Uncategorized

Sentinel-3 tandem

A Föld változó globális környezeti, éghajlati tulajdonságai megbízható hosszú távú monitorozásának alapfeltétele, hogy a megfigyeléseket végző műholdak egymást követő generációi pontosan ugyanazt mérjék. Az űreszközök élettartama óhatatlanul korlátozott, így újabb és újabb műszerekkel kell felváltani a régebbieket. A műholdas berendezések pontos kalibrációja még olyan esetben is nagyon fontos, mint a Copernicus program Sentinel-3 holdjainál, ahol az első példány – a 2016 eleje óta pályán levő Sentinel-3A – szerencsére még nem ért abba a korba, amikor tönkremenetele várható. Nemrég, idén áprilisban követte azonos felszereltségű társa, a Sentinel-3B. Azonban az azonos műszerezettség önmagában még nem garancia arra, hogy a két műhold adatai tejesen ugyanolyanok!

Az új Sentinel-3B-t ezért a beüzemelésének időszakában olyan pályára irányították, amelyen szinte ugyanott kering, mint a már régebb óta működő társa, attól mindössze 223 km távolságban. Ezt a pályaszakaszt csupán 30 másodperc alatt teszik meg a 7,4 km/s sebességgel keringő holdak, így a két űreszköz fél perc különbséggel majdnem ugyanazon földfelszíni pont felett repül el. (Azért csak majdnem, mert ez idő alatt bolygónk is elfordul egy picit a tengelye körül.)

A Sentinel-3A és -3B műholdak szoros kötelékrepülése. (Szimuláció: ESA)

Június 6-án meg is kezdődtek az összehasonlító mérések. A Sentinel-3 holdak radaros magasságmérőt, infravörös és mikrohullámú sugárzásmérőt, valamint egy 21 színben érzékeny kamerát visznek magukkal. Alább például az utóbbi, a két műhold OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) kameráival készült felvételekből összeállított valódi színes képpár látható. Szabad szemmel ugyan nem látható semmi lényeges különbség, de a szakembereknek előre láthatólag négy hónapra lesz szüksége az összes műszer működésének részletes és pontos összehasonlító elemzéséhez.

Először a Sentinel-3B, majd a -3A képe 2018. július 11-én, néhány másodperc különbségtől eltekintve ugyanakkor, ugyanarról a területről, az Appennini-félszigetről készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / feldolgozás: ESA / S3MPC / ACRI-ST)

Ha a gondos kalibrációval végeznek, a két Sentinel-3 műhold fokozatosan eltávolodik egymástól. A szolgálatszerű adatgyűjtésük fázisában ugyanolyan alakú pályán, de 140°-os lemaradással követik majd egymást.

A következő években a Sentinel-3 konstelláció újabb két taggal bővül, a mostanihoz hasonló kalibrációt akkor is el kell majd végezni.

Kapcsolódó linkek: