Román nyelven: vrem apă. Ezt a szöveget „írták fel” munkagépeikkel, csupa nagybetűvel a száraz tarlóra a dobrudzsai gazdák – számolt be róla a Transindex.ro hírportál. Két Konstanca megyei település, Comana és Negru Vodă termelői így üzentek az Mezőgazdasági Minisztériumnak, hogy felhívják a figyelmet a szárazság mértékére és sürgős segítséget kérjenek. Az akcióról videó is készült:
Romániában az elmúlt száz év legnagyobb szárazsága pusztított idén, amit a klímaváltozás számlájára írnak. Dobrudzsában a régió csaknem 80 százalékát érinti súlyosan az aszály, Konstanca megyében nemrég kiszáradt egy 851 hektáros tó. A gazdák kérik, hogy a kormány állíttassa helyre az elromlott öntözőrendszereket és Konstanca megyét nyilvánítsák katasztrófa sújtotta térséggé – írja a Transindex. Romániában jeenleg csak mintegy 100 ezer hektár termőföldet öntöznek, míg a termelés kb. 1 millió hektáron folyik.
A szántóföldre került elkeseredett felirat betűi a szó szoros értelmében is nagyok, úgyhogy méreténél fogva a szöveg még a közepes felbontású Sentinel-2 műholdképeken is kitűnően látható. Ezt mutatjuk be alább, a valóságos színeket visszaadva. Összehasonlításul ugyanannak a területnek egy másfél évvel korábbi, tavaly tavaszi műholdképe is látható a csúszka elmozdításával.
A Dél-Amerika esőerdőin keresztül kanyargó folyam ezúttal szokatlan színösszeállításban látható egy műholdképen, amely nem is optikai tartományban készült. Az Amazonas egy szakaszát ugyanis a Copernicus program egyik Sentinel-1 radaros földmegfigyelő műholdjával gyűjtött adatok alapján mutatta be nemrég az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában. A kép még 2019. március 3-án készült.
(Forrás: ESA)
A színezés a vizeket kékkel emeli ki. Az Amazonas forrása az Andokban található, a folyam kelet felé haladva hat dél-amerikai ország területét érinti, mielőtt kb. 6400 km megtétele után az Atlanti-óceánba torkollik, Brazília partjainál. Az Amazonas a legszélesebb folyam a Földön, normális körülmények között akár 10 km is lehet a két átellenes partja között (a képen látható szakaszon szélessége kb. 1–3 km közötti). De az esős évszakban előfordul, hogy a megáradó folyam szélessége helyenként az 50 km-t is eléri.
Az Amazonas mellékfolyóinak száma meghaladja az ezret. Hozzá tartozik a legnagyobb vízgyűjtő terület a Földön, mind az egységnyi idő alatt átáramló víz térfogatát, mind a medence kiterjedését tekintve. A gyakran változó folyásirányra utalnak a műholdkép felső részén felismerhető korábbi, kiszáradt folyómederszakaszok.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A kép közepén kanyargó vékonyabb szalag az Amazonas egyik jobb oldali mellékfolyója, a Javari (Yavarí). Ez jelöli ki a Peru és Brazília közötti államhatárt is. Számos lefűződött holtágat is felfedezhetünk mellette. A színezés a városokat, beépített területeket türkizzel mutatja, például jobbra Tabatinga (Brazília, délen) és Leticia (Kolumbia, északon) repülőtereinek futópályái is jól kivehetők – ezt a részletet alább ki is nagyítottuk.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A sárga-narancs árnyalatok az amazóniai erdőségeket jellemzik e hamis színezésű radaros műholdképen. A színek pedig a Sentinel-1 amplitúdókép polarizációs tulajdonságainak felhasználásával alakultak ki.
Az Atlanti-óceán déli részén, Dél-Amerika déli csücskétől mintegy 500 km-re északkeleti irányban fekszenek a Falkland-szigetek. A szigetcsoportot két fő sziget, Kelet-Falkland és Nyugat-Falkland mellett mintegy 700 kisebb-nagyobb sziget alkotja. A két nagy szigetet az átlagosan 20 km széles Falkland-szoros választja el. A terület brit fennhatóság alatt áll, az Egyesült Királyság saját kormányzású tengerentúli területe.
A Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdpárosának adatai alapján a Falkland-szigetekről készített kép annyiban különleges, hogy nem egy radaros amplitúdóképen alapul, hanem kettőn. A cél a készítésük között eltelt közel egy hónap alatt végbemenő változások szemléltetése volt.
A Falkland-szigetek két, egymáshoz képest egy hónapos különbséggel, 2019. december 29-én és 2020. január 22-én készült Sentinel-1 radarkép kombinációján. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019–2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Nos, a szigeteken nem túl sok változást vehetünk észre. Annál inkább a környező óceán vizén: a pirosas-rózsaszínes árnyalatok azt jelzik, hogy a műhold decemberi elrepülésekor erős volt a hullámzás. A Sentinel-1 műholdak egyébként nem csak a szárazföldeket figyelik, hanem az óceánok és tengerek felszínét is. Méréseikből következtetni lehet a vízfelület tulajdonságaira, a hullámzás mértékére, a tengeri áramlásokra, s ebből a hajózási szektor vagy a hullámzás energiáját felhasználó erőművek üzemeltetői is profitálhatnak.
Visszatérve a Falkland-szigetekre, a radaros műholdkép hegységekkel, síkságokkal és sziklaszirtekkel tagolt felszínre utal. Az már a képen nem látható, hogy a szigeteket füves táj jellemzi, fák nem jellemzőek rajta. A füvet juh- és marhalegeltetésre hasznosítják. A szigetek állatvilágát pingvinek és más vízi madarak jellemzik. A Sentinel-1 műholdkép jobb oldalán, Kelet-Falkland keleti felén két mélyen benyúló, nagyobb kiterjedésű öböl (Berkeley Sound és Port William) látható, ahol a hajók kiköthetnek. A szigetcsoport nem túl nagy, néhány ezer fős népessége jórészt a Port William partjainál fekvő főváros, Stanley lakója. A települést az alábbi kinagyított részleten, a képkivágás jobb felső sarkában, az épületeinek radarvisszhangja alapján nem túl feltűnő elnyúlt fehér foltként vehetjük észre.
A Falkland- (spanyolul Malvin-) szigetek területére Argentína is igényt tartana. A konfliktus nem is olyan rég, 1982-ben egy rövid ideig tartó háborúhoz is vezetett. Az argentin invázióra válaszul a brit haderők légi és tengeri műveletekkel hónapokon belül visszafoglalták a szigeteket. A partra szállás, a falklandi háború befejezése után megerősítették a brit katonai jelenlétet a szigeteken, Stanleytől 30 km-re délnyugatra megépült a Mount Pleasant támaszpont. (A fenti kinagyított képrészlet bal alsó sarkában a repülőtér egymást keresztező futópályái vékony sötét egyenes szakaszokként tűnnek fel.)
Az itt bemutatott kép szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában. (Forrás: ESA)
Utah állam nevezetessége, a Nagy-sóstó a legnagyobb kiterjedésű sós vízű tó a nyugati féltekén. Sókoncentrációja az egyik legnagyobb az ilyen tavak között. Maga a jelenlegi tó egy a földtörténet korábbi időszakában itt létezett, de mára jórészt kiszáradt nagy állóvíz, a Bonneville-tó maradványa, amely a mai Utah területének nyugati részét foglalta el. A Nagy-sóstótól nyugatra fekvő sivatagos terület valójában az egykor volt Bonneville-tó feneke.
A tavat három folyó (Bear, Weber és Jordan) vize táplálja, amelyek évente mintegy 1 millió tonna ásványi anyagot szállítanak ide. A tó azonban lefolyástalan, így az erős párolgás miatt a visszamaradó vízben nagyon megnő a sók koncentrációja. A Nagy-sóstó vízszintje a folyók aktuális vízhozamáról és a párolgás mértékétől függően jelentős ingadozásokat mutat.
A Nagy-sóstó és környéke az Egyesült Államok Utah államában, hamis színezésű, 2019. március 17-én készült Sentinel-2 műholdképen. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A műholdképen, amelyet a Copernicus program egyik Sentinel-2 földmegfigyelő műholdjának optikai és közeli infravörös csatornáin készített felvételekből állítottak össze, a változatos (de a valóságostól persze eltérő) színek különféle érdekességeket emelnek ki. Magán a tavon feltűnő az északi és a déli rész közötti színeltérés. Ennek oka az alábbi, kinagyított részleten még jobban feltűnő töltés, amely kelet–nyugati irányban szeli át a tavat, rajta egy vasútvonal fut. Ez gátként megakadályozza a víz keveredését a tó két felében. Az északi részen nagyobb a sókoncentráció, mivel a folyók délről ömlenek a tóba.
Visszatérve a felső, nagy képhez, a Nagy-sóstó körül feltűnő, a világoskék és a türkiz árnyalataiban látszó, geometrikus minták sólepárló medencék. A hamis színezés eredményeképp a növényzet piros színű a képen. Maga a tó számos helyben élő és vándorló vízi madár, valamint sós vízi rákok élőhelye. Utah állam fővárosa, a nevét a tóról kapott Salt Lake City a kép jobb alsó részén látható.
A Nagy-sóstóról készült Sentinel-2 kép bemutatása az Európai Űrügynökség (ESA) népszerű földmegfigyelési videóinak sorozatában. (Forrás: ESA)
Európa nagyszabású földmegfigyelési programja, a Copernicus jelenleg két, az apertúraszintézis elvén működő radaros távérzékelő műholddal rendelkezik. A Sentinel-1 páros első tagja, az A jelű 2014 áprilisában, azonos felszereltségű társa, a Sentinel-1B pedig két évvel később állt Föld körüli pályára. Kör alakú pályájuk 693 km magasan, közel a pólusok felett húzódik (vagyis a pályasík hajlásszöge 98,18° az egyenlítői síkhoz képest). Egy-egy műhold azonos irányból 12 naponta látogat el ugyanazon felszíni pont fölé, de a páros tagjai a pályán a Földhöz képest mindig átellenes oldalon helyezkednek el, így rendszerben a visszatérési idő megfeleződik.
Az űreszközök eredetileg 7 éves működési időtartamra készültek, bár a fedélzeten elhelyezett, a pálya pontos tartásához szükséges hajtóanyag mennyisége akár 12 évre is elegendő lehet. De előbb vagy utóbb a most aktív Sentinel-1-ek kidőlnek a sorból, s addigra készenlétben kellene állnia az utánpótlásnak. Így lehet biztosítani, hogy a Copernicus radaros szolgáltatásai folyamatosan elérhetőek maradjanak.
Már készül is a következő, a Sentinel-1C jelű műhold, fővállalkozója az Airbus. Ha minden jól megy, két év múlva bocsátják fel. A munkálatok legutóbbi fontos mérföldköve volt annak a szerkezetnek a tesztelése, amely majd a Föld körüli pályán kinyitja a műhold 12 m hosszú radarantennáját. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora antenna nem fér el nyitott állapotban egy hordozórakéta orrkúpja alatt, a kényes műveletet már a felbocsátás után kell végrehajtani.
A készülő Sentinel-1C radarantennája a kinyitási próba közben, oldalnézetből. (Kép: Airbus)
Hogy a helyzetet a valóságoshoz közeli körülmények közt próbálják ki, a majdani súlytalanság szimulálására a mérnökök az antennát felfüggesztették. A kinyitás ugyanakkor alkalmat adott az antennafelület tulajdonságainak megmérésére, ellenőrzésére is.
Így nyílik ki egy radaros Sentinel-1 műhold antennája és az energiaellátást biztosító napelemtáblái a világűrben. (Animáció: ESA / ATG medialab)
A következő lépésben megkezdődnek a rádiófrekvenciás vizsgálatok. Még a startot megelőzően másodszor és utoljára akkor nyitják majd ki az antennát, ha azt már összeszerelték a műholdplatformmal.
Évről évre visszatérő jelenség az erdőtüzek fellobbanása Kaliforniában, az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A felperzselt területek, az aktív tűzfészkek és a sűrű füst műholdképeken is jól láthatók, ahogy arról az elmúlt években is bemutattunk példákat (ld. korábbi bejegyzéseinket a lap alján). Az idei kaliforniai erdőtűzszezonba enged bepillantást az alábbi Copernicus Sentinel-3 műholdkép, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) tett közzé. A kép augusztus 19-én készült, és nagyjából a San Francisco (balra fent) és Los Angeles (jobbra lent) közötti térséget mutatja.
(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
Immár második hete tart a hőhullám Kaliforniában. A forró időjárás következtében közel 40 különböző helyen ég a növényzet az állam területén. A rekordmagas hőmérséklet, az erős szél és a villámlásokkal kísért zivatarok együtt veszélyes körülményeket teremtenek, elősegítve a tüzek keletkezését és terjedését. A San Francisco-öböl térségében több ezer embert kellett evakuálni, mivel otthonaikat megközelítették a lángok.
A nagy füstfelhőt a szél több száz kilométeres távolságba is elfújja, a Csendes-óceán fölé. Hogy a Sentinel-3 műholdképen jobban meg tudjuk különböztetni a füstöt a felhőzettől, amelyek a valóságoshoz közeli színezéssel egyaránt fehéresnek tűnnek, letöltöttük az augusztus 19-ére vonatkozó adatokat a Sentinel Hub böngészőjével, ahol lehetőség van más hullámsávok kombinációjára is. Az alábbi képpár révén összehasonlíthatjuk a valódi színes és a hamis színezésű – a Sentinel-3 nem kevesebb mint 21 színben „látó” OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kamerája 17-es, 5-ös és 2-es számú sávjának kombinálásával előállított – műholdképeket. A csúszka elmozdításával feltűnik, hogy a hamis színezésű változaton a felhők fehérek, míg a füst drapp-narancs árnyalatot ölt. (Ez utóbbi képen egyébkén a szárazföldön a növényzet piros.)
„Az évek óta visszatérő nyári hőhullámok és a minimális csapadék miatt Németország keleti részének tóvidékén kiszáradnak a tavak, ami pusztulást jelent a vizek állat- és növényvilágának és kárt a helyi lakosoknak” – számolt be róla a minap a sajtó az MTI híre alapján. A példában a Brandenburg tartományban, Berlintől délkeletre fekvő 218 hektáros Seddini-tó (Seddiner See) szerepelt, amelynek a vízszintje az elmúlt években átlagosan 60 cm-rel csökkent. A tó vízutánpótlását a talajvíz és a csapadék jelenti, ezért különösen érzékeny a környező lakosság vízhasználatára, illetve az időjárásra.
A helyszínen készült fényképeken az látszik, hogy a vízszint csökkenésével együtt a homokos partok területe növekszik, a parti mólók szárazra kerülnek. A Seddini-tó változásait már a három évre visszatekintő Sentinel-2 műholdfelvételek egymásutánja is látványosan illusztrálja. Az alábbi animációhoz a Copernicus földmegfigyelési program látható és közeli infravörös tartományban dolgozó műholdpárosának képeiből válogattunk. Mindegyik augusztusban, egy (többnyire) felhőmentes napon készült, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban. Olyan szokványos hamis színezést alkalmaztunk, amely pirossal a zöld növényzetet emeli ki.
Az egyre inkább visszahúzódó Seddini-tó Sentinel-2 műholdképeken (2017. augusztus 17., 2018. augusztus 17., 2019. augusztus 27. és 2020. augusztus 16.), az élő növényzetet pirossal kiemelő hamis színezéssel. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A tó mélyebb vize sötétkék, az évek során viszont láthatóan egyre inkább átadja a helyét a part mentén egyre terjeszkedő, világos színű, homokos területeknek. Az utolsó évben a szárazra került egykori tófenéken már a megtelepedő növényzet is felismerhető. A 2017-es és 2020-as képek a csúszkával külön is összehasonlíthatók.
Az augusztus 4-én történt bejrúti kikötői robbanás következményeiről előző blogbejegyzésünkben mutattunk műholdképeket, egyrészt a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő holdjaitól. Másrészt speciális színezéssel Sentinel-1 radarképeket kombináltunk és hasonlítottunk össze az esemény előttről és utánról. Ami a radaros adatokat illeti, természetesen nem végeztünk pontos és átfogó analízist, csak demonstrálni szerettük volna, hogy ezek a típusú műholdas mérések alkalmasak a felszínváltozások gyors detektálására.
Az apertúraszintézis elvét használó radaros távérzékelő műholdak a mikrohullámú tartományba eső elektromágneses sugárzást bocsátanak le a földfelszín irányába, majd fedélzeti antennájukkal a lentről a műhold irányába visszavert jeleket detektálják. A radaros módszer előnye, hogy nappal és éjjel, derült és borult időben is egyaránt alkalmazható. Amikor a földfelszínen a radarhullámok szóródási, visszaverődési tulajdonságait megváltoztató változások történnek, az adott terület műholdas radarképe is megváltozik. Ilyen jelenség lehet például egy árvízi elöntés, egy földrengést követő felszíni elmozdulás, vagy – mint a mostani esetben – a romba dőlt vagy megsérült építmények.
Blogbejegyzésünk megjelenésének másnapján napvilágot látott a NASA Advanced Rapid Imaging and Analysis (ARIA) csatapának és az Earth Observatory of Singapore (EOS) szakértőinek elemzése, amelyhez épp a Copernicus program Sentinel-1 radaros adatait használták fel. Az alábbi térképen a sötétvörös színű területek jelölik azokat a helyeket, ahol az épületekben a legnagyobb kár keletkezett. A narancs és sárga színek a robbanás által ugyancsak érintett, de az esetet kisebb pusztítással átvészelő területeket mutatják. Jól megfigyelhető, hogy a kikötői robbanás közvetlen környezetében a legsúlyosabbak a következmények.
A bejrúti robbanás utáni épületkárok Sentinel-1 adatokból származtatott térképe, a július 29-én és augusztus 5-én készített felvételek alapján. Egy-egy képpont egy 30 m-es oldalhosszúságú négyzetnek felel meg. (Teljes kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / ESA / EOS / NASA JPL / Caltech / U.S. Geological Survey / OpenStreetMap)
Amint arról a híradások részletesen is beszámoltak, augusztus 4-én délután Libanon fővárosában, Bejrútban, a Földközi-tenger partján fekvő kikötőben hatalmas robbanás történt. Egy raktárban 2750 tonna ammónium-nitrátot tároltak, és a robbanásveszélyes anyag feltehetően egy közelben fellobbanó tűz hatására a levegőbe repült. A detonáció óriási károkat okozott a városban, épületek sérültek meg, váltak lakhatatlanná. A halálos áldozatok száma a százat is meghaladta, sok ezer a sérült, százezrek vesztették el otthonukat.
A robbanás pusztításáról hamar napvilágot láttak nem csak a megdöbbentő helyszíni fényképek és videók, de a nagy (1 méter alatti) felbontású műholdképek is (ilyeneket például az Űrvilág portál híradásaiban itt és itt lehet megtekinteni). A megsemmisült raktár helyén egy hatalmas kráter keletkezett. A közvetlen közelében található épületek egy része összeomlott, másokban – mint például egy nagy gabonasilóban – jelentős károk keletkeztek. A robbanás lökéshulláma a kikötőben álló hajókat sem kímélte. A legnagyobb veszteség a 121 m hosszú Orient Queen óceánjáró volt, amely oldalára fordult, majd elsüllyedt. Személyzetéből ketten életüket vesztették.
Az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel műholdjai folyamatosan pásztázzák a felszínt, és szolgálatszerűen szállítják a szabadon és ingyenesen hozzáférhető adatokat. Természetesen Bejrút fölött is elrepültek a robbanás előtt és utána is. A keletkezett kráter kiterjedése és a pusztítás mértéke akkora, hogy még a közepes (10 m-es) felbontású Sentinel-2 optikai/infravörös műholdképeken is jól kivehető. Ezt illusztrálja az alábbi, a csúszka elmozdításával összehasonlítható képpár. Mindkettő majdnem tökéletesen felhőmentes körülmények között készült, az egyik még július végén, a másik augusztus 8-án, amikor az egyik Sentinel-2 hold először járt Libanon felett. A kikötői robbanás helyszíne a képek felső részén, középtájt látható.
A pusztítás érzékeltetésére készítettünk egy kompozit képet a Sentinel-1 radaros műholdak három felvételéből. Mindegyik amplitúdóképhez hozzárendeltük a három alapszín egyikét. A robbanást követő napon, augusztus 5-én felvett adatokból lett a vörös, az előző két, ugyanolyan körülmények között felvett képből pedig a zöld (július 30.) és kék (július 24.). A műholdelhaladások közt tehát 6 napos időszakok teltek el. Míg az első két időpontban a fő változásokat a kikötőben és a part közelében látható hajók elmozdulása jelenti (ezek a legfeltűnőbb színes foltok), a harmadik időpontban a robbanás pusztítása nyomán bekövetkezett változások is megfigyelhetők. Ahol piros színt látunk megjelenni – elsősorban a kráter közvetlen környezetében –, ott a radarvisszhangot az épületek törmelékei okozzák. Ezzel egyidejűleg teljes raktárépületek tűntek el a Sentinel-1 radarképről. Ezek türkiz színben látszanak, hiszen a két júliusi, kékkel és zölddel kódolt felvételen még épségben ott voltak. Ahol az építmények szürkés vagy fehér színben tűnnek fel, ott mindhárom alapszín nagyjából egyenlő arányban keveredik. Ezeknek legalább a szerkezete egyben maradt, hiszen a robbanás előtt és utáni Sentinel-1 képeken is megjelennek.
A bejrúti kikötőnek és környékének Sentinel-1 kompozit radarképe két robbanás előtti és egy közvetlenül a katasztrófát követő időpontban gyűjtött adatok alapján, három különböző alapszín kombinációjával. A piros és türkiz színek jelölik rendre a robbanás után megjelent új, illetve az esemény következtében eltűnt korábbi radarvisszaszóró objektumokat. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)
A műholdas távérzékeléssel nyert adatokat – legyenek azok nagy vagy kevésbé finom felbontásúak – a helyi hatóságok használhatják a károk felmérésére, a mentés és a helyreállítás szervezésének segítésére.
Június 23-án délelőtt, helyi időben fél 11 előtt erős földrengés rázta meg a Mexikó déli részén fekvő Oaxaca állam területét. A 7,4-es magnitúdójú földmozgás nyomán több ezer épületben keletkezett kár, a lakosság egy részét ki kellett telepíteni, és szökőárriadót is elrendeltek. Ahogy ilyen természeti katasztrófák után szokás, a kutatók a lehető leghamarabb elkezdték elemezni a Copernicus program Sentinel-1 radarműholdjainak az esemény előtt és közvetlenül utána gyűjtött adatait, hogy képet kapjanak a földrengés okozta felszínmozgásokról.
Mexikó a Föld szeizmikusan aktív régiói közé tartozik. Területe három nagy tektonikus kőzetlemez (Észak-amerikai-, Kókusz- és Csendes-óceáni-lemez) találkozásánál fekszik. Az ország déli része alatt az Észak-amerikai-lemez ütközik a Kókusz-lemezzel, ez utóbbi a másik lemez alá bukik – ezt nevezik szubdukciós zónának. A rengéseket a lemezt felépítő kőzetben folyamatosan felgyülemlő rugalmas feszültség időnkénti hirtelen felszabadulása okozza.
A június végi Oaxaca rengés epicentruma – a rengés keletkezési pontja fölötti felszíni pont – Santa María Zapotitlán városától 12 km-re délnyugatra volt. Még aznap egy sor erős utórengést detektáltak, 24 órán belül pedig további ötöt.
A tudomány mai állása szerint a földrengések kipattanásának pontos helyét és idejét nem lehet előre jelezni. De a műholdradar-interferometria módszerével nagy területre kiterjedően, pontosan meg lehet állapítani, hogy a rengés milyen hatással volt a felszínre.
A képeken látható interferogram a Sentinel-1A és -1B műholdak adatai alapján készült. A színskála a műholdirányba visszaszórt jelek fázisváltozását szemlélteti, ami a felszín koszeizmikus deformációjára vezethető vissza. Egy, a kéktől a liláig terjedő skála egy teljes (2π) ciklus fáziskülönbségének felel meg a képen. Ez hullámhosszba átszámítva kb. 55,5 mm-t jelent. Ahol a térképen kis kiterjedésű területen gyorsan „váltakoznak” az interferogram színei, ott volt a legjelentősebb elmozdulás. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
A Csendes-óceán partja közelében, ahol az epicentrum volt, az elmozdulások megközelítették a fél métert. A Sentinel-1 műholdpáros mérései arra is módot adnak, hogy ne csak a műhold látóirányába eső mozgásokat térképezzék fel, hanem felbontsák azt függőleges és kelet–nyugati irányú komponensekre. Ehhez az kell, hogy a két különböző irányú – északtól délre, illetve délről északra tartó – műholdpályákról, vagyis eltérő látóirányokból érzékelt adatokat kombinálják. Már tervezik az Európai Űrügynökség Harmony (korábbi nevén Stereoid) radaros tudományos küldetését, amely egy harmadik nézőpontból is végezhet megfigyeléseket, lehetővé téve akár a mozgások felbontását a tér mindhárom dimenziójában. Maga a Sentinel-1 sorozat – amely elsősorban nem tudományos, hanem szolgáltatási célra készült – várhatóan még hosszú évtizedekig szolgálja majd az ilyen irányú kutatásokat, hiszen az Sentinel-1C és -1D műholdak építése rendben folyik, és még idén elkezdik a következő műholdgeneráció tervezését.
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat, mint a sütiket, használunk eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Az ezekhez való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása egyes funkciókat hátrányosan érinthet.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás igénybe vehető legyen, vagy kizárólag egy elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közlés átvitelének végrehajtása céljából.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.A kizárólag anonim statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. Idézés, az internetszolgáltató önkéntes együttműködése vagy harmadik féltől származó további adatok nélkül az így tárolt vagy lekért információ önmagában általában nem alkalmas az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés felhasználói profilok létrehozásához szükséges hirdetések küldése céljából, vagy a felhasználó nyomon követéséhez egy weboldalon vagy több weboldalon keresztül, hasonló marketingcélokból.
