Napelempark a tetőn

Október 7-én ünnepélyesen átadták Győrben, az Audi Hungaria Zrt. logisztikai központjának tetején azt a 160 ezer m2 területű, 36 ezer napelemből álló létesítményt, amely ebben a kategóriában – a tetőn kialakított fotovoltaikus erőművek között – Európában eddig a legnagyobb. A híradásokból kiderül, hogy az Audi és az E.ON együttműködésében készült napelempark 4 milliárd forintból épült, […]

Pandanapelemek

Egy országban, ahol az evőpálcikáktól kezdve az alsónadrágig bármit lehet panda motívummal kapni, miért pont napelemfarmokat ne építenének ilyen formában? Míg azonban az alsónadrágok mintái (szerencsére) nem látszanak az űrből, egy pandás napelemfarm igen. Alább a Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának képét láthatják, rajta a Panda Green Energy nevű vállalat egyik napelemparkjával, amely az észak-kínai, […]

A csernobili erdőtűz az űrből

Április elején számos hír szólt róla, hogy ég az erdő az ukrajnai Csernobil közelében. 1986-ban itt történt az emlékezetes atomerőmű-baleset, a vidék a radioaktív szennyeződés miatt manapság is mintegy 2600 km2-en lezárt terület. (Sajnos álhírek is terjedtek, hogy radioaktív füst érkezik hozzánk a széllel, de a sugárzásmérések nem igazolják, hogy az esemény kapcsán kimutathatóan megnövekedett […]

Leégett nádas Konyárnál

Ahogy tavaly év elején, úgy idén is megtette a hatását a hosszan tartó csapadékmentes időjárás. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága közlése szerint április 5-én délelőtt kigyulladt Hajdú-Bihar megyében a Hosszúpályi és Konyár határában fekvő Kis-Fehér-tó nevű mocsár nádasa. A tűz – amelyet a tűzoltók sem tudtak megfékezni, csak a a továbbterjedését megakadályozni – 60 hektárnyi […]

Zavaros vizeken

A COVID-19 koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírözönben ritkán találkozunk pozitív kicsengésűekkel. Ezek közé tartoznak azok, amelyek a járvány terjedését lassítani hivatott óvintézkedések, az utazási tilalom, az otthoni munkavégzés, vagyis az ipari termelés és a közlekedés jelentős visszaesésének környezetre vonatkozó hatásait taglalják. Ilyenek a Copernicus program Sentinel-5P műholdjával végzett légszennyezettség-mérések eredményeiről beszámoló cikkek a troposzférikus nitrogén-dioxid konventrációjának látványos […]

Volt kémény, nincs kémény

A hírek szerint március 6-án ledöntöttek egy használaton kívüli gyárkéményt a Miskolc melletti Sajókeresztúron. A kémény az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) telephelyének közepén állt, vasbetonból épült, és a robbantást követően egyben dőlt le. A ledőlő kémény lakóházakat és más értékeket nem veszélyeztetett. A rendszerváltás után az 1969-ben alapított BÉM nehéz helyzetbe került, működését végül […]

Reménybeli új „családtagok”

A Sentinel műholdsorozat különböző, más-más feladattal készült tagjai adják a gerincét az Európai Unió (EU) nagyszabású és sikeres Copernicus földmegfigyelési programjának. A Sentinel műholdakat az Európai Űrügynökség (ESA) irányításával fejlesztették és állították (illetve állítják a jövőben) Föld körüli pályára. Az adatokat a Copernicus szolgáltatásai hasznosítják, például olyan feladatokra, mint a felszínborítás változásainak, a városiasodás folyamatának […]

Az erdők helyén, Bolíviában

Egy különleges Sentinel-2 műholdkép segítségével vethetünk egy pillantást az űrből, majdnem 800 km-es magasságból Dél-Amerika középső vidékére, Bolívia Santa Cruz megyéjére. A képen ábrázolt terület nem is túl régen még trópusi erdő volt, de a területet mára mezőgazdasági művelés alá volták. Ennek a nyomai igen látványosan mutatkoznak meg a műholdképen. Az erdőirtás üteme az 1980-as […]

Redonda, az újjászületett sziget

Egy apró, az Atlanti-óceán nyugati részén, a karibi szigetvilágban fekvő, vulkanikus eredetű lakatlan szigetet mutatunk most be. Területe mindössze 1,6 km2, közigazgatásilag Antigua és Barbuda része. Kolumbusz második amerikai hajóútján, 1493 novemberében fedezte fel. Redonda nemrég amiatt került bele a hírekbe, hogy egy évszázad elteltével sikerült többé-kevésbé helyreállítani korábbi természetes állapotát, méghozzá a vártnál gyorsabban. […]

Taj-tó

Kína harmadik legnagyobb édesvizű tavához, az ország keleti részén, Csiangszu (Jiangsu) tartományban fekvő Taj-tóhoz látogatunk egy idén május 24-én készített Sentinel-2 műholdkép segítségével. A Taj-tó kb. 70 km széles és 60 km hosszú, átlagos vízmélysége 2 m. Vize több folyót is táplál. A tó medencéje Kína egyik fejlett és sűrűn lakott régiója. Az elmúlt évtizedek […]