet, Sizouka (Shizuoka) prefektúra területét. Rekordmennyiségű esőt, a nyomában pedig áradásokat hozott.

A Honsú (Honshu) szigete felé tartó Hagibis tájfun a Csendes-óceán fölött, egy október 10-én készült Sentinel-3 műholdképen. Erőssége egy 5-ös kategóriájú hurrikánéhoz volt hasonló. A trópusi vihar közepe, a „szeme” itt kb. 60 km átmérőjű. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Míg a trópusi vihar még csak közeledőben volt délkeleti irányból, az európai Coprernicus földmegfigyelő program egyik Sentinel-1 műholdja és az Európai Űrügynökség (ESA) SMOS (Soil Moisture and Ocean Salinity) tudományos célú műholdja is meg tudta figyelni, hogy mi történik alatta, az óceán felszínén. Eközben a Copernicus Sentinel-3 műholdpárosának egyike fényképezte a tájfun felhőzetének tetejét.

A Sentinel-1 apertúraszintézis elvén működő radaros berendezésével át lehet látni a felhőzeten. A kétféle polarizációban mért adatok alapján a szakemberek következtetni tudnak a vízfelszín egyenetlenségeire, azokból pedig az ott fújó, a hullámokat felkorbácsoló szél sebességére.

A Sentinel-1 radarmérésekből meghatározott szélsebesség-térkép a Hagibis tájfun október 8-ai állapotát mutatja. A nagy felbontás lehetővé teszi a trópusi vihar szerkezetének részletes felmérését. Ezen a napon a tájfun szemének átmérője a felszínen 20 km volt, a legnagyobb szélsebesség elérte a 60 m/s (216 km/h) értéket, ezt egy 25 km-es sugarú körben mérték. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: IFREMER)

A természeti katasztrófa előtt és közvetlenül utána felvett Sentinel-1 képek összehasonlításával a hurrikánt követő áradások hatása is nagy területen felmérhető. A hatóságok így egy eszközt kapnak az infrastruktúrában és a környezetben keletkezett károk gyors felméréséhez, miközben az optikai műholdfelvételek a felhőborítottság miatt a legtöbbször még nem használhatók.

Sentinel-1 adatok alapján készült az elárasztott területeket piros színezéssel kiemelő térkép október 12-én, Szendai (Sendai) és Isinomaki (Ishinomaki) körzetében. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Az épp egy évtizede, 2019. november 2-án indított SMOS eredetileg a talaj felső rétege nedvességtartalmának és az óceánfelszíni víz sótartalmának mérésére készült. Időközben a fedélzetén elhelyezett újszerű, interferometrikus elven működő mikrohullámú sugárzásmérő (Microwave Imaging Radiometer using Aperture Synthesis, MIRAS) adatainak egyéb hasznos alkalmazásokat is találtak. Ezek egyike a tengerfelszínen a szél sebességének mérése, például a trópusi ciklonok alatt. A mérés elve egyszerűen fogalmazva az, hogy a szél által felkorbácsolt hullámok megváltoztatják a módját, ahogyan az a műhold irányába visszaveri a mikrohullámú sugárzást. Míg a Sentinel-1 műholdak viszonylag kis kiterjedésű területekről tudnak nagy térbeli felbontású adatokkal szolgálni, addig a SMOS kevésbé éles, viszont nagyobb lefedettségi területű szélsebesség-térképek elkészítését teszi lehetővé. A két típusú adat így jól kiegészíti egymást.

SMOS adatokból készült szélsebességi térkép az Indiai- és a Csendes-óceán egyes területeiről, október 11-én. A képen a legnagyobbs sebességeket jelölő piros színű folt a Hagibis tájfun helye. (Kép: ESA)

Kapcsolódó linkek: