Ismeretterjesztés

  • Árvizek Észak-Olaszországban

    Az elmúlt időszak heves esőzései nyomában Olaszország északi részén több helyen is kiöntöttek a folyók a medrükből. A leginkább érintett Alessandria megyében és másutt több száz embert kellett kitelepíteni otthonából.

    Az apertúraszintézis elvén végzett műholdas radarmérések nagy előnye, hogy felhős, borult időben, sőt akár éjszaka is alkalmasak a földfelszín leképezésére. Ráadásul a nyílt vízfelület egészen másképp mutatkozik a radaros amplitúdóképeken, mint a száraz területek. Ezen alapul a Copernicus program Sentinel-1 műholdjaitól származó mérések alapján elkészített alábbi látványos kép is, amely a Pó völgyében szemlélteti az elárasztott területeket. Az ugyanarról a területről 12 nap különbséggel, november 13-án és 25-én készített radarképeket úgy színezték, hogy a különbség, vagyis az elöntés mértéke pirossal jelenjen meg.

    (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A képen a Pónak és mellékfolyóinak a szalagja fekete színű, az épületeik miatt erős radarvisszhangot produkáló települések – felül középen a legnagyobb Milánó – pedig fehérek.

    A földcsuszamlások veszélye miatt utakat zártak le. Liguria tartomány északi részén, Savona közelében az A6-os autópálya egyik hídja egy 30 m-es szakaszon összeomlott. Ebben a hónapban Velence is sokat szerepelt a híradásokban, a rekordmagasságba emelkedő víz ugyanis számos épületet elöntött. Velencében az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb áradásáról beszélnek.

    Kapcsolódó linkek:

  • Bougainville

    A címben megnevezett sziget a Csendes-óceánban fekszik, területe több mint 9300 km2, lakosainak száma meghaladja a 200 ezret. Jelenleg önálló tartományként még Pápua Új-Guinea része, de a napokban azzal került be a hírekbe, hogy két héten át tartó népszavazáson döntenek a sziget lakói a függetlenedésről.

    A sziget a nevét Louis Antoine de Bougainville (1729–1811) francia admirálisról és felfedezőről kapta. Ő volt az első francia, aki körbehajózta a Földet. Az elmúlt évszázadokban, egészen mostanáig a Bougainville-sziget történelme meglehetősen viharos volt. 1886-tól Németország gyarmata volt. Az első világháború során, 1914-ben Ausztrália, a második világháborúban Japán foglalta el, majd többször gazdát cserélt. 1946-tól megint Ausztráliához tartozott, majd 1975-ben Pápua Új-Guinea része lett.

    A földrajzi (és nem közigazgatási) értelemben a Salamon-szigetekhez tartozó Bougainville-t, a szigetcsoport legészakibb és legnagyobb tagját az európai Copernicus földmegfigyelési program egyik Sentinel-3 műholdjának idén március 3-án készült, a valóshoz közeli színeket visszaadó képén mutatjuk be. A sziget (és a kép) közepe táján kivehető az aktív Bagana vulkánból kiinduló, délkeleti irányban hosszan elnyúló füstfelhő is. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A szigeten levő réz- és aranykincs kiaknázására az 1980-as évektől jelentős természetkárosítással, a helyi lakosság kizsákmányolásával járó külszíni bányászat kezdődött. 1989-ben aztán fegyveres felkelés tört ki, aminek nyomán bezárták a világ egyik legnagyobb arany- és rézbányáját a szigeten. A jelenleg sem működő Panguna külszíni bánya által okozott tájsebet láthatjuk az alábbi, márciusban készült, hamis színezést alkalmazó Sentinel-2 műholdképen.

    A ritkán adódó (majdnem) felhőmentes körülmények között, 2019. március 4-én készült Sentinel-2 műholdkép a Panguna bányáról és környékéről. A bánya a sziget déli részén fekszik, kiterjedése kelet–nyugati irányban mintegy 5 km. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A becslések szerint az itt kibányászható arany és réz értéke mai áron 58 milliárd dollár lehet. Ha a népszavazás eredményeként a sziget függetlenedik Pápua Új-Guineától, várható, hogy az új kormányzat – új jogi és gazdasági alapokra helyezve – ismét engedélyezi a bányászatot. A Panguna bánya újranyitása mindenesetre több milliárd dolláros befektetést igényel majd.

    Kapcsolódó linkek:

  • Puskás Aréna

    November 15-én Magyarország és Uruguay labdarúgó-válogatottjai telt ház előtt játszották a nyitómérkőzést Budapesten, az újjáépített Puskás Ferenc Stadionban. (A vendégcsapat 2–1 arányban nyert.) A létesítmény Magyarország legnagyobb, több mint 67 ezer fős befogadóképességű sportlétesítménye. Mint ilyen, természetesen jól látszik a Sentiel-2 földmegfigyelő műholdak képein is. Ezért a stadionavató alkalmával megkerestük az átadást megelőző utolsó, felhőmentes körülmények között, november 11-én készült Sentinel-2 műholdképet, közepén a Puskás Arénával.

    Első összehasonlításunkhoz a másik műholdkép majdnem napra pontosan három évvel korábbról, 2016. november 9-éről származik. Ekkor már nem állt a régi, 1953-ban átadott stadion, 2002 előtti eredeti nevén a Népstadion. Az építmény bontását ugyanis 2016 februárjában kezdték meg és már a nyárra végeztek is vele.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Mivel az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának első tagja, az A jelű már 2015 júniusában pályára állt, így szerencsére még éppen „elcsíphetjük” a korabeli képein a régi Puskás Ferenc Stadiont. Alább a második képpáron a csúszka elmozdításával összevethetjük a 2015. novemberi állapotot a négy évvel később elkészült új stadionról készült műholdképpel.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Mindegyik itt bemutatott Sentinel-2 kép hamis színezéssel készült, pirossal az élő növényzet tűnik fel. A 2015-ös képen szinte világít a gyepszőnyeg a régi stadion közepén. Szintén zöld – avagy a színezés miatt itt látszólag piros – terület a Városligetnek a képek bal felső részére belógó sarka. A stadiontól déli-délnyugati irányban (a képek bal alsó negyedében) a Keleti pályaudvar területe és vágányai láthatók. A másik oldalon, a stadiontól keletre, a képek jobb oldalán pedig a legfeltűnőbb építmény egy babszemre hasonlító alakjával a Papp László Budapest Sportaréna, amelynek a tetőszerkezetén megcsillan a késő délelőtti napfény a műholdképek készítésének idején.

    Végül az alábbi animáción nyomon követhetjük a bontás és az építkezés folyamatát, négy éven át, évente egyszer, mindig késő ősszel (októberben vagy novemberben) készített felhőmentes Sentinel-2 műholdképek segítségével.

    A Puskás Stadion átalakulása Sentinel-2 műholdképeken, 2015-től 2019-ig. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

     

    Kapcsolódó link:

  • Illegális hajóbontók és a Copernicus

    Nagyfelbontású optikai és radaros műholdképek segítségével a nyomába lehet eredni azoknak a kiszuperált tengeri hajóknak, amelyek már befejezték pályafutásukat, de nem a „hivatalos” műhelyekben szedik szét őket. Ilyen nyomozással is foglalkozik az európai Copernicus program tengeri felderítésért felelős szolgálata (Copernicus Maritime Surveillance, CMS). Ez egyébként egyike a Copernicus néhány olyan szolgáltatásának, amelynek az adatai nem nyilvánosan hozzáférhetők, csak a tagállamok arra feljogosított hatóságai használhatják.

    Az elhasznált hajók anyaga általában újrahasznosítható, a szerkezetek teljes vagy részleges szétbontásával. Eközben azonban szigorú előírások vonatkoznak a környezetre veszélyt jelentő, mérgező, az emberi egészségre és a környezetre potenciálisan káros anyagok kezelésére – legalábbis Európában. A bontásra ítélt hajók veszélyes hulladéknak számítanak. A hajók újrahasznosítása az egyik legveszélyesebb munkának számít, ezért különös biztonsági és munkavédelmi óvintézkedéseket igényel. Az Európai Unió vonatkozó jogszabályai szerint a tagállamok zászlói alatt közlekedő hajók forgalomból való kivonása után kötelező azokat egy hivatalos listán szereplő bontóhelyre vinni. Ugyanolyan szabályozás vonatkozik a nem európai tulajdonú, de utolsó útjukra európai kikötőből induló, vagy ott megforduló hajókra is. A hulladék nem exportálható az OECD-n kívüli országokba.

    Egy Hamburgból induló hajó útvonala, amint elhagyja az európai vizeket. (Kép: European Maritime Safety Agency)

    Mivel azonban a legális hajóbontás nem olcsó mulatság, nem egy üzemeltető igyekszik megkerülni a szabályokat. Az egyes fejlődő országokban a kevésbé szigorú – vagy épp nem létező – környezeti és munkaügyi szabályok, az olcsó munkaerő csábítóvá teszi a kiszolgált hajóktól való megszabadulást. A hajókat általában partra futtatják, majd megkezdődik a bontásuk.

    A jogszabályok megsértésének felderítésére, a környezeti károk elkerülésére a német vízi rendészet a CMS adatait is felhasználja. 2018 októberében az Interpol szervezésében folyt a „30 nap a tengeren” elnevezésű, a környezettel kapcsolatos bűncselekmények felderítésére koncentráló akció. Ez idő alatt műholdképek segítségével megfigyelték azokat a helyszíneket, ahová a gyanú szerint előszeretettel visznek Európából hajókat illegális szétbontásra. Emellett követték olyan hajóknak a tengeri útját, amelyekről feltételezték, hogy ilyen sorsra juthatnak.

    A két hét időkülönbséggel készült műholdfelvételeken jól látható, hogy a hajógyárban hogyan változik a helyzet. (Kép: European Space Imaging / Digital Globe, A Maxar Company)

    Az akcióban a műholdas adatok felhasználása sikeres volt. Világossá vált, hogy ez a fajta környezeti bűncselekmény sajnos tényleg gyakori, az illegális hajóbontók országaiban súlyos ökológiai és egészségügyi problémákat okoz.

    A tengeri háttér előtt feltűnően mutatkoznak a hajók az apertúraszintézises módszerrel készül műholdas radarképeken. (Kép: EMSA / módosított RADARSAT-2 adatok)

    Kapcsolódó linkek:

  • Bozóttüzek Kelet-Ausztráliában

    Még csak közeledik a nyár Ausztráliában, de már most az ország történetének leghevesebb bozóttüzei pusztítanak az ország keleti részén. A tűz terjedésének kedvez a száraz és forró időjárás (a 35 °C körüli hőmérséklet), valamint az erős szél is. Így a természeti csapás gyors megfékezésére a tűzoltók erőfeszítései ellenére kevés az esély.

    Ausztrália keleti partvidékéről, a Sydneytől néhány száz km-re északra fekvő területről, Új-Dél-Wales államból két Copernicus Sentinel műholdfelvételt mutatunk. Az első az egyik Sentinel-3 műholddal készült, november 8-án. A valódihoz közeli színeket visszaadó változaton is jól látható, hogy a bozóttüzek füstjét a szél a Csendes-óceán fölé fújja, ahol több mint száz kilométeren át látható. A csúszka elmozdításával előbukkanó változaton a hamis színezés még jobban elkülöníti a füstöt az óceán fölötti felhőktől.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A másik, nagyobb felbontású, de kisebb területet mutató Sentinel-2 műholdkép egy nappal korábban, november 7-én készült. A növényzetet pirossal, a vizeket sötétkékkel kiemelő hamis színezés mellett összehasonlításul egy olyan változat látható, amely – a tűz erős infravörös sugárzásának köszönhetően – sárgával kiemeli az aktív tűzfészkek helyét.

    Új-Dél-Wales mintegy 120 km hosszú partszakasza mentén számos bozóttűz ég. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A hírek szerint november 9-én reggel nem kevesebb mint 72 bozóttűz volt aktív. Közülük 18-at még nem tudtak megfékezni, 6 veszélyeztetett lakott területeket. Van olyan település, amelyik teljesen leégett. A tüzek az északabbra fekvő Queensland államot sem kímélik.

    Kapcsolódó linkek:

  • Hagibis az űrből

    Sok évtizede ez a tájfun volt a legerősebb, amely Japánt sújtotta. A hatalmas kiterjedésű trópusi viharok mozgásának követésében, valamint elvonulásuk után a hatásuk felmérésében elengedhetetlenek a Föld körül keringő műholdak. Ahogy a klíma változásával várhatóan egyre gyakoribbá válnak az extrém időjárási jelenségek, úgy növekszik a műholdas megfigyelések fontossága is.

    Különböző földmegfigyelő műholdak más-más érzékelőkkel vannak felszerelve, így többféle, egymást jól kiegészítő információval szolgálhatnak. A Hagibis október 12-én érte el az Izu-félszigetet, Sizouka (Shizuoka) prefektúra területét. Rekordmennyiségű esőt, a nyomában pedig áradásokat hozott.

    A Honsú (Honshu) szigete felé tartó Hagibis tájfun a Csendes-óceán fölött, egy október 10-én készült Sentinel-3 műholdképen. Erőssége egy 5-ös kategóriájú hurrikánéhoz volt hasonló. A trópusi vihar közepe, a „szeme” itt kb. 60 km átmérőjű. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Míg a trópusi vihar még csak közeledőben volt délkeleti irányból, az európai Coprernicus földmegfigyelő program egyik Sentinel-1 műholdja és az Európai Űrügynökség (ESA) SMOS (Soil Moisture and Ocean Salinity) tudományos célú műholdja is meg tudta figyelni, hogy mi történik alatta, az óceán felszínén. Eközben a Copernicus Sentinel-3 műholdpárosának egyike fényképezte a tájfun felhőzetének tetejét.

    A Sentinel-1 apertúraszintézis elvén működő radaros berendezésével át lehet látni a felhőzeten. A kétféle polarizációban mért adatok alapján a szakemberek következtetni tudnak a vízfelszín egyenetlenségeire, azokból pedig az ott fújó, a hullámokat felkorbácsoló szél sebességére.

    A Sentinel-1 radarmérésekből meghatározott szélsebesség-térkép a Hagibis tájfun október 8-ai állapotát mutatja. A nagy felbontás lehetővé teszi a trópusi vihar szerkezetének részletes felmérését. Ezen a napon a tájfun szemének átmérője a felszínen 20 km volt, a legnagyobb szélsebesség elérte a 60 m/s (216 km/h) értéket, ezt egy 25 km-es sugarú körben mérték. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: IFREMER)

    A természeti katasztrófa előtt és közvetlenül utána felvett Sentinel-1 képek összehasonlításával a hurrikánt követő áradások hatása is nagy területen felmérhető. A hatóságok így egy eszközt kapnak az infrastruktúrában és a környezetben keletkezett károk gyors felméréséhez, miközben az optikai műholdfelvételek a felhőborítottság miatt a legtöbbször még nem használhatók.

    Sentinel-1 adatok alapján készült az elárasztott területeket piros színezéssel kiemelő térkép október 12-én, Szendai (Sendai) és Isinomaki (Ishinomaki) körzetében. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Az épp egy évtizede, 2019. november 2-án indított SMOS eredetileg a talaj felső rétege nedvességtartalmának és az óceánfelszíni víz sótartalmának mérésére készült. Időközben a fedélzetén elhelyezett újszerű, interferometrikus elven működő mikrohullámú sugárzásmérő (Microwave Imaging Radiometer using Aperture Synthesis, MIRAS) adatainak egyéb hasznos alkalmazásokat is találtak. Ezek egyike a tengerfelszínen a szél sebességének mérése, például a trópusi ciklonok alatt. A mérés elve egyszerűen fogalmazva az, hogy a szél által felkorbácsolt hullámok megváltoztatják a módját, ahogyan az a műhold irányába visszaveri a mikrohullámú sugárzást. Míg a Sentinel-1 műholdak viszonylag kis kiterjedésű területekről tudnak nagy térbeli felbontású adatokkal szolgálni, addig a SMOS kevésbé éles, viszont nagyobb lefedettségi területű szélsebesség-térképek elkészítését teszi lehetővé. A két típusú adat így jól kiegészíti egymást.

    SMOS adatokból készült szélsebességi térkép az Indiai- és a Csendes-óceán egyes területeiről, október 11-én. A képen a legnagyobbs sebességeket jelölő piros színű folt a Hagibis tájfun helye. (Kép: ESA)

    Kapcsolódó linkek:

  • Füstben fuldokló Delhi

    Az indiai fővárosban és környékén akkora a levegő szennyezettsége, hogy a hatóságok közegészségügyi vészhelyzetet rendeltek el. Ötmillió védőmaszkot osztottak ki az iskolákban a diákoknak, illetve az iskolák ideiglenes bezárásáról döntöttek. A levegőben lebegő apró aeroszoloktól származó szennyezettség mértéke helyenként több mint 20-szor akkora, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megjelölt egészségügyi határérték.

    Egy sor intézkedést vezettek be Delhiben és két szomszédos államban, hogy javítsanak a helyzeten. Leálltak az építkezések, betiltották a tűzijátékokat. Hétfőtől az adott napokon csak a páros, illetve páratlan rendszámú autók közlekedhetnek. Több munkahelyre nem kell bemenni, hogy a dolgozók ne tegyék ki magukat a hatalmas szmognak.

    A sűrű füstköd az űrből készült műholdfelvételeken is nyomot hagy. Alább egy tegnap (november 1-jén, pénteken) készült Sentinel-2 műholdképet mutatunk be, összehasonlítva az épp egy évvel korábban, 2018 novemberének első napján készített képpel. A Copernicus program optikai távérzékelő űreszközei a látható és infravörös színkép egyes sávjaiban készítenek felvételeket, ezekből hamis színezéssel készültek az alábbi képek Delhiről.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018–2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    A képek jobb oldalán látszik a várost nagyjából észak-déli irányban átszelő Jamuna folyó. Alul középtájt feltűnő az Indira Gandhi nevét viselő nemzetközi repülőtér. Míg a 2018-as műholdképen számos finomabb részlet – például az utak hálózata – jól megfigyelhető, a 2019-es képet a szmog uralja. Pedig a füstköd minden év vége felé megjelenik Delhiben és környékén, idén csak a mértéke kiugró. A mérések szerint a szálló por (PM2.5, azaz a 2,5 μm-nél kisebb szemcsék) koncentrációja eléri az 533 μg/m3 értéket (a WHO ajánlása 24 óra átlagában maximum 25 μg/m3). Ezek a méretű szemcsék belélegezve már mélyre jutnak a légutakba, egészen a tüdőig, ahonnan nem vagy nehezen ürülnek ki. A füst elsősorban a környező mezőgazdasági táblákon folytatott tarlóégetés számlájára írható. A becslések szerint minden évben kétmillió gazdálkodó mintegy 80 ezer km2-nyi területen összesen 23 millió tonna növényi maradványt füstöl el az indiai főváros környékén.

    A sűrű szmog miatt kétségeket vetett fel az India és Banglades válogatottjai közötti hétvégi krikettmérkőzés is. Egy hasonlóan szennyezett levegőben 2017-ben rendezett meccs alkalmával a Srí Lanka-i vendégjátékosok némelyike hányt is a pályán. A bangladesiek edzője szerint azonban lejátsszák a mérkőzést, a viszkető szemek és a kaparó torkok ellenére – elvégre náluk sem szokatlan a légszennyezés…

    Kapcsolódó linkek:

  • Szárazság Nyugat-Európában

    Két egymást követő évben, 2018-ban és 2019-ben is a tavasz vége és a nyár különösen száraznak bizonyult Európa nyugati felén. A jelenséget összességében a csapadékhiány, a magas hőmérséklet, és ezzel összefüggésben a jelentős párolgás okozta. A Copernicus programnak a Föld szárazföldi felszínét figyelő szolgáltatása (Copernicus Global Land Service, CGLS) műholdas adatok és meteorológiai modellszámítások bevonásával 300 m-es felbontású térképeket készített a szárazság területi eloszlásának ábrázolására, az idei és a tavalyi év körülményeinek összehasonlítására.

    2018-ban a talaj felső rétegének a nedvességtartalma különösen kontinensünk északnyugati részén (Belgiumban, Hollandiában, Dél-Angliában) volt alacsony. Augusztusra aztán a helyzet már Németországban is súlyosra változott. A 2019-es szárazság elsősorban Franciaország és Spanyolország egyes vidékeit, valamint Szardínia szigetét érintette. Ez jól követhető az alábbi térképeken, amelyeken az élő növényzet mennyiségére utaló levélfelületi index (Leaf Area Index, LAI) látható. A sorok áprilistól augusztusig havonta mutatják a helyzetet. A bal oldali és középső oszlopokban rendre 2018 és 2019 adatai láthatók, a jobb oldalon pedig a 2019-es és 2018-as indexek különbsége.

    A levélfelületi index 2018-as és 2019-es térképei Nyugat-Európáról havi bontásban, valamint a két év összehasonlítása. (Kép: CGLS)

    Az Európára a közeljövőben leselkedő egyik legnagyobb környezeti veszélynek tűnik az extrém száraz időszakok hosszának és gyakoriságának a növekedése.

    Kapcsolódó linkek:

  • Nagy vizek találkozása

    A Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdja segítségével Brazíliába, az Amazonashoz látogatunk. Felülről, még a „madártávlatnál” is magasabbról figyelhetjük meg két folyó, a Rio Negro és az Amazonas fő ága, a Solimões egyesülését, amelyek innentől együtt folytatják útjukat a kontinensen át, az Atlanti-óceán felé.

    A nyugati irányból érkező két folyót könnyű megkülönböztetni. Ahogy a neve is sugallja, az északabbra (felül) látható Rio Negro vize szinte fekete. Ez a Föld legnagyobb fekete vizű folyója, Kolumbiában ered és 2300 km hosszú. Sötét színét elbomlott és a vízben feloldódott levelek, növényi maradványok adják. Hozzá képest éles kontrasztot jelent a Solimões, amelynek barna színe a víz által szállított hordaléktól származik. Eddig a pontig a folyó hossza mintegy 1600 km.

    Az Amazonas legnagyobb mellékfolyója, a sötét vizű Rio Negro torkolatáról 2018. február 7-én készített, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdkép. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A két folyó a vizeik eltérő hőmérsékletéből, sűrűségéből, folyási sebességéből adódóan a torkolat után valójában egy darabig még „egymás mellett” hömpölyög tovább a közös mederben. Teljes keveredésük csak a torkolattól néhány kilométerrel lejjebb következik be. A műholdkép alábbi kinagyított részletén megfigyelhetjük a fekete és az iszapbarna víz határán, a felszínen létrejövő összetett áramlási mintázatokat.

    Az Amazonas-medence legnagyobb városa, Manaus is itt található: a Rio Negrótól északra, a folyó bal partján épült. Habár az óceántól 1500 km (!) választja el, jelentős a kikötője. A várostól északkeletre fekszik az Adolfo Ducke botanikusról elnevezett természetvédelmi terület. A város szomszédságában különösen feltűnő, szinte tökéletes négyzet alakú zöld területén a környezet védelmével, a biodiverzitás megőrzésével összefüggő kutatásokat is végeznek.

    A Rio Negro és a Solimões összefolyásáról készült Sentinel-2 műholdkép az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatának egyik szeptemberi epizódjában. (Forrás: ESA)

    Kapcsolódó linkek:

  • Alsó-Kalifornia

    Mexikónak az Egyesült Államokkal határos, északnyugati fekvésű tagállama (spanyolul Baja California) a Kaliforniai-félsziget északi felét foglalja el. Nyugaton a Csendes-óceán, keleten a Kaliforniai-öböl vize mossa a partjait. Most egy különleges, három időpontban készült Sentinel-1 radaros felvételekből összeállított színes kép segítségével látogatunk el ide, közvetlenül az amerikai határtól délre. Alsó-Kalifornia fővárosa, Mexicali a bal felső sarokban látható.

    A hamis színezésű kép elkészítéséhez idén április 30-án (vörös), május 12-én (zöld) és június 17-én (kék) készült Sentinel-1 amplitúdóképeket kombináltak. Így a fehér színnel látható alakzatok ebben az időszakban állandó radarvisszhangot produkáltak, míg az ettől eltérő színek kiemelik a változásokat. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA)

    A keleti oldalon, a kép jobb oldalán a szomszédos Sonora állammal alkotott határ vonalát is kijelölő Colorado folyó jól felismerhető. Körülötte a színpompás foltok mezőgazdasági táblák. A Colorado több mint 2300 km hosszan kanyarog Észak-Amerikában, a Sziklás-hegységben ered, és áthalad a híres Grand Canyonon, mielőtt Mexikó területére lép, és végül a Kaliforniai-öbölbe torkollik. A folyó természetes deltája valaha nagy területet foglalt el, a víz által ide szállított, magas tápanyagtartalmú hordaléknak köszönhetően pedig gazdag növény- és állatvilágnak adott otthont. Manapság a számos megépült duzzasztógát és tározó, a vízerőművek, az ivóvíz és öntözővíz kivétele miatt a hordalék, sőt sokszor még a víz sem nagyon jut már el a tengerig.

    Az Alsó-Kalifornia egy részét ábrázoló színezett Sentinel-1 radarkép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatának egyik szeptemberi epizódjában. (Forrás: ESA)

    Kapcsolódó linkek: