Uncategorized

Apadó Ipoly

Az idei nyár kirívó szárazsága itthon és Európa-szerte is megtette a hatását a folyók, tavak vízállására. Sorra dőlnek meg a sokszor évszázados negatív rekordok, a történteket pedig jól dokumentálják a műholdas távérzékeléssel nyert felvételek, mint például a Copernicus program Setinel műholdjainak képei. Ezúttal egy valódi színeket visszaadó optikai Sentinel-2 képpárt mutatunk be, amely a Duna és az Ipoly torkolatának környezetéről készült.

Az Ipoly a Duna egyik bal oldali mellékfolyója, észak felől torkollik bele, a képen középtájt. Ezen a szakaszon az Ipoly határfolyó Magyarország (keletre) és Szlovákia (nyugatra, a képek bal felső részén) között. A műholdképeken feltűnő legnagyobb település Szob, a Duna és az Ipoly összefolyásánál.

A hírek szerint az Ipoly torkolatánál mostanra már nem is igen folyik semmi, csak az amúgy szintén nagyon alacsony vízállású Duna duzzasztja vissza a vizet. Már július 16-án megdőlt az Ipolyon az addigi legalacsonyabb vízállás rekordja, a 1993 augusztus közepi 24 cm helyett 20 cm-t mértek Nógrádszakálnál.

Az alább bemutatott – a csúszka elmozdításával könnyen összehasonlítható – műholdképek egy év különbséggel, tavaly augusztus 10-én és idén augusztus 12-én készültek. A legfeltűnőbb, hogy mennyivel kevesebb a víz a Dunában: nagy zátonyok bukkantak a felszínre és a part mentén is láthatók a szárazra került, hosszan elnyúló, világos színű (növényzettel nem borított) homokos sávok. Közvetlenül az Ipoly torkolatánál egy nagy, legyezőre emlékeztető alakú zátony került napvilágra. A 2011-es nyári, a mostanihoz képest bő vizű Duna színe is egészen eltérő a szállított hordalék miatt.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

S ha már szó esett a növényzetről: a 2022-es aszály hatása nem csak a folyókon, de a környező területeken is meglátszik, hiszen a tavalyi műholdképen sokkal dominánsabbak a zöld szín árnyalatai.

Kapcsolódó linkek: