Uncategorized

Maui tűzvész

A Hawaii-szigeteken, azon belül is Maui szigetén több erdőtűz is pusztít mostanság. A szárazság és az erős szél kedvez a tüzek terjedésének. A halálos áldozatok száma hétfőre (14-ére) megközelítette a 100-at, így ki lehet jelenteni, hogy nagyobb természeti katasztrófáról van szó, mint az eddigi legsúlyosabb csapás, az államot sújtó szökőár 1960-ban. A Maui északnyugati partvidékén fekvő üdülőváros, a kb. 13 ezres lakosú Lahaina augusztus 9-én rövid idő lefolyása alatt szinte porig égett. Több száz embert még eltűntként tartanak nyilván, így az áldozatok száma valószínűleg emelkedni fog. A mentőegységek áldozatok után kutatnak, miközben a víz- és áramszolgáltatás leállt.

A tűz Lahainában több mint ezer épületet semmisített meg, ez a város kb. 80 %-a. Sok ezer ember veszítette el otthonát. Voltak, akik az óceánba menekültek a partot elérő tűz elől, őket a parti őrség menekítette ki. A helyi katasztrófavédelem nem tudta megfelelően kezelni a helyzetet, a lakosság szerint a szirénák nem szólaltak meg, figyelmeztetést nem kaptak, a tűz oltása sem kezdődött meg. Az első becslések szerint a károk jóval 1 milliárd dollár fölött lehetnek, az újjáépítés évekig eltarthat.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2023 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A fenti Sentinel-2 műholdképpár a valódihoz közeli színekben mutatja Lahainát és környékét. Az egyik augusztus 8-án, még a tűzvész előtt készült, a másik utána, 13-án. Felhők a part közelében nem, csak a sziget belseje felé akadályozták a műholdak kameráját a felszín megfigyelésében. A csúszka elmozdításával jól kivehető, hogy mekkora területen pusztított a tűz, bár a Sentinel-2 képek 10 m-es felbontása nem elegendő ahhoz, hogy egyedi épületeket azonosíthassunk. Az elsötétedett partszakasz közel 10 km hosszú, és a parttól 2 és fél km-re is láthatunk felperzselt területet.

Kapcsolódó linkek: