Uncategorized

Autógyár Debrecen mellett

A napokban közölte a bajorországi BMW vezetése, hogy a COVID-19 koronavírus-járvánnyal együtt járó autóipari válság miatt átgondolni kényszerülnek üzleti terveiket. Emiatt több projektjüket is lelassítják vagy felfüggesztik. A listán szerepel a Magyarországon, Debrecen közelében épülő gyár építése is. A beruházást a BMW nem adja fel, a befejezése viszont várhatóan jelentősen csúszni fog.

Közvetlen kormányzati támogatással és Debrecen város közreműködésével a gyár kijelölt helyén már korábban is megkezdődtek az előkészítő tereprendezési munkálatok. A város megvásárolta a Debrecentől északnyugatra, a Balmazújváros felé vezető 33-as főúttól északra fekvő, korábban mezőgazdasági művelés alatt álló területet. Ez külön nevet is kapott: Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ebbe egyébként egy helyesírási hibát is sikerült „bebetonozni”, az északnyugati ugyanis egybe írandó).

A munkálatok előrehaladását műholdképeken is követhetjük, például az európai Copernicus földmegfigyelési program Sentinel-2 műholdpárosa szabadon hozzáférhető adatainak segítségével. Az egész folyamat 2018 végén kezdődött, így az alább csúszkával összehasonlítható 2018. májusi és a friss, 2020. áprilisi képek között szembeötlő a különbség.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018, 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A műholdképek számára olyan színezést választottunk, amely pirossal kiemeli a zöld növényzettel borított felszínt. A 2020-as képen látható a földmunkákkal érintett, bő 3 km széles és észak–déli irányban kb. 1,7 km kiterjedésű terület, amelyet kelet felől az M35-ös autópálya határol. Blogunk rendszeres olvasói talán még emlékeznek a kép bal alsó sarkában szereplő, Y-ra emlékeztető alakú vízfelületre. A Látóképi-víztározó ugyanis már szerepelt egy 2018-as bejegyzésünkben, amikor ugyancsak „belelógott” egy érdekes műholdképbe. Most szándékosan az akkori egyik Sentinel-2 képet választottuk referenciának, csakhogy most a látómező – bár némileg átfedő, de – kissé keletebbre van, és a kép színezése is eltérő.

A majdani debreceni BMW-gyár helyét előkészítő földmunkák időbeli alakulását látványosan szemlélteti az Sentinel-2 műholdképekből összeállított animáció, amelyhez 2018 októberétől kezdve 2020 áprilisáig nagyjából egy hónapos időközönként választottunk ki felhőmentes felvételeket. A képsorozat nem csak a táj jelentős átformálódását mutatja, de követhetők rajta a környék évszakos változásai is: a mezőgazdasági táblákon a növényzet alakulása és a téli hótakaró is.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018–2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Kapcsolódó linkek: