Repcevirágzás

Posted on

Április 24–26. között a Sentinel blog is bemutatkozott egy poszteren a Magyar Űrkutatási Fórum 2019 konferencia résztvevőinek. A Sopron felé vezető út mentén lehetetlen volt nem észrevenni a hatalmas táblákban éppen virágzó repcét. A feltűnő sárga virágú szántóföldi növényt a Központi Statisztikai Hivatal 2018-as adatai szerint hazánkban a búza, a kukorica és a napraforgó után a negyedik legnagyobb területen vetik. A repce vetésterülete az utóbbi években dinamikusan növekszik, 2018-ban több mint 60%-kal meghaladta a 2012–2016 közötti évek átlagát.

A repce sokoldalúan hasznosítható olajos, nagy fehérjetartalmú növény. Egy hektáron termelt repcéből 2000 liter finom repceolaj préselhető ki. Az olaj előállítása után visszamaradt repcedara szarvasmarhák és sertések takarmányaként hasznosul. A virágzó repceföldek – amiket az alábbi Sentinel-2 műholdképen is láthatunk majd – a méhek számára is táplálékul szolgálnak. A termőterület növekedése mégsem ezekre az okokra, hanem inkább a környezetbarát üzemanyagnak számító biodízel előállítására vezethető vissza. A becslések szerint 1 hektáron termelt repcéből személygépkocsival 30 ezer km megtételére alkalmas bioüzemanyag gyártható. 2018-ban Magyarországon több mint 340 ezer hektáron vetettek repcét.

Az idén áprilisi, a valódi színeket visszaadó Sentinel-2 műholdképek segítségével tehát Győr-Moson-Sopron megyébe látogatunk. Középtől kicsit balra a legnagyobb település Nagylózs. A jobb felső sarokban Fertőszentmiklós, balra alul Sopronkövesd egy-egy részlete is látható. Az egy hónapon belül, április 1-jén és 28-án készült képek a csúszka mozgatásával könnyedén összehasonlíthatók. Így a sárgászölddé vált táblákon mindjárt feltűnik, hogy a hónap végére kivirágzott a repce.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A képek tetején halad át a Győrből Sopronba vezető 85-ös számú főút. Ettől délre, a kép közepén azonban sokkal feltűnőbb egy világos sáv, ez az M85-ös autóút most épülő szakasza. A kép keleti és nyugati szélén egy-egy készülő csomópont is jól kivehető. Az építkezés jelentősen átalakítja a táj képét. Ezt egy másik, egy két évvel ezelőtti Sentinel-2 műholdképpel való összehasonlítás szemlélteti. Az útépítésnek 2017 tavaszán még nem volt látható nyoma.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017, 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó link: