Vizet akarunk!

Román nyelven: vrem apă. Ezt a szöveget „írták fel” munkagépeikkel, csupa nagybetűvel a száraz tarlóra a dobrudzsai gazdák – számolt be róla a Transindex.ro hírportál. Két Konstanca megyei település, Comana és Negru Vodă termelői így üzentek az Mezőgazdasági Minisztériumnak, hogy felhívják a figyelmet a szárazság mértékére és sürgős segítséget kérjenek. Az akcióról videó is készült: […]

Kiszáradó tó Kelet-Németországban

„Az évek óta visszatérő nyári hőhullámok és a minimális csapadék miatt Németország keleti részének tóvidékén kiszáradnak a tavak, ami pusztulást jelent a vizek állat- és növényvilágának és kárt a helyi lakosoknak” – számolt be róla a minap a sajtó az MTI híre alapján. A példában a Brandenburg tartományban, Berlintől délkeletre fekvő 218 hektáros Seddini-tó (Seddiner […]

Pojang-tó: egyszer tele, máskor szinte üres

Néhány évvel ezelőtt, 2016 őszén azt olvashattuk, hogy Kína (egykor volt) legnagyobb édesvízi tava jórészt kiszáradt. A Pojang-tó (Poyang) fénykorában több mint 3200 km2-es vízfelülettel rendelkezett – sőt az időszámításunk szerinti 7-9. században, a Tang-dinasztia, a kínai civilizáció egyik aranykora idején 6000 km2-es lehetett. A víz mennyisége a száraz és az esős évszakok váltakozása nyomán […]

105,8 fok

Június 20-ától ez a legnagyobb hőmérsékleti különbség, amelyet a Föld egy helyén mértek a valaha volt leghidegebb és legmelegebb napon (természetesen mióta megbízható meteorológiai adatokat jegyeznek fel). A helyszín pedig Verhojanszk, egy szibériai (jakutföldi) település. A Jana folyó mentén fekvő városka a kemény teleiről nevezetes, hiszen itt mérték az északi félteke legalacsonyabb hőmérsékletét: –67,8 Celsius-fokot. […]

Morotva eltűnőben

A közelmúltban közölt helyszíni riportot a Válasz Online az Észak-Alföldről. A téma a klíma változásával kapcsolatban a területen egyre inkább tapasztalható szárazság. A változások egyik jele, hogy a korábban álladónak számító víztestek közül egyiknek-másiknak a medrében mostanra a víz helyett jobbára növényzetet találunk. Így elképzelhető, hogy lassan meg kell barátkoznunk az időszakos víztest fogalmával, amely […]

Szántók, sivatag és bűzös mocsár – egy műholdképen

Az alábbi hamis színezésű – a növényzetet a közeli infravörös hullámhosszon készült felvétel segítségével pirossal kiemelő – Sentinel-2 műholdkép Ukrajna déli részéről készült, még tavaly nyáron, egészen pontosan 2019. június 26-án. Az ország éghajlatának és termékeny földjeinek köszönhetően a gazdaság jelentős ágazata a szántóföldi növénytermesztés. Ukrajnában az őszi búza, a tavaszi árpa és a kukorica […]

Leégett nádas Konyárnál

Ahogy tavaly év elején, úgy idén is megtette a hatását a hosszan tartó csapadékmentes időjárás. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága közlése szerint április 5-én délelőtt kigyulladt Hajdú-Bihar megyében a Hosszúpályi és Konyár határában fekvő Kis-Fehér-tó nevű mocsár nádasa. A tűz – amelyet a tűzoltók sem tudtak megfékezni, csak a a továbbterjedését megakadályozni – 60 hektárnyi […]

Talajnedvesség és Copernicus

A talaj nedvességtartalma az egyik igen fontos, a klímát jellemző változó. Emellett alapvető hatással van a mezőgazdasági termelésre, segítségével követhetők az aszályos vagy akár belvizes időszakok, de következtetni lehet belőle az erdő- és bozóttüzek kialakulásának veszélyére is. A 2019-es és 2020-as év fordulóján például a hatalmas ausztráliai bozóttüzek kialakulásában a forróság mellett nagy szerepe volt […]

Sentinel-1 és a szárazság

Egy svájci cég, a Cropix azon dolgozik, hogy pontosítsa a radarműholdas adatok alapján meghatározott vegetációs index (Enhanced SAR Vegetation Index, ESVI) számítási módját. A kalibrációhoz a Copernicus program Sentinel-1 műholdjaitól származó adatokat használnak, tesztterületekként pedig 31 magyarországi meteorológiai állomás környékét figyelik. Eredményeik alapján úgy tűnik, hogy sikerül pontosabban előrejelezni a szárazság hatását, és segítséget nyújtani […]

Reménybeli új „családtagok”

A Sentinel műholdsorozat különböző, más-más feladattal készült tagjai adják a gerincét az Európai Unió (EU) nagyszabású és sikeres Copernicus földmegfigyelési programjának. A Sentinel műholdakat az Európai Űrügynökség (ESA) irányításával fejlesztették és állították (illetve állítják a jövőben) Föld körüli pályára. Az adatokat a Copernicus szolgáltatásai hasznosítják, például olyan feladatokra, mint a felszínborítás változásainak, a városiasodás folyamatának […]