Blog

  • EU Space Days 2024

    November 20-án és 21-én Budapest volt Európa „űrfővárosa”, hiszen az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségét ebben a félévben betöltő Magyarország látta vendégül az EU űrprogramjaival kapcsolatban immár hagyományosan ősszel megrendezett EU Space Days konferenciát. Ez az európai űrpolitika és az uniós űrprogramok legjelentősebb eseménye. Helyszínéül idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Q épületének Simonyi Károly-előadótermét választották.


    A november 20-án délután 2 órakor kezdődött konferencia hallgatóságában politikai döntéshozók, űripari szereplők, vállalkozók, űrkutatók és más érdeklődők foglaltak helyet, hogy megosszák egymással tudásukat és tapasztalataikat arról, hogy a vállalkozások, a kormányok és a társadalom hogyan profitál az EU űrprogramjából, a hely- és időmeghatározást segítő Galileóból és EGNOS-ból, a földmegfigyelést célzó Copernicusból, valamint az újabbakból, mint a távközlési célú a GOVSATCOM és IRIS2. Bevezetésképp vendéglátóként köszöntőt mondott Charaf Hassan, a BME rektora és Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára. Az Európai Bizottság részéről Guillaume de la Brosse, a Védelmi és Űripari Főigazgatóság (Directorate-General for Defence Industry and Space, DG DEFIS) űrpolitikáért felelős vezetője osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Kiemelte, hogy a most megalakuló Bizottságban lesz először példa arra, hogy külön biztos felügyelje a védelmi és űrterületeket, a litván Andrius Kubilius személyében. Végül Rodrigo da Costa, az EU Űrprogram-ügynökségének (EU Agency for the Space Programme, EUSPA) ügyvezető igazgatója tartott rövid bevezető előadást.

    Ezt követően a két nap plenáris szakmai programja lényegében panelbeszélgetésekből állt, amelyek során egy-egy moderátor vezetésével az adott terület három-négy, különböző európai országokból érkezett szakértője fejtette ki gondolatait. Szó esett arról, hogy az EU űrprogramja hogyan szolgálja az Unió és a tagállamok stratégiai érdekeit. Egyre nagyobb hangsúly helyeződik a világűr kettős, polgári és katonai hasznosítására, különösen az Ukrajnában zajló háború fényében, így nem véletlen, hogy a védelmi aspektusok külön panelbeszélgetés témái lettek, katonai és űripari szakértők bevonásával. A konferencia első napja az űripari vállalkozások fejlődősének és támogatásának kérdéseivel foglalkozott. Ez az EU űrprogramjának egyik kiemelt célja, de iparági szereplők kifejtették, hogy a szektor tőkeellátottsága messze alulmarad az Egyesült Államokban és most már Kínában működő versenytársakéitól. A konferencia folyamán többször visszatérő téma volt, hogy bár fontos, de nem elegendő az induló innovatív vállalkozások támogatása, a talpon maradásokhoz és fejlődésükhöz nagyszabású közösségi és tagállami (kormányzati) megrendelésekre volna szükség.

    A második napon, november 21-én két panelbeszélgetéssel folytatódott az esemény. Először az innováció és az EU Horizon programjának szerepe került terítékre, majd az űrszektor karrierlehetőségeiről és a képzett szakemberek utánpótlásának nehézségeiről, az oktatás és képzés fontos szerepéről esett szó.

    Az EU Space Days konferenciával egyidőben nyílt meg a BME Q épületében, és egészen december 13-áig ingyenesen látogatható a Copernicus #EarthArt kiállítás. Ennek keretében nagy méretű, szinte művészeti értékkel bíró műholdas képeket tekinthetnek meg az érdeklődők, nem utolsósorban magyarországi fókusszal. Budapest mellett például Debrecen és Szeged környéke is látható látványos hamisszínes Sentinel-2 műholdképeken.

    Kapcsolódó linkek:

  • Ross-sziget

    A déli féltekén uralkodó nyár idején, idén február 3-án készült az alábbi Sentinel-2 műholdképe, amely az antarktiszi Ross-szigetet és környezetét ábrázolja. A vulkanikus eredetű szigettől 1350 km-re fekszik a földrajzi Déli-sark. A mintegy 2460 km2 területű, szinte teljes egészében jéggel és hóval borított sziget – amely a műholdképen szinte összeolvad a partjai mentén található, de a szigettel ellentétben sík felületű, fehér tengeri jégpáncéllal, a Ross-selfjég egy részével – a nevét felfedezőjéről, James Clark Ross-ról kapta. A brit utazó expedíciójával 1841-ben járt itt, a mágneses déli pólus kutatása céljából.

    A Ross-sziget a világ legdélibb, hajóval elérhető szigete. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A szigetet négy vulkán alkotja: Mount Bird, Mount Terra Nova, Mount Terror és Mount Erebus. Közülük kettő jól látható a képen: a Terror a bal oldalon, valamint a legnagyobb, az Erebus a jobb oldalon. Nevüket Ross expedíciójának két hajójáról kapták. A kevés híján 4000 m magas Erebus a Föld legdélebben fekvő aktív vulkánja, és egyike azon keveseknek, amelyen aktív lávató található (a két kráter közül a nagyobbik belsejében).

    A Ross-sziget a Déli-sarkvidék egyik legfontosabb tudományos kutatási központja. Az amerikai McMurdo kutatóállomás és az új-zélandi Scott Base is a hosszú és keskeny Hut Point-félsziget legvégén található (a kép felső részén). Viszonylag könnyű megközelíthetősége miatt a sziget számos sarkvidéki expedíció bázisa volt szolgált. Robert Scott és Ernest Shackleton expedícióinak kunyhóit ma is megtalálhatók a Ross-szigeten.

    Kapcsolódó linkek:

  • Az ősz színei Európában

    Az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési oldalán három európai hegyvidéki tájról készült Sentinel-2 műholdkép segítségével mutatták be az őszi erdők jellegzetes színárnyalatait.

    A lombhullató erdők faleveleinek őszi elszíneződése a legszebb természeti látványosságok közé tartozik. Ahogy rövidülnek a nappalok és csökken a hőmérséklet, a lombhullató fák abbahagyják a klorofilltermelést, így – mielőtt lehullanának – a leveleik sárgává, narancssárgává és pirossá válnak. Ezek az ősz színei. Az alábbi, 2024 októberében a Copernicus program Sentinel-2 optikai földmegfigyelő műholdjaival készített, a valóságos színeket visszaadó képek a bükkerdők színeket örökítik meg. (A képek aláírásában szereplő linkekre kattintva letölthetők a teljes, 10 m-es legjobb felszíni felbontású változatok.)

    A képeken, mint őszi pillanatfelvételeken látható színárnyalatok az adott területen jellemzően előforduló fafajtól, az időjárástól, a tengerszint feletti magasságtól és a hegyoldalak tájolásától függenek. Ezeken a területeken a leggyakoribb fa az európai bükk vagy közönséges bükk (Fagus sylvatica), amely a bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozik.

    Az európai bükk ellőfordulási térképe a kontinensen. A fafaj élőhelye Skandináviától Dél-Olaszországig, Spanyolországtól Törökország északnyugati részéig terjed, jellemzően hegyvidéki területeken. Minél világosabb az árnyalat a barnából sárgába átmenő színskálán, annál jellemzőbb a bükk az adott területen. Az alábbi három Sentinel-2 műholdkép Olaszország, Románia, illetve Görögország és Észak-Macedónia területéről a térképen fehér téglalapokkal megjelölt helyszínekről készült idén októberben. (Kép: ESA / adatok: Tree Atlas – JRC, D. de Rigo et al. 2016)
    A Toszkán-emilián Appenninek egy részlete Olaszország északi részén, október 29-én. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
    A Kárpátok déli vonulatának egy részlete Romániában. A műhold látómezejébe több nemzeti park területe is beleesik. Az október 26-án készült kép felső részén egy nagyváros, Brassó részlete is látható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)
    Észak-Macedónia és Görögország nyugati határvidéke. Balra a Preszpa-tó részlete látható, amelynek területén három ország (a fentieken kívül még Albánia) osztozik. Nagyobb magasságokban a bükk, lejjebb a tölgy a jellemző, ez adja a vörösesbarna, barna és zöld árnyalatainak színkavalkádját. Az őszi lombok által sokszínűre festett hegyektől keletre eső sík, településekkel és mezőgazdasági táblákkal tarkított táj éles kontrasztot mutat. A kép október 27-én készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Kapcsolódó linkek:

  • Emelkedő tengerszint

    Amikor a klímaváltozással összefüggő tengerszint-emelkedésről hallunk, akkor rendszerint olyan alacsonyan fekvő óceáni szigetek jutnak eszünkbe, mint a Maldív-szigetek, ahol az évszázadunk végére prognosztizált akár 1 m-t is elérő vízszintemelkedés nyomán a most még szárazon fekvő területek nagy része víz alá kerülhet. A tengerszint emelkedése azonban máshol, hozzánk sokkal közelebb is gondokat okozhat – habár ez a probléma Magyarországot közvetlenül nem érinti, hiszen nincsen tengerpartunk. Németország északi részén, az Északi-tenger partvidékén az emelkedő vízszint már most is gondokat okoz, veszélyeztetve a part menti településeket és az ökoszisztémát. A tengervíz behatolása nem csak a közvetlenül a part mentán fekvő területeket érinti, a szárazföld belsejében lévő termőföldeket és élőhelyeket is érinti.

    Az alábbi Sentinel-2 műholdkép az Alsó-Szászország szövetségi tartományban fekvő Harlesiel (balra, a Harle folyó torkolatánál és Schillig (jobbra) településeket mutatja. Északra (fent) a Watt-tenger (az Északi-tenger sekély melléktengere) és Nyugati-Fríz-szigetek vonulatának legkeletibb nyúlványa látható. (A Fríz-szigetekről nemrég egy blogbejegyzésünkben részletesen is írtunk, az ott bemutatott Sentinel-2 műholdkép egyfajta keleti irányú folytatását láthatjuk most itt.)

    A kép 2024. július 20-án készült. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

    Harlesiel mellett, mint sok más helyen a part mentén, gátakat építenek, hogy megvédjék a területet a tengervíz eróziós hatásától. A gátak méreteinek meghatározásához figyelembe veszik az egy évszázadra előre jelzett tengerszint-emelkedés mértékét is. Csak Alsó-Szászországban mintegy 1 millió ember védelmét szolgálják ezek a gátak.

    Az európai Copernicus földmegfigyelési program keretében működik a Copernicus Coastal Hub, amely az európai tengerparti övezetekre vonatkozó földmegfigyelési adatok forrása. A Sentinel műholdas adatokból is származtatott, hozzáadott értékkel bíró információi alapvető fontosságúak a part menti területek fenntartható kezelésének támogatásában.

    Kapcsolódó linkek:

  • Árvíz Valenciában

    Spanyolország déli és keleti részein október 29-én és 30-án hirtelen rekordmennyiségű eső esett. Emiatt hirtelen megáradtak a folyók. November első napján a villámáradások által leginkább sújtott Valenciában és környékén már 150 fölé emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma. A mentés és a túlélők utáni kutatás folytatódik, az áldozatok száma várhatóan még tovább fog emelkedni. Ez az elmúlt évtizedek legsúlyosabb természeti csapása Spanyolországban. A helyszínen készült képek döbbenetes látványt mutatnak. A túlélők beszámolója szerint a hirtelen jött árvíz halálos csapdákká változtatta a szűk városi utcákat. Az áradás óriási kárt okozott az infrastruktúrában, épületeket rombolt le, hidakat, utakat sodort el, autókat dobált egymás hegyére-hátára. Fennakadások voltak a vasúti közlekedésben.

    Valencia környékére 8 óra alatt több csapadék hullott, mint az itt általában mért egész éves mennyiség. Az európai Copernicus földmegfigyelő program vészhelyzeti szolgáltatását (Copernicus Emergency Management Service, CEMS) természetesen ezúttal is aktiválták, hogy a műholdképek segítségével pontos és átfogó képet kaphassanak a hatóságok az áradás következményeiről, segítve a mentési munkálatokat. A Copernicus honlapján egy olyan Sentinel-1 radaros műholdképet mutattak be, amely az árvízi elöntés mértékét szemlélteti. Az október 31-én készült radarképet a korábbiakkal összevetve, kék színnel jelölték azokat a területeket – elsősorban Valenciától délre –, amelyeket most víz öntött el.

    (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-1 műholdkép)

    Alább mi is megmutatjuk ezt az október 31-ei Sentinel-1 műholdképet. A hamis színezés kékkel emeli ki a vízzel borított felszínt. Jobbra a Baleár-tenger látható, világossárga színűek a beépített városi területek, amelyek erős radarvisszhangot produkálnak. (A tengeren az ugyancsak fényes radaros célpontnak számító hajók apró sárga pontokként jelennek meg.) Jobbra fent a tengerparton a legnagyobb sárga folt Valencia városa. A csúszka elmozdításával előtűnik a 12 nappal korábban ugyanerről a területről készített Sentinel-1 műholdkép, ugyanilyen színezéssel. Ezzel a megjelenítési móddal is jól látható a különbség a vízzel való borításban.

    (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

    Kapcsolódó linkek:

  • Budapesti ősz: EU Space Days 2024

    Alább egy hamisszínes Sentinel-2 műholdképet mutatunk be az európai Copernicus földmegfigyelési program nyomán. Egy jól ismert táj, Budapest és környéke látható rajta. A 2023-ban készült képen a város sűrűn beépített területei lilák, a Duna szalagja sötétkék. A főváros környéki mezőgazdasági táblák színes, jellemzően zöldes foltokként látszanak, az erdős területek pirosak. A kép készítésének idején némi hó is borította a tájat, nyugat felé ezek a területek világoskékben tűnnek fel.

    (Forrás: EU Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

    A kép publikálásának célja nem elsősorban a színkavalkád bemutatása volt. Az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségét ebben a félévben betöltő Magyarország, pontosabban a főváros, azon belül is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Q épülete lesz a helyszíne az Unió űrprogramjaival kapcsolatos 2024. évi EU Space Days konferenciának. Az „űrnapok” november 20-án és 21-én lesznek. Itt a már működő és jól ismert európai űrprogramok (a Copernicus mellett a műholdas hely- és időmeghatározással kapcsolatos Galileo és EGNOS) mellett a most alakuló újakról (a biztonságos kormányzati műholdas kommunikációt segítő GOVSATCOM és IRIS2) is szó lesz. A rendezvényen a részvétel díjmentes, de regisztrációköteles. További információk és a jelentkezés módja ezen a honlapon olvasható. Személyes és online részvétel is lehetséges. Mivel a helyek száma korlátozott, aki személyesen szeretne ellátogatni az eseményre, jól teszi, ha időben regisztrál.

    (Kép: EU Copernicus)

    Az alkalomhoz kapcsolódóan egy olyan kiállítás is Budapestre érkezik, amelyen a Copernicus műholdakkal a Földről készített felvételek művészi oldalát mutatják meg az érdeklődő nagyközönségnek (Copernicus Earth Art Exhibition).

    Kapcsolódó linkek:

  • Súlyos szárazság Amazóniában

    Az Amazonas-medence nagy folyóinak vízállása idén októberben kritikusan alacsony szintet ért el. Az Amazonas egyik fő mellékfolyója, az 1700 km hosszú Rio Negro, amelynek vízgyűjtő területe a medence nagyjából egytizedét teszi ki, 122 éve nem szállított ilyen kevés vizet, mint most. Pedig a tavalyi száraz évszakban is nagyon alacsony volt a vízállása, de az idei még azt is alulmúlja. A Brazil Földtani Szolgálat szerint a Rio Negro és az Amazonas összefolyásánál fekvő Manaus városának térségében – ahová épp öt évvel ezelőtt látogattunk el érdekes, és még bő vizű folyókat mutató műholdképet ismertetve egy blogbejegyzésben – emberemlékezet óta ez a legsúlyosabb szárazság. A lakosság az ivóvizét a Rio Negróból kapja, és a gazdaság egyik alapját jelentő hajóközlekedést is akadályozza az alacsony vízállás. Ráadásul a kevés csapadék nyomán még további csökkenést jeleznek elő a szakemberek.

    Az európai Copernicus program honlapján, a nap képe sorozatban megjelent alábbi Sentinel-2 műhodkép a Rio Negro egy részletét mutatja, Manaustól északnyugatra. Jól látható, hogy a meder mekkora része került most szárazra.

    (Forrás: Copernicus Sentinel-2 műholdkép)

    Az aszály egyébként Dél-Amerika szinte egész területét, elsősorban Brazíliát, Bolíviát, Ecuadort, Perut és Venezuelát sújtja. A hosszú ideje elmaradó esők miatt megnőtt az erdőtüzek által érintett terület, de a szárazság a mezőgazdaság csökkenő terméshozamaitól kezdve a vízerőművek energiatermelésén át a közlekedési hálózatokig számos helyen okoz gondot.

