Fekete hó

„Így néz ki a hó a pokolban?” – tette fel valaki a kérdést az orosz közösségi oldalakon, miközben sokan osztották meg a furcsa látványról készített fényképeket és videókat. A magyar sajtóig is elért a híre, hogy a napokban Szibériában, a Kemerovói területen fekete színű hó hullott. A leginkább Prokopjevszk, Kiszeljovszk és Lenyinszk-Kuznyeckij települések voltak érintettek. […]

Szenegambia-híd

Két nyugat-afrikai ország, Gambia és Szenegál kereskedelmének fellendítését várják attól az újonnan megépült útszakasztól és hídtól, amely az országokat kelet–nyugati irányban kettészelő Gambia folyón ível át. A nem kevesebb mint 63 éve tervezgetett hidat 2019. január 21-én avatták fel ünnepélyes keretek között, a két államfő jelenlétében. A két ország közül a kisebbik, Gambia területe (alig […]

Gátszakadás Brazíliában

Január 25-én (pénteken) Brazília Minas Gerais államában, Brumadinho városától északkeletre átszakadt egy vasércbányászattal foglalkozó vállalat zagytározójának gátja. A becslések szerint 12 millió köbméternyi iszap árasztotta el hirtelen a tározó alatt húzódó völgyet, egy másik gátat is magával sodorva. A helyi időben déltájban történt ipari katasztrófa során több mint 300 ember eltűnt. A hét végéig már […]

Vörös ár, Madagaszkár

A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről letekintő űrhajósok egyik hálás fotótémája Madagaszkár, azon belül is a folyók. Az Afrika délkeleti részénél fekvő sziget területe több mint 587 ezer km2, ezzel a Föld negyedik legnagyobb szigete. A folyók vize gyakorta feltűnően rozsdavörös. A legtöbb madagaszkári folyó a sziget belsejében ered, ahol a jellemző talaj a magas vas-oxid tartalmú […]

Budapestek és Budák

Hát nem csak egy van ezekből? Nem, az Egyesült Államokban például több is található ilyen nevű településekből. Most tehát nem Magyarország fővárosát mutatjuk be felülnézetből, Sentinel-2 műholdfelvételek segítségével, hanem a tengerentúli névrokonait. A „mi Budapestünk” persze többször szerepelt már itt a Sentinel blogon, például a radaros Sentinel-1 adatokon alapuló mozgásvizsgálati eredmények kapcsán, vagy a 2017. […]

Tisza-tó, télen és nyáron

A Tisza-tó a kiskörei vízi erőmű létesítése után, a folyó vizének felduzzasztásával keletkezett. Az erőmű 1973-ban épült, a tó feltöltése az 1990-es években fejeződött be. Kisebb-nagyobb nyílt vízfelületek, csatornák, holtágak, és maga a tározón átfolyó Tisza alkotja a mesterségesen kialakított vízrendszert. A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava, teljes területe 127 km2, a benne található szigetek […]

Ahonnan a zöldségek jönnek

Spanyolország délkeleti részén, a Földközi-tenger partján fekszik Almería városa. A 200 ezer lakosú andalúziai településtől 30 km-re található az a közel 30 ezer hektár, amely állítólag a földkerekség legnagyobb egybefüggő fóliasátras területe. Becslések szerint Európa primőr zöldségekkel való ellátásának a felét fedezik innen. Rengeteg paradicsom, paprika, uborka, cukkini és egyéb zöldségféle kerül ki a melegházakból. […]

Az Etna decemberi kitörése

Nem is olyan rég, december közepén mutattunk be Sentinel-2 műholdképeket az Etnáról, Európa legnagyobb működő vulkánjáról. Akkor azt illusztráltuk, hogy a hegyet borító hó milyen könnyen megkülönböztethető a valódi színekben szintén fehérnek látszó felhőzettől. A „titok” nyitja csupán az, hogy a Sentinel-2 MSI (Multi-Spectral Instrument) kamerája által érzékelt 13 optikai és közeli infravörös hullámhosszon készített […]

Az Etna színesben

A hóval borított, a felhőrétegből kiemelkedő vulkánról, a szicíliai Etnáról közölt műholdképet a minap honlapján az Európai Űrügynökség (ESA). (Az Etna igazán hálás műholdképtéma, 2017-es kitörése alkalmából itt a blogon is bemutattuk az ESA akkori hírét illusztráló, ugyancsak a Copernicus program Sentinel-2A földmegfigyelő holdjával készített képet.) Kontinensünk legnagyobb és legismertebb aktív tűzhányója az Olaszországhoz tartozó […]

Fogo és Brava

A Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2A műholdjának egyik képe segítségével Afrika legnyugatibb csücskétől, a Zöld-foktól is bő 600 km-re nyugatra látogatunk. Az Atlanti-óceánban fekvő Zöld-foki Köztársaság tíz vulkanikus eredetű szigeten terül el. Az ország teljes lakossága mintegy 550 ezer fős. Közülük kb. 35 ezren élnek a talán legnevezetesebb – de műholdképeken mindenesetre a legtöbbször bemutatott – […]