    Kapcsolódó linkek:

  • Víztározó Namíbiában

    A Namíbiai Köztársaság Afrika déli részén, az Atlanti-óceán partján fekszik. A szárazföldön délről a Dél-afrikai Köztársaság, északról Angola, északkeletről Zambia, keletről pedig Botswana határolja. Nevét a Namíb-sivatagról kapta, de területén fekszik a Kalahári-sivatag is. Így nem véletlen, hogy ez a legszárazabb szubszaharai ország Afrikában, népsűrűségében pedig az egész Földön csak Mongólia múlja alul.

    Namíbia leghosszabb folyója a 650 km-es Fish, amelynek vizét a Hardap-gát duzzasztja fel. A 25 km2-es felszínű tározó az ország legnagyobb állóvize. Az alábbi hamisszínes Sentinel-2 műholdkép is ennek az ország közepén található régiónak a részletét ábrázolja.

    A Sentinel-2 műholdkép 2024. augusztus 28-án, vagyis a déli félteke telén készült. A közeli infravörös csatornán gyűjtött adatok segítségével, vörös színnel emelték ki a növényzetet. Abból viszont nincs túl sok, az is inkább a képen keresztülkanyargó folyó mentén, a duzzasztógáttól délre, mezőgazdasági művelés alatt álló táblák formájában látható. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A Kalahári-sivatag nyugati szélén járunk, ez egy forró és száraz vidék. Így a tározó jelentőségét nehéz lenne eltúlozni. Nem csak vízzel, de a gátnál működő erőmű révén elektromos energiával is ellátja a környék lakosságát.

    A gáttól mintegy 20 km-re délkeletre, a folyó keleti partján fekszik Mariental városa, a régió fővárosa. A városi környezet vörös és szürke pontok keverékéből áll össze a műholdképen. A Kalahári nyugati részét hosszú homokdűneláncok jellemzik. Ezen némelyike ​​a jobb felső sarokban, a jellemzően sárga színű területen látható, meglepően egységes, párhuzamos formákat mutatva. A kép jobb oldalán feltűnő kerek, fehéres foltok sóval borított kiszáradt tómedrek. A környék főbb útjai a tájat átszelő egyenes, fehér vonalakként azonosíthatók.

    Kapcsolódó linkek:

  • Szélturbinafarm a holland partoknál

    Idén Hollandiában a villamos energia több mint felét megújuló forrásokból, például szél- és napenergiából állították elő – olvashatjuk az európai Copernicus földmegfigyelés program honlapján nemrég megjelent, a nap műholdképével illusztrált rövid cikkben. Ha valaki kicsit is tisztában van a Hollandiában uralkodó időjárással, akkor az információ hallatán nem elsősorban a napenergiára, inkább a szélenergiára gondol, mint ami jelentős szerepet játszik ennek az eredménynek az elérésében. Valóban, a hamisszínes Sentinel-1 műholdkép a Hollandse Kust Zuid tengeri szélerőműparkot mutatja Leiden partjai közelében.

    A Sentinel-1A műhold szeptember 29-én készítette ezt a radarképet Hollandia fölött. (Forrás: Európai Unió, Copernicus Sentinel-1 műholdkép)

    A hatalmas szélturbinák fémszerkezete erős radarvisszhangot produkál az apertúraszintézis módszerével készült műholdképeken, míg a háttérben a tenger vízfelülete alapvetően „sötét”, hiszen a műholdakról oldalirányban lebocsátott rádióhullámok nem a műhold irányába verődnek vissza. Így a rendezett alakzatokban elhelyezett, kiterjedt szélturbinafarmok feltűnőek a radaros műholdképeken.

    Hollandiában idén összesen 32,3 milliárd kWh energiát termeltek megújuló energiaforrásokból, ami az ország villamosenergia-termelésének 53%-a. Ezen belül a szélenergia jelentős növekedést mutatott, harmadával 17,4 milliárd kWh-ra emelkedett. Ennek az energiamennyiségnek is a kétharmada az új Hollandse Kust Zuid (a fenti képen) és a Hollandse Kust Noord szélerőművekből származik. A napenergiából és a biomasszából származó villamosenergia-termelés is növekedett, ezzel párhuzamosan pedig a fosszilis tüzelőanyagok, például a szén és a földgáz termelése csökkent.

    A Copernicus programnak a klímaváltozással kapcsolatos szolgáltatása (Copernicus Climate Change Service, C3S) azzal támogatja az európai energiaszektort, hogy bemeneti (szél-, nap- és vízenergia), valamit energiatermelési és -piaci előrejelzéseket (kapacitástényezők, kereslet, piaci mozgások) biztosít regionális és nemzeti szinten.

    Kapcsolódó linkek:

  • Sentinel-2C: az első képek

    Nem is olyan rég, szeptember 5-én állt pályára a Copernicus program Sentinel-2 műholdsorozatának harmadik tagja, a Sentinel-2C. A helyszín Kourou, Francia Guyana, a hordozórakéta egy Vega (méghozzá az utolsó) volt. Nem egészen két héttel az új – majdan a Sentinel-2A-t felváltó – űreszköz felbocsátása után már közzé is tették a fedélzeti kamera (Multispectral Instrument, MSI) első, egyelőre még tesztelési céllal készült felvételeit. Ahogy két elődjénél, úgy a Sentinel-2C-nél is a kamera a látható és infravörös tartományban, 13 spektrális sávban, az alatta levő felszínt 290 km-es szélességű sávokban leképezve készíti felvételeit. Az adott színtől függően a felvételek felszíni felbontása 10, 20 vagy 60 m-es lehet. A műhold pályamagassága 786 km.

    A Sentinel-2C legelső képeiből az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján tekinthetünk meg egy válogatást. Mi itt először Spanyolország déli részére, Andalúzia fővárosába, Sevillába és környékére látogatunk egy valódi színeket visszaadó műholdkép segítségével. A képen Spanyolország egyik leghosszabb folyója, a Guadalquivir torkolata is látható.

    Sevillában található a Spanyol Űrügynökség székhelye. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A Sentinel-2C másik bemutatkozó európai képére sok minden ráfért, a dél-franciaországi Camargue-tól és Montpellier-től egészen a spanyolországi Barcelonától délre fekvő területekig. A képet a Földközi-tenger kékje uralja, felhők alig zavarták a „lelátást” szeptember 14-én, amikor a műhold elrepült a táj felett. Főleg felül, a francia partok mentén a vizet a folyók által beleszállított hordalék festi világosabb árnyalatúra.

    (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    A Sentinel-2C MSI kamerájának kalibrálása várhatóan még három hónapon át tart, utána tudják majd elkezdeni a szolgálatszerű üzemet. Onnantól lesznek elérhetők az új műhold képei a felhasználók számára – ahogy a többi Copernicus műholdas adat esetében, úgy itt is szabadon és ingyenesen. A legelső képek minősége mindenesetre felülmúlta a várakozásokat. Figyelemre méltó, hogy milyen pontosan sikerült előzetesen beállítani a műszert a műhold felbocsátása előtt.

    Az optikai földmegfigyelő műholdak kalibrációs folyamatának megszokott része az is, hogy a kamerát egy egyedi manőverrel a Hold felé fordítják. A célpont előnye, hogy mindig ugyanúgy néz ki, nem léphet fel a légkör zavaró hatása sem, így kiválóan alkalmas a különféle műholdakkal végzett megfigyelések összehasonlítására. A Sentinel-2 sorozat esetében is fontos, hogy a korábbi és az új műholdak képei hosszú, egyenletes minőségű, egységes idősort alkossanak.

    A kép szeptember 20-án készült a majdnem tökéletesen megvilágított teliholdról. A felbontása a Hold felszínén 5 km-nek felel meg. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2024 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

    Az eset nem egyszeri alkalom. A Sentinel-2 műholdakat nagyjából havonta egyszer a Hold felé fordítják. Égi kísérőnk jól ismert, stabil intenzitású fénye lehetővé teszi, hogy a műszer kalibrációját érintő legkisebb változásokat is észleljék és korrigálják. Ilyenek az idő múltával, ahogy a berendezések öregednek, természetes módon felléphetnek. A Holddal mint célponttal végzett rendszeres beszabályozás biztosítja, hogy az adatok az egész küldetés alatt összehasonlíthatók maradjanak, ami a műholdképek számos alkalmazási területén kritikus fontosságú.

    Kapcsolódó linkek